Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Fórum - Bibliaolvasó Kommentár
Keresztény Magyarország Portál - Fórum - Bibliaolvasó Kommentár - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Zoltán napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Rózsafűzérünnep
Battonyai templom
Fórum

Oldalak: [1] 2345...Utolsó
2574. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-23 01:07
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 21, 1 • Milétosztól Cézáreáig.

Pál a legrövidebb úton igyekszik társaival együtt Jeruzsálembe. Lukács arról nem szól, hogy rajta kívül, illetve Trofimosz és Arisztarkhosz mellett kik vannak még Pál kíséretében. Lukács újra szemtanúként számol be az eseményekről. Útjuk Kis-Ázsia déli partján Ciprustól balra vezetett. Igen jól haladtak, az első nap eljutottak Kószba, a Kis-Ázsia délnyugati partján lévő szigetre, mely Knidosztól északnyugatra fekszik. Kósz híres volt Aszklépiosznak, az orvosok istenségének állított szenthelyéről. Hippokratésznek, a neves ókori orvosnak ez volt a szülőföldje. Ma Koo a neve. Innen a második nap jutottak el Rodoszba. A sziget területe 1448 km2. Területe helyenként sziklás, többnyire azonban termékeny föld. Legmagasabb hegysége az Atabyrium (1240 m), partviszonyai kedvezőek, ezért élénk kereskedelem színhelyévé lett. Éghajlata egészséges, barátságos. Nincs olyan nap, hogy a Nap sugarai ne lennének láthatóak. Hajóépítésre alkalmas faanyaga, bor, füge és ízletes hal a legnevezetesebb termékei. Vespasianus római császár szabadságától megfosztotta, de szónoki iskolája és szobrászati iskolája még ezután is virágzott. Innen a következő nap Patarába, Lícia jelentős tengeri városába érkeztek, amely a tartomány legdélibb részén feküdt. A hajó eddig a part mentén haladt. A meglehetősen nagy távolságot egészen rövid idő alatt tették meg. Ciprus mellett úgy hajóztak el, hogy a szigetet csak a hajóból látták. Tíruszig sehol sem időztek. Tírusz, a görög tyros, a héber zor néven ismeretes, jelentése „szikla”.

Fönícia legnevezetesebb várósa. Kr. e. a 14. században már a Tel-el Amarna-levelekben is említik. Kr. e. 1100 óta a föníciai városszövetség fővárosa. A Földközi-tenger fontos kereskedelmi központja. Ma Sur a helység neve. A hajó árut szállított Tíruszba. Nem megy tovább, így várniuk kell addig, amíg útirányuknak megfelelő hajót kapnak. Tírúszban István vértanúhalála után hamarosan gyülekezet támadt (ApCsel 11:19). Valószínűleg Pálék már találkoztak velük. Ez a gyülekezet az István vértanúhalála miatt támadt üldözés következtében, a hellénista testvérek evangéliumi munkája eredményeként alakult: Pálék gyülekezeti látogatásaik során találkozhattak velük (ApCsel 11:19; 15:3). A Szentlélek világossága által nyilvánvaló előttük Pál további útja, nehéz sorsa. Éppen ezért óvják Pált Jeruzsálemtől. A kijelentést nem jól alkalmazzák, helytelen következtetést vonnak le abból. Pál tudatosan vállalja az Úr útját, akkor sem riad vissza, ha az fogságra vezet. Nem az ún. „józan ész” diktálja Pál életének menetét. Hét nap után a szeretet és ragaszkodás jeleként lekísérik a hajóhoz. A búcsúzás imádsággá, a hajóállomás istentiszteleti hellyé lesz. A búcsú pillanatában már nem „értelmes” tanácsával, hanem imádságával áll a tíruszi gyülekezet Pál mellett. A gyülekezet megérti, hogy a nehéz, de elkerülhetetlen út előtt az az egyetlen lehetőség, hogy az ember erőt kér, mint Krisztus a kereszt előtt. A gyülekezet tagjai között gyermekek is vannak.

A gyülekezet az Úr ígérete szerint jó reménységgel van irántuk, köreibe fogadja és itt tartja őket. A gyülekezetben bensőséges, családias légkörében nevelődnek. Ptolemaiszban kevés időt töltenek, mindössze egy napot. Pál azonban ezt is a testvérek köszöntésére használja fel. Sehol nem kerüli el azokat – ahol csak erre lehetőség nyílik –, akikkel közös hit kapcsolja egybe. Ismeretlen helyen is ismerős, ha élnek ott keresztyének. Így éli meg az egyház egységét. Innen Cézáreába mennek. Cézárea Ptoilemaisztól kb. 40–50 km-re van. Fülöp állandó jelzőjévé lett az „evangélista” meghatározás, így különböztették meg az apostoltól. Nem a tizenkettőhöz, hanem a hetes kör tagjaihoz tartozott (ApCsel 6:5; 8:40). Négy lányával együtt szolgálta az Urat. Úgy látszik, Fülöp háza a cézáreai misszió középpontjává lett. Családjával együtt az Úr szolgálatába állt. Lukács az evangéliumban is írja, hogy Jézus környezetéhez néhány olyan asszony is tartozott, akik neki szolgáltak (Lk 8:1–3). Az Ószövetség bizonyságtétele szerint is nemzedékről nemzedékre voltak prófétanők (Mirjam 2Móz 15:20kk.; Debóra Bír 5; Hulda 2Kir 22:14kk.; Anna Lk 2:36). Az Úr beteljesítette Jóel próféciáját, kitöltötte Lelkét minden emberre.

Az újszövetségi kor rendje szerint az ő népe körében az a rend, hogy mindenki a Lélek ajándékának jellege és mértéke szerint teljesítse küldetését: azt a szolgálatot végezze az egyházban, amelyre kegyelmi ajándékot kapott, attól függetlenül, hogy melyik nemhez tartozik. Fülöp leányai a prófétálás kegyelmi ajándékát kapták, tehát ennek megfelelően végezték a bizonyságtétel szolgálatát. Az ószövetségi prófécia szerint Isten nőknek is adta a prófétaság lelkét, a szolgálatra hívó és kötelező erőt. Pálék olyan családban voltak, melynek tagjai nemcsak testvéreik, hanem szolgatársaik. Fülöp leányainak munkásságáról Eusebius, a nagy historikus is tud és szól. Krisztusban nemcsak az Úr és a szolga között lévő különbség szűnt meg, hanem a nemek között érvényben lévő értékbeli különbség is. A teremtésbeli, alkati különbség Krisztus új rendje szerint nem jelent értékrendi különbséget. A szolgálatra való alkalmasság kérdését nem az dönti el, hogy valaki férfi-e vagy nő, hanem az, hogy Isten prófétaságra, szolgálatra elkötelező lelkét megkapta-e vagy sem. Fülöp leányai az ősegyház szolgálatában álltak, mert megbízást kaptak rá. Fülöp otthona nyitva van Krisztus követői előtt. A vendégszeretetet az ősegyházban is gyakorolták. Fülöp később Cézáreából Kis-Ázsiába telepedett át leányaival együtt. Közülük kettő a hagyomány szerint Hierapoliszban van eltemetve.

Miközben Fülöp Pált családjával együtt vendégül látta, Agabosz, még az előző eseményekből ismert próféta (ApCsel 11:28) megérkezett Júdeából. Ő volt az, aki a Kiaudiusz császár korában bekövetkezett éhséget megjövendölte. Az ószövetségi prófétákhoz hasonló a megbízatása (1Kir 22:11; Ézs 20:2; Jer 13:1; 27:1; 32:7). Itt prófétai jel által jövendöli meg Pál jeruzsálemi fogságát. A prófétai jel magyarázata is az Ószövetségből ismert módon történik. Az ünnepélyes mondatok a Jézus szenvedését jövendölő próféciákra emlékeztetnek (Mk 10:33 par.). Az Újszövetségben a fügefa megátkozása ítéletes prófétai jelként szerepel (Mt 21:19), és ennek ellentéteként Jézus bethániai megkenetése (Mk 14:8). Különben Jézus a képes beszédet, a példázatos tanítást kedvelte. Prófétai jelt adott népének messiási munkája kezdetén a templom megtisztításával (Jn 2:13kk.). A kötelék a bilincs szimbóluma (Jn 21:18). Agabosz értelmezi a prófétai jelet, megmagyarázza annak jelentését. Nemcsak tette, hanem szavai által is hirdeti Pál jövőjét, a jeruzsálemi eseményeket. Pált – éppen úgy, mint Jézust – Izráel fiai szolgáltatták ki a pogányoknak. Pál előtt nem titok az, hogy nehéz helyzet előtt áll, azonban mint egykor Mestere (Lk 9:51) ő is céltudatosan vállalja, mert biztos abban, hogy ez az Úr akarata. Környezete el akarja téríteni a nehéz úttól (Mt 16:22).

A testvérek féltik az apostolt. Tudják, hogy szüksége van a gyülekezeteknek, az egyháznak a hűséges, jó munkásokra. Tudják, hogy kulcsfontosságú egy tehetséges és elhívott szolga személye az egyház élete szempontjából. Szeretik az apostolt, féltik az egyházat, meg akarják menteni az életét. Szeretnék, ha a szenvedés útját kikerülné. Gondolkodásuk tiszteletre méltó, azonban az Isten gondolata ez esetben más. A testvérek ezt nem vették számításba. Pál azonban nemcsak tud az Úr akaratáról, hanem akkor is készséggel vállalja, ha az élete odaadásával jár (Lk 22:42). Amikor a nehéz út Isten útja, nem lehet más után nézni. Pál élete során volt olyan eset is, amikor Isten vezetésére figyelve ki kellett térnie az ellenség csapdájából (ApCsel 9:23–30). Az apostol az Úr akarata szerint vállalja lépéseit, akár szenvedés, akár a bizonyságtétel további folytatását jelentse az. Az egyház hűséges szolgái nemcsak szavaikkal, hanem a szenvedés útjának készséges vállalásával is bizonyságot tesznek az Úr Jézusról. A kérdés tehát nem az, hogyan kerülhetjük el a szenvedést – bár emberileg gondolkodva ez a természetes –, hanem az, hogy mi az Úr akarata. Ha az Úr akarata az, hogy az ő szolgája úgy tegyen bizonyságot Uráról, hogy kész érte még a szenvedés útját is vállalni, akkor ezt az utat kell vállalni, mert az adott helyzetben ez az Úr igénye és az engedelmesség útja. Ezt persze nem könnyű sem megérteni, sem megtenni. Az embertől magától ez nem is telik ki, azonban a Szentlélek késszé tesz rá. A gyülekezet tagjai nem akarják a gyakorlatban érvényesíteni azt, amit elméletben tudnak. Pál kész tovább tanítani a testvéreket. A nehéz leckét is meg kell tanulni Krisztus iskolájában. Az ő követőinek életükkel és halálukkal is az Urat kell szolgálniuk. Erre ő készít fél, ő tanít meg. Ez Pál esetében is így történt. Erről ad számot, és erre neveli a testvéreket. Bizonyságtétele után megbékélve együtt vállalják az Úr akaratát.

ApCsel 21, 15 • Pál Jeruzsálemben.

A könyv utolsó nagy egysége kezdődik el ezzel a perikópával, amely aztán a könyv végéig tart. E nagy egység eseményei közösen hirdetik: „Isten igéje nincs bilincsbe verve” (2Tim 2:10). Cézáreából gyalog megy át Pál társaival és néhány cézáreai tanítvánnyal Jeruzsálembe. Ez az utolsó olyan útja, amit szabad emberként tesz meg – legalábbis a római fogság előtt. A két város közötti távolság kb. 100 km. Jeruzsálemben az egyik régi tanítvány, a hellénista körhöz tartozó Mnason látja vendégül őket. Ciprusi származású, mint Barnabás (ApCsel 4:36; 11:20; 15:39), neve gyakori görög név. Az, hogy régi tanítvány, azt jelenti, hogy a keresztyénség terjedésének kezdetén már csatlakozott az Úr követőinek táborához. Arról nem szól Lukács, hogy István köréhez tartozott-e, azonban minden további nélkül befogadja a Pál kíséretében lévő körülmetéletlen testvéreket, így ez nagyon valószínű. Mindenesetre nem köti az a tradíció, amelytől minden embert megszabadított Krisztus. Mnason gondolkodásmódja korszerű, haladó. A házában összegyűlt hellénistákkal fogadja Pált. Az apostolt környezetével együtt vendégül látják. A tizenkettőről szó sincs. A gyülekezet vezetését Jakab végzi (ApCsel 12:17). Az apostoli korszak után Jeruzsálemben az apostolok utáni kor kezdődött el, amelynek vezető egyénisége Jakab. Pál a népek világában ugyanezt a funkciót töltötte be. Péter az apostoli zsinat után már nem tartózkodik Jeruzsálemben. János már a zsinaton sem volt jelen (a 15. rész őt nem említi). Jakabbal és a vénekkel ünnepélyes, hivatalos keretek között találkozik Pál. A testvéreket az ünnepélyes fogadás után köszöntötte és beszámolt arról a szolgálatról is, amelyet Isten általuk a pogányok között végzett.

A gyülekezetek adományainak átadásáról nem esik szó. Ez valószínűleg előbb és minden feltűnés nélkül történhetett meg (Mt 6:2–5). A diakonia átfogó jelentést kap Pál szóhasználatában: a Krisztus követségében járó és munkálkodó élet tartalmát jelenti. Tényekről számol be. A gyülekezet örömmel veszi tudomásul, hogy Isten kezében sok hasznos eszköz van, akikkel az evangéliumot hirdetteti. Istent magasztalják az evangélium hirdetőiért és az eredményes munkáért. A jeruzsálemi gyülekezet is gyarapodásról számol be. Valószínűleg Jakab beszél, de Lukács nem nevezi meg. Izráelben is terjed a keresztyénség. Erős a zsidókeresztyén gyülekezet. Izráel hívő tagjai továbbra is Izráel vallásos rendje szerint élnek és ezt várják el Izráel minden tagjától is. Pált ezért kedvezőtlen színben tüntetik fel a róla Jeruzsálembe érkezett hírek (a törvényhez való viszonyát illetően). A híresztelések szerint Pál a diaszpórában élő zsidókat pogány életmódra ösztönzi. A híresztelések alapja az, hogy a keresztyénné lett pogányokat és zsidókat egyaránt szabaddá tette a törvénytől. Arról szó sincs, hogy Izráel gyermekeinek a körülmetélést megtiltotta volna. Mi a helyzet tehát? Mivel Pál gyanús lett a jeruzsálemi zsidókeresztyének szemében, Jakab olyan javaslattal áll elő, amely alkalmasnak látszik arra, hogy a híreszteléseket megcáfolja. Azt ajánlják, hogy azzal a négy férfival együtt tisztuljon meg a templomban, akiknek ugyanúgy nazireusi fogadalma volt, mint neki (ld. ApCsel 18:18). Minden külföldről jött zsidó tisztátalannak számított.

A fogadalmat a templomban kellett teljesíteni. Égőáldozat: egyéves hím bárányból; bűnért való áldozat: ugyancsak egyéves juh feláldozásával, majd egy kost és egy kosár finomlisztből készült kalácsot, egy olajos lepényt a hozzávaló étel- és italáldozattal együtt kellett bemutatni. Az áldozat bemutatása után a pap megnyírta azokat, akik a fogadalmat tették. A zsidókból lett keresztyének a törvény előírásaihoz a jeruzsálemi apostoli zsinat határozata után is ragaszkodtak és azt csak a pogányokból lett keresztyénekre tartották érvényesnek. Pál a jeruzsálemi testvérek tanácsa szerint vállalja ezt a megtisztulást a templomban. Az apostol kész zsidóknak zsidóvá lenni. Nem akarja botránkoztatni a hitben gyengébb testvéreket. A krisztusi szabadság tartalma a szeretet. Pál ezt érvényesíti Jeruzsálemben. Kész a kompromisszumra a gyülekezet békéjéért, egységéért, a tévhit megszüntetéséért. Az apostol ugyan jogosan emlékeztethette volna őket a jeruzsálemi apostoli gyűlés határozatára, azonban nem ezt teszi, hanem elfogadja Jakab ajánlatát. A jeruzsálemi gyülekezeti vezetés el akarta kerülni a konfliktust a páli missziói egyházzal. A palesztinai zsidókeresztyének egy része nem tudott megbékélni Pál tanításával. Jakab a maga javaslatával azt akarja elérni, hogy az ellenséges tábor lecsillapodjék. Javaslatának teljesítésétől azt várja, hogy kifogják a szelet az ellenség hajójának vitorlájából, vagyis elnémítják Pál ellenfeleit. A tradíció kötelékéből nehéz kiszabadulni, pedig Krisztus szabadságra hívja el mindkét nép tagjait. A törvény korszaka Izráel számára éppen úgy lezárult, mint ahogyan a népek fiai számára. Az üdvösség útja mindkét népfaj számára ugyanaz: a Krisztusba vetett hit.
2573. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-22 00:53
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 20, 17 • Elbúcsúzik az efézusi vénektől.

Milétosz légvonalban 50 km-re van Efézustól, szárazföldi úton 60 km-re. Pál már nem akar bemenni Efézusba, viszont a gyülekezetnek még szeretne néhány dolgot a lelkére kötni, ezért Milétoszban találkozik a gyülekezet képviselőivel. A gyülekezet véneinek beiktatásáról Lukács ugyan nem szól előzőleg semmit, azonban természetesnek veszi, hogy minden gyülekezet élén a zsidó minta szerint voltak vének, akik a gyülekezet vezetését, irányítását végezték. Pálnak a vének megérkezésére legalább 4 napot kellett várnia. A vének más gyülekezetből is jöttek, és Pál az egész ázsiai részen lévő gyülekezetek vezető testületétől el akart búcsúzni. Az apostoli tekintélyt érzékelteti ez a részlet (vö. 28. v.; 14:23), de mindenekelőtt maga a beszéd. Lukács ezzel a mély, tartalmas, gazdag anyagot magában foglaló beszéddel, az ApCsel magával ragadó beszédeinek tartalmát és stílusát szemlélteti (vö. 37. v.). Ez az egyetlen beszéde Pálnak, amelyet a keresztyének előtt tartott igehirdetéseiből Lukács hagyományozott, jóllehet többször is említést tesz ilyen jellegű beszédekről (vö. ApCsel 14:22.27). Ezek nyomait leveleiben találjuk. Pál a felelősségteljes férfiaknak, a kis-ázsiai gyülekezetek vezetőinek apostoli munkájáról számol be (18–21.26k.31.33–35.); prófétai előrelátása alapján szól a gyülekezet jövőjéről (22–25.29k.). Búcsúbeszéde levelei egy-egy részletére emlékeztet. Egészen más, mint az eddigiek, viszont a szituáció is más. Pál beszédei éppen abban sajátosan páli beszédek, hogy mindig az adott helyzetre, hallgatóira vannak tekintettel. Sokféle szituációban mindig azzal a hangvétellel szól, amellyel az adott esetben szólnia kell. Lukács írói művészete a páratlan, meg nem ismétlődő helyzetek sajátosságainak megfelelő beszédeket kitűnően adja vissza. Ebben az esetben Pál beszéde a fültanú tolmácsolásában van előttünk. Az ApCsel könyvének ez az egyetlen helye, ahol a hívők közül kifejezetten csak a férfiakhoz, a gyülekezet szűk köréhez szól az apostol. A beszéd felépítése logikus: három gondolati egység után áldáskívánással fejeződik be.

18–21. Visszatekintés.

Pál emlékezik és emlékeztet. Efézusi munkássága nem volt mentes a küzdelemtől, sőt levelei alapján az látszik, hogy élete is kockán forgott. Konkrét dolgokat ugyan nem említ, de erre nincs is szükség, mert olyanokhoz szól, akik tudnak a történelemről. Elég, ha csak általánosságban utal a mögöttük lévő eseményekre. Az apostol nemcsak a megfelelő körülmények következtében, hanem a rendkívül nehéz körülmények ellenére is munkálkodott Efézusban. A pós… egenomén az apostol életstílusára utal. Személyes élete evangéliumi, magatartása Krisztus szerint való. Minden tekintetben példa. A szolgálatát akadályozó tevékenységek, cselszövések, kísértések miatt a gyülekezet nem rövidült meg. Személyes élete küzdelmeinek a gyülekezet nem látta kárát. Teljes energiával vett részt a szolgálatban és a teljes evangéliumot hirdette. Jézus Krisztus számára a szolgálat modellje, az ő útmutatását követte (Gal 1:10; Fil 1:1; 2:22). Szolgálatát teljes alázattal végezte (vö. 2Kor 11:7; Fil 4:12), a lelkigondozó empátiájával. Sírt a sírókkal, bántotta a gyülekezeti tagok visszaesése, tévelygése (2Kor 2:4; Gal 4:19). Sok szenvedést, nehéz körülményt vállalt magára (1Kor 4:9kk.; 2Kor 4:8kk.; 6:4kk.; 11:23kk.). A Krisztusért való szenvedést reménységgel vállalta (vö. 2Kor 1:5kk.; Kol 1:24; 2Tim 3:11). A zsidók cselszövéseiről konkrétan nem szól Lukács. Nem említette azokat az eseteket, amelyek Efézusban történtek. Ezt sok más helyen megtette, de talán éppen ezért nem tartotta szükségesnek részletezni (vö. ApCsel 9:23; 25:3): olvasói láthatták, milyen volt a Pál ellen szervezett akció. Az apostol leveleiben is szól arról, hogy ez sorozatosan bekövetkezett, amikor több-kevesebb ideig dolgozott egy-egy helyen (1Thessz 2:15; 2Kor 11:24.26). A hypostellomai azok közé a fogalmak közé tartozik, amelyeket csak Lukács használ: „visszahúzni”, „meghátrálni”, „visszariadni”, „elhallgatni”, „eltitkolni”. Pál az egyház apostoli tradíciójához tartotta magát az evangélium hirdetésében. Azt adta tovább, amit kapott (1Kor 7:35; 10:33; 12:7). Démosia kai kat’ oikous: „nyilvánosan”, egy ideig a zsinagógában, utána Tirannus előadótermében hirdette az evangéliumot, „házanként”, családi körben, vagy egy-két család közösségében: azok között, akiket az apostol meglátogatott. A személyes lelkigondozás mélyítette el igehirdetői munkáját. Akik otthonukban látják a pásztort, azokat a pásztor a templomban látja. Izráel és a pogányok közt végezte munkáját. A diamartyromai: „nyomatékosan megmagyarázni”; a határozott és alapos írásmagyarázat. A metanoia és pistis (11:18; 17:30k.) röviden utal Pál igehirdetésének tartalmára és hallgatói iránt támasztott igényére. Összefoglaló meghatározás. Az Apostoli Hitvallás első két artikulusára emlékeztet. Az igehirdetés és tanítás egyformán fontos és hasznos. A gyülekezeti tagok hitbeli növekedésének feltétele az, hogy az igehirdetésben és tanításban rendszeresen részesüljenek. A hit ismeretek nélkül elsorvad, az ismeret hit nélkül halott. Az ismeret korszerűsíti a hitet; a hit megeleveníti, értelmessé teszi, hatásossá változtatja az ismeretet. Az apostol a gyülekezetek hitét erősítette és ismereteit gyarapította igehirdető és tanító munkájával.

22–27. A jövő eseményei.


Pál előre tekint. A múlt elemzése után a jelenről és a jövőről szól. A dedemenos tó pneumati értelmezése nem egységes. Némelyek szerint ez a kifejezés arra vonatkozik, hogy Pál Lélek által látja önmagát megkötözve, vagyis Lélek által tud a rá váró fogságról. Mások értelmezése szerint a Lélek kényszerítésére megy Jeruzsálembe. Ez az út el nem hárítható kötelessége, nem tehet másként. A magát kijelentő Isten bízta meg vele, nem lehet kitérni előle. A Lélek indítására, belső parancsra indul Pál a jeruzsálemi útra. Végül arról van szó, hogy lelki szorongások között megy Jeruzsálembe (ebben az esetben a pneumati határozó az emberi lelket jelenti: szorongó lélekkel gondol a jeruzsálemi útra). Eszerint Pál belső küzdelmét világítja meg a szöveg. Belső harc előzi meg Isten útjának vállalását, emlékeztet Krisztus belső vívódására. Isten útját azonnal készségesen vállalja, ez azonban nem zárja ki azt, hogy van az útnak olyan pontja, amely ellen minden idegszálával tiltakozik. Vállalja a halált, de megvívja a haláltusát. Pál egészen Isten szolgája, vállalja és teljesíti a megbízatást, de egészen ember, így szorongással gondol a rá váró szenvedésre. Pál élete keresztyénné tétele után folyamatosan szenvedéssel párosult (ApCsel 9:16; vö. 14:22). Ismert előtte, hogy ezen az úton ez még fokozódni fog (vö. Róm 15:30k.). Ahogyan Jézus Krisztus egykor nem az előtte álló nyomorúságokra tekintett, hanem munkája értelmére és céljára, úgy most Pál is ezt teszi (vö. Lk 9:51kk.; 19:28). A szolgálat a világ életéért, az ember megmentéséért való munka (Mk 10:45; Fil 3:14; 2Tim 4:7). Az apostol szívesen használja és alkalmazza a sport területérői kölcsönzött képet (1Kor 9:25; Fil 1:30; 1Thessz 2:2; 1Tim 6:12; Kol 1:29; 2:1; 4:12), talán gyermekkori élményeinek hatására. Úgy tekinti magát, mint egy ország hírnökét, aki meghirdette a rábízott hírt, átadta az üzenetet, teljesítette kötelességét. Megismétli és ezzel megerősíti az előző részlet (20. v.) gondolatát. A keresztyén igehirdetés tartalmát nem szűkítette le és nem ferdítette el. Felelősségteljes őrálló volt az efézusiak között (Ez 3:17–19). Hirdette Isten üdvözítő akaratát, megismertette üdvtervét, amely szerint az üdvösség, az élet minden ember számára készen van, ennek felismerésére és elfogadására szólít az evangélium. Az üdvösség útja a hit útja. Pál ezt az utat világította meg az ember számára.

28–31. „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra…”

Saját felelősségének tudatában Pál a gyülekezetekért elsősorban felelős testülethez fordul: azokhoz a vénekhez, akiket minden gyülekezetbe azért állított, hogy legyenek olyanok, akik törődnek a hitre jutott, Krisztust követő testvérekkel. Az ősegyház vezetőit vének, episzkoposzok és pásztorok neveken említi (vö. Ef 4:11; 1Pt 2:25). Beszédének ez a részlete a pásztori levelek programját veti fel (1Tim 4:16). Az episkopos nem speciálisan bibliai szó, Homérosz óta kimutatható. Legjobban a „felügyelő”, „felvigyázó”, „őr” szavak adják vissza jelentését. Ősi jelentését megtartva két irányban fejlődött tovább. A politikai, gazdasági és vallásos élet területén hódított teret és a „védő”, „pártfogó”, „oltalmazó” jelentést hordozza magában a továbbiakban. Így használják minden olyan tisztség jelölésére, amely a felügyelet gyakorlására van hivatva, bármilyen téren. De használják olyan tisztségek jelölésére is, amely a felügyelet gyakorlása mellett a pártfogás, oltalmazás funkcióját is ellátja. Az isteneket funkciójuk alapján jelölik az episkopos kifejezéssel. Pallasz Athéné episkoposként tartja kezét városán. Az istenek megbízatásával felruházott emberekre is használták Athénben már Kr. e. az 5–4. században. Az Ószövetségben általában azt a gazdag jelentéskörét tartja meg, amely a profán görögségből ismert: Isten és emberek jelzőiként egyaránt használatos. A LXX 14 ószövetségi helyet fordít ezzel a fogalommal. Az Újszövetségben mindössze ötször fordul elő: négyszer Pál, egyszer Péter használja. Krisztus és a Krisztus által megbízott ember a gyülekezet vezetőinek jelzője. Pál a gyülekezet hitben érett tagjait illeti ezzel a kifejezéssel, azokat, akik az Ige útmutatása, a Szentlélek vezetése által alkalmasak a többiek gondozására, a gyülekezet felügyeletére, őrzésére. Nemcsak a likaoniai (ApCsel 14:13) és jeruzsálemi gyülekezetben álltak vének a gyülekezet élén, hanem a többiekben is. A presbiteri egyházvezetés Lukács korában lépett életbe. A gyülekezet vezetésének tartalma ószövetségi gyökerű (Ézs 40:11; Jer 2:8; Ez 34:2; Jn 10:14; 21:15; 1Pt 5:2). A poimanein: „legeltetni”, „őrizni”, „ápolni” – átfogó értelmű szó. A gyülekezet vezetése, gondozása – mindaz a tevékenység, amelyet a gyülekezet rendezett élete igényel, a pásztor munkájához tartozik. Az Úr szemében drága kincs az egyház, életét adta érte. Az a gondolat, hogy a Messiás vérén vásárolja meg az egyházat Isten számára, Pálnál többször ismétlődő gondolat (1Kor 6:20; 7:23; Gal 3:13; 4:5; Róm 5:9), és Péternél is szerepel (1Pt 1:18–19). A gyülekezet, az egyház tehát Istené, hozzá tartozik. Krisztus megbízottja a pásztor, aki őt képviseli az egyházban. Az egyház vezetőinek nem uralmi területe, hanem szolgálati tere és lehetősége. Az Úr szemében érték minden egyes gyülekezet és annak minden egyes tagja, hiszen Krisztus élete feláldozásával szerezte meg, váltotta meg (vö. Jn 1:14; 3:16). Az Atya azonosul, benne van a Krisztus szenvedésében (vö. Ef 1:7; 1Pt 1:19; Jel 1:5; vö. ApCsel 2:21; 3:18; 8:32k..35; 4:12; 5:30k.; 26:18.23). Arról van itt szó, amit már az Ószövetség is világossá tett, hogy Isten az ő üdvtervét Krisztus által valósította meg (Jel 5:9). A megváltott népet Pál azokra a vénekre, episzkoposzokra, illetve pásztorokra bízza, akik a Szentlélek vezetése által erre alkalmasok és így végzik a maguk felelősségteljes munkáját. A Szentháromság Isten egyaránt ott van az egyház születése, jelene és jövője mögött (ApCsel 2:38; 8:37). Az afixis nem csupán Pál Efézusból vagy Keletről való elutazására utal, hanem ebből a világból való eltávozására, halálára (eufémizmus). A „dühös farkas” a tévtanítókra vonatkozik (Mt 7:15), akik felemésztik a nyájat, prédává teszik a gyülekezetet. Külső és belső ellenség támadásaival kell számolniuk. Az elvilágiasodás és a szektásság az a két front, amely különböző keretek között ugyan, de állandóan kísérti az egyház életét. Kettős irányú küzdelemre kell felkészülni. Egyrészt a zsidók részéről jön a támadás (vö. Jn 8:44), másrészt az egyházon belülről. A tévtanítás igen korán jelentkezett az egyház életében (Gal 1:7; 2Kor 11:13kk.). A gyülekezet vezetői elé Pál önmagát állítja példaként. Pál éjjel-nappal – a maga kézművesi munkája mellett – (1Thessz 2:9; 2Thessz 3:8) lelkigondozói beszélgetéseket folytatott. E lelkigondozói beszélgetések mellett az imádság „forró drótját” sem hagyta kihasználatlanul. Rendkívül buzgón könyörgött a gyülekezetekért (1Thessz 3:10; 2Tim 1:3). Az apostol beszédének természetéből adódik, hogy az időmeghatározás nem precíz, nem törekszik nap és hónap szerinti pontosságra. Abban a reménységben szól, hogy Isten Igéjének ereje megmarad és hatásos akkor is, ha nem ő közvetíti. Éberséget, önzetlenséget, áldozatvállalást kíván a gyülekezet gondozása (Róm 16:17k.; Fil 3:2.18k.; 1Thessz 5:6; 1Kor 16:13; Kol 4:2). Aki éber, a veszedelmek különböző formáit már csírájukban meglátja, akkor, amikor még könnyen lehet segíteni a dolgon. Aki önzetlen, annak munkáját nem a kilátásban lévő haszon határozza meg: nem a gyülekezet javait, hanem a gyülekezetet szereti. Aki áldozatot is kész vállalni, az nem kerüli ki az ún. nehéz eseteket, a gyengéket, az elesetteket, azokat, akik az ember idejét, figyelmét, kézzelfogható segítségét igénylik. A farkas–bárány kép hozzátartozik ahhoz a képes beszédhez, amelyet Jézus használt követői jelölésére és az ellenség meghatározására (Jn 10:12; Lk 10:3; Mt 7:15), mélyen ószövetségi gyökerű (Zsolt 23). Ehhez a képanyaghoz tartozik, ami az ellenséget illeti, az oroszlán (1Pt 5:8; 2Tim 4:17), a kutya (vö. Fil 3:2; Jel 22:15), a kígyó (Jel 12:9; Lk 10:19; Mt 23:33) és a sárkány (Jel 12:3kk.) is.

32–38. Áldáskívánás.

Az Úr ígéretében bízva, imádságos lélekkel búcsúzik Pál az efézusi gyülekezet képviselőitől. Isten kegyelmének Igéje a gyülekezet további életének garanciája. A földi jelen és mennyei jövő Ura a gyülekezet gazdája. Pál nagyon jól tudja, hogy minden kérésnél és intelemnél fontosabb és hathatósabb Jézus Krisztus közbenjáró munkája. Ő védi, oltalmazza és megtartja az egyházat, könyörög érte. Isten nagy kegyelme, amely nyilvánvalóvá lett Krisztusban az egyháznak és minden egyes embernek, a jelenben és a jövőben egyaránt biztos reménység. A mennyei örökség és az örökség itt a földön egyaránt biztos kezekben van (Lk 20:14; Zsid 1:2). Ő az, aki földi keretek között építi egyházát, mennyei keretek között ad örökséget népének. Pál beszéde utolsó részében önmagáról szól. Elutasít minden igazságtalan vádat, sohasem húzott hasznot földi munkájából (vö. Jn 7:21kk.; Bír 14:12k.; 2Kir 5:22kk.; 7:8; Lk 12:33; Jak 5:2k.). Ez a motívum többször szerepel leveleiben is (1Thessz 2:9; 2Thessz 3:8; 1Kor 9:4–18; 2Kor 11:7–11). Beszéde végén annak kezdetére utal (18. v.). Nemcsak arra vigyázott, hogy saját maga ne legyen a gyülekezet terhére, hanem arra igyekezett, hogy minden tekintetben javukra, hasznukra legyen. Nemcsak magáról, hanem munkatársairól is igyekezett gondoskodni. Pál nem kívánt szolgálatáért ellenszolgáltatást. Lemond a jogáról (1Kor 9:4–18), ha a szolgálat szempontja úgy kívánja, ha a hitben gyengéket botránkoztatja, vagy ha a tévtanítók kezébe ezzel fegyvert adna. Nem kívánja a gyülekezet anyagi javait, de szívesen veszi hitből való áldozatukat. Az apostol önmagát példaként állítja (2Thessz 3:9; 1Kor 4:16; 11:1; Gal 4:12; Ef 4:28). A gyülekezet elesett tagjairól való gondoskodást elsőrendű feladatnak tartja, a szeretetnek kézzelfogható tettekben kell megmutatkoznia (Ef 4:28). Pál az erőtlenekért való fáradozásában fáradhatatlan. Az Úr szavával fejezi be beszédét. Ez a logion ismeretlen a Jézus szavaiként hagyományozott anyagban, de egészen Jézus tanítása szerint való. Az utolsó szó, amit Lukács a misszionárius Páltól idéz Jézus szava. Az Úr szava a döntő. Annak az ítélőszéke előtt fog megállni, akinek itt szolgált (1Kor 7:10; 9:14; 11:23; 1Thessz 4:15). Nagyon fontos dolog ennek tudatosítása, az Úr szavára és az ő értékrendjére való emlékeztetés (ApCsel 11:16; Jn 14:26; 2:22; Lk 22:61; 24:6–8.44; valamint 2Pt 3:1k.). Jézus idézett szava annak bizonysága, hogy sokkal több jézusi logion élt az első idők keresztyén gyülekezeteiben, mint amennyit abból írásban is megörökítettek az evangéliumok. Ez a mondat különben tökéletesen megfelel Jézus szemléletének és tanításának (vö. Lk 14:12kk.; 18:14; Mk 9:43kk.). Az az igazán boldog, aki ad. Sokkal boldogabb az, aki ad, mint az, aki kap. Ahogyan Jézusnak minden boldogmondása eszkhatológikus értelmű kijelentés, úgy ez is az. Boldog az, aki megszabadult az önzéstől, felszabadult az igazi szeretetre, amely által az eljövendő világ rendjét, a feltétel nélküli szeretetet már itt és most érvényesíteni tudja. Ez a mondat és az 1Thessz 4:15 is mutatja, hogy Pál ismerte Jézus olyan mondatait is, melyeket az evangéliumok nem közöltek. Az evangéliumok egyébként maguk is jelzik, hogy nem közöltek mindent Jézus mondataiból. Jézus idézett mondata azt hangsúlyozza, hogy kapni is boldogság, azonban adni egyáltalán nem kényszerűség és valami szomorú dolog, hanem még nagyobb boldogság, de csak akkor, ha annak a lelkülete van az emberben, akinek ajándékozó kedve nyilvánul meg az adakozásban, az egymás javát szolgáló adományokban. A gyülekezet, ahogyan Efézusban már ez megtörtént, lehet Krisztus szeretetének realizálója. Igehirdetését imádság követi. Teljes alázattal és teljes bizalommal Isten kezébe teszi azt a gyülekezetet, ahol éveken át munkálkodott. Isten erejét kéri és várja mindnyájuk számára. Pál munkájának jó gyümölcsét jelzi az, hogy vele együtt boruljanak le imádkozni azok, akikhez szólt: az egész sereg, akik megjelentek hívó szavára Milétoszban. A lelkigondozói beszélgetés imádságban folytatódik. Ahogyan Pál korábban gyülekezeti munkája során tette, úgy jár el most itt is, a beszédét imádsággal fejezi be. A térdre borulást imádság alkalmával a keresztyének olykor-olykor gyakorolták (ApCsel 7:60; 9:40; 21:5; Ef 3:14), mint ahogyan az ószövetségi kegyesek is (vö. 1Kor 8:54; Ezsd 9:5; Dán 6:10). Jézus maga is imádkozott térdre borulva (Lk 22:41), a népek fiai szintén (Ez 44:15.19; 46:6; 1Kir 19:18; vö. Mk 15:19). A térdre borulás az alázat és hódolat jele. Az égre emelt tekintet és kéz annak szimbóluma, hogy az ember felülről, Istentől várja az áldást és segítséget; kész az Úr ajándékainak elfogadására. Ez után a búcsú-istentisztelet után a kis-ázsiai vezető emberek Pált átölelik és könnyezve vesznek búcsút tőle szent csókkal a testvéri közösség jeleként (Róm 16:16a). Különösen azért nehéz a búcsú, mert tudják, hogy e földi létben már nem találkoznak. Közvetlenül ezután Pált kikísérik a hajóhoz. A szeretet gesztusai sokféleképpen megmutatkoznak az iránt, aki odaadóan munkálkodik Isten egyházában.
2572. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-21 01:05
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 20, 13 • Troászból Milétoszba.

Munkatársai hajón, Pál gyalog indul útnak. Egyedül akar lenni Urával, aki nemcsak általa, hanem vele is szüntelenül érezteti szeretetét, segítségét. Krisztus szolgáinak szükségük van a csendre, az Úrral való zavartalan közösségre. Asszusz Troásztól 25 km-re fekszik délkelet irányban, az adramithiumi öböltől 1 km-re Ázsia Provinciában; közelebbről meghatározva; a mízisi részben. Ma Edremitnek hívják. Pál itt csatlakozik munkatársaihoz és együtt folytatják útjukat Milétoszig. Milétosz 70 km-re van Asszusztól. Régi híres város, négy kikötővel, valamikor Jónia fővárosa, a Maeander folyótól nyugatra, Kis-Ázsia nyugati partján fekszik. Híres ókori filozófusok, Thales, Anaximenos hazája. A perzsák pusztították el, így a rómaiak korában nem volt nagyobb jelentősége. Ma csak egy falu őrzi emlékét.

Isten hírnökei Troász óta csak itt állnak meg egy pár napra. Igyekeznek, mert Pál pünkösd napját már Jeruzsálemben szeretné tölteni, ezért nem ejtette útba Efézust sem. Efézus elkerülésének talán még ennél is nyomósabb oka volt az, hogy Pál nem akarta kockáztatni biztonságát a jeruzsálemi út előtt. Jeruzsálembe ugyanis nemcsak azért igyekszik, mert a kegyes zsidó – ha csak tehette – igyekezett a három jelentős zarándokünnepet ott tölteni, hanem azért is, mert a kollektát, a jeruzsálemi gyülekezet számára gyűjtött adományt szerette volna átadni. Pál egyébként minden missziói útja végén kíséretével, munkatársaival együtt ment fel Jeruzsálembe. Az egyház egységének dokumentálása mindvégig fontos volt számára.
2571. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-20 00:40
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 20, 7 • A troászi istentiszteleten.

Az en té mia tón sabbatón „a hét első napján”, „vasárnap” (1Kor 16:2; Jel 1:10). A Római Birodalomban a hivatalos munkaszünet napja. Ez az első nyoma az egyház történetében a vasárnap megünneplésének. A pogánykeresztyén gyülekezetekben a hét első napját, mint Jézus Krisztus feltámadásának napját kezdték ünnepelni a szombati nap helyett. A szombat, a 7. nap a teremtésre tekintő ünnep. A vasárnap, a hét első napja az Úr újjáteremtő munkájára eszméltet, Krisztus halál felett aratott diadalára. A gyülekezeti összejövetelhez, az istentisztelethez hozzátartozik a kenyér megtörése. Az ünneplés középpontjában az úrvacsora van. E rövid perikópa keretén belül kétszer is megemlíti Lukács a kenyér megtörését. A korai keresztyénség életében a szeretetvendégség és az úrvacsora szorosan együvé tartozott. A szeretetvendégség esetében valódi étkezésről van szó, amikor a gyülekezet tagjai egy asztal mellé leültek és megosztották egymással azt, amit hoztak, és elbeszélgettek egymással. A gyülekezet szegényeinek, a rabszolgáknak különösen sokat jelentett ez az alkalom, mert a terített asztal mellett egy héten legalább egyszer igazán jóllakhattak. Sokat jelentett azonban a testvéri beszélgetés is, amely által osztozhattak egymás örömeiben és gondjaiban.

A gyülekezeti közösségben otthon érezték magukat a gyülekezet tagjai, bensőséges, családias hangulat jellemzi ezeket az esti alkalmakat. Minden bizonnyal azért tartották az istentiszteletet a keresztyének este, mert tekintettel voltak a gyülekezet rabszolga tagjaira, akik csak ekkor értek rá. A dialegomai jelentése: „Igét hirdetni”, „prédikálni”, „párbeszédet folytatni”. Itt most az igehirdetés értelmében szerepel a fogalom: Pál igyekszik jól kihasználni a rendelkezésére álló rövid időt arra, hogy elmondja mindazt, amit fontosnak tart a gyülekezet fejlődése szempontjából. A következő nap már indul tovább, most viszont minden lényeges üzenetet továbbítani akar, így hát éjszakába nyúlik a tanítás. Lámpával világítják meg a termet. Ez a lényegtelennek látszó megjegyzés több szempontból is értékes. Visszautasítja azt a vádat, hogy a keresztyének úrvacsorázása sötétben folyik és közben természetellenes fajtalankodást visznek véghez. Pálékat menti. Az ifjú annak ellenére aludt el; hogy a teremben világos volt. Megokolja azt, hogy Eutikhusz az ablakban ült: a világítás folytán elfogyott a jó levegő, ezért az ablakban akart hozzájutni. Máskor viszont ebben az időben már aludni szokott.

Egyrészt akarata fölé kerekedett a szokás, a beidegződés, másrészt elképzelhető, hogy igen fáradt volt a napi munka után. Ez az oka, hogy szerencsétlenség történt istentisztelet közben. Pál azonnal utánanéz, kész segíteni. Az Ószövetségből ismert eljárást követi (1Kir 17:21; 2Kir 4:34). A halottsiratást megtiltja (Mk 5:39). A csoda Tábita feltámasztására emlékeztet (ApCsel 9:36–43). Isten kegyelme megőrizte őket attól, hogy a szerencsétlenségből tragédia legyen. A tragédia nem következett be, akár amellett foglalunk állást, hogy az ifjú zuhanása következtében csak az eszméletét vesztette, akár amellett, hogy meghalt. Mindkét eset Isten erejének nagyságát tükrözi. A megtartó Úr jelen van a gyülekezetben. Klasas ton arton: természetesen Pál nem egyedül úrvacsorázik, azonban mivel ő van az esemény középpontjában, azért említi egyedül őt Lukács. Ezután még prédikál tovább (homilésas: „beszélni”, „prédikálni”) hajnalig. Az utolsó pillanatig kihasználja a rendelkezésére álló időt, troászi tartózkodása utolsó éjszakáját.

Az istentisztelet inkább egy baráti társaság összejövetelére emlékeztet, mint a mi mai értelemben vett istentiszteletünkre. Leginkább az ún. házi istentiszteletek hangulatát idézi emlékezetünkbe ez a történet. Mindenesetre arra eszméltet, hogy az egymás iránti szeretetnek és felelősségnek sokkal jobban át kell hatnia istentiszteleti alkalmainkat, és az ún. házi istentiszteleti keret felelevenítendö, a gyülekezeti terem szeretetvendégsége pedig követendő modellje az ősegyház életének. Ez nem jelenti azt, hogy a mai nagy istentiszteleti rend ne maradjon meg, viszont emellett szükség van olyan alkalmakra is, ahol a gyülekezet testvéri közösségként lehet együtt.
2570. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-19 01:22
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 20, 1 • Görögországban.

Pál Antiókhián kívül Efézusban töltött legtöbb időt. Az akadályokat leküzdve dolgozik a gyülekezetért, hatással van Efézus környékére, tartja a kapcsolatot azokkal, akik között régebben munkálkodott. Efézusból írta a Filippi, az 1. Korinthusi levelet, az Efézusi levél néven ismert körlevelet, a Kolosséi levelet és Filemon levelét, sőt ha az észak-galáciai elméletet fogadjuk el, akkor a Galáciai levelet is (ld. 19. rész). A filippi és a korinthusi gyülekezetek tagjai meg is látogatták hosszabb munkássága alatt. Timótheus és Erasztosz korinthusi útja után Pál is megjárta Korinthust, mielőtt Efézusból végérvényesen elment volna (2Kor 2:1). Ezután írt még egy másik levelet is Korinthusba, amely azonban nem maradt ránk egészben, csak a töredékei. Az efézusi tanítványoktól bátorító mondataival búcsúzik. A búcsúzás pillanataiban különösen fogékony az ember. Az apostol biztatásra használja fel a lelki megrendültség alkalmát. Küzdelmes élete közben nem vesztette el az Úrban való reménységét, mindig tud bátorítani, vigasztalni.

A célt világosan látja maga előtt, így az út nehéz szakaszaiban is támasza a rábízottaknak. Makedóniába ment át, a filippibeli, thesszalonikai és béreai gyülekezeteket látogatta meg. A parakalesas nem csupán „inteni”, hanem „meggyőzni”, „vigasztalni” is: gazdag tartalmú szó, a keresztyén igehirdetés tartalmát magában foglaló kifejezés. Pál gyülekezeti látogatásait igehirdetési alkalomnak tekinti. Makedóniai tartózkodása alatt írja meg a 2. Korinthusi levelet. A gyülekezetről megnyugtató híreket kap, és ezután meglátogatja őket. Az eis ten Hellada: „Görögországba”. A hivatalos Achaiai provincia mellett ez a vidék népszerű neve, az egész Újszövetségben ilyen formában csak itt szerepel. Egy negyedévig marad az apostol Korinthusban, közben megírja a Római levelet. A levél megírásával római útját készíti elő.

– Izráel fiai újra szervezkednek ellene, cselszövésük miatt nem folytathatja tovább útját terve szerint. Kinyomozták, hogy melyik hajóval akar utazni Szíria felé és azt tervezték, hogy a hajón megölik. Eredeti tervét így megváltoztatva Makedónián át Troászba megy. Enged a figyelmeztető szónak: megelőzi, elkerüli a bajt. Isten sok névtelen tanítvány által oltalmazza Pál életét. Az apostol odafigyel azokra a jelzésekre, amelyek közlik vele az ellene irányuló terveket. Kikerüli a csapdát, amit ellenfelei felállítottak. Nem száll fel arra a hajóra, amelyen a merénylők utaztak. Pál így megóvta őket az emberölés bűnétől. Az apostol élete drága azoknak, akik Jézus Krisztusban hisznek. Pál kíséretében többen utaznak közvetlen munkatársai közül. Szópatér, apja megmentője” Béreából való keresztyén, Pirosz fia. Arisztarkhosz és Szekundusz, Gaius, aki Derbéből való; Timótheus és Tikhikosz, Pál kis-ázsiai munkatársa. Nevének jelentése szerint „szerencsés”, „szerencse fia”. Pál fogságából ő juttatja el Onézimosszal a gyülekezetekhez az Ef és Kol levelet, valamint Filemonhoz a neki szóló levelet (Kol 4:7.8; Ef 6:21.22). Később Pál Krétába küldte. Szerette volna, ha ő vagy Armenász tudja Tituszt helyettesíteni (Tit 3:12). A 2Tim 4:12 szerint Pál Efézusba irányította.

Trofimosz van még Pál kíséretében. Nevének jelentése „tápláló”, Efézusból való pogánykeresztyén. Elkísérte Pált Jeruzsálembe, vele együtt látták az apostolt. Az ázsiai zsidók fellázították ellene a tömeget: többek között azzal vádolták, hogy görögöket vitt be a templomba (ApCsel 21:29). Később is Pál kíséretéhez tartozik, a 2Tim 4:20 szerint végül Milétoszban kellett elválniuk Trofimosz betegsége miatt. Troász a mai néven Eskistambul, Mízia kikötője, a Nyugat-Ázsia és Makedónia közti forgalom fontos pontja. Nagy és viharos múltú város. Az ásatások tudós irányítói itt őskori, kőkorszakbeli települések romjaira bukkantak. Kr. u. 1000-ig püspöki szék hely volt. 1305-ben a törökök elpusztították. Pált népes kísérete Troászban várja meg, ő ugyanis még a filippieket is meglátogatja. Lukács a 2. missziói út során Filippiben maradt (ApCsel 16:40), most a 3. missziói út végén itt csatlakozik Pálhoz. Filippiből Pálék a kovásztalan kenyerek napjai után indulnak el. Lukáccsal 5 nap múlva érkeztek meg Troászba, ahol azok, akik előrementek, már vártak az apostolra. Troászban 5 napig maradtak. Az apostol a rendelkezésére álló rövid időt is mindig kihasználja a gyülekezetek tagjai hitének erősítésére, a személyes találkozásra.
2569. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-17 00:13
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?

Mt 6, 26
2568. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-16 01:10
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 19, 1 • Efézusban.

Pál harmadik missziói útjának olyan jelentős állomása Efézus, mint amilyen az első missziói útjának a pizídiai Antiókhia, a másodiknak pedig Korinthus. Efézus nemcsak Kis-Ázsia, hanem az egész ismert világ jelentős városa. A rómaiak által létrehozott Azsia Provincia területén fekszik, a mai Kis-Ázsia nyugati partján, a Kaystros folyó torkolatánál. A föníciaiak alapították. Rómából, Korinthusból és Alexandriából Efézuson át vezetett az út a Római Birodalom keleti részébe. A városban igen sok ember megfordult naponta. Nevezetessé tette az óriási méretű és ragyogó szépségű Aretmis-templom, amely a kis-ázsiai görögség nemzeti kultuszának éppen úgy központja lett, mint a jeruzsálemi templom Izráel fiainak. A pogány vallások centruma ez a város. A varázslás, a varázsigék mondása világszerte ismert volt. Az amulettipar és -kereskedelem, a varázslás tudományával foglalkozó irodalom jelentős a városban. Sokan azért is jöttek ide, hogy ezeket a varázsláshoz szükséges, varázserővel rendelkező tárgyakat megvásárolják, és ezeket magukkal hordozzák. Pál a pogány népek világszerte ismert központi kultuszhelyére került, amikor Efézusba utazott. Efézusban esküdtbíróság is volt. Ez azt jelenti, hogy meghatározott időnként a római helytartó megjelent, minden fontos ügy elintézésére. A hatalommal járó pompa és fényjellemző a városra. Színhelye volt az ún. „Panión” játékoknak. Ezekre a játékokra a világ minden részéről özönlöttek az emberek. A játékok levezetése, megszervezése roppant felelősséggel járt és minden elismerésre, tiszteletre méltó volt az, aki ezeket rendezte.

Azok az emberek, akik ezt a magas tisztséget betöltötték, az ún. „ázsiarchák” voltak (ApCsel 19:31). Feladatuk az ázsiai császárkultusz feletti őrködés. A bűnözők menedékvárosa is Efézus volt, mivel az Artemis-templom menedéket biztosított számukra. Ez azt jelenti, hogy az a bűnöző, akinek sikerült a templom területét elérnie, automatikusan biztonságban volt. Ez szükségképpen oda vezetett, hogy a város így menedékhelyévé lett a gyilkosoknak, szélhámosoknak, törvényszegőknek és gonosztevőknek. Pál munkájának jellemzése összefoglaló jellegű. Az itteni munka hatótávolságát és eredményét tekintve túlszárnyalja az eddigieket. Pál ugyan Efézusban munkálkodik, de az egésztartomány az ő hatása alá kerül, és aki a Pálban munkálkodó erővel valahogyan kapcsolatba jut, meggyógyul. A város lakói hiábavaló életük pilléreit a szó szoros értelmében felégették maguk mögött. A Krisztusban való hit boldogító, tisztító következményei kézzelfogható módon megmutatkoznak.

1–7. Hitben lemaradt tanítványok eljutnak koruk egyházának hitbeli szintjéig.

Lukács az előző eseményekhez kapcsolja Pál efézusi munkájának leírását. Időben úgy helyezi el ezt az eseményt, hogy megemlíti azokat, amelyek ugyanabban az időben történtek. Apollós akkor már Korinthusban volt, amikor Pál gyülekezetlátogató körútja után megérkezett Efézusba. Itt olyan tanítványokra talált, akik objektív akadályok miatt nem tudtak hitben fejlődni. Tárgyi akadálya volt fejlődésüknek: nem ismerték kellőképpen jelenük eseményeit és a Krisztus teljességét. Nem feltétlenül János tanítványairól, hanem csak ilyen típusú tanítványokról van szó. Különös csoport ez, olyanok, akik sem a zsinagógával, sem a gyülekezettel nem tartották a kapcsolatot. Honnan valók voltak? Hogy talált rájuk Pál? Erről nem hallunk semmit. Pál jól kérdez, mert kérdése nyomán válik világossá a hiányosságuk és lemaradásuk. Pál meghirdeti a továbbjutás lehetőségét. A János keresztsége előkészítő jellegű, Krisztus keresztségére utal és benne nyeri el értelmét. A bűnbánatra Krisztus bűnbocsánattal felel (Róm 6:2–5). Csak az apostoli egyház keresztsége, a Krisztus nevére való hivatkozással kiszolgáltatott keresztség a teljes és hathatós. A Szentlélek elnyerése az ősegyház ismert keretei között, kézrátétellel történik. Pál az apostoli egyház legitim képviselője. Általa a népek világának központjában ugyanaz történik meg, mint ami Cézáreában Péter által Kornéliusz házában (ApCsel 10:44–48), Samáriában pedig Péter és János által történt (ApCsel 8:14–18). Ahogyan a samáriai keresztyének Péter és János kézrátételével (8:17), úgy az efézusi tanítványok Pál kézrátétele által nyerik el a Szentlélek ajándékát.

Ez a részlet abból a szempontból különösen fontos, hogy Pál apostolságának hiteles voltát szemlélteti. Pál ugyanazt gyakorolja, mint a 12-es kör tagjai, és munkáját ugyanolyan eredményesen végzi, mint azok: az apostoli cím tehát jogosan megilleti. A történet tökéletes paralelje az ApCsel 8:15–17-nek. Ahogyan pünkösdkor a zsidók és pogányok (ApCsel 2:4kk..17k.; 10:46), úgy itt a János-tanítványok közül lesznek Jézus tanítványaivá. Az apostoli tiszt nem formális, hanem az Úrtól vett hatalom alapján arra hivatott, hogy megerősítse azokat, akik befogadták az Igét és megkeresztelkedtek. Az apostolok Krisztus egyetemes egyházát képviselik és a különböző vidékek gyülekezeteinek együvé tartozását jelzik. A kézrátétel az Ószövetségben megáldó gesztus. Voltaképpen Isten áldásának az átszármaztatása. Az Újszövetségben is a megáldást jelenti, az áldás közvetítését. Az apostolok Mesterüktől vették át ezt a gesztust, mint az áldás közvetítésének látható jelét (vö. ApCsel 5:12; 6:6; 9:12.17; 13:3). A Szentlélek nemcsak az apostolok kiváltsága, hiszen Krisztus valamennyi tanítványának adatik: új életre támasztó; éltető, megtartó erő. Isten magasztalását munkálja. Az embert képessé teszi Isten titkainak megértésére és hirdetésére, Krisztus követésére. Isten magasztalása itt az ún. nyelveken szólásban jelentkezik.

A nyelveken szólás olyan jelensége az ősegyház életének, melynek megmutatkozási formája ugyan ismert, de a lényege titok. Mielőtt az ember tudata, értelme felfogná az Istenre talált ember élményét, kitör belőle e rendkívüli élmény hatására az Úr magasztalása. Ez a beszéd csak azok számára volt érthető, akik a nyelveken szólás magyarázatának ajándékát kapták. Nem minden nyelveken szólás van a Szentlélektől. Az apostol később úgy rendelkezik, hogy a gyülekezetben, a nyilvánosság előtt csak akkor van helye a nyelveken szólásnak, ha a jelenlévők közül valaki megmagyarázza. Egyébként az egyéni kegyesség területére utalja. A prófétálás jelenlevővé, elérhetővé teszi a teremtő és megváltó Istent, utat mutat. Értelmes beszéd Isten munkájáról, akaratáról. A prófécia megvilágítja a történelmi események igazi jelentőségét; Isten akaratát és tervét az adott helyzetre nézve hirdeti meg. Azt hirdeti, amire a hallgatók esetében szükség van – kegyelmet vagy ítéletet. Az efézusi tanítványok száma mintegy 12. Ez a szám itt nem lényeges, nem is hangsúlyos. A hangsúly azon van, hogy János tanítványai között is voltak, akik Pál missziói munkája során Krisztus egyházának tagjai lettek.

8–10. Pál a zsinagógából Tirannus előadótermébe megy át.

Ameddig lehetett, Pál élt az Izráelen belül adódó lehetőséggel. Viszonylag elég hosszú ideig a zsinagógában tanított. Efézusban Izráel fiai nagy létszámban éltek, több zsinagógájuk is volt. A téma, amiről az apostol beszélt: Isten királyi uralma. Az akkori zsidóság jól ismert és kedvelt témája (ApCsel 8:12; 20:25; 28:23.31). Pál tanítása szerint Isten országa Jézus Krisztusban jött el. Isten királyi uralmát általa valósítja meg, az ő követői vele és egymással közösségben élnek, teljesítve küldetésüket a világban, a világért. Lukács Pálnak a Jézus Krisztusról szóló tanítását, igehirdetését gyakran, így itt is egészen röviden foglalja össze: szólt, vitázott, igyekezett meggyőzni őket az Isten országáról. Az apostol az evangéliumi igazságról igyekezett meggyőzni népe fiait. Beszéde fajtáját a keresztyén igehirdetés jelölésére használt három tipikus fogalommal illeti: parrésiazomai: „nyíltan szól”, „bátran, őszintén beszél” (ApCsel 17:2); dialegomai: „társalog”, „párbeszédet folytat”, „vitázik” (ApCsel 28:23; 18:4; vö. 19:26; 26:28); peithó „rábeszél”, „meggyőz”, „megnyer” (ApCsel 4:29.31; 9:27k.; 14:3; 28:31). Amikor Pál némelyek részéről ellenállásba ütközik, amikor némelyek megkeményedtek (vö. 13:45; 14:2; 18:6; 28:24k.), otthagyta őket. Némelyek nemcsak elutasították Pál tanítását, hanem szidalmazták, gyalázták az Úr útját, vagyis a keresztyén tanítást. Pál munkáját lejáratták a nép előtt, az evangéliumot. Pál igehirdetésével kapcsolatban a zsidók elutasító magatartása háromféle formában mutatkozik meg. A megkeményedésnek három jele volt: 1. Passzív elutasítás, amelyik azért még nem teljesen biztos a dolgában, így még nem számít teljesen reménytelen esetnek. 2. Hitetlenség, amely már biztos, tudatos döntés az evangéliumi igazság ellen. 3. Aktív elutasítás, mely támadásba megy át, szidalmazza a gyülekezet előtt a keresztyén tanítást. Pált azonban a népe iránt való szeretet újra meg újra késszé tette az értük való fáradozásra. Rövid idő múlva azonban ugyanaz ismétlődik meg, ami Korinthusban történt, így tehát Pál kitér a zsinagóga útjából és a gyülekezetet is függetleníti tőlük. Az aforiso tina apo tinos: „elkülönít”, „elválaszt valakit valakitől vagy valamitől” (Ézs 56:3; Mt 25:32). Az új nép önálló élethez kezd. Tirannus a filozófia és retorika tanítója. Pál azt az előadótermet bérelte ki az evangélium hirdetésére, amelyet Tirannus előadásra használt. Hajnali öt órától tízig Tirannus, tizenegytől délután négyig Pál rendelkezésére állt a terem. Pál a kereskedelem, a munka ideje után, a déli és a délutáni pihenés óráiban tanít, amikor hallgatói ráérnek. Az evangélium hirdetése nincs semmiféle „szent helyhez” kötve. Ahol az Ige hirdettetik, ott Isten jelenik meg, viszont ahol nem a Krisztusról szóló bizonyságtétel hangzik, hiába van megfelelő épület. Isten nem a díszes templomok, hanem az Ige hirdetése által van jelen népe körében. Ezért mondja Luther: a templom csak akkor értékes, ha benne Isten igéje hirdettetik. Isten igéjének élő hirdetése teremt gyülekezetet. Az evangélium hirdetése nincs ún. szent időhöz sem kötve. Pál akkor hirdeti Efézusban az Igét, amikor azt az adott körülmények lehetővé teszik. Az efézusi munka nyomán született meg a kolosséi, hierapoliszi, laodiceai és sok más környékbeli gyülekezet. A tartomány lakói közül sokan megfordultak Efézusban és felkeresték Pált. Munkásságának ebben a szakaszában nem ő megy városról városra, hanem a különböző városok lakói mennek hozzá. Efézus a környék missziói centruma lett. Az erővel hirdetett Ige megmozdítja az embert, a helyes tartalma megteremti magának a megfelelő formát. Két éven át hirdette itt az Igét. Efézusi munkája hosszú ideig tartott. A későbbiek során három évről beszél. Előzőleg ugyanis már a zsinagógában is munkálkodott. Mivel a megkezdett év egésznek számít, ezért Pál efézusi munkája, ahogyan a 20:31-ben említi, három évnek veendő. Akik itt Pál munkássága nyomán megtér tek, közülük többen is missziói munkások lettek. Filemon így munkálkodott Kolosséban. Epafrászról szintén tudjuk, hogy Kolosséból való (Kol 4:12). Pál indíttatást adott az evangélium terjesztésére. Zsidók mentek a zsidókhoz, görögök a görögökhöz. Mindenki rokonságába, illetve baráti körébe vitte a Krisztust. Pál számára azonban ez a hosszú időszak nemcsak az eredményes munka, hanem a szenvedések ideje is (ApCsel 20:19; 2Kor 1:8–11; 1Kor 15:32). Erről a tényről Lukács csak röviden, utalás formájában szól. Efézusban nagy kapu nyílt meg előtte, de munkája nem volt küzdelemtől mentes (1Kor 16:9.19; Róm 16:5; 2Kor 1:8). Több levelet küldött azoknak a gyülekezeteknek, akik körében korábban munkálkodott (Gal, 2Thessz, Fil, Ef, Kol, Filem és az 1Kor).

11–12. Isten Pál által kivételes csodákat tesz.


Ez a részlet is összefoglaló ismertetés, konkrét adatot nem említ. Az írásmagyarázatok egy része a későbbi kor Pálról alkotott képének tükröződését látja benne. A ou tas tychousas – „szokatlan”, „kivételes”, „rendkívüli” – görög szólásmód. Az apostol személyes jelenléte nélkül is történtek gyógyulások. A soudaria és a simikinthia latin kölcsönszavak. A sudárium az izzadság letörlésére szolgáló kendő, zsebkendő. A simicinctium „vékony öv”. Mindkét ruhadarab közvetlenül érintkezett Pál bőrével. Isten ereje mindenütt gyógyít, ahol igénylik és hittel veszik azt. A gyógyulások Pál által ahhoz hasonlóan is végbementek, mint Péter által (ApCsel 5:14–15). Isten gyógyító ereje olyan mértékben és olyan módon áldás is lehet, mint amilyen mértékben és amilyen módon a bűn következményeként jelentkező különböző fertőző betegség átok. A megdicsőült Krisztus teljesen szabad abban, hogy milyen úton adja gyógyító erejét. A formális szempontból kifogásolható dolgok is közvetíthetik Isten gyógyító erejét, és a formális szempontból tökéletes formáról is kiderülhet, hogy csalás vagy babona. Krisztus rendkívüli jelek által erősíti meg Pál bizonyságtételét, így is hirdeti, hogy az apostol az ő választott edénye. Aki vele kapcsolatba került, az Isten ereje gyógyító hatásában részesült. Lukács anélkül közli a tényeket, hogy a maga véleményét hozzáfűzné. Jézus gyógyító ereje az apostolok által is rendhagyó módon adatik, ugyanúgy, mint ahogy általa adatott (Lk 6:19; 8:44; 5:17). Isten Pál által jelet ad az ő gyógyító hatalmáról. A dicsőség Krisztusának ereje éppen olyan hatalmas tetteket visz véghez, mint a názáreti Jézus földi életének idején. Isten Lelkének ereje akkor is és Pál által is a gyógyulás forrása. A Sátán ereje kénytelen meghátrálni Krisztus erejének hatására.

13–16. Szkéva fiai.

A Jézus Krisztusban való hit nélkül, a vele való személyes kapcsolat nélkül hiábavaló a formális szempontból tökéletes eljárás. Két látszólag egyforma dolog sem ugyanaz, ha az azonos formák más tartalmat hordoznak. Isten gyógyíthat szolgái személyes jelenléte nélkül is, ha erejével kapcsolatba kerül a gyógyulásra váró ember, mint ahogyan Jézus Krisztus által gyógyított is. Viszont az ember jelenléte Jézus nevével az ajkán is hatástalan, ha általa nincs ott Krisztus ereje. Az ember nem rendelkezik Istennel akkor sem, ha a nevét ismeri és említi. Mágiára, varázslásra nem használható Jézus neve. A Lk 9:49–50 és 11:19-ből tudunk arról, hogy a farizeusok pártjához tartozók közül voltak, akik a megszállottakat gyógyították. Voltak azonban olyanok is, elsősorban a diaszpóra-zsidóság tagjai között, akik az élő Istennel való mély közösség nélkül Izráel és a különböző pogány vallások elemeit keverve várósról városra járva „űzik ezt a mesterséget”. Egy híres varázsló formula: „Kényszerítlek téged Jézusra, a héberek Istenére”.

A varázsló nincs személyes kapcsolatban a „megidézett” hatalommal. Efézusban is felléptek ilyen kóbor exorcisták. Szkéva főpap nem ismert: neve, a latin Scaeva „égijel”, „jósjel”. Egy efézusi „papi” család rokonairól van szó. A démonok ismerik Jézust és a misszionáriusát is számon tartják. Pál a missziói munka során olyan nagy tekintélyt szerzett, hogy az exorcisták őt említik Jézus követeként. A démont a Jézus-formula nem tudja legyőzni, csak Jézus hatalma. Ez a hatalom a vele való személyes közösség nélkül nem adatik. Szkéva fiai megfelelő fegyverzet nélkül szálltak szembe a démonnal, ezért lettek áldozatává. Amphoteroi: eredetileg „mindkettő”, a későbbi görögségben: mind. A megszállott, emberfeletti erők lelkének hatalma alatt van (vö. Mk 5:3kk.). A sötétség szellemi erői felett az ember nem lehet úr. A saját ereje kevés ahhoz, hogy legyőzze az ellenség erejét. Minden embernek Jézus erejére van szüksége ahhoz, hogy az emberi életet pusztító erők hatása alól felszabaduljon. Az ő ereje nélkül alulmarad az ember a démonok elleni küzdelemben. A zsidó főpap hét fiával együtt hiába próbálkozott a megszállott gyógyításával. Az ószövetségi Isten népe tagjainak is tudomásul kell venniük, hogy nincs más erő, csak a Jézusé, amely által a sötétség ereje legyőzhető, de csak úgy, hogy az ember nemcsak a nevét emlegeti, hanem közvetlen, személyes kapcsolatban is van vele.

17. Jézus nevének magasztalása.

Szkéva főpap és fiainak esete ismertté vált Efézusban (vö. ApCsel 1:19; 9:42), mint ahogyan általában nemcsak annak a híre terjed el, ha valamilyen jó dolog rendkívüli módon történik az emberekkel, hanem az is, ha valamilyen tragédia, ítéletes dolog következik be. Itt nyilvánvalóvá lett, hogy a démoni erőkkel szemben az ember tehetetlen. Jézus neve varázslásra nem használható fel. Az ítéletes esemény elindított viszont egy ígéretes eseménysorozatot is. A démoni erőktől való félelemből lehet istenfélelem, lehet az Úr Jézusba vetett hit. A csoda az ApCsel-ben igen nagy szerepet játszik (vö. ApCsel 2:43; 3:10; 4:16.21; 5:12.15; 6:8; 8:6; 9:35.42; 13:12; 15:12; 16:30; 19:11; 20:12; 28:6). A phobos az epepesen-nel kapcsolva: „megszállta a félelem” – félelem töltötte be azokat akikhez eljutott a félelmetes esemény híre. A félelem itt Jézus hatalmának elismeréséhez, dicsőítéséhez vezet.

18–20. A varázslással foglalkozó könyvek elégetése.

A gyülekezet felszámolja pogány múltja maradványait. Az Úr Jézus tekintélye egyre nagyobb köztük, és egyre jobban ragaszkodnak hozzá. A bűnvallás, a bűnbánat azok életéhez is hozzátartozik, akik hitben jártak. A keresztyén istentisztelethez alkalomról alkalomra hozzátartozik a bűn megvallása és a bűnbocsánat elfogadása. A bűn rendezésének Krisztus szerinti módja a bűnbánat, bűnvallás; a bűnbocsánat elfogadása után az újrakezdés. A praxeis ebben az összefüggésben a varázslással kapcsolatos eljárásokat jelenti. Elsősorban ez a bűnvallás tartalma. A ta perierga parassein jelentése: „haszontalan dolgokkal foglalkozni”. Ez eufémizmus a varázslás jelölésére. Nyilvános könyvégetésre kerül sor. A pusztulásra ítélt mágikus könyvek értéke rendkívül nagy: 50 000 ezüst drahma, kb. 36 000 arany márka. Néhány százezer forintot érő könyvről van szó. Megsemmisítik pogány múltjuk vallásos nyomait, sem magukat, sem a jövendő nemzedéket nem akarják kitenni a varázslással foglalkozó könyvek kísértésének. A gyülekezet nagy lépésekkel jut előbbre, szellemi tisztaságáért anyagi áldozatot is hajlandó volt hozni. A démoni hatás kísértésétől megtisztultak. A keresztyénség megerősödött. Az Úr igéje növekedett, a keresztyénség terjedt, az egyház épült.

21–22. Pál terve.

A titesthai en pneumati jelentése: „elhatározta”, „úgy döntött”. Pál közelebbi és távolabbi terve szerint elbúcsúzik Efézustól. Az 1Kor 16:5kk. szerint Pál pünkösdig Efézusban akart maradni és azután szeretett volna Makedónián át Korinthusba menni. Úgy gondolta, hogy ott tölti a telet és csak a következő év tavaszán utazik tovább Jeruzsálembe. A 2Kor 1:15 azonban egy megváltoztatott útitervet közöl (2Kor 2:12; ApCsel 20:1kk.). Először Korinthusba megy, azután Makedóniába, majd újra Korinthusba. A dei Isten akaratára utal: „kell”. Terveit neki rendeli alá. Korinthusból még visszament Makedóniába, és onnan indult el Jeruzsálembe. Munkássága következő szakaszának terve szerint Róma lesz a centruma. Timótheus és Erasztosz Makedónián át ment Korinthusba (1Kor 4:17). Erasztosz Pál apostol barátja, munkatársa. Nem azonos a korinthusi városi számvevővel (Róm 16:23), hiszen ez a név elég gyakori. Pál Timótheussal levelet küldött Filippibe. Mivel Korinthusból rossz hírekkel tért vissza Timótheus, Pál rászánta magát a hiábavaló korinthusi útra. A rendezetlen helyzetet Titusz hozta rendbe, akit Pál (végérvényes efézusi elutazása előtt) néhány testvérrel együtt ismét elküldött Korinthusba (2Kor 2:12k.; 7:6). Mikor Makedóniában találkoznak, ismételten elküldi Korinthusba (2Kor 8:16kk.). Munkatársai odaadóan segítenek Pálnak a gyülekezetek gondozásában. Pál Makedónia és Akhája tartományainak gyülekezeti látogatása után Ázsiában maradt. Nagyra becsült munkatársai közül kettőt, Timótheust és Erasztoszt elküldte Makedóniába. Ő még ezután körülbelül 3 hónapig munkálkodott Ázsiában. Miután Pál Kis-Ázsiában egy rövid körutat tett, Efézusban dolgozott tovább.
2567. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-15 00:12
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 18, 24 • Apollós Efézusban.

Apollós tanít, tanul: buzgó lélekkel szolgál az Úrnak. Nevét a kéziratok többféleképpen közlik, azonban megfontolt mérlegelés alapján eredetinek az „Apollós” rövid forma bizonyul. Alexandriából származik, mely a tudomány centrumának számít az ókorban. Híres könyvtárának a zsidók és görögök egyaránt sokat köszönhettek. A korai keresztyénségnek később Alexandria ajándékozott néhány jelentős tanítót, így Alexandriai Kelement, Origenészt, Athanasiust és Cyrillt. Alexandriában tanult a híres zsidó gondolkodó, Philó is. A város légköre hatással volt fiaira. Apollós nem hozott szégyent a tudományok centrumaként ismert szülőföldjére. Művelt ember, jártas az írásokban. Az Ószövetség görög fordításáról van szó. (A dynatos en tini jelentése: „erős valamiben”, „jártas”, „hozzáértő”.) Már a keresztyénségről is hallott. A hé hodos tou kyriou „a keresztyén tanítás”. Apollós nyitott köre tudományos világa és új szellemi áramlatai iránt. Igyekszik haladni korával. Benne azonban nem a művelt, de megközelíthetetlen szobatudós van előttünk, aki csak a maga képzésére és hasznára érdeklődik a tudomány iránt, hanem a lelkes tanító, aki azt, amire eljutott, kész megosztani másokkal. A zeón tó pneumati nemcsak temperamentumára utal, hanem arra is, hogy Isten Lelkének ajándékát kapta. Tehetsége és műveltsége alázattal párosul. A lelkes tanító lelkes tanítvány is.

Személyében új ember jelenik meg Pál missziói munkájának területén. Nem olyan személyiségről van szó, aki az apostoltól nyert elhívást és egy ideig mellette dolgozott a munkában. Apollós ún. „szabad misszionárius”, sajátos jelleggel. Pál és tanítványai fontosnak tartják a munka megosztását, az új munkások megjelenését hasznosnak, de úgy, hogy az ne ossza meg az egyházat. Az egyház egységének meg kell maradni a különböző egyházi munkások munkába állása után is. Pál munkatársai is ezen dolgoznak (1Kor 3:5–10; 4:6k.; 16:12; 1Kor 1:11k.; 3:4.21). A gyülekezeti tagok is nevelhetik a gyülekezet tanítóját, ha megtalálják erre a megfelelő alkalmat. Apollós ismerte Jézus életét, igehirdetését, de nem ismerte az új hitet, a Jézus iránt való bizalom megpecsételéseként kiszolgáltatott keresztséget. Jézus tanításáról tudott, de a jézusi gyülekezet megalapításáról még nem. A zsinagógát már elhagyta, de az új gyülekezetig még nem jutott el. Akvila és Priszcilla tanítása kiegészíti Apollós hitbeli tudásának hiányait. A testvérek segítőkészségükkel veszik körül a hűséges munkást: megerősítik szándékában és előkészítik munkája következő részletét. Az ajánló sorok a bizalom és közvetlenség később jelentkező atmoszféráját azonnal megteremtik. Kevés figyelmesség is sok jót eredményez.

Apollós nem akart sokáig Efézusban maradni, tovább készült Akhájába. Mielőtt Pál azon gyülekezetek meglátogatása után Efézusba érkezett, melyeket a 2. missziói útja során alapított, Apollós már eltávozott a testvérek bátorító szavaival, melyek megerősítették a további munkára. Akhájában Apollós egyrészt azoknak van segítségükre, akik már hitben vannak, másrészt azok között munkálkodik, akik még nem jutottak hitre. A korinthusi zsinagóga új lehetőséget kapott. A diakatélegchete csak itt szerepel, jelentése: csattanós bizonyítékkal cáfol, nyomós érvekkel cáfolja ellenfelei álláspontját. Nem saját élménye, nem is nagy tekintélyű tanítók tanításai, hanem az Írás alapján tanít. Az Írás minden hiteles bizonyságtétel alapja. Apollós építő és ébresztő munkát végez Korinthusban. A gyülekezet olyan munkást kapott személyében, aki a zsinagógával, a pogány szellemmel szemben is képes a helyes úton megtartani a gyülekezetet. Korinthusban eredményes munkát végzett (1Kor 1:12).
2566. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-14 01:53
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 18, 18 • Búcsú a korinthusi gyülekezettől, Pál körútja.

A korinthusi gyülekezet vezetésével Pál valószínűleg Szilászt bízta meg, amikor elbúcsúzott tőlük. Az ő nevét ugyanis az ApCsel 18:5 említi utoljára. Ez azt jelenti, hogy a további útjain már nincs jelen az apostol környezetében. Pál meglátogatja azokat a gyülekezeteket, amelyekben korábban munkálkodott. Nemcsak gyülekezetébresztő, hanem gyülekezetépítő munkát is végez. Ha többre nincs lehetősége, akkor néhány napot, esetleg csak néhány órát tölt velük, de az is jó arra, hogy megerősítse őket hitükben. Úti célja ez alkalommal Szíria volt. Szíria Provinciára kell gondolnunk, amelyhez akkor Palesztina tartozott. Pálnak megtérése után ez a harmadik útja Jeruzsálembe. Először Damaszkuszból ment fel a szent városba, hogy megismerkedjék az apostolokkal (ApCsel 9:26kk.), azután az antiókhiai gyülekezet megbízásából a júdaisták zavart keltő tanítása miatt (ApCsel 15), a vitás gyülekezeti kérdések tisztázására, a törvény miatt támadt vita rendezésére. A népek fiaiból lett keresztyének helyzetének tisztázása volt úti célja az első missziói út után. Lukács itt nem említi az újabb, a harmadik jeruzsálemi út okát. Nem tudjuk, hogy konkrétan miért vállalja az apostol ezt a hosszú utat. Minden bizonnyal arról van szó, hogy Pál ezzel akarja jelezni az egyház egységét. Munkája nem független az apostolokétól. A gyülekezetek közötti kapcsolat erősítését fontosnak tartja. Ezt bizonyítja az is, hogy intenzív gyülekezeti látogatást végez. A korinthusi gyülekezet épülő, növekvő. Innen rendezett körülmények között távozik az apostol. Búcsújában a testvéreket a jövőre készíti fel. Priszcillával és Akvilával indul útnak, miután megnyíratta a fejét Kenkreában, mert fogadalma volt.

A fogadalom lényege, hogy az, aki fogadást tesz valamilyen veszélyből való megmeneküléséért vagy betegségből való meggyógyulásáért, 30 napon át nem nyíratja le a haját, húst nem eszik, szeszes italt nem iszik és tartózkodik minden tisztátalanságtól. Utána megnyiratkozik és áldozatot mutat be a jeruzsálemi templomban. Pál nyilván hálás volt Istennek a korinthusi eredményes munkáért, a megtapasztalt kegyelemért és szabadításáért. Fogadalma valószínűleg ezzel függött össze. Akvila és Priszcilla Efézusba helyezi át üzletét, így az apostollal együtt mentek el Korinthusból. Pál Efézusban csak annyi ideig tartózkodott, amíg arra a hajóra várnia kellett, amivel tovább utazhatott. Megérkezése után szombat következett. Idejét a zsinagógában hasznosítja – prédikál. E rövid idő alatt is jó benyomást szerzett, kérésüket nem utasítja el, csak elhalasztja teljesítését („ha az Úr akarja”). Ez Jakab leveléből ismert kifejezés, a 4:15-ben találjuk. Pál ismert formulaként használja. Eredetét pogány körökben kell keresnünk. Már Szókratész is tanította. A lezáródóban lévő második missziói út végén mutatkozik meg a harmadik missziói út nagy állomása, centruma. Pál munkásságának egy-egy szakasza úgy záródik le, hogy a befejezés új kezdetet ígér. Efézusból gyorsan elhajózott. Útja nevezetesebb állomása Cézárea, innen ment Jeruzsálembe. Igaz, hogy Lukács ezt így nem említi meg, azonban „a gyülekezet” köszöntéséről van szó, s ezzel Jeruzsálemre utal. Ebben a korban természetes volt az, hogy e mellől a meghatározás mellől elmaradt a jelző. Pál Jeruzsálembe tért vissza mindhárom missziói útja után. Az új gyülekezetek életre keltését a régebbiek látogatásával, építésével folytatja.,

ApCsel 18, 23 • Antiókhiában.

Pál a jeruzsálemi gyülekezetből Antiókhiába ment. Egy darabig ott is időzik. Meghatározatlan időről van szó. Mindenesetre Pál fontosnak tartja az antiókhiai gyülekezet erősítését és a saját maga pihenését, felüdülését olyan környezetben, ahol ennek a feltétele adott. Missziói útja során minden egyes út után ide tér vissza és innen indul el újra. Pál az antiókhiai gyülekezettel különösen szoros kapcsolatban van, hiszen a pogány misszió bázisgyülekezetéről van szó. Innen indul el újra az apostol gyülekezeti látogatásaira. Ezzel a részlettel kezdődik el a harmadik missziói út. Pál úgy törődik a gyülekezetekkel, hogy közben állandóan az élő víz forrásából merít. A könyörgés és hálaadás, a megerősödés együtt jár a gyülekezetek megerősítésével. Kegyességi életével is törődik, hogy a gyülekezetek megerősítésével is törődhessék. Jeruzsálemben hálát ad Istennek, hogy építhesse a gyülekezeteket a különböző tartományokban. Aki az Úr szolgálatában áll, annak az Úrral és a gyülekezettel állandó kapcsolatban kell élnie. Aki „csak” az Úrral akar kapcsolatban lenni, az önző, magának való, értelmetlen életet él, meglopja a gyülekezetet.

Aki a gyülekezettel akar kapcsolatban lenni anélkül, hogy Istennel közösségben lenne, megcsalja a gyülekezetet. Az Úrral való közösség megtermékenyíti a gyülekezeti munkát. A gyülekezettel való közösség értelmessé teszi a pásztor Istennel való kapcsolatát. A jó pásztor az élő víz forrásából merít és az élő vízzel Isten veteményeskertjét öntözi. Az a tény, hogy Pál végiglátogatta Galácia vidékét és Frígiát, azt jelenti, hogy 2000 km utat tett meg. E hosszú út eseményeiről Lukács semmit nem mond. Ez a tömör, rövid megjegyzés azonban sokat mond abból a szempontból, hogy érzékelteti az egyház első ideje munkásainak a már meglévő gyülekezetekért végzett odaadó munkájának jelentőségét. Pál a gyülekezetek megtartásáért éppen olyan szívós munkát végez, mint a létrehozásukért. A gyülekezetek gondozása semmivel sem kisebb jelentőségű feladat, mint a megszervezése, létrehozása. Ez a részlet azonban azt is érzékelteti, hogy nem minden eseményt közöl a mű, amelyek ebben az időben történtek, mert nem ez a mű célja. Ezt pedig nagyon fontos tudni Pál élete eseményeinek a megítélése szempontjából. Sokkal több történt annál, mint amennyiről tudósít.
2565. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-13 00:40
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 18, 1 • Korinthusban.

Az akkori Görögország fővárosa Pál munkásságának újabb állomása.

1–4. A város jellemzése.

Athénből érkezett az apostol Korinthusba. A távolság nem nagy, a különbség ellenben óriási volt a két város között. A régi Korinthust, amely Homérosznál még párhuzamosan szerepel az Ephyra névvel, Kr. e. 146-ban C. Mumius elpusztította, ezután száz évig halott volt. Iulíus Caesarhoz fűződik a város újjáépítése, róla nevezték el Laus Iulia Corinthusnak. Gazdag, forgalmas kereskedőváros, két kikötője van: Lekhaibn és Kenkhreai. Kr. e. 27-ben lett Achaia fővárosa. Lakói zsidók és görögök, fényűző életet élő gazdagok és nyomorgó szegények. A világvárosok fény- és árnyoldalait egyaránt bemutatja Korinthus. Görögország piacának is tekintették. Azonban nemcsak híres kereskedelmi centrum, hanem a négy nagy görög nemzeti játék közül a harmadiknak, az ún. isthmia-játékoknak is színhelye volt. Akropolis dombja kiemelkedett a városból, amely részben erődítményként szolgált, részben Aphrodité templomának színhelye. Aphrodité kultusza virágkorát élte ekkor, vagy ezer papnője volt. Ezek szent prostituáltakként estéről estére a város utcáin sétáltak, hogy ott folytassák mesterségüket. Az erkölcstelen és fényűző életstílus érzékeltetése kifejezésére szolgál a vele kapcsolatban született szállóige: „nem mindenki engedhet meg magának egy korinthusi utat”. Ilyen körülmények közé érkezett Pál, amikor Athénből átment Korinthusba. Hamarosan egy pontuszi származású zsidó férfival ismerkedett meg, Akvilával és feleségével, Priszcillával. Pontúsz a római provinciák egyike, a Fekete-tenger partján fekszik.

Akviláék Rómából érkeztek, nem sokkal Pál előtt, a Klaudiusz-féle edictum miatt (49–50). Suetoniusnál így találjuk ezt a híres mondatot, amellyel száműzettek a zsidók Rómából: „Iudaeos impulsore Chresto assidue tumultuantes Roma expulit” (Klaudiusz 25). A zsidó rabbik szokása szerint Pálnak is volt mestersége. Ágybetétkészítőtől kezdve szőnyeg- és nemezkészítőnek is gondolták kilikiai származása miatt, mivel Kilikia a nemezkészítés hazája. Pál azonban nem Kilikiában nevelkedett. A sátorkészítéshez értett, ugyanaz a mestersége, mint Akviláéké. Társtalanul megy Korinthusba, de társakra talál, munkalehetőséget kap, megélhetése itt így van biztosítva. Megtalálja a járható utat. Isten sokféleképpen gondoskodik az evangélium hirdetőiről. Korinthusban egy ideig a fizikai munka lett Pál megélhetésének forrása. Az evangélium hirdetését nem foglalkozásnak, hanem hívatásnak tekinti: megélhetését más úton is biztosítani tudja. Áldozatok vállalása árán is vállalja hívatását. Ebben a korban még egyetlen zsinagóga van a városban. A Ioudaious és Hellénas meghatározás itt egészen általános értelemben használatos: nemcsak nyelv, hanem nép; nemcsak vallást, hanem életstílust jelent (Ioudaioi = Izráel, Hellénes = ethné). Szombatonként a zsinagóga népének mindkét részével párbeszédet folytatott. Munkája eredménye hamar jelentkezik. Némelyeket a vita során sikerült jobb belátásra bírnia, meggyőznie, megnyernie az evangéliumnak.

5–8. A vallás a hit útjában áll.


Munkatársai megérkezése (17:14kk.; 1Thessz 3:1.6) után a megélhetéséért folytatott munkát lemondta, és naponként (nemcsak szombaton) tanított a zsinagógában. Makedóniából pénzadományt kapott (2Kor 11:9; Fil 4:15k.). Ez a gyülekezeti adomány lehetővé tette, hogy teljes erejét és idejét az evangélium hirdetésére fordítsa. Bizonyságot tett a lehető leghatározottabban arról, hogy Mária fia Isten Fia. Jézus a Krisztus, a megígért Messiás. Ő az ember egyetlen közbenjárója. Ő óvja meg a világot a pusztulástól, ő az új élet ajándékozója. A zsinagóga népének egy része Isten nevében elzárja magát Istentől. Ellenállnak Pál bizonyságtételének, sőt szidalmazzák is, így Pál jelképes gesztusával és szavaival sorsukért saját magukat teszi felelőssé. Az apostol tudatosítja a zsinagóga népében, hogy ő a maga részéről mindent megtett népe megtéréséért; ha nem hallgatnak rá, akkor a saját önfejűségük miatt vesznek el. A jelképes gesztus azt jelenti, hogy a közösséget megtagadta azoktól, akik az evangéliumot elutasították és nem vállal felelősséget értük.

Halálod miatt egyedül te vagy bűnös. Krisztus váltságmunkájának visszautasítása ítéletet jelent. Az ítéletet az ember idézi elő, ő a felelős érte. A zsinagógán kívül, a szomszéd házban folyik tovább az igehirdetés. A Justus családnév a Titius nemzetségnév mellett. A Titius eredetileg előkelő katonai és hivatali tisztségeket ellátó nemzetség neve. A nemzetség neve az ismert szabály szerint átszármazott a felszabadított rabszolgákra is. Itt Justus családjának római eredetére utal. A pogány ember istenfélelméről ismert. Az igehirdetési helyről (és az igehirdetőkről) gondoskodik. Kriszpusz azon kevesek közé tartozik, akiket Pál keresztelt meg Gaiusszal és Stephanas házanépével együtt (1Kor 1:14). A zsinagóga vezetője tekintélyes ember, sokan figyelnek rá, döntésének nagy hatása van a többiekre. Mások is hitre jutottak a korinthusiak közül és megkeresztelkedtek. Pál azonban csak az említettek esetében gyakorolta a keresztséget. (A keresztségben részesülnek a családtagok is.) A korinthusi gyülekezet tagjai először zsidó eredetűek, később azonban elenyésző kisebbséggé lett ez a réteg, a pogány eredetű keresztyének lettek túlsúlyban.

9–11. „…nekem sok népem van ebben a várasban”.

Isten bátorító szava ösztönzi Pált további munkára Korinthusban. A kijelentés formája és tartalma egyaránt emlékeztet a prófétáknak adott kijelentésekre (Ézs 43:5). A kijelentés módja titokzatos (ApCsel 9:10; 10:13), tartalma világos. Bátorít, munkára serkent, biztat. Az Úr biztos oltalom és menedék. Az Úr ígérete szerint Pál jó reménységgel tekinthet munkájára. Az Úr látja azokat, akiket Pál még nem lát és tud azokról, akikről Pál még nem tud. Ura kijelentése alapján másfél évig munkálkodott Korinthusban. Az Úr útmutatására, vezetésére figyelve Pál addig munkálkodik egy-egy helyen, amíg a továbblépésre parancsot nem kap. Az Úr Korinthusban másfajta életstílust kíván meghonosítani, mint ami addig jellemző volt a város lakóira. A gyülekezetnek itt különösen nagy szüksége volt arra, hogy határozott vezetője legyen, a gyülekezet ne maradjon megalakulása után 2–3 hét után magára. A pogány környezet és a zsidók ellenségeskedése küzdelmessé tette a keresztyén életet a városban.

12–17. Az engedetlen Izráel a politikai hatóság megnyerése által próbál akadályt gördíteni Pálék munkája elé.

Gallio L. Annaeus L. Annaeus Seneca testvére, spanyol rétor fia – miután L. Junius Gallio adoptálta – felvette a Junius Annaeus Gallio nevet. Egy delphi felirat szerint 51/52-ben már hosszabb idő óta hivatalnokoskodott, amikor a zsinagóga népének egy része igyekszik ügyének megnyerni. A to béma „lépés”, „emelvény”, „bírói szék”, „ítélőszék”. Pál munkáját a világi hatóság által akarták megakadályozni. Az apostol 50-ben mehetett Korinthusba. Galliót úgy akarják a zsidók megnyerni, hogy arra a különbségre próbálják meg felhívni a figyelmét, amely köztük és Pálék „illegális mozgalma” között van. Elhatárolják magukat a keresztyénségtől. Tudatosítani akarják a hatóságban, hogy Pálék nem tartoznak hozzájuk, tehát nincs joguk munkálkodni a Birodalom területén. Arra igyekeznek ösztönözni a hatóságot, hogy indítson ellenük eljárást. A józan politikus azonban anélkül utasítja el őket, hogy Pál is hozzászólna a dologhoz. Nem tartja magát illetékesnek abban, hogy az elé adott üggyel foglalkozzék.

Az adikéma a „privát jog” kategóriájába tartozó kihágás, bűntett; a radiourgéma ponéron a „közjogot” sértő, nagymértékű szélhámosság, gonosztett. A zétéma a vallási vagy tudományos élet körébe tartozó dolgok terminus technicusa. A szóban forgó ügy tehát természeténél fogva nem bírósági ügy, nem tartozik az állam hivatalos szervére. Gallió a szituációt azonnal átlátja és nem vállalja, hogy személyes bosszú eszközévé legyen; az apélasen csak itt szerepel az ÚSZ-ben, erős kifejezés az ekballein-hez hasonlóan (Lk 19:45; 20:12.15; ApCsel 7:58; 13:50; 16:37): „kidobta”, „kiűzte”, „kiutasította” – ha másképpen nem ment, liktorok segítségével. A zsinagóga akciója visszájára fordult. A kíváncsiskodó pogányok, akik a vádaskodó zsidók szervezkedésére gyűltek össze, a zsinagógafőn töltik ki bosszújukat. Az antiszemitizmus ekkor igen erős. Szószthenész később keresztyénné lett (1Kor 1:1), Pál mellett találjuk. Az 1Kor 1:1-ben szerepel a neve, tehát Efézusban ott van az apostollal, amikor a gyülekezetnek levelet küldött.
2564. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-11 00:08
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 17, 16 • Athénben.

A könyv egyik legvitatottabb részlete a Pál athéni napjairól szóló beszámoló. A szélsőséges kritika szerint a beszéd nem Pálé, a perikópa nem Lukács műve, hanem egy ismeretlen redaktor a könyv keletkezése után néhány évtized múlva, kb. a 2. század elején dolgozta be a Tyanabeli Apollonis, a néphit szerint csodatevő filozófus beszédét ebbe a műbe. A józanabb kritika szerint Pál beszéde Lukács megfogalmazásában, Lukács szerkesztésében van előttünk. Nem közli teljes terjedelmében Pál beszédét, viszont mindazt elmondja, ami lényeges. Nagyszerűen adja vissza az athéni beszéd eredeti hangulatát. A beszéd témája, nyelve és stílusa által közel hozza az olvasóhoz az athéni légkört. A szélsőséges kritika megfeledkezik arról, hogy Pál itt egészen más körülmények között van, mint eddig – itt érinti meg először igazán a pogány világ levegője –; természetes, hogy egészen más módon, más stílusban beszél, mint eddig. Pál, ami igehirdetése formai részét illeti, rendkívül rugalmas, tartalmi téren viszont hűséges eddigi meggyőződéséhez. Igehirdetésének formája hallgatóságához alkalmazkodik, tartalma Istenhez igazodik.

16–21. A zsinagógában és a főtéren.

Athén az attikai kultúra középpontjaként vált híressé. A tudomány, a művészet fellegvára. A római korban lassú hanyatlásnak indult. Kereskedelmi téren Korinthus lett veszélyes versenytársa, tudományos téren pedig Alexandria veszi fel vele a versenyt. A város filozófiai érdeklődése még mindig nagy. A császárkor elején újra virágzásnak indul, azonban ez nem sokáig tart. Hadrianus korában érte el csúcspontját, utána hanyatlik. Az athéniakat minden érdekli, csak semmit sem vesznek komolyan. Különösen érdekli őket az új szellemi irányzatok, új filozófiai tanítások megjelenése, feltűnése. A vitaalkalmakat igen szeretik, a vitát magáért a vitáért folytatják. Az abszolút igazság iránt nincs érzékük. Annak van sikere közöttük, akik a legfrissebb szellemi szenzációval jelentkezik. Amikor Pál Athénbe érkezik, akkor az már alapjában véve egy csendes kis város, kb. 5000 lakossal. Athén ekkor már a nagy múltjából élt. A paroxynó a LXX-ban többször előfordul olyan helyeken, ahol Isten emberek bűne miatt gerjedt haragra. Pált leveri, felháborítja athéni tapasztalata, a bálványokkal tele lévő város. A kateidólos csak itt fordul elő az egész görögségben, „teljesen tele, tömve van bálványokkal”. Képzése szabályszerű, olyan, mint a katadendros vagy katalithos. Pált felháborítja az a sok tétlen ember, aki a nagy múlt örökségéből akar élősködni. Munkájának kettős színhelye van. Tanít Izráel köreiben és a pogányok között is.

A zsinagógában szombatonként a zsidókkal és istenfélőkkel találkozik. A dialegomai „beszélget, párbeszédet folytat, vitázik”, ez a tanításnak az a módja, amelyben az a hangsúlyos, hogy a vitapartner is szóhoz juthat. A tanító érzékeli, hogy tanítványai tudják-e követni előadását. A párbeszédes forma kedvelt tanítási módszer volt, amelyből nyilvánvalóvá vált a beszélgető felek között meglévő kapcsolat. Ez a tanítási mód a megnyerő és meggyőző beszéddel akarta a maga oldalára állítani azokat, akik más nézeten voltak. A beszélgetés közvetlenséget feltételez, ami az evangélium tárgyából adódó követelmény. Az agorán hétköznaponként Pál mindazokkal találkozott, akik éppen jelen voltak. Mindenkihez szól, aki kész meghallgatni. Az evangélium minden embernek szól. Lukács csak a 14:8kk.-ben és itt tudósít arról, hogy Pál közvetlenül a pogányokhoz szólt, köztük hirdette Krisztust. Az agora a kereskedelmi, közigazgatási és kulturális élet színhelye. A legtöbb görög városban volt, Athénben a város közepén található. Hallgatóságát nem szervezi, azokhoz szól, akik éppen ott vannak. Epikureista és sztoikus filozófusok ösztönözték tanítása kifejtésére. Lukács ezeket nevezi meg mint a legismertebb filozófiai iskolák képviselőit. Az epikureisták a maguk materializmusával és praktikus ateizmusával egészen távol álltak Pál tanításától. Pált fecsegő embernek, szószátyárnak minősítik. Szerintük az ember fájdalom és félelem nélküli életet akkor élhet, ha legyőzi az életet gúzsba kötő két fő előítéletet, a halálfélelmet és az istenektől való félelmet.

A politikától való elfordulást tanították. Az iskola megalapítója Epikuros, akinek jelszava: „élj elrejtőzködve”. Ezzel szemben a sztoikusok a boldogságot csak a belső erény érvényesítésében látták, és az embereknek a sorsba való belenyugvását hirdették. Az élet célja a boldogság, a boldogság eszköze az erény, tehát erényre kell tanítani. Az erény azonos a helyes cselekvéssel. Bölcs az, aki nem rabja a szenvedélynek, hanem az ösztönöket legyőzi. Az iskola tanítása szerint minden, ami van, pusztán test. Két princípiumot azonban mégis elismernek, a mozgatott anyag és a mozgató erő dualizmusát. A logos és a nous mozgatják a világot. Az egységes életerő saját törvényszerűségei szerint alakul át világgá. Az ősanyag a tűz. A tűz nemzette a levegőt, a vizet és a földet. A tűz és levegő a mozgató elemek, a víz és föld a passzívak. A tűz a világfolyás rendjén újra fel fogja szívni a többi elemet, s a világégés katasztrófája az ősállapotba fogja terelni a mindenséget. Tudományos igazságnak csak azt fogadták el, ami közvetlenül meggyőző, kétséget nem tűrő megfigyelésen alapul. A két különböző filozófiai irány képviselői lenézték Pált.

A filozófusok azon képviselőivel van dolga, akiket nem az őszinte tanulásvágy mozgat, hanem az üres kíváncsiság. Nem éreznek semmiféle tiszteletet az Isten beszéde iránt, de azért meg akarják hallgatni. Mások nem tartják arra sem érdemesnek az apostolt, hogy meghallgassák. Nyíltan ellenállnak mindenkinek, aki vallásról, Istenről akar beszélni nekik, jóllehet ez az egész világ teljesen ismeretlen számukra. Fölényesen elutasítják Pált: úgy látszik, idegen istenségek hirdetője. A spermologos athéni gúnyos kifejezés, nagyon elterjedt ebben a korban. Elsősorban a magvakat felkapdosó madár (csóka, vetési varjú), tágabb és átvitt értelemben mindenki, aki szajkó módjára sajátjaként adja tovább az innen-onnan összeszedett és át nem gondolt tanításokat. Pál Jézust és a feltámadást hirdette. Krisztus az, aki az embernek új, értelmes életet ad a jelenben és a jövőben. Valamit a filozófusok is mondanak az örök életről s a Lélek halhatatlanságáról, de a Krisztusban adott bűnbocsánatról, az ingyen kegyelemről, amely hit által ragadható meg, semmit nem tudnak. A Lélek általi újjászületésről, amely megváltoztatja az ember bűn által megromlott énjét, újjá alakítja az életét, és végül a feltámadás által romolhatatlan, halhatatlan dicsőséges testtel ajándékozza meg az embert, még semmit sem hallottak. A filozófusok megjegyzése emlékeztet arra a vádra, amivel 450 évvel előbb Szókratészt illették.

Areios pagos: 1. Árész, a harci istenség dombja, Athén legrégebbi hagyományokkal megszentelt helye, az Akropolisztól nyugatra.

2. Bírói testület. A régi Athén legrégebbi és legtekintélyesebb bírói szerve, később leszűkül a hatásköre. Pált az Areopagoszra vitték. Nagyszabású vitát kezdeményeznek ily módon azon a helyen, ahol nagyobb néptömeg szokott összegyűlni. Pált ugyan a törvényszék elé vitték, de nem adták át a bíróknak, hanem biztosították számára a nagy nyilvánosságot. Így szabadon kifejthette tanítását azok előtt az athéniek előtt, akik részben a város őslakói közül valók voltak, másrészt bevándorlók. Közös vonásuk volt, hogy semmi mással nem töltötték idejüket, csak azzal, hogy valami újat halljanak, illetve mondjanak. Ennél a népnél kíváncsibb, könnyelműbb és vakmerőbb egy nép sem volt. Ezért volt az, hogy – jóllehet az összes tudomány magas szintű művelője volt – biztos uralmát nem tudta megvalósítani. Hatalma csúcspontján sem volt szabadsága hosszú idejű. Soha nem mérsékelték nyugtalanságukat, így végül magukat és Görögországot is tönkretették. Pál ilyen környezetben szólal meg.

22–31. Pál beszéde.


Három nagy témát vet fel: 1. Isten a teremtő. 2. Az emberiség közös eredete, rendeltetése és célja. 3. Az Üdvözítő és az üdvösség, a bűnbánat és a hit. Bevezetésében igyekszik megnyerni hallgatóságát. A deisidaimón a klasszikusoknál pejoratív értelemben szerepel („babonás”)., azonban jó értelemben is használatos: „vallásos”. Az athéniekre – más görög város lakóival összehasonlítva – érvényes Pál megállapítása. Az athéni vallásosság éppen annyira ismert, mint az athéni kíváncsiság. Rövid bevezetés után Pál ügyes fordulattal jut el beszéde témájához. Az agnóstó theó csak többes számban fordul elő oltárfeliratként. Így azonban a tyanai Apolloniusra vonatkozó adaton kívül több ókori feljegyzés is említést tesz róla.

Isten egy, teremtő, Úr. A világot ő alkotta (poiein = bárá, mint a LXX-ban Ézs 42:5) és differenciálta. A világ tőle függ, ő az ura és gazdája. Nem azokban a pompásan feldíszített templomokban lakik, amelyekre az athéniek olyan büszkék, nem tisztelhető áldozati kultuszuk által. Semmire sem szorul rá, ő ad mindent. Ő a nagy ajándékozó, aki mindenkinek életet ad, annak feltételét és mindazt, amire szükség van. Az élet tőle származik, tőle van az élet továbbplántálása és megmaradása is. Élő és éltető. Ő az ég és föld Ura, mindenek fölött való a hatalma. Ő az egész teremtett világ, az egész univerzum ura.

Isten az emberiség valamennyi népének Ura. Egy egységből, Istentől való az egész emberiség. Az epoiésentől függ az egész mondat, nemcsak a pan ethnos. Pan ethnos… katoikein (acc. cum inf.): „Úgy rendelkezett, hogy az emberiség egytől való összes népe lakjék…”. Az athéniek és minden más nép gőgös, lenéző, más nemzetet semmibe sem vevő vérségi öntudata hazug. Hamis minden kísérlet, amely által egy fajta a maga eredetét természeti vallás útján a többi fajtától függetlenül akarja levezetni. Az emberiség – ami az eredetét illeti – egy, megoszlása és különbözősége ezen a tényen nem változtat. Isten a föld egész felszínét (pan prosópon tés gés, a LXX-beli 1Móz 8:9-ből származó kifejezés) az embernek szánta. A föld egész felszínét alkalmassá tette az emberi élet számára. A népek földrajzi határát és történelmi küldetését ő határozta meg. Hazát és megbízatást adott a népeknek. Népek támadnak és népek tűnnek el a történelem színpadáról. Népek támadnak és velük egy új korszak kezdődik, népek tűnnek el és velük lezárul egy-egy korszak.

Isten hozzátartozik az emberi élethez. Az ember Isten által él akkor is, ha ezt nem tudja. Az emberi lét eredete és életlehetősége akkor is az ő ajándéka, ha ezt valaki vitatja. A költők, ezek a szekuláris próféták valamivel többet tudnak Istenről, mint az átlagember, akkor is, ha különben a népek fiai közé tartoznak. Az ember az a faj, aki Isten családjához tartozik. A népek (sajátos küldetésük mellett) valamennyien közös feladatul és lehetőségként kapják, hogy keressék Istent. Valamennyien próbáltak is ennek eleget tenni. Istenkeresésük jegyében születtek meg a különböző vallások. Az Istent kereső ember azonban legfeljebb csak megsejtett valamit Istenből, de legtöbb esetben csak önmagáig vagy bálványokig jutott el. Isten nem ábrázolható ki. Sem a művészet, sem a tudomány, sem a filozófia, egyáltalán semmiféle emberi erőfeszítés nem elég ahhoz, hogy Istent megragadja. Sem a görög népi vallásosság, sem a felvilágosult görögök filozófiája által nem érhető el. Isten elérhető azonban az ember számára, csak nem úgy, ahogyan az ember gondolja és próbálja. Semmiféle emberi műhöz nem hasonlítható. Nem élettelen, hanem élő, nincs az ember hatalmában; az ember, a népek vannak a mindenható Isten hatalmában. Az ember Istent nem ábrázolhatja ki; Isten formálja, alakítja az embert. A művészet, a tudomány csak utal Istenre, de semmiféle formájában nem azonosítható vele. Az idő fordulóponthoz ért. A fordulat Isten megismerését mindenki számára lehetővé teszi. A tudatlanság idejét Isten elnézi, most azonban lehetővé teszi megismerését és mindenütt, minden nép megtérését várja.

A megtérés az Istennel való kapcsolat nyitja. A megtérés az ember egész életirányának megfordítása, az értelem megvilágosodása az emberi értelemmel meg nem érthető felfogására; az érzület fogékonysága a jó, a helyes, az emberséges meglátására, az akarat készsége annak megvalósítására. A megtérés olyan fordulat, amelynek következtében az ember élete középpontjában már nem önmaga, hanem az élet Ura és a másik ember kerül. Az igehirdetés vezet el Isten megismerésére. Megvilágosítja az élő Istenhez vezető utat. Isten megismerésének elmulasztását számon kéri majd a feltámasztott Jézus által, az ítélet napján. Isten előtt minden ember meg fog jelenni egykor, akár tudomást vesz róla, akár nem, akár hisz benne, akár nem. Az igehirdető kötelessége, hogy az emberben tudatosítsa az Istennel szembeni kötelességét. Akitől az ember életét kapta, annak köteles elszámolni vele. Pál világossá teszi, hogy az ember önáltatásával semmire sem jut. Isten elől nem térhet ki, az igazságos bíró előtt meg kell állnia mindenkinek. Az utolsó ítélet tudata nem maradhat kívül az ember tudatán, mert különben önámító; felelőtlen életet él. Aki nem számol az Isten kijelentése alapján megismerhető valósággal, az önmagát csapja be. Az „isteneket” alkotó athénieknek az embereket alkotó és újjáteremtő Istenről szól Pál. Amikor igehirdetése Jézus halálból való feltámasztásáról tett bizonyságot, némelyek kinevették. A feltámadás kezdettől fogva botránkoztatja az embert.

Egyrészt, mert teljes egészében túl van a ráció határain, másrészt az egész emberiség számára csak a jövőben következik be. Jézus feltámadásának ténye már messze van, az ember feltámadása még messze van az embertől. Nemcsak térben és időben, hanem elsősorban gondolkozásmódban van távol az ember a feltámadás témájától. Ahol az emberi értelem, az ember által elképzelhető lehetőség minden dolog mértéke, ott az ember nem lépheti túl a maga korlátait. Az ember gőgje megakadályozza Isten megismerését. A szenzációhajszolás útját állja az elmélyülésnek. Krisztus azonban az Isten Fia, akárhogyan vélekedik is róla az önmagával eltelt és a maga ismereteinek hatása alatt élő ember. Uralma az egész földre kiterjed, ítélete elől, amely igazságos, senki sem vonhatja ki magát. Pál beszéde nem volt eredménytelen. Voltak, akik igényelték, hogy legyen folytatása. Nem győződtek ugyan meg annak igazságáról, amit az apostol hirdetett, de nem zárkóznak el mereven előle, szeretnének még hallani róla. – Pál beszédét némelyek félbeszakították, az egyik csoport gúnyolódva – ezek nyilván az epikureus filozófiai irányzathoz tartoznak. Mások udvariasan és némi érdeklődést mutatva az elhangzottak iránt. Mindenesetre Pál a nem egészen veszélymentes szituációból, a meglehetősen nehéz helyzetből szerencsésen megszabadult.

A velük való párbeszédnek nem ő vetett véget, hanem hallgatósága. Pál teljesen pogány környezetben elhangzott igehirdetése tisztán, világosan hirdette Istennek a népek számára szóló élet, örök élet lehetőségét, feltételét, és felhívta arra a felelősségre figyelmüket, amely ebből rájuk hárul. Az üdvösségre a megtérés útja vezet, amely Krisztus által nyílt meg minden nép előtt, és általa megy végbe az ítélet az egész lakott föld emberein az ő mércéje szerint. Voltak az athéniak között azonban olyanok is, akik csatlakoztak hozzá. Voltak, akik hitre jutottak. Közülük kiemeli az areopágita Dionüszoszt és egy Damarisz nevű asszonyt. Dioniziosz a görög isten nevéből igen gyakori személynév lett. Az Areopágosz 30 főből álló tanácsának egyik tagja. Athén szellemi elitjéhez tartozott. Damarisz asszonynak az addigi életmódja nem mondható dicsérendőnek, megtérése által lépett az élet útjára. Az athéni nők meglehetősen visszafogottan éltek. Ezért egyáltalán nem valószínű, hogy egy tekintélyes, tisztességes, jó hírű nő az agorán tartózkodott volna. A hitre jutott emberek megkereszteléséről nem szól Lukács, mint ahogyan a 13:12-ben sem. A lényeg az, hogy a hanyatlásnak indult Athénben is lettek keresztyének. Megjelent az új élet irányába mutató, az új életet jelző keresztyén ember, létrejött a Krisztus váltságmunkáját hirdető egyház az Úr gyökeresen új munkáját hirdető újjáteremtésének jeleként.
2563. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-10 00:13
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 17, 10 • Béreában.

Testvéri segítséggel jut Pál tovább, semmi időt sem veszítve. Bérea, a mai Verria 80 km-re van Thesszalonikától délnyugatra, azonban nem egy tartományrészbe esik vele. Bérea már a harmadik kerületben van (ld. ApCsel 16:11). Elég nagy és népes város. Az események részletezésével Lukács itt sem foglalkozik. Arról sem szól, hogy a thesszalonikai zavargások idején hol tartózkodtak Pálék, arról sem, hogy hogyan jutottak tudomásukra a történtek. Név szerint nem említi azokat sem, akik megszervezték éjszakai útjukat. Nem az emberi kíváncsiságot akarja kielégíteni, hanem az emberek által munkálkodó, szabadító Úrról kíván bizonyságot tenni. Az evangélium szolgáit testvéri szeretet oltalmazta és segítette tovább. Az utazás legalább két napot vett igénybe. Bérea meglehetősen kiesik a forgalomból, mivel a Via Egnatia vonalától délre fekszik; nyugodt és csendes hely. A küzdelem nem bénítja meg Pálék aktivitását, nem zökkenti ki őket a megszokott, gyakorlattá lett munkamenetből. Béreában is a zsinagógába mentek. Pálnak mindenütt van ereje újrakezdeni ugyanazt, annak ellenére, hogy a következményeket már tapasztalatból jó előre ismeri. Tudja, hogy ez az út, ez a módszer a krisztusi. Munkája által Isten Izráelből és a pogányokból új népet támaszt életre. Az elért eredmények újabb küzdelemre indítanak. Megszületett a két nemzetből való harmadik nép Béreában is: az egyház. Az eugenesteroi itt nem a származásra, hanem az ember lelkületére vonatkozik: „nemes lelkű”, „nemes érzületű”, „jó érzésű”.

Az Írás minden igehirdetés hiteles mértéke. A hit az Írás további kutatására ösztönöz. Kath’ hémeran „naponként”. Pál naponként találkozott velük az Írásokat kérdezve és vizsgálva arról, amit hirdetett. Anakrinein graphas „megkérdezni az Írásokat”. Pál az Írások alapján hirdette Krisztust, az Írást tekintette bizonyságtétele hitelesítő mérlegének. Az Írás alapján igyekezett Krisztushoz vezetni azokat, akik ismerték Isten kijelentését. Éltek azzal a lehetőséggel, amit az Írás jelent az ember kezében, ezért nem lettek sötét emberi indulatok rabjai. Akinek az Ószövetség igazán zsinórmértéke, nyitott az evangélium iránt és eljut a megismerésére. Közülük sokan hitre jutottak. A város zsidó lakossága pozitívan válaszolt a hirdetett evangéliumra a görög előkelő asszonyokkal és férfiakkal együtt. Megbecsült, köztiszteletben lévő állampolgárokról van szó. Az asszonyok és a férfiak egyaránt tagjaivá lehettek és lettek a gyülekezetnek. Pál munkája hírére azonban a thesszalonikai zsidók Béreában is szervezkednek ellene. Ott is megmozgatták a tömeget és nyugtalanságot idéztek elő. Megzavarták a városban megindult munkát.

A testvérek, a fiatal gyülekezet tagjai azonnal Pálra gondolnak és nem engedik, hogy az ellenség kezébe kerüljön. Szilász és Timótheus még a városban marad. A szeretet nemcsak észreveszi, hanem el is hárítja a bajt, lehetetlenné teszi az ártó szándék megvalósítását. Az Istentől való légkörben tőle való tett született. Pálnak Krisztus és az emberek iránt való szeretete indította el az életet Béreában; a béreai testvérek szeretete megmenti Pált a thesszalonikaiak kellemetlenkedéseitől. Az út megválasztásában is leleményesek a testvérek: a tengerhez vezető úton indulnak, az útelágazásnál azonban Athén felé térnek el. Okosak, mint a kígyók, mert Krisztusban és Krisztus által szelídek. Ügyesen tűnnek el az ellenség szeme elől. Az apostolt egészen Athénig kísérik. Pál még azzal bízza meg a testvéreket, hogy munkatársait küldjék sürgősen utána. Lukács neve nincs megemlítve, úgy látszik, ő nem volt olyan fontos pillanatnyilag, hogy ott legyen Pál mellett. Név szerint egyébként csak akkor van szó róla, ha valamilyen fontos ügy intézésében vesz részt. – Apró intézkedések végrehajtása által a nagy ügy előbbre jut.

Ha mindenki hűséges a maga részletmunkája elvégzésében, Krisztus egyháza is épül, növekszik.
2562. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-09 00:09
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 17, 1 • Thesszalonikában.

Pál és társai a Via Egnatia vonalán folytatják útjukat, nyugat felé mennek. Amfipoliszon és Apollónián áthaladva jutnak el Thesszalonikába. Filippitől Amfipolisz 48, tőle Apollónia 47, Apollóniától Thesszalonika 57 km-re van. Thesszalonika a Thermai-öböl mellett, a Kissos-hegy lábánál fekszik. A város helyén eredetileg a meleg gyógyforrásairól elnevezett Therme város állt. Ennek a helyét foglalta el az a város, amelyet Kr. e. 315-ben a makedóniai Philippos veje, Kassandros alapított. Az új várost feleségéről, II. Philippos leányáról, Nagy Sándor testvéréről, Thesszalonikéről nevezte el. A rómaiak Makedónia meghódítása után, a provincia fővárosává tették (Kr. e. 146). Mivel a második polgárháborúban Octavianus és Antonius mellett foglalt állást, szabad várossá lett, saját alkotmánya volt, községi képviseleti szervvel és önálló városi vezetőséggel (politarchai 5–6). Számos zsidó élt a városban, zsinagógájuk is volt. Kr. e. 58-ban itt élt száműzetésben Ciceró. A század elején Szaloniki, ma újra Thesszaloniki néven szerepel. A többes szám első személyű tudósítás itt megszakad, Lukács ugyanis Filippiben maradt. Lukács tudósítása és Pál thesszalonikai munkásságáról szóló beszámolója közt különbség van. A saját nézőpontjuk szerint írnak ugyanarról az eseményről és így hangsúlyeltolódás adódik: nem ugyanazokat a részleteket emeli ki a két bizonyságtevő. Pál a zsinagóga népének mindenütt lehetővé teszi az evangélium meghallását.

A dialegomai jelentése „tárgyalni”, „beszélgetni valakivel”, „vitatkozni”, „prédikálni”, „igét hirdetni” (vö. ApCsel 17:17; 18:4.19; 19:8k.; 20:7.9; 24:12.25). Az apostol az Írás alapján tesz bizonyságot Krisztusról. Pál a filippibeli események hatására nem hagyja abba az evangélium hirdetését. Nem bizonytalanodik el küldetésében. Nem a körülmények függvényeként teljesíti küldetését. Tudatában van annak, hogy Krisztus követének lenni nem könnyű. Filippiben megvesszőzték és alighogy megszabadult, az evangéliumot hirdeti Thesszalonikában. Az evangélium az, hogy Krisztus kereszthalála által az új, halálon is győztes életre teremtett lehetőséget minden embernek. – Krisztus útja szenvedésen, halálon át vezetett az életbe. Krisztusnak szenvednie kellett, hogy az ember számára engesztelő áldozattá legyen. A bűn következményét, a halált magára kellett vállalnia azért, hogy az embernek az örök élet kapuját kinyissa. Feltámasztása jelzi a halálból való élet távlatát. Krisztus megváltó munkája döntő fordulatot jelent az emberi nem számára. Jézus az a Krisztus, aki az Atyát kibékítette.

Jézus az a Krisztus, akinek feltámadása élet a világnak. A Jézus szenvedésének szükségszerűségéről szóló tanítás a zsidó körökben különösen fontos (Lk 24:32.46). Pál bizonyságtételének Krisztus a tárgya és alanya. Az Írás Krisztusát hirdeti az apostol (Ézs 53:5.6; Dán 9:24), s az Írás Krisztusa szól Pál által. Ő jelenti be királyi igényét Izráelre Izráelnek. Az Írás Krisztusa egyben az élet Krisztusa is. Az evangéliumot Izráel fiai közül néhányan, az istenfélő görögök közül sokan befogadták, s csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz. Az istenfélő görögök azok voltak, akik a közöttük élő zsidók hatására megismerték Izráel Istenét, és vonzódtak hozzá. A bálványok tisztelete helyett az egy, élő, igaz Istenhez fordultak. Isten Izráel népe szétszóratásával előkészítette a népeket az evangélium számára. Az elvakult, gondolkodásában teljesen Isten nélkülivé lett embernek sokkal nehezebb az evangéliumot befogadniuk, mint azoknak, akiknek már valami sejtelmük van az élő Isten dolgairól.

A zavaros és homályos gondolkodást megfelelő ismeretek közlésével kell megszüntetni ahhoz, hogy az önmagába zárt ember nyitott legyen Isten dolgai iránt. A gőg, az önteltség és a babona egyaránt akadálya az evangélium befogadásának. Az előkelő asszonyok kategóriáját külön is megemlíti Lukács, mint akik közül nem kevesen voltak, akik követték az evangéliumi tanítást. Az első körben ők különösen fogékonyak voltak az evangéliumi igazságra. Ez azért is hangsúlyos, mert nyilvánvalóvá teszi, hogy sem a műveltség, sem a magas társadalmi pozíció nem akadály Krisztus evangéliumának a befogadásában, sőt áldás lehet az evangélium ügyének segítésében. Az irigység és féltékenység útját állja Pálék munkájának. Az utca dologtalan, munkanélküli népét, néhány gonosz férfit béreltek fel ellenük. A görög városok képéhez hozzátartozik ebben a korban a dologtalanul időző csőcselék. Az ochlopoiein csak itt szerepel: „zavargást előidézni”. Akiket az irigység, féltékenység mozgat, azok nem válogatnak céljuk elérése érdekében sem az eszközökben, sem a módszerekben. Pálékat a nép elé akarták kivinni. A démos és ochlos ekkor már ugyanazt jelenti. A démos az ochlos szinonimája. A Pálék elleni szervezkedés eredménytelen: nem találták meg őket.

Az apostol nem tragikus hős, hanem az evangélium szolgája, és mivel még a rábízott munkát nem végezte el, igyekszik elrejtőzni, mint ahogyan Krisztus is tette mindaddig, míg el nem jött az „órája”. Vannak testvérek, akik segítik az evangélium szolgáit, biztosítják számukra a védelmet. Jázon neve elég gyakori, Egyiptomban már Kr. e. 3. században kimutatható, különben a zsidó Josua = Jézus elgörögösített formája. Az evangélium hirdetőinek ő adott szállást. Később a keresztyének is az ő házában gyülekeztek össze. A városban ismert, tekintélyes férfiról van szó. Vendégei miatt őt viszik a hatóság elé. Jázon ezt vállalja. A Pálék ellen irányuló vád politikai természetű. A tömeg fellázításával és a császár parancsának megsértésével vádolják őket. Mindkettő önmagában is súlyos. Rossz hírbe keverik az apostolokat. A hamis rágalmakat egy időre viselniük kellett, és legbölcsebb dolognak látszott az adott helyzetben csendben kitérni előlük. Jázont a bűnösök pártfogolásával vádolják. Labontes to hikanon: satis facere, „kezességet kaptak”. Jázon és a többiek kezességvállalása elég volt a hatóságnak ahhoz, hogy ne csináljon ügyet a vádból. Ellenséges indulatok zavart keltettek, a testvéri szeretet, a szolidaritás és a hatóság józan ítélőképessége által megszűnt a baj.
2561. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-08 01:11
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 16, 11 • Filippiben.

Három esemény színhelye Filippi. Lukács az események lényegét közli. Mindhárom – amely Európa földjén az első három – hirdeti az új kontinens népének: „Az evangélium Isten ereje” (Róm 1:16).

11–15. Lídia hitre jut és szolgálatot vállal.


Pálék Troászból egyenesen, vagyis Szamotraké szigetén át, Neapoliszba érkeznek, Szamotraké a Troász-Neapolisz-i út felénél van. Filippi kikötőváros, Neapolisztól 13 km-re délnyugatra a Strymoni-öbölben – ma Kawallának hívják. Filippi teljes neve a római korban Eolonia Augusta Iula Philippi. Keletről nyugat felé haladva a híres via Egnetia első állomása. A régi gazdag bányaváros, Krénides helyén alapította Fülöp makedón király, aki a trákokkal szemben védelmet nyújtott a városnak, s magáról nevezte el. Arany- és ezüstkincse a makedón királyok hatalmának megalapozója és és forrása volt. A rómaiak Kr. e. 168-ban a pydani csata után Makedóniát négy részre osztották. Az első a Strymon és Nestos közötti rész Amphipolis fővárossal. Erre a részre esik Filippi is. Brutus itt elszenvedett veresége után (Kr. e. 42) lett Filippi jelentősebb várossá. Az actiumi csata után (Kr. e. 31) még nagyobb mértékben fejlődik. Octavius ekkor a gyarmati sorban élő és a pártján álló veteránokat jutalomként visszatelepítette Itáliába, és a helyükre Antonius-párti veteránokat telepített Filippibe. A város lakói büszkék voltak itáliai eredetükre és római polgárságukra. Izráel fiaitól erősen elzárkóztak, ezért a városban csak kevés zsidó élt. Augustus császár a város magatartását a ius Italicum megadásával jutalmazta, ami azt jelenti, hogy egyenrangú alkotmánya volt az itáliai területen lévő római kolóniákéval. Élén a stratégoi állottak. Közigazgatási hatóság messzemenő bíráskodási joggal, de pallosjog nélkül; lictorokat (hatósági szolga) is tartanak. Mivel Filippiben nem volt zsinagóga, Pálék szombaton a folyó partjára mentek ki. A folyó neve Angites vagy Gangites, 2 km-re van a várostól, ma Bunartasi. A parton lehetett egy egészen jelentéktelen épület. Kevesen és főleg asszonyok jöttek össze. Pálék leültek köztük: Izráel tanítója ülve tanít. A bíborfestés és a bíborszinű kelmékkel való kereskedés jó üzleti lehetőségeket kínált. Keresett cikk a bíborcsigából nyert festékanyaggal megfestett, gyapjúfonalból készített kelme. Nemcsak a római császorok, hanem az előkelő gazdagok is vásárolták. A „Lídia” név az „onomati” határozó miatt tulajdonnévnek tekintendő, egyébként tartománynév. Thiatira a bíborkereskedés centruma (Jel 1:11; 2:18.24.). Ebből a Lídia tartományában fekvő városból került Lídia Filippibe. Lídia gazdag asszony volt, nagykereskedő, vagyis a legmagasabb társadalmi réteghez tartozott. A jó anyagi körülmények között élő, önálló munkakörrel rendelkező, független asszony típusát képviseli. Istenfélő asszony, aki Filippiben is részt vett az istentiszteleten. Ragaszkodott Izráel Istenéhez, ott volt az istenfélők közösségében. Isten megnyitotta szívét az Ige előtt (Lk 24:45). Isten beszéde észrevétlenül hatol be az ember életébe. A hitre jutás Isten titka. Az evangélium ereje utat nyit magának, megragadja az embert. Férfiak által jutott el az evangélium Európába és egy nő lesz első európai keresztyén. A keresztségben valószínűleg pár nap múlva családjával együtt részesült. Házának tagjai vele tartottak. Miután Lídia szíve megnyílt az evangélium előtt, megnyitja otthonát az evangélium szolgái előtt. Nagyon alázatosan, de igen határozattan kéri, hogy vegyék igénybe szolgálatát. A parebiasato, mint az 1Móz 33:11 és Lk 24:29-ben, a keleti udvariassághoz hozzátartozik. A vendégszeretet különben az élő hit egyik jele. Lídia háza az új gyülekezet központja lett. Házában megalakult az első európai misszió és gyülekezeti centrum. Lídia szorgalmas és energikus nő volt, akinek jól jövedelmező munkaköre volt. Isten egy nagy ügy, a világméretű missziói munka szolgálatába állította. Megkeresztelkedése után szállást és ellátást biztosított az igehirdetőknek. Megtalálta a megfelelő módját annak, ahogy az adott körülmények között elősegítheti az evangélium terjedését, vállalhatja Krisztus szolgálatát. Nem hagyta ott a munkáját, hanem az ebből nyert anyagi javakkal segítette az evangélium szolgáit. Isten szolgáinak gondja az evangélium erőteljes hirdetése; a gyülekezet gondja az evangélium szolgáiról való gondoskodás, mégpedig jó szívvel, örömmel: az első európai keresztyén útmutatása szerint. Mikor Pál a keresztyénség lényegéről tanít, az ismertetőjelek sorába a vendégszeretetet is besorolja (Róm 12:13). Péter is arra buzdítja a gyülekezet tagjait, hogy zúgolódás nélkül legyenek vendégszeretők (1Pt 4:9). A keresztyének házának nyitva kell lennie azok előtt, akik lemondtak az otthonról az evangélium szolgálatáért.

16–18. Az evangélium ereje győz a sötét szellemi lények fölött: a megszállott leány meggyógyul.

Pálék néhány hetet töltöttek Filippiben. A pneuma pythona általában „jóslélek”, majd „hasbeszélők” megjelölésére szolgál. Eredetileg pythonnak nevezték azt a sárkányt, amely a delfibeli jóshely őre; később ez egy jövendőmondó démon neve. A jóslásra felhasznált rabszolgalánnyal Pálék az utcán találkoztak. Amit mond, helytálló (vö. Mk 5:7; 1:24). A sötétség szellemi erői ismerik Istent és harcolnak ellene. A valóságot hirdetik, Pál azonban nem örül a démoni eredetű reklámozásnak. Nem akarja, hogy némelyek esetleg azonosítsák őket a démoni hatás alatt lévő beteggel. Elutasítja az ilyen bizonyságtételt. Jézus ügye nem agitáció tárgya: nem mindegy, honnan fakad a róla szóló beszéd. A sötét szellemi lények is rendkívüli erővel rendelkeznek, azonban ezek leigázzák az ember személyiségét és úgy fejtik ki hatásukat általa. Hatásuk alól a maga erejéből nem szabadulhat meg az ember. Pál a démoni jelenség hatására nemcsak ezért háborodik fel, mert félti az evangélium tisztaságát, hanem azért is, mert félti az embert, akit hatalmában tart a démon. A lány urai jó üzletnek tekintették betegségét. Pál Jézus erejével meggyógyította. A név kimondása annak jelenlétét hirdeti, akit megnevez. A gyógyítás Jézus segítségével történt. Jézus jelenlétét, segítségét ígérte tanítványainak. Ez valósággá lett az apostolok által. Pál a leigázott embert látja a démoni tevékenység mögött. Nem a rabszolgalányt szidja, hanem a démonnak parancsol. Felszabadítja az ember személyiségét. Míg Lídia példája azt mutatja, hogy a társadalom felső szintjének tagjai közül is lettek keresztyének, a hasbeszélő rabszolgalány meggyógyítása azt jelzi, hogy a szabadító Krisztus ereje a kiszolgáltatott, a társadalom alsó rétegeihez tartozó embereknek is szól. Szól azoknak is, akik nem rendelkeznek megfelelő anyagi bázissal ahhoz, hogy független, önálló életet éljenek. A beteg, démoni erők kötelékeiben vergődő ember számára is van szabadulás. Pál a baj gyökerét fedi fel és azt orvosolja. Jézus követeinek van hatalma szembeszállni a démoni erők különböző megnyilvánulásaival. Jézus vállalja a közösséget azokkal, akik nevére az ő szellemében hivatkoznak. Szava tanítványainak Isten erejét közvetíti. Az ő ereje gyógyítja meg az idegileg tönkrement embert. Súlyos tehertől egyetlen pillanat alatt meg lehet szabadulni, ha van, aki kész Isten erejét közvetíteni. A gyógyítási történet nem ér véget azzal, hogy a beteg lány megszabadult. Az exorcizmus bevezetése a következő eseményeknek.

19–24. Pál és Szilász börtönbe kerül.

Azoknak, akik szeretnek hasznot húzni a nyomorúságos helyzetben lévő ember bajából, nem jelent örömet a baj megszüntetése, az ember megszabadulása. A lány urai (az úr és az úrnő) csak annyit vettek észre, csak annyit vettek tudomásul az egész történetből, hogy elvesztették kereseti forrásukat. Anyagi érdekeiket sértette a lány gyógyulása. Mindent elkövettek hát, hogy bosszút álljanak Pálon. Olyan álokot keresnek, amely eredménnyel jár. Politikai térre terelik Pálék ügyét. Általában azok, akiket a kapzsiság, a puszta anyagi haszon határoz meg, az evangéliumot és annak szolgáit gyűlölik, sőt ellenségnek tekintik. Megkeresik a módját, hogy szép színben tüntessék fel önmagukat, és az evangélium követeit lejárassák, a közhangulatot ellenük fordítva. A hazugság fegyvereivel dolgoznak. Itt a törvény őreinek tüntetik fel magukat, mint akik a közrendet és a város békéjét védik Pállal szemben. A „római” nevet állítják szembe velük. A rómaiak minden más néphez közelebb voltak, mint a zsidókhoz. Róma-ellenes és városellenes tevékenységgel vádolják az apostolt és társait, tömeghangulatot szítanak ellenük. A város békéjének megzavarása Pálék ellen olyan vád, amelyet Krisztus ellen is hangoztattak. Az a céljuk, hogy az ítéletet a tömeg fellázításával előzzék meg, és ne kerüljön sor tárgyalásra, az ügy törvényes rendezésére. A céljuk sikerült. Az utcai jelenetre, a nagy lármára a tömeg összeszaladt és ellenük fordult. Szinte minden népnek közös bűne a tudatlanság és felszínesség. Látszat szerint ítélik meg a helyzetet anélkül, hogy igyekeznének azt megismerni. Az ismeretek hiánya könnyelmű, elhamarkodott véleményalkotáshoz vezet az igazság, a tények rovására. Ily módon befolyásolják a törvényes rend őreit. Sikerült is nekik a hatóság intézkedését kikényszeríteni (ld. 12. v.). Ez ugyan a törvényes rend őreire nézve nem mentség, de ez a valóság. A tömeghangulat olyan pszichológiai tény, amelyet a Sátán jól kamatoztat az igazság rovására. A törvényes rend őrei sokszor kerülnek a hazug vádak hatása alá, esetleg a bűnös emberi indulatok, az anyagi vagy egyéb manipuláció kiszolgálóivá lesznek. A tömegdemonstráció hatására törvénytelenül járnak el a hivatal képviselői, a törvényes rend őrei. A megverés előtt mezítelenre vetkőztették az embert, rendszerint letépték a ruháját. Szigorított büntetésként a belső börtönbe zárták őket. Ez a föld alatt volt, nyirkos, nedves, sötét lyuk. A kaloda római büntető eszköz, nehéz faalkotmány lyukakkal. A lábakat szétterpesztették, a kaloda nyílásaiba beledugták, és a nyílást összeszorították. A büntetés tehát igen súlyos volt. Biztosítani akarták, hogy Pálék a börtönből ne tudjanak kiszabadulni. Isten szolgái valóban nagyon nehéz helyzetbe kerültek, azonban az evangélium a nehéz helyzetben, a reménytelennek tűnő körülmények között is Isten ereje. Pál és Szilász a Mester útját járja.

25–34. Az Úr szabadít.


Foglyok közé, börtönbe vitték Pálék az evangéliumot. A külső fogság belső és valóságos szabadsággal párosul. A fájdalmak között imádkoznak, hálazsoltárt énekelnek. Istent dicsőítik (Mt 26:30; Mk 14:26; Zsid 2:12; Kol 3:16). Töretlen hittel viselik a szenvedést, a szabadító Úr iránti bizalmuk nem rendül meg. Az igen szigorú fogságot zúgolódás nélkül viselik. Ennek jele az imádság és az Istent magasztaló nélkül viselik. Ennek jele az imádság és az Istent magasztaló ének. A mindenható Istennel való közösség lehetőségét nem szüntetheti meg sem a bilincs, sem az őrség. Az Úr szolgáit börtönbe lehet zárni, de az Urat a börtönből nem lehet kizárni. Lelke által ad erőt az emberi erőt meghaladó szenvedés elviseléséhez. Jelen van, nem késik szabadításával. Hirtelen nagy földrengés támadt, még a börtön alapjai is megrendültek, az ajtók pedig kinyitlak. Hirtelen, váratlanul lép közbe az Úr. Jóllehet a nagy földrengés hatására a börtön ajtaja elmozdult, itt nemcsak azt történt, hogy kinyílt a börtönajtó, hanem az is, hogy a foglyok megszabadultak bilincseiktől. Az elbeszélés leírása érzékelteti a természetfeletti isteni erő közbelépését. Isten a szabadító. A város más részén nem is volt földrengés. A természet erői Isten rendelkezésére állnak, a maga céljaira használja fel őket. Az Úr beavatkozása révén a foglyok számára megnyílt a szabadulás útja. Az Úr követei áldást jelentenek a többieknek is (1Móz 18:22–33). A csoda egyik része az, hogy a foglyok lehetőséget nyertek a szabadulásra, másik része pedig az, hogy ott maradtak a helyükön – erről Pál is tud. Az őr felelőssége igen nagy, életével fizet a rábízott foglyokért. A sötétben, félelmében nem vette észre, hogy a rábízottak mind a helyükön maradtak. Pál figyeli a börtönőrt. Idejében való kiáltásával akadályozta meg a kétségbeesésből fakadó öngyilkosságot. Az őr megérti, hogy a csoda a két keresztyén misszionáriussal van kapcsolatban és így mint egy magasabb rendű világ képviselőihez fordul hozzájuk. Az Úr követei előtt félelemmel és tisztelettel borul le (ApCsel 10:26.30.) Megkérdezi a foglyoktól, hogy miképpen juthat el ő is arra a szabadságra, amellyel a foglyok rendelkeznek. Kiviszi őket a börtönből és útmutatást kér tőlük. Megdöbbentő a jel és vonzó az Úr szolgáinak magatartása. Pál minden körülményeskedés nélkül hirdeti neki a szabadító üdvösség útját. Az Úr Jézus Krisztusba vetett hit szabadít, üdvözít. Hit által részesülhet az ember az üdvözítő Úr kegyelmében. Az üdvösség útjára a hit ajtaján át léphet az ember. Az Úr Jézus iránti bizalom úgy segít az emberen, hogy nemcsak egy konkrét bajból emeli ki, hanem azokat a bilincseket is lepattintja róla, melyekkel a sötétség szellemi ereje kötözte meg. Kivesz abból a fogságból, ahonnan saját erejéből soha nem tudna kijönni az ember. A Krisztusba vetett hit felszabadít a Sátán ereje alól. Ahol Krisztus jelen van, ott a szabadító van jelen, aki világosságot teremt a sötétségben, kivesz a ellenség erejének kötelékeiből. Pál hirdette az evangéliumot és a börtönár kötöttségei alól felszabadult. Az evangélium úgy szólítja meg az embert, hogy üdvösséget jelent a családtagoknak is. Krisztus minden ember szabadítója.: a szabadításában úgy részesíti az embert, hogy vele együtt azt családja tagjaihoz is eljuttatja. Istennek úgy fontos az egyén, a családfő, hogy általa szeretteinek is felkínálja az üdvösséget. Pál hirdette neki és egész házanépének az Igét. Az evangélium hirdetése és a hitre jutás lehetősége nincs sem helyhez, sem időhöz kötve. A börtön nemcsak az imádkozás és éneklés, hanem az igehirdetés helyévé is lett. A igehirdetésre a körülmények és előkészítették Pál hallgatóit. A börtönőr hálás Isten eszközeinek. Azt teszi, amire az adott körülmények között szükség van. Magához vette Pálékat, és kimosta a sebeiket. A hívó ember Isten iránti hálája szeretetből fakadó nélkülözhetetlen tetté lesz. A börtönőr és hozzátartozói azonnal részesültek a keresztségben. Nyilván nem volt fontos számukra a külső forma. A körülmények adta lehetőségekkel élve és arra figyelve, ami az üdvösség útja Krisztus egyházába, az ő igényének megfelelően nyertek felvételt. Elképzelhető, hogy a megkeresztelkedés a börtön udvarán történt. Ez után van szó ugyanis arról, hogy a hitre jutott őr felvitte őket a lakásába, amely egy emelettel feljebb lévő szolgálati lakás volt. Az asztal terítése az úrvacsorára használt kifejezés (Did 11:9). Az előző eseményekhez szervesen kapcsolóik. Minden bizonnyal arról van szó, hogy az Úr vacsorája egybekapcsolódott egy szeretetvendégséggel. A terített asztal mellett úgy voltak jelen, hogy a szabadító Urat magasztalva fogyasztották az eledelt. A hit tettekben nyilvánul meg. Ha a keresztyén hit nem mutatkozik meg segítőkészségben, az emberek javát jelentő tettekben, akkor az nem igazi hit. Ha a szív megváltozását nem erősíti meg a magatartás megváltozása, akkor sem valódi. A hit nem üres képzelődés, hanem az üdvösség bizonyosságát kísérő örömben konkretizálódik, és a környezetében lévő emberek javát szolgáló tettekben.

35–40. Pál és Szilász szabadon bocsátása.

A hatóság rendelkezése értelmében Pálék szabadok és csendben akarnak szabadulni tőlük. A hatósági csőcselék lecsillapodása után, amikor kikerültek a tömeghangulat alól, esetleg hírt is hallhattak Pálék dolgairól. Emiatt rádöbbentek, hogy helytelenül jártak el: üzennek, hogy Pálék szabadok, elhagyhatják a börtönt és a város. Világos az intézkedésükből, hogy nem akarják folytatni az ügyet, amihez könnyelműen kezdtek hozzá. Reggelre a racionalitás úrrá lett a tömegpszichózis hatása alá került hatósági személyeken. Magukban már lezárták a dolgot, sőt azt is tudják, hogy törvénytelenül jártak el. A saját hibájuk fölött azonban minden további nélkül szeretnének napirendre térni. Igazságtanul jártak el, kegyetlenkedtek az emperekkel, és ezt azzal akarják elintézni, hogy nem folytatják tovább, hanem elküldik őket. Pál azonban, római polgárjogára hivatkozva, ragaszkodik a törvényes rendhez. Jogtalanul verték meg, ugyanis római polgárt bírói eljárás nélkül nem volt szabad bántalmazni. Egy római polgár szabadságát erőszakos módon megsérteni főbenjáró bűn volt. A hatóság iránt támasztott igényével emlékezteti az apostol őket törvénytelen eljárásukra, a törvény képviselőit a törvény megtartására. Egyrészt a hatóság okulására, másrészt a filippibeli hívők védelmére való tekintettel nem vállalja, hogy titkon bocsássák el őket. A hatóság emberei megijedtek, amikor megtudták, hogy római polgárok azok, akikkel szemben törvénytelenséget követtek el. A hibát kénytelenek félelemből valamelyest jóvá tenni. Bocsánatot kérnek Páléktól, ami azért jelentős, mert így dokumentálták, hogy Pálék semmi okot sem szolgáltattak arra, hogy börtönbe vessék őket. Nem Pálék vétke, hanem a tömeghangulat és a hatóság mulasztásának következménye volt a börtön. A hatóság védelme alatt kerülnek ki Pálék a börtönből. A város nyilvánossága előtt így világossá válik, hogy azok a vádak, amelyek alapján a letartóztatásuk történt, teljesen alaptalanok voltak. A missziói munka és munkásai szempontjából lényeges az, hogy tiszta képet állítsanak azok elé, akik a városban nem keresztyének, de ugyanígy fontos ez az éppen csak megalakult gyülekezet szempontjából el. A hatósági embereket – ez kötelessége is Krisztus követőinek – eszméltetni lehet arra, hogy hivatásuk az állam rendjének, a törvényes rendnek az őrzése és az állampolgárok jogainak, életének védelme. Lídiát és a testvéreket nem hagyják el búcsú nélkül. Szükség van arra, hogy őket is tájékoztassák az eseményekről. A tárgyilagos beszámoló, a hiteles információ rendkívül fontos dolog a gyülekezet életében. A testvéreket vigasztalták és bátorították, majd tovább mentek az embereken, démonokon győztes, nehéz körülmények között is megtartó, szabadító evangélium erejével.
2560. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-07 00:48
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 16, 1 • Gyülekezeti látogatások és új munkára szóló megbízatás.

Pál gyülekezeti látogatása nemcsak a gyülekezetnek jelent megerősödést, hanem rögtön, munkája kezdetén ő maga is nem vált áldásban részesül. Olyan munkatársat kap Lisztrában, akiről leveleiben később megható szavakkal emlékezik meg (Fil 2:20kk.; 1Kor 4:17; 16:10; Róm 16:21; 1Thessz 1:1; 3:2). Mivel más irányból, Kilikia felől érkeznek, a városokat fordított sorrendben érik el. Először jutnak Derbébe. Lisztrában egy hívő zsidó nő, Euniké (2Tim 1:5) és egy pogány pap fia, Timótheus személyes nyer hűséges, odaadó munkatársakat. A „Timótheus” (istenfélő) jól ismert, gyakori görög tulajdonnév. Timótheus Pál mellett van 2. és 3. missziói útja során. Megbízható, jól használható munkatárs. Különöse Thesszalonikában és Korinthusban dolgozott sokat. A filippibeli gyülekezet szeretetadományát is valószínűleg ő viszi el Pálnak Egy ideig megosztja vele a római fogságot. Később Efézusban munkálkodott, Pál tanácsa szerint. Az egyházi hagyomány is tud róla (Eusebius Hist. eccl. II 45), sőt beszámolója szerint Timótheus Efézus püspöke lett. Pál élete utolsó időszakában is erősen ragaszkodott hozzá. Isten – miközben az ember hűséges a rábízott munka végzésében – jobban megoldja élete kérdéseit, mint ahogyan saját maga akarta. Mivel az anya vallási állapota kötelező a fiúra nézve (vö. Cicero de natura deorum III 18:45), Pál Timótheust körülmetéltette (1Kor 9:19k.).

Az apa ekkor valószínűleg már nem élet. Az apostol Timótheus körülmetélésével a felesleges botránkozást és vitákat akarta megelőzni. Pálnak tehát ezzel az volt a célja, hogy Timótheus számára szabaddá tegye a zsidókhoz vezető utat a missziói munka során. Euniké, Temótheus anyja hitetlen férfivel kötött ugyan házasságot, fiát azonban hitben nevelte, bár az a körülmetélkedésben nem részesült. Ezt pótolta Pál, mivel a missziói munka szempontjából szükségesnek tartotta. Pál törődik azokkal a gyülekezetekkel, akik akkor hitre jutottak, amikor köztük hirdette az evangéliumot. Nem hagyta magukra őket, hanem ismételten meglátogatja őket, erősíti hitüket és a hitben járásra tanítja őket. Éppen időszerű kérdéseikkel kapcsolatban ismerteti velük a helyes választ, a Szentlélek vezetése nyomán megszületett apostoli tanítást. Az egyház egységén munkálkodik. Fontos a kapcsolat, az egység a jeruzsálemi és a népek fiaiból alakult egyház között, ezért kompromisszumok árán is kész arra, hogy ezt elősegítse. A több ismeretet a nagyobb szeretet törvényének rendeli alá, azaz a krisztusi szabadságot annak a szeretetnek, amely minden áldozatra kész, hogy minden embert Krisztus számára ne csak megnyerje, hanem meg is tartsa. Az egyház egysége Krisztusban és általa olyan adottság, melyért az egyház első században élő vezető rétege küzdött, akár a 12-es körhöz, a heteshez vagy az ötöshöz tartozott. Az élet tényeire úgy figyeltek oda, hogy a Szentlélek világosságát elkérve és elnyerve hoztak jó döntést ezekkel kapcsolatban és gondoskodtak arról, hogy ez el is jusson a gyülekezetekhez.

Az apostoli zsinat döntése úgy lett gyülekezetnevelő erő, hogy erről tájékozatták őket. Az apostoli zsinat határozata eljutott a Jeruzsálemtől távol élő gyülekezetbe is. A tanítás és a továbbtanítás folyik. Pál Frigia és Galácia városait látogatja meg: azokról van szó, melyeket már előzőleg említett. A jeruzsálemi apostoli dekrétumot a gyülekezetek közkincsévé tették. A dogma eredetileg császári ediktum, később használatos apostoli rendelkezések jelölésére is. Ez dokumentálta a júdistákkal szemben a jeruzsálemi és antiókhiai gyülekezet egységét. A summárium a gyülekezetek megerősödéséről számol be, Isten áldását hirdeti. Lukács ábrázolása szerint az apostoli korban a gyülekezetek gyarapodnak, fejlődnek, előbbre jutnak azon az úton, amelyre hit által ráléptek. A következő útszakasz elég sok időt vett igénybe, mivel azonban az eddigiekhez viszonyítva nem jelent újat, ezt nagyvonalúan kezeli Lukács. A helyszint is csak elmosódó foltokban jelöli meg. Frigia Kis-Ázsia belsejében fekszik, pontosan nem is határolható körül. A tartomány városai közül jelentősebb gyülekezet Hierapolisban és Laodiceában van. Frigia a keleti orgiasztikus kultuszok fészke, a montanizmus hazája. Galácia Frigia szomszédságában, tőle keletre terül el Kis-Ázsia belsejében. Miziának hívják Ázsia Provincia északi részét. Bithinia északkeletre fekszik tőle. Nevét lakóiról kapta. Kr. e. 25-ben római provincia lett.

Jézus Lelke ugyanaz a hatalom, akit Szentléleknek nevez az Írás. Az Apostolok Cselekedetei hasonlóan a harmadik evangéliumhoz és a páli levelekhez a Lélekről abszolút értelemben szól, azonban az esetek többségében Pállal ellentétben a „Szent” jelzővel illeti, megkülönböztetve a tisztátalan lélektől (vö. Lk 6:18; ApCsel 5:16; 8:7). Abszolút értelemben szerepel viszont a 8:18.29; 11:12 és 28-ban. A tiszta lélekről van szó a 6:3.10; 20:22-ben és a 21:4-ben – jelző nélkül: az Úr ritkán szerepel a Lélek meghatározásaként, ily módon: „az Úr Lelke” vagy „az én lelkem” (ApCsel 5:9; 8:39; 2:17) – ez utóbbi ószövetségi idézet. A Szentlélek Lukács bizonyságtétele szerint ugyanúgy creator et auctor ecclesiai, „az egyház teremtője és szervezője” pünkösdkor (ApCsel 1:5.8; 2:4.17.33.38), mint a „pogányok pünkösdje” alkalmával (ApCsel 10:44kk.; 11:15k.; 15:8). Mindenkinek megígérte Jézus, aki engedelmeskedik Istennek (ApCsel 5:32; vö. Lk 11:13), aki kéri tőle a Szentlelket. Kézrátétellel adja azoknak, akik a keresztségben már korábban részesültek (ApCsel 8:17–19; 9:17; 19:6). A keresztség a Lélek elnyerése nélkül értéktelenné válik (ApCsel 8:15kk.; 19:2), mert befejezetlen, hiányos dolog marad – ahogyan a születés is –, ha a csecsemő születését nem követi a fejlődés, növekedés. A Lélek ajándékozása az ősegyház gyakorlata szerint sem esik egybe minden alkalommal a keresztséggel, viszont az olyan kezdet jó, melynek a folytatódásából függ, hogy következménye ígéretes lesz-e vagy sem. – Ahol a Lélek megjelenik, az öröm (ApCsel 13:52), a bölcsesség (ApCsel 6:3.10) és a hit (ApCsel 6:5; 11:24) mellett a Lélek ajándékának teljességéhez tartozik a különböző kegyelmi ajándékok sora (ApCsel 4:31; vö. Lk 12:12; ApCsel 2:3k.; 10:46; 19:6). A Szentlélek az egyház szervezetét létrehozza és alakítja. A Lélek az igehirdetés mellett az egyházvezetés és -szervezés, az egyházi rend munkálója. Növeli, élteti az egyházat, gondoskodik róla (ApCsel 9:31).

A missziói munka mindenekelőtt a Lélek munkája. Ezért megfelelő, alkalmas követek kiválasztásáról gondoskodik (ApCsel 1:2; 8:29; 10:19; 11:12; 20:22), és megakadályozza követeit abban, hogy saját tervüket kövessék. Aki ellenáll a Léleknek, azon Isten ítélete következik be (ApCsel 5:3.9; 8:18k.; vö. Lk 12:10). Pál a Szentlélek vezetése nyomán halad. Itt tiltó erőként jelentkezik a Lélek, de hogy milyen formában, arról nem szól Lukács. Pálék megértették, hogy Isten akadályozza kis-ázsiai munkájukat. Jézus követeinek várni kell. Ahol Isten nem nyit ajtót, ott hiábavaló minden emberi igyekezet. Amíg Isten útmutatást nem ad, csak botladozik az ember. Isten azért hagyja olykor munkásait sötétben botorkálni, hogy ne felejtsék el azt, hogy az evangélium szolgálata az ő munkája. Mindazok kegyelmének eszközei, akik ebben fáradoznak. Végül Troászba, az Égei-tenger partján fekvő kikötővárosba érkeznek meg. Troász a hajó-összeköttetést biztosítja Kis-Ázsia Mízia tengerpartja és Neapolisz Filippi kikötője között. Troásznak ma Eskistambul a neve. Pál útjai során többször is érintette (2Kor 2:12; ApCsel 20:5–12; 2Tim 4:13). Pál látomás (ld. 9:10) útján itt kapott útmutatást. A szolgálati hely kijelölése Isten szuverén joga. A részlet utolsó mozzanatától kezdve a beszámoló többes szám első személyű. Pál munkatársi gárdája bővül: Lukács a következőkben már mint útitárs szólal meg. Valószínűleg azért lépett fel hirtelen és váratlanul, mert Pálnak orvosi segítségre volt szüksége. Elképzelhető, hogy betegsége akadályozta meg a munkavégzésben. A látomás útján nyert kijelentésnek engedelmeskedve halad tovább: nem arra, amerre ő gondolta, hanem arra, amerre az Úr irányította.
2559. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-06 00:07
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 16, 1 • Gyülekezeti látogatások és új munkára szóló megbízatás.

Pál gyülekezeti látogatása nemcsak a gyülekezetnek jelent megerősödést, hanem rögtön, munkája kezdetén ő maga is nem vált áldásban részesül. Olyan munkatársat kap Lisztrában, akiről leveleiben később megható szavakkal emlékezik meg (Fil 2:20kk.; 1Kor 4:17; 16:10; Róm 16:21; 1Thessz 1:1; 3:2). Mivel más irányból, Kilikia felől érkeznek, a városokat fordított sorrendben érik el. Először jutnak Derbébe. Lisztrában egy hívő zsidó nő, Euniké (2Tim 1:5) és egy pogány pap fia, Timótheus személyes nyer hűséges, odaadó munkatársakat. A „Timótheus” (istenfélő) jól ismert, gyakori görög tulajdonnév. Timótheus Pál mellett van 2. és 3. missziói útja során. Megbízható, jól használható munkatárs. Különöse Thesszalonikában és Korinthusban dolgozott sokat. A filippibeli gyülekezet szeretetadományát is valószínűleg ő viszi el Pálnak Egy ideig megosztja vele a római fogságot. Később Efézusban munkálkodott, Pál tanácsa szerint. Az egyházi hagyomány is tud róla (Eusebius Hist. eccl. II 45), sőt beszámolója szerint Timótheus Efézus püspöke lett. Pál élete utolsó időszakában is erősen ragaszkodott hozzá.

Isten – miközben az ember hűséges a rábízott munka végzésében – jobban megoldja élete kérdéseit, mint ahogyan saját maga akarta. Mivel az anya vallási állapota kötelező a fiúra nézve (vö. Cicero de natura deorum III 18:45), Pál Timótheust körülmetéltette (1Kor 9:19k.). Az apa ekkor valószínűleg már nem élet. Az apostol Timótheus körülmetélésével a felesleges botránkozást és vitákat akarta megelőzni. Pálnak tehát ezzel az volt a célja, hogy Timótheus számára szabaddá tegye a zsidókhoz vezető utat a missziói munka során. Euniké, Temótheus anyja hitetlen férfivel kötött ugyan házasságot, fiát azonban hitben nevelte, bár az a körülmetélkedésben nem részesült. Ezt pótolta Pál, mivel a missziói munka szempontjából szükségesnek tartotta. Pál törődik azokkal a gyülekezetekkel, akik akkor hitre jutottak, amikor köztük hirdette az evangéliumot. Nem hagyta magukra őket, hanem ismételten meglátogatja őket, erősíti hitüket és a hitben járásra tanítja őket. Éppen időszerű kérdéseikkel kapcsolatban ismerteti velük a helyes választ, a Szentlélek vezetése nyomán megszületett apostoli tanítást.

Az egyház egységén munkálkodik. Fontos a kapcsolat, az egység a jeruzsálemi és a népek fiaiból alakult egyház között, ezért kompromisszumok árán is kész arra, hogy ezt elősegítse. A több ismeretet a nagyobb szeretet törvényének rendeli alá, azaz a krisztusi szabadságot annak a szeretetnek, amely minden áldozatra kész, hogy minden embert Krisztus számára ne csak megnyerje, hanem meg is tartsa. Az egyház egysége Krisztusban és általa olyan adottság, melyért az egyház első században élő vezető rétege küzdött, akár a 12-es körhöz, a heteshez vagy az ötöshöz tartozott. Az élet tényeire úgy figyeltek oda, hogy a Szentlélek világosságát elkérve és elnyerve hoztak jó döntést ezekkel kapcsolatban és gondoskodtak arról, hogy ez el is jusson a gyülekezetekhez. Az apostoli zsinat döntése úgy lett gyülekezetnevelő erő, hogy erről tájékozatták őket. Az apostoli zsinat határozata eljutott a Jeruzsálemtől távol élő gyülekezetbe is. A tanítás és a továbbtanítás folyik.

Pál Frigia és Galácia városait látogatja meg: azokról van szó, melyeket már előzőleg említett. A jeruzsálemi apostoli dekrétumot a gyülekezetek közkincsévé tették. A dogma eredetileg császári ediktum, később használatos apostoli rendelkezések jelölésére is. Ez dokumentálta a júdistákkal szemben a jeruzsálemi és antiókhiai gyülekezet egységét. A summárium a gyülekezetek megerősödéséről számol be, Isten áldását hirdeti. Lukács ábrázolása szerint az apostoli korban a gyülekezetek gyarapodnak, fejlődnek, előbbre jutnak azon az úton, amelyre hit által ráléptek. A következő útszakasz elég sok időt vett igénybe, mivel azonban az eddigiekhez viszonyítva nem jelent újat, ezt nagyvonalúan kezeli Lukács. A helyszint is csak elmosódó foltokban jelöli meg. Frigia Kis-Ázsia belsejében fekszik, pontosan nem is határolható körül. A tartomány városai közül jelentősebb gyülekezet Hierapolisban és Laodiceában van. Frigia a keleti orgiasztikus kultuszok fészke, a montanizmus hazája. Galácia Frigia szomszédságában, tőle keletre terül el Kis-Ázsia belsejében. Miziának hívják Ázsia Provincia északi részét. Bithinia északkeletre fekszik tőle. Nevét lakóiról kapta. Kr. e. 25-ben római provincia lett. Jézus Lelke ugyanaz a hatalom, akit Szentléleknek nevez az Írás. Az Apostolok Cselekedetei hasonlóan a harmadik evangéliumhoz és a páli levelekhez a Lélekről abszolút értelemben szól, azonban az esetek többségében Pállal ellentétben a „Szent” jelzővel illeti, megkülönböztetve a tisztátalan lélektől (vö. Lk 6:18; ApCsel 5:16; 8:7).

Abszolút értelemben szerepel viszont a 8:18.29; 11:12 és 28-ban. A tiszta lélekről van szó a 6:3.10; 20:22-ben és a 21:4-ben – jelző nélkül: az Úr ritkán szerepel a Lélek meghatározásaként, ily módon: „az Úr Lelke” vagy „az én lelkem” (ApCsel 5:9; 8:39; 2:17) – ez utóbbi ószövetségi idézet. A Szentlélek Lukács bizonyságtétele szerint ugyanúgy creator et auctor ecclesiai, „az egyház teremtője és szervezője” pünkösdkor (ApCsel 1:5.8; 2:4.17.33.38), mint a „pogányok pünkösdje” alkalmával (ApCsel 10:44kk.; 11:15k.; 15:8). Mindenkinek megígérte Jézus, aki engedelmeskedik Istennek (ApCsel 5:32; vö. Lk 11:13), aki kéri tőle a Szentlelket. Kézrátétellel adja azoknak, akik a keresztségben már korábban részesültek (ApCsel 8:17–19; 9:17; 19:6). A keresztség a Lélek elnyerése nélkül értéktelenné válik (ApCsel 8:15kk.; 19:2), mert befejezetlen, hiányos dolog marad – ahogyan a születés is –, ha a csecsemő születését nem követi a fejlődés, növekedés.

A Lélek ajándékozása az ősegyház gyakorlata szerint sem esik egybe minden alkalommal a keresztséggel, viszont az olyan kezdet jó, melynek a folytatódásából függ, hogy következménye ígéretes lesz-e vagy sem. – Ahol a Lélek megjelenik, az öröm (ApCsel 13:52), a bölcsesség (ApCsel 6:3.10) és a hit (ApCsel 6:5; 11:24) mellett a Lélek ajándékának teljességéhez tartozik a különböző kegyelmi ajándékok sora (ApCsel 4:31; vö. Lk 12:12; ApCsel 2:3k.; 10:46; 19:6). A Szentlélek az egyház szervezetét létrehozza és alakítja. A Lélek az igehirdetés mellett az egyházvezetés és -szervezés, az egyházi rend munkálója. Növeli, élteti az egyházat, gondoskodik róla (ApCsel 9:31). A missziói munka mindenekelőtt a Lélek munkája. Ezért megfelelő, alkalmas követek kiválasztásáról gondoskodik (ApCsel 1:2; 8:29; 10:19; 11:12; 20:22), és megakadályozza követeit abban, hogy saját tervüket kövessék. Aki ellenáll a Léleknek, azon Isten ítélete következik be (ApCsel 5:3.9; 8:18k.; vö. Lk 12:10). Pál a Szentlélek vezetése nyomán halad. Itt tiltó erőként jelentkezik a Lélek, de hogy milyen formában, arról nem szól Lukács. Pálék megértették, hogy Isten akadályozza kis-ázsiai munkájukat. Jézus követeinek várni kell. Ahol Isten nem nyit ajtót, ott hiábavaló minden emberi igyekezet. Amíg Isten útmutatást nem ad, csak botladozik az ember.

Isten azért hagyja olykor munkásait sötétben botorkálni, hogy ne felejtsék el azt, hogy az evangélium szolgálata az ő munkája. Mindazok kegyelmének eszközei, akik ebben fáradoznak. Végül Troászba, az Égei-tenger partján fekvő kikötővárosba érkeznek meg. Troász a hajó-összeköttetést biztosítja Kis-Ázsia Mízia tengerpartja és Neapolisz Filippi kikötője között. Troásznak ma Eskistambul a neve. Pál útjai során többször is érintette (2Kor 2:12; ApCsel 20:5–12; 2Tim 4:13). Pál látomás (ld. 9:10) útján itt kapott útmutatást. A szolgálati hely kijelölése Isten szuverén joga. A részlet utolsó mozzanatától kezdve a beszámoló többes szám első személyű. Pál munkatársi gárdája bővül: Lukács a következőkben már mint útitárs szólal meg. Valószínűleg azért lépett fel hirtelen és váratlanul, mert Pálnak orvosi segítségre volt szüksége. Elképzelhető, hogy betegsége akadályozta meg a munkavégzésben. A látomás útján nyert kijelentésnek engedelmeskedve halad tovább: nem arra, amerre ő gondolta, hanem arra, amerre az Úr irányította.
2558. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-05 00:00
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 15, 36 • Pál és Barnabás elválása.

Újabb nagy egység kezdete ez a részlet. A 15:36-tal kezdődik az ún. második missziói út, amely a 18:22-vel fejeződik be. Pál felelősségtudatából szolgálat születik. A gyülekezetek gondozása legalább annyira szívügye, mint életre keltése. Látogatásukat tervezi, tervét Isten újabb missziói úttá bontakoztatja ki. Aki hűségesen él az adott keretek között, további megbízatásokat nyer. A paroxysmos orvosoknál gyakori szó, a lázgörbe tetőpontját jelenti; itt „elkeseredés, rövid ideig tartó heves vita, összecsapás” a jelentése. Pál és Barnabás között Márk személye miatt támadt nézeteltérés. Barnabás ugyanis azt akarta, hogy Márkot is vigyék magukkal az újabb munkára. Pál viszont ellene volt ennek.

Nem tartotta helyesnek, mivel Márk nem tartott ki mellettük az előző útjuk során. Pál és Barnabás másképpen ítéli meg Márk szerepét és személyét, és mivel nem jutnak egyetértésre e dolgokban, elválnak egymástól. Barnabás Márkkal indult szülőföldjére, Pál pedig Szilásszal Szíria és Kilikia felé. Két nagy egyéniségnek nem könnyű együtt dolgozni. Pál levelei a bizonyságai annak, hogy a későbbiek során nyoma veszett bennük ennek az ellentétnek (vö. Kol 4:10; 1Kor 9:6). Ugyan külön, de mindketten hasznosan munkálkodtak. Krisztus ügyének szeretete nem engedi elmérgesedni a személyi ellentéteket. Az egyház Ura szolgáinak emberi gyöngeségei alapján hozott döntéseiből is tud jót kihozni. Pál és Barnabás két nagy tehetség, a továbbiakban önállóan dolgoznak, így épitik Krisztus egyházát.
2557. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-03 00:06
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.
Kol 1, 12
2556. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-02 23:30
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.
1Pt 5, 7

2555. hozzászólás
Létrehozva: 2017-06-01 01:06
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 15, 1 • A jeruzsálemi apostoli gyűlés.

A jeruzsálemi apostoli gyűlésről szóló bizonyságtétel, a 15. rész a könyv szíve. Lukács második könyvének közepén arról az eseményről tudósít, amit „apostoli zsinat” néven említ a szakirodalom. Az apostolok, a vének a gyülekezettel együtt vannak. Az ősegyház életének az egyetemes egyház további életére nézve döntő, rendkívül fontos kérdése tisztázódik itt. A kérdés így fogalmazható meg: egyedül Jézus Krisztus váltságmunkája-e a keresztyén élet alapja, vagy Krisztus váltsága mellett szükség van még az ószövetségi törvény megtartására is? A 15. rész eseménye azonos azzal amiről Pál a Gal 2-ben ír. A lényegi azonosság mellett azonban jelentős eltéréseket találunk a két elbeszélés között. Az eltérések azzal magyarázhatók, hogy:

1. Pál a Gal 2-ben egy sajátos vita keretén belül említi meg ezt az eseménysorozatot és így nem tér ki minden mozzanatára; 2. Lukács nem modern értelemben vett történetíró, történetírása bizonyságtétel, forrásait szabadon használja – a lényeg kiemelésének megfelelően – az apróbb mozzanatok alapján: hosszabb folyamat után szintézist ad. Krisztus által a törvény korszaka lezárult. Zsidó és pogány egyaránt Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára jut. A pogánykeresztyének számára azt a minimális törvénytartási kötelezettséget határozta el a zsinat, aminek megtartása biztosítja a pogány- és zsidókeresztyének asztalközösségét. A népek fiaiból és Izráel fiaiból lévő vegyes gyülekezetek közös étkezése, úrvacsorai közössége és szeretet-vendégsége ily módon lehetséges. A zsidókeresztyének és a pogánykeresztyének közeledését és közösségét segítette elő az apostoli gyűlés határozata. Az egyház missziói centrumaként Jeruzsálem mellé kerül Antiókhia is. A missziói munka súlypontja egyre inkább áttevődik a pogány vidékekre, és a munka további szakaszának vezető egyénisége Pál. Az egyház segítségét skerült megőrizni a Szentlélek vezetésére figyelő testületnek. A zsidókeresztyének vezetői odafigyeltek azokra az eseményekre, amelyek a népek fiai körében történtek; a népek fiainak a képviselői vállalták, hogy azt a minimumot, amit a zsinat határozata megállapított, megtartják. Lukács ez esetben nyilván az antiókhiai tradícióból merített, amely nemcsak a gyülekezet alapítására vonatkozó részleteket örökítette meg (ApCsel 11:19–26.27–30; 12:25), hanem a gyülekezet életével összefüggésben lévő egyéb adatokat is (ApCsel 15:1–4), és a népek fiai között elkezdődött misszióról szóló adatokat (ApCsel 10:1–11:18; 15:5–12a.13–33). A zsinati határozat alapján nyilvánvaló a kontinuitás a jeruzsálemi gyülekezet és a pogány-misszió között. A körülmetélkedés nélküli keresztyénség kapuját Péter nyitotta meg Jézus kijelentése alapján (ApCsel 10:15k.). Itt végül egyetértés született a kétféle típusú missziói munkások között. Nem egymástól függetlenül és nem egymás ellenére munkálkodtak tovább, hanem a közösen vállalt koncepció alapján.

1–5. A gyűlés előzménye.


Júdeai testvérek tanítása Antiókhiában. Júdea nem csupán földrajzi helymeghatározás, hanem gondolkodásmód jelölése is. Olyan testvérekről van szó, akik múltjuk örökségét általános és kötelező érvényű törvénnyé akarták tenni a pogánykeresztyénség között is. Nem véletlen és alkalomszerű látogatásról van itt szó, hanem tudatos és tervszerű júdaizáló tevékenységről (az edidasken imperf. tartós cselekvést jelöl). Nyugtalanság, zavar és vita támadt tanításuk miatt (1Tim 6:4; 2Tim 2:23; Tit 3:9). A személyek megnevezését mellőzi Lukács. Annyi nyilvánvaló, hogy nem hivatalos delegációról van szó. A júdaista testvérek olyan álláspontot képviselnek, amelyen már túllépett az idő, mert elérkezet Krisztus. A Krisztus előtti kor szövetségjegyét akarják érvényessé tenni az új szövetségkötés után, a mózesi törvényt a Krisztus utáni korban. Az a dolog, amit képviselnek, ellenkezik Péter missziói gyakorlatával. Sőt Pál és Barnabás missziói munkájával is. Pál és Barnabás a Krisztusban való szabadságot hirdette a törvényeskedőkkel szemben. Mivel Pál és Barnabás vitája a júdeából érkező testvérekkel nem volt célravezető, a gyülekezet – valószínűleg az egész gyülekezetről van szó – úgy döntött, hogy egy delegációt küld Jeruzsálembe az apostolokhoz és a vénekhez a kérdés tisztázása (ApCsel 10:1–11:18). A nagy jelentőségű tárgyalásra néhány testvérrel együtt ment fel Pál Jeruzsálembe, valószínűleg Titusz is velük volt (Gal 2:1.3). Útjuk Főnicián és Samárián át vezetett. Bár ezeken a részeken eddig még csak zsidókból lett keresztyének volt, a pogányok megtéréséről szóló hírt örömmel fogadták. Eszerint a zavarkeltő jódeaiak csak egy elenyésző kisebbség nézetét terjesztették. Az ünnepélyes kiküldést ünnepélyes fogadtatás követi. Az apostolok és a vények két kategória. Az apostolok szakértőknek számítanak az egész egyházat érintő kérdésekben. A jeruzsálemi ősgyülekezet vezetése viszont az apostolok kezéből – részben megnövekedett munkájuk miatt, másrészt mert elmentek Jeruzsálemből – átkerült a vének kezébe (ld. ApCsel 12). Nyilván arról van szó, hogy ez a testület állandóan Jeruzsálemben tartózkodik, míg az apostolok csak alkalmanként. A gyülekezet tekintélyes tagjai vannak jelen. A missziói eredményekről szólnak Antiókhia küldöttei. Isten a pogányok közt végzett munka gazdája. Ő munkálkodott hatalmasan általuk. A farizeusok közül való hívők azonban ragaszkodnak a körülmetélkedéshez, az ideig valót örökérvényűvé, a korszakhoz kötöttek korszakfölöttivé akarják tenni. A farizeusok köréből való hívők nem veszik tudomásul, hogy a gyertya fényére nincs szükség, ha már süt a Nap.

6–21. Tárgyalás és határozat.

Az apostolok és a vének jelenlétében folyik a tanácskozás, vagyis az apostolok és a jeruzsálemi gyülekezet helyi vezetői egyaránt fontosnak tartják azt a dolgot (logos = dabar), amellyel Pál és Barnabás az antiókhiai gyülekezet követeként Jeruzsálembe érkezett. Figyelemre méltó viszont, hogy Lukács nem azt mondja, hogy összegyűlt az egész gyülekezet, hanem arról tájékoztat, hogy azok voltak együtt, akik a kérdést illetően szakértőnek számítottak, akik illetékesek voltak arra, hogy tárgyszerű, szakszerű döntést hozzanak a dologban, vagyis a gyülekezet hivatalos tanítói és vezetői. Még a kérdésben jártas, megfelelő felkészültséggel rendelkező emberek között sem jön létre azonnal egyetértés. Vita, mégpedig éles vita támadt közöttük. Péter és Jakab bölcs vezetésére és alázatára vall, hogy van elég türelmük és szeretetük azok iránt, akik hozzá akarnak szólni az ügyhöz. A maga meggyőződése mindenkinek fontos és a párbeszéd az úja annak, hogy a téves nézetből helyes nézet legyen; aki másképpen lát, annak a látása megváltozzék. A türelem és szeretet légkörében válik nyilvánvalóvá az ellentét. Amikor már minden szakértőnek számító szóhoz jutott, akkor áll fel Péter. A vita anyagából Lukács voltaképpen csak azt közli, ami végül a megoldáshoz vezetett: Péter javaslatát. Isten kijelentése és ennek alapján saját tapasztalatának ismertetésével szól a kérdéshez. Hozzászólása nagy jelentőségű, mert ő a jeruzsálemi gyülekezet egyik tekintélyes vezetője. A zsidókeresztyén gyülekezet apostola mondja ki a döntő szót a pogánymisszió kérdésében. Isten a pogányoknak ugyanúgy adta a vele való közösség lehetőségét, mint Izráelnek. A törvény alkalmazása nélkül belső tisztaságot teremt a pogányokban. Mondataiban a hellénistal pogánykeresztyéneknek a törvényről való értékítélete, a kor szemlélete jut szóhoz. Isten kijelentése saját élettapasztalatává lett, így még inkább tisztázódott benne a népek felé irányuló misszió kérdése. Isten népének állásfoglalása akkor helyes, ah Isten tetteihez igazodik, nem ragaszkodik a maga elveihez; azokhoz sem, amelyek előző nemzetékek életében érvényesek voltak. Az az új korszak, amely a Szentlélek eljövetelével kezdődött meg, egymás mellé állította Izráelt és a népeket, tekintet nélkül arra, hogy életük előzménye más. Mindkettő számára megnyitotta az üdvösség kapuját.

Kegyelme feltétlen és nem személyválogató. A megtartatás útja nem Izráel törvényén át, hanem Krisztusban való hit által nyílik meg a népek számára. Tényekről szól, amelyek Isten indíttatására jöttek létre. Nem hatalmi szóval némítja el az ellenfelet, hanem a meggyőzés fegyverével. A tettek, Isten tettei mindig megelőzik az ember elveit. Rá kell figyelni, hogy aki erre figyelmeztet, felkészít, vezet. Péter nem rejtette el a neki adott világosságot, idejében elmondta a szükséges eligazító szót. A beszéd következő részlete népe fiait eszmélteti arra, hogy veszedelmes dolgot művelnek, ha a pogányokból lett keresztyénekre a törvény igáját akarják rátenni. A törvény igája atyáik számára is elhordozhatatlan tehernek bizonyult, mert a bűn által megromlott ember képtelen annak hordozására. A törvény jó, de az emberi szív romlott: az ember erőtlen a bűn miatt. Krisztus vette magára a törvény igáját, azt elhordozva az ember bűne miatti adósságát élete feláldozásával fizette ki. Az ember számára az ő igáját ajándékozza, ami azt jelenti, hogy az ő érdeméért Isten feltétel nélküli szeretetét, amellyel Atyaként magához öleli a bűn miatt tőle elidegenedett embert, és a továbbiakban a bűnbánat, bűnbocsánat, vagyis a kegyelem rendjét teszi a bűn rendezési módjává. Krisztus által Isten döntő fordulatot hozott az emberiség történetébe. Ezért nem azzal kell foglalkozni, hogy mi volt a múltban, az atyák idején az érvényes rend, hanem azzal, hogy mit ajándékozott az Úr a jelenben és mi a jövő útja.

Az Úr Jézus kegyelme által hiszünk, hogy üdvözülünk, megszabadulunk, megtartatunk mi is – vagyis a zsidó származásúak – és ők is –, vagyis a népek fiai közül való keresztyének. Krisztus keresztje mellett nincs szükség mankóra. Az üdvösség útja a feltétel nélküli kegyelem elfogadása feltétel nélküli bizalommal, amelyet Krisztus nyitott ki minden ember előtt. Az ellenfél, a tradícióhoz ragaszkodó réteg Istentől ihletett szóval nevelhető, látóköre szélesíthető. A gyűlésen Isten Szentlelke vagy jelen. A Lélek által megszólaló tanítás nyomán véget ér a vita. Ahol Isten igazsága nyilvánvalóvá, akarata ismeretté válik, ott a vita befejeződik. – Péter javaslata után Barnabást és Pált hallgatták meg. Pál és Barnabás ugyanis az előzőek során nyilván nem ültek csendben. A vita hevessége miatt nem lett világossá mindenki előtt az a munka, amit végeztek és azok a csodák, amelyek általuk történtek. Tények szólnak arról, hogy Isten eltörölte népe és népek között lévő válaszfalat, közli a népek között munkálkodó szolgáin át megtartó erejét (13–14. r.). Isten csodákkal is szentesítette Pálék küldetését, a népek körében végzett missziót. A csodák – ezek a tapasztalatok, amelyekben Isten akarata lett láthatóvá – megerősítik Péter tanítását. Isten tényekkel alakítja népe „elveit”. Ezután szól Jakab, aki Péter beszédéhez kapcsolódik. A Symeón a Simon arámosabb formája; csak itt és 2Pt 1:1-ben fordul elő. Az Úr testvére arámul beszélt. Ószövetségi idézetekkel erősíti meg Péter beszédét. Az írásidézet a LXX-t követi, de egészen szabadon. Keveredik benne Ám 9:11k.; Jer 12:15 és Ézs 45:21; vö. Lk 1:68.78. Az Írás által világítja meg, hogy ami köztünk történik, azt Isten előre megmondta, ezzel tanácsvégzésének határozata valósul meg.

A népek is benne vannak Isten „restaurációs” tervében. Jakab ugyanolyan erőteljesen hirdeti a törvénytől való szabadságot mint Péter. Beszéde megerősíti a pogányok elhívását az Írás szava által, azután gyakorlati javaslatát terjeszti elő a jelenlegi konfliktus megoldására nézve. A próféták által Isten Lelke hirdettette azt a jövőt, mikor Isten a pogányokat a zsidókkal együtt ugyanarra a méltóságra emeli, vagyis az ő nevéről nevezteti. Eszerint mindkét nép számára lehetővé teszi, hogy az ő tulajdona legyenek, hozzá tartozzanak. Isten a leomlott falakat újjáépíti, sőt továbblép, és megkeresi azokat is, akik nem tartoztak Isten ószövetséges népéhez. Isten tervében kezdettől fogva ott volt a népek megmentése. A négyes intelem, amely – ha a szövegvariánsokra is tekintettel vagyunk – három egyszerűsödik, lényegét tekintve csak egy: a bálványimádást és kisérő jelenségeit tiltja meg a gyülekezetnek. Ugyanis a bálványimádást a kultikus paráznaság és a bálványáldozati hús evése követte. Óv attól, hogy bármilyen formájában is idegen szellem hatása alá kerüljön a gyülekezet (3Móz 17:7–14; 1Móz 9:4). A pogány életformát is megszünteti az ember életét újjáteremtő erő, Isten kegyelme. Jakab arra utal, hogy a zsinagóga népe iránt türelemre van szükség ahhoz, hogy a régi gyakorlatot elhagyják. Az egyház kétféle tradícióból jövő tagjai között biztosítani kell az egyetértést. Az egység érdekében biztosítani kell azt a türelmi időt, amíg a zsinagóga népe jobban megismeri és él a Krisztusban adott szabadsággal. A különböző tradícióból származó hívőknek szükség vagy egy a Krisztusban adott lehetőségek közti kompromisszumkészségre ahhoz, hogy egymással békességben éljenek.

22–35. A határozat ismertetése.

Az edoxe nem privát döntés (mint Lk 1:3-ban), hanem nyilvános határozathozatal, amelyben az egyházi vezetőkkel együtt a gyülekezet is részt vett. Az apostolok és vének mellett jelen van a gyülekezet. Az apostolok és vének nem akarják kizárni a gyülekezetet a döntés lehetőségéből és felelősségéből. Az egyházkormányzás felelős őrei az Írás alapján úgy világítják meg a vitás kérdést, hogy a helyes döntéssel egyetért a gyülekezet. A hivatalos határozatot gyülekezeti tagok bizonyságtétele közvetíti és erősíti meg. Júdás és Szilász a vezetők köréhez tartozott. Júdás, akit Barsabbásnak hívtak, Szabász fia. Vezető szerepe volt a jeruzsálemi gyülekezetben. Életét is kész volt kockára tenni az Úrért. A jeruzsálemi apostoli gyűlés kedvező határozatát a zsinat megbízásából Pál Barnabás mellett Szilásszal együtt hirdetik ki a pogánykeresztyén gyülekezetekben. Antiókhiában élőszóval is bátorították és erősítették a testvéreket. Küldetése teljesítése után visszament Jeruzsálembe (ApCsel 15:30–34). Szilász a jeruzsálemi gyülekezet vezető köréhez tartozik, annak tekintélyes tagja, római állampolgár (ApCsel 16:37kk.). Olyan keresztyén a prófétai és tanítói karizmával megáldva, aki meggyőződéséért életét is kockára teszi.

A jeruzsálemi apostoli zsinat képviseletében Júdással együtt Pál és Barnabás mellett bátorítja és erősíti Antilókhiában a testvéreket. Mikor Júdás egy idő után visszatér Jeruzsálembe, ő nem tartott vele (ApCsel 15:22–34): továbbra is Antiókhiában maradt. Pál maga mellé veszi, és a 2. missziói útjára együtt indultak el (ApCsel 15:40). A 2. missziói út után nincs Pál mellett, de nincs Jeruzsálemben vagy Antiókhiában sem. Valószínűleg önállóan munkálkodott. Később Péter titkára (1Pt 5:12). Életének egyes részleteiről nincsenek adataink. Csendes, hűséges munkás, ott dolgozik, ahol szükség van rá. Pál a 2Kor 1:19-ben és az 1Thessz 1:1-ben is említi. Júdás és Szilász maguk is próféták voltak, vagyis lelki ajándékot kaptak arra – Pálékhoz hasonlóan –, hogy Isten akaratát, kijelentését a jelen szituációra nézve hitelesen hirdessék: vigasztaljanak, intsenek, eligazítsák a vitás kérdésben a gyülekezeteket. Júdás és Szilász értette Isten titkait és helyesen is magyarázta azokat. Az apostoli gyűlés határozatát a Pálék mellé állított tekintélyes, hiteles személye kiküldése erősíti meg. A jeruzsálemi apostoli gyűlés nemcsak határozatával, hanem elhívott, jó munkások kiküldésével is elismeri és magáénak vállalja a népek között folyó „pogány” missziót. A levél kezdete és befejezése alkalmazkodik a címzettekhez: eredeti pogány levélkezdet, Jak 1:1-ben fordul elő így a chairein köszöntés. Ez az egyetlen gyülekezeti körlevél az apostoli korból. Bizonysága annak, hogy a különböző vidékeken élő és különböző nemzetiségű gyülekezetek között az egység megmaradt.

Bizonysága annak, hogy Krisztus által a régi korszak lezárult, új kezdődött el. Idejétmúlt a törvény, de nem járható a bálványimádás útja sem. Az új típusú istenfélő életforma hivatalosan is kezdetét veszi. Amit Isten a gyakorlatban már több helyen megvalósított, azt törvényes határozattá emeli a jeruzsálemi apostoli gyűlés. Az egyház egységét veszélyeztető erőket sikerült legyőzni. A prófétai személyiségek jelenléte, beszélgetése erősíti a gyülekezetet. A gyülekezet megtartása és gondozása nem kisebb áldozatot igényel mint életre keltése. Lelkiismeretes pásztorok fáradozásának eredménye a zavart támasztó tanítás tisztázása, a gyülekezet békessége. A különböző nézetekből egy lehet, ha az ellenfelek készek egymással igazságot, és egységet keresve vitázni, beszélgetni, tárgyalni. Pálék fáradsága nem volt hiábavaló. Olyan szinten foglalkoztak a gyülekezet egységét, tanításuk tisztaságát fenyegető tanítással, hogy abból nemcsak saját munkaterületükön lévő gyülekezeteik békessége született meg, hanem egységük is.
2554. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-31 01:12
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 14, 21 • Visszatérés Antiókhiába.

Meglátogatják és erősítik azokat a gyülekezeteket, akiket egyik napról a másikra magukra hagytak, és elvégzik a szükséges tennivalókat közöttük. Visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Pál reális képet rajzol a gyülekezetre váró jövőről. A szorongattatás, nyomorúság nemcsak a gyülekezeti munkások életéhez tartozik, hanem általában a keresztyén élethez. Krisztus útja szenvedésen át vezet dicsőségbe. A sok nyomorúság nem tart örökké, hanem igen nagy örömre változik. Isten országáért érdemes vállalni a göröngyös utat. Az igazság feltárása a járható út és szükséges dolog minden körülmény között. Erősítik és intik a gyülekezeteket. Az apostoli szó vigasztalás, bátorítás; felvértez az előttük álló feladatok végzésére. Az apostoli vizitáció során elintézik azt, ami az adott gyülekezeti szituációban szükséges. Pál végzi az egyházszervező munkát. A cheirotenein eredeti jelentése szerint „kézfeltartással választani”, majd általában „megválasztani”, itt már egészen általános értelemben „választani”. Pál és Barnabás választ véneket. A „vén” a „presbiter” a gyülekezet felelős felügyelője és lelkigondozója. Eredetileg Izráel nagytanácsa egyik alkotórészének neve (Lk 22:66), a gyülekezetben az elöljárók címe. Pálék Istennel tanácskozzák meg, hogy kiket állítsanak a gyülekezet élére.

A pásztor szolgálatának egyik része az Istenről való bizonyságtétel a gyülekezet előtt, másik része a gyülekezetről való beszélgetés Isten színe előtt, az önmegtagadó imádság. A prófétai tanítás, a Jézus útmutatása szerint való böjt (ld. 13:1–5) és imádság szervesen hozzátartozik az apostolok életéhez. Ez a böjt és imádság különbözik a farizeusi gyakorlattól. Annak az volt a célja, hogy az emberek elismerését kivívja, ennek az, hogy emberek megtartását munkálja. Az formálissá vált kegyességi aktus, ez viszont Isten ereje elnyerésének eszköze. Pálék Istenhez fordultak, hogy Isten forduljon oda a gyülekezethez. Jelenléte akkor is megtartó erő, amikor munkásai továbbmennek. Pizídián áthaladva eljutottak Pamfiliába és munkálkodtak Pergében is. Miután Pergében is hirdették az Igét, Pizídián (hegyes vidék) és Pamfilián (Pizídiától délre) át lementek Attáliába. Ez kikötőváros Perge mellett, neve ma Adalia. Innen hajóztak el Antiókhiába. Az életet munkáló eszközök mennek tovább, de az élet forrása a gyülekezetekben marad. Pál kész megosztani gondjukat és örömüket a gyülekezettel, a gyülekezet pedig kész részt venni ezekben. A hit itt egyszerűen a „keresztyén”-nel azonos jelentésű szó. Isten a pogányokat is eljuttatta az igazi kegyességhez: kinyitotta a hozzá vezető út ajtaját.
2553. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-30 01:47
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 14, 8 • Lisztrában.

Itt három jelentős esemény történik: 1. Pál gyógyítása. 2. Az Istennek járó áldozatbemutatás megakadályozása. 3. Pál megkövezése. Az apostol néhány hetet töltött a városban. Munkája nyomán gyülekezet alakult. Ez az a hely, ahol – első alkalommal Pál missziói munkája során – csak pogányokról van szó (vö. ApCsel 3:1kk.; 9:32kk.; 10:25). A sánta meggyógyításának színhelye Zeusz templomának bejárata. Itt koldult születése óta a sánta ember. A csoda szerkezeti felépítése a következő: 1. Az ember nyomorúságának ismertetése, a baj nagyságának leírása (8bc). 2. A csodatevő fellépése (9a). 3. Kapcsolatteremtés. A csoda szubjektív és objektív feltétele (9bc). 4. A gyógyító szó (10ab). 5. A csoda megállapítása és a gyógyulás demonstrálása (10c). 6. A gyógyítás hitelesítése (11ab). 7.

A csoda értékelése (11–12). Pálék Isten erejének ugyanazzal a mértékével vannak felruházva, mint Péterék (ApCsel 3:1kk.): Isten a pogányok közt lévő nyomorúságokat is úgy orvosolja, mint a népéét. Egész életre szóló megoldást ad az embernek. Az elbeszélés formája magán viseli a korabeli csodaelbeszélések jellemző vonásait (ld. ApCsel 3:1–11): a csoda két egységre tagolódik. Pál gyógyítása a lisztraiakat annyira megdöbbenti, hogy nemcsak az erőt tartják Istentől valónak, hanem egyenesen isteneknek tekintik a gyógyítókat. Likaóniai nyelven, vagyis ősi, népi nyelvükön fejezik ki ezt. A likaóniai nyelvet még Kr. u. 6. században is beszélték. Eredetéről biztosan nem tudunk, lehet a likai nyelv leszármazottja, eredete akkor az asszírra vezethető vissza. Barnabás méltóságteljes külsejű, Pál igénytelen megjelenésű apostol. Barnabás jóval idősebb, mint Pál. Pál a szószóló. Valószínűleg ezek a szempontok érvényesülhettek minősítésükben is. Az esemény történetisége mellett szól Philemon és Baucis Ovídiusznál megörökített mondája, amely szintén erről a vidékről való. Zeusz és Hermész itt is mint elválaszthatatlan társak, apa és fia jelennek meg. Van tehát a vidéknek valami ilyesféle mitikus hagyománya. A nép hite hajlandó arra gondolni, hogy istenek emberi formában jelennek meg közöttük. A pogány lakosság nemcsak tiszteletével, hanem áldozatával is hódolni akar Páléknak.

A koszorúkat az áldozás pillanatában teszik az állatok fejére. Az apostolok jelzik, hogy elutasítják a tiszteletnek ezt a formáját. A ruha megszaggatása szomorúság, a fájdalom és a tiltakozás jele (1Móz 37:29). A kép ellenpárja I. Heródes Agrippa történetének (ApCsel 12:22). Az egyetlen, élő, igaz Isten tiszteletére buzdítják a vallásos pogány népet. Pál itt olyanokhoz szól, akikhez nem könnyű megtalálni a hallgatóság lelki-szellemi szintjén a kapcsolódási pontot. Elutasítja a nekik tulajdonított méltóságot, egy szintre állítva magukat hallgatóikkal (ApCsel 10:26). A homoiopatheis „hasonló”, „ugyanolyan természetű”, az ugyanabba a kategóriába tartozó jelölésére szolgál (Jak 5:17). Pál Istennek arról a munkájáról szól, amelyet minden ember, minden korban élvezett és élvez. Isten a pogányok között sem hagyta magát bizonyság nélkül. A pogány missziói munka nem kis gondot okozó kísértése jelentkezik itt: az igehirdető istenítése. Az igehallgatók a maguk vallásos képzeteit emberekre ruházzák. Saját vallásos felfogásuknak megfelelően gondolkoztak Pálékról. Eddigi vallásos képzeteik szerint akarták megérteni azt, ami köztük történt. Erre azonban a pogányok vallásossága ugyanúgy alkalmatlan, mint az engedetlen Izráelé. Mindkettő az emberi megismerés lehetőségei útján akarja megismerni Istent.

Az ember, saját vallásos múltjából kiindulva, nem juthat el az élő Isten megismeréséig, munkája megértéséig. Pálék ezért szólnak. Az ige hirdetése, az Ige hallgatása által nyeri el az ember a hitet, amely az Élő Istenhez köti életét. Ez a megismerés egyetlen legitim módja. A megtérés lehetősége és igénye együtt jelentkezik Pál beszédében. Az Isten erejével végzett munkát az Ő erejével elmondott beszéd világítja meg (ApCsel 3:11–26). A hálás népet eltérítették a hála kifejezésének helytelen módjától. Pálék munkája nem zavartalan. Antiókhiai és ikóniumi ellenfeleik ellenük hangolják a népet. A megkövezés itt természetesen nem a Misnában előírt rítust követi (2Kor 11:25). Pál a megkövezés miatt csak az eszméletét vesztette el, de nem az életét. A gyülekezet tagjai felkarolják. Nemcsak a gyülekezetnek van szüksége pásztorra, hanem a pásztornak is egy őt felkaroló gyülekezetre. Derbe Gaius szülőhelye az ApCsel 20:1 szerint. Eredetileg nem tartozott a Római Birodalomhoz. Akkor kapcsolták hozzá, amikor N. Antiochus és J. Philadelphos Kr. u. 39–41 táján kegyvesztetté lett. Határállomás. Az apostol és társai itt hosszabb ideig munkálkodhatnak nyugodtan és eredményesen. Jelentős gyülekezet alakult, sokan lettek hívőkké.
2552. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-29 10:10
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 14, 1 • Ikóniumban

A nagy országúton, amely Antiókhiából keletre meg, ért el Pál és Barnabás a hegyes vidékről egy termékeny síkság közepén fekvő városba, Ikóniumba, a mai Koniába. Ikónium népesség szempontjából Frígiához, politikailag a galácai provinciához tartozik. Kereskedelmi csomópont (ApCsel 14:19,21; 16:2; 2Tim 3:11). Klaudiusz után római veteránok kerültek a városba. Híres a gyapjúipara. Itt is a zsinagógában kezdik Pálék a munkát. Az egyik város zsinagógavezetőinek keménysége miatt nem tagadják meg a másik város lakóitól azt a lehetőséget, amelyet igehirdetésük által kínál fel Isten Izráelnek. Kockázatvállalás nélkül nincs eredmény. Ikóniumban szinte szóról szóra megismétlődik az antiókhiai történet. Pálék leküzdik az akadályokat, amíg ez lehetséges. Amíg tudnak, a pogányok között munkálkodnak. Miközben Isten engedetlen népe ellenük szervezkedik, Isten mellettük tesz bizonyságot. Jézus beteljesíti a tanítványoknak adott ígéretét (Mk 16:17–20). Azok a csodák és jelek, amelyek Izráel földjén történtek Péter által, Izráel határain kívül, a népek körében is megtörténnek Pál által. A csodák és jelek nem istent akarják bizonyítani, hanem csupán jelzik, hogy neki van ereje jóvá tenni a bűnnek az emberi életekben jelentkező rontását.

Isten emberi eszközök által adja áldást jelentő hatalmát. Az új életet teremtő szó és a testi nyomorúságokat megszüntető tett együtt jelentkezik általuk. A bűn és a betegség bajban lévő embernek szabadulást, megoldást adnak Jézus erejével. Miközben az embernek egész életre szóló megoldást hirdetnek, abból a bajból is megmutatták a kivezető utat, amely az életét fenyegeti. Krisztus egyháza az ember e világi és eljövendő életéért egyaránt felelős. Isten erejével az adott körülmények között teljes értékű szolgálatot végezhet. Ahol Isten munkálkodik, ott az ördög, az ellenség sem alszik. Azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték a pogányokat, szervezkedtek apostol ellen. A zsidókból és pogányokból lett hívők egymásra találtak, testvérekké lettek, azok viszont, akik nem hittek, ezt nem nézték jó szemmel.

A város népének egyik része az apostolok mellé állt, másik része viszont az ellenfélhez csatlakozott. Pálék nem szállnak szembe a sötét ösztönök által elindított és motivált mozgalommal (hormé), hanem kitérnek útjukból. Dél felé mennek tovább. Lisztra 40 km-re van Ikóniumtól. A város akkor kezd jelentős lenni, amikor Kr. e. 6-ban Augustus a kis-ázsiai hadi utak biztosítására katonai kolóniákat alapított. Ezek közé tartozik Lisztra is. A rómaiak mereven elkülönültek a város lakóitól. Mai neve: Zoldére. Derbe Ikóniumtól délkeletre fekszik, Lisztrától kb 56 km-re van, a mai Zostrával azonos. Itt huzamosabb ideig nyugodtan munkálkodhattak. Az evangélium újra egyszerre győzedelmes és szenvedésekkel járó út. Pálék a nehéz körülmények miatt nem zúgolódnak, a lehetetlenné vált helyzet miatt nem siránkoznak, hanem újabb lehetőség után néznek.
2551. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-26 22:10
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 13, 13 • A pizídiai Antiókhiában.

Az első missziói útról szóló tudósítás középpontja Pál nagy horderejű igehirdetése a pizídiai Antiókhiában, illetve az annak zsinagógájában elmondott beszéde. A missziói munkások megnevezésére sorrendje is megváltozik ettől kezdve. A munka legfontosabb személye Pál. A többiekről úgy van szó, mint az ő környezetéhez, az ő munkatársi köréhez tartozókról (ApCsel 13:2.7.43b). Barnabás szülőföldjéről az átmenet Pál szülőföldjének területére vezet, és ez egyúttal azt is jelenti, hogy Barnabásról Pálra hárul át a vezetői tiszt. Ettől kezdve Pál „a szóvivő”. Pál és társai a nyílt tengerre szállnak és Páfoszból északnyugati irányban haladva az attáliai öbölbe érkeztek. Első állomáshelyükként Lukács a pamfiliai Pergét említi meg. A görög kultúrára jellemző színháza és stadionja van. Perge Pamfilia fővárosa. A páfoszi történet óta a munka vezetője és rányitója Pál. Perge különösebben nem jelentős állomása Pálék munkájának, valószínűleg csak azért említi meg Lukács, mert itt vált el tőlük János-Márk. Márk nem tudta még vállalni azt a kockázatos munkát, amit Pálék végeztek. A kitaposott út vonzóbb, mint a járatlan. Lukács különben nem nevezi meg azt az okot, amiért Márk elszakadt Páléktól és visszament Jeruzsálembe. Csupán a tényt közli. Pálék mintegy 160 km-nyi út után jutottak el munkájuk új színhelyére, a pizídiai Antiókhiába, mely Pizídia és Frígia határán fekvő híres város, Seleuku I. Nikator alapította. Nevét a nagy Antiochusról kapja. Nagy jelentőségű város, mely környékének életét is meghatározta. Ahogyan egész Pamfíliában és Likaóniában, úgy itt is nagyon sok zsidó bevándorló élt. Kr. e. 25 óta a város római kolónia, úgyhogy római jogokat élvezett.

Antiókhia híres és élénk kereskedelmi centrum, az Efézusból Kilikába vezető híres útvonal kapuja civilek és katonák számára. A provincia déléi részének kormányzó székhelye. A Taurus-hegység (1200 m) magas fennsíkján fekszik. Pál munkásságának itt két jellemző vonása látható: 1. A vidék centrumait keresi fel, mert így az egy helyen végzett munka sokfelé hat. 2. A zsinagógába mennek először. A zsinagógai istentisztelet az első évszázadban mindenütt azonos rend szerint történik: imádság, papi áldás, egy törvényből való rész felolvasása és fordítása a vidék nyelvére, és – ha nem is minden istentiszteleten – többnyire felolvasás a prófétákból. Ezek után következett egy szabad beszéd, általában intő tartalmú, amire a zsinagógavezető bárkit felkérhetett, aki képes volt a beszéd megtartására. A zsinagógának csak egy vezetője van, aki az istentisztelet rendjéről gondoskodik. A többes szám itt a zsinagógai elöljáróság tagjaira utal, megtisztelő jelző. Pál beszéde Istvánéra emlékezte, csak rövidebb és nem annyira élet.

Megszólítása átfogja Izráel és a pogányok istenfélő tagjait. A megszólítás három egységre tagolja az igehirdetést. (16b; 26a; 38a). Az első egység 16b–25. Izráel népe üdvtörténeti múltjának felidézése az atyák kiválasztásától kezdve. A nép megszólítása az első egységben: „Izráelita férfiak”. Minden jelentős eseményt megemlít. Az egyiptomi tartózkodás, a 40 éves pusztai vándorlás, Kánaán földjének elfoglalása, a kiválasztás után 450 évre következett a fogság. Ezt közbevetett megjegyzésként említi meg. A bírákat a királyság kora követte. Ez a kor nemcsak azt jelzi, hogy Isten királyságát hűtlenség miatt, engedetlenség következtében el is lehet játszani, hanem azt is, hogy a hűséges király magvából támaszt Isten szabadítót, akinek királysága örök. Jézus az üdvözítő eljövetele történeti tény. Az ő számára készítette fel Keresztelő János a népet megtérést hirdető beszédével. Pál igehirdetésének kiindulópontja az a múlt, mely értékelésében egy a népével. Ez a múlt Isten kiválasztó kegyelmét, gondviselő szeretet, bűnt megítélő igazságát, a megígért szabadító útjának előkészítését tükrözi. Isten nagy tetteit, kegyelmes hatalmát hirdeti Izráel népének története. Közös múltjuk utolsó nagy alakja Keresztelő János Hűséges volt ahhoz, aki előtt eljött. Rá irányította népe figyelmét. Jézus a megígért, Izráelnek küldött Szabadító. A második egység 26–37 már a megszólítás által is tágítja a kört: Testvéreim! Férfiak! Ábrahám nemzetségének fiai és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Az üdvösség lehetősége a tietek. Pál igehirdetés itt éri el a csúcspontját. Arról az eseményről szól, amely jelentős vita tárgya ekkor.

Az igehirdetés krisztológiai része a 2. egység. Pál magát a diaszpóra-zsidóság tagjai közé sorolja és hallgatóival együtt elkülöníti a jeruzsálemiek döntésétől, akik tudatlanságból adták halálra Jézust, Pilátus mentő akciója ellenére. Krisztus ártatlanul szenvedett. Az Írás teljesedett be rajta. A halál realitását szemlélteti a sírba helyezés (ApCsel 2:29). Isten ereje nagyobb, mint a sír, a halál hatalma. Életre támasztotta a halottak közé helyezett Krisztust. Feltámadása után még a földön maradt (40 napig) és megjelent tanítványainak (1Kor 15:3kk.). A feltámadt krisztusnak vannak tanúi. Ezektől Pál egyrészt elhatárolja magukat, másrészt egynek tudja magát velük. Más előzmény után, de ők is Krisztus tanúi. Péter bizonyságtételével rokon Pál igehirdetésének következő részlete. Az Írás alapján próbálja elérni, hogy hallgatói egyek lehessenek vele, felismerjék Jézusban a Szabadítót. A Krisztus-esemény tárgyilagos ismertetését az Írás szavával világosítja meg.

A krisztológiai rész fontos része a Írás bizonyságának felsorolása amellett, hogy a krisztus-eseményben az Írás szava teljesedett be. Jézus mellett Isten szava szól. A feltámadt Jézus bűnbocsánatot ad, megigazít. Mindenki, aki hisz, nép, faji, vallási különbségre való tekintet nélkül megigazul. Istennel való közösségre alkalmas emberré lesz: megszabadul attól az élettől, amelyet a bűn diktál. Krisztus jelentősége páratlan, sőt többet és egészen mást ad, mint a törvény: új életet, új életformát és a hozzá szükséges erőt. A Krisztusba vetett hit és a Krisztus által való megigazulás Pál igehirdetésének a vezérmotívuma. Az igehirdetés harmadik egységének, 38–42 megszólítása: Atyámfiai! Férfiak! Ez a részlet felszólítás bűnbánatra, megtérésre, az Isten részéről Krisztus által adott bűnbocsánat elfogadására. Hirdeti a hit általi megigazulást. Az evangélium befogadása életet jelent, elutasításának viszont ítélet a következménye. Prófétai szóval inti hallgatóit az üzenet meghallgatására, aki ugyanis nem hallgat a kegyelmes Isten szavára, azon bekövetkezik az ítélet. Igehirdetése nyitott szívekre talált: igénylik a szolgálatát.
2550. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-25 00:40
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 13, 1 • Barnabás és Pál küldetése: a ciprusi út.

A 13. résszel kezdődik el „az első missziói út”, amely a 15:35-tel ér véget. Az evangélium hirdetése nem emberi elhatározás alapján indult meg városról városra a népek között, hanem az Úr útmutatása nyomán. Az emberi eszközök kiválasztása, a missziói munkások körének bővítése Isten munkája.

1–3. A Lélek útmutatását kapja és követ a gyülekezet.


Világvárosból indul el a világmisszió. A gyülekezetben többen vannak próféták (ld. ApCsel 11:27) és tanítók. A didaskalos eredetileg az a szolga, a Tórából Isten útját megmutatja. A didaskein jelentését a LXX-ban és az ÚSZ-ben is a héber limméd határozza meg, jelentése: „kitartó munkával elsajátítása a szent tudománya”. A didaskalos munkája nagy türelmet és odaadást igényel: többször is el kell mondania ugyanazt, amíg az a rábízottak körében ismertté válik. A didaskalos az ÚSZ-ben 58-szor fordul elő, 48-szor az evangéliumokban, elsősorban Jézus megszólításaként. Az ősgyülekezetben ez a meghatározás azokat jelöli, akik Isten elhívása által világos, értelmes tanítással oktatják és nevelik a gyülekezetet. Míg az „evangélista” elsősorban hitébresztő munkát végez, addig a „tanító” főként hitépítő: a hit gyakorlati konzekvenciáit mutatja meg. A tanítónak istentiszteleti funkciója is van. Példamutató életben kell tanításának kiábrázolódnia. A gyülekezeti munkások ötös körét Barnabás nyitja (ld. 4:36; 11:30). Simeon gör. Symeón, ho kaloumenos Niger = „meghallgatás”. A latin melléknév jelentése „fekete”. Barnabás után következik az antiókhiai gyülekezet prófétáinak és tanítóinak felsorolásában. Az antiókhiai gyülekezet karizmatikus vezetője, aki a dicsőséges Krisztus akaratát a Lélek erejével a jelenre nézve hirdette, valamint a rá vonatkozó tradíciót helyesen értelmezte és tanította. Mellékneve szerint afrikai prozelita család tagja, aki antiókhiai lakossá lett. Luciusszal együtt azok között volt, akik az evangéliumot a népek fiainak hirdették (ld. ApCsel 11:20). Cirénei keresztyén, elképzelhető, hogy azonos a Róm 16:21-ben említett személlyel. Nevének jelentése „nappal született”. Manaén a héber menachém: „Vigasztaló”. Előkelő származású, együtt nevelkedett Heródes Antipással. A hagyomány szerint Antipas játszótársa, talán ő lehetett a Jn 4:46–53-ban említett királyi ember. Saul Barnabás hívására került Antiókhiába. – Ez a lista, amely a 12 után szolgálatba állók listáját közli az ApCsel-ben, már a harmadik (ApCsel 1:26; 6:5). Az öt név közül az első Barnabás, az utolsó Saul. Valószínűleg Barnabás volt a legidősebb és Saul a legfiatalabb. A 12-es kört követte a 7-es kör, itt pedig egy 5-ös körről van szó, úgy mint a gyülekezet vezető csoportjáról. Ez a vezető csoport úgy szolgál az Úrnak, hogy a helyi gyülekezet építése mellet az evangélium terjesztésének kérdése is foglalkoztatja. A helyi gyülekezetben végzett jó munka mellett az egyház küldetéséhez hozzátartozik a még nem keresztyénként érzett felelősség, az építő munka mellett az ébresztés szolgálata is. Az ősegyház élete nyomán ez nyilvánvaló. Istentisztelet közben kapják meg a Lélek útmutatását a küldetést teljesítő személyekre nézve. A leitourgein: eredetileg a felsőség állami funkciója teljesítését jelenti. A LXX-ban és a Zsid 10:11-ben az Úr a templomában a papi szolgálat ellátását jelenti, a későbbiek során is ilyen értelemben szerepel. A böjt az első időben nem állandó, hanem alkalomhoz kötött gyakorlata az egyház életének Jézus tanítása és az Ószövetség útmutatása szerint (Mk 2:18–22; 3Móz 23:27). A következő nemzedékek korában farizeusi hatásra állandósul. Rendkívüli alkalmakon az istentisztelet bensőségességét igyekeztek elősegíteni azzal, hogy minden olyan dolgot kikapcsoltak, amely az ember testi mivoltából adódóan az Istennel való közösséget zavarná. Az ember magát megtagadva fogékonyabbá válik Isten üzenete számára. Az istentiszteleten az ember nem önmagával folytat monológot, hanem a kívülről és felőlről jövő hatalommal kerül kapcsolatba, aki megvilágosítja előtte akaratát és igényli szolgálatát. A böjtről Jézus azt tanította, hogy vannak alkalmak és helyzetek, amikor követői élni fognak vele (Mk 3:13k.; 6:7). Imádság és böjt közben a megdicsőült Krisztus indítására Barnabást és Sault választják ki a missziói munkára. Azt a két férfit, aki már korábban együtt szolgált (ApCsel 9:28; 11:26.30). Isten választása mutatkozik meg a gyülekezet Szentlélekre figyelő választásában. Voltaképpen a gyülekezet felelőssége a szolgálatra való alkalmas emberek kiválasztásában az, hogy önmagát megtagadva, imádság és böjtölés által azt, illetve azokat válassza, akiről, illetve akikről a Szentlélek által elnyerte a kijelentést. A gyülekezet feladata minden választás alkalmával az Úr választottjának megkeresése; annak kiválasztása, akit az Úr egy-egy munkakörbe elhívott. Az Úr elhívott szolgáinak felismerése imádság és böjt közben a Lélek által adatik. Az antiókhiai gyülekezet a Lélek által az Úr elhívott szolgáit nevezte meg, vagyis a gyülekezet összhangban volt a dicsőség Krisztusával. Barnabást és Sault ünnepélyes keretek között böjt, imádság, kézrátétel által indítja a munkára, szenteli fel a szolgálatra. Ez nemcsak egyszeri aktus volt a szolgálatra való felhatalmazás után (ld. ApCsel 9), hanem akkor is megismétlődik, amikor egy új munkára indulnak az elhívott és addig, illetve az azelőtt más területen munkálkodó elhívott szolgák. A gyülekezet a missziói munkások mögött áll. A maga ügyének tekinti munkájukat, imádságával velük van. Gyülekezeti munkások imádkozó gyülekezetek nélkül olyanokká válnak, mint a harangok harangnyelv nélkül, vagy mint a testtől elszakított tagok.

4–12. Az első missziói út első állomása.

Szeleukia, Antiókhia kikötővárosa, 25 km-re van tőle. A Szeleukidák alapították Kr. e. 300 körül, ma már csak a romjai vannak meg. Ciprus a Földközi-tenger egészen keleti részére eső sziget, Antiókhiától délnyugatra fekszik. Barnabás szülőföldje, rendkívül termékeny, erdős-hegyes sziget. Ércbányái vannak, különösen sok a reze, amelyről a nevét is kapta. Kypros a német Kupfer szóból származik. A kereskedelmi életben rendkívül jelentős szerepe volt. Kr. e. 58 óta római birtok. Kr. e. 22-től szenátori provincia, élén egy konzullal. Lakossága: görög, föníciai és zsidó. A zsidóság volt túlsúlyban, Ciprus voltaképpen zsidó kolónia. Zsidók nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kis településeken is laktak. A sziget fővárosa a keleti részen fekvő Szalamisz, amelyben több zsinagóga is volt. Ide érkeztek meg először Barnabásék. A zsinagógában hirdetik Krisztust. Missziói útjuk során először a zsinagógát keresik fel mindenütt. Ez a munkamódszerük. Itt találkozhatnak a népek fiai közül származó istenfélőkkel is. Márt segítsége hasznos, mivel Jézus élete eseményeinek tanúja, és közeli kapcsolata van Péterrel is. Márk a Jézusról szóló tradíció „hivatalos” és hiteles képviselője, amelynek írásba foglalása elég korán elkezdődött. Nemcsak azért, mert Krisztus visszajövetele késett, hanem azért is, hogy a népek fiaihoz az evangélium hiteles formában jusson el. Útjuk további állomásai nincsenek név szerint meghatározva. Az egész szigeten áthaladtak délnyugati irányban és Páfoszban fejezik be a ciprusi munkát. Szalamisztól Páfoszig mintegy 160 km-t tettek meg az apostolok. Munkájuknak erről a részéről Lukács nem ad semmiféle tudósítást. Nem tájékoztat munkájuk eseményeiről, sem eredményéről. Ez is egyik bizonysága, hogy Lukács szigorúan szelektál az események között: csak arról szól, ami tipikus és beleillik munkája célkitűzésébe. Azért fontos ezt tudni, mert ily módon nem lehet érv egy esemény történeti hitelessége ellen, hogy az ApCsel nem tesz róla említést. Sokkal több esemény történt az ősegyházban annál, mint amennyiről Lukács beszámol. Munkájának ugyanis nem az a célja, hogy mindenről tájékoztasson, hanem azt, hogy szemléltesse Jézus missziói parancsának teljesítését, megvilágítsa azt, hogyan indult el a tizenkettő küldetése és hogyan jutott el a missziói munka Jeruzsálemből kiindulva, Júdeán és Samárián áthaladva a föld végső határáig. Páfosz a sziget nyugati partján fekvő híres kikötőváros, prokonzuli székhely. Lukács csak a páfoszi történetet ismerteti részletesen a ciprusi missziói munkából. Ez a történet emlékeztet Fülöp és Péter Simon mágussal való esetére (ApCsel 8:9–24). A magos eredetileg a méd papi törzs tagjainak jelölésére használatos perzsa kölcsönszó, későbbi jelentése „csillagjós”, „varázsló”: természetfeletti hatalommal és tudással rendelkező ember. A hamis próféta nevét illetően a szöveg nem egységesen hagyományozott. A magyarázatok is számos megoldási kísérlethez folyamodnak; még tovább bonyolítja a kérdést az „Elimás” megnevezés és szövegvariánsa. Izráel olyan tagjáról van szó, aki pogány vallásos elemekkel keverte atyái hitét. Az evangélium iránt élénken érdeklődik a sziget római származású helytartója is. Régi feliratok őrzik az emlékét. Az idősebb Plinius is hivatkozik rá, forrásként használta munkáját. Pál (itt nevezi először így a szerző az eddigi Saul név helyett) leleplezi Barjézust. Nem Jézussal, hanem Sátánnal való kapcsolatban. Tevékenysége az Úr egyenes útját rontja meg, áldásos munkáját akadályozza. Barjézus = Jézus fia. Pál Isten Szentlelkének erejével leleplezi valódi énjét és lényét, amely szerint nem Jézus fia, hanem az ördög fia. Nem Jézussal, hanem az ellenséggel van szoros kapcsolatban. Az erejét nem Jézusért és az emberért, hanem ellenük használta. Nem akarta engedni, hogy a prokonzul, akinek nagy volt a hatásköre és hatalma, kikerüljön az ő hatása alól. Saul, akit tehát ettől kezdve Lukács Pál néven említ, szembeszáll vele. Ideiglenes ítéletet hirdet neki. Isten ereje ítélet az ellen, aki ellene tevékenykedik. A pogány helytartó számára az életet, a zsidó hamis próféta számára ítéletet jelent. A pogány világ képviselője fogékony az evangélium iránt és hitre jut. Izráel fia akadályozza és ítéletben részesül. Nem azonosítjuk magunkat azokkal, akik kétségbe vonják ennek az eseménynek a történetiségét. Ez egyrészt jól szemlélteti a pogány világ érdeklődését, fogékonyságát az evangélium iránt, másrészt Izráel lassan babonává süllyedő vallásosságát és az evangélium iránt való érzéketlenségét. Ezenkívül azt mutatja ez az esemény, hogy az igazi vallás is babonává lesz, ha követői elvesztik az élő Istennel való közösséget. Ez a közösség az üdvtörténet jelenlegi szakaszában már csak Jézus Krisztus által lehetséges. Nincs más út az élő Istenhez sem Izráel, sem a népek fiai számára. Barjézus testi vaksága csak szemléltette lelki tompaságát, szellemi vakságát, babonává lett vallásosságát. Míg Simon mágus a szinkretista veszélyt jelzi az egyház életének kezdeti időszakában, amely a pogányok köréből jövő kísértés az egyház számára, Barjézus a zsidóság, illetve az Isten népe körében jelentkező veszély prototípusa. A „Jézus fia” nevet viselő egyéneknek semmi közük nincs Jézus lelkületéhez, sőt akadályozzák – itt Barjézus akadályozza – azokat, akik Jézus evangéliumát hirdetik. Igyekeznek hatásuk alatt tartani a későbbi kor Barjézus-típusú egyénei a nagy hatalommal rendelkező világi tisztségviselőket. Jézus nevét viselik, de az ellenség, az ördög munkáját végzik. A név Jézusról beszél, a tett az ellenség gesztusa (vö. 2Kor 11:14k.). Jézus ereje leleplezi a Sátán munkáját. Sötétségben részesül az, aki a sötétség hatalmának szolgálatába áll. Krisztus legyőzte a sötétség fejedelmét, megszabadítja tőle az embert. Nélküle azonban nincs világosság, nincs látás. Az ítéletes jelek nemcsak azt hirdetik, hogy az evangélium útja feltartóztathatatlanul halad előre, legyőzve az akadályokat, hanem azt is, hogy az evangélium terjesztését gátolja, az szemben találja magát az ítélő Istennel. Ő jelzi azt a végső ítéletet, ami az ellenségre és azokra vár, kik az ő cinkosaivá lettek. Isten Krisztus által felszabadítja a bűnöst, de megítéli a bűn szerzőjét és azt, aki vele azonosul. Szergius Paulusz annak az embernek a típusa, aki nemcsak észreveszi a jobbat, a többet, hanem igényli is és elfogadja. Szergius római családnév, a Paulusz latin eredetű név. Az ő hitre jutása annak a jele, hogy a magas világi pozícióban lévő ember is lehet Krisztus követője.
2549. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-24 01:23
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!

Ézs 43, 1
2548. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-23 09:55
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.

Mt 5, 10
2547. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-22 00:10
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 12, 1 • Heródes Agrippa kegyetlenkedései és halála.

A 12. rész eredetileg három önálló egységből állt. 1–2 v.: Jakab vértanúhalála. 3–19. v.: Péter fogsága és csodálatos szabadulása. 20–23. v.: Heródes halála. E rész a könyv keretén belül is egészen egyedülálló, csupán a három esemény elbeszélése után következő két vers (24–25) kapcsolódik az előző részlethez. Az önálló részletek egy egységbe való szerkesztéséhez az adhatta az indítékot, hogy mind a három történet I. Heródes Agrippa uralkodásába enged bepillantást, a Kr. u. 41–44-es évek eseményeibe. Voltaképpen a 11:27–30 és a 12:24–25 közé, a két kollektáról szóló híradásba iktatja Lk az ApCsel utolsó tudósítását Péterről. Az antiókhiai gyülekezet küldöttei elvitték az adományokat a jeruzsálemieknek, ahol ekkor már Jakab vértanúhalált halt. Lk erről feltűnően rövid tudósítást ad. Péter csodálatos szabadítására teszi a hangsúlyt, és az üldözést szervező I. Heródes Agrippa király itéletére.

1–12. I. Heródes Agrippa.

I. Heródes Agrippa Aristobulus fia, Nagy Heródes unokája, Caligula barátja ügyes politikus. Kr. u. 37-ben királyi címet kapott. elnyerte a császártól Fülöp, majd Antipás egykori területeit. Hogy népszerűségét biztosítsa, a farizeusi törvényben alkalmazkodik. Tetszésüket akarja megnyerni a keresztyének üldözésével is. Az üldözés nem terjedt ki az egész gyülekezetre, csak egy tagjaira, úgy látszik, elsősorban a kiemelkedő személyiségekre. Jakab, Jézus négy első tanítványa közül egy, János testvére, Zebedeus fia (Lk 5:10; 6:14; 8:51; 9:54), Jézus unokatestvére. Mártírhalált halt (Mk 10:39; Mt 20:23). A beszámoló itt is csak a puszta tényt közli (ld. 7:60). Tartózkodik Jézus vértanúinak dicsőítésétől. Isten türelmes és hallgat, azonban az egyház ilyenkor is kezében van, akkor is ő a gazdája, ha úgy tűnik, hogy egy ember önkényének van kiszolgáltatva. A szabadítási csoda szerkezeti felépítése a következő: 1. A szituáció jellemzése, az egyházüldöző megnevezése. 2. A Jakab mártírhaláláról szóló híradás. 3. Péter letartóztatása és a szigorú fogság rajza. 4. A gyülekezet imádsága a fogolyért. 5. A csoda, az ajtó megnyílása, Péter eszmélése. 6. Találkozás az őrök között, Heródes ítélete, a csoda elismerése a kívülvalók részéről.

3–19. Péter fogsága és szabadulása.

A vallás Heródes Agrippa esetében lépcső az uralkodáshoz, a hatalom biztosításához. Jóllehet elsősorban a római császár tetszését kereste, népe körében is népszerűségre törekedett Péter kivégzését a kovásztalan kenyerek napjai (Niszán 14–21) után akarta elintézni, Izráelnek arra a szokására való tekintettel, hogy az ünnep alatt nem folytattak le bírói ügyeket, és nem hajtottak végre ítéletet. Heródes Agrippa a páskaünnep után egy nagy kirakatpert tervezet az ünnepre összegyülekezett sokaság előtt. Addig börtönben őriztette Pétert. Heródes palotájának a mai Jaffa-kapu közelében lévő részéről van szó. Négy egymást váltó négyes katonai őrcsoporttal őriztette Pétert. A gyülekezet – az emberi számítások szerint reménytelen helyzetben – kitartóan és buzgón imádkozik az apostolért (Zsolt 50:15). Azt az utat járják, amit a Mester, azzal a fegyverrel harcolnak, amivel ő (Lk 23:33–46). Miközben Pétert több napon át börtönben tartották, amint erre az imperfektumi igeforma utal, a gyülekezet buzgón közbenjár érte Istennél. Az ektenós nemcsak a buzgóságot, hanem az áhitatos, Istennek odaszánt lelkületet is jelenti, azt a fajta nekifeszülést, amely kinyúlt Isten után az emberileg teljesen reménytelen helyzetben. Megfelelő intenzitással és megfelelő lelkülettel áll a gyülekezet Péter mögött. Isten nem késik el a szabadítással. A mennyi világ közvetlenül avatkozik be a földi eseményekbe és megváltoztatja azokat. Az aggelos kyriou „az Úr angyala”. A LXX-ban az aggelos szó használatos a héber malöak szó fordítására. A héber és a görög szó jelentése azonos módon „hírnök, követ”. Funkciót jelölő, illetve jelentő szó. Isten követéről van itt is szó. Ez a kifejezés azok tisztségét, munkáját határozza meg, akiket ezzel a fogalommal illet az Újszövetség.

Isten valamilyen megbízatást ad nekik, valamilyen üzenet átadását bízza rájuk, esetleg más feladat elvégzését. Az angyalokat a Biblia „szellemeknek, lelkeknek” is nevezi (Zsid 1:14; Mk 5.13); Isten fiainak (Jób 1:6; 38:7; Dán 3:25). Ez a kifejezés az Istenhez való viszonyukat jelzi, utal a bensőséges, szoros kapcsolatra, amely ezt a viszonyt jellemzi. Együtt örülnek Isten jó munkája sikerének, ami akár a teremtéssel, akár a megváltással kapcsolatos (Jób 38:7; Lk 15:10; Jel 12:7–12). Az ószövetség többször „istenek”-nek nevezi őket (elóhim) (Zsolt 8:6; Zsid 2:7; Zsolt 97:6; Zsid 1:6). Isten mellett vannak, szellemi lények, azonban Istentől különböznek: teremtmények. A „szentek elnevezés is használatos rájuk. Ez azt fejezi ki, hogy Istenhez tartozó lények (Mt 25:31; Mk 8:38; Lk 9:26; Jel 14:10; 1Thessz 3:13; Júd 14). „Vigyázóknak, őrizőknek” is nevezi őket a Szentírás (Dán 4:10kk.); „égi seregek, mennyi seregek” (Zsolt 33:6; Ézs 6:3; Zsolt 84:2; Lk 2:13–14; Mt 25:52–54; 2Kir 6:17; Jel 12:7; 1Móz 3:2.4; 2Kir 19:31; 2Sám 24:16–17; Jel 19:11–14; Zsid 12:22). „Mennyeiek” elnevezéssel illeti őket Pál a Fil 2:10-ben. Ugyancsak nála találjuk a „láthatatlanok” meghatározást (Kol 1:16) és a „világosság angyalai” kifejezést is (2Kor 11:5). Isten angyalaihoz hozzátartozik a túláradó fény (Mt 28:3; Mk 16:5; Lk 24:4; Jn 20:21; ApCsel 12:7), a fehér szín. „A világosság angyalai” a jó angyalok, megkülönböztetve azokat a Sátántól és az ő angyalaitól. Ezek mindig a sötétséggel vannak kapcsolatban (Ef 6:13; Kol 1:13).

Az angyalok szolgatársai azoknak, akik Isten szolgálatában vannak (Jel 22:8). Elnevezésükre használja még a Szentírás a „kerúbok” kifejezést, amelynek jelentése némelyek szerint: „ifjú”, mások szerint a tudománnyal való teljesség (a rabbi szóval közös gyökerű kherub). Jahve kerúbok között lakik (2Sám 6:2; Ézs 37:16; Zsolt 18:11; Ez 1:6; Jel 4:6kk.), a szeráfokról Ézs 6-ból tudunk (Ézs 6:1–3). A fogalom jelentése: „tűzzel égő”, „tüzes” (4Móz 21:6). „Fejedelemség”, „hatalmasság”, „erő”, „uraság” (Ef 1:21; Róm 8:38; Kol 1:16; Ef 3:10; Kol 2:10; 1Kor 15:24; 1Pt 3:21). Ritkán név szerint is megnevez a Biblia az angyalok közül néhányat, így pl. Gábriel (Dán 8:16–18.24; 9:21k.; Lk 1:5–19.26k.); Mihael (Dán 1:13.21; 12:1; Jel 12:7.9; Júd 9). Őrangyalokat említ a Zsolt 38:8; Zsid 1:14; 1Móz 24:7. Az angyalok teremtények (Jn 1:3; Zsolt 33:6; Kol 1:16–17). A Szentírás a legtermészetesebben beszél róluk, viszont meglehetősen szűkszavúan, így tudásvágyunkat minden tekintetben nem elégíti ki az, amit elmond róluk. Annyit azonban elmond, hogy az angyalok táborában szakadás történt (Júd 6; 2Pt 2:4; Ézs 14:13; Mt 4:9; Jel 12:12; Lk 10:18). Az első fejedelemségüket megtartó angyalok „a kiválasztottak”. Az Atya teremtményei, akik hódolnak előtte (Ézs 6:3; Jel 4:8),akaratát teljesítik (Zsolt 103:20–21), ítéletének végrehajtói (1Móz 19:13; ApCsel 12:23), dicsőségének övéinek harcos és éber őrei (1Móz 3:24; Jel 21:12; 12:7; Zsolt 91:11k.), örvendeznek az Úr munkája sikerének, országa terjedésének (Jób 38:7; Lk 15:10; Jel 12:12; 19:1kk.).

Imádják a Fiút és hódolnak előtte, földi élete döntő jelentőségű eseményeinek előkészítői és hírnökei (Zsid 2:9; Fil 2:9–11; Jn 1:3; Kol 1:16k.; Jel 5:9.11–21; Lk 1:26–38; Mt 2:13.20; 4:11; Jn 1:51; Lk 22:43; Mt 26:53; 28:2–3; ApCsel 1:10k.; Mt 25:31; 1Thessz 4:16; 2Thessz 1:7k.; Mt 13:39–41). Az angyalok feladata az ítélet végrehajtása is (1Móz 18:2; 19:12–13.27–29 részek; 2Sám 24; 2Kir 18:35; 19:23; ApCsel 12:2.20–23). Isten kijelentésének közvetítői (ApCsel 7:35; Jel 1:1–2; Ef 1:17; 1Kor 2:17; 4:2).Az Úr szolgáinak erősítői (Józs 5:13–6:5; Bír 6:11–14:5; ApCsel 5:17–21; 1Kor 4:9). Figyelemmel kísérik az istentiszteletet (Zsolt 138:1; 1Kor 11:10; Zsid 12:1). Tanácsadók (4Móz 30:10–12; ApCsel 10:3–6). Megőrzői és megmentői az igaznak (Zsolt 34:8; 2Móz 23:20; 1Móz 19:5–16; Mt 8:13; ApCsel 5:17–21). Erősítők a haláltusában (Lk 22:44; 2Kir 6:17). A feltámadás csodájának tanúi lesznek (1Thessz 4:17; Mt 25:31; 24:32; 13:24–30.36–43; Jel 7:2–3; 1Kor 6:3; Jel 22:5) és megbízatásukat teljesítik. Az oikéma csak itt szerepel az ÚSZ-ben, a desmótérion aufémisztikus meghatározása, a fogoly cellája. Általános szokás volt azt, hogy a foglyot az őrhöz láncolták. A foglyoknak a katonákhoz való láncolása biztosította azt, hogy a szökés lehetősége ki legyen zárva. Itt az óvatosság, illetve az elővigyázatosság rendkívül nagy. A biztonsági intézkedés következtében dupla őrizet vigyáz Péterre, és még a cella ajtaja előtt is volt őr. Az Úr angyala jelenlétére világosság támadt a sötétség helyén Az Úr jelenléte eloszlatja a sötétséget. A mennyi fény az Úr angyalától való, belőle kisugárzó doxa, dicsőséges, túláradó, ragyogó fény.

A csoda elbeszélésének stílusa azonos a hellénista csodák elbeszélésének stílusával. Az Úr szól, és parancsában elég erő van bármilyen akadály legyőzésére. Az Úr jelenlétében a bilincsek lehullanak, a kötelékek megoldódnak, az ajtók megnyílnak. Sem az őrök, sem Péter nem számolt a szabadulás lehetőségével. Mély álmából ébreszti fel az angyal és lépésről lépésre megmondja neki, mit tegyen. Péter megszabadulása egyáltalában nem a maga műve, nem ő szabadította meg magát, kívülről és felülről jött a szabadítás. Isten a szabadító. Az elbeszélés nem részletezi, hogy a katonai őrségen hogyan jutott át az angyal és Péter, hanem csak arról szól, hogy az utolsó akadály, a városba vezető nagy vasajtó is kinyílt előttük, s így elhárult útjukból minden akadály.

Az Úr követe akkor hagyta magára Pétert, amikor túl volt a veszélyes zónán. Nincs az a veszélyes helyzet, amelyből a szabadító Úr ki ne tudná menteni szolgáit (Dán 3; 6:16–27). Jézus egyszer s mindenkorra elvégzett szabadító munkájának konkrét jele van: Péter szabad. Itt kezdődik a második elbeszélés. Ez kétcsúcsú történet. A csoda nagyságát demonstrálja a gyülekezet értetlensége is: hinni sem akarják, ami történt. Miután Péter átélte a szabadítást, akkor érti meg, hogy az Úr mentette meg a haláltól. Ő vette ki Heródes kezéből. Odamegy, ahol testvérek közösségére számíthat, Mária házába. Ez központi találkozó helye a gyülekezetnek. Ritka eset, hogy valakit közelebbről a gyermeke által nevezzenek meg, csak akkor fordul elő, ha a gyermek az ismertebb. Itt erről van szó. János-Márk (az evangélium szerzője), Pál és Péter munkatársa (ApCsel 12:25; Kol 4:10; Filem 24; 2Tim 4:11; 1Pt 5:14).

A hypakouó terminus technicus a kapus tevékenységének meghatározása: „kinyitni”, „nyitni”. A szolgálatot ezen az éjszakán Ródé, „Rózsa”, „Róza” látta el. Az elbeszélésnek ez a részlete a csoda nagyságát szemlélteti. A mainé „megőrültél”, a „megbolondultál”, vaskos kifejezéssel illették az örömhírvivőt. A gyülekezet az Izráelben is eléggé elterjedt, Iránból származó népi hiedelemmel próbálja az „irreálist” a „realitás” talajára állítani. Isten az emberi számítgatást tényekkel szereli le. Péter (epimenó + part. krouón) „zörget tovább”. A lehetetlen valóság: Péter áll a kapuban. A csoda itt éri el csúcspontját. Péter a biztos zárak ellenére sem maradt Heródes kezében, pedig az emberi lehetőségeket mérlegelve képtelenség volt szabadulása. Azonban Istennek semmi sem lehetetlen: nála lehetséges az is, amiről az ember úgy gondolja, hogy képtelenség. Isten lehetőségei ott kezdődnek, ahol az emberi lehetőségek befejeződnek A kataseisas té cheiri a beszélő csendet óhajtó gesztusa. Nem szabad zajt csapni. Péter számára nagy veszély Jeruzsálemben maradni. A gyülekezetnek beszámol az Úr szabadításáról (vö. Zsolt 107:1kk.).

A testvéreket megbízza az örömhír továbbadásával. Rájuk bízza, hogy jelentsék mindezt Jakabnak, az Úr testvérének. A jeruzsálemi gyülekezet ekkor már meglehetősen nagy, egyetlen ház nem elég ahhoz, hogy valamennyien együtt tudjanak lenni. Jakab, az Úr testvére állt Péter mellett a gyülekezet élén. Péter itt lemond a gyülekezet vezetéséről, s a helyére Jakabnak kell állnia. Az apostol elrejtőzött I. Heródes Agrippa elől (vö. Mt 4:12) – nem félénkségből, hanem engedelmességből. Isten gondviselésével alázatosan él. Kitér a király útjából. A másik hely még nem Róma, nem is Antiókhia, hanem egyszerűen a vándormisszió körülírása. Péter nem a központban munkálkodott tovább, hanem olyan helyen, amely nem esett Agrippa király látókörébe. Heródes akciója hiábavaló volt. Az őrökön állt bosszút. Az apachthénai terminus technicus a halálbüntetés jelölése. A katonákat a vesztőhelyre vitték el a kegyetlen parancsnak megfelelően. Heródes Agrippa pedig visszatért Cézáreába, a királyi rezidenciába. Egyébként többnyire is ott tartózkodott, csak az ünnepeket töltötte Jeruzsálemben

20–23. I. Heródes Agrippa halála.

Lukács itt nagyon lerövidítve adja elő az eseményeket, mivel ez nem tartozik szorosan műve célkitűzéseihez. Annyiban tartozik az eseményhez, hogy Lukács Heródes halálát Isten ítéleteként szemlélteti. Ez az elbeszélés még Péter szabadulási történetéhez kapcsolódik. Heródes halála jelzés a gyülekezetnek arról, hogy az ő követőit nem üldözheti büntetlenül senki. Isten elteheti az útból azt, aki a missziói munka útjába áll. Ez a dolog egyik oldala. A másik viszont azt, hogy a gőg, az önistenítés következménye minden esetben Isten ítélete. Ugyan a hellénista korban gyakori azt, hogy az uralkodó isteni hódolatot várt el a maga számára alattvalóitól, Isten népe uralkodója esetében azonban ez megengedhetetlen. A hirtelen támadt halálos betegség Isten ítéletének számított. Az Úr angyala nem csak a szabadítás, hanem az ítélet eszközeként is beavatkozhat a történelembe és az emberek egyéni életébe. Az új elbeszélés ezért minden különösebb bevezető nélkül kapcsolódik az előző történethez. A tírusziakkal és szidóniakkal megszűnt az ellenséges viszony. Blátusszal, a király pénzügyminiszterével való eredményes tárgyalás után a békekötés nyilvános és ünnepélyes aktusa következett.

Megszűnt a kereskedelmi embargó. Tírusz és Szidón azért is kezdeményezte a békét, mert rászorult a palesztinai exportgabonára. Palesztinának viszont jó piacot jelentett Fönícia, így az ügyes szakembert nem volt nehéz megnyerni a békekötés ügyének. Egy előre meghatározott napon rendkívül ünnepélyes keretek között fogadta Heródes a föníciai követeket. Királyi öltözetben, teljes pompával lépett az emelvényre (béma: a népgyűlés szónokának vagy bírájának az emelvénye). A békekötést nyilvános ünnepi üléssel ünnepelték meg. Mikor Heródes beszédére a nép úgy reflektált, hogy a hangja Isten hangja, nem emberé, és ezt ő, aki tudott Izráel élő Istenéről, nem hárítja el magától, Isten Ítéletében részesül. A király igénye nem lehet ellentétben Isten igényével, sohasem kerülhet annak a helyére. Mivel I. Agrippa ezt tette, az ítélő Isten hatalmát tapasztalja meg. Flavius Iosephus szerint heves hasfájás vetett véget életének. A népies meghatározás szerint „férgek rágták meg”. Ez az istenkáromlók tipikus büntetése az ókori felfogás szerint. – Isten nem tűri, hogy népe vezetője elfogadja azt a tiszteletet, amely egyedül Őt illeti meg.

24–25. Isten Igéje növekedett…

Lukács egy rövid összefoglalással utal vissza arra, hogy az egyház növekedett, Isten Igéje egyre szélesebb körben érvényesítette az új életet szülő és megtartó, gyarapító hatását. Isten Igéjének terjedését nem akadályozta az ellene és az apostolok ellen szervezett akció, sem a kard s a börtön. Másrészt azt szemlélteti, hogy az antiókhiai gyülekezet küldöttei, miután Jeruzsálemben teljesítették szolgálatukat, egy új munkatárssal tértek vissza. Isten gondoskodik az igeszolgálat személyi feltételeinek biztosításáról. Az Ige szolgáinak létszáma is növekszik. Az új munkás Márk. Ő Jézus életének eseményeit szemtanúként ismerte (Mk 14:51k.). Barnabás unokaöccseként lévita és egyike a 70 tanítványnak. Az első missziói úton Pál és Barnabás segítőtársa (ApCsel 13:5), Pergéből azonban visszatért Jeruzsáelmbe (ApCsel 13:13), így Pál a 2. missziói útra nem akarja magával vinni. Barnabás azonban ragaszkodik hozzá, ezért együtt indulnak Ciprusba, Pál viszont Szilászt választotta munkatársul Barnabás helyett. Később újra jó kapcsolatban van Márkkal. Fogságában is az apostol mellett volt (Kol 4:10; Filem 24). Pál arra kéri Timótheust, hogy Márkkal együtt látogassa meg, mert számára hasznos a jelenléte. Péter is bizonyságot tesz róla, fiának nevezi, ami azt jelenti, hogy minden bizonnyal általa jutott hitre. Márk kettős neve arra utal, hogy sémi és görög nyelvterületen önállóan is folytatott missziói munkát. A hagyomány szerint az alexandriai gyülekezet alapítója. Rómában mint a Jézus-tradíció ismerője és Péter munkatársa megírta a nevével fémjelzett evangéliumot. Márk az a missziói munkás, aki ránk hagyott írásával érzékeltette, hogy amit ír, az formája szerint ugyan besorolható az irodalmi alkotások sorába, műfaját illetően azonban egészen más. Az euaggelion evangéliumot jelent. Ezt a műfajt Mk írása előtt nem ismerték mint irodalmi alkotást. Műfajteremtő alkotása érzékelteti művének tartalmi sajátosságát és páratlan jelentőségét.
2546. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-21 23:54
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 11, 27 • Különböző helyeken, de egymásért.

Ez a rövid híradás jelzi a jeruzsálemi ősgyülekezet és az antiókhiai gyülekezet, a zsidó és hellénista környezetben, a népek körében lévő gyülekezet jó kapcsolatát. A gyülekezetben erősen élt az együvé tartozás tudata. Lelki ajándékaikkal, anyagi javaikkal segítették egymást. Az „ezekben a napokban” általános meghatározás, ami ebben a kontextusban azt jelenti, hogy Barnabás és Saul már egy éve együtt munkálkodott Antiókhiában, vagyis a 40-es évek kezdetén. Az apostolok mellett megjelennek köreikben a „próféták” és a „tanítók” (ApCsel 13:1; Róm 12:1kk.; 1Kor 12:14–24; Ef 4:11k.) is. Itt prófétákról van szó. A próféták a gyülekezet szolgálatára elhívott, kegyelmi ajándékot nyert keresztyének az Újszövetségben. Megbízatásuk szerint azt az üzenetet hirdetik a Lélek által, amelyre a gyülekezetnek az adott helyzetében éppen szüksége van, irányt mutatnak, tanácsot adnak, közlik az Úr kijelentését. Kijelentést vesznek és kijelentést adnak. A kijelentés átvétele különböző módon történhet. A kijelentés átadásának módja az értelmes bizonyságtétel, esetleg prófétai jel. A vándorpróféták működését az ősegyházban Lk 11:49 is feltételezi. A vándorpróféták az 1. század végéig voltak jelent az egyház életében, később más jellegű tisztségekben folytatódik a prófétai szolgálat. Pál szerint munkájukhoz tartozik a gyülekezet építése, intése és vigasztalása (1Kor 14:3). Isten alkalomról alkalomra megadhatja a jövőbe való bepillantást is, ha szükségesnek és jónak látja (Jel 1). A jövő leleplezése az ő munkája. Agabusz több társával együtt érkezett meg Antiókhiába. Megjövendölte azt az éhséget, amely Klaudiusz császár idejében be is következett (Kr. u. 41–54).

Profán források szerint Palesztinában különösen 46/47-ben volt nagy az ínség. Később az ApCsel 21:10k.-ben találkozunk vele. Ott prófétai jel által hirdeti azokat a szenvedéseket, amelyek Pálra Jeruzsálemben várnak. A hagyomány szerint Jézus 70 tanítványa közül való, aki a későbbiekben Antiókhiában szenvedett vértanúhalált. A keresztyének helyzete Jeruzsálemben egyre súlyosabb lett, egyre kevésbé nézték őket jó szemmel. Közülük sokaknak állandó munkahelye sem volt. Júdeát nagy éhínség sújtotta a folytonos szárazságok következtében. (Suetonius és Iosephus is megemlékezik erről az éhínségről.) Az antiókhiai gyülekezet tehetsége szerint segít az „anyaegyházon”. A prófécia nem emberi kiváncsiság kielégítésére szolgál, hanem helyes döntést igényel, segítségre szólít, a baj orvoslására. A gyülekezetek egy „egy test” törvényszerűsége szerint éltek (1Kor 12).

A Gal 2:1 adata nem zárja ki azt, hogy Pál két jeruzsálemi útja között az antiókhiai gyülekezet megbízásából ne járhatott volna Jeruzsálemben. Az a tény, hogy a gyülekezet Barnabást és Saul a vénekhez küldi és nem az apostolokhoz, akik addig a jeruzsálemi gyülekezet vezető testületének számítottak, arra utal, hogy arról az időről van szó, amikor Jakab, Zebedeus fia már vértanúhalált halt, Péter pedig elmenekült Jeruzsálemből (ApCsel 12:1–17), és az Úr testvére, Jakab a vének tanácsával vette át az ősgyülekezet vezetését. Ez a vénekből álló vezetőtestület a különböző regionális gyülekezetek fölött is gyakorolta a felügyeletet (vö. ApCsel 5:2; 6:23). A kollekta modell a keresztyének számára arra nézve, hogy a különböző vidéken élő gyülekezetek felelősek egymásért minden tekintetben (Gal 2:10; 1Kor 16:1–4; 2Kor 8–9; Róm 15:15–27). Jézus diakóniája minden egyházi tiszt számára mérce az egymás iránti felelősség és szolgálat gyakorlását illetően és modell az egyház tagjai számára minden korban (Lk 22:24–27).
2545. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-20 00:22
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8384
ApCsel 11, 19 • Az antiókhiai gyülekezet alapítása.

Az elbeszélés visszakanyarodik az István-féle üldözés eseményéhez A szétszóródott gyülekezeti tagok egy részének útvonalát és munkáját látjuk. Voltak, akik észak felé a föníciai parton vagy északnyugati irányban, Ciprus szigete felé haladtak; voltak, akik Antiókhiában kötöttek ki. Antiókhia Észak-Szíria fővárosa, a Római Birodalom 3. legnagyobb városa, félmillió lakossal. Csak Róma és Alexandria volt nagyobb nála. A földközi-tenger partjától 35 km-re fekszik. Kr. e. 301-ben a Szelekukidák alapították és törzsatyjukról, Antiochusról nevezték el. Lakosainak tekintélyes része római polgárjoggal felruházott zsidó és prozelitus. A keresztyén korszakban Ignatius alatt püspöki székhely lett, s különösen Chrysostomus munkássága tette híressé. Mikor az első keresztyének megjelentek falai között, arról volt híres, hogy különböző fajtájú és műveltségű emberek találkoztak benne. Fórumán megfordultak a római közigazgatási tisztviselők, a zsidó kereskedők, az arab karavánosok és a görög tudósok is. Új szellemi irányzatok iránt fogékonyak; ha itt egyszer valami megvetette a lábát, az messze földön, széles körben éreztette hatását.

Cheir kyriou (2Sám 3:12 LXX) „az Úr keze” a hatalmat és erőt jelenti. Bibliai stílusban számol be a szerző a missziói munka eredményéről. Isten egyetért a pogányok között folyó munkával, elismeri a antiókhiai pogánymissziót. A gyülekezet növekedése Isten munkája (1Kor 3:7). A jeruzsálemi gyülekezet Barnabást (ld. ApCsel 4:36; 9:26–30) küldi Antiókhiába. Jellemzése egyrészt az arimáthiai Józsefére emlékeztet (Lk 23:50), másrészt az Istvánéra (ApCsel 6:5). Ő nemcsak megállapítja és örömmel veszi tudomásul Isten munkáját, hanem maga is bekapcsolódik a gyülekezet építésébe. Ébresztő és építő munkát végez. Az antiókhiai gyülekezet fejlődése mögött négy fontos dolog van: 1. A gyülekezet megalapítása a Jeruzsálemből elűzött hellénisták aktivitásához fűződik, különösen a ciprusi és ciréniai emberek munkájához, akik Antiókhiában a pogányok között is végezték a missziói munkát (20. v.). 2. A gyülekezet rendezett, növekedő élete összefüggött azzal, hogy amikor az eredményes missziói munka híre eljutott Jeruzsálembe, Barnabás személyében a gyülekezet olyan munkást kapott, aki alkalmas volt a szír fővárosban a gyülekezet vezetésére (22k.; 13:1). 3.

Barnabás, amikor még inkább növekedett a gyülekezet, készt volt a megfelelő lépés megtételére. Megnyerte az aintiókhiai munka végzésére Pált, és vele együtt végezte egy éven át az antiókhiai gyülekezet építését. Új munkással ajándékozta meg a gyülekezetet. Megkeresi a növekvő gyülekezeti munkához alkalmas munkatársat. Isten nem engedi tétlenségben élni azt, akinek munkát szánt. Barnabás és Pál tanította a gyülekezetet. A tanítás elmélyíti és megacélozza a hitet. Ha a hitre jutottak tanítása elmarad, a hit könnyen elsekélyesedik, a hívők pedig szekták zsákmányává lesznek. Elég hosszú időt töltöttek a gyülekezetben. 4. Munkásságuk nyomán világossá válik, hogy az új hit követői nem egy zsidó szekta tagjai. A christianoi nyelvtani képzése szerint ugyanolyan, mint az asinoi vagy herodianoi. A christos méltóságnév tartalmát a pogányok nem értették, tulajdonnévnek tekintették, hogy ebből a továbbképzett forma milyen indíttatásra született meg, nem tudjuk. Később a gyülekezet tagjai is alkalmazzák magukra, vállalják a Messiás emberei elnevezést (1Pt 4:16). Az új elnevezés két szempontból jelentős. A gyülekezet a „religio licita” védelmét, amit Izráel élvezett, elveszítheti. Világossá válik a gyülekezet üdvtörténeti helye és szerepe. Ezek fontos adatok az antiókhiai gyülekezet életének kezdeti időszakából. A Jeruzsálemből elűzött hellénisták eljutottak Főniciába és Ciprusra is.

Az intiókhiai gyülekezet életének és történetének kezdetén egymás után ott vannak a ciprusi és ciréneai emberek, Barnabás és Saul. A zsidóság centrumából, Jeruzsálemből kiűzöttek Antiókhiában Barnabás és Pál személyében olyan vezetőt kaptak, akik az ősgyülekezettel tartják a kapcsolatot (ApCsel 11:27–30). A missziói munka görögök közé, a népek közé Isten akaratából került, ő maga annak a gazdája. Az a heves üldözés, ami István vértanú halála után bekövetkezett, több irányban is elindította az evangélium terjedését. A 8:1c–4 summáriumszerűen összefoglalja ezt, és ezután egy-egy jelentős részletet kiemelve, részletesen is beszámol arról, újra eszméltetve arra, ami többfelé elindította a missziói munkát. Fülöp által jutott el az evangélium Samárián át a tengerparti városokba, Asdódtól egészen Cézáreáig (ApCsel 8:40), így Főniciába is. Főnicia mintegy 120 km hosszan fekszik a tengerparton. A fontosabb főniciai városokban, Tiruszba, Ptolemálioszban és Szidónban keresztyén gyülekezetek alakultak (ApCsel 21:3k.; 27:3). Ciprus szigetén – amely Kr. e. 22-től római provinciája a Birodalomnak – később Barnabás és Saul (ApCsel 13:4–12), majd Barnabás és Márk (ApCsel 15:39) végezte a missziói munkát.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép