Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Fórum - Bibliaolvasó Kommentár
Keresztény Magyarország Portál - Fórum - Bibliaolvasó Kommentár - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Aguszta napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Szent Félix gyermekereklye
Szent Kereszt Templom
Fórum

Oldalak: [1] 2345...Utolsó
2507. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-29 00:05
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 11, 20 • A fügefa kiszáradása (Mt 21:19–22).

Mk-nál a fügefa kiszáradása nem azonnal következik be: egy nappal az átok után, ismét útban Jeruzsálem felé, veszik észre a tanítványok, így emlékezik és emlékeztet az átokra Péter. Az esemény és a hozzá fűzött tanítás kapcsolata első pillanatra nem világos, csak akkor válik azzá, ha arra figyelünk, hogy a kettő mögött ugyanaz a gondolat áll. Az a hit és imádság, amelyre Jézus egy sajátos képpel utal, Zak 14:4-et idézi. Ezt a környezet is motíválja: Jézus övéivel az Olajfák hegyén áll, innen ellátnak a Holt tengerig. A jézusi szavak itt (Mt-ban és Lk-ban ui. más összefüggésben szerepelnek) sajátos összefüggésben szólnak a kételkedés nélküli hitről és az imádság meghallgattatásának bizonyosságáról. Az Istennel való imádságos közösség azt jelenti, hogy az ember megtagadja önmaga akaratát, és alárendeli magát Isten akaratának. Ehhez szükséges a megbocsátás légköre, amelyben Isten bűnbocsánatát árasztja tovább másokra az imádkozó ember. (A 26. v. a Mt 6:14–15 összefüggése alapján szerepel egy néhány kéziratban.)
2506. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-28 00:13
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 11, 15 • Jn 2:14–22).

Mk a bevonulás utáni napra teszi a templom megtisztítását: így jobban el tudja osztani a jeruzsálemi napok eseményeit, és nagyobb hangsúlyt tud adni ennek a jelenetnek, amelyben Jézus felvillanásszerüen, de ellenállhatatlan erővel ad jelt messiási ítélő hatalmáról. Ez a bevonuláshoz képest is fokozás, így a szinoptikus elgondolás szerint itt, az evangélium végén van a helye. Így érthető az is, hogy Izráel vezetői már nem csinálnak belőle külön ügyet. Mindez feszültségben van Jn szemléletével: ott az evangélium elején találjuk ezt az eseményt, de ez csak egy része annak az általános feszültségnek, amely Jn és a szinoptikusok között amugyis megvan. A templomot Jézus idejében az jellemezte, hogy a pogányok udvarát, amely a pogányok iránti nyitottságot és missziói felelősséget volt hivatva ébrentartani, teljesen elözönlötték az áldozati állatok árusai és a különféle pénzeket a szent célokra használatos ó-héber fél-sekelre beváltó üzletemberek, a „templomi üzlet” képviselői, akik búsás hasznuk miatt nagyon népszerűtlenek voltak a nép körében.

A főpapsággal álltak szoros kapcsolatban, és „Hannás fiainak” nevezgették őket. Ezek ellen lép fel Jézus ítéletesen, és kikél az ellen a szokás ellen is, amely a templomot a város két része közötti út megrövidítésére átjárónak használta (skeuos itt: „használati tárgy”). Élesen csattannak a prófétai szavak (Ézs 56:7 LXX; Jer 7:11): az engedetlen nép az Istennel való találkozás, a bűnbánatban való szüntelen megújulás és a pogányok iránti felelősség ébrentartása helyett rablóbarlanggá tette a templomot. Itt keres búvóhelyet gonoszságainak elkövetése után, hogy újabb bűnökre gyűjtsön erőt. A nép vezetői a tömeg hangulata miatt most sem lépnek közbe, így Jézus most is ki tud menni tanítványaival éjszakára a városból.
2505. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-27 23:38
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 11, 1 • Jn 12:12–19).

Jézus földi küldetése csak Jeruzsálemben végződhetik (vö. Lk 13:33). A szinoptikusok szerint életének utolsó hetét tölti Jeruzsálemben, de ez csak életrajzi keret, egyébként tartalmilag összefüggő részletek egységbe foglalására. Jézus, aki egyre inkább engedi nyilvánvalóvá lenni személyének titkát, kíséretével bevonul Jeruzsálembe, és nem utasítja vissza a tömeg; „akklamációját”, bár világos, hogy egészen másként gondolkozik az esemény jelentőségéről, mint a tömeg. Izráel vezetői főként a tömeg hangulata miatt nem sietnek, különben is teljesen elő van készítve a Jézus elleni eljárás. Róma várakozó állásponton van, mert az ügynek éppen Jézus magatartása következtében nincs tüntetően politikai színezete. Jerikó felől az út Betánián, majd az Olajfák hegye nyugati lejtőjén fekvő Betfagén, Jeruzsálem külvárosán át vezet.

A tanítványoknak adott parancs világos: egy olyan faluba küldi őket Jézus, amelyet látnak is arról a helyről, ahol állnak. Hogy kitérést vagy csak előresietést jelent-e küldetésük, az lényegtelen: döntő az, hogy Jézus innentől szamárháton akar menni. Kitűnik, hogy Jeruzsálem környékén élnek olyanok, akikkel Jézusnak korábbi kapcsolata van, és akik között „az Úr” néven ismerétes. Az előkészületek és a bevonulás külsőségei mögött a Zak 9-beli prófécia húzódik meg, ha Mk pogánykeresztyén olvasói miatt nem is hivatkozik rá. A szegények Messiása vonul be a városba, kölcsönkért szamáron, fogadtatása ünnepélyes; külsőségei és a tömeg üdvözlő kiáltásai messiási tartalmúak (ósanna, héb. hóšícáh ná’ „segíts hát!” – későbben általában üdvözlő kiáltás; különösen jelentős Dávid királyságának említése).

Jézus egyenesen a templomba megy: a templom miatt kereste fel elsősorban a várost. De nem cselekszik elhamarkodva, hanem először szétnéz a templomban: ez a másnapi esemény ünnepélyes előkészítése is. Az éjszakát Betániában tölti a tizenkettővel; nem érzik biztonságosnak a városban való éjszakázást; de Betániában vannak is, akik szívesen adnak szállást nekik.

Mk 11, 12 • A fügefa megátkozása (Mt 21:18–19).


Másnap, útban Jeruzsálem felé, Jézus messiási jelt mutat övéinek. Mk megjegyzi, hogy nincs fügeérés ideje, ezzel élesen kiemeli a jelnek azt az értelmét, hogy a gyümölcstermés időszerűségét nem a külső körülmények határozzák meg Isten népe életében, csak az ítélő Isten szuverén akarata. Az ünnepélyes átok azt jelenti, hogy attól a néptől, amely Ura számonkérésekor gyümölcstelennek bizonyul, egyszersmindekorra elvétetik a gyümölcstermés lehetősége.
2504. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-26 00:02
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 10, 46 • A vak Bartimeus meggyógyítása (Mt 20:29–34; Lk 18:35–43).

A történetet Mk már a hagyományban ezen a helyen találhatta: az előző tanítás és a jeruzsálemi bevonulás között (ugyanígy Mt-ban és Lk-ban). Ennek sajátos tartalmi oka van: Jézus egyre inkább engedi nyilvánvalóvá lenni személyisége titkát, és ezt a célt szolgálja a vaknak hozzá intézett megszólítása is. Kelet-Jordániából jövet, a Jordánon való átkelés után Jerikó az első nagyobb város Jézus és kísérői útján. Amint ezt elhagyják, a városkapuk közelében megszokott kép fogadja őket: egy vak koldus ül és kéreget az útszélen (neve: Bartimaios származhatik az arám tim’í „tisztátalan” szóból, de atyja neve lehetett Timaios is, ez jó görög név, az előtag mindenképpen az arám bar, és a név formája végül is görögös). Jézus nem utasítja vissza a tipikusan messiási megszólítást, és a tömeg igyekezete is hiábavaló marad, amikor a szüntelenül feléjük kiáltozó vakot el akarja hallgattatni. Jézus szava egy pillanat alatt megváltoztatja kísérőinek hangulatát: most már az ő biztatásukra siet Jézushoz Bartimeus. Jézus próbára teszi a vakot, de ennek egyszerű; természetes hangú válasza kétségtelenné teszi, hogy mind a megszólítást, mind a kérést komolyan gondolta. Gyógyulása nem marad el, és azonnal csatlakozik Jézus követőinek seregéhez.
2503. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-25 23:56
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 10, 32 • Jézus harmadszor jelenti szenvedését (Mt 20:17–19; Lk 18:31–34).

Az utolsó szenvedés-prófécia a legrészletesebb és legpontosabb. Súlyát az adja meg, hogy Jézus most már kísérőivel együtt Jeruzsálembe tart. Tanítványai mély döbbenettel követik (ethambounto), tágabb környezete félelemmel néz arra, aminek a bekövetkezését sejti, de nem érti. Ebben a helyzetben szól Jézus nyíltan utoljára szenvedéseiről, ezúttal jövőidejű formában, hangsúlyozva azt, hogy szenvedésében népének fiai mellett a pogányok is egyenrangú szerepet visznek, de mindezen túlmutat az Atya hatalommal végbemenő intézkedése: ő harmadnapra kiszabadítja a halálból azt, akinek sorsa emberi mértékkel mérve reménytelenül az elmúlásba vezet.

Mk 10, 35 • Zebedeus fiainak kérése (Mt 20:20–28; Lk 22:24–27).

Ahogyan az első szenvedés-próféciát Péter tiltakozása és Jézus ehhez fűzött tanítása követte, úgy kapcsolódik az utolsó szenvedés-próféciához a Zebedeusfiak értetlen kérése és Jézus újabb helyreigazító tanítása a hatalom kérdésében. Mk szerkesztő munkája érvényesülhet abban is, hogy egy elbeszélő (35–40), egy tanító (41–44) és egy összefoglaló egység (45) válik a részletben szerves egésszé. Az előző jelenet közvetlen. folytatásaként a két Zebedeusfi (Mt-nál édesanyjuk, de Mk elbeszélése az eredeti, mert Mt-ban sincs tovább szó a két tanítvány anyjáról) kéréssel fordul Jézushoz. Közelinek érzik messiási pályájának tetőpontra jutását: a jeruzsálemi hatalomátvételt, ahogyan ők. értik. Kérésük megfogalmazása mögött a trónján ülő Messiás-király képzete húzódik meg. Izráelben a főszemélytől jobbra eső hely a második (vö. Zsolt 110:1), ezt követi a balra eső hely. Jézus válaszából az tűnik ki, királyi uralkodásának ez a formája lesz valóban messiási dicsőségének végső kiteljesedése, de ezt megelőzi valami, amiről világosan szólt, mint földi életének záró aktusáról. A két tanítvány – a többivel együtt – ezt teljesen értetlenül hallgatta annakidején (ouk oidate ti aiteisthe). Most is önmaga sorsáról szól a pohár és a megkereszteltetés képével, Izráelben mindkettő közérthető kép.

A két tanítványnak a példázatos kérdésre adott feleletét nem utasítja vissza Jézus válasza, de így is helyre igazítja magabiztos megszólalásukat. Az a sors, amely őreá vár, a tanítványoknak is osztályrészévé lehet, de az ember földi sorsa és életének mennyei jutalma között még ilyen formában sem lehet összefüggést keresni. Ami egyedül Isten jótetszésétől függ, arra nézve az embernek nemcsak hogy kívánsága, de még kérdése vagy elgondolása sem lehet (vö. ApCsel 1:7). A többi tanítvány bosszankodásának nem az az oka. mintha látnák a Zebedeusfiak kérésének helytelenségét, hanem az, hogy ezek megelőzték őket annak a kimondásában, amiről valamennyien egyformán gondolkoztak. Ezért szól Jézus tanítása valamennyiüknek. A világi hatalomról tett tárgyilagos megjegyzésével együtt utal Isten országának, alaptörvényére (vö. a 9:35 magyarázatával). Mindebben önmagát állítja példának eléjük, aki Emberfia, a világ hatalmas bírája, földi életében mégis az az ismertető jegye; hogy ő szolgál, sőt: életét adja minden emberért (polloi, a héb. rabbím megfelelője, a teljességet jelenti, vö. Ézs 53). A Messiás titka tárul fel ezekben a szavakban: amikor minden jel szerint ellenségei hatalmába kerül, akkor lesz úrrá minden ember ellenségén, – a halálon, minden ember javára, azoknak is javukra, akik most még ellenségei.
2502. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-24 21:42
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 10, 17 • A gazdag ifjú (Mt 19:16–30; Lk 18:18–30).

Az anyagi javak kérdéséről egy „antiparadigmában” tanít Jézus. A kérdés felvetőjéről semmi közelebbit nem közöl Mk, csak az illetőnek Jézus szavaira adott válaszából következtethetünk arra, hogy a farizeusi kegyesség neveltje. Kérdése megszólítással kezdődik (Mt át is formálja, mert a zsidó kegyesség ezt a formát nem tudta elviselni): „Jó Mester!” Jézus visszautasítja ezt a megszólítást, és mint annyiszor, önmaga helyett most is Istenre mutat rá, aki egyedül jó, és aki minden jónak a forrása. A kérdező valami rendkívüli parancsot várhat Jézustól mint az örökélet elnyerésének eszközét, de Jézus a szokványos parancsolatokra utal. Világos, hogy nem másfajta parancsolatokat akar a kérdező elé adni, hanem a „régi törvény” betöltésének módját illetően akarja próbára tenni. A kérdező ezt nem érti: ő azt hiszi, hogy van mire hivatkoznia eddigi étet folytatása alapján. A törvény formai megtartása szerinte igazságának szilárd alapja, Jézus viszont tartalmi próba elé állítja.

Ha valóban megtartotta a törvényt, akkor élő kapcsolata van a törvény tartalmával, a szeretettel. Akkor viszont félre tud tenni mindent, ami akadályozná a szeretet megtestesítésének, Jézusnak a követésében; mivel gazdag, ez az akadály nyilván éppen a gazdagsága. A gazdag nem állja ki a próbát, és Jézus szomorúan nézi küzdelmét: azt, ahogyan minden jószándéka ellenére csődöt mond ebben a kérdésben. A tanítványok kérdésére egy hiperbólikus példázattal válaszol, amelyből az tűnik ki, hogy a gazdagság – emberi lehetőségekben való bizakodás, Isten országa szemszögéből nézve kizáró ok, mert az Isten országába való bemenetel nem emberi lehetőség, ezt a legbecsületesebb emberi igyekezet sem biztosíthatja. Egyedül Isten adhatja meg, mert ő nem ismer lehetetlent sehol, ahol az ember egyébként kételkedik vagy aggályoskodik is. Viszont ezen a ponton félre kell állnia minden formájában az emberi számításnak. A tanítványok joggal hivatkozhatnának arra, hogy Jézusért mindenüket elhagyták, és úgy látszik, hogy joggal kérdezősködhetnének: mi lesz ezért a jutalmuk. De Jézus arra eszmélteti őket, hogy egyrészt bőséges kárpótlást kapnak Isten országa új rendjében mindazért, amit a régi világban eldobtak maguktól; másrészt Isten országának rendje gyökeresen megfordítja a földi értékelésmódot.
2501. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-23 00:57
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 10, 1 • Mt 5:31–32).

A 10:1–31 ismét egy nagyobb egység: a gyülekezet három nagyon jelentős kérdését taglalják (házasság, gyermekek, anyagi javak). A házasság és válás kérdésében Mk általánosabban fogalmaz, mint Mt, aki Mk-ot is követi, de sajátos céljának megfelelően (a farizeusokkal való vita összefüggésében) egy másik forrásból is merít. Mk megfogalmazása szemmelláthatóan számol az ősegyház gyülekezeteinek helyzetével, de a tanítás Jézusnak ott és ekkor elhangzott szavaihoz kapcsolódik; és látszik, hogy nem csupán a tanítványoknak szól, hanem általában a Jézus körül levő tömeghez is fordul. Galilea elhagyása után Jézus Júdeán át tart Perea felé. Útközben olyanok veszik körül, akik vagy személyesen, vagy hírből ismerik. Farizeusok is vannak közöttük, és ezek kényes kérdés elé állítják Jézust: a házassági elválás, helyesebben elbocsátás kérdése elé (a részletekre nézve vö. Mt 19:1kk.; 5:31k. magyarázatát). A kérdés azért kényes, mert ha a korabeli szigorúbb állásponthoz csatlakozik Jézus, akkor népszerűtlenné teszi magát; ha viszont a liberálisabb álláspontot helyesli, akkor ismét szemére vethetik sokat emlegetett erkölcsi szabadosságát.

Jézus a törvény értelmével kapcsolatos megdöbbentő tisztánlátásával hiúsítja meg a vitát és ellenfeleinek mögötte meghúzódó szándékát. Arra mutat rá, hogy a házasság isteni megalapozása az írásnak megváltoztathatatlan érvényű rendelése: ezt erősíti meg otthon, tanítványai kérdésére. Viszont a mózesi rendelkezés érvénye viszonylagos: sem Isten, sem Mózes nem vonható felelősségre azért, hogy szükség volt és van rá Izráelben. De az is világos, hogy abban a pillanatban nincsen rá szükség, amint a keményszívűség esete nem forog fenn. Izráel jogrendjéből indul ki a kérdés, a válasz is, de végül is a keresztyén gyülekezetek és tanítóik előtt válik világossá, hogy Krisztus követői a házasság kérdésében nem igazodhatnak máshoz, csak a teremtő Isten megmásíthatatlan akaratához.

Mk 10, 13 • Jézus megáldja a gyermekeket (Mt 19:13–15; Lk 18:15–17).


A gyermekekről szóló tanítás itt paradigmatikus. Jézus joggal neheztel meg tanítványaira fontoskodásukért: eddigi tanításaiból már érthetnék, hogy milyen kapcsolat van a gyermekek és Isten országa, a kicsinyek és az ő személye között. A magukat túlságosan nagyra tartó felnőttek elé példaként állítja a gyermekeket, nyilván abban, hogy ezek a szó legtisztább értelmében alázatosak: sem többre, sem kevesebbre nem tartják magukat önmaguknál. Így áldja meg Jézus a gyermekeket a zsidóságban akkor szokásos módon: a szülők szerették a rabbikhoz odavinni gyermekeiket, hogy imádkozzanak fölöttük, és áldják meg őket.
2500. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-21 21:19
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 9, 30 • Jézus másodszor jelenti szenvedését (Mt 17:22–23; Lk 9:43–45).

A második szenvedés-prófécia a megdicsőülés „árnyékában” helyezkedik el: ismét szervesen az események összefüggésében. Galileán át halad Jézus tovább, rejtőzve mindenki elől, és közben ismét prófétai szóval készíti tanítványait szenvedése titkának megértésére. Ellenkezés ezúttal nem hangzik el, a válasz mindössze értetlenség: kérdezni nem mernek, és a titok egyelőre továbbra is titok marad.

Mk 9, 33 • A kisgyermek példája (Mt 18:1–5; Lk 9:46–48).

A 33. v. a 9:33–50 nagyobb egységének bevezetése; olyan tanításokat kapcsol össze Mk egy közös vezérszóval (epi tó onomati az első, skandalizesthai a második ilyen kulcsszó), amelyek a tanítványokat egyre nagyobb önállóságra igyekeznek ránevelni. Logikailag az egység a legelső gondolathoz, a nagyság kérdésének helytelen felvetéséhez kapcsolódik. Jeruzsálem felé útban utoljára halad át Jézus Galileán, és még egyszer érinti Kapernaumot is. A tanítványok vitáznak útközben, de amikor Jézus kérdése szembeállítja őket önmagukkal, már tudják, hogy vitájuk helytelen volt. Ezért támad a kérdés után hosszú csend, de az eszmélkedés után Jézus félreérthetetlenül tudomásukra hozza, hogy lelkületük teljesen idegen Isten országától. Ebben az alapvető lelkület a szolgálaté, és aki itt nagy akar lenni, annak a szolgálatban kell kitűnnie. A kisgyermekek azokat a kicsinyeket képviselik itt, akikért Isten országa a tanítványokat szolgálatra kötelezi – Krisztusért (epi tó onomati mou „nevemért = reám való tekintettel”). Egyedül így juthat az ember élő közösségre Krisztussal és az Atyával, nem a hatalom keresése vagy éppen hajszolása útján.

Mk 9, 38 • Egy ismeretlen ördögűző (Lk 9:49–50).

Egymás között versengtek az előbb a tanítványok, most egy körükön kívül állóval szemben kizárólagossági igényüket akarják érvényesíteni. Jézus abban jelöli meg a lényeget, hogy ez az ördögűző az ő neve által (en tó onomati sou az átvezető kifejezés) valóságos kapcsolatban áll vele, ezért lehetetlen, hogy ezzel szinte egy lélegzetre (euthys) ellene forduljon. Isten is azzal vállalja a közösséget az ítéletkor a jutalmazásban, aki ilyen kapcsolatban áll Jézussal. A testületi odatartozás kérdésében Jézus nagyon nagyvonalú. Igaz: aki nem vele van személy szerint, az ellene van (vö. Mt 12:30). De aki forma szerint nem jár együtt a tanítványi körrel, arra úgy kell tekinteniük övéinek, ha Jézus nevével vállal közösséget, mint aki nem ellenük, hanem értük (hyper hémón), az övékével azonos célért végzi szolgálatát (mindkét formula közmondásszerű, ismeretes a kor politikai szótárából, vö. Cicero Pro Ligario 32, de az irodalmi függés feltételezése nem megokolt).
2499. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-20 19:22
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 9, 14 • Az epilepsziás gyermek meggyógyítása (Mt 17:14–21; Lk 9:37–42).

Ez az elbeszélés az előzővel szorosan kapcsolódik Mk alapján a másik két szinoptikusnál is: nyilván már a hagyománynak Mk-ot megelőző fokán kialakult ez az összefüggés, főként tárgyi alapon. Mk szerkesztő munkája még szorosabbá tette az összefüggést, amely a kontraszt jegyében áll: a megdicsőülés hegyéről leérkező Jézus az emberi nyomorúsággal, betegséggel, hitetlenséggel, értetlenséggel és tehetetlenséggel találja szembe magát. Mk elbeszélése alapjában véve szűkszavú, mégis a legszélesebb: a népi-epikus szinten maradó előadásmód során a szavak mögött számos olyan mozzanat húzódik meg, amelyek mindegyike sokatmondó utalássá válik. Az elbeszélés a hegyről visszatérő Jézus szemszögéből van alakítva: körülötte két részre válik a tanítványi sereg. Az egyik oldalon a Jézussal együtt érkező három, akik a hegyen mondtak csődöt értetlenségük miatt; másikon a lent maradt kilenc, akik itt vallottak kudarcot tehetetlenségük miatt. Ekörül forog a vita is, de ennek hirtelen véget vet Jézus megjelenése, aki mennyei dicsőségének nyomait hordozhatja arcán, ez okolja a tömeg megrettenését. Jézus kérdése és az apa válasza után tisztázódik a kérdés, és az események valamennyi résztvevőjének szembe kell néznie önmagával. A gyermekről kitűnik, hogy néma és epilepsziás, de a tanítványok hiába próbálták meggyógyítani. Jézus felkiáltásából megtudjuk ennek az okát is: hiányzott belőlük az Istenre való hagyatkozás magatartása, az a hit, amellyel Jézus gyógyít.

Megragadó fokozás vezet az elbeszélés tetőpontjáig: a gyermeket Jézus elé állítják, és itt kitör rajta epilepsziás rohama. A beteg gyermek szemszögéből feszült lelkiállapota magyarázza ezt; a démoni erők viszont felismerik Jézusban parancsoló urukat, és egy utolsó nagy lázadást kísérelnek meg ellene. A gyermek eszméletlen, amikor Jézus kérdésére az apa a helyzet súlyosságának jellemzésére azt is elmondja, hogy fia kora gyermekségétől szenved ebben a bajban (eis to pyr auton ebalen kai eis ta hydata: az epilepsziás roham hű ábrázolása). Ezért és a történtek miatt válik az apa óvatossá hitében, mivel az emberi körülményekre néz, nem Krisztusra. Jézus erre válaszolva tanítja őt az igazi hit korlátok nélkül munkálkodó erejéről, az apa pedig egyetlen kiáltással vall hitéről, és vall hitetlenségéről, amellyel már nem vállalja a közösséget, hanem Jézushoz fordul segítségért, hogy szabaduljon hitetlenségétől, és teljes hitre jusson. A gyermek gyógyulása Jézus közbelépésére két mozzanatban történik meg: a démon távozása után a gyermek olyanná lesz, mint a halott, ezután Jézus szinte a halálból kelti életre ismét. Az elbeszélés befejezése is Jézus szemszögéből nézve formálódik. Mindenki eltűnik a színről, csak Jézust látjuk, amint szokásához híven messiási tettének elvégzése után visszalép, majd az utána siető tanítványoknak kérdésükre tehetetlenségük okát felkészületlenségükben jelöli meg. Aki Jézust követi, annak tudnia kell, hogy hol van szükség minden erejének latbavetésére, és hol kell teljesen félreállnia, hogy egyedül Isten cselekedhessék. Erre készíti fel az embert az imádság.
2498. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-19 00:56
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 9, 2 • Jézus megdicsőülése (Mt 17:1–13; Lk 9:28–36).

A megdicsőülés elbeszélésében Mk és Mt (a Mt 17:6–7 leszámításával) a Lk-féle párhuzammal szemben jelentősen egyezik. A 2–9 maga az esemény, a 10–13 ehhez fűz reflexiókat egy Illésapokaliptika és Jézus szenvedés-próféciája jegyében. Az elbeszélés nem lehet Jézus epifániáinak visszavetítése a földi Jézus életébe, mert epifániáiban Jézus nem így jelent meg, és egy ilyen eredetű elbeszélésben Mózes és Illés alakjának sem volna mit keresnie. A megdicsőülés Mk koncepciójában a caesareai hitvallás megpecsételése, Jézus messiási pályájának fordulópontja (peripeteia). Így rokon a keresztelési jelenettel, amely Jézus messiási pályáján való elindulásának mozzanata (csak ott a látomás csupán villanásszerű); de előkészítője a Feltámadott megjelenéseinek is, amelyekben viszont a feltámadás utáni új ember teste válik láthatóvá. Hat nappal a szenvedés-prófécia után történik a megdicsőülés (ez az isteni kinyilatkoztatásra való felkészülés időtartama, vö. Ex 24:16; Lk nyolc napja a római időszámítást követi). Három legközelebbi tanítványát viszi magával Jézus: három tanú jelenlétében történik az esemény (Deut 19:15).

Az elbeszélésből következhetik, hogy Péter beszélte el későbben. Hogy melyik hegy az, amelyen Jézus metamorphósis-a történik (Mk nyugodtan használja ezt a nem egészen veszélytelen szót), azt nem tudjuk. Mk „naív” ábrázolásmódja apokaliptikusan túlzó, és ehhez a hangulathoz hozzátartozik Mózesnek, a törvény megfogalmazójának és Illésnek, a törvény helyreállítójának a megjelenése is. Péter az ünnepi percben nagy buzgalommal ajánlja fel szolgálatát az Úrnak és a vele együtt levő mennyei személyeknek, de az elbeszélésből megmutatkozik, hogy az emberi tanúk ezúttal sem értik az esemény lényegét. Az is kitűnik, hogy nem a látomás a lényeg: ez csak felhívja a jelenlevők figyelmét a mennyei szózatra, amelyet már Jézus megkeresztelkedésének elbeszéléséből ismerünk. Amint ez elhangzik, tovább nem is történik semmi. Jézusnak a hegyről lefelé jövet mondott szavaiból világossá válik, hogy a történtek valamiképpen feltámadására utalnak. A tanítványok ismét nem értik Jézus rejtélyes szavait. Odáig jutnak el legmesszebbre, hogy azt hiszik: Illés megjelent a hegyen, tehát most már időszerű az Emberfia dicsőséges eljövetele. Optimista váradalmaikkal szemben Jézus most is szenvedéseire utal; Illés nevével Keresztelő János sorsát jellemzi, mintegy utalva vele tulajdon sorsára.
2497. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-18 00:27
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 8, 27 • Péter hitvallása (Mt 16:13–20; Lk 9:18–21).

Az elbeszélés fordulópont az evangéliumban. A 8:27–10:52 az utolsó nagy egység a Jeruzsálembe vezető út ábrázolásában; azonkívül Jézus itt már minden módon igyekszik tanítványait ránevelni a messiási küldetése titkának igazi megértésére, és elhatárolni a nép körében oly szívósan élő hamis, politikai tartalmú messiás váradalomtól. Caesarea Philippi (Kaisareia hé Philippou, Philippos székvárosa, nevét Tiberius tiszteletére adta neki a tetrarcha) környékén vannak úton, Galileán kívül, viszonylag biztonságban. Jézus első kérdésére arról számolnak be övéi, hogy mit tart róla a közvélemény. Mindenesetre prófétai, sőt: apokaliptikus prófétai személyiségnek tekintik, Isten országa útkészítőjének, igehirdetésének tartalma alapján. A második kérdés a tanítványok állásfoglalását tudakolja. Péter mondja ki a döntő szót: a tizenkettő a leghatározottabban a megígért Messiást látja és vallja meg Jézusban. Amennyire szabatos Péter válasza, annyira nyomatékos, Jézus szava is: az igazi Messiás csak azt nem akarhatja, hogy ővéi propagandát csináljanak messiásvolta mellett, és messiási „mozgalmat” robbantsanak ki körülötte.

Mk 8, 31 • Jézus először jelenti szenvedését (Mt 16:21–23; Lk 9:22).

Jézus messiási küldetésének lényegéhez Messiás voltának titokban tartásához hasonlóan hozzátartozik szenvedése és halála is. Most látja elérkezettnek az időt arra; hogy erről nyíltan szóljon. Péter magatartása mutatja, hogy mennyire nem értik a tanítványok tulajdon hitvallásuk igazi tartalmát sem. Jézus szavaiból pedig az tűnik ki, hogy tanítványa, ha nem Isten dolgainak összefüggésében él és gondolkodik, a Sátán szócsövévé válik.

Mk 8, 34 • Jézus követése (Mt 16:24–28; Lk 9:23–27).

Jézusnak szenvedéseiről mondott prófétai szavaihoz annak kijelentése is hozzátartozik, hogy övéinek sorsközösséget kell vállalniuk vele. Ez azt jelenti, hogy az ember megtagadja önmagát, emberi számításait, és vállalja Jézus követésének minden terhét a halálig (arai ton stauron közmondásszerű, bár nem kimutathatóan közmondás). Isten országának alaptörvénye szerint csak az „menti meg” Istentől kapott teljes életét, aki nem reszket földi egzisztenciájáért, amikor Krisztus ügyének a vállalásáról van szó. Az meglehet, hogy az ember mindent a nyereségoldalon könyvelhet el földi életében, de ezért „önmagát” vesztette el, ezt az árat fizette érte. Ez az út azonban nem fordítható meg: elveszített önmagunk ára nincs a kezünkben. A helytállás alkalma Krisztusnak és ügyének vállalásában ez a földi élet: aki ezen a ponton itt elbukik, arra Krisztus és Isten nem kényszeríti rá magát; az ítéletben csak az illető földi döntésére üt pecsétet. Jézus befejező szavai azt hirdetik meg, hogy az ő feltámadásával megkezdődnek a végső idők, és az egyház az eszkhatológikus ekklésia. Csupán a dicsőséges Úr végleges, látható és ítéletes megjelenése, tehát megjelenésének beteljesedése van hátra, és ez válik valósággá visszajövetelében (a parousia-ban).
2496. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-17 00:09
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 8, 22 • A betsaidai vak meggyógyítása.

A 7:31kk.-vel rokon ez a történet: Jézus Izráelen kívül gyógyít, hasonló a gyógyítás módja, ismétlődik elhíresztelésének tilalma is. Mindenesetre a 7:37 Jézust dicsőítő szava már erre a történetre is utal, az előző elbeszéléssel viszont a 18. v. állítja kapcsolatba: Jézus körül a vakok látókká lesznek. Jézus a beteg gyógyításában felhasználja korának orvosi eljárásmódját (a nyál lélekhordozó, így gyógyító ereje van), de a gyógyulás lefolyásából az is kitűnik, hogy meg kell neki küzdenie a betegséget okozó erőkkel: az eredmény nem mutatkozik azonnal teljes mértékben, de Jézus nem csügged el a küzdelemben, hanem a felgyógyulás után (ennek jellemzése arra vall, hogy a betegnek korábban voltak látási élményei) folytatja munkáját mindaddig, amíg a teljes gyógyulás be nem következik (ebtepen télaugós hapanta).
2495. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-16 23:55
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 8, 11 • Mt 12:38–39).

Közvetlenül a megelégítési történethez kapcsolódva először arról számol be Mk, hogy a farizeusok mennyből való jelt követelnek Jézustól vitájuk során: ezen messiási küldetésének olyan igazolását értik, amely kizár minden ellentmondást, és független az ember hitbeli döntésétől. Jézus meglátja szavaik mögött az ellene irányuló indulatot (peirazein „próbára tesz; bűnre csábít”): ez a magatartás éppen az előbb történt messiási jelei láttán a legteljesebb értetlenségről árulkodik. Népe szívének keménysége mélyen elszomorítja, de ez sem változtathat válaszán. Nem adhat nekik olyan jelt, amilyet követelnek (ei dothésetai a tagadással egyértelmű, hiányos esküforma), de vitába sem száll velük, hanem magukra hagyja őket. Ezután az tűnik ki, hogy a tanítványok, akik állandóan a földi megélhetés kérdéseivel vannak elfoglalva, mennyire nem fogékonyak Jézus példázatos rejtélyes szavai iránt, amelyekkel ő szüntelenül Isten országának gondolatkörén belül mozog. A részlet Mk erőteljes szerkesztő munkájának nyomait árulja el. Kulcsszava a kovász (zymé): az akkori szóhasználatban a kenyér (artos) szinonimája is, de átvitt értelemben jelöl olyan magatartást vagy tanítást, amely erjeszt, esetleg éppen bomlaszt (vö. 1Kor 5:6kk.). Jézus intelmének ezt a részét nem ragadják meg tanítványai, és a Mester mélyértelmű szavakkal veti szemükre értetlenségüket. Szívük mélyén ők sem „emlékeznek” a megelégítésekben adott messiási jelekre, ezért ragadnák meg emberi gondolatkörükben, és ezért nem jutnak el Jézus szavai igazi, mély értelmének megragadásáig. Jézus emlékeztetése, majd nyomatékos kérdése segíti hozzá őket végül ehhez a megértéshez.
2494. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-15 12:29
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 8, 1 • Négyezer ember megelégítése (Mt 15:32–39).

A részlet a 6:34–44 párja (dublettje), a legjelentősebb eltérés az, hogy itt Jézus kezdeményezi a sokaság megelégítését, másak a számadatok is (ötezer helyett négyezer ember, öt helyett négy kenyér, a halak számát nem említi, tizenkettő helyett hét kosár, és itt sincs említve, hogy a megelégítettek férfiak). A dublett-alkotásnak az evangéliumokban mindig határozott célja van. Itt főként a Lk 9. és 10. részbeli két kiküldési történet alapján arra kell gondolnunk, hogy míg az ötezer megelégítése Izráelben történt, addig a négyezeré a pogányokra nézve adott messiási jel. Erre utalhat a fiak és kutyák kenyerének említése (5:27k.; mások hasonló utalást látnak a kosarak számában: a tizenkettő a tanítványi körre, az itteni az ún. hetes körre céloz). A záró földrajzi adat bizonytalan (Dalmanutha ismeretlen, mellette Magadan és Magdala szerepel leginkább).
2493. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-14 21:57
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 7, 31 • Mt 15:29–31).

Az elbeszélés a 8:22–26-hoz hasonlóan Mk önálló anyaga: keretszerűen fogja körül amazzal együtt a közbeeső anyagot. Mindkét elbeszélésnek világos a kapcsolata Ézs 35:5 messiási ígéretével: Jézusban a megígért Messiást állítják elénk, korát a megígért messiási kornak minősítik. Továbbra is pogányok között van Jézus, és az előzőkben tapasztalthoz hasonló hittel találkozik. A gyógyítás módja részint a kor orvosi módszereihez alkalmazkodik, részint a gyógyító Isten segítségül hívását fejezi ki. Az eredmény teljes; a hallgatási parancs ismeretes, a csoda „hitelesítője” az álmélkodó tömeg nyilatkozata.
2492. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-13 19:56
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 7, 24 • A szíroföníciai asszony (Mt 15:21–28).

Szűkebb hazájában egyre kevésbé maradhat rejtve Jézus, viszont népe iránti kíméletből kerülni akar minden feltűnést vagy jóvátehetetlen összeütközést. De messiási jelt is ad akkor, amikor a pogányok között is megjelenik. Ezek körében megdöbbentő mértékű hitre talál ugyanakkor, amikor honfitársai hitetlenül elfordulnak tőle, sőt egyre inkább ellene is fordulnak. Közben nem feledkezik meg Jézus Izráelnek arról a kiváltságos helyzetéről, amely megkülönbözteti a pogányoktól. Egy pogány asszony (Tirusz és Szidon, az ún. szíriai Fönicia vidékén vagyunk) démoni megszállottságban szenvedő leánya meggyógyítását kéri Jézustól. Ő az említett, Izráel kiváltságára utaló szemponttal állítja próba elé az asszonyt, de ennek hite kiállja a próbát. A példázatos szó kulcsa a „kutya” (kynarion) megjelölés: ennek lehetne megvető és elutasító értelme is. De az asszony, hite sugallatára, úgy érti Jézus szavait, hogy az Izráelben megvetett pogányok is Isten „háztartásához” tartoznak, ha mindjárt a kutyák helyén is. Ezt a hitet és alázatot jutalmazza Jézus azzal, hogy meggyógyítja az asszony leányát.
2491. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-12 00:11
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 7, 1 • Jézus tanítása a tisztaságról (Mt 15:10–20).

A hosszabb részlet egységét az adja, hogy formai tekintetben Jézus tanítását az emberi hagyománnyal állítja szembe (paradosis tón anthrópón), tartalmi téren pedig a tanítványoktól várt emberséges magatartást a farizeusok vezette Izráel külsőséges, törvényes-rituális gondolkozás módjával. A részlet terjedelme jelentőségéhez, van mérve: Jézusnak farizeusi környezetével való ellentéte itt éri el tetőpontját. A vita csak a tisztaság értelmezésére korlátozódik, de az egyház életének szinte első perceitől kezdve világos, hogy mennyire fontos problémája ez a zsidókból és pogányokból születő „harmadik népnek”. Ezen a helyen különleges hangsúlyt is kap a részlet: Jézus ezután pogány vidékre megy tanítványaival, és ezt megelőzően szabadítja fel őket Izráelnek a törvényre támaszkodó kizáró (exkluzív) szemléletétől, hogy magatartásuk nyitott, magához ölelő (inkluzív) lehessen azok iránt is, akik nem a törvény alatt élnek. Mk szerkesztő munkája révén változatos anyag válik itt szerves egésszé (problémafelvetés 1–2, magyarázó jegyzet a pogánykeresztyén olvasóknak 3–4, expozíció 5, illetve 1–5, prófétai idézet: a hamis kegyesség veszélye 6–8, Isten törvényének megrontása emberi hagyományok kedvéért

9–13, példázatos tanítás a tiszta és tisztátalan ellentétéről 14–16, a példázat kettős élű kifejtése 17–23). Jézus járja a maga útját, és útközben odagyűlnek hozzá azok is, akiknek valami keresnivalójuk van rajta. Ezúttal farizeusok és írástudók ezek, a törvény magyarázatának szakértői és a nép gyakorlati kegyességének ellenőrei, Jeruzsálemből. A vád alapja Jézus környezete egynéhány tagjának magatartása: ezek „szentségtelen” (koinos rituális értelmű, magyarázza az aniptos) kézzel ülnek asztalhoz, éles ellentétben az ősi hagyománnyal, amely nem egyenértékű ugyan a törvénnyel, de hihetetlen tekintéllyel nehezedik a népre (pantes hoi Ioudaioi a római zsidókra vonatkozik, akik körében általában a farizeusi rendszabályok érvényesültek). Jézus nagyon élesen válaszol a vádra: ellenfeleinek felszínes és külsőséges kegyességi felfogásukon kívül mindjárt azt is szemükre veti, hogy az emberi hagyományokat föléje helyezik Isten parancsolatainak (a válasz élességére jellemző a hypokrités, a héb. chánéf megfelelője, amelynek végső jelentése: „istentelen”; valamint a kalós atheteite „ti meg szépen semmivé teszitek…”).

De Jézus túlmegy az általánosságok körén, és az említett magatartás megvilágítására az ötödik parancsolatot említi fel, pozitív és negatív fogalmazásában. A rút visszaélés lényege az, hogy az elaggott szülők eltartásának kötelezettsége alól, amelyet a törvény tartalmaz, ki lehetett bújni, ha az e célra felhasználandó vagyontárgyat vagy vagyonrészt tulajdonosa templomi ajándékká (korban) nyilvánította, mert akkor más célra nem volt felhasználható. A szülők halála után viszont gyakran, legalábbis részben mentesítették a korban-t a lekötöttség alól, és a fogadástevő saját használatára kapta vissza. Az öncélúvá vált kultusz tehát először kiszorítja az etikai parancsot, azután hazugságba is viszi az embert, aki a templomot eléje helyezte Istennek. A kultikus-rituális kifogásra visszatérve Jézus végül is egy rejtélyesen hangzó, példázatos tanítást ad a tömegnek, amelyet a már ismert ünnepélyes záradékkal pecsétel meg.

A tömeg nyilván nem érti a példázatot, hiszen a tanítványok sem értették meg: az ő részükről ezt most már rossz néven veszi Jézus (akmén asynetoi este szemrehányó hangsúlyú). A magyarázat valóban végtelenül egyszerű. Az első példázatfélben a táplálkozás törvényszerűségeiről van szó: ami a táplálkozás során jut be az emberbe, ti. emésztőrendszerébe, abból a test felhasználja azt, amire szüksége van; ami pedig marad, az is „a maga helyére” kerül (katharizón panta ta brómata Jézusra vonatkozik, ha a 17. v. kezdetéhez kapcsoljuk). Az árnyékszékre bajos vonatkoztatni nyelvi és tartalmi okok miatt egyaránt, sokan a szövegbe benyomult gsi glosszának tartják. Egészen más a „dolgok útja” a lelki életben: itt a tisztátalan, ti. a gonosz az ember „belsejében” terem meg, és azzal teszi tisztátalanná az embert is, környezetét is, hogy kiárad belőle. Hogy félreértés ne essék, az ilyenfajta bűnök nevükön nevezésével („bűnkatalógus”) zárja Jézus a tanítást.
2490. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-11 00:51
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 6, 45 • Jn 6:16–21).

Krisztus mindig a konkrét nyomorúságból szabadítja meg az embert: ennek jegyében követi az előző történetet a következő elbeszélés, amelyben Jézus arra ad parancsot tanítványainak, hogy előtte, tehát nélküle menjenek át a tengeren. Láthatóan egyedül hagyja őket (ő maga az Atyával keresi ezalatt az imádságos közösséget), egyedül áll a parton, míg a hajó ellenszéllel kínlódva vergődik a tenger közepén, majd jelenlétének valószerűtlenségével megrettenti övéit: de végül a valóságos veszélyből szabadítja meg őket. Ezúttal is csak döbbent csodálkozást vált ki belőlük. Mk itt már arra is utal, amiről a másik két szinoptikus csak a második megelégítési történet után szól; hogy ti. a tanítványok egészen másképpen ítélnék meg az eseményeket, ha „értettek volna a kenyerekből”, és ha nem volna még mindig kemény, érzéketlen, fogékonyság nélkül való a szívük.

Mk 6, 53 • Jézus sok beteget meggyógyít (Mt 14:34–37).

Az újabb summárium beszédes kontrasztja az előző történet végének: a tanítványok szíve kemény, a Jézussal sokkal kevésbé szoros kapcsolatban álló sokaság, Genezáret vidékének lakossága viszont korlátlan bizalommal van iránta. A sokaságra nézve ennek meg is van az eredménye, Izráel egészét viszont arra eszmélteti, hogy míg Jézus tetteinek közeli, állandó tanúi csődöt mondanak, addig a távoliak megtalálják hozzá az utat.
2489. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-10 00:14
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 6, 30 • Jn 6:1–15).

Küldetésük befejeztével az apostolok visszatérnek Jézushoz, és beszámolnak tapasztalataikról. Jézus éppen a szolgálat érdekében fontosnak tartja, hogy egy rövid időre visszavonuljanak és pihenjenek. A segítségre szorulók és segítséget kérők száma nem csökken, de a szolgálat érdeke megkívánja, hogy egy rövid időt együtt töltsenek, kérdéseik megbeszélésére. Nem öncél ez: amikor az elhagyatottsága miatt szenvedő tömeg felfedezi és utoléri őket, akkor Jézus nem vonja meg tőlük segítségét. Megesik rajtuk a szíve (esplagchnisthé Jézus irgalmasságra indulásának szava az Újszövetségben), és megadja nekik azt, amire szükségük van. Egy pillanatra a tanítás közben mintha megfeledkeznék a tömeg testi szükségeiről: a tanítványok figyelmeztetik rá. De azonnal kitűnik, hogy Jézus nemcsak észreveszi ezeket a szükségeket, hanem felelősnek is tudja magát kielégítésükért, így – joggal – felelőssé teszi érte tanítványait is, akik a gyakorlati kivitelezésben már könnyen magukra hagyták volna Jézus hallgatóit.

Meg is próbálják Jézust győzni a vállalkozás képtelenségéről, de Jézus nem hajlandó elfogadni emberi számítás diktálta érveiket. Így a képtelenül kicsiny készletből, nyilván Isten teremtő erejének munkája által, a tanítványok aktív részvételével nemcsak hogy megelégíttetik a tömeg, hanem egyrészt mindez teljesen rendezetten történik, másrészt a maradék mennyisége óriási bőségről tanúskodik. Az elbeszélés Mk szokása szerint népies stílusú, józan, mégis valami titokzatosság lengi körül (pl. a symposia és prasiai amúgy sem gyakori szavak ismétlése disztributív értelemben). A jelenlevők számát minden közelebbi meghatározás nélkül adja (másként Mt 14:21), de a jelenetnek az úrvacsorára utaló jellege itt is világos (még ha a 41. versben eulogein szerepel is eucharistein helyett).
2488. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-09 00:10
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 6, 14 • Keresztelő János halála (Mt 14:1–12; Lk 9:7–9; 3:19–20).

A tanítványok munkásságának mintegy a hátterét rajzolja ez az egység. Főalakja Heródes Antipás (Kr. e. 20–Kr. u. 39), aki Kr. e. 4-ben lett Galilea és Perea tetrarchája. Atyjához, a Nagy Heródeshez hasonló jellem: erőszakos, ravasz férfi, Róma föltétlen kiszolgálója. Értesül János és Jézus munkásságának következményeiről, és értékelésében sajátosan kerül kapcsolatba kettejük személye. Az egyébként felvilágosult hellénista most babonás magyarázatot keres a János és Jézus közti különbségre: Jézus ui. Jánostól eltérően „csodákat” tesz, és ez csak úgy érthető, hogy benne nem a halálon innen álló ember áll előttünk. Apjához hasonlóan Antipás is szeretett volna a messiási királyság örököse lenni, ezért élénken figyelt minden messiási „mozgolódásra” Izráelben. Itt is ahhoz az általános vélekedéshez csatlakozik, amely Jézust, legendás híre alapján, Izráel történetének legnagyobbjaihoz hasonlítja. Kiegészítésül olyat beszél el Mk, ami időben megelőzi a mondottakat. János sorsát azért is mutatja be, mert így utal Jézus várható végére (vö. Mt 17:12k.).

A történeti hitelességű eseményt (Iosephus, Antiquitates XVII. 5:2) Mk tárgyilagosan, népi stílusban beszéli el. Jellemeinek előre meghatározott, tipikus körvonalai vannak (Herádiás – Jezábel; Heródes – Ahasvéros kínálkozó párhuzamok az Ószövetségből); így azon sem csodálkozhatunk, ha adatai nem mindenütt pontosak (Herddiás nem Philipposnak, hanem Antipás ugyancsak Heródes nevű testvérének volt a felesége). Mk Heródes jellemzését akarja adni az elbeszélésben. János, a nyíltszívű, egyeneslelkű próféta, szemére veti az uralkodónak bűnös életmódját (echein tina a törvénytelen együttélést jelenti). Heródiást vérig sérti János szava: az ő magatartása egyértelmű. Heródesre viszont mély benyomást tesz János kimagasló személyisége és kristálytiszta jelleme. Fél tőle, de vonzódik hozzá. Csakhogy egy uralkodó bármilyen lehet, de felemás jellemű nem. A lelke mélyéig hiú és hatalomvágyó, de a jó iránt sem érzéketlen tetrarcha az események játéklabdájává lesz. Egy születésnapi lakomán a mámor, a királylány elragadó tánca és Heródes nagyhangú ígérete Heródiás kezébe adja a helyzet kulcsát. János sorsa prófétai sorsként teljesedik be, Heródes korábbi jóindulatának utolsó jeleként pedig tanítványai elvihetik mesterük holttestét, hogy leróják iránta a kegyelet adóját.
2487. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-08 00:44
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 6, 7 • Lk 10:1–12).

Jézust nem kedvetleníti el a galileai kudarc: válaszul kiküldi a tizenkettőt (vö. 3:13–19; Mk itt már úgy szól róluk, mint ismert és meghatározott körről). Ezzel fokozottabban állítja döntés elé népét, és fel akarja készíteni tanítványait későbbi nagy küldetésükre. Önmaga. küldetésének részeseivé teszi őket, amellyel őt ruházta fel az Atya. Ehhez nagyon fontos az; hogy minél akadálytalanabbúl mozoghassanak (erre utal a saru, a vándorbot és az egy öltözet ruha); egyébként itt még rábízza őket népüknek a próféták és a vándor-igehirdetők iránti vendégszeretetére (ez teszi szükségtelenné, hogy élelmet, tarisznyát, pénzt és egy váltás ruhát vigyenek magukkal; ezért kell ügyelniük arra is, hogy minden helységben kitartsanak egy vendéglátónál, különben megbántanák azt, aki befogadta őket). A tizenkettő elindul a küldetésbe a megtérés evangéliumával, a megváltó Krisztustól kapott ajándékaikat híven osztogatva. De azt is tudniuk kell, hogy útjukon áldás mellett ítéletet is hordoznak magukkal: aki nem fogadja be őket, azzal érthető jel útján („verjétek le a port a lábatokról”) kell ítéletesen megtagadniuk mindenféle közösséget.
2486. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-07 00:41
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 6, 1 • Jn 6:42; 4:44).

A 6:1–44 egységei között első pillantásra nem vehető észre összefüggés, de valójában ezek a részek Jézus galileai munkásságának záró szakaszát (6:1–6) és jeruzsálemi munkásságának előkészületeit adják. Az előzőkkel éles ellentét adja meg az összefüggést: az isteni teljhatalommal cselekvő Jézust most szűkebb hazája képviseletében veti el Názáret (patris egész Galileára vonatkozik). Szavainak és tetteinek rendkívüli erejét megismerték, csak az Izráelben közkeleti felfogás szerint képtelenségnek tartják, hogy egy családja köréből közelről ismert, magukfajta ember legyen a Messiás. Ez a mozzanat az elbeszélés egyik alappillére, a másik Jézusnak a prófétasorsról mondott közmondásszerű szava, amely a názáretiek botránkozásának okára mutat rá.

Az emberi logika szerint az emberközelség mindig akadálya az igazi nagyság felismerésének, és a bűnös ember egyik legnagyobb tragédiája az, hogy akit tisztelni és értékelni akar, azt eltávolítja magától. Ebből születik az igazi értékek megtagadása és a hamis értékek hazug kultusza. Övéi hitetlensége megdöbbenti Jézust, és egyszerűen lehetetlenné teszi, hogy folytassa messiási munkáját ezen a területen. Még egyszer végigjárja falvaikat, és tanít közöttük, de ezzel véget is ér galileai munkássága.
2485. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-06 00:17
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 5, 21 • Jairus leányának feltámasztása, a vérfolyásos asszony meggyógyítása (Mt 9:18–26; Lk 8:40–56).

Jézus a halál fölött is diadalmaskodik isteni erejével. Az egységbe fonódó két történet a párhuzamokban hasonlóan jelentkezik, úgyhogy már a hagyomány megelőző fokán is ebben az összefüggésben szerepelhettek. Tartalmi tekintetben az a mozzanat kapcsolja össze a két történetet, hogy az emberi élet igazán válságos helyzeteiben leomlik minden válaszfal a kérő ember és a segítségül hívott Isten között. Jairus emberi számítás szerint éppen úgy a képtelenségek talaján áll; amikor azt kéri Jézustól, hogy halálán levő leányát gyógyítsa meg, mint a vérfolyásos asszony, aki Jézus puszta érintésétől várja emberileg gyógyíthatatlannak tartott betegségéből való gyógyulását. Alig száll partra Jézus ismét hazájában, egy Jairus nevű zsinagógavezető siet hozzá a tömegből, és reménytelen helyzetben levő leánya gyógyításáért könyörög hozzá (eschatós echei „a végsőkön van”, mint Lk-ban, másként Mt). Jézus habozás nélkül elindul az apa kérését teljesíteni. Ekkor egy újabb, váratlan eset tartja fel.

A vérfolyásos asszony helyzetét akkor értjük meg, ha arra gondolunk, hogy betegsége miatt a törvény értelmében hosszú ideje kitaszítottként él népe körében. Annyira tisztátalan, hogy a vele vagy használati tárgyaival való érintkezés mindenkit tisztátalanná tesz (Lev 12:1kk.; 15:19kk.; kül. 25kk.). Helyzete emberi számítás szerint reménytelen, ez magyarázza elszántságát, amellyel érinteni mer egy rabbit, és azt a rejtőző módot is, amellyel a gyógyulást keresi. A gyógyulás bekövetkezik: eloszlik Jézus környezetének értetlensége és az asszonynak hite ellenére fennálló bizalmatlansága is. A testi-lelki gyógyulás megtörténtét Jézus szavai szentesítik. E kitérő után Jézus folytatja útját Jairus háza felé: nem hagyhatjuk számításon kívül, hogy a haldokló leány apjának milyen próbát jelent az a néhány perc is, amelyet Jézus a vérfolyásos asszonynak szentelt. Közben már jönnek is a hírvivők a leány halálhírével, és az elbeszélés itt éri el tetőpontját: Jézus egyrészt buzdítja a hitében végsőképpen próbára tett apát, másrészt mindvégig ura marad a helyzetnek.

Csak legbizalmasabb tanítványait hagyja maga mellett, szembeszáll a tehetetlen, hangoskodó gyász szokványos kifejezésével és a „gyászolók” gúnyos ellenkezésével. Emlékezetes szavaival (talitha koum: Mk az eredeti nyelven idézi) életre kelti a gyermeket, és környezete valamennyi tagjánál reálisabban gondolkozva még azzal is törődik, hogy adjanak enni a gyermeknek. A nem kívánatos hírverésnek itt is elébe vág, és szigorúan megtiltja az eset elhíresztelését.
2484. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-04 00:22
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 4, 35 • A tenger lecsendesítése (Mt 8:23–27; Lk 8:22–25).

A 4:35–5:43 Jézus mindenek fölötti hatalmát mutatja be messiási tetteinek elbeszélésével. A három elbeszélés közös tartalma az ősegyház hitvallása: kyrios Iésous, formájuk a kor csoda-elbeszéléseire emlékeztet. De Jézus e tettei nem csodák a szó általános vallástörténeti értelmében, hanem messiási jelek, amelyek isteni teljhatalmából folynak, de nem azt vannak hivatva bizonyítani, hanem a bűn és a halál elleni harc mozzanatai. Céljuk nem a hit pótlása tapasztalati bizonyosság nyújtásával, hanem az ember hitbeli döntés elé való állítása. Ez a részlet azt beszéli el, hogy a tanítványok a példázatos tanítás befejeztével minden előkészület nélkül elindulnak a túlsó partra. A hirtelen támadó forgószél gyakori, ijesztő és veszélyes jelensége a galileai „tengernek”. A próbára tevő helyzetben az tűnik ki, hogy a tanítványok Jézus „felelősségtudatában” és hatalmában egyaránt kételkednek; hogy Jézus mindezek ellenére korlátlan úrnak bizonyul a természet erői fölött; hogy övéinek már az eddig átéltek nyomán is kellene hitüknek lennie a Mester személyére nézve; és végül: hogy válaszuk még a mostani kétségtelen jelre is csak döbbent, csodálkozó kérdés tud lenni.
2483. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-03 00:04
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 4, 30 • A mustármag példázata (Mt 13:31–32.34; Lk 13:18–19).

Mk-ban az Isten országáról szóló példázatok közül az utolsó a megelőzőnek párja: annak két mozzanatát emeli ki. Isten országa független minden emberi beavatkozástól, és a kezdet jelentéktelenségével a beteljesedés hihetetlen nagysága áll szemben (ebben a példázatban Lk teljesen a Logiától függ, Mt mindkét forrásra támaszkodik, de mindketten a kovász példázatával együtt adják a mustármag példázatát). Mk megfogalmazása gnómikus: nem egyszeri történést ábrázol, hanem általános szabályra utal, amikor elmondja, hogy az egyébként zöldségféle számba menő mustárcserje hogyan válik minden másnál kisebb magból a saját fajtája keretei közül kilépve fához hasonló növénnyé. E földön Isten országa sem mutat többet elenyészően kis emberi közösségnél, csak végső kiteljesedése mutatja olyannak, amilyennek hitünk most is tartja: mindennél nagyobbnak és minden máshoz viszonyítva egészen másnak. Befejezésül arra utal Mk, hogy Jézus sok más példázatot is mondott tanítványainak: az evangélium nem lép fel a teljesség igényével, csak legjellegzetesebb példáival szemlélteti Jézus ilyenfajta tanításának természetét.
2482. hozzászólás
Létrehozva: 2017-03-02 01:08
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 4, 26 • A magától növekvő vetés példázata.

A magvető példázatához tartozó rövid függelék csak Mk evangéliumában van meg: kulcsszava az automaté. A meghirdetett ige az igét befogadó emberi életben Isten mindentől független munkája által termi meg gyümölcsét. Minden emberi igyekezet, türelmetlen sürgetés csak ronthat ezen a folyamaton. Az ember feladata egyedül az, hogy készen álljon az eredmény nyilvánvalóvá lételére, és el ne szalassza „a maga idejét”.
2481. hozzászólás
Létrehozva: 2017-02-28 00:24
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 4, 1 • A magvető példázata (Mt 13:1–11.13–15.18–23; Lk 8:4–15).

A 4:1–34; amelyet leginkább „tengeri prédikációnak” nevezhetünk, Mt Hegyi Beszédének egyik alapja. A külső helyzet az 1–2 közléséből világos: Jézus csak akkor tud az óriási tömeghez szólni, ha hajóra száll, és onnan tanít, a tömeg pedig a parton hallgatja. A 10–25 kilép ebből a helyzetből: itt Jézus a tanítványokkal marad egyedül. Mk nyilván Jézus példázatos tanításának eredeti vonásait őrizte meg: ezeket mutatja hűségesen a másik két szinoptikus is.

Erre az jellemző, hogy képanyagát a hétköznapok jelenségeinek világából meríti. Sohasem sztatikus tulajdonságokat állít párhuzamba, hanem történéseket. Az összehasonlításban egyrészt közelebb viszi az emberhez Isten országát azzal, hogy földi történéseken szemlélteti törvényeit, másrészt megszenteli ezzel a földi viszonylatokat. Példázatai megfogalmazásából az is kitűnik, hogy Isten országáról adott értelmezése lényege szerint különbözteti meg kortársaitól. Ha ez nem így volna, elég volna ezek magyarázatához kapcsolódnia, és csak a kritikus ponttól kezdve rámutatnia az elágazásra. A magvető példázatának megfogalmazása feltűnően egyező a három szinoptikusban. Minden mozzanatában a palesztinai talajviszonyokra ismerünk és a földművelés ottani módjára: először vetettek, ezután szántották be az elvetett magot, a boronálást pedig nem ismerték.

Figyelemreméltó két hiperbólikus vonás: a magvetés tékozló bősége (alig valami jut a jó földbe), és a terméshozam nagysága. A befejező mondat ünnepélyesen hangsúlyozza, hogy a mondottak ismerete igen fontos a tanítványoknak küldetésük szempontjából. A tanítás rendkívülisége a tanítványoknak is feltűnik, innen a kérdés; de ez egyúttal alkalmat is ad Jézusnak arra, hogy elmondja: mi a példázatos tanítás isteni rendeltetése. Nem sajátos Mk-féle, páli ihletésű predestinációs theoldgia ez A feltett kérdésre ószövetségi prófécia a válasz (Ézs 6:9k.; talán palesztinai targum fordításában). Jézus két típust különböztet meg: az egyik otthonosan mozog Isten országának titkai között, a másik számára a példázat rejtéllyé válik (parabolé a héb. mášál „egyenlőség, hasonlat” és hídáh „rejtvény, rejtély” jelentését egyesíti itt). Hogy ki melyikhez tartozik, az Isten titka. Jézus a tanítványokat reménység szerint az elsőhöz sorolja. A két típus különválása éppen a 12-ben mondottakkal következik be.

Hogy ez Isten intézkedésének célja vagy következménye (hina mindkettőre utalhat), arról céltalan dolog vitázni. Minden attól függ, hogy isteni vagy emberi oldaláról nézzük-e a kérdést. Aki Isten országának összefüggésében él benne, annak magától nyílik meg a példázat értelme. Isten országa e földön mostoha körülmények között él, mégis gazdag gyümölcstermés követi az ige hirdetésének és hallgatásának benne folyó szolgálatát. A hangsúly arra esik, hogy különféle emberi élethelyzetekben mi a sorsa a hirdetett igének: ige és hallgatója elválaszthatatlan egységgé fonódik össze. A küldetésében járd ősegyház emlékezik mindebben Krisztus tanítására, szolgálata során szerzett friss tapasztalatai alapján.
2480. hozzászólás
Létrehozva: 2017-02-25 00:24
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 3, 13 • A tizenkét tanítvány elhívása (Mt 10:1–4; Lk 6:13–16).

A 13–15 és 16–19 két kisebb egysége is válasz az Izráel vezetőivel támadt ellentétre. Részint a tömeg bizalmát fogadja el Jézus, részint arra utal, hogy a hivatalos vezetők Isten országa szemszögéből csődöt mondtak, ezért Izráelnek a hivatalosok részéről semmibe sem vett fiai közül hívja el az új „vezetőket”, és ezzel lerakja az eszkhatológikus, messiási ekklésia alapjait. Jézus felmegy „a hegyre”: a tipikus megjelölés Isten kijelentésének és cselekvésének helyét jelöli. Követőinek tágabb köréből isteni teljhatalommal szólít ki tizenkettőt, ahogyan ő látja jónak (autos hangsúlyos). A szám eszkhatológikus jelentőségű, Izráel tizenkét törzsére utal. Ezután sajátos megbízatásuk tartalmát adja eléjük. ők alkotják mostantól fogva legszűkebb környezetét; őket küldi el Isten országa örömüzenetének meghirdetésére, és őket bízza meg azzal, hogy az ő erejével úrrá legyenek a démonok minden ártó hatása fölött.

Ezután közli a tizenkettő névsorát: a felsorolásba beleszövi a három legjelentősebb apostol új nevét, és Júdás nevéhez hozzáfűzi az árulás fájdalmas tényének jelzését. A tizenkettes kör már sajátos összetételével is Izráel egészét képviseli. A Simonnak adott új név óemberi személyiségével éles ellentétben az egyházban betöltött alapvető jelentőségére utal, a Boanerges (héb. bené rägäš) név viszont a két tanítvány robbanékony természetére utalhat. Az elhívottak között egy zélótának is jut hely (Simón Kananaios: a jelző jelentése: „farizeusi zélótapárt tagja”), pedig egyébként éppen ettől az irányzattól határolja el magát Jézus a legélesebben. De az elhívásnak nem az elhívottak emberi előélete az alapja, hanem csak Jézus „szuverén” elhatározása.

Mk 3, 20 • Jézus családjának szándéka.


A rövid egység újabb feszültséget jelez: amikor Jézus teljes erővel kezdi kibontakoztatni messiási munkáját, és a sokaság már-már alig elviselhető lelkesedéssel fogadja, akkor családja részéről támad ellenkezés. Féltik Jézust: nem tudják elgondolni, hogy józan ésszel teszi azt, amit tesz, mert vesztébe rohan. Az sem lehetetlen, hogy őrültnek nyilvánításával őt, önmagukat és tanítványait akarják menteni: a tévtanítót ez az egyetlen diagnózis mentesítette családjával és követőivel együtt a kiközösítéstől.
2479. hozzászólás
Létrehozva: 2017-02-24 00:47
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 3, 7 • Jézus sok beteget gyógyít (Mt 4:23–25; Lk 6:17–19).

A nép továbbra is hatalmas tömegekben (poly pléthos a laza szerkesztésben ismétlődik) veszi körül Jézust bizalmával és kérdéseivel: Jánoshoz sohasem sereglettek így, de Jézus híre ennyire széles körben terjedt el, és helyzetére az is jellemző, hogy komoly tanítványi sereg van körülötte. Így kénytelen állandó készenlétben tartatni egy csónakot: ennek említésében annak az emléke maradt fenn, hogy Jézus csónakból is tanította a sokaságot, ha másként nem boldogult a tömeg nagysága miatt. Mk megdöbbentően ábrázolja Izráel és általában a bűnös ember segítségre szorultságát: ezt jellemzi az a minden akadállyal szembeszálló vágy, amellyel a betegek gyógyítójukat keresik Jézusban. Külön kiemeli a démoni megszállottságban gyötrődőket, démonok tisztátalan „bizonyságtételének” a megismétlődését és Jézus kíméletlen erélyét, amellyel visszautasítja és tiltja ezeket a nyilatkozatokat.
2478. hozzászólás
Létrehozva: 2017-02-23 00:05
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8179
Mk 3, 1 • Jézus szombaton gyógyít (Mt 12:9–14; Lk 6:6–11).

Folytatódik a szombat-vita, de az új egység fokozás is az előzőhöz képest. Itt maga Jézus szegi meg gyógyításával a szombat-törvényt, ellenfelei pedig most már nem csupán véletlenül tanúi tettének, hanem hivatalos megbízásból figyelik: adatokat gyűjtenek ellene. A beteg a zsinagógában az előírás szerint a földön guggol, és Jézus tüntető nyíltsággal gyógyítja meg, miután előzetesen válasz nélkül maradt kérdésével olyasmire hívta fel a keményszívű kegyesek figyelmét, amivel ezek vajmi keveset törődtek: a mulasztásban rejlő vétek kérdésére. Aki nem segít, az öl: szabad-e gyilkolni szombat tiszteletére? A farizeusok távoznak, mert tehetetlenek. Az általuk nem sokra becsült Heródes-pártiakkal kötnek kétes értékű megállapodást, mert az ő szemszögükből Jézus veszélyes, végezni kell vele.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép