Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Keresztény Magyarország Portál - Fórum - Mi az élet célja és értelme? - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek Orbán napja
6 felhasználó online
0 tag, 6 vendég



Képek a galériából

Kutyahűség
Korona
Fórum

Oldalak: [1] 2
58. hozzászólás
Létrehozva: 2012-02-11 00:41
Ili
Hozzászólások: 728
1963. NOVEMBER

1963.november 21-én este egy ismeretlen telefonáló Amerikában felhívott egy
apácazárdát, s aziránt érdeklődött, lesz-e a kolostorban másnap szentmise, s
részt vehet-e azon világi hívő. Az engedélyt megkapta.
Amikor reggel a portás nővér ajtót nyitott, ott állt előtte az Egyesült Államok
elnöke. Felocsúdva első meglepetéséből, az apáca megkérdezte a magas rangú
vendéget, hol óhajt helyet foglalni mise alatt, s hogy szándékozik-e áldozni is.

"Ne csináljanak miattam ebből gondot! Majd találok magamnak helyet a
kápolnában. Áldozni pedig szépen a nővérek után fogok."

Mise után reggeli volt. Kennedy megjegyezte, ritkán van alkalma, hogy a
riportereket elkerülve, feltűnés nélkül hallgathasson szentmisét. Búcsúzóul még
azt mondta a főnöknőnek:

"Nagyon nehéz nap áll előttem."

Néhány óra múlva halott volt.
57. hozzászólás
Létrehozva: 2010-07-17 15:21
Ati
Hozzászólások: 160
A Fiú jön!

Hideg, nyirkos decemberi este volt, nem sokkal karácsony előtt. A lelkész még egyszer elindult, hogy utolsó próbát tegyen egy házaspárnál, akik válni akartak. Hónapok óta kísérletezett, hogy kibékítse őket, de semmi eredményre nem jutott. Tehát ma, még egyszer, utoljára.

Az asszony nyitott ajtót, a férj fáradtan, leverten ült az asztal mellett. Hidegen, kimérten köszöntötték egymást. A két ember 32 éve élt együtt. Néhány éve váltságba jutott a házasságuk. A háború alatt elidegenedtek egymástól, s a feszültség robbanáshoz vezetett. A lelkész megpróbált szeretetről, megbocsátásról, újrakezdésről beszélni. A házaspár fásultan, közömbösen bámulta a padlót. A lelkész végül odafordult mindkettőjükhöz: - „Nos, hogy döntöttek?” – a férfi arca megmerevedett, alig hallhatóan mondta: - „Ahogy megegyeztünk. Pokol lenne a feleségemmel együtt maradni. – Mind a hárman elnémultak.

A hallgatást váratlanul az ajtócsengő hangja törte meg. Ki jöhet ilyen későn? Másodszor is csengettek. Az asszony felállt, kilépett az előszobába és behúzta maga mögött az ajtót.

Nagyot nézett, amikor megpillantotta a táviratkihordót. „A táborból jött”, és nyújtotta a borítékot a meglepődött asszonynak, aki úgy vette át, mintha kardcsapás érte volna. Hát a fiúnak éppen most kell hazajönni a háborúból, a fogságból, amikor kétszeresen otthontalanná válik? Egyik összeomlásból a másikba? Kábultan bontotta fel a borítékot és olvasta az örömhírt: „Ma érkeztem a határra – holnap jövök – fiatok.” A férfiak némán várakoztak, míg az asszony végre belépett a szobába. Az ajtónál tétovázva megállt. Kérdően, reménykedve tekintett a férjére. Remegő ajkakkal végre kimondta: „Jön a fiú!”

A férfi rábámult, majd akadozva ismételte a szavakat: „Jön a fiú?” Az asszony bólintott és könnyek csorogtak az arcán. A férfi zokogva rejtette kezébe az arcát. Aztán újra összeszedte magát, habozva felállt, de tekintetét le nem vette az asszonyról. A két ember lassú léptekkel megindult egymás felé. Nem szóltak egy szót sem, de tekintetük mindent elárult. És végül megtörtént a csoda. A férj gyengéden megsimogatta a felesége karját. Teljesen megfeledkeztek róla, hogy egy harmadik is van a szobába.

Ez a harmadik ámulva szemlélte a fejleményeket. Amit hónapokon át nem tudott elérni, azt egy mondat egy pillanat alatt elvégezte. – „Jön a fiú!” A lelkész úgy érezte, hogy itt már nincs semmi dolga, észrevétlenül elhagyta a szobát.

A szürke decemberi ködben ujjongó férfi ballagott hazafelé. „JÖN A FIÚ!” - dobolta örömtől repesve a szíve.

Adventnek, karácsonynak is ez a fő üzenete:

„A Fiú jön!” Isten Fia eljött és újra eljön!

Bárcsak elérhetné ez az örömhír nálunk is ugyanezt a csodát!
56. hozzászólás
Létrehozva: 2010-06-25 23:37
Marika
Hozzászólások: 213
Vianney Szent János az imádságról


Isten nem csak szavakkal elmondott imádságot vár tőlünk. Arra hív, hogy egész létünk, sőt egész lényünk imádsággá váljék – csak engednünk kell, hogy átformáljon bennünket. De hogyan? Ebben segítenek Vianney Szent János tanácsai, akit a Szentatya méltán nevezett az imádsággá vált lét mintaképének.

Vianney Szent János gyakran hangsúlyozta, hogy az imádság több, mint egy-egy ima „elmondása”. Ezzel nem akarta alábecsülni a szóbeli ima jelentőségét, inkább arra mutatott rá, hogy az csupán az elmélkedés és a szemlélődés előszobája. „Ha jól akarunk imádkozni, nem kell sokat beszélnünk. Tudjuk, hogy Isten jelen van a tabernákulumban. Megnyitjuk előtte a szívünket, élvezzük szent jelenlétét. Ez a legjobb imádság!” – mondta.

Az imádság azt jelenti: az ember Isten szerető tekintetébe helyezkedik, és szeretettel viszonozza azt. „Lélekben tekintsetek Isten szívére, és maradjatok így, szavak nélkül! Az is imádság, ha egyszerűen Istenre gondoltok. Ha nincs különösebb mondandótok, csak arra gondoltok, hogy Isten jelen van – ez a legjobb imádság” – biztatta a híveket.

Az imádság a szívek párbeszéde: Isten a szívünkkel közli magát. Ezért az, hogy mennyire jól imádkozunk, azon múlik, mennyire erősen vágyakozik a szívünk Isten és az örökkévalóság után – tanította. És megfordítva: minél többet imádkozik valaki, annál erősebben vágyakozik a mennyei dolgok után: „Az ima olyan, mint a tűz, amely hevével megtölti és az ég felé emeli a hőlégballont.” A szív tisztaságára is felhívta azonban a figyelmet: „Az ima olyan, mint egy illatos rózsaszál, de csak az érzi az illatát, aki tiszta szívvel imádkozik.”

„Az imádság a mennyország előíze, az Istennel való bensőséges egység megtapasztalása – mondta az arsi plébános. – Olyan ez, mint amikor két gyertya viasza összeolvad.” Ha a nap folyamán fenn tudjuk tartani ezt az imádságos, szerető egységet, létünk valóban imádsággá válik, amint Benedek pápa említette. „A lélegzésben sohasem tartunk szünetet – még kevésbé veszítsük el Isten jelenlétét!”

Vianney Szent János gyakorlati tanácsokat is adott a híveknek: „Reggel, amikor felébredünk, ajánljuk Istennek szívünket, lelkünket, gondolatainkat, szavainkat, tetteinket, egész lényünket, hogy használjon mindent az ő dicsőségére. Újítsuk meg a keresztségi ígéreteket, mondjunk köszönetet őrzőangyalunknak, és kérjük, hogy maradjon velünk a nap folyamán. Ne feledjük: Isten mindig a nap kezdetére készíti elő számunkra az aznapra szükséges kegyelmeket. Tudja, milyen bűnalkalmak adódnak majd a nap folyamán, és minden szükségeset megad, amit ekkor kérünk.”

Hogy életünk állandó imádsággá váljék, fontos, hogy előre rögzített időpontokban imádkozzunk. Ezek az időpontok olyanok, mint a tartalék tűzifa: biztosítják, hogy az Isten iránti szeretet tüze újra meg újra fellobbanjon, a nap többi részében pedig szelíd izzással égjen. Előre készüljünk a találkozásra, az imádság idejére pedig vonuljunk félre, és teremtsünk külső-belső csendet, mivel „Isten a csendben szól”. A nap folyamán is fontos az összeszedettség: minél szétszórtabban, felszínesebben él valaki, annál üresebbek az imái; minél többet gondolkodik, minél többször köti össze Istennel a nap történéseit, annál mélyebben és gyümölcsözőbben tud imádkozni – tanította.

Vianney Szent János azt tanácsolta, hogy ne egészséget, földi boldogságot kérjünk az imában, hanem elsősorban az Istennel való egyesülést. Biztatott, hogy mindig merjünk bizalommal fordulni Istenhez, aki „szereti, ha alkalmatlankodunk neki”. Imádkozzunk Jézus nevében, mivel „így nem mi imádkozunk, hanem Jézus imádkozik értünk Atyjához.” Kérjük őrangyalunk segítségét, hogy lelki szárazság idején, amikor nehezen megy az ima, Isten vigasztalása helyett a vigasztalás Istenéhez ragaszkodjunk.

A szentéletű plébános így beszélt az ima és az élet kapcsolatáról: „Én lelkem, a jó Istennel beszélgetsz, vele dolgozol, vele jársz, küzdesz és szenvedsz. Dolgozol, de ő megáldja fáradozásodat. Gyalogolsz, de ő megáldja lépteidet. Szenvedsz, de ő megáldja könnyeidet. Mily hatalmas, nemes, mily vigasztaló dolog mindent Istennel együtt és tekintetétől kísérve tenni, mily nagyszerű arra gondolni, hogy mindent lát és mindent számon tart!”

Összefoglalónk P. Roger J. Landrynak az anchornews.org internetes oldalon megjelent írásai alapján készült.
55. hozzászólás
Létrehozva: 2010-05-06 13:33
TóthMari
Hozzászólások: 5
HITERŐSÍTŐ - Magyarosi Árpád Fiúka

Amióta csak emlékszem, zakatolt, csörömpölt valami alattam.

Utaztam, s most is utazom. Bár mindig tudtam, mégis csak sok év eltelte után tudatosult bennem, hogy ennek az utazásnak több állomása is van… talán végtelen, vagy eggyel több vagy kevesebb… magam sem tudom!

Olykor megzavartak más utazók, s ösztönösen –valami mélyről feltörő tudattalan mozdulat következtében- a menedéket jelentő szeparéba húzódtam!

Aztán újra elhagytam azt, hogy jobban értsem a világot, amelyen átutazom. Csudaszép volt minden, olyan tökéletes… csak azok az utasok, akik oly sokszor megzavartak… óh csak ők ne zavartak volna annyit!

Rengetegen utaztunk, volt mindenféle ember, oly színes volt körülöttem minden, mint a méhek által gyűjtött virágpor. Vajon minden színből gyűjtenek a méhek?
Megfigyeltem, hogy voltak körülöttem olyanok, akik a maguk helyén utaztak végig… volt aki elhagyta azt –talán visszajön- s volt aki még sohasem mozdult onnan… én meg csak ki-be, ki-be, ki-be… igaz, a velem egy szeparéban lévők is így tettek többnyire.

Egy nap elfoglalták a megszokott helyem, úgyhogy elhatároztam, hogy - biza- mostantól állandó helyre teszek szert.

Sokáig tartott, meg nem is, aztán ösztönösen elfoglaltam egy helyet. Itt azt mondták nekem, hogy evezzek mélyre… hogy evezzek mélyre… de vajon milyen mélyre lehet evezni, s vajon minden véget ér egyszer? Az utazás… vagy a mélység, melybe azóta is csak evezek? És vajon a mélység nem éppen a kivezető utat jelenti a valódi mélységből?

Most még nem tudom ezt… csak azt, hogy van egy helyem, egy biztos helyem, amit ha elhagyok - akár a medve a menedéket jelentő meleg barlangba -, mindig visszatérhetek!

Ez a barlang az én egyházam, és a hely amelyen ülök most is az őseim helye, s tán az utódaimé lesz, örökre tán!

Az én helyem nagyon jó, de láttam olyanokat, akiket álmukban megkötöztek, vagy akiket bezártak. És voltak olyanok, akik maguk zárkóztak be, és magukat kötözték meg. Ők talán félnek az utazás végétől, talán így jó nekik… de én a szabadságot szeretem, amit az egyházam hirdet általam is!

Én kíváncsi vagyok, hogy mi vesz körül, és tudni akarom kikkel utazok együtt, és látni akarom az összes színt a világon, és menni-menni a göröngyös utamon!
Úgy szép, ha sok szépet látunk, s a régit elfeledjük, hogy helye legyen az új dolgoknak! Különben is… ha valamit túl sokat nézünk, az előbb vagy utóbb elkopik, elvásik, akár a kopjafák – amit különben sem örök időkre faragtak!

A helyemet már sosem hagyom el, csak ha véget ért az utazásom, ahol - mint mondják - csend lesz, béke, és mind jó barát.

Ily helyet foglalok hát egyházamban, tisztelve minden embert, s így hirdetem közösen társaimmal, hogy mind egy állomásra utazunk, és mind elérhetjük azt, ha igazán akarjuk!

S ha ki-ki a maga egyházában betartja a mások iránti határtalan tiszteletet, szeretetet, önzetlenséget – és a magunk tíz-tíz parancsolatát -, akkor hinni fogom továbbra is, hogy senki nem száll le az utolsó állomás előtt, s ha megérkeztünk, ott, együtt fogunk egy tökéletes egészet alkotni, akár Isten kertjében a virágok…

Megjelent a Partium folyóiratban, 2006.

(Magyarosi Árpád Fiúkát - máig tisztázatlan körülmények között - kivégezték a bolíviai Santa Cruzban, 2009. április 16-án.)
54. hozzászólás
Létrehozva: 2010-04-23 22:14
szaja
Hozzászólások: 2
Sziasztok! Az Úr áldjon mindenkit!

Még új vagyok itt, ezen a fórumon, ahova véletlen szerűen kerültem.

Megláttam a topic címét: Mi az élet célja és értelme? és úgy éreztem írnom kell röviden, de velősen.

Isten részéről az ember életének célja és értelme a tökéletességre jutás! Ehhez szükséges a hit (Jézusban), kitartás, remény és ami a legfontosabb, a szeretet!

Az igazi valós (örök) élet, valójában csak a testi halál után kezdődik el. Az itteni életünkkel alapozzuk meg az örök életünket. Ennek elnyerése pedig Jézus visszajövetelekor történik meg, az igazhitű szentek feltámadásakor.
53. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-11 01:28
Linda
Hozzászólások: 197
Csonka és egész

A mozgó tárgy sérthető, a mozgás sérthetetlen;
az élet dolgai sérthetők, az élet sérthetetlen.
Külön-külön ismerd fel magadban azt, ami mozgó és élet-dolga:
mindaz ideiglenes részed; s azt, ami mozgás és az élet maga:
mindaz végleges egészed.

Weöres Sándor
52. hozzászólás
Létrehozva: 2009-09-18 20:50
Böbe
Hozzászólások: 38
Elgondolkodtató!

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

-Nos, mit gondolsz erről az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebből?

-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk
van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek.
Te és Anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette.

-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.
51. hozzászólás
Létrehozva: 2009-09-07 22:43
Marika
Hozzászólások: 213
A sziget

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.

A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.
A szeretet megszólította:
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - Válaszolt a Büszkeség, - itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!

Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh Szeretet !- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését.

Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!

Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment.

A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az Idő volt- mondta a Tudás.
- Az Idő?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idő?

A Tudás válaszolt:

Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az életben Szeretet!
50. hozzászólás
Létrehozva: 2009-07-12 09:55
Ili
Hozzászólások: 728
"... az Úr .... megszabadítani csak akkor fog benneteket, amikor visszatértek az Ő törvényéhez s egymás szeretetében, egymás támogatásában nemzetté váltok újra. Lélekben tiszta, jellemben erős, szeretetben tántoríthatatlan, s az Úr törvényének tudásában bölcs és engedelmes nemzetté, kikben önmagára ismerhet újra a Teremtő Atya. A szeretet ereje mindenekre képes, de a szeretet hiánya képtelenné teszi a legjobb szándékot is."

idézet Wass Albert Hagyaték c. regényéből

49. hozzászólás
Létrehozva: 2009-06-24 17:31
Jakab
Hozzászólások: 171
Én csak egyetlen fiút láttam!

Három asszony ment vízért a kútra. Nem messze onnan egy öreg üldögélt a padon, és figyelte, hogyan dicsérték az asszonyok fiaikat.

Az én fiam mondta az első ügyes és fürge. Felülmúlja fürgeségben a falu bármelyik gyermekét.

Az én fiamnak mondta a második olyan hangja van, mint egy fülemülének. Ha énekel, mindenki csak hallgatja és bámulja őt.

A harmadik hallgatott. Hát te miért nem dicséred a fiad? Kérdezte a két másik.

Nem tudom, mi miatt is dicsérhetném válaszolta az én fiam nem rendkívüli gyerek és nincs benne semmi különös.

Az asszonyok megtöltötték vödreiket és elindultak hazafelé. Az öreg lassan követte őket. Látta milyen nehezére esik az asszonyoknak, hogy a vödrüket cipeljék és nem is csodálkozott azon, hogy egy idő múlva letették terhüket, hogy egy kis levegőhöz jussanak.

Ekkor szembejöttek velük fiaik.

Az első kézre állt és cigánykereket vetett. Milyen ügyes gyerek! Kiáltották az asszonyok.

A második egy dalba kezdett, s az asszonyok meghatottan figyelték, könnyekkel a szemükben.

A harmadik fiú odaszaladt anyjához, szó nélkül átvette tőle a vödröket és elindult velük hazafelé.

Az asszonyok odafordultak az öreghez és megkérdezték.
Mit szólsz a fiainkhoz?

A fiaitokhoz? Mondta csodálkozva az öreg.

Én csak egyetlen fiút láttam!
48. hozzászólás
Létrehozva: 2009-04-20 11:00
Peti
Hozzászólások: 61
Elmulasztott lehetőségek

Él egy régi történet egy fiatalemberről, akinél hogy, hogy nem, de egy éjjel megjelent egy angyal és csodálatos dolgokról mesélt neki, amelyek az életben várnak rá. Minden lehetőség adott lesz számára, hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert, a társadalom megbecsült tagja lehessen, és egy gyönyörű nőt vegyen feleségül.

Emberünk egész életében várta, hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak, de nem történt semmi és végül egyedül, és szegényen halt meg. Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt, aki sok-sok évvel ezelőtt meglátogatta álmában, és felelősségre vonta.

Te hatalmas vagyont ígértél nekem, társadalmi rangot és gyönyörű feleséget. Egész életemben vártam, de nem történt semmi.
Én neked nem ígértem ezt válaszolt az angyal. Én ezeknek a dolgoknak a lehetőségét ígértem neked, de te elmulasztottál élni ezekkel a lehetőségekkel.

Az ember megdöbbent.

El sem tudom képzelni, miről beszélsz! mondta.
Emlékszel, egyszer volt egy ötleted, de te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit? kérdezte az angyal.
Az ember bólintott.

Mivel te visszautasítottad a megvalósítást, az ötletet néhány év múlva egy másik embernek adták, aki nem ijedt meg a nehézségektől, és ha visszaemlékszel, akkor ez az ember az egyik leggazdagabb ember lett a környéken.

És arra emlékszel-e, folytatta az angyal volt egy eset, amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dőlt, sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól. Neked lehetőséged lett volna segíteni a bajbajutottakon és a túlélőket kimenteni, de te féltél, hogy ha elmész otthonról, akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat, ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra, hanem otthon maradtál.
Az ember szégyenkezve bólintott.

Ez egy hatalmas lehetőség volt, hogy száz és száz ember életét megmentsd, a város összes életben maradt lakója tisztelt volna téged. mondta az angyal.

És emlékszel arra az asszonyra, arra a fekete hajú nőre, aki neked annyira tetszett? Nem hasonlított egyik nőre sem, akikkel korábban, vagy későbbi életedben találkoztál, de azt gondoltad, hogy sose menne férjhez egy olyan emberhez, mint te, féltél, hogy elutasít, és elmentél mellette.
Az ember újra bólintott, de már sírt.

Igen barátom, mondta az angyal ő a feleséged lett volna, vele sok gyermeket neveltetek volna, vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben.

Hasonló lehetőségek mindannyiunknak adódnak az életében, de gyakran, ehhez a történetbeli emberhez hasonlóan, mi is megengedjük, hogy a félelem felülkerekedjen rajtunk, és megzavarjon bennünket, hogy éljünk a lehetőségekkel.

Mi nem megyünk oda másokhoz, mert félünk az elutasítástól, mi nem beszélünk az érzéseinkről, mert félünk, hogy kinevetnek bennünket, és nem bízzuk rá magunkat más emberre, mert félünk a fájdalomtól, ha elveszítjük.

De még nincs veszve semmi. Mi még életben vagyunk. Elkezdhetjük kihasználni az előttünk álló lehetőségeket. Mi elkezdhetünk létrehozni lehetőségeket saját magunk számára.
47. hozzászólás
Létrehozva: 2009-03-15 11:06
Jakab
Hozzászólások: 171
A mai világban, amely nem érti meg a bűnt, a hívők lelkiismeretének helyes formálására van szükség, írja üzenetében a pápa az Apostoli Penitenciáriának

Előtérbe kell helyezni az olyan spirituális és lelkipásztori eszközöket, mint a katekézis és az Oltáriszentség, ezáltal alakítva a hívek lelkiismeretét. Ez XVI. Benedek pápa üzenetének fő gondolata, amelyet az Apostoli Penitenciária által szervezett ún. belső fórum (XX.) kurzus résztvevőinek írt. A Szentatya James Francis Stafford bíboros főpenitenciáriusnak címezte üzenetét, melyben arra buzdítja a papokat, hogy mélyítsék el saját lelki életüket, amely nélkülözhetetlen szolgálatukhoz szükséges.

Egy olyan korban, ahol elveszni látszik a bűn értelme, sajnálatos módon növekednek a bűn miatti komplexusok. A világ úgy él, mintha Isten nem létezne, a relativizmus hatására bezárkózik az élet valódi értelme előtt. A hívek lelkiismeretének formálása tehát az egyik fő lelkipásztori prioritás állapítja meg a pápa. A hitoktatás, a prédikáció, a homília, a lelki vezetés, a kiengesztelődés szentsége és az Eucharisztia ünneplése ezek azok a spirituális és lelkipásztori eszközök, amelyeket mindinkább érvényre kell juttatni.
A hatékony és modern hithirdetéshez kínál lehetőséget a média, mely képes közvetíteni a mai ember számára Isten szavát. A legutóbbi püspöki szinóduson is hangsúlyozták a megfelelő homíliák fontosságát.

Ma sokkal inkább mint valaha szükség van bölcs és szent lelki vezetőkre. Minden pap arra hivatott, hogy az isteni irgalmasságot közvetítse a híveknek a kiengesztelődés szentségében. Ehhez a papok táplálják spirituális életüket, folyamatosan felfrissítve teológiai ismereteiket. A hívek pedig ájtatosan és egyben tudatos módon vegyenek részt a szentmisén. Üzenetében végül a pápa a szentéletű Ars-i plébános alakját állította példaként a lelkipásztorok elé, akinek idén emlékezünk halála 150. évfordulójára.
46. hozzászólás
Létrehozva: 2009-03-12 19:51
Linda
Hozzászólások: 197
Vannak semmiségek, amelyek nagyobb örömet okoznak Jézusnak, mint bármi más.
Például egy mosoly...


Lisieux-i Szent Teréz
45. hozzászólás
Létrehozva: 2009-01-03 12:35
wilson bácsi
Hozzászólások: 3
"az élet értelmét nem a boldog percek adják ,
hanem a felemelt fejjel eltöltött keserű órák"

( egy ismeretlen katona )
44. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-10 00:50
Ili
Hozzászólások: 728
Kedves Vali!

Szívesen olvassuk verseidet és szeretettel várjuk az újabbakat is ha megtisztelsz vele bennünket. Az ajánlóba ha beteszed akárcsak a linket örömmel tesszük fel a számodra megnyitott mappába. Verseidre egy barátnőm hívta fel a figyelmemet.
Szeretettel üdvözlünk.
Isten Áldásával Ili
43. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-09 20:58
gosivali
Hozzászólások: 13
Elozmény: ( Ili @ 2008-12-07 18:38)
Kedves Vali!

Nekem nagyon tetszenek az írásaid. Pontosan azért mert azt írod ami a szívedben, lelkedben él.
Azokat az írásokat szeretem amikből azt érzem nekem szól, azt amitől sírni és nevetni tudok. Amit úgy érzek nekem, helyettem írták. Mivel én nem tudom úgy kifejezni érzéseimet, gondolataimat mint TE.
Igenis nagy ajándék az amit kaptál és ki is kell írnod magadból.
Nem szabad kishitűnek, lenni. Igen is nagyon jó amit csinálsz.
Remélem egyre többen megismerik verseidet.
Gratulálok szép unokádhoz.
Kívánok neked és szeretteidnek minden szépet és jót az Adventi várakozásban.

Isten Áldásával Ili
Erőt adó, szép szavaidat hálás szívvel köszönöm, Ili. Mélyen megtisztelő, megható és szeretetteli ez Ádvent nekem - hiszen egészen véletlenül bukkantam rá ezen az oldalon - fogalmam sincs, kinek az ajánlásával - szerény gondolataimra - egészen kiváló írók-költők között - a saját kis szerény gondolataimra, amik talán nem is igazán versek, inkább lélekhangok... Köszönöm szépen, és nagy-nagy szeretettel jövök mindig, és kívánok én is mindannyiótoknak áldott, békés, szép ádventi készülődést.
Vali
42. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-09 17:42
Marika
Hozzászólások: 213
Érdemes végig olvasni.

Hogy tudjuk honnét jöttünk, miért élünk, és hová tartunk.
Szeretettel Marika.

Csaba testvér szupersztár
Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes

Bodoky Tamás - bodoky@mail.index..hu

Böjte Csaba erdélyi ferencesrendi szerzetes gyermekmentő szolgálata a nulláról indult a rendszerváltás után, ma már több mint ezerötszáz utcagyerekről gondoskodnak karitatív alapon. Csaba testvért hajléktalanságról, gyerekkereskedelemről, nemzetpolitikáról, a kisebbségi és a túlvilági létről faggattuk. Lutherről, a vegyes házasságról, és adóforintokról is szó esett, kértünk és kaptunk bulvárelemeket is.

Csaba testvér, hol, mikor és hogyan kezdődött?

Erdélyben, Déván voltam plébános. 1992-ben mindenki azt hitte, hogy egy rövid átmeneti időszak után a kommunizmusból belépünk a gulyáskapitalizmusba. De sok volt az összedőlt család, sok volt a gyerek az utcán. Jöttek koldulni hozzánk. Szerveztünk egy tábort 1993-ban nekik, és az olyan jól sikerült, hogy a végén nem akartak hazamenni, egy éves tábort követeltek. Akkor naivan szerveztünk egy egy éveset. Amikor a paptársaim és az ismerőseim meghallották, hogy befogadtuk a gyereket, mindenfelől új és új gyerekeket irányítottak hozzánk. Most már 15 éve csináljuk, de már 43 településen táborozunk, több mint 1500 gyerekkel.

Kik ezek a gyerekek? Vannak szüleik?

Nem vagyunk egyformák. Van akinek, hála Istennek, nagyon jó a szeme, van, akinek sajnos szemüvegre van szüksége, mert nem jók a látási készségei. És vannak olyan emberek is, akik a családfenntartó képességeiket részben, vagy teljesen elvesztik. Nem képesek gondoskodni a gyermekeikről. Vagy már elhaltak, vagy betegek, vagy elzüllöttek, vagy van olyan is, hogy egyszerűen nem képes rá valaki. Ilyenkor szoktak bennünket megkeresni. Ha tényleg komoly probléma van, akkor próbálunk a süllyedő család mellett, mint mentőcsónak megjelenni.


Santo subito!

Böjte Csaba 1960-ban született Kolozsváron. Édesapját egy verse miatt a Ceaucescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte, ahonnan négy és fél év múlva szabadult, a börtönben elszenvedett kínzások következtében azonban szabadulása után másfél hónappal meghalt. A félárván maradt gyermek, majd később ifjú sokszor haraggal gondolt erre, aztán arra a következtetésre jutott, hogy a baj nem az emberben lakozik, hanem a tudatlanságban, és a sötétséget csak úgy lehet eloszlatni, ha fényt és bölcsességet viszünk az emberek szívébe. Miután erre ráébredt, eldöntötte, hogy pap lesz. Civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, majd miután ezt feladta, egy évig bányászként élt a Hargitán. A ferences rendbe még a Ceaucescu-diktatúra alatt jelentkezett 1982-ben, tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte, 1989-ben szentelték pappá. Dévai plébánosként oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A többi már történelem.

Azért próbáltok tenni valamit, hogy a szüleikkel ne veszítsék el a kapcsolatot?

Gyakorlatilag nincs is olyan gyerek nálunk, aki ne tartana vagy nagymamával, vagy nagynénivel, vagy valakivel a családból kapcsolatot. Ez nem jelenti azt, hogy haza is viszik, sok gyerekünk szülei hajléktalanok. Ők néha eljönnek, ott alszanak nálunk néhány napig... szóval törekszünk rá, de nem minden szülő képes arra, hogy hazavigye a gyerekét. A gyerekek körülbelül egyharmada árva, de van olyan gyerek is, akinek apja is, anyja is él, mégis a nagymama viszi haza hétvégére. Van egy kislány, akinek a déd-nagytatája él, és minden este hazaviszi, pedig már 90 éves. Jópofa bácsi, eltotyog a kolostorig... nincs két egyforma eset.

Szülői értekezletet szoktatok tartani?

Igen. Itt Magyarországon is rengeteg hajléktalan él, szerintem többüknek szintén van gyereke, családja. Én azt tapasztaltam, hogy ha ezeket az embereket megszólítjuk, behívjuk és komolyan vesszük, akkor ők is kezdik nagyon komolyan venni a szülői pozíciójukat. Persze meg szoktam mondani, hogy az egy hét alatt (eddig tart nálunk az első szülői értekezlet!) nehogy szégyent hozzanak a gyerekükre, adunk nekik ruhát, borotvát. Hihetetlenül meg tudnak szépülni, megkomolyodnak. Minden nap prédikálok nekik, és filmeket nézünk. Ha az embernek több energiája lenne, érdemes lenne ezeket a társadalom által leírt embereket összeszedni és rehabilitálni.

Ebbe az irányba nem gondolkodsz?

Több olyan szülőt is alkalmaztunk az évek során, akik beadták a gyerekeiket hozzánk. De sajnos nem mindenkit lehet talpra állítani. Pedig ha egy autó elromlik, azt megszervizelik, nem hagyják ott az út szélén. Az emberekbe is óriási összegeket invesztál az állam, a himlőoltástól kezdve az oktatásig. Ha valaki balesetet szenved, akkor pár perc múlva ott vannak a mentők, a tűzoltóság, mindenki. De ha megbicsaklik az élete, és nem tud talpra állni, senki nem kérdezi meg, hogy mi van veled, mi a gond? Nagyon keveset teszünk azért, hogy az élete helyrezökkenjen, megtalálja a helyét, hasznos tagja legyen a társadalomnak.

Most hány gyerekről gondoskodik az alapítvány?

Több mint ezerötszázról. Köztük egészen picikről is, és van nagyjából 40-50 egyetemistánk is.

Hogyan tudod ezt finanszírozni?

Azt gondolom, hogy az élet az Istentől jött, szent dolog. Fenn kell tartani, ha támogatja az állam, az önkormányzat, ha nem. Nálunk nem támogatta, ezért azt mondtam, hogy azok segítsenek, akiknek nincsenek gyerekei. Ha a társadalomban lévő erőt fókuszáljuk, az működik. 1999-ig egyetlen lejt sem kaptunk a román államtól, a fejkvóta most havi 1000 lej, azaz négyezer forint, attól sem megyünk a falnak. A többit saját erőből gyűjtjük össze, gazdálkodunk, és mindenféle szép dolgot próbálunk kitalálni, hogy az emberek megajándékozzanak. Három évvel ezelőtt, ha az éves költségvetést elosztottam 365-tel, egy euró/nap jött ki gyerekenként. Télen kicsit több, nyáron kicsit kevesebb. Ezért arra biztattam az embereket, hogy vállalják egy-egy gyerek napi költségeit. És hála Istennek sikerült is minden gyereknek "keresztszülőt" szerezni: főleg Erdélyből és Magyarországból, de Németországból, Ausztriából, Angliából, Amerikából is adakoztak. Velük személyesen tartjuk a kapcsolatot, a gyerekek írnak nekik. Számukra ez sikerélmény, hogy látják, hogy a gyerekük, akit napi egy euróval támogatnak, halad, fejlődik, kibontakozik.

Amikor elkezdted, csak a helyiek segítségére számíthattál. Azóta az egész világ tud rólatok. Ezt hogy sikerült elérni?

A hópehely is milyen pici. De ha sok van belőle, akkor azon sízni lehet. Soha senkitől nem kértem sokat, mert ha tőlem kér valaki sokat, azt én sem tudom megadni. Így sokan adnak keveset, de ebből, hála Istennek, sok lesz. Mert az emberek látták, hogy a mi hordónkon nincsen rés, amit beleraknak, az benne is marad. Most voltam Amerikában. Tizenkét nagyvárosban jártam, mindenütt prédikáltam a templomban. Ha jobban sikerül a prédikáció, az mindjárt látszik a perselyen is. Mindenütt azt láttam, hogy az emberek jók, és szívesen tesznek jót.

Kik nevelik a gyerekeket ebben a 43 árvaházban? Átlátod még, mi folyik?

Úgy gondolom, hogy Isten jó világot teremtett. Ha szomjúságot teremtett, akkor van valahol egy kút is, víz is van, ami oltja a szomjunkat. Ha van egy gyerek, aki azért sír, hogy vegye őt ölbe valaki, hogy törődjön vele valaki, akkor csak kell legyen valahol egy nő, aki meg azt gondolja, hogy az lenne a szép az ő életében, ha ölbe tudna venni egy gyereket. És van valahol van egy ház is, aminek az lenne a jó, ha a poros csendjét a gyerekkacagás felverné. Ez egy óriási kirakós játék, megvan minden, csak türelmesen össze kell forgatni.

Most úgy van, hogy mindegyik háznak van egy házvezetőnője. Amikor az első lányunk, aki nálunk kezdte az első osztályt, leérettségizett és jelentkezett nevelőnőnek, azt mondtam, hogy mától fogva nagytata vagyok. Azóta a kollégákra bíztam a gyereknevelést, és a házak vezetését. Inkább a házvezetőket próbálom lelkesíteni, meg az anyagiakat előteremteni, hogy ez meglegyen.

Örökbefogadások nincsenek?

Három státusa lehet itt Magyarországon is a gyermekeknek: a szülő vagy neveli, vagy lemond róla, és akkor elhagyott gyerek, vagy amikor a szülő nem képes nevelni, de nem is akar lemondani, megkéri a hatóságot, vagy valakit, hogy helyezzék el a gyerekét. Nálunk a gyerekek ebbe a harmadik kategóriába tartoznak. Nálunk nincs elhagyott gyerek. Ha nagyon akartuk volna, adhattunk volna örökbe gyereket. De úgy éreztem, hogy annyi gyerek van az utcán, ha valaki örökbe akar venni gyereket, akkor intézze el az állami árvaházban, vagy máshol. Mi egyetlen gyereket sem adtunk örökbe a 15 év alatt. Romániában élünk, virágzik a gyerekkereskedelem. Nagyon nehéz lett volna tisztán csinálni. Voltak alapítványok, akik nagy pénzeket kaptak a gyerekekért.

Téged nem környékeztek meg ilyesmivel?

De igen, de nem mentem bele.

Milyen iskolákba járnak? Államiba, vagy vannak saját iskoláitok?

Az elején volt egy iskolánk Déván, de most azt is föladtuk. Az összes gyerekünk állami iskolába jár. Olyan is volt, hogy mi mentettük meg a magyar iskolát, másképp megszűnt volna. Ilyen értelemben nem vagyunk konkurencia, ezért mindenütt szeretnek minket. Én azt vállalom el ingyen, amit más pénzért sem csinálna meg. Semmi hasznom nincs belőle, de nekem nagyobb öröm, mintha mekkorát ökörködtem volna valami lányokkal, vagy valami hasonló.

Az önkormányzatok hogy viszonyulnak ehhez?

Az elején Déván egy kicsit nehéz volt, hogy lenyeljenek minket, az 1990-es évekig állami monopólium volt Romániában a gyereknevelés. Civil, meg katolikus pap, és még a tetejében magyarul is beszél, hát persze, hogy nehéz volt ezt lenyelni. De én ezt tudtam, ezért próbáltam nem még nehezebbé tenni: mindig szépen beszéltem velük, kedvesen, szeretettel. Most hála Istennek békében élünk. Sőt, most már megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy csak oda megyünk, ahová a polgármester, a plébános és az iskolaigazgató is hív. Sőt, most már a rendőrkapitány, aki néhány éve még a szabályokat macerálta, ha jön egy rendőr-delegáció Dévára, akkor elhozza a többi rendőrt, és mutogatja, hogy itt nálunk Déván ezt így csináljuk, úgy csináljuk.

Büszke rá, hát az a jó.

Ha utcán kapnak el gyereket, akkor is elhozzák hozzánk, hogy fogadjuk be. A román közigazgatás nagyon sokat fejlődött tizenöt év alatt. Déván a románság 90 százalékos többségben van, esélyem sem lett volna erőből megoldani bármit is. Tehát elmentünk például a polgármesterhez, és felköszöntöttük. Mondtam a gyerekeknek, nézzétek meg, ő a polgármester. Ő a város legjobb embere. Ha nem lenne ilyen jó ember, meg se választották volna. Én is rá szavaztam. Nagyon jó ember. Szeressétek, adjatok puszit neki, köszöntsétek fel, névnapja van, énekeljetek neki. Ez az ember ma már hozzánk jár misét mondatni, és kifizeti a számláinkat, ha nincs pénzünk fűtésre.

Csak magyar gyerekekkel foglalkoztok?

Romániában nagyon sok a vegyes házasság. Ha valaki a felmenőit kezdi nézni, akkor sok minden van. Olyan gyerek nincs, akinek nagytata, nagymama, anyuka, apuka, valaki ne lenne magyar. Azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy ha a szekér előtt két ló van, mind a kettőt ütni kell. Ha valaki két családban érzi otthon magát, az nem gond. Én úgy gondolom, hogy valahova tartozni tudatosan vállalt közösséget jelent. Árpád vezér hét törzsében is voltak kunok, besenyők, székelyek, nem biztos, hogy ugyanabból a vérvonalból lehet bennünket levezetni. De tudatosan vállaltuk a vérszerződést, a közösséget, a nagycsaládot. Ettől érzem én magam magyarnak, hogy ezt tudatosan vállaltam.

Mit szólsz a magyarországi közállapotokhoz?

Nagyon veszélyes irányba ment el - Romániában is, - az anyagiak miatti versengés, most valahogy nincs is felső határ. Ezért már olyan magatartásformákat is bevállalnak politikusok, emberek, amik már a szabadrablás határát súrolják. Ezt nagyon veszélyes dolognak tartom. És ez még tovább fog menni, mert az anyagiak kevesek, mi meg sokan vagyunk. Az lesz, hogy elkezdik egymást agyonverni az eszkimók.

A népszavazást hogy éltétek meg odaát?

Hát hogy is mondjam, bután. Aki sose volt beteg, talán nem tudja értékelni az egészségét. Mi erdélyi magyarok sokat szenvedtünk a magyarságunkért, sok nehézségen mentünk keresztül. Nálunk még megkönnyezik a himnuszt. Magyarországon nem veszik komolyan a valahová való tartozást, a nemzeti identitást. Minket ez sokkal mélyebben sebzett. De most is azt mondom, hogy előre kell nézni, és nem az a fontos, ami mögöttünk van, tovább kell menni, a holnapot kell építeni, de akkor biztos hogy nagyon rosszul esett.

Mit vársz a pénteki eseménytől?

Ez egy nagy közös koncert lesz. A mi gyerekeink is fognak zenélni. Több ezer embert várunk, és szeretnénk, ha sokan eljönnének. Ugye, a hópehely effektus. Ha mindenki megfizeti a jegyet, akkor ebből egy újabb otthont tudunk létrehozni Csíksomlyón. Volt ott egy egyházi gyerekotthon, azt államosították, aztán a '90-es évek elejére bebukott, és üresen áll, és most úgy néz ki, hogy megkaptuk mi. Ez egy 3000 négyzetméteres épület, tehát körülbelül 150 fiatalt tudnánk ott elhelyezni.

(Jobb velünk a világ!

Jobb velünk a világ! [2] címmel rendeznek koncertet e hét péntekén, november 14-én este a Papp László Arénában, melynek bevétele a Böjte-féle árvaházláncot gazdagítja. Az esemény fővédnökei Sólyom Erzsébet, Göncz Árpádné és Mádl Dalma, fellépnek megasztárok (Rúzsa Magdi, Caramel), Révész Sándor, Presser Gábor, Novák Péter és sokan mások, illetve a Nemadomfel együttes, amelyben kizárólag fogyatékkal élők zenélnek és énekelnek.)

Hogyan tudtok még adományokat fogadni?

Az egy százalék megdöbbentő volt számomra. 2005-ben kaptuk először, és azóta minden évben egy-egy árvaházat tudunk ebből a pénzből kiépíteni. Mert ha tízezer ember adja, akkor az már nagyon sok.

A magyar adózók egy százalékából?

Erdélyben két százalékot adnak, Székelyföldön mi kaptuk a legtöbbet. De Magyarországon is annyi volt, hogy talán ötödikek voltunk a listán. Sokan adták nekünk. Ebből megépült a kovásznai, az idén megépül a gyergyói otthon. A kis dolgokat nem szabad leértékelni. Régebben kiraktam egy darab kenyeret a Szent Antal oltárhoz, és elmondtam a híveimnek, hogy régebben úgy volt, hogy a szegényeknek adtak kenyeret. És hosszú évekig Déván mi azt a kenyeret ettük, amit a híveink hoztak a Szent Antal oltárra. Ez olyan szép volt. Bemegy az ember a templomba, és ott van a kenyér.

Kéne még néhány bulvárelem, hogy kattintsanak...

Múltkor beszéltem az egyik püspökkel, és mondta, hogy a mai világ milyen rossz, hogy az emberek elfordultak az Istentől, az egyháztól. Azt válaszoltam, hogy én annyi jó embert látok. Akik nap mint nap segítenek. És nem csak templomba járó vallásos emberek. Tavaly eljött vagy ötszáz motoros, hat vagy hét kilométer hosszan, ez már tüntetés Erdélyben. A hatóság felvezette őket. Annyira megható, hogy ezek a durva, kemény férfiak, nők bejöttek a templomba, és a gyerekek énekeltek nekik. Szűz Anya, meg nem tudom mi, Micimackó, de annyira szép volt. Aztán mikor hazamentek, az egyik nő írt nekem egy emailt, hogy bevállal két gyereket támogatásra, mert az élettársa megkérte a kezét, annyira nagy élmény volt neki. Tíz éve együtt élnek, de erről még nem beszélt az ő párja. Rettentően hálás volt.

Vállalkozások is támogatnak?

Én kollektívtől, közösségtől, sem pártoktól nem fogadok el támogatást, csak fizikai személyektől. Nem akarok reklámhordozó lenni. Volt úgy, hogy megkerestek, jött egy férfi, aki azt mondta, hogy ő egy érdekvédelmi társaság jogtanácsosa. A honlapukra felraknák, hogy támogassák a mi gyerekeinket. Kérdeztem, hogy melyik az ön honlapja. Aztán kiderült, hogy valamilyen prostituáltak.

Szexoldal?

Olyan is volt, hogy lejött két nagyon szép lány, akiknek lejött a ruhájukról, hogy hol dolgoznak. És kérdezték, hogy vannak-e utcanő gyerekek nálunk. Mondtam, hogy vannak, erre adtak egy borítékot. Siettek haza, azt mondták hogy korábban soha nem jártak Romániában. El is mentek. Fölbontottam, ötezer euró volt benne.

Az önkénteseitek honnan jönnek?

Volt egy német kislány, akinek ahány hajszála volt, annyifélére volt festve. Azt mondta, hogy jött szociális munkát végezni. Mondtuk neki hogy nagyon szép, tényleg megható, de ha valamelyik gyereknek az ujja beleakad ilyen karikába, az mégse jó. Nézze meg, hogy itt nálunk a lányok nagyjából hogyan vannak öltözve. Ha ezt vállalja, akkor szeretettel fogadjuk. Hazament, és visszajött egyszínűre festve, normálisan felöltözve, egy karika sem volt rajta. Az anyukája kérdezte, hogy mit fizettünk ezért? Mert ő száz eurót ígért minden karikáért, de annyiért egyet sem vett le a lánya.

Jót tenni jó. Sokféle öröm van ezen a Földön. Az ember dorbézol egyet, vagy mit tudom én mit csinál, az is biztos érdekes. Tegnapelőtt hoztak hét gyereket hozzánk. Ebből négy fiúcska. Édestestvérek, a legnagyobb hét éves. Van egy hároméves ikerpár fiú, van egy négy éves, és van egy ötéves fiúcska. Új hely, a kicsik elkezdtek sírni, este volt. Az ötéves fiú felkelt az ágyból, odament, ölébe vette a hároméves fiúcskának a fejét, elkezdte simogatni, és altatódalt énekelt neki. Sokféle öröm van, de mikor kezded érezni, hogy ennek a gyereknek kinyitottál egy ajtót, belülről érzed, hogy ezért érdemes élni.

Mik a tervek a jövőre nézve? Meddig bővülhet ez a hálózat? Akarsz-e menni más országba?

A bentlakó otthonokon kívül napköziket is fenntartunk. Azt látom, hogy ez a napköziotthonos tevékenység nagyon eredményes. Előbb-utóbb erre Magyarországon is vevők lesznek. Mert ez azt jelenti, hogy nem kell elvenni a szülőtől, minden este hazamegy a gyerek. Ha a szülő nem képes a gyerekét valamire megtanítani, akkor tovább termelődik, ami volt. A napköziben viszont két-három év alatt szemmel látható eredményeket lehet elérni. És nem kerül sok pénzbe.

Az idén is három olyan gyereket tudtunk alkalmazni, akik nálunk nőttek fel. Megállják a helyüket, dolgoznak. Ott van a Pali. Hogy szokott kezdődni? Az apja pásztor volt, az anyukája meg szintén sose volt otthon, mert mindig a piacon volt a sajttal. A gyerek odahaza nem tanult. Egy ideig az iskolában tűrték, aztán volt egy vérmesebb igazgató, az nyakon is verte. A Pali meg kiszúrta a kocsija gumiját. Ezt megint nem lehetett tolerálni, elhívták az apát. Az ostorral hazáig verte a gyereket, aztán a gyerek hálából felgyújtotta a garázst, ráégett az autóra, a fél falu kigyúlt. A plébános éjnek idején elhozta hozzánk a gyereket, hogy csináljunk vele valamit, bármit, csak haza ne vigyük, mert meglincselik. A gyerek leérettségizett, most munkatársam. Kemény, durva, egyszerű szülőknek a gyereke, de én el mernék vele menni a világ végére is. Belevaló, nagyszerű fiatalember lett belőle.

Ez mind-mind öröm. Nem csak a túlvilág. Táboroztunk Esztergomban, akkor mondtam az ottaniaknak, hogy én nem tudom, hogy önök hogy élnek, azt sem tudom, hogy mit csináltak, de egy dolgot tudok. Hogy ha magukat az utolsó ítéleten a Jóisten megkérdezi, hogy mi jót csináltál a földön, akkor nyugodtan elmondhatják, hogy Uram, nem emlékszel?! Két hétig nálunk táboroztál! Luther idejében a bűnbocsánati cédulák eléggé botrányosak voltak. De én azt gondolom, hogy a mai világban az emberek érzik, hogy a hibáikat, a bűneiket jótettekkel jóvátehetik.

(Az Index oldalán olvastam.)
41. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-07 18:38
Ili
Hozzászólások: 728
Elozmény: ( gosivali @ 2008-12-06 09:36)
"Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a "csak álom" is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni: az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el."
(Márai Sándor)

Sem író, sem költő nem vagyok…

… csak úgy írok…
Talán, mert írásaimon át kitárhattam lelkemet, ami nem „kiművelt” írásokon keresztül, csak ösztönösen történt. Valamiféle lélekhangok ezek… Nekem gyógyír, ha elmondhatom gondolataimat, bár gyakran érzem önzőnek is az efféle kitárulkozást, hiszen - gyötrődtem magamban néha - ha kiterítem a lelkemben dúló fájdalmat, akkor szétosztom bánatomat, átvesznek abból az (együtt)érző emberek akarva-akaratlanul is, viselvén valamennyit az én terheimből ... s vajon van-e ehhez jogom…?
S mivel már első próbálkozásaimkor annyi kedves bíztatást, simogató szót kaptam, hitem egyre erősödött, hogy talán igen, talán mégsem baj, ha megosztom másokkal gyötrődéseimet, és - a szerencsére most már újra visszatérő - boldogságomat is.
Hát így történt, hogy írni kezdtem. És itt volt az Internet is…
Bevallom, már megfordult a fejemben, hogy kiadjak egy kötetet, előbb a - talán feldolgozhatatlan - tragédia, Zoli fiam elvesztése után született gondolatokból, versekből, majd folytatásként egy másikat, a gyász időszakában született versekkel, később a nemrégiben született csoda-élmény, a „nagymamaság” kapcsán született írásokból, gyermekversekből, - megmutatva, hogy igen, el lehet jutni így, ilyen kínok után is az élet értelmének felismeréséhez, a túlélés helyetti igazi létélményhez. Talán megmutathatnám a magam szerény módján az én utamat idáig ... Talán vannak, akik kíváncsiak rá…
És itt jött a „de”: bár hiszem, hogy eddigi, - több, mint fél évszázados - életem során sikerült némi önismeretre (is) szert tennem, és nagyjából tisztában vagyok irodalmi ambícióimmal, képességeimmel, - és talán éppen e tisztánlátás birtokában - azt gondolom, hogy egyelőre még kizárólag az irodalom mélységes szeretete, és a megélt létélmények azok, amelyek előcsalogatják belőlem a gondolatokat, és ez még túl kevés ahhoz, hogy írásaim igazi alkotásokká váljanak. Azt gondolom, ha az ember - akár szép, hibátlan stílusban is - pusztán leírja gondolatait, attól még messze nem irodalmi alkotás a "mű." Bizony, sokat kell még tanulnunk, csiszolgatni írásainkat ahhoz, hogy ezek a lélekhangok - bármily tiszták is - alkotásokká váljanak. Ehhez adnunk kell pluszként valami olyasmit, amit csakis mi tudunk úgy átadni, senki más. Nem tudom mi ez, csak azt tudom, valami, belőlünk… ami csak és kizárólag nekünk adatott meg úgy, olyan formában… S ha erre ráérez, akinek szántuk, az olvasó, akkor egyszer igazi alkotás lehet a mű. De ehhez szükséges még valami: kapcsolat, visszajelzés…
Talán ezt kerestem, amióta - legyűrve szorongásomat, - már nem bánom, sőt, hálás vagyok, hogy képes voltam előbújni fájdalmam páncéljából, és elhozni az olvasóknak gondolataimat, pőrén, tisztán, kendőzetlenül, vállalva önmagamat. Nem bánom, mert létrejöhetett ez a számomra nagyon fontos kapcsolat, amelyből megtudhatom a legfontosabb véleményt, az OLVASÓ véleményét, amelyre őszintén kíváncsi vagyok, hiszen számomra Ő a legfontosabb! Én NEKI írok! Aztán, ha a tarsolyomban már jó sok lesz ezekből a véleményekből, akkor egyszer talán elkezdem csiszolgatni megfogalmazott gondolataimat, hogy elérjék végleges formájukat…
És még valami, ami nagyon fontos:
Amilyen csodálatos adomány az írás, legalább olyan hatalmas felelősség is. Azt vallom, aki nyilvánosság elé tárja gondolatait, - különösen, ha könyvet ír, amely már egyfajta végleges lenyomata az embernek - és főleg, ha gyermekeknek is szól a mű - nem szabad hibáznia, legfeljebb apró hibákat véthet, hiszen írásainkból akaratlanul is tanul az olvasó, és anyanyelvünk tisztaságának megóvása mindannyiunk,- az alkotónak meg különösen nagy - felelőssége.
Manapság, hogy az Internet-adta lehetőséggel élve egyre többen teszik közzé gondolataikat a legkülönfélébb műfajokban, - ami üdvözlendő - nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk el e fontos felelősségünkről, és éljünk, - ne visszaéljünk! - ezzel a különleges adománnyal, - amely kizárólag az ember számára adatott meg - az írással. Fogadjuk alázattal az építő bírálatot, és figyeljünk legfontosabb, értő kritikusunk, az OLVASÓ véleményére. A magam részéről hálás vagyok ezért az on-line kapcsolatért, amely lehetővé teszi, hogy az olvasó az írás megjelenésének pillanatától velem lehet, véleményével formálhatja még a - gyakran nyers - alkotást, de módjában áll élményeit is akár azonnal megosztani az alkotóval. Fantasztikusan jó lehet ez a kapcsolat, de ápolni kell. Gondoljunk csak egy igazi, élő író-olvasó találkozóra: milyen ritkán adatik meg, pedig mennyire vágyunk egy-egy ilyen találkozásra a kedvenc alkotóval, aki legyen bár nagyon népszerű, adjon el bármennyit megjelent könyvéből, a legfontosabb visszajelzések szinte sohasem, vagy legfeljebb utólag, közvetve jutnak el hozzá - mondjuk az eladási statisztikákból.
Az Interneten való publikálás mindenki számára elérhető, értékes lehetőség, a visszásságok ellenére is, még akkor is, ha már-már általánossá vált, hogy néhány irodalmi és művészeti portálon szinte kizárólag egymásnak írnak az alkotók, egy szűk körben olvassák rendszeresen egymás „fennkölt” írásait, amelyeknek szinte minden sorában hemzsegnek az idegen - még az irodalmat egészen magas szinten ismerő és értő olvasók számára is magyarázatot követelő - kifejezések. Gyakran marad el az építő bírálat, s marad a tömjénezés, - bár a dicséret mindenki számára kedves, - számomra is - viszont tanulni az építő kritikából lehet igazán, és hangsúlyozom: az OLVASÓ véleményéből, hiszen az alkotást neki szánjuk… Számomra tehát ez az első, és a legfontosabb: Ő mit gondol, mit érez, megérintette-e az írás, vagy nem, és ha igen (vagy nem) vajon miért? S ha nem - és mégis megtisztelt olvasásával - akkor is hálásan, alázattal fogadom véleményét.
Talán így tudunk meríteni megszerzett tudásunkhoz egyre újabb tudást, és erőt, hitet adó alázatot az igazi NAGY MŰVEK megszületéséhez. Bevallom, én a számomra legnagyobb élményt adó irodalmi és más művészeti alkotások mögött mindig felfedezem a szerző mérhetetlen alázatát nem csak műve, de a közönség iránt is.
Valami ilyesmit gondolok a manapság oly divatos amatőr írásról, meg az Internet-adta publikálás lehetőségeiről.
S hogy születik-e egyszer az írásaimból könyv? Fogalmam sincs. Hiszem, hogy belülről jön majd az üzenet: most! Egyelőre azt súgja nekem: nincs még itt az idő…
Addig is: hálás vagyok, hogy itt lehetek.
Köszöntelek, Kedves Olvasó!



Kedves Vali!

Nekem nagyon tetszenek az írásaid. Pontosan azért mert azt írod ami a szívedben, lelkedben él.
Azokat az írásokat szeretem amikből azt érzem nekem szól, azt amitől sírni és nevetni tudok. Amit úgy érzek nekem, helyettem írták. Mivel én nem tudom úgy kifejezni érzéseimet, gondolataimat mint TE.
Igenis nagy ajándék az amit kaptál és ki is kell írnod magadból.
Nem szabad kishitűnek, lenni. Igen is nagyon jó amit csinálsz.
Remélem egyre többen megismerik verseidet.
Gratulálok szép unokádhoz.
Kívánok neked és szeretteidnek minden szépet és jót az Adventi várakozásban.

Isten Áldásával Ili
40. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-06 09:36
gosivali
Hozzászólások: 13
"Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a "csak álom" is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni: az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el."
(Márai Sándor)

Sem író, sem költő nem vagyok…

… csak úgy írok…
Talán, mert írásaimon át kitárhattam lelkemet, ami nem „kiművelt” írásokon keresztül, csak ösztönösen történt. Valamiféle lélekhangok ezek… Nekem gyógyír, ha elmondhatom gondolataimat, bár gyakran érzem önzőnek is az efféle kitárulkozást, hiszen - gyötrődtem magamban néha - ha kiterítem a lelkemben dúló fájdalmat, akkor szétosztom bánatomat, átvesznek abból az (együtt)érző emberek akarva-akaratlanul is, viselvén valamennyit az én terheimből ... s vajon van-e ehhez jogom…?
S mivel már első próbálkozásaimkor annyi kedves bíztatást, simogató szót kaptam, hitem egyre erősödött, hogy talán igen, talán mégsem baj, ha megosztom másokkal gyötrődéseimet, és - a szerencsére most már újra visszatérő - boldogságomat is.
Hát így történt, hogy írni kezdtem. És itt volt az Internet is…
Bevallom, már megfordult a fejemben, hogy kiadjak egy kötetet, előbb a - talán feldolgozhatatlan - tragédia, Zoli fiam elvesztése után született gondolatokból, versekből, majd folytatásként egy másikat, a gyász időszakában született versekkel, később a nemrégiben született csoda-élmény, a „nagymamaság” kapcsán született írásokból, gyermekversekből, - megmutatva, hogy igen, el lehet jutni így, ilyen kínok után is az élet értelmének felismeréséhez, a túlélés helyetti igazi létélményhez. Talán megmutathatnám a magam szerény módján az én utamat idáig ... Talán vannak, akik kíváncsiak rá…
És itt jött a „de”: bár hiszem, hogy eddigi, - több, mint fél évszázados - életem során sikerült némi önismeretre (is) szert tennem, és nagyjából tisztában vagyok irodalmi ambícióimmal, képességeimmel, - és talán éppen e tisztánlátás birtokában - azt gondolom, hogy egyelőre még kizárólag az irodalom mélységes szeretete, és a megélt létélmények azok, amelyek előcsalogatják belőlem a gondolatokat, és ez még túl kevés ahhoz, hogy írásaim igazi alkotásokká váljanak. Azt gondolom, ha az ember - akár szép, hibátlan stílusban is - pusztán leírja gondolatait, attól még messze nem irodalmi alkotás a "mű." Bizony, sokat kell még tanulnunk, csiszolgatni írásainkat ahhoz, hogy ezek a lélekhangok - bármily tiszták is - alkotásokká váljanak. Ehhez adnunk kell pluszként valami olyasmit, amit csakis mi tudunk úgy átadni, senki más. Nem tudom mi ez, csak azt tudom, valami, belőlünk… ami csak és kizárólag nekünk adatott meg úgy, olyan formában… S ha erre ráérez, akinek szántuk, az olvasó, akkor egyszer igazi alkotás lehet a mű. De ehhez szükséges még valami: kapcsolat, visszajelzés…
Talán ezt kerestem, amióta - legyűrve szorongásomat, - már nem bánom, sőt, hálás vagyok, hogy képes voltam előbújni fájdalmam páncéljából, és elhozni az olvasóknak gondolataimat, pőrén, tisztán, kendőzetlenül, vállalva önmagamat. Nem bánom, mert létrejöhetett ez a számomra nagyon fontos kapcsolat, amelyből megtudhatom a legfontosabb véleményt, az OLVASÓ véleményét, amelyre őszintén kíváncsi vagyok, hiszen számomra Ő a legfontosabb! Én NEKI írok! Aztán, ha a tarsolyomban már jó sok lesz ezekből a véleményekből, akkor egyszer talán elkezdem csiszolgatni megfogalmazott gondolataimat, hogy elérjék végleges formájukat…
És még valami, ami nagyon fontos:
Amilyen csodálatos adomány az írás, legalább olyan hatalmas felelősség is. Azt vallom, aki nyilvánosság elé tárja gondolatait, - különösen, ha könyvet ír, amely már egyfajta végleges lenyomata az embernek - és főleg, ha gyermekeknek is szól a mű - nem szabad hibáznia, legfeljebb apró hibákat véthet, hiszen írásainkból akaratlanul is tanul az olvasó, és anyanyelvünk tisztaságának megóvása mindannyiunk,- az alkotónak meg különösen nagy - felelőssége.
Manapság, hogy az Internet-adta lehetőséggel élve egyre többen teszik közzé gondolataikat a legkülönfélébb műfajokban, - ami üdvözlendő - nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk el e fontos felelősségünkről, és éljünk, - ne visszaéljünk! - ezzel a különleges adománnyal, - amely kizárólag az ember számára adatott meg - az írással. Fogadjuk alázattal az építő bírálatot, és figyeljünk legfontosabb, értő kritikusunk, az OLVASÓ véleményére. A magam részéről hálás vagyok ezért az on-line kapcsolatért, amely lehetővé teszi, hogy az olvasó az írás megjelenésének pillanatától velem lehet, véleményével formálhatja még a - gyakran nyers - alkotást, de módjában áll élményeit is akár azonnal megosztani az alkotóval. Fantasztikusan jó lehet ez a kapcsolat, de ápolni kell. Gondoljunk csak egy igazi, élő író-olvasó találkozóra: milyen ritkán adatik meg, pedig mennyire vágyunk egy-egy ilyen találkozásra a kedvenc alkotóval, aki legyen bár nagyon népszerű, adjon el bármennyit megjelent könyvéből, a legfontosabb visszajelzések szinte sohasem, vagy legfeljebb utólag, közvetve jutnak el hozzá - mondjuk az eladási statisztikákból.
Az Interneten való publikálás mindenki számára elérhető, értékes lehetőség, a visszásságok ellenére is, még akkor is, ha már-már általánossá vált, hogy néhány irodalmi és művészeti portálon szinte kizárólag egymásnak írnak az alkotók, egy szűk körben olvassák rendszeresen egymás „fennkölt” írásait, amelyeknek szinte minden sorában hemzsegnek az idegen - még az irodalmat egészen magas szinten ismerő és értő olvasók számára is magyarázatot követelő - kifejezések. Gyakran marad el az építő bírálat, s marad a tömjénezés, - bár a dicséret mindenki számára kedves, - számomra is - viszont tanulni az építő kritikából lehet igazán, és hangsúlyozom: az OLVASÓ véleményéből, hiszen az alkotást neki szánjuk… Számomra tehát ez az első, és a legfontosabb: Ő mit gondol, mit érez, megérintette-e az írás, vagy nem, és ha igen (vagy nem) vajon miért? S ha nem - és mégis megtisztelt olvasásával - akkor is hálásan, alázattal fogadom véleményét.
Talán így tudunk meríteni megszerzett tudásunkhoz egyre újabb tudást, és erőt, hitet adó alázatot az igazi NAGY MŰVEK megszületéséhez. Bevallom, én a számomra legnagyobb élményt adó irodalmi és más művészeti alkotások mögött mindig felfedezem a szerző mérhetetlen alázatát nem csak műve, de a közönség iránt is.
Valami ilyesmit gondolok a manapság oly divatos amatőr írásról, meg az Internet-adta publikálás lehetőségeiről.
S hogy születik-e egyszer az írásaimból könyv? Fogalmam sincs. Hiszem, hogy belülről jön majd az üzenet: most! Egyelőre azt súgja nekem: nincs még itt az idő…
Addig is: hálás vagyok, hogy itt lehetek.
Köszöntelek, Kedves Olvasó!



39. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-06 07:22
gosivali
Hozzászólások: 13
Fohász

akár a Föld hátán
ütemre forgó évszakok
homokszem-létű ember
- gyermek anya és nő is -
úgy vagyok

voltam bár
májusra ébredő
szivárvány - létcsoda
lettem
a forduló idővel
ostoba
- perzselő nyári láz után
vacogó faágtól
titokban jajongva búcsúzó
- haldokló falevél
lapuló hant alatt
rég halott madarak
kísértetdala volt
könnyű altatóm
mozdultam kő alól
- didergőn kibújó hóvirág
hajoltam előre-hátra
süvítő szél dalára
- vajúdón táncoló barkaág

vagyok remegő gyertyaláng
fényben eltűnő jégvirág
porszem-létemet áldozom
bárány-szeliden fohászkodom:

legyek a fény
egy csillag mosolya
végtelen utamon
örök anya

Békés, szép karácsonyváró napokat mindenkinek :) - Mira Manóval - kicsi unokámmal :)
38. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-03 23:23
katinka
Hozzászólások: 12
Hit nélkül élni???? -Elképzelhetetlen számomra,hiszen ez ad erőt mindennapjaink véghezviteléhez.Nap mint nap megpróbáltatásoknak vagyunk kitéve,ezek elviselését önmagunktól képtelenek lennénk megtenni.Nekem van egy sajátságos módszerem lehet,hogy első hallásra nevetségesnek tünik.Ha igen elérnek a megpróbáltatások akkor,elbeszélgetek a Jó Istennel hangosan ,teljesen mindegy hogy az udvaron vagyok vagy a lakásban.De ez vonatkozik a jó dolgokra is ami történik velem,ezt is szépen megbeszéljük.Ez olyan hatalmas erőt ad el sem tudom mondani.Nem csak a napi megszokott imádsággal lehetünk kapcsolatban Istennel.Azt pedig sose felejtsük el,hogy az élet egy ajándék Istentől kaptuk.Lehetünk eget verő hatalmas nagy bajban, az utolsó pillanatban mindég kinyujtja kezét felénk,ezt saját tapasztalatomból is tudom.
37. hozzászólás
Létrehozva: 2008-11-21 16:34
Marika
Hozzászólások: 213
Minden embert foglalkoztatja ez a kérdést, csak esetleg nem ismeri be.Azt hiszem az értékrendekkel és alkalmazkodásunkkal van a legnagyobb baj. Nem véletlen, hogy az emberek megpróbálnak találni maguk számára "valamit" ami értelmet ad az életüknek.
A nagy keresésben pedig nem vesszük észre, mennyi minden mellett rohanunk el, vagy mennyi minden szalad el mellettünk anélkül, hogy megragadnánk a lehetőséget.
Nagy, világrengető dolgokat várunk és nem vesszük észre, hogy a társunk, gyermekünk, családunk és embertársaink hogyan élnek mellettünk. Mire lenne szükségük? Ahelyett, hogy apró dolgainkat felvállalnánk ami nem látványos, váll veregető cselekedet, csak egy élhető, testi, lelki összhangot , biztonságot nyújtó élet. Hihetetlennek tartjuk, hogy egy nőnek az életének célja és értelme a családja legyen. Egy férfinak pedig ennek a biztonságnak a megteremtése. (az ország vezetőinek pedig biztosítani a megfelelő stabilitást)
36. hozzászólás
Létrehozva: 2008-11-08 18:46
andrea
Hozzászólások: 25
Drága Ili!
Köszönöm szépen amit írtál;nagyon szépet írtál!Meg is hatódtam,meg zavarban is vagyok...Örülök,hogy köztetek lehetek,köszönöm,hogy veletek lehetek-csak ennyit tudok mondani,meg azt,hogy én nem kevésbé vagyok elismeréssel irántad,irántatok!
35. hozzászólás
Létrehozva: 2008-11-08 01:18
Ili
Hozzászólások: 728
Drága Andrea!
Te csak dicsekedj ezen az oldalon. Aki olyan közel áll a természethez, és úgy szereti a növényeket és az állatokat mint te az nagyon jó úton jár. Minden nap az apró kis dolgoknak is tudni kell örülni és szeretni. Az embertársaid felé úgy tudsz fordulni és számon tartani a barátokat, megérezni ha gondjuk van. Ez az igazi keresztény élet. Már csak a formaságokra kell fel készülni. Remélem a közös barátunk edzésekre jár, hogy tudjon segíteni ha még is fel kell emelni téged. Amíg együtt tudunk sírni és nevetni ilyen távolságból is addig minden rendben van.
Isten Áldásával Ili
34. hozzászólás
Létrehozva: 2008-11-08 00:26
Admin
Hozzászólások: 26
A Teológus válaszában tapintatosan nem tért ki arra a tényre, hogy a Neki szóló levélben az egész kereszténységet durván sértő kérdéseket és megállapításokat tett. Ezzel átlépve az általános emberek közti etikai szabályokat.
Ezért nem kívánjuk többet oldalunkon látni!
33. hozzászólás
Létrehozva: 2008-11-07 23:23
Teológus
Hozzászólások: 6
Tisztelt Csiszár István!
Sajnálattal, de bizonyosan állítom, hogy az ön ittlétét nem az ön által definiált kérdések motiválják. Megjelenése óta "süketek párbeszéde" folyik a témában. Ön nem hajlandó válaszra méltatni a sok értékes hozzászólást, gondolom azért csak elolvassa??! Csak találgatni lehet, mi is a valós motiváció, minden esetre furcsa, hogy aki oly jártas a keresztény tanításban annak az ön által megfogalmazott kérdések vetődnek fel. Kérdéseire személyesen kaphat választ, ha felkeres egy tetszőleges felekezetű lelkészt a környezetében. A továbbiakban nem látom interneten megoldhatónak (oldalunkon) ezt a problémát. Megértését köszönöm.
31. hozzászólás
Létrehozva: 2008-11-07 12:47
csiszár_istván
Hozzászólások: 11
- Kedves Ili,

A keresztény emberhez képest egy nem-keresztény embernek az a gondja hogy nem érzi Isten szeretetét illetve nem tud Istenhez fordulni, mivelhogy nem abban a tudatban létezik hogy van Isten.

- Ismételten meg kell vallanom azt, hogy én magam nem rendelkezem az Istenben való igaz és őszinte hittel. Azért írogatok mégis ezen a fórumon mert szeretnék valakiktől segítséget kérni ahhoz, hogy valamilyen módon és mértékben ki tudjak lépni abból a kiszolgáltatott, gyenge és tehetetlen kisemberi létből, amelyben élni vagyok kénytelen, és csak a keresztény emberekről tudom feltételezni azt, hogy esetleg hajlandóak szóba állni velem és megpróbálnak megérteni.
30. hozzászólás
Létrehozva: 2008-11-06 21:18
katinka
Hozzászólások: 12
Elozmény: ( torokad @ 2008-11-06 15:05)
Kedves István!

Mi a szándékod ezzel a sok kérdéssel?
Tényleg közeledni szeretnél a keresztény emberek felé?!? Akkor kommunikálj velünk, ne csak kérdezz, vagy kritizálj!!
Ez nem egy olyan ember viselkedése, aki jó szándékkal tényleg közeledni szeretne a keresztény emberek felé!!
Pontosan mit is akarsz elérni? Vagy csak jó időtöltés, szórakozás?

A többiek (a válaszadók) véleményével teljes mértékben egyet értek! Az őszinte és önzetlen jószándék szól belőletek, jó olvasni a hozzászólásaitokat!
A folyamatosan csak kérdezgető, szándékait el nem mondó fórumtag nevében (pontosabban helyette) köszönöm válaszaitokat!

Dominus Vobiscum!
Torokád! Nagyon megköszönöm hogy te mondtál köszönetet Itvánnak mindenki nevében. Nagyon tetszik a válaszod.
29. hozzászólás
Létrehozva: 2008-11-06 20:02
andrea
Hozzászólások: 25
Elozmény: ( torokad @ 2008-11-06 15:05)
Kedves István!

Mi a szándékod ezzel a sok kérdéssel?
Tényleg közeledni szeretnél a keresztény emberek felé?!? Akkor kommunikálj velünk, ne csak kérdezz, vagy kritizálj!!
Ez nem egy olyan ember viselkedése, aki jó szándékkal tényleg közeledni szeretne a keresztény emberek felé!!
Pontosan mit is akarsz elérni? Vagy csak jó időtöltés, szórakozás?

A többiek (a válaszadók) véleményével teljes mértékben egyet értek! Az őszinte és önzetlen jószándék szól belőletek, jó olvasni a hozzászólásaitokat!
A folyamatosan csak kérdezgető, szándékait el nem mondó fórumtag nevében (pontosabban helyette) köszönöm válaszaitokat!

Dominus Vobiscum!
kedves Torokad! Sokszor vettem már észre,ha beléptem ide,hogy te is itt vagy és örülök,hogy most te is megszólaltál!
Megpróbálom megérteni Istvánt és azt feltételezem róla,hogy egy kíváncsi ember,akit valóban érdekelnek ,foglalkoztatnak ezek a dolgok,amiket kérdez-és nem bennünket akar "provokálni" vele.Nekem amúgy egy kihívás megválaszolni a kérdéseit,-de én azt is őszintén be fogom vallani,ha egyszer olyat kérdez,amire nem fogok tudni mit felelni.De abban igazad van,hogy udvariasabb lenne tőle,ha kommunikálna velünk-és nem csak kérdezne-talán nem lenne ennyire kötekedő színezete a dolognak.De azért nem olyan rosszindulatú ő szerintem,hiszen teljesítette azt a kérésünket is,hogy tegyen fel egy fotót magáról!
Most bajban vagyok,mert te elköszöntél-én meg egyrészt nem tudom,mit jelent,másrészt nem tudom,hogyan viszonozzam,ezért így mondom:a legközelebbi találkozásig minden jót!
28. hozzászólás
Létrehozva: 2008-11-06 19:50
andrea
Hozzászólások: 25
Elozmény: ( csiszar_istvan @ 2008-11-06 13:09)

A 22. hozzászóláshoz:

Tisztelt Andrea,

- Ha egy tanyára költözünk és önellátó életet élünk, ez nem jelenti-e azt, hogy nincs szükségünk senki társaságára és segítségére és mi magunk sem kívánunk senkinek sem társaságot és segítséget nyújtani ??
- Szeretnék időnként jó és pozitív dolgokat is mondani s így pl. elmondhatom azt, hogy akár még a legsúlyosabb depresszió is valóban jelentősen enyhülhet és még a gyógyíthatatlan betegségek is (egyetlen kivétellel) jóra fordulhatnak.
- És ismét egy negatív kérdés: Helyes és jó dolog-e belenyugodni a tehetetlen és cselekvőképtelen kisemberi létbe ? Van-e ma Magyarországon olyan ember aki nem akar beleszürkülni a házába és egyéb vagyontárgyaiba belegubozó kispolgári létbe ?
Kedves István!
Akár azt is jelentheti,persze.Aki amiatt költözik távol az emberektől,mert ez a célja,arra is teljesen megfelel.De aki nem szeretné ettől még kizárni magát az emberekkel való kommunikálásból,annak meg van rá a lehetősége,hogy meglátogassa a városban élő barátait,meghívja őket magához....Fordítva viszont nem működik:mert aki szeretne elszigetelten élni,-akár mert egy zárkózott tipus-vagy mert valamiért neki az úgy tetszik,az egy panelben,mint ahogyan Ili mondja-nem tehető meg.Különben meg érdekes,de a tanyasi emberek jobban odafigyelnek egymásra,jobban tudják egymásról,hogy ki hogy van,mi történt vele,mint azok ,akik összezsúfolva élnek egy panelben.Lehet,hogy évekig élnek egy folyosón,mégsem vennék észre azt sem,ha a másik meghalna...tehát a tanyasi emberek között is van nyitott és van zárkózott ember is.
Nos,a kisemberi léttel semmi baj,szerintem.Az emberek zöme kisemberként éli le az életét-és ettől még megvan a lehetősége,hogy jól érezze magát a bőrében.Van,aki megelégszik annyival amennyit kisemberként sikerül elérnie az életben-és ez szerintem nem rossz és nem helytelen dolog,sőt még mindig jobb,mint elégedetlenkedve élni.Viszont,ha valaki szeretne kitörni,az sem baj,sőt,én arra is azt mondom,hogy tegye!Vagyis:biztosan van,igen,aki núgy érzi,nem akra beleszürkülni a kispolgári létbe...Szóval csavaros azért ez a kérdés...nekem amúgy semmi bajom azzal a ténnyel,hogy kérdezel.Nem bosszant fel-bár néha bennem is felmerül,hogy valóban érdekelnek ezek a dolgok,vagy csak az érdekel,hogy tudunk-e rá válaszolni....Sok kérdésed,már ha érthetően teszed fel-nem is rossz!
Amúgy még nem említettem,és nem azért,mert el akartam titkolni-csak egyszerűen nem hozódott még fel-de mostmár elmondom:én nem vagyok keresztény ember,abban az értelemben,hogy nem vagyok megkeresztelve.És hívőnek sem érzem magam-bár ateistának sem...én egy "köztes" ember vagyok,egy örök kereső és kételkedő...talán ezért is értem-vagy sejtem -mi motivál a kérdések feltevésekor...és amit mondok,azok csupán a saját gondolataim,nem "szentírások".De néha jó lenne ha megírnád,mennyire értel egyet,vagy miben különbözik a te meglátásod.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép