Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Keresztény Magyarország Portál - Fórum - "Tudni illik, hogy mi illik?" azaz Viselkedéskultúra a mindennapokra! - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek Szilárda napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Nyári zápor után  si.
VI. Sándor
Fórum

Oldalak: [1]
15. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-24 14:05
Ili
Hozzászólások: 729
Gyónás

Kovács Gábor atya írása

Gyónni kellemetlen. Sok katolikus valahova a tudata peremére száműzi a gyónást. Ünnepek közeledtével nagyot nyög, és rászánja magát, hogy aztán minél hamarabb visszatérjen a „rendes” kerékvágásba, ahol nincsenek ilyen kényelmetlen dolgok.
Mások áhítják a gyónást és eget-földet bejárnak, amíg találnak papot, aki hajlandó fogadni őket, és óraszám hallgatni vallomásaikat, amelyekben nem annyira bűneik, mint pszichológiai állapotuk játssza a főszerepet. Ha aztán ezt a megértő gyóntatót távolabbra helyezik vagy netán Isten magához szólítja, beszüntetik a gyakori gyónást.

A két típusban egy közös: egyiknek se változtat életén a gyónás. Csak emberi kielégülést nyújt. Egyik eleget tett a törvénynek és hagyománynak, a másik jól kibeszélte magát és megkönnyebbült. De Isten maradt, ahol volt, és ők is maradtak, ahol voltak.

Pedig a bűnbánat szentségének az volna a rendeltetése, hogy Isten belépjen életünkbe és megváltoztassa azt. Kövessük a feloldozás szövegét: „Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki Szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot, és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked, és adja meg a békét; és én feloldozlak téged bűneidtől az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.” Előfordulhat, hogy a gyóntató időnyerés céljából elhagyja a bevezető mondatot és csak a szorosan vett feloldozás szavait mondja el, vagy lerövidíti a formulát. A feloldozás természetesen ilyenkor is érvényes. A bevezető mondat azonban mégis nagyon fontos, mert föltárja a tartalmát annak, ami történik.

Az Egyház szolgálata révén a bűnbánóban Jézus kereszthalának és föltámadásának ereje lép működésbe, és kiárad rá a mindent megújító Szentlélek. Nem az elkövetett bűnök puszta sztornírozása megy végbe, hanem Isten újjáteremtő műve. Aki bűnösként térdelt le, szentként kel föl. Aki a pusztulással volt eljegyezve, most a Szentháromság életét hordja magában. A csődre ítélt egzisztencia már a teremtő Szeretet edénye. „Aki Krisztusban van, új teremtmény” (2Kor 5,17).

A gyóntatószék az új teremtés műhelye. A gyóntató pap az új teremtés – személyében jelentéktelen – eszköze. A kiengesztelődés szentségének lényege, hogy Isten csodát művel a megtérő szívében, magához ragadja őt és áthatja önmagával. A bűnök azért törlődnek el, mert nem férnek össze Isten szentségével, aki behatolt a gyónó életébe, és szeretetének perzselő csókjával birtokába vette azt.

Természetesen kívánatos, hogy a gyóntató olyan személy legyen, aki előtt a gyónónak nem esik nagyon nehezére föltárni lelkét. Mégis, szögezzük le világosan, hogy ami a gyóntatóból igazán fontos a gyónásban, az nem a személyiség, hanem az apostoli hatalom: „Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak” (Jn 20,23).

Nagyon nagy hiba azért halogatni a gyónást, mert nem vagyunk megelégedve a gyóntatókkal. A pap gyarló ember, ne akarjuk piedesztálra emelni, és ne várjunk tőle angyali tökéletességet. Egyszersmind azonban indokolt, hogy olyan gyóntatót keressünk, aki szolgálatával a feloldozáson túl lelki vezetést is nyújt. Bár a lelki vezetés szolgálata elválasztható a gyóntatói szolgálattól, mégis lehetetlen a gyóntatói működés egy minimális lelkivezetői tevékenység nélkül: a gyóntatónak nyilatkoznia arról, mi bűn és mi nem, milyen feltételek mellett adható egyáltalán feloldozás, és ha sok ideje nincs is egy-egy gyónásra, az esetek túlnyomó többségében indokolt egy-két lelki tanáccsal szolgálnia, sőt már a kiszabott elégtétel is mutat valamilyen irányt.

Ha a gyónó ezen kívül lelki dolgokra vonatkozó kérdéseit is fölteszi a papnak, és kellő gyakorisággal járul a kiengesztelődés szentségéhez, a gyóntatás és lelkivezetés szolgálata minden nehézség nélkül összeköthető. Ilyen kapcsolat természetesen nem akármelyik gyóntatóval lehetséges, meg kell találnunk a megfelelő személyt, akihez bizalommal tudunk lenni, és akinek állásfoglalásait megbízhatónak tartjuk. Ez vidéken nagyobb nehézséget jelent, mint a nagyvárosban. Saját plébánosuk előtt sokan nem tudják föltárni intim világukat. Ilyenkor megközelíthető távolságban kell találni egy másik papot, és azt meghatározott időközökben fölkeresni. Ha a lelkivezető túl távol lakik, vagy túlságosan ritkán keressük föl, a lelkivezetés névlegessé válik. Amennyiben diakónust, szerzetest vagy érett hitű, világi személyt választunk lelkivezetőnknek, akkor is célszerű állandó gyóntatóhoz járnunk, éspedig olyanhoz, akinek tanácsai nem ütik élesen a lelkivezető tanácsait.

Hogy olykor-olykor nem ítélik meg a dolgokat egyformán, az természetes és elkerülhetetlen. Éppen ezért vagyok annak a híve, hogy a lelkivezető és a gyóntató lehetőleg azonos személy legyen. Ő se tévedhetetlen, mégis nagyobb biztonságot tud adni, mintha rendszeresen ellentétes tanácsok között kell választanunk. Ha meggyőződtünk arról, hogy gyóntatónk hit és erkölcs dolgában töretlenül képviseli az Egyház tanítását, és tűrhetően tudunk kommunikálni vele, a gyóntatószéki szolgálat kereteiben kielégítő lelkivezetéshez juthatunk. Így azt a veszélyt is elkerüljük, hogy a lelkivezetés lelki fecsegéssé torzul.

Ahhoz, hogy állandó gyóntatóra leljünk, természetesen mindenekelőtt gyónnunk kell, mert csak a gyakorlat mutathatja meg, kinél találunk kellő megértésre és vezetésre. Elkerülhetetlen tehát, hogy benyissunk olyan papok gyóntatószékébe, akiket nem ismerünk. Hogy erre rá tudjuk szánni magunkat, tudatosítanunk kell a kiengesztelődés szentségének fent leírt lényegét. Nem azért megyünk gyónni, hogy pszichológiai kielégüléshez jussunk, nem is azért, hogy tanítást kapjunk, vagy kapcsolatot ápoljunk a gyóntatóval. Ezek mind következményei lehetnek (s remélhetően lesznek is) gyónásunknak, de nem képezik annak fő tartalmát.

A fő tartalom az, hogy Jézus Egyházában és saját lelkünkben az isteni élet új hulláma árad ki, amely begyógyítja a bűneink ütötte sebeket. Ehhez részünkről szükséges a hit, a megtérés elhatározása és a bűnvallomás. A gyóntató részéről egy szükséges: a feloldozás. Ezzel teszi értünk a legtöbbet, minden más csak kísérőjelenség. Kellemetlen tud lenni egy ballábbal felkelt gyóntató, és a papnak természetesen mindent meg kell tennie, hogy fáradtságát, rosszkedvét, személyes vergődéseit ne vigye bele a gyóntatásba, hanem szeretetteljes érdeklődést és megértést tanúsítson a bűnbánók iránt. De egy goromba pap, sőt egy hitetlen pap is rázúdítja gyónóira a teljes mennyet, ha a feloldozást előírásszerűen elimádkozza. A gyónás szertartása szentség. Isten cselekvése, nem a papé.

Mint mondottam: szükséges a gyónó részéről a hit. Nemhívőket nem szabad gyónásra kényszeríteni, esküvőjük előtt sem. A hit nélkül végzett gyónás nem adja meg a bűnök bocsánatát, sőt Isten szentségét sérti. A gyakorló katolikusnak se szabad azzal a hátsó gondolattal gyónnia, hogy „ez úgyse fog használni semmit”. Istennek vallja meg bűneit, és Isten mindenható. A jó gyónás nemcsak eltörli a bűnöket, hanem megadja a szükséges kegyelmet a bűnök jövőbeni elkerüléséhez is. Számos gyónó ebben nem hisz, és ezért megreked bűneiben. Ha hinne, haladna.

Szükséges továbbá a megtérés elhatározása. Mondhatnám úgyis: szükséges a bűnbánat. Két okból fogalmazok másképp. Egyrészt: a „bánat” szó érzelemre látszik utalni, jóllehet itt az akarat aktusáról van szó. Másrészt: ebben az elhatározásban benne van az elégtétel elvégzésének szándéka is. Az ősegyházban csak vezeklés után kaptak feloldozást a bűnbánók, a jelen gyakorlat viszont később elvégzendő elégtételt szab ki. Hangoztatni kell, hogy ez lényeges része bűnbánatunknak. Bűnünk sebet ütött az Egyházon, és legalább jelképes cselekedettel ki kell fejeznünk, hogy készek vagyunk gyógyítgatni ezt a sebet.

Az elégtétel elvégzésének szándéka nélkül végzett gyónás érvénytelen. Ha nem értjük az elégtételt vagy problémát jelent az elvégzése, szólnunk kell a gyóntatónak. Amennyiben a gyónás után mégse végezzük el az elégtételt, ez nem teszi visszamenőleg érvénytelenné a gyónást, de vétkes mulasztás. Ha addig halogattuk, amíg elfelejtettük, mi is volt az elégtétel, következő gyónásunkban (vagy ugyanattól a gyóntatótól gyónáson kívül is) másik elégtételt kérhetünk. Mindezek fényében lényeges, hogy a gyóntatószékből távozva számontartsuk, és mielőbb elvégezzük a penitenciát.

A „megtérés elhatározása” azonban sokkal több az elégtétel elvégzésének szándékánál. Szükséges, hogy a gyónás megtérést jelentsen, vagyis elfordulást a bűntől és odafordulást Istenhez, akit a jövőben teljes szívünkből törekszünk szeretni. Találkozni lehet olyan gyónókkal, akik a feloldozást csak a múltbeli bűnök sztornírozásának tekintik, de nincs szándékuk változtatni életükön. Nem mondanak le a politikai ellenfél iránt táplált gyűlöletükről, fönn akarják tartani házasságon kívüli szexuális kapcsolatukat, szenvedélybeteg létükre nem hajlandók elvonókúrára, vagy ragaszkodnak súlyos közeli bűnalkalmakhoz (pl. szerelmesek egy lakásban, tanúk nélkül, kulcsra zárt ajtók mögött).

Az ilyen gyónás érvénytelen és szentségtörő. Ha történetesen föloldozást kapnak egy kevésbé figyelmes, vagy liberális felfogású gyóntatótól, ez nem törli el bűneiket, mert a bűnbocsánat objektív feltételei hiányoznak. A gyóntatónak csak alkalmazni van joga a katolikus erkölcstant, nem megváltoztatni. A kegyelmet ugyan közvetíti, de nem ő adja.

Szomorú típusa az ilyen megtérés nélküli gyónónak, aki saját erkölcstant csinál magának, mondván, hogy „az ő lelkiismerete szerint” megengedett az, ami a katolikus Egyház szerint tilos. Mint II. János Pál pápa tanítja, a szabadság csak akkor szabadság, ha az igazságban gyökerezik. Az igazságot pedig nem a mi vélekedésünk állítja elő. Nem mi rendelkezünk az igazsággal, az igazság rendelkezik velünk. Sem az egyedi hívő, sem a gyóntató, vagy teológiai tanár nem teheti túl magát azon az igazságon, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa biztos és kötelező módon elénk ad. „Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak; akik a sötétséget világossággá teszik, és a világosságot sötétséggé” (Iz 5,20). A megtérés a tévtanokból a hit igazságához való visszatérést is jelenti.

Szükséges továbbá a gyónó részéről a bűnvallomás. Ha ez valamilyen okból gyakorlatilag lehetetlen (eszméletlen betegnél, süllyedő hajón vagy egyéb szükséghelyzetben), el is maradhat; ha a hit és a megtérés elhatározása megvan, a feloldozás célba fog találni. Átlagos esetben azonban szükséges, hogy a gyónó legalábbis minden halálos bűnét fajta és szám szerint megvallja. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy egy bűn halálos volt-e, jól tesszük, ha meggyónjuk, de nem vagyunk erre okvetlenül kötelezve, és tökéletes bánatot indítva áldozhatunk gyónás nélkül is.

Egészséges lelkiismeretű embernél azonban nem lesz probléma annak megkülönböztetése, hogy hátat fordított Istennek (halálos bűn) vagy csak megbotlott a feléje vezető úton (bocsánatos bűn). Ha valaki lelki életet él és sűrűn gyónik, annak életében a halálos bűn kivételes tragédia, mindennapi botlásai általában nem halálosak. Még tárgyilag súlyos bűnök esetén is gyakran fönnállnak olyan szubjektív enyhítő körülmények (pl. a kellő pszichológiai szabadság hiánya), amelyek a bűnt bocsánatossá teszik.

Az aggályosságnak nevezett kényszerneurózis mindenütt halálos bűnöket lát, de az aggályosnak egyáltalán nem szabad arra hallgatnia, amit lelkiismeretének vél, holott valójában szorongásos kórtünet; neki kizárólag a gyóntató utasításaira szabad hallgatnia.

A lelki élet azonban a gyakorlatban nem fog működni a bocsánatos bűnök megvallása nélkül. Aki Istent mindenek fölött akarja szeretni (márpedig az evangélium erre kötelez bennünket), annak valamennyi gyarlóságával föl kell vennie a harcot, leghatékonyabb fegyverünk pedig éppen a szentgyónás. Három-négyhetente, de legalább havonta gyónnunk kell, hogy előre tudjunk haladni. Akik csak rendkívüli alkalmakkor jönnek el gyónni, aligha akarnak az üdvösség útján járni. Hetente többször gyónni már többnyire egészségtelen túlzás, de a heti gyakoriság még normális és hatékony. Aki úgy gondolja, nincs mit gyónnia, sürgősen olvassa el a hegyibeszédet.

A jó bűnvallomás annak megvallásával kezdődik, hogy mikor gyóntunk utoljára. Így kell kezdenünk, mindjárt a köszönés után. Ez nem szükséges ugyan a gyónás érvényességéhez, de szükséges a gyóntató tájékoztatására. Hogy úgy mondjam: ez adja meg bűneink „helyi értékét”. Nem mindegy például, hogy valaki két héten át hanyagolta el az imádságot, vagy két hónapon át. Természetesen elegendő az utolsó gyónás időpontját azzal a pontossággal megjelölni, amellyel emlékszünk rá. De túl kevés azt mondani: „Régen gyóntam utoljára”. Ez jelenthet két-három hónapot, de jelenthet húsz-harminc évet is. Mondjunk számot, még ha hozzávetőlegeset is. Ha valaki az utolsó gyónás helyett azzal kezdi a bűnvallomást: „Mit is mondjak”, vagy „Hát...”, bennem kétely ébred helyes szándéka felől. Úgy tűnik, nem tudja, mit akar.

Miután elsoroltuk bűneinket (nem részletezve, csak megnevezve), fejezzük be a bűnvallomást a „Másra nem emlékszem” formulával. (Ha a gyónó itt csak hallgat, a gyóntatót zavarba hozza, hogy vajon újabb megvallani való bűnön töpreng, vagy befejezte a sort.) Ezután a gyóntató veszi át a szót, fölteszi kérdéseit, elmondja tanácsait és elégtételt ad. Ne szakítsuk félbe, akkor se, ha újabb megvallani való bűn jutott eszünkbe. Miután megkaptuk az elégtételt, újból miénk a szó, pótolhatjuk, ami közben eszünkbe jutott (emiatt esetleg az elégtétel is változhat, de ha a gyóntató ezt nem említi, akkor elegendő a már adott elégtétel).

Ha nincs pótolni valónk, fogadjuk el az elégtételt egy „Igen” „Jó” vagy „Köszönöm” szóval, és fejezzük ki bűnbánatunkat. Erre a célra nincs kötelező formula, a tanult bánatimák csak minták, de mindenképpen mondjuk ki hangosan, hiszen az Egyház színe előtt tartunk bűnbánatot. A leggyakoribb bánatima:

„Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a jó Istent megbántottam. Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, és a bűnöket elkerülöm.”

Amikor vége a bánatimának, a pap feloldozást ad a fent idézett formulával. A végén feleljünk „Amen” szóval, ez a hit szava, Jézus anyanyelvén. Az Eucharisztia vételekor is ez a hitvallásunk. A befejező formulák már nem tartoznak a lényeghez, a „Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk...” csak egy fakultatív szöveg több közül. Ha a pap használja, adjuk meg a választ, („Mert örökké szeret minket”) de ha elköszön, köszönjünk mi is és menjünk. Részemről a „Menj békével” szóval szoktam elköszönni, amire alkalmas válasz: „Istenek legyen hála” – ezután már további elköszönés nem szükséges.

Egy új, természetfölötti élet kalandja áll előttünk, a sátán vereséget szenvedett, Isten öröme lakik bennünk. Merítsünk a kincsből, amelyet hordozunk!
14. hozzászólás
Létrehozva: 2009-05-23 08:39
Judy
Hozzászólások: 42
elgondolkodtató és megszívlelendő:nem minden az aminek látszik.../remélem jó helyre illesztem...!//
Teletömött 56-os villamos, két, egymással szemben lévő szék. Az
> egyiken egy jó arcú, kedves öreg néni kuporog, a másikon egy nő a gyerekével
> az
> ölében. A kis srác himbálja a lábait, és állandóan belerúg a néni
> térdébe.
> Az öregasszony egyre hátrébb húzódik, várja, hogy az anya mikor
> szól rá a kölyökre. De mivel ez nem történik meg, udvariasan megszólítja az
> anyát:
>
> - Elnézést, hogy zavarom, de a kisfia folyamatosan rugdossa a lábamat,
> és ez már az én koromban nem tréfa, eltalál egy csontot, vagy egy eret,
> akkor az újságosig, meg a patikáig se tudok lemenni. Legyen szíves
> szóljon rá.
> - Mit akar? - reccsen rá az anya -, én nem fogom egy ilyen vénasszony
> miatt korlátozni a gyerekemet testi szabadságában! Foglalkozzon a saját
> dolgával, ne az én gyerekemmel!
>
> A villamoson mindenki megdöbbenéssel nézi végig a jelenetet, míg egy
> tipikus rocker (acélbetétes bakancs, tar frizura, feszülős gatya, bőr
> kabát, fülében üvölt a Tankcsapda) kiveszi a szájából a rágót, és a
> nő hajába gyönyörűen beledolgozza, majd lágyan í-gy szól:
> - Na, engem se korlátoztak gyerekkoromban.
>
13. hozzászólás
Létrehozva: 2009-03-09 10:04
Peti
Hozzászólások: 61
Templomban

A templomban menj csendesen,
Istenhez járulj eszesen,
Oda érvén imádkozzál,
Főhelyre ne vágyakozzál.
A székben ha szoros a hely,
Nagyobb ember előtt kikelj,
Ne suttogj, se ne aludjál,
Szemeddel se kalandozzál.
Figyelmezz a tanításra,
Ne add akkor eszed másra,
Hallgasd végig és tanuld meg
Feddésért ne neheztelj meg.
Adj hálákat az Istennek,
Ha van mit, adj a szegénynek.
Haza menvén, olvasgassál,
Jó könyvekből tanulgassál.


Erkölcs-, illem-, egészség és élet-szabályok.
A vértesaljai ref. népiskolák használatára. 1909.

12. hozzászólás
Létrehozva: 2009-02-23 22:11
Ili
Hozzászólások: 729
A kézbe áldoztatásról

A kézbe áldoztatás legrészletesebb és legszebb leírását Jeruzsálemi Szent Cirill katekézisében találjuk meg. "Amikor odajárulsz, ne kinyitott tenyérrel és szétfeszített ujjakkal jöjj, hanem bal tenyered legyen jobb tenyered trónja, így fogadd az eljövendő királyt, és tenyered hajlatába fogadd Krisztus testét, rámondva az áment. Elővigyázattal szenteld meg a szent test hozzáérintésével szemeidet, ügyelj rá, nehogy valamennyi is elmorzsolódjon belőle. Mert ha valamennyit is elmorzsálsz belőle, az olyan, mintha saját tested egy tagja menne veszendőbe. Mondd meg nekem, ha valaki aranyport adna neked, nem tartanád-e igen óvatosan, nehogy valami is elvesszen belőle, és megkárosodj? Hát akkor nem fogsz-e még sokkal jobban vigyázni, hogy még egy szemernyi se essen el belőle, ami aranynál és drágaköveknél is értékesebb?"
11. hozzászólás
Létrehozva: 2009-01-29 16:02
Manó
Hozzászólások: 173
Elozmény: ( Manó @ 2009-01-29 15:48)
Ma történt velem a hittanórán.
A gyerekekkel el kezdtük mondani a Mi Atyánkot. Többen közülük annak ellenére, hogy korábban megkértem, hogy ne egyenek, mégis ettek.
Imádság közben nem szóltam rájuk. Amikor befejeztük az imádságot, megkértem, hogy jöjjön ki az a gyerek aki, evett, és úgy gondolja, hogy teli szájjal nem lehet kellő tisztelettel imádkozni.
3 kis első osztályos gyerek kijött. De tudtam, hogy még van egy kislány, és megkérdeztem mégegyszer, hogy más nem evett. Mire ez a kislány, annélkül, hogy mondam volna, hogy ő a negyedik, azt állította, hogy ő nem evett hanem egy másikra mutatott, aki ártatlan volt.
Ekkor mondtam, hogy márpedig láttam, hogy ő volt az, és nem a másik kislány, és nem vádolhat olyat aki nem tette.
Erre ő ellentmondott nekem.
Mire szelíden kiküldtem az osztályból, hogy gondolkodjon el a dolgon, és ha úgy érzi, hogy megtette bejöhet.
A másik 3 gyerekkel elmondtuk újra az imádságot.
Végezetül hozzátettem, hogy mindenki követ el bűnt, de ha megbánja, és jóváteszi, akkor a jó Isten megbocsájt neki.
Később kimentem a kislányhoz, és elbeszélgettem vele.
Kérdeztem tőle, hogy hogy esne neki, hogyha az édesanyja azt mondaná neki, hogy vett egy szép babát, de közben mégsem vett volna. Úgy-e milyen csalódott lenne?
Úgy érezte, hogy becsapták.
Aztán biztosan az sem tetszene neki, ha az osztálytársak hazudnának neki. Végül modtam neki, hogy jöjjön be, és kérjen bocsánatot az osztálytól, és attól a kislánytól, akire igaztalanul mondta, hogy evett.
Bementünk az osztályba, és megkérdeztem az osztálytól, ha most bocsánatot kér a kislány, megbocsájtunk neki?
Mire az egész osztály kórusban mondta, hogy igen.Az a kislány is mondta, akit megvádolt.
Erre a kislány bocsánatot kért, és elmondtuk együtt az imádságot. Az egész osztály mondta vele együtt, annélkül, hogy megkértem volna reá őket.
A kislány megígérte magától, hogy nem tesz többet ilyet.
Neveljük gyermekinket, mert igenis nevelhetőek!!!! Nem kell hozzájuk egyetlen durva szó sem. Értenek ők a szép szóból!!!! Sokkal okosabbak mint gondolnánk.
Elrontottam egy mondatot. Az "Úgy éreze, hogy becsapták" helyett azt akartam írni, hogy "Úgy érezné, hogy becsapták". Elnézést a bakiért.
10. hozzászólás
Létrehozva: 2009-01-29 15:48
Manó
Hozzászólások: 173
Ma történt velem a hittanórán.
A gyerekekkel el kezdtük mondani a Mi Atyánkot. Többen közülük annak ellenére, hogy korábban megkértem, hogy ne egyenek, mégis ettek.
Imádság közben nem szóltam rájuk. Amikor befejeztük az imádságot, megkértem, hogy jöjjön ki az a gyerek aki, evett, és úgy gondolja, hogy teli szájjal nem lehet kellő tisztelettel imádkozni.
3 kis első osztályos gyerek kijött. De tudtam, hogy még van egy kislány, és megkérdeztem mégegyszer, hogy más nem evett. Mire ez a kislány, annélkül, hogy mondam volna, hogy ő a negyedik, azt állította, hogy ő nem evett hanem egy másikra mutatott, aki ártatlan volt.
Ekkor mondtam, hogy márpedig láttam, hogy ő volt az, és nem a másik kislány, és nem vádolhat olyat aki nem tette.
Erre ő ellentmondott nekem.
Mire szelíden kiküldtem az osztályból, hogy gondolkodjon el a dolgon, és ha úgy érzi, hogy megtette bejöhet.
A másik 3 gyerekkel elmondtuk újra az imádságot.
Végezetül hozzátettem, hogy mindenki követ el bűnt, de ha megbánja, és jóváteszi, akkor a jó Isten megbocsájt neki.
Később kimentem a kislányhoz, és elbeszélgettem vele.
Kérdeztem tőle, hogy hogy esne neki, hogyha az édesanyja azt mondaná neki, hogy vett egy szép babát, de közben mégsem vett volna. Úgy-e milyen csalódott lenne?
Úgy érezte, hogy becsapták.
Aztán biztosan az sem tetszene neki, ha az osztálytársak hazudnának neki. Végül modtam neki, hogy jöjjön be, és kérjen bocsánatot az osztálytól, és attól a kislánytól, akire igaztalanul mondta, hogy evett.
Bementünk az osztályba, és megkérdeztem az osztálytól, ha most bocsánatot kér a kislány, megbocsájtunk neki?
Mire az egész osztály kórusban mondta, hogy igen.Az a kislány is mondta, akit megvádolt.
Erre a kislány bocsánatot kért, és elmondtuk együtt az imádságot. Az egész osztály mondta vele együtt, annélkül, hogy megkértem volna reá őket.
A kislány megígérte magától, hogy nem tesz többet ilyet.
Neveljük gyermekinket, mert igenis nevelhetőek!!!! Nem kell hozzájuk egyetlen durva szó sem. Értenek ők a szép szóból!!!! Sokkal okosabbak mint gondolnánk.
9. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-26 23:10
Ili
Hozzászólások: 729
Tánc közben

Az érzelmek megnyilvánulásának egyik legősibb formája a tánc. A múlt századokban igen bonyolult szabályai voltak a táncnak, sőt a táncok is bonyolultak voltak.

A táncnak ma is vannak szabályai.

A tánc illemtana a felkéréssel kezdődik. Ha férfi táncra kér egy hölgyet, megáll előtte illedelmesen, enyhén meghajlik, és udvariasan megkérdezi "Szabad egy táncra". Más szavakkal is kérhetjük, az udvariasság azonban követelmény. A felkérés előtt a férfi rendezi ruházatát, begombolja az öltönyét.
A felkérésnek nem illik ellentmondani. Ez alól természetesen van kivétel, ha a lány már másnak elígérkezett. Nagyon ritkán, ha a felkért fáradt, esetleg a kérővel nem akar táncolni, el lehet utasítani a felkérést. Ebből azonban sportot nem lehet űzni.

Nyilvános helyen a férfiak nem kérhetnek fel idegen nőket. Szűkebb körű összejöveteleken ez természetesen áthágható szabály.

A felkérés után a férfi a hölgyet a táncparkettre kíséri. Ezt úgy teheti meg, hogy előre engedi, vagy felajánlja a karját. Mielőtt elkezdődne a tánc a férfi újra, illendően meghajol a partnere előtt.
Ha a zene elhallgat a férfi udvariasan megköszöni a táncot és a helyére kíséri a hölgyet. Nagyon nagy udvariatlanság a partnert a zene közben otthagyni.

Tánc közben lehetőség van a lekérésre. Ekkor a férfi megáll a táncoló pár mellett, és udvariasan meghajolva felteszi a "Szabad?" kérdést. Ilyenkor illemtudóan át kell engedni a lekérő számára a hölgyet. Megtagadni csak abban az esetben szabad, ha a hölgy nem kíván az illetővel táncolni. Ha a lekérés így zajlik, tehát nem táncolhatunk a hölggyel akkor sem szabad megsértődve durva szavakat használni. A lekért nőt visszakérni nem illendő. Ha mégis ragaszkodunk a partnernőnkhöz meg kell várni, amíg valaki más lekéri, és csak aztán zaklathatjuk újra a párt.

Felkérésnél félreértések is adódhatnak. Például nagy társaságban több hölgy is egy csoportban ül, és nem tudják kinek érkezett a felkérés. Nem illik elutasítani azt a hölgyet, aki magára vállalta a táncot és a férfi esetleg nem rá gondolt. Egy tánc után újra meg lehet próbálni az előző társaságban a kiválasztott hölgyet felkérni.

Ha otthon, vagy baráti társaságban szórakozunk, még kötetlenebb a lekérés és a felkérés szabálya. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy teljesen lezseren kell viselkednünk. Itt íratlan szabály az, hogy elsőként a vendéglátó hölgyet illik felkérni a férfiaknak. A házigazda pedig a meghívottak legmegbecsültebb tagját kérje fel elsőként.

Vannak esetek, amikor megváltozik a helyzet, és a nők kérhetnek fel férfit. Ez bálokban, vagy mulatságokon fordulhat elő, hogy hölgyválaszt hirdetnek. Ekkor a férfi soha nem utasíthatja vissza a nőt.
8. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-26 23:07
Ili
Hozzászólások: 729
Ajándék

Kedves szokás az ajándékozás. Figyelmességet árul el, örömet okoz nemcsak a megajándékozottnak, hanem az ajándékozónak is.

Sok ember azonban fél minden ünnepi alkalomtól, amikor ajándékot illik vinni. Néhányan előre bosszankodnak, mert tudják, hogy kitől mit fognak kapni. A nagynéni beállít a névnapon a hatodik vázával, a férj a feleségtől megkapja a huszadik pár zoknit stb. ...

Az ajándékozás nem csak annyiból áll, hogy veszek valamit, elviszem az ünnepeltnek és kész.

Az első dolog nem az ajándék értéke, mint azt sokan gondoljak. Az ajándékozás nem költekezési alkalom, nem az anyagi romlás kezdete.

A kiválasztásnál az elsődleges szempontja, hogy kit akarunk megajándékozni, milyen kapcsolatban vagyunk az illetővel, és milyen alkalomra lepjük meg.

Nincs szükség alkalom keresésére kedvesünk virággal való megtisztelésére.



Születésnap, névnap



Az előző inkább családi jellegű, míg az utóbbi szélesebb érdeklődésre tarthat számot. A munkahelyen együtt szokás ajándékot vásárolni, amit az egyik kollega ad át. A kapó neki köszöni meg. A munkahely vezetőit is így a legjobb megajándékozni, mert ezt nem lehet félreérteni.

A születés- és névnap jó alkalom arra, hogy a férfi megajándékozza első alkalommal a szíve választottját. A hölgyeknek nem illik ilyet tenni.

Házastársak bármit ajándékozhatnak egymásnak. Távoli rokonok, barátok ismerősök már nem.

Ha bizonytalanok vagyunk a hatásban, inkább virágot vegyük. Ezt természetesen a férfiak tehetik csak meg. A nők ajándéka lehet egy hamutartó, egy palack ital...stb.

Húsvét, karácsony

Ilyenkor az ajándékozás tömeges jellegű. Ekkor se licitáljuk túl egymást értékben, ilyenkor csak a család vesz részt az ajándékozásban. Többféle ajándéktárgyból választhatunk, a hasznosság itt fontos lehet. Ha nem tudjuk, hogy mit szeretne a kedves rokonunk, környezetében érdeklődjünk, vagy a saját ízesünknek megfelelő dolgot válasszuk neki.



Ajándékozás jegyesek között



Óva intünk minden fiatalembert, hogy szíve választottjának ruhaneműt vásároljon. Hasonlóan tapintatlan az udvarló részéről, túlságosan drága ajándék. Ne szerepeljenek ajándékaink között régi, használt tárgyak. Ezalól kivétel például egy régi bőrkötésű könyv.

Végül megjegyzendő, hogy elsőként a férfi vesz ajándékot és nem a nő.

Esküvői és eljegyzési ajándékok

Hogy az eljegyzésre meghívott vendégek mit vigyenek a fiataloknak, az attól függ, hogy milyen kapcsolatban vannak. Leginkább az ajánlható, hogy az egész család együtt vásároljon egy nagyobb ajándékot. Távolabbi ismerősök kisebb dísztárgyakat, virágot vigyenek.

Az esküvői ajándékok még inkább használati tárgyak legyenek. Minél előbb fürkésszük ki a fiatalok ízlését, hogy megfelelő lehessen a választásunk. Az esküvői ajándékot el szokták küldeni. De személyesen is elvihetjük magunkkal.

Ajándék átadása és elfogadása

A virágot általában kicsomagolva illik átadni, de ha a művelet megrongálná, akkor, természetesen ne tegyük. A háziasszony természetesen készüljön fel a virágok elhelyezésére. Nagy sértés, ha a virágot a vendég szeme láttára nem teszik vízbe.

A virágon kívül minden más ajándékot becsomagolva kell átadni. A csomagolás legyen mindig ízléses. Távolítsunk el minden olyan jelet, ami az ajándék értékére utal.

A megérkezésünk után adjuk át mindig az ajándékot, ne várassuk az ünnepeltet, és főleg ne dugdossuk el.

A megajándékozott azonnal bontsa ki a csomagot. Köszönje meg illendően.


7. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-23 09:01
Ili
Hozzászólások: 729
Vendégség

Az ember társas lény, ezért szívesen látogatja meg rokonait, barátait, ismerőseit. Nem könnyű azonban a vendég és a házigazda szerepek egyike sem. Ha jól belegondolunk mennyi mindenre kell odafigyelni vendégfogadáskor és vendégként is.

A vendégeskedés a meghívással kezdődik. A legtöbb esetben valamilyen ünnepi alkalommal hívjuk össze rokonainkat, barátainkat, ismerőseinket.

Legfőbb célja a vendégeskedésnek a közösen kellemesen eltöltött idő. Az est sikere nem a kiürült borosüvegek számától és a letarolt süteményestálak mennyiségétől függ. Az ételek és italok hangulatosabbá tehetik az együtt töltött időt, de nem főszereplők.

A vacsorameghívás történhet szóban, vagy telefonon. Lehetőleg nem aznap, vagy előző nap, hanem az esemény előtt legalább egy héttel, hogy a leendő vendégek is tudják az idejüket beosztani. Ha semmiképpen nem érünk rá illendő ezt jelezni, vagy már a meghíváskor, vagy az esemény előtt jóval. Helytelen a vacsora előtt egy órával odatelefonálni, hogy nem tudunk menni, mert a vendéglátókat kellemetlen helyzetbe hozzuk.

Nyomtatott meghívót csak kivételes alkalmakra csináltassunk.

Házaspárokat, jegyespárokat együtt illik meghívni. Ha nőtlenek és hajadonok is vannak a társaságban, akkor lehetőleg egyenlő számban illik őket meghívni.

Az öltözködést mindenkinek a ruhatára szabja meg. Ha kétségeink vannak azt illetően, hogy mit vegyünk fel, nyugodtan megkérdezhetjük a házigazdát. A vendégség nem divatbemutató.

A vendégek megérkezése előtt a vendéglátók ünnepi öltözetet vesznek, bármilyen sok előkészülettel jár a fogadás. A "kiöltözött" vendéglátónak nem illik papucsban fogadni a vendéget.

A vendégeket mindig a házigazda fogadja. Ez nem azt jelenti, hogy minden csengőszóra felpattan és rohan ajtót nyitni. Ebben segítségére lehet a család egy nagyobb gyermeke, aki kinyitja az ajtót. Ekkor a család a szobában fogadja a vendégeket. Ha ismeretlen érkezik, a házigazda bemutatja. A házigazda nem ül le addig az asztalhoz, amíg valamennyi vendég nem foglalt helyet.

Aki vendégségbe megy, legyen tekintettel másokra is, ne várakoztasson senkit, legyen pontos.

Amikor megérkezünk először a háziakat és azok hozzátartozóit illik köszönteni. Ha nagyon sok a vendég nem kell mindenkit külön köszönteni, egy meghajlással üdvözölhetjük a vendégsereget.

A házigazdának sok a feladata: ő ad tüzet a dohányosoknak, gondoskodik a cigarettáról, ő tölti ki az italokat, ő ülteti asztalhoz a vendégeket...stb.

A háziasszonyok feladata a sütemények kínálása, a tányérok elhelyezése, a kapott virágok vízbetevése, a vendégek asztalhoz invitálása...stb.

A vendéglátók minden vendégükkel váltsanak néhány szót. Mindenütt legyenek ott, segítsenek a megakadt beszélgetések továbblendítésén.

A távozáskor a házigazda feladata a vendégek kabátjának a felsegítése. A vendégeket az ajtóig szokás kísérni. Ekkor a vendégek maguk nyitnak ajtót. Ha egyszer elindultunk menjünk is, ne az előszobában jusson eszünkbe, hogy valami fontosat meg kellene még beszélnünk.

Még néhány hasznos tanács:

- Az első látogatás mindig legyen rövid és ünnepélyes.
- Ha ünnepi meghívásról van szó, vigyünk magunkkal virágot.
- Ne feledkezzünk ott a vendégség végén.
- Ne lepjük meg váratlanul barátainkat, ismerőseinket a nap bármely szakában.
6. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-21 19:22
Ili
Hozzászólások: 729
Házasság

Ha a jegyesség sikeresen telt el, és a fiatalok megismerve egymást, vállalják a házasságot, sor kerülhet a nagy eseményre.

A házasságot valaha szent dolognak tartották, mely az égben köttetett, de ha a földön, az égiek akkor is tudtak róla.

A házasság célja a családalapítás.

Nem szerencsés házasságot kötni: hirtelen felindulásból, dacból, első látás után.
A házasság általában egy életre szól tehát meggondolatlanul nem szabad dönteni. A fiatalok legyenek egymással megértőek és őszinték. Ez biztos alap lehet a házasságban.

Meg kell beszélni:

- ki mit akar a házasságban,
- hogyan egészítik ki egymást a házas felek,
- hány gyereket szeretnének,
- van-e valamelyiküknek különös szenvedélye...stb.

A jó házassághoz türelem és megértés kell. Ha bármi iránt ellentétes módon vonzódnak a házasfelek, ha az egyiknek rokonszenves, de a másiknak nem, azt meg kell beszélni.

A vallásos házasfél értse meg az ateistát, aki viszont nem akar templomba járni, az is értse meg a másikat.

Ha valaki a baráti kapcsolatait a házasságkötés után is folytatni akarja, a másik fél legyen türelmes.

A házasság nagy ellensége a féltékenység. Tudni kell bizalommal lenni a másik iránt, és a házasfelek ne adjanak okot a gyanakvásra.

A menyasszony:

A jegyesség alatt illik a jegygyűrűt hordani. Az esküvői ruha legyen fehér, vagy világos színű, divatos, de mértéktartó. A menyasszonyi ruha legyen jól szabott és csinos, hangsúlyozza a menyasszony szépségét. A frizura az alkalomhoz illő legyen, de ne hivalkodó. A cipő általában fehér.
A menyasszony ne viseljen sok ékszert! Éppen csak annyit, amennyit az esküvői ruha megenged. Ajánlatos egy kis táska is. Sokan használnak kesztyűt. Ez akkor kívánatos és célszerű, ha sok emberrel kell kezet fogni. Ebben az esetben tehát nem illetlenség az, ha a gratulációk alkalmával nem veszi le a kesztyűt.

A vőlegény:

Ruhája általában fekete, vagy sötét. Öltönye legyen begombolva, kezében tartson fehér kesztyűt, a díszzsebben díszzsebkendőt, a ruha bal oldalán virágot. A cipő színe igazodjék a ruhához.

A tanúk:

A házasságkötés tanúk előtt történik. A tanú felkérése a házasulandók, vagy az örömszülők feladata. Általában közeli rokon, vagy barát. Szerepe legtöbbször a házasságkötés aktusára szól. A tanú öltözzék sötét alkalmi ruhába, ami ne legyen hivalkodó.

Az örömszülők:

A fiatal pár szüleiről van szó. Fontos, hogy is merjék egymást. Mindkét örömszülő viselkedjék természetesen, legyenek barátságosak, udvariasak, kedvesek.
Az elvált szülök a szertartás alatt álljanak egymás mellé, az illem úgy kívánja, hogy gyermekük házasságakor együtt legyenek. A későbbiek során az eseményt követő vacsorán már az új párjukkal is mutatkozhatnak.
Elhalt szülő emlékét az ifjú pár feltétlenül idézze fel, de nagyon diszkréten.
A fiatal pár után a legnagyobb érdeklődés az örömszülőket övezi.

A koszorúslányok:

Őket is a rokonságból szokás választani. Általában rózsaszín. vagy fehér ruhába öltözött 10-12 éves kislányok. Feladatuk, hogy virágkoszorúval a fejükön és kis csokorral a kezükben követik a menyasszonyt, esetleg fogják a menyasszonyi ruha uszályát.
Az angolszász népeknél a koszorúslányok hasonló ruhába öltöztek, mint a menyasszony, körülvették őt és ezzel megtévesztették a rontó szellemeket.

Bekísérés:

Manapság a menyasszonyt a vőlegény kíséri be az oltár elé, vagy a házasságkötő terembe. Régen a vőlegényt egy hajadon leány rokon, a menyasszonyt pedig egy nőtlen fiú rokon kísérte a házasságkötés helyszínére.

Ajándék adása e jeles alkalomból illendő. Legyen az ajándék a szép napra emlékeztető, legyen célszerű. Különösen nagy értékűt csak az örömszülők, és a közeli rokonok szoktak adni.

Úgy illik, hogy a fiatal párt csak az örömszülők, a keresztszülők és a legközelebbi rokonak csókolják meg.

Az ülésrend:

Legelöl az ifjú pár, mögöttük az örömszülők. A vőlegény szülei a baloldalon, a menyasszonyé a jobb oldalon. A szülők után üljenek a rokonok, majd a barátok és végül a többi vendég.

Házassági évfordulók:

Ezt a felsorolás elsősorban az angolok ismerik, de bizonyos része már nálunk is elfogadott.

A legtöbb esetben a házaspárok egymás közt ünneplik ezen jeles alkalmakat. Melyekre a házastársaknak illik emlékezni, de jó ha a gyermekeik is tudják. Az arany és a gyémántlakodalmat, amit nagyobb családi körben szoktak már ünnepelni jeles családi összejövetelé válik.
5. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-19 00:37
Ili
Hozzászólások: 729
Eljegyzés

Szomorú dolog, hogy manapság egyre kevésbé divat. A fiatalok mutatkozzanak be a leendő párjuk szülei és rokonai előtt. Illendő először a fiatal-embernek a leány szüleit meglátogatni. Az első látogatás általában nem a leánykéréssel zárul. Folytatódjanak a kölcsönös látogatások a fiatalok részéről. A leendő örömszülők is ha tehetik többször is találkozzanak. A házasságról tudjanak a rokonok és a baráti kör tagjai.

A leánykérés tehát a kölcsönös megismerkedés és megismerés után következik. Hagyományosan a fiú ellátogat a lányos házhoz és a leány szüleitől megkéri a választottja kezét. Ünnepi alkalom lévén illik a leendő örömanyának és a menyasszonyjelöltnek virágot vinni. Régen előre megfogalmazott forgatókönyve volt ennek a ceremóniának. Manapság az udvariasság és a jó modor az ami korlátokat jelent.

Ha a leány és a szülők beleegyeznek a házasságba, akkor meg kell beszélni a házasságkötés részleteit.

Régen nagyon vigyáztak arra, hogy azonos társadalmi és anyagi helyzetű fiatalok házasodjanak össze.

Ha a két fiatal vállalja egymást, akkor a bejelentést megtehetik a kollégák előtt, a barátok és az ismerősök előtt is.

Az eljegyzettek viselkedjenek úgy, hogy látszódjon az összetartozásuk. Tiszteljék egymást akkor is, ha a másik nincs jelen. Jelenjenek meg többször együtt, viselkedjenek természetesen.

Az eljegyzés a házasság előtti állapot. Régen és manapság még falun nagy vacsora alkalmával jelentik be a fiatalok, és gyűrűhúzással pecsételik meg. Ekkor már körülbelül illik jelezni a házasság-kötés időpontját a másik félnek és a rokonoknak is. A jegyesség ideje változó: egy évtől akár két-három évig is tarthat. Ez az idő arra van, hogy a leendő házasok megismerjék egymást. A mindennapi találkozás, a sűrű együttlét megmutatja mennyire tudják egymást elviselni. Jó iskola ez arra, hogy a férjjelölt munkabírása, a társadalomhoz való viszonya megnyilvánuljon. A leendő háziasszony háziasságára is fény derül. Próbaidő ez tehát mindkét fél számára. Ha ekkor derül ki, hogy mégsem tudnak együtt boldogulni, annak nincs jogi következménye. Búcsúzzanak el illendően egymástól, ne rossz emlékként őrizzék a közösen eltöltött időt.
4. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-19 00:27
Ili
Hozzászólások: 729
Templomban

Az értékes és látványos építészeti alkotások jelentős részét teszik ki a templomok, kegyhelyek melyek már hosszú évszázadok óta vigyázzák az emberek lelkét és üdvét.

A vallásos intézmények jelentős része a mai napig folytatja tevékenységét, miközben óhatatlanul a múlttal találkozunk. A látogatásokkor be kell tartanunk néhány elvárást.

A templomokban ne zajongjunk, fedetlen testtel ne lépjünk be, ha nem vagyunk vallásosak, vagy nem ismerjük a templomi szokásokat, akkor a templomot a falak mellet járjuk körbe, kerüljünk minden olyat ami zavarjak a hívőket. Ha tilos a fényképezés vagy rosszak a fényviszonyok a fényképezés helyett inkább vásároljunk képeslapot.

Álljon itt egy kereszttény imádság.

"Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod! Legyen meg a Te akaratod, mint a menyben, úgy a földön is! A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól! Mert Tied az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen."
3. hozzászólás
Létrehozva: 2008-10-21 19:18
Ili
Hozzászólások: 729
Hogyan viselkedjünk egy számunka ismeretlen közösség templomában, a szertartás alatt.
2. hozzászólás
Létrehozva: 2008-10-19 17:52
mesterem
Hozzászólások: 1
Elozmény: ( Ili @ 2008-10-13 18:19)
Mire ügyeljünk egy szertartás alatt?
A templom a liturgikus használaton kívül is egy közösség szent helye: Isten háza és a csendes elmélkedés helyszine. A hely iránti tiszteletünket magatartásunknak és öltözetünknek is tükröznie kell. Viselkedésünk ezen a helyen csendes, tartózkodó, feltünést kerülő kell, hogy legyen még akkor is, ha csak kiváncsiságból, túristaként térünk be a szent hely falai közé.
1. hozzászólás
Létrehozva: 2008-10-13 18:19
Ili
Hozzászólások: 729
Mire ügyeljünk egy szertartás alatt?
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép