Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Fórum - Bibliaolvasó Kommentár
Keresztény Magyarország Portál - Fórum - Bibliaolvasó Kommentár - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Orbán napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Angyalka várakozik  (A)
Ír karácsony
Fórum

Oldalak: [1] 2345...Utolsó
2550. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-25 00:40
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 13, 1 • Barnabás és Pál küldetése: a ciprusi út.

A 13. résszel kezdődik el „az első missziói út”, amely a 15:35-tel ér véget. Az evangélium hirdetése nem emberi elhatározás alapján indult meg városról városra a népek között, hanem az Úr útmutatása nyomán. Az emberi eszközök kiválasztása, a missziói munkások körének bővítése Isten munkája.

1–3. A Lélek útmutatását kapja és követ a gyülekezet.


Világvárosból indul el a világmisszió. A gyülekezetben többen vannak próféták (ld. ApCsel 11:27) és tanítók. A didaskalos eredetileg az a szolga, a Tórából Isten útját megmutatja. A didaskein jelentését a LXX-ban és az ÚSZ-ben is a héber limméd határozza meg, jelentése: „kitartó munkával elsajátítása a szent tudománya”. A didaskalos munkája nagy türelmet és odaadást igényel: többször is el kell mondania ugyanazt, amíg az a rábízottak körében ismertté válik. A didaskalos az ÚSZ-ben 58-szor fordul elő, 48-szor az evangéliumokban, elsősorban Jézus megszólításaként. Az ősgyülekezetben ez a meghatározás azokat jelöli, akik Isten elhívása által világos, értelmes tanítással oktatják és nevelik a gyülekezetet. Míg az „evangélista” elsősorban hitébresztő munkát végez, addig a „tanító” főként hitépítő: a hit gyakorlati konzekvenciáit mutatja meg. A tanítónak istentiszteleti funkciója is van. Példamutató életben kell tanításának kiábrázolódnia. A gyülekezeti munkások ötös körét Barnabás nyitja (ld. 4:36; 11:30). Simeon gör. Symeón, ho kaloumenos Niger = „meghallgatás”. A latin melléknév jelentése „fekete”. Barnabás után következik az antiókhiai gyülekezet prófétáinak és tanítóinak felsorolásában. Az antiókhiai gyülekezet karizmatikus vezetője, aki a dicsőséges Krisztus akaratát a Lélek erejével a jelenre nézve hirdette, valamint a rá vonatkozó tradíciót helyesen értelmezte és tanította. Mellékneve szerint afrikai prozelita család tagja, aki antiókhiai lakossá lett. Luciusszal együtt azok között volt, akik az evangéliumot a népek fiainak hirdették (ld. ApCsel 11:20). Cirénei keresztyén, elképzelhető, hogy azonos a Róm 16:21-ben említett személlyel. Nevének jelentése „nappal született”. Manaén a héber menachém: „Vigasztaló”. Előkelő származású, együtt nevelkedett Heródes Antipással. A hagyomány szerint Antipas játszótársa, talán ő lehetett a Jn 4:46–53-ban említett királyi ember. Saul Barnabás hívására került Antiókhiába. – Ez a lista, amely a 12 után szolgálatba állók listáját közli az ApCsel-ben, már a harmadik (ApCsel 1:26; 6:5). Az öt név közül az első Barnabás, az utolsó Saul. Valószínűleg Barnabás volt a legidősebb és Saul a legfiatalabb. A 12-es kört követte a 7-es kör, itt pedig egy 5-ös körről van szó, úgy mint a gyülekezet vezető csoportjáról. Ez a vezető csoport úgy szolgál az Úrnak, hogy a helyi gyülekezet építése mellet az evangélium terjesztésének kérdése is foglalkoztatja. A helyi gyülekezetben végzett jó munka mellett az egyház küldetéséhez hozzátartozik a még nem keresztyénként érzett felelősség, az építő munka mellett az ébresztés szolgálata is. Az ősegyház élete nyomán ez nyilvánvaló. Istentisztelet közben kapják meg a Lélek útmutatását a küldetést teljesítő személyekre nézve. A leitourgein: eredetileg a felsőség állami funkciója teljesítését jelenti. A LXX-ban és a Zsid 10:11-ben az Úr a templomában a papi szolgálat ellátását jelenti, a későbbiek során is ilyen értelemben szerepel. A böjt az első időben nem állandó, hanem alkalomhoz kötött gyakorlata az egyház életének Jézus tanítása és az Ószövetség útmutatása szerint (Mk 2:18–22; 3Móz 23:27). A következő nemzedékek korában farizeusi hatásra állandósul. Rendkívüli alkalmakon az istentisztelet bensőségességét igyekeztek elősegíteni azzal, hogy minden olyan dolgot kikapcsoltak, amely az ember testi mivoltából adódóan az Istennel való közösséget zavarná. Az ember magát megtagadva fogékonyabbá válik Isten üzenete számára. Az istentiszteleten az ember nem önmagával folytat monológot, hanem a kívülről és felőlről jövő hatalommal kerül kapcsolatba, aki megvilágosítja előtte akaratát és igényli szolgálatát. A böjtről Jézus azt tanította, hogy vannak alkalmak és helyzetek, amikor követői élni fognak vele (Mk 3:13k.; 6:7). Imádság és böjt közben a megdicsőült Krisztus indítására Barnabást és Sault választják ki a missziói munkára. Azt a két férfit, aki már korábban együtt szolgált (ApCsel 9:28; 11:26.30). Isten választása mutatkozik meg a gyülekezet Szentlélekre figyelő választásában. Voltaképpen a gyülekezet felelőssége a szolgálatra való alkalmas emberek kiválasztásában az, hogy önmagát megtagadva, imádság és böjtölés által azt, illetve azokat válassza, akiről, illetve akikről a Szentlélek által elnyerte a kijelentést. A gyülekezet feladata minden választás alkalmával az Úr választottjának megkeresése; annak kiválasztása, akit az Úr egy-egy munkakörbe elhívott. Az Úr elhívott szolgáinak felismerése imádság és böjt közben a Lélek által adatik. Az antiókhiai gyülekezet a Lélek által az Úr elhívott szolgáit nevezte meg, vagyis a gyülekezet összhangban volt a dicsőség Krisztusával. Barnabást és Sault ünnepélyes keretek között böjt, imádság, kézrátétel által indítja a munkára, szenteli fel a szolgálatra. Ez nemcsak egyszeri aktus volt a szolgálatra való felhatalmazás után (ld. ApCsel 9), hanem akkor is megismétlődik, amikor egy új munkára indulnak az elhívott és addig, illetve az azelőtt más területen munkálkodó elhívott szolgák. A gyülekezet a missziói munkások mögött áll. A maga ügyének tekinti munkájukat, imádságával velük van. Gyülekezeti munkások imádkozó gyülekezetek nélkül olyanokká válnak, mint a harangok harangnyelv nélkül, vagy mint a testtől elszakított tagok.

4–12. Az első missziói út első állomása.

Szeleukia, Antiókhia kikötővárosa, 25 km-re van tőle. A Szeleukidák alapították Kr. e. 300 körül, ma már csak a romjai vannak meg. Ciprus a Földközi-tenger egészen keleti részére eső sziget, Antiókhiától délnyugatra fekszik. Barnabás szülőföldje, rendkívül termékeny, erdős-hegyes sziget. Ércbányái vannak, különösen sok a reze, amelyről a nevét is kapta. Kypros a német Kupfer szóból származik. A kereskedelmi életben rendkívül jelentős szerepe volt. Kr. e. 58 óta római birtok. Kr. e. 22-től szenátori provincia, élén egy konzullal. Lakossága: görög, föníciai és zsidó. A zsidóság volt túlsúlyban, Ciprus voltaképpen zsidó kolónia. Zsidók nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kis településeken is laktak. A sziget fővárosa a keleti részen fekvő Szalamisz, amelyben több zsinagóga is volt. Ide érkeztek meg először Barnabásék. A zsinagógában hirdetik Krisztust. Missziói útjuk során először a zsinagógát keresik fel mindenütt. Ez a munkamódszerük. Itt találkozhatnak a népek fiai közül származó istenfélőkkel is. Márt segítsége hasznos, mivel Jézus élete eseményeinek tanúja, és közeli kapcsolata van Péterrel is. Márk a Jézusról szóló tradíció „hivatalos” és hiteles képviselője, amelynek írásba foglalása elég korán elkezdődött. Nemcsak azért, mert Krisztus visszajövetele késett, hanem azért is, hogy a népek fiaihoz az evangélium hiteles formában jusson el. Útjuk további állomásai nincsenek név szerint meghatározva. Az egész szigeten áthaladtak délnyugati irányban és Páfoszban fejezik be a ciprusi munkát. Szalamisztól Páfoszig mintegy 160 km-t tettek meg az apostolok. Munkájuknak erről a részéről Lukács nem ad semmiféle tudósítást. Nem tájékoztat munkájuk eseményeiről, sem eredményéről. Ez is egyik bizonysága, hogy Lukács szigorúan szelektál az események között: csak arról szól, ami tipikus és beleillik munkája célkitűzésébe. Azért fontos ezt tudni, mert ily módon nem lehet érv egy esemény történeti hitelessége ellen, hogy az ApCsel nem tesz róla említést. Sokkal több esemény történt az ősegyházban annál, mint amennyiről Lukács beszámol. Munkájának ugyanis nem az a célja, hogy mindenről tájékoztasson, hanem azt, hogy szemléltesse Jézus missziói parancsának teljesítését, megvilágítsa azt, hogyan indult el a tizenkettő küldetése és hogyan jutott el a missziói munka Jeruzsálemből kiindulva, Júdeán és Samárián áthaladva a föld végső határáig. Páfosz a sziget nyugati partján fekvő híres kikötőváros, prokonzuli székhely. Lukács csak a páfoszi történetet ismerteti részletesen a ciprusi missziói munkából. Ez a történet emlékeztet Fülöp és Péter Simon mágussal való esetére (ApCsel 8:9–24). A magos eredetileg a méd papi törzs tagjainak jelölésére használatos perzsa kölcsönszó, későbbi jelentése „csillagjós”, „varázsló”: természetfeletti hatalommal és tudással rendelkező ember. A hamis próféta nevét illetően a szöveg nem egységesen hagyományozott. A magyarázatok is számos megoldási kísérlethez folyamodnak; még tovább bonyolítja a kérdést az „Elimás” megnevezés és szövegvariánsa. Izráel olyan tagjáról van szó, aki pogány vallásos elemekkel keverte atyái hitét. Az evangélium iránt élénken érdeklődik a sziget római származású helytartója is. Régi feliratok őrzik az emlékét. Az idősebb Plinius is hivatkozik rá, forrásként használta munkáját. Pál (itt nevezi először így a szerző az eddigi Saul név helyett) leleplezi Barjézust. Nem Jézussal, hanem Sátánnal való kapcsolatban. Tevékenysége az Úr egyenes útját rontja meg, áldásos munkáját akadályozza. Barjézus = Jézus fia. Pál Isten Szentlelkének erejével leleplezi valódi énjét és lényét, amely szerint nem Jézus fia, hanem az ördög fia. Nem Jézussal, hanem az ellenséggel van szoros kapcsolatban. Az erejét nem Jézusért és az emberért, hanem ellenük használta. Nem akarta engedni, hogy a prokonzul, akinek nagy volt a hatásköre és hatalma, kikerüljön az ő hatása alól. Saul, akit tehát ettől kezdve Lukács Pál néven említ, szembeszáll vele. Ideiglenes ítéletet hirdet neki. Isten ereje ítélet az ellen, aki ellene tevékenykedik. A pogány helytartó számára az életet, a zsidó hamis próféta számára ítéletet jelent. A pogány világ képviselője fogékony az evangélium iránt és hitre jut. Izráel fia akadályozza és ítéletben részesül. Nem azonosítjuk magunkat azokkal, akik kétségbe vonják ennek az eseménynek a történetiségét. Ez egyrészt jól szemlélteti a pogány világ érdeklődését, fogékonyságát az evangélium iránt, másrészt Izráel lassan babonává süllyedő vallásosságát és az evangélium iránt való érzéketlenségét. Ezenkívül azt mutatja ez az esemény, hogy az igazi vallás is babonává lesz, ha követői elvesztik az élő Istennel való közösséget. Ez a közösség az üdvtörténet jelenlegi szakaszában már csak Jézus Krisztus által lehetséges. Nincs más út az élő Istenhez sem Izráel, sem a népek fiai számára. Barjézus testi vaksága csak szemléltette lelki tompaságát, szellemi vakságát, babonává lett vallásosságát. Míg Simon mágus a szinkretista veszélyt jelzi az egyház életének kezdeti időszakában, amely a pogányok köréből jövő kísértés az egyház számára, Barjézus a zsidóság, illetve az Isten népe körében jelentkező veszély prototípusa. A „Jézus fia” nevet viselő egyéneknek semmi közük nincs Jézus lelkületéhez, sőt akadályozzák – itt Barjézus akadályozza – azokat, akik Jézus evangéliumát hirdetik. Igyekeznek hatásuk alatt tartani a későbbi kor Barjézus-típusú egyénei a nagy hatalommal rendelkező világi tisztségviselőket. Jézus nevét viselik, de az ellenség, az ördög munkáját végzik. A név Jézusról beszél, a tett az ellenség gesztusa (vö. 2Kor 11:14k.). Jézus ereje leleplezi a Sátán munkáját. Sötétségben részesül az, aki a sötétség hatalmának szolgálatába áll. Krisztus legyőzte a sötétség fejedelmét, megszabadítja tőle az embert. Nélküle azonban nincs világosság, nincs látás. Az ítéletes jelek nemcsak azt hirdetik, hogy az evangélium útja feltartóztathatatlanul halad előre, legyőzve az akadályokat, hanem azt is, hogy az evangélium terjesztését gátolja, az szemben találja magát az ítélő Istennel. Ő jelzi azt a végső ítéletet, ami az ellenségre és azokra vár, kik az ő cinkosaivá lettek. Isten Krisztus által felszabadítja a bűnöst, de megítéli a bűn szerzőjét és azt, aki vele azonosul. Szergius Paulusz annak az embernek a típusa, aki nemcsak észreveszi a jobbat, a többet, hanem igényli is és elfogadja. Szergius római családnév, a Paulusz latin eredetű név. Az ő hitre jutása annak a jele, hogy a magas világi pozícióban lévő ember is lehet Krisztus követője.
2549. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-24 01:23
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!

Ézs 43, 1
2548. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-23 09:55
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.

Mt 5, 10
2547. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-22 00:10
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 12, 1 • Heródes Agrippa kegyetlenkedései és halála.

A 12. rész eredetileg három önálló egységből állt. 1–2 v.: Jakab vértanúhalála. 3–19. v.: Péter fogsága és csodálatos szabadulása. 20–23. v.: Heródes halála. E rész a könyv keretén belül is egészen egyedülálló, csupán a három esemény elbeszélése után következő két vers (24–25) kapcsolódik az előző részlethez. Az önálló részletek egy egységbe való szerkesztéséhez az adhatta az indítékot, hogy mind a három történet I. Heródes Agrippa uralkodásába enged bepillantást, a Kr. u. 41–44-es évek eseményeibe. Voltaképpen a 11:27–30 és a 12:24–25 közé, a két kollektáról szóló híradásba iktatja Lk az ApCsel utolsó tudósítását Péterről. Az antiókhiai gyülekezet küldöttei elvitték az adományokat a jeruzsálemieknek, ahol ekkor már Jakab vértanúhalált halt. Lk erről feltűnően rövid tudósítást ad. Péter csodálatos szabadítására teszi a hangsúlyt, és az üldözést szervező I. Heródes Agrippa király itéletére.

1–12. I. Heródes Agrippa.

I. Heródes Agrippa Aristobulus fia, Nagy Heródes unokája, Caligula barátja ügyes politikus. Kr. u. 37-ben királyi címet kapott. elnyerte a császártól Fülöp, majd Antipás egykori területeit. Hogy népszerűségét biztosítsa, a farizeusi törvényben alkalmazkodik. Tetszésüket akarja megnyerni a keresztyének üldözésével is. Az üldözés nem terjedt ki az egész gyülekezetre, csak egy tagjaira, úgy látszik, elsősorban a kiemelkedő személyiségekre. Jakab, Jézus négy első tanítványa közül egy, János testvére, Zebedeus fia (Lk 5:10; 6:14; 8:51; 9:54), Jézus unokatestvére. Mártírhalált halt (Mk 10:39; Mt 20:23). A beszámoló itt is csak a puszta tényt közli (ld. 7:60). Tartózkodik Jézus vértanúinak dicsőítésétől. Isten türelmes és hallgat, azonban az egyház ilyenkor is kezében van, akkor is ő a gazdája, ha úgy tűnik, hogy egy ember önkényének van kiszolgáltatva. A szabadítási csoda szerkezeti felépítése a következő: 1. A szituáció jellemzése, az egyházüldöző megnevezése. 2. A Jakab mártírhaláláról szóló híradás. 3. Péter letartóztatása és a szigorú fogság rajza. 4. A gyülekezet imádsága a fogolyért. 5. A csoda, az ajtó megnyílása, Péter eszmélése. 6. Találkozás az őrök között, Heródes ítélete, a csoda elismerése a kívülvalók részéről.

3–19. Péter fogsága és szabadulása.

A vallás Heródes Agrippa esetében lépcső az uralkodáshoz, a hatalom biztosításához. Jóllehet elsősorban a római császár tetszését kereste, népe körében is népszerűségre törekedett Péter kivégzését a kovásztalan kenyerek napjai (Niszán 14–21) után akarta elintézni, Izráelnek arra a szokására való tekintettel, hogy az ünnep alatt nem folytattak le bírói ügyeket, és nem hajtottak végre ítéletet. Heródes Agrippa a páskaünnep után egy nagy kirakatpert tervezet az ünnepre összegyülekezett sokaság előtt. Addig börtönben őriztette Pétert. Heródes palotájának a mai Jaffa-kapu közelében lévő részéről van szó. Négy egymást váltó négyes katonai őrcsoporttal őriztette Pétert. A gyülekezet – az emberi számítások szerint reménytelen helyzetben – kitartóan és buzgón imádkozik az apostolért (Zsolt 50:15). Azt az utat járják, amit a Mester, azzal a fegyverrel harcolnak, amivel ő (Lk 23:33–46). Miközben Pétert több napon át börtönben tartották, amint erre az imperfektumi igeforma utal, a gyülekezet buzgón közbenjár érte Istennél. Az ektenós nemcsak a buzgóságot, hanem az áhitatos, Istennek odaszánt lelkületet is jelenti, azt a fajta nekifeszülést, amely kinyúlt Isten után az emberileg teljesen reménytelen helyzetben. Megfelelő intenzitással és megfelelő lelkülettel áll a gyülekezet Péter mögött. Isten nem késik el a szabadítással. A mennyi világ közvetlenül avatkozik be a földi eseményekbe és megváltoztatja azokat. Az aggelos kyriou „az Úr angyala”. A LXX-ban az aggelos szó használatos a héber malöak szó fordítására. A héber és a görög szó jelentése azonos módon „hírnök, követ”. Funkciót jelölő, illetve jelentő szó. Isten követéről van itt is szó. Ez a kifejezés azok tisztségét, munkáját határozza meg, akiket ezzel a fogalommal illet az Újszövetség.

Isten valamilyen megbízatást ad nekik, valamilyen üzenet átadását bízza rájuk, esetleg más feladat elvégzését. Az angyalokat a Biblia „szellemeknek, lelkeknek” is nevezi (Zsid 1:14; Mk 5.13); Isten fiainak (Jób 1:6; 38:7; Dán 3:25). Ez a kifejezés az Istenhez való viszonyukat jelzi, utal a bensőséges, szoros kapcsolatra, amely ezt a viszonyt jellemzi. Együtt örülnek Isten jó munkája sikerének, ami akár a teremtéssel, akár a megváltással kapcsolatos (Jób 38:7; Lk 15:10; Jel 12:7–12). Az ószövetség többször „istenek”-nek nevezi őket (elóhim) (Zsolt 8:6; Zsid 2:7; Zsolt 97:6; Zsid 1:6). Isten mellett vannak, szellemi lények, azonban Istentől különböznek: teremtmények. A „szentek elnevezés is használatos rájuk. Ez azt fejezi ki, hogy Istenhez tartozó lények (Mt 25:31; Mk 8:38; Lk 9:26; Jel 14:10; 1Thessz 3:13; Júd 14). „Vigyázóknak, őrizőknek” is nevezi őket a Szentírás (Dán 4:10kk.); „égi seregek, mennyi seregek” (Zsolt 33:6; Ézs 6:3; Zsolt 84:2; Lk 2:13–14; Mt 25:52–54; 2Kir 6:17; Jel 12:7; 1Móz 3:2.4; 2Kir 19:31; 2Sám 24:16–17; Jel 19:11–14; Zsid 12:22). „Mennyeiek” elnevezéssel illeti őket Pál a Fil 2:10-ben. Ugyancsak nála találjuk a „láthatatlanok” meghatározást (Kol 1:16) és a „világosság angyalai” kifejezést is (2Kor 11:5). Isten angyalaihoz hozzátartozik a túláradó fény (Mt 28:3; Mk 16:5; Lk 24:4; Jn 20:21; ApCsel 12:7), a fehér szín. „A világosság angyalai” a jó angyalok, megkülönböztetve azokat a Sátántól és az ő angyalaitól. Ezek mindig a sötétséggel vannak kapcsolatban (Ef 6:13; Kol 1:13).

Az angyalok szolgatársai azoknak, akik Isten szolgálatában vannak (Jel 22:8). Elnevezésükre használja még a Szentírás a „kerúbok” kifejezést, amelynek jelentése némelyek szerint: „ifjú”, mások szerint a tudománnyal való teljesség (a rabbi szóval közös gyökerű kherub). Jahve kerúbok között lakik (2Sám 6:2; Ézs 37:16; Zsolt 18:11; Ez 1:6; Jel 4:6kk.), a szeráfokról Ézs 6-ból tudunk (Ézs 6:1–3). A fogalom jelentése: „tűzzel égő”, „tüzes” (4Móz 21:6). „Fejedelemség”, „hatalmasság”, „erő”, „uraság” (Ef 1:21; Róm 8:38; Kol 1:16; Ef 3:10; Kol 2:10; 1Kor 15:24; 1Pt 3:21). Ritkán név szerint is megnevez a Biblia az angyalok közül néhányat, így pl. Gábriel (Dán 8:16–18.24; 9:21k.; Lk 1:5–19.26k.); Mihael (Dán 1:13.21; 12:1; Jel 12:7.9; Júd 9). Őrangyalokat említ a Zsolt 38:8; Zsid 1:14; 1Móz 24:7. Az angyalok teremtények (Jn 1:3; Zsolt 33:6; Kol 1:16–17). A Szentírás a legtermészetesebben beszél róluk, viszont meglehetősen szűkszavúan, így tudásvágyunkat minden tekintetben nem elégíti ki az, amit elmond róluk. Annyit azonban elmond, hogy az angyalok táborában szakadás történt (Júd 6; 2Pt 2:4; Ézs 14:13; Mt 4:9; Jel 12:12; Lk 10:18). Az első fejedelemségüket megtartó angyalok „a kiválasztottak”. Az Atya teremtményei, akik hódolnak előtte (Ézs 6:3; Jel 4:8),akaratát teljesítik (Zsolt 103:20–21), ítéletének végrehajtói (1Móz 19:13; ApCsel 12:23), dicsőségének övéinek harcos és éber őrei (1Móz 3:24; Jel 21:12; 12:7; Zsolt 91:11k.), örvendeznek az Úr munkája sikerének, országa terjedésének (Jób 38:7; Lk 15:10; Jel 12:12; 19:1kk.).

Imádják a Fiút és hódolnak előtte, földi élete döntő jelentőségű eseményeinek előkészítői és hírnökei (Zsid 2:9; Fil 2:9–11; Jn 1:3; Kol 1:16k.; Jel 5:9.11–21; Lk 1:26–38; Mt 2:13.20; 4:11; Jn 1:51; Lk 22:43; Mt 26:53; 28:2–3; ApCsel 1:10k.; Mt 25:31; 1Thessz 4:16; 2Thessz 1:7k.; Mt 13:39–41). Az angyalok feladata az ítélet végrehajtása is (1Móz 18:2; 19:12–13.27–29 részek; 2Sám 24; 2Kir 18:35; 19:23; ApCsel 12:2.20–23). Isten kijelentésének közvetítői (ApCsel 7:35; Jel 1:1–2; Ef 1:17; 1Kor 2:17; 4:2).Az Úr szolgáinak erősítői (Józs 5:13–6:5; Bír 6:11–14:5; ApCsel 5:17–21; 1Kor 4:9). Figyelemmel kísérik az istentiszteletet (Zsolt 138:1; 1Kor 11:10; Zsid 12:1). Tanácsadók (4Móz 30:10–12; ApCsel 10:3–6). Megőrzői és megmentői az igaznak (Zsolt 34:8; 2Móz 23:20; 1Móz 19:5–16; Mt 8:13; ApCsel 5:17–21). Erősítők a haláltusában (Lk 22:44; 2Kir 6:17). A feltámadás csodájának tanúi lesznek (1Thessz 4:17; Mt 25:31; 24:32; 13:24–30.36–43; Jel 7:2–3; 1Kor 6:3; Jel 22:5) és megbízatásukat teljesítik. Az oikéma csak itt szerepel az ÚSZ-ben, a desmótérion aufémisztikus meghatározása, a fogoly cellája. Általános szokás volt azt, hogy a foglyot az őrhöz láncolták. A foglyoknak a katonákhoz való láncolása biztosította azt, hogy a szökés lehetősége ki legyen zárva. Itt az óvatosság, illetve az elővigyázatosság rendkívül nagy. A biztonsági intézkedés következtében dupla őrizet vigyáz Péterre, és még a cella ajtaja előtt is volt őr. Az Úr angyala jelenlétére világosság támadt a sötétség helyén Az Úr jelenléte eloszlatja a sötétséget. A mennyi fény az Úr angyalától való, belőle kisugárzó doxa, dicsőséges, túláradó, ragyogó fény.

A csoda elbeszélésének stílusa azonos a hellénista csodák elbeszélésének stílusával. Az Úr szól, és parancsában elég erő van bármilyen akadály legyőzésére. Az Úr jelenlétében a bilincsek lehullanak, a kötelékek megoldódnak, az ajtók megnyílnak. Sem az őrök, sem Péter nem számolt a szabadulás lehetőségével. Mély álmából ébreszti fel az angyal és lépésről lépésre megmondja neki, mit tegyen. Péter megszabadulása egyáltalában nem a maga műve, nem ő szabadította meg magát, kívülről és felülről jött a szabadítás. Isten a szabadító. Az elbeszélés nem részletezi, hogy a katonai őrségen hogyan jutott át az angyal és Péter, hanem csak arról szól, hogy az utolsó akadály, a városba vezető nagy vasajtó is kinyílt előttük, s így elhárult útjukból minden akadály.

Az Úr követe akkor hagyta magára Pétert, amikor túl volt a veszélyes zónán. Nincs az a veszélyes helyzet, amelyből a szabadító Úr ki ne tudná menteni szolgáit (Dán 3; 6:16–27). Jézus egyszer s mindenkorra elvégzett szabadító munkájának konkrét jele van: Péter szabad. Itt kezdődik a második elbeszélés. Ez kétcsúcsú történet. A csoda nagyságát demonstrálja a gyülekezet értetlensége is: hinni sem akarják, ami történt. Miután Péter átélte a szabadítást, akkor érti meg, hogy az Úr mentette meg a haláltól. Ő vette ki Heródes kezéből. Odamegy, ahol testvérek közösségére számíthat, Mária házába. Ez központi találkozó helye a gyülekezetnek. Ritka eset, hogy valakit közelebbről a gyermeke által nevezzenek meg, csak akkor fordul elő, ha a gyermek az ismertebb. Itt erről van szó. János-Márk (az evangélium szerzője), Pál és Péter munkatársa (ApCsel 12:25; Kol 4:10; Filem 24; 2Tim 4:11; 1Pt 5:14).

A hypakouó terminus technicus a kapus tevékenységének meghatározása: „kinyitni”, „nyitni”. A szolgálatot ezen az éjszakán Ródé, „Rózsa”, „Róza” látta el. Az elbeszélésnek ez a részlete a csoda nagyságát szemlélteti. A mainé „megőrültél”, a „megbolondultál”, vaskos kifejezéssel illették az örömhírvivőt. A gyülekezet az Izráelben is eléggé elterjedt, Iránból származó népi hiedelemmel próbálja az „irreálist” a „realitás” talajára állítani. Isten az emberi számítgatást tényekkel szereli le. Péter (epimenó + part. krouón) „zörget tovább”. A lehetetlen valóság: Péter áll a kapuban. A csoda itt éri el csúcspontját. Péter a biztos zárak ellenére sem maradt Heródes kezében, pedig az emberi lehetőségeket mérlegelve képtelenség volt szabadulása. Azonban Istennek semmi sem lehetetlen: nála lehetséges az is, amiről az ember úgy gondolja, hogy képtelenség. Isten lehetőségei ott kezdődnek, ahol az emberi lehetőségek befejeződnek A kataseisas té cheiri a beszélő csendet óhajtó gesztusa. Nem szabad zajt csapni. Péter számára nagy veszély Jeruzsálemben maradni. A gyülekezetnek beszámol az Úr szabadításáról (vö. Zsolt 107:1kk.).

A testvéreket megbízza az örömhír továbbadásával. Rájuk bízza, hogy jelentsék mindezt Jakabnak, az Úr testvérének. A jeruzsálemi gyülekezet ekkor már meglehetősen nagy, egyetlen ház nem elég ahhoz, hogy valamennyien együtt tudjanak lenni. Jakab, az Úr testvére állt Péter mellett a gyülekezet élén. Péter itt lemond a gyülekezet vezetéséről, s a helyére Jakabnak kell állnia. Az apostol elrejtőzött I. Heródes Agrippa elől (vö. Mt 4:12) – nem félénkségből, hanem engedelmességből. Isten gondviselésével alázatosan él. Kitér a király útjából. A másik hely még nem Róma, nem is Antiókhia, hanem egyszerűen a vándormisszió körülírása. Péter nem a központban munkálkodott tovább, hanem olyan helyen, amely nem esett Agrippa király látókörébe. Heródes akciója hiábavaló volt. Az őrökön állt bosszút. Az apachthénai terminus technicus a halálbüntetés jelölése. A katonákat a vesztőhelyre vitték el a kegyetlen parancsnak megfelelően. Heródes Agrippa pedig visszatért Cézáreába, a királyi rezidenciába. Egyébként többnyire is ott tartózkodott, csak az ünnepeket töltötte Jeruzsálemben

20–23. I. Heródes Agrippa halála.

Lukács itt nagyon lerövidítve adja elő az eseményeket, mivel ez nem tartozik szorosan műve célkitűzéseihez. Annyiban tartozik az eseményhez, hogy Lukács Heródes halálát Isten ítéleteként szemlélteti. Ez az elbeszélés még Péter szabadulási történetéhez kapcsolódik. Heródes halála jelzés a gyülekezetnek arról, hogy az ő követőit nem üldözheti büntetlenül senki. Isten elteheti az útból azt, aki a missziói munka útjába áll. Ez a dolog egyik oldala. A másik viszont azt, hogy a gőg, az önistenítés következménye minden esetben Isten ítélete. Ugyan a hellénista korban gyakori azt, hogy az uralkodó isteni hódolatot várt el a maga számára alattvalóitól, Isten népe uralkodója esetében azonban ez megengedhetetlen. A hirtelen támadt halálos betegség Isten ítéletének számított. Az Úr angyala nem csak a szabadítás, hanem az ítélet eszközeként is beavatkozhat a történelembe és az emberek egyéni életébe. Az új elbeszélés ezért minden különösebb bevezető nélkül kapcsolódik az előző történethez. A tírusziakkal és szidóniakkal megszűnt az ellenséges viszony. Blátusszal, a király pénzügyminiszterével való eredményes tárgyalás után a békekötés nyilvános és ünnepélyes aktusa következett.

Megszűnt a kereskedelmi embargó. Tírusz és Szidón azért is kezdeményezte a békét, mert rászorult a palesztinai exportgabonára. Palesztinának viszont jó piacot jelentett Fönícia, így az ügyes szakembert nem volt nehéz megnyerni a békekötés ügyének. Egy előre meghatározott napon rendkívül ünnepélyes keretek között fogadta Heródes a föníciai követeket. Királyi öltözetben, teljes pompával lépett az emelvényre (béma: a népgyűlés szónokának vagy bírájának az emelvénye). A békekötést nyilvános ünnepi üléssel ünnepelték meg. Mikor Heródes beszédére a nép úgy reflektált, hogy a hangja Isten hangja, nem emberé, és ezt ő, aki tudott Izráel élő Istenéről, nem hárítja el magától, Isten Ítéletében részesül. A király igénye nem lehet ellentétben Isten igényével, sohasem kerülhet annak a helyére. Mivel I. Agrippa ezt tette, az ítélő Isten hatalmát tapasztalja meg. Flavius Iosephus szerint heves hasfájás vetett véget életének. A népies meghatározás szerint „férgek rágták meg”. Ez az istenkáromlók tipikus büntetése az ókori felfogás szerint. – Isten nem tűri, hogy népe vezetője elfogadja azt a tiszteletet, amely egyedül Őt illeti meg.

24–25. Isten Igéje növekedett…

Lukács egy rövid összefoglalással utal vissza arra, hogy az egyház növekedett, Isten Igéje egyre szélesebb körben érvényesítette az új életet szülő és megtartó, gyarapító hatását. Isten Igéjének terjedését nem akadályozta az ellene és az apostolok ellen szervezett akció, sem a kard s a börtön. Másrészt azt szemlélteti, hogy az antiókhiai gyülekezet küldöttei, miután Jeruzsálemben teljesítették szolgálatukat, egy új munkatárssal tértek vissza. Isten gondoskodik az igeszolgálat személyi feltételeinek biztosításáról. Az Ige szolgáinak létszáma is növekszik. Az új munkás Márk. Ő Jézus életének eseményeit szemtanúként ismerte (Mk 14:51k.). Barnabás unokaöccseként lévita és egyike a 70 tanítványnak. Az első missziói úton Pál és Barnabás segítőtársa (ApCsel 13:5), Pergéből azonban visszatért Jeruzsáelmbe (ApCsel 13:13), így Pál a 2. missziói útra nem akarja magával vinni. Barnabás azonban ragaszkodik hozzá, ezért együtt indulnak Ciprusba, Pál viszont Szilászt választotta munkatársul Barnabás helyett. Később újra jó kapcsolatban van Márkkal. Fogságában is az apostol mellett volt (Kol 4:10; Filem 24). Pál arra kéri Timótheust, hogy Márkkal együtt látogassa meg, mert számára hasznos a jelenléte. Péter is bizonyságot tesz róla, fiának nevezi, ami azt jelenti, hogy minden bizonnyal általa jutott hitre. Márk kettős neve arra utal, hogy sémi és görög nyelvterületen önállóan is folytatott missziói munkát. A hagyomány szerint az alexandriai gyülekezet alapítója. Rómában mint a Jézus-tradíció ismerője és Péter munkatársa megírta a nevével fémjelzett evangéliumot. Márk az a missziói munkás, aki ránk hagyott írásával érzékeltette, hogy amit ír, az formája szerint ugyan besorolható az irodalmi alkotások sorába, műfaját illetően azonban egészen más. Az euaggelion evangéliumot jelent. Ezt a műfajt Mk írása előtt nem ismerték mint irodalmi alkotást. Műfajteremtő alkotása érzékelteti művének tartalmi sajátosságát és páratlan jelentőségét.
2546. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-21 23:54
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 11, 27 • Különböző helyeken, de egymásért.

Ez a rövid híradás jelzi a jeruzsálemi ősgyülekezet és az antiókhiai gyülekezet, a zsidó és hellénista környezetben, a népek körében lévő gyülekezet jó kapcsolatát. A gyülekezetben erősen élt az együvé tartozás tudata. Lelki ajándékaikkal, anyagi javaikkal segítették egymást. Az „ezekben a napokban” általános meghatározás, ami ebben a kontextusban azt jelenti, hogy Barnabás és Saul már egy éve együtt munkálkodott Antiókhiában, vagyis a 40-es évek kezdetén. Az apostolok mellett megjelennek köreikben a „próféták” és a „tanítók” (ApCsel 13:1; Róm 12:1kk.; 1Kor 12:14–24; Ef 4:11k.) is. Itt prófétákról van szó. A próféták a gyülekezet szolgálatára elhívott, kegyelmi ajándékot nyert keresztyének az Újszövetségben. Megbízatásuk szerint azt az üzenetet hirdetik a Lélek által, amelyre a gyülekezetnek az adott helyzetében éppen szüksége van, irányt mutatnak, tanácsot adnak, közlik az Úr kijelentését. Kijelentést vesznek és kijelentést adnak. A kijelentés átvétele különböző módon történhet. A kijelentés átadásának módja az értelmes bizonyságtétel, esetleg prófétai jel. A vándorpróféták működését az ősegyházban Lk 11:49 is feltételezi. A vándorpróféták az 1. század végéig voltak jelent az egyház életében, később más jellegű tisztségekben folytatódik a prófétai szolgálat. Pál szerint munkájukhoz tartozik a gyülekezet építése, intése és vigasztalása (1Kor 14:3). Isten alkalomról alkalomra megadhatja a jövőbe való bepillantást is, ha szükségesnek és jónak látja (Jel 1). A jövő leleplezése az ő munkája. Agabusz több társával együtt érkezett meg Antiókhiába. Megjövendölte azt az éhséget, amely Klaudiusz császár idejében be is következett (Kr. u. 41–54).

Profán források szerint Palesztinában különösen 46/47-ben volt nagy az ínség. Később az ApCsel 21:10k.-ben találkozunk vele. Ott prófétai jel által hirdeti azokat a szenvedéseket, amelyek Pálra Jeruzsálemben várnak. A hagyomány szerint Jézus 70 tanítványa közül való, aki a későbbiekben Antiókhiában szenvedett vértanúhalált. A keresztyének helyzete Jeruzsálemben egyre súlyosabb lett, egyre kevésbé nézték őket jó szemmel. Közülük sokaknak állandó munkahelye sem volt. Júdeát nagy éhínség sújtotta a folytonos szárazságok következtében. (Suetonius és Iosephus is megemlékezik erről az éhínségről.) Az antiókhiai gyülekezet tehetsége szerint segít az „anyaegyházon”. A prófécia nem emberi kiváncsiság kielégítésére szolgál, hanem helyes döntést igényel, segítségre szólít, a baj orvoslására. A gyülekezetek egy „egy test” törvényszerűsége szerint éltek (1Kor 12).

A Gal 2:1 adata nem zárja ki azt, hogy Pál két jeruzsálemi útja között az antiókhiai gyülekezet megbízásából ne járhatott volna Jeruzsálemben. Az a tény, hogy a gyülekezet Barnabást és Saul a vénekhez küldi és nem az apostolokhoz, akik addig a jeruzsálemi gyülekezet vezető testületének számítottak, arra utal, hogy arról az időről van szó, amikor Jakab, Zebedeus fia már vértanúhalált halt, Péter pedig elmenekült Jeruzsálemből (ApCsel 12:1–17), és az Úr testvére, Jakab a vének tanácsával vette át az ősgyülekezet vezetését. Ez a vénekből álló vezetőtestület a különböző regionális gyülekezetek fölött is gyakorolta a felügyeletet (vö. ApCsel 5:2; 6:23). A kollekta modell a keresztyének számára arra nézve, hogy a különböző vidéken élő gyülekezetek felelősek egymásért minden tekintetben (Gal 2:10; 1Kor 16:1–4; 2Kor 8–9; Róm 15:15–27). Jézus diakóniája minden egyházi tiszt számára mérce az egymás iránti felelősség és szolgálat gyakorlását illetően és modell az egyház tagjai számára minden korban (Lk 22:24–27).
2545. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-20 00:22
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 11, 19 • Az antiókhiai gyülekezet alapítása.

Az elbeszélés visszakanyarodik az István-féle üldözés eseményéhez A szétszóródott gyülekezeti tagok egy részének útvonalát és munkáját látjuk. Voltak, akik észak felé a föníciai parton vagy északnyugati irányban, Ciprus szigete felé haladtak; voltak, akik Antiókhiában kötöttek ki. Antiókhia Észak-Szíria fővárosa, a Római Birodalom 3. legnagyobb városa, félmillió lakossal. Csak Róma és Alexandria volt nagyobb nála. A földközi-tenger partjától 35 km-re fekszik. Kr. e. 301-ben a Szelekukidák alapították és törzsatyjukról, Antiochusról nevezték el. Lakosainak tekintélyes része római polgárjoggal felruházott zsidó és prozelitus. A keresztyén korszakban Ignatius alatt püspöki székhely lett, s különösen Chrysostomus munkássága tette híressé. Mikor az első keresztyének megjelentek falai között, arról volt híres, hogy különböző fajtájú és műveltségű emberek találkoztak benne. Fórumán megfordultak a római közigazgatási tisztviselők, a zsidó kereskedők, az arab karavánosok és a görög tudósok is. Új szellemi irányzatok iránt fogékonyak; ha itt egyszer valami megvetette a lábát, az messze földön, széles körben éreztette hatását.

Cheir kyriou (2Sám 3:12 LXX) „az Úr keze” a hatalmat és erőt jelenti. Bibliai stílusban számol be a szerző a missziói munka eredményéről. Isten egyetért a pogányok között folyó munkával, elismeri a antiókhiai pogánymissziót. A gyülekezet növekedése Isten munkája (1Kor 3:7). A jeruzsálemi gyülekezet Barnabást (ld. ApCsel 4:36; 9:26–30) küldi Antiókhiába. Jellemzése egyrészt az arimáthiai Józsefére emlékeztet (Lk 23:50), másrészt az Istvánéra (ApCsel 6:5). Ő nemcsak megállapítja és örömmel veszi tudomásul Isten munkáját, hanem maga is bekapcsolódik a gyülekezet építésébe. Ébresztő és építő munkát végez. Az antiókhiai gyülekezet fejlődése mögött négy fontos dolog van: 1. A gyülekezet megalapítása a Jeruzsálemből elűzött hellénisták aktivitásához fűződik, különösen a ciprusi és ciréniai emberek munkájához, akik Antiókhiában a pogányok között is végezték a missziói munkát (20. v.). 2. A gyülekezet rendezett, növekedő élete összefüggött azzal, hogy amikor az eredményes missziói munka híre eljutott Jeruzsálembe, Barnabás személyében a gyülekezet olyan munkást kapott, aki alkalmas volt a szír fővárosban a gyülekezet vezetésére (22k.; 13:1). 3.

Barnabás, amikor még inkább növekedett a gyülekezet, készt volt a megfelelő lépés megtételére. Megnyerte az aintiókhiai munka végzésére Pált, és vele együtt végezte egy éven át az antiókhiai gyülekezet építését. Új munkással ajándékozta meg a gyülekezetet. Megkeresi a növekvő gyülekezeti munkához alkalmas munkatársat. Isten nem engedi tétlenségben élni azt, akinek munkát szánt. Barnabás és Pál tanította a gyülekezetet. A tanítás elmélyíti és megacélozza a hitet. Ha a hitre jutottak tanítása elmarad, a hit könnyen elsekélyesedik, a hívők pedig szekták zsákmányává lesznek. Elég hosszú időt töltöttek a gyülekezetben. 4. Munkásságuk nyomán világossá válik, hogy az új hit követői nem egy zsidó szekta tagjai. A christianoi nyelvtani képzése szerint ugyanolyan, mint az asinoi vagy herodianoi. A christos méltóságnév tartalmát a pogányok nem értették, tulajdonnévnek tekintették, hogy ebből a továbbképzett forma milyen indíttatásra született meg, nem tudjuk. Később a gyülekezet tagjai is alkalmazzák magukra, vállalják a Messiás emberei elnevezést (1Pt 4:16). Az új elnevezés két szempontból jelentős. A gyülekezet a „religio licita” védelmét, amit Izráel élvezett, elveszítheti. Világossá válik a gyülekezet üdvtörténeti helye és szerepe. Ezek fontos adatok az antiókhiai gyülekezet életének kezdeti időszakából. A Jeruzsálemből elűzött hellénisták eljutottak Főniciába és Ciprusra is.

Az intiókhiai gyülekezet életének és történetének kezdetén egymás után ott vannak a ciprusi és ciréneai emberek, Barnabás és Saul. A zsidóság centrumából, Jeruzsálemből kiűzöttek Antiókhiában Barnabás és Pál személyében olyan vezetőt kaptak, akik az ősgyülekezettel tartják a kapcsolatot (ApCsel 11:27–30). A missziói munka görögök közé, a népek közé Isten akaratából került, ő maga annak a gazdája. Az a heves üldözés, ami István vértanú halála után bekövetkezett, több irányban is elindította az evangélium terjedését. A 8:1c–4 summáriumszerűen összefoglalja ezt, és ezután egy-egy jelentős részletet kiemelve, részletesen is beszámol arról, újra eszméltetve arra, ami többfelé elindította a missziói munkát. Fülöp által jutott el az evangélium Samárián át a tengerparti városokba, Asdódtól egészen Cézáreáig (ApCsel 8:40), így Főniciába is. Főnicia mintegy 120 km hosszan fekszik a tengerparton. A fontosabb főniciai városokban, Tiruszba, Ptolemálioszban és Szidónban keresztyén gyülekezetek alakultak (ApCsel 21:3k.; 27:3). Ciprus szigetén – amely Kr. e. 22-től római provinciája a Birodalomnak – később Barnabás és Saul (ApCsel 13:4–12), majd Barnabás és Márk (ApCsel 15:39) végezte a missziói munkát.
2544. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-19 00:14
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 11, 1 • Péter beszámol a pogányok között végzett munkájáról, megvilágítja munkája hátterét.

Megdöbbentő hír jutott el Júdeába. Elképzelhetetlen volt az ott élő keresztyének számára, hogy a pogányok befogadták Isten Igéjét. A porikópa anyagának nagy része az előző részlet ismétlése, az anyag rögzítése valószínűleg a cézáreai gyülekezetre vezethető vissza. Kornéliusszal együtt rokonsága és baráti köre is keresztyén lett. A cézáreai események híre hamar elterjedt Júdeában és a meglepődött jeruzsálemi testvérek vitába szálltak Péterrel (diakrinomai pros tina „vitatkozni”), amint erre lehetőségük nyílik (anabainein: „felmenni”; korabeli szakkifejezés, mivel Jeruzsálem magasan feküdt). Szerintük Péter kétszeresen megszegte a törvényt. Péter nem magát védi, hanem a tényeket közli. Elmondja, mi történt vele Joppéban, ismerteti látomását. Ez világossá teszi, hogy Isten indította el azon az úton, amelyen jár. Az Úr akarata a missziói munka minden nép körében. – Beszámolója megszünteti a még törvényeskedő, népi-vallási előítéletektől terhes testvérek aggodalmát. Nem elméleti felismerés útján jutott el az egyház a pogány misszió elismeréséhez, nem a történeti tények előtt hajolt meg, amelyek Isten pecsétjét viselték magukon.

Isten megszüntette a vallási, faji különbségek átkát ember és ember között. Ő vállal minden népet, tekintet nélkül életük előzményeire. Kornéliusznak az Úr ugyanúgy kijelentést adott, mint neki. Az Úr indítására hívta Pétert. Az Úr szüntette meg a válaszfalat a pogány katona és a zsidó követ között. Az igehirdetést a Szentlélek pecsételte meg, az igehallgatást a Lélek ajándékának elnyerése kísérte. Isten döntött a népek mellett; Péter ezt észrevette, elfogadta és legjobb meggyőződése szerint hirdette. Ez a helyes elvi felismerés nem jelenti azt, hogy a továbbiakban a gyakorlatban ne lennének problémák. Isten közvetlen környezetét állandóan kísérti a dogmatizmus és a bezárkózás, pedig az Úr munkája dinamikus és mindenkire kiterjedő. A döntő fordulat megtörtént a keresztyén misszió történetében, ami ezután következik, az a felismert feladat megvalósítása.
2543. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-18 00:19
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!

Zsolt 118, 1
2542. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-17 00:47
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
Az Írás is így szól: Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.

Róm 10, 11
2541. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-16 00:26
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 10, 1 • Kornéliusz megtérése.

Lukács elbeszélő stílusa itt más, mint az előző fejezetekben. Eddig röviden, csaknem távirati stílusban számolt be az eseményekről, most aprólékosan, részletesen, többszörösen ismételve adja elő a történteket (ApCsel 10:22.30–32; vö. 11:5–17). Lukács stílusát mondanivalójának tartalma határozza meg. Tud kevés szóval is sokat mondani, amikor arra van szükség, de nem sajnálja ismételten elmondani ugyanazt, ha a helyzet úgy kívánja. Mivel ezzel a történettel a pogánymisszió alapjait világítja meg, ezért célszerűnek tartja a részletes beszámolót. Kétségtelenné teszi, hogy nem emberi halhatározás alapján, nem emberi döntés nyomán, hanem emberi elképzelések ellenére, az emberi eszközök meglepődése, csodálkozása közben, Isten döntése alapján indult el a missziói munka a pogányok között. A missziótörténet fordulópontját szemlélteti ez a beszámoló. Nem Pál és nem Péter, hanem Isten akarja a népek közti missziói munkát. Ez a munka a mindenható Isten kezdeményezésére úgy indult meg, hogy látomásban nyert útmutatás alapján mennyi lények eszméltették Jézus követőit annak végzésére. A mennyi háttér mindhárom nagy megtérési történetben nyilvánvaló (ApCsel 8:26kk.; 9:1kk.; 10:1kk.;.) A földi misszió mennyei fundamentuma mindhárom történetben a művészi ábrázolásmód által válik láthatóvá. Az imádkozás órája az új kijelentés elnyerésének alkalmává lesz. Kornéliusz története párhuzamba állítható a kapernaumi százados történetével (Lk 7:1–10). Mindkét történetben főemberről van szó, aki a római hadseregben teljesít szolgálatot. Mindkettő istenfélő (ApCsel 10:2.22; vö. Lk 7:3). Mindkettő sok jót tett (ApCsel 10:2; vö. Lk 7:5). Mindkettőnek vannak barátai és szolgái, akik feltétel nélkül rendelkezésükre állnak (ApCsel 10:7.24; vö. Lk 7:6.8). Mindkettő pogány létére nagy tiszteletet tanúsít a zsidók iránt (ApCsel 10:25k.; vö. Lk 7:6k.). Mindkét esetben nagy csodálkozás nyilvánul meg Isten követői részéről (ApCsel 10:34k..45k.; vö. Lk 7:9), és mindkét történet elismeréssel adózik a hívő pogányoknak (ApCsel 10:47; 11:17k.; vö. Lk 7:9; Mt 8:11).

1–8 Kornéliusz imádsága közben kijelentést kap és annak szellemében jár el.

A történet színhelye Cézárea. Eredetileg egy kis szidóni település, amelynek Straton-tornya volt a neve. Nagy Heródes építette újjá és jelentős kikötővárossá fejlesztette. Augustus római császár tiszteletére nevezte el Cézáreának, császári városnak. Fekvése is előnyös, a Karmel hegyének déli lejtőjénél terül el. A Damaszkusz-Egyiptom-i főútvonal egyik jelentős állomása. Lakóinak száma 40–50 ezer, voltak közöttük görögök, zsidók és rómaiak is. Heródes gondoskodott a város építésekor 2 vízvezetékről és a város védő nagy körfalról. A városból kiemelkedő, egészen messziről látható épületek a templom, a királyi palota és a színház. A római helytartók rezidenciája is itt állt (vö. ApCsel 23–26). A helytartók csak a nagy ünnepek alkalmával tartózkodtak Jeruzsálemben (Mt 27:11kk. par.). Itt lakott a 4. században Eusebius is, az egyháztörténetirás atyja (ApCsel 8:4). Kornéliusz személyében olyan pogány ember van előttünk, aki formálisan ugyan nem, de kegyessége és életformája szerint Isten népéhez, Izráelhez tartozik. Megtérésében az istenfélő pogányok megtérése van előttünk. Ez a név elég gyakori ebben a korban, mivel Cornelius Sulla tízezer rabszolgát szabadított fel, s ezek mind az ő családi nevét vették fel. Kornéliusz a római helyőrség katonai alakulatának volt az ún. Cohors Italicanak a centúriója. (Ilyen alakulat 32 volt a Birodalom különböző részein, tagjai Itáliából származtak.) Származása és foglalkozása ellenére kegyes, istenfélő ember. Az adott lehetőségek között tartotta a kapcsolatot Izráel vallásával: Izráel Istenét tisztelte. Nem metélkedett körül mint a prozelitusok, de a zsinagógai istentiszteleten részt vett. Jóindulatú volt a nép iránt, rendszeres imaéletet élt. Mindezek ellenére pogánynak számított, s mint ilyen, tisztátalannak. Származása és beosztása nem engedte meg, hogy formálisan is csatlakozzék Izráelhez, azonban szívében a törvény mindkét táblájának parancsolatai éltek. Házanépe is volt vele kegyes, istenfélő életében. Kornéliusz kegyessége imádságban és jócselekedetekben nyilvánult meg (vö. Mt 6:2–6; 1Pt 4:7k.). Isten számon tartja az imádkozó embert és gondol arra, aki nem csak magával törődik. A hűséget jutalmazza, az alázatosnak kegyelmet ad. Az imádkozás órájában, du. 3-kor kijelentést ad Kornéliusznak. Látomásban (ld. ApCsel 9:10) szól hozzá. Világos nappal történik ez az esemény. Kornéliusz látta, amint az Úr angyala bement hozzá és halotta, mint nevén szólította. Ekkor félelem töltötte el Kornéliuszt, mint ahogyan az embert általában Isten jelenlétében. Ha az imádság nem formális dolog az ember életében, akkor Isten kijelentésének eszköze lehet. Az imádkozó ember fogékonnyá válik Isten útmutatásának, akaratának megértésére. A kijelentés tettekben folytatódik. Kornéliusz azonnal teljesíti az angyal parancsát. Ő nem ismeri Pétert. A gyülekezetbe pogányokat lakóhelyén eddig még nem vettek be. Péter vendéglátójának neve az, ami az apostolé volt korábban (Lk 6:14): Simon, aki foglalkozása miatt a tenger mellett lakott. Isten újra látomás útján vezeti egymáshoz gyermekeit, azokat, akiknek találkozniuk kell egymással (ld. ApCsel 9:10–12). Joppé 50 km-re van Cézáreától. Joppéba azok közül a katonái közül küldött a centurió, akik hozzá hasonló életmódot folytattak. Az istenfélő vezető hatása környezetében is megmutatkozott. Kornéliusz katonái, házi szolgái többnyire szintén istenfélők voltak.

9–24a. Isten felkészíti Pétert a rendkívüli, meglepő feladatra.

Amikor másnap Kornéliusz követek közeledtek Simon tímár házához, mintegy 12 óra volt. Ez nem tartozott az imádság idejéhez, Péter ennek ellenére azért ment fel a ház tetejére, hogy imádkozzék. eközben eksztázisba esett. A szent, az Istentől való eksztázis állapot, melyben nem külső körülmények és történések adják az ingereket és érzeteket, hanem belső folyamatok. A ház tetejére, a lapos tetőre ment fel Péter imádkozni. Keleten ez az imádkozás megszokott helye. Itt csendben és egyedül lehetett. Bár a tizenkét óra, amint említettem, nem tartozott az imádkozásra kijelölt időpontok közé, Péter mégis imádkozik. Ez annak a jele, hogy az Úrral bármikor lehet beszélgetni, bármikor el lehet előtte csendesedni. Péter éhes. A látomás anyaga testi állapotának megfelelően alakult, a látomás által nyert kijelentés lelkileg formálja. Isten szemléletesen és célszerűen tanít. Olyan képet vesz elő, amely Péter jelenlegi helyzetében a legmegkapóbb, és azt mondja el, amire Péternek jelenlegi helyzetében legnagyobb szüksége van. A vízió a megnyit menny látomásával kezdődik. Isten az, aki üzen Péternek: a tanítás felülről való. Négy sarkánál fogva ereszkedik le a földre egy nagy lepedő, vagy éppen egy nagy abrosz, ami azt jelenti, hogy víziónak az egész földre kiterjedő, vagyis kozmikus jelentőségű üzenete van. Végül a teremtés valamennyi állata látható válik (1Móz 1:24.28.30; 6:20; Róm 1:23). A víziót audició követi. Miután Péter eksztázisban azt látja, hogy az állatvilág példányai válogatás nélkül kerülnek elé, evésre buzdító hangot hall. A törvény étkezési parancsára való tekintettel visszautasítja ezt a buzdítást, Isten törvényével okolva meg (Ez 4:14). Azt hallja azonban, meg kell értenie, hogy a törvényadó Isten oldja fel a törvény tilalma alól. Az új korszakban új rend érvényes, amely Isten új munkájának, megváltó tettének felel meg. Nem a tisztátalan fogyasztására, hanem az isten által megtisztított fogyasztására kap parancsot. A parancs világossá teszi, hogy Isten Pétert nem törvényszegésre buzdítja, hanem a megváltás által feleslegessé vált parancs mellőzésére, az időszerűtlenné lett kötelékektől való szabadulásra. Isten mindazt megtisztította, mi tisztátalan volt. Isten kijelentésének hitelességét erősíti meg az, hogy háromszor történt meg ugyanaz. Az élet nem engedi, hogy Péter hosszú ideig elmélkedjen a látomáson, szolgálatát igényli. Keresik. Isten Lelke tájékoztatja és vezeti Pétert. Megérti, hogy mit akar Isten. A Lélek és angyal Isten hatalmának a reprezentánsa. Péter az ő akarata szerint jár el. Elképzelhetetlen volt, hogy Izráel tagjai pogányokkal együtt egyenek és azoknak a házlába lépjenek. Isten azonban Krisztus által összetörte azt a válaszfalat, amely Izráel és a népek között volt. Az Úr tájékoztatása határozza meg Pétert. Meghallgatja és vendégül látja Kornéliusz követeit. Kijelentés által helyesen értelmezi a történteket, és a járatlan útra lép. Isten felkészíti szolgálattevőit, alkalmassá teszi és elindítja őket a szolgálatra. Testvérekkel együtt ment el Cézáreába. A joppéi testvérek később ott szolgálnak. Voltak, akik Péterrel együtt szívükön viselték Jézus Krisztus ügyét, az evangélium terjedését.

24b–29. Kornéliusz és Péter találkozása.

Kornéliusz rokoni és baráti körével együtt már a város kapuja közelében várja az Úr követét. Mikor megérkezett, a mennyei követnek kijáró tiszteletben részesíti. Római álampolgárról van szó, a császár-kultuszban nem szokatlan, hogy az ember Istent megillető tiszteletet kap. Kornéliusz még egyik lábával pogány talajon áll. Péter udvariasan, tapintatosan utasítja el ezt magától, nem fogadja el az Istennek járó tiszteletet. Az Úr követe példamutatóan alázatos. Én is csak egy ember vagyok (vö. Jel 19:10; 22:8k.; Mk 10:17). Baráti beszélgetést folytatva a pogányokkal, a városon át vezető úton érkezik meg végül, és léptek be a Kornéliusz házába, ahol a pogányok egészen nagy gyülekezete fogadta őket. Nagy missziói alkalom volt ez a Péter számára (ApCsel 4:9; 13:15.42). A rokonság és a baráti kör jelenlétében teljesíti küldetését. Azonnal rátér a lényegre. Isten útmutatása az alapja annak, hogy átlépte egy pogány ember házának a küszöbét, atyái rendelkezéseinek ellenére. Isten tanította meg arra, hogy a tisztaság-tisztátalanság törvénye érvénytelen. Nem azért, mert Isten a továbbiakban a tisztátalan dolgokat is elviseli, hanem azért, mert Krisztus megtisztító munkáját mindenkire nézve érvényessé tette. Előtte egyetlen ember sem tisztátalan, mindenki számára lehetővé tette a tisztaságot. Péter Kornéliusztól szeretné hallani azt, hogy mi van konkrétan a kérése mögött.

30–33. Kornéliusz az Úr szavát akarja hallani az ő követétől.

Péter kérdésére válaszolva beszámol arról az eseményről, amely hozzá irányította és kéri, hogy közölje velük az Úr rendelkezését. Kornéliusz az Úr útmutatása nyomán fordult Péterhez. Isten kijelentése alapján fordult hozzá, hogy tőle hallja meg az Úr rendelkezését: itt és most, Isten színe előtt állva. Ahol az úr követe megjelenik, ott az ember az Úr színe előtt van.

34–43. Isten a názáreti Jézus által mindenkire kiterjesztette kegyelmét.

Péter Isten nemzeti és vallási kereteket áttörő szeretetét hirdeti.
Az anoixas to stoma „miután megnyitotta száját”, ünnepélyes bevezetése az igehirdetésnek. Kifejezi, hogy ünnepi alkalom, a döntés órája ez. Ezt hangsúlyozza az ep’ alétheia „igazán”, „valóban” formula is. A szituációhoz kapcsolódva az Írás szavát idézi (5Móz 10:17). Péter második beszéde Írásidézettel kezdődik. Az Írás szava világítja meg helyesen Isten tetteit. Isten nem részrehajló. Nem az számít Isten előtt, hogy ember milyen fajtához tartozik, hanem az, hogy mennyire jár igaz úton. Sem a faj, sem a nyelv, sem a származás nem akadálya annak, hogy valaki Isten országának polgára, a Krisztust követők közösségének tagja legyen. Isten nem külső adottságai alapján ítéli meg az embert, hanem lelki minősége szerint. Aki Istent féli, az neki kedves. A bevezető részlet után Krisztus mindenkire érvényes megváltó munkáját hirdeti, semmiféle faji korlátja nincs az üdvösségének. A názáreti Jézus által Isten megteremtette az egész világ számára az új élet lehetőségét. Krisztus Isten megbízása és felhatalmazása alapján és erejével nyíltan végezte gyógyító és szabadító munkáját. Népe ellenállásába ütközve harcolt értük, vállalva a keresztet. A szenvedő szolgáról szóló bizonyságtétel Péter igehirdetésének állandó motívuma. A szenvedést és keresztet hordozó Názáreti a dicsőség Krisztusa. Mikor legmélyebbre jutott élete, vagyis halálba, az Atya akkor tett mellette legdicsőségesebben bizonyságot azzal, hogy feltámasztotta. A dicsőség Krisztusa, a feltámadt Úr azoknak jelent meg, akik hittek a szolgai formában lévő názáreti Jézusban, tanítványainak és megerősítette megbízatásukat. Krisztus mögött az Atya áll, aki a Szentlélekkel felkente (Ézs 61:1; vö. Lk 4:28). A tanítványok mögött pedig ott van a feltámadt Úr, aki mindenkinek bírája. Jézus tanítványai számára az Úrral való közösség, az asztalközösség különösen fontos, amit a Feltámadott megjelenései után különösen megerősített (ApCsel 1:4; Lk 24:30.43; Jn 21:5.9k. 12k.). Ez nemcsak jele annak, hogy milyen az istentisztelet ünnepi alkalma (Jn 21:13). Az ünnepi vacsora eszméltet Jézus áldozatára és az ő dicsőséges visszajövetelének ünnepi asztalára, a nagy vacsorára. Erre kell hívni Krisztus követeinek, hogy a jóhír mindenkihez eljusson, s így minden ember üdvözüljön. Az ember sorsa Krisztushoz vagy kötve, mindenki neki tartozik számadással. Ő mindenkit megajándékoz az élet lehetőségével és mindenkitől számon kéri, hogyan élet azzal. Neki tartozik elszámolni mindenki az életével. Neve által ugyanis mindenki bűnbocsánatot nyerhet. Péter beszéde Cézáreában az első igehirdetés pogányok között az ApCsel-ben, így parallelje Pál athéni beszédének. Mindkettő tipikus példája a pogányok közti evangéliumhirdetésnek. A pogányoktól a bibliai világ messze van, más kapcsolódási pont keresése célszerű. Mindkét beszédben kifejezésre jut a pogányok istenfélelmének elismerése (ApCsel 10:35; 17:22k.), sőt az is, hogy ennél többre lehet és többre kell jutni, hitre abban a Jézusban, akit Isten Krisztussá tett, és a benne adott lehetőség életre nyit kaput, elmulasztása viszont ítéletre.

44–48. Péter bizonyságtételét Isten pecsétje erősítette meg: miközben szólt, a Szentlélek ajándékát nyerték el hallgatói.


A logos = dabar Jahve. János evangéliuma azonosítja Jézus személyével, nála a logosz a testet öltött Ige. Abszolút értelemben használva a „Kijelentés” (Jn 1:1) az a beszéd, amelynek Jézus a tartalma, a kérügma, az igehirdetés. Életet, világosságot és igazságot támaszt. Miközben Péter hirdeti ezeket a dolgokat, a Szentlélek leszállt azokra, akik hallgatták az Igét. Nyelveken szólva magasztalták Istent, vagyis pogány környezetben ismétlődik meg a pünkösdi csoda. Isten látható jelek formájában is dönt a népek körében elindított misszió mellett. Az a jel, ami Jeruzsálemben hirdette a Szentlélek korszakának kezdetét, jelzi Cézáreáben is, hogy az üdvösség lehetősége nemcsak Izráelnek, hanem a népek fiainak is adatik a történelem utolsó nagy korszakában. Péter társai csodálkozva veszik tudomásul a pogányok között megmutatkozó kegyelmet. Isten mindig előtte jár népének. Régi beidegződéseiktől nehezen tudnak szabadulni, de a jelek arról beszélnek, hogy Isten szeretetébe fogadta az igehallgató gyülekezetet is. Helyeslik tehát, hogy Péter kiszolgáltatja a kegyelmi szövetség jelét. A Szentlélek ajándékának közlésében teljesen szabad az Úr. Úgy és akkor adja, ahogyan és amikor jónak látja. Az egyház szolgálatának bármelyik mozzanata közvetítheti. Nincs meghatározva, hogy a keresztség milyen formában történt, ugyanis egyáltalán nem a külső forma a fontos. Áldást kapott a gyülekezet az igehirdetés közben, ragaszkodik azokhoz az eszközökhöz, akik által elnyerte.
2540. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-15 23:45
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 9, 19 • Pál Damaszkuszban és Jeruzsálemben.

Lukács sűríti az eseményeket. Egymás után mond el itt olyan dolgokat, amelyek nem közvetlenül egymás után történtek. Nem a teljességre való törekvés, sem a kronológiai sorrend megtartása a célja, csupán a legfontosabbakat emeli ki Pál keresztyén életének első éveiből. Damaszkuszba indul Pál Mestere útján, itt hirdeti az evangéliumot. A Jeruzsálemben eltöltött időről szóló tudósításával az a célja, hogy megvilágítsa Pál munkájának hátterét. A Gal 1. rész figyelemre méltó az események sorrendjét illetően. Ott ugyanis Pál részletesebben foglalkozik a mögötte lévő útszakasszal.

19b–21. Saul hirdeti Krisztus.


Az Úr ellensége volt, de az Úr bizonyságtevője lett. Ez a fordulat megdöbbenti a tanítványokat. Számításaikba nem fél bele Isten titokzatos, erőteljes, egyáltalában nem sablonos megoldásokat adó tette. Elméletben tudnak Uruk hatalmáról, de csodálkoznak mindig, mikor ez a hatalom a gyakorlatban mutatkozik meg: ha új embert, új helyzetet teremt. Ellenségre számítottak, testvért kaptak (Zsolt 118:23; Mt 21:42). Saul megtérése hiteles: Jézusban meglátta az Isten Fiát, és bizonyságot tesz róla. Aki Jeruzsálemben a közelmúltban még üldözte azokat, akik ezt a nevet segítségül hívták (ApCsel 8:3; 9:1), és Damaszkuszba is ezzel a szándékkal indult, követévé lett, erről ad jelzéseket.

22–25. Testvéri segítség menti meg Sault.


Bizonyságtétele ellenállást vált ki a zsinagógában. Az eseménynek ez a részlete kb. három év múlva történt. Az elhívást az elmélyülés, a tanulás csendes szakasza követte. Pál megkapta az Írás kulcsát (2Kor 3). Ellenfelei szervezkednek ellene, mert tehetetlenek vele szemben. A testvéri szeretet leleményes, megtalálják a segítség megfelelő módját. A „tanítvány” megjelölés itt általános értelemben szerepel: a keresztyéneket, Krisztus követőit jelenti. Az Úr tanítványai azon az úton járnak, amely nincs lezárva (2Kor 11:32–33). Megmentik Pált. Aretas király Tiberius és Caligula kortársa, Kr. u 40-ig uralkodott.

26–30. Az elhívott apostol elismert apostol lett.

Saul gyanús a testvérek szemében, múltja miatt félnek tőle. Barnabás felkarolja. Már korábban is ismerhette, mindketten hellénisták voltak. Barnabás Nabas fia. Nevének jelentése: „Vigasztalás fia”, amit minden bizonnyal az apostolok adtak a Ciprusból származó, görög műveltséggel rendelkező lévita Józsefnek (ld. ApCsel 4:36). A keresztyénséggel egészen korán megismerkedett, vagyonát eladta, az árát pedig elvitte Jeruzsálembe, és az apostolok lábai elé tette. Ez jelenti azt, hogy a javai ára feletti rendelkezési jogot átadta az apostoloknak a szükségben lévő gyülekezeti tagok támogatására. Csatlakozott azokhoz, akik Jeruzsálemben vagyonközösségben éltek (ApCsel 4:37). Amikor Pál első alkalommal érkezett megtérése után Jeruzsálembe, és megpróbált csatlakozni a tanítványokhoz, de azok múltjára való tekintettel féltek tőle (ApCsel 8:1kk.), ő azonban pártfogásába vette és elvitte az apostolokhoz, jó bizonyságot tett mellette. Tájékoztatta őket Pál megtéréséről, amint arról szövegünk is tájékoztat. Egyengette Saul útját. Így sikerült neki kapcsolatban kerülni az egyház vezetőivel. Saul elhívása után nem megy ki az egyházból, hanem beépül, vállalja az egyháznak éppen azt a konkrét formáját, amely elhívásakor adva van. Az elhívott apostol ily módon elismert lett a keresztyénség centrumában, így minden tekintetben „rite vocatus”. Jelene meggyőzte a testvéreket arról, hogy teljesen szakított múltjával. István útját járja, a hellénisták István sorsára akarták juttatni (ld. 6. rész). Saulnak testvéri segítséggel sikerül kitérni az útjukból. Végül szülővárosában köt ki. Tarzusz akkoriban a tudományos élet egyik jelentős városa volt, Cilicia fővárosa. Fellendülését a Szeleukidáknak köszönhette. Egyetema az athéni és a római egyetemmel vetekedett.

31. Az egyház jellemzése.

A horizont tágul, az egyház épül. Galilea említése meglepő: úgy juthatott el oda is a keresztyénség, ahogyan Damaszkuszba. Az evangélium sok csendben munkálkodó tanítvány által terjed. A három tartomány megnevezése gyakorlatilag azt jelenti, hogy Palesztina nagy részén voltak gyülekezetek, a keresztyének az ország minden jelentős területén megjelentek.

ApCsel 9, 32 • Péter Liddában és Joppéban.

Azon a területen jár Péter, amelyen előtte Fülöp munkálkodott. Vállalja a galileai és samáriai missziót. Gondozza a gyülekezeteket és felügyel rájuk. Nemcsak gyülekezeti látogatást végez, felügyelve a jórendre, hanem ő maga is végzi a missziói munkát és a diakóniát. Ahol megjelenik, oda áldást visz. Liddában egy beteg ember gyógyul meg szavai nyomán, Joppéban egy halott támad életre általa. Az első csoda elbeszélése azt hangsúlyozza, hogy akkor is Jézus a csodatévő, ha tanítványa van ott a beteg mellett. A második azt világítja meg, hogy az apostolok nem kisebb eszközei Istennek, mint a próféták (1Kir 17:17kk.; 2Kir 4:33). A Mester tanítványai által munkálkodik. Isten Pétert ezúton késziti fel a következő megbízatására. Az ő iskolájában semmi sem történik véletlenül.

32–35. Éneás meggyógyítása.

Lelkigondozói, felügyelői körútja során Péter Liddába ért. Mai neve Ludd. A császárkorban Diospolis, Jeruzsálemtől 40 km-re északnyugat felé találjuk. Jeruzsálem pusztulása után Izráel írástudói szellem életének középpontja lett. Bíborfesték készítéséről volt híres. Péter észreveszi a testi nyomorúságban szenvedő embert, és anélkül segít rajta, hogy figyelmeztetné rá. Maga a nyomorúság indítja tette. Éneás hosszú időt töltött ágyban, Krisztus ereje vetett véget szenvedésének, tehetetlenségének. Az élő Krisztus van mellette és ő gyógyítja meg. Péter kedvessé, vonzóvá, jó hírűvé teszi Krisztus evangéliumát. Sokan tértek meg munkája nyomán. Száron tengerparti fennsík Cézárea és Joppé között Az irgalmas tett hirdette Krisztus közöttük és nyitogatta szívüket az evangélium előtt.

36–43. Tábita feltámasztása.

Joppé, a mai Jaffa, fontos kikötőváros. Liddától 17 km-re fekszik Kelet felé. A matétria csak itt fordul elő az Újszövetségben. Az Újszövetség egyébként ugyanazokat a kategóriákat használja Krisztus nőtanítványainak jelölésére, mint amelyekkel a férfiakat illeti. Tábitha vagy Tabea, arám szó, görögül: Dorkas = Gazella. Jellemzése két gondolatot egyesít: 1. Nagyon sok jótett dicséri, bőségesen osztott alamizsnát. 2. Buzgón fáradozott a szegények felkarolásában, az elhagyott özvegyek támasza volt. Munkája áldást jelentett a gyülekezetnek. A buzgó nőtanítvány meghalt. A halottat megmosták, de nem kenték meg különböző illatos tartosítószerekkel, ahogyan egyébként ez szokás volt. Talán közeli feltámadásában reménykedtek. A feslő szobába helyezték, ahol a levegő jobban járja (vö. 1Kir 17:17kk. és 2Kir 4:32kk.). Halálakor a gyülekezeti tagok tudomására jut, hogy Péter a közelben van, mintegy 3 órányi gyalogútra. Érte küldenek, hívják, megy egykor Jairus Jézust (Lk 8:41kk.), hogy legyen segítségükre. Izráel gyakorlatát átvette az első idők egyháza és tovább is adja (Jak 5:14). Péter enged a kérésnek és kész segíteni. Mestere eljárását követi. Rejtetten tesz jót. Csak azok vannak jelen, akikre az ügy tartozik. Az élet Urához fordul alázattal (Jn 11:41) és életre szólítja a halottat. Istennek hatalma van a halál fölött. Erről adott jelt a próféták által, ebből adott ízelítőt Jézus Krisztus munkássága nyomán, ezt szemlélteti az apostolok munkája is. A halottak nem maradnak örökké a halál állapotában, az élet Ura életet akar. Isten végső megoldását hirdetik ezek a történetek. A reménytelennek látszó helyzetben is tud és segít az, aki Isten erejével jár. Az imádságát követő szavai a 2Kir 4:33-mal és a Mk 5:40 mondatával csengenek egybe. Péter szavára Tábita kinyitja a szemét. Péter nem mormolt varázsigéket, nem emlegetett titkos nevet, nem hajtott végre különös cselekményt. Ellenben belső közösségben volt az élet forrásával az imádság által, és ezúton jelzi a halál felett is győztes Úr hatalmát. Az Úr ama napon az apostolok által is jelzi a halottak feltámadását. Szemlélteti, hogy a halál állapotából van feltámadás. A halálból – mint az alvásból – fel lehet kelni. Az Úr szavára megelevenednek a halottak. Péter a halottat élve adja vissza a gyülekezetnek. A gyülekezet tagjait ismételten (ApCsel 9:13.32) szenteknek nevezi a szerző (ezenkívül még az ApCsel 26:10-ben szerepel ez a megnevezés). Később a „szent” fogalmát félreértették és visszaéltek vele. A Szentség nem emberi teljesítmény útján elért, hanem Krisztus válságmunkája által ajándékozott állapot. A kegyelem hatóereje szövi át a szó eredeti jelentését, semmiképpen sem az „ember érdeme”. Péter szabadságára utal a perikópa utolsó megjegyzése. Mestere intenciója szerint jár el, a tímár ugyanis Izráelben tisztátalannak számított abban az időben, mint ahogyan a vámszedő vagy éppen az orvos is.
2539. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-14 22:08
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 9, 19 • Pál Damaszkuszban és Jeruzsálemben.

Lukács sűríti az eseményeket. Egymás után mond el itt olyan dolgokat, amelyek nem közvetlenül egymás után történtek. Nem a teljességre való törekvés, sem a kronológiai sorrend megtartása a célja, csupán a legfontosabbakat emeli ki Pál keresztyén életének első éveiből. Damaszkuszba indul Pál Mestere útján, itt hirdeti az evangéliumot. A Jeruzsálemben eltöltött időről szóló tudósításával az a célja, hogy megvilágítsa Pál munkájának hátterét. A Gal 1. rész figyelemre méltó az események sorrendjét illetően. Ott ugyanis Pál részletesebben foglalkozik a mögötte lévő útszakasszal.

19b–21. Saul hirdeti Krisztus.

Az Úr ellensége volt, de az Úr bizonyságtevője lett. Ez a fordulat megdöbbenti a tanítványokat. Számításaikba nem fél bele Isten titokzatos, erőteljes, egyáltalában nem sablonos megoldásokat adó tette. Elméletben tudnak Uruk hatalmáról, de csodálkoznak mindig, mikor ez a hatalom a gyakorlatban mutatkozik meg: ha új embert, új helyzetet teremt. Ellenségre számítottak, testvért kaptak (Zsolt 118:23; Mt 21:42). Saul megtérése hiteles: Jézusban meglátta az Isten Fiát, és bizonyságot tesz róla. Aki Jeruzsálemben a közelmúltban még üldözte azokat, akik ezt a nevet segítségül hívták (ApCsel 8:3; 9:1), és Damaszkuszba is ezzel a szándékkal indult, követévé lett, erről ad jelzéseket.

22–25. Testvéri segítség menti meg Sault.

Bizonyságtétele ellenállást vált ki a zsinagógában. Az eseménynek ez a részlete kb. három év múlva történt. Az elhívást az elmélyülés, a tanulás csendes szakasza követte. Pál megkapta az Írás kulcsát (2Kor 3). Ellenfelei szervezkednek ellene, mert tehetetlenek vele szemben. A testvéri szeretet leleményes, megtalálják a segítség megfelelő módját. A „tanítvány” megjelölés itt általános értelemben szerepel: a keresztyéneket, Krisztus követőit jelenti. Az Úr tanítványai azon az úton járnak, amely nincs lezárva (2Kor 11:32–33). Megmentik Pált. Aretas király Tiberius és Caligula kortársa, Kr. u 40-ig uralkodott.

26–30. Az elhívott apostol elismert apostol lett.

Saul gyanús a testvérek szemében, múltja miatt félnek tőle. Barnabás felkarolja. Már korábban is ismerhette, mindketten hellénisták voltak. Barnabás Nabas fia. Nevének jelentése: „Vigasztalás fia”, amit minden bizonnyal az apostolok adtak a Ciprusból származó, görög műveltséggel rendelkező lévita Józsefnek (ld. ApCsel 4:36). A keresztyénséggel egészen korán megismerkedett, vagyonát eladta, az árát pedig elvitte Jeruzsálembe, és az apostolok lábai elé tette. Ez jelenti azt, hogy a javai ára feletti rendelkezési jogot átadta az apostoloknak a szükségben lévő gyülekezeti tagok támogatására. Csatlakozott azokhoz, akik Jeruzsálemben vagyonközösségben éltek (ApCsel 4:37). Amikor Pál első alkalommal érkezett megtérése után Jeruzsálembe, és megpróbált csatlakozni a tanítványokhoz, de azok múltjára való tekintettel féltek tőle (ApCsel 8:1kk.), ő azonban pártfogásába vette és elvitte az apostolokhoz, jó bizonyságot tett mellette.

Tájékoztatta őket Pál megtéréséről, amint arról szövegünk is tájékoztat. Egyengette Saul útját. Így sikerült neki kapcsolatban kerülni az egyház vezetőivel. Saul elhívása után nem megy ki az egyházból, hanem beépül, vállalja az egyháznak éppen azt a konkrét formáját, amely elhívásakor adva van. Az elhívott apostol ily módon elismert lett a keresztyénség centrumában, így minden tekintetben „rite vocatus”. Jelene meggyőzte a testvéreket arról, hogy teljesen szakított múltjával. István útját járja, a hellénisták István sorsára akarták juttatni (ld. 6. rész). Saulnak testvéri segítséggel sikerül kitérni az útjukból. Végül szülővárosában köt ki. Tarzusz akkoriban a tudományos élet egyik jelentős városa volt, Cilicia fővárosa. Fellendülését a Szeleukidáknak köszönhette. Egyetema az athéni és a római egyetemmel vetekedett.

31. Az egyház jellemzése.

A horizont tágul, az egyház épül. Galilea említése meglepő: úgy juthatott el oda is a keresztyénség, ahogyan Damaszkuszba. Az evangélium sok csendben munkálkodó tanítvány által terjed. A három tartomány megnevezése gyakorlatilag azt jelenti, hogy Palesztina nagy részén voltak gyülekezetek, a keresztyének az ország minden jelentős területén megjelentek.
2538. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-13 00:31
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 9, 1 • Pál megtérése.

Háromszor fordul elő az ApCsel-ben ez a részlet (22; 26). Nem öncélú ismétlésről van szó, nem is arról, hogy több forrás is szóhoz jut a mű keretén belül. Az ismétlés célja a pogány misszió hátterének megvilágítása. A szerző ezzel azt hangsúlyozza, hogy Isten döntött úgy, hogy a népek között is hirdettetni kell az evangéliumnak. Ő vitte véghez a fordulatot a missziói munka történetében, és a munka első számú eszköze életében. A pogánymisszió nem emberi vállalkozás, hanem Isten parancsa. Saul megtérése az Úr munkája. Nem akart ő sem keresztyén sem apostol lenni, de az Úr akarata érvényesült. A fordulat nem emberi belátás, nem emberi fejlődés eredménye, hanem Isten szuverén tette. Tette által lett a tarzuszi Saul keresztyén. A törvény buzgó követője az evangélium hirdetője, a saját igazságáról meggyzőződött farizeus annak az igazságnak bizonyságtevője, ami Krisztusban adatott. A megtérésben Isten fordítja oda az embert magához és oda állítja, ahová rendelte. Pál munkája által jut el az evangélium a föld „végső” határáig. Ez a részlet a leghíresebb megtérési történetet tartalmazza minden kor egyház nemzedéke számára. Az egyház üldözőjéből az egyház építője lett. Először csak Jeruzsálemben üldözte a keresztyéneket. A következő lépésben még nagyobb aktivitásra szánta el magát. Meghallotta, hogy az üldözött keresztyének közül sokan Damaszkusztban telepedtek le, így a főpaptól megbízólevelet kért, amely őt felhatalmazta arra, hogy ott is fellépjen a gyülekezeti tagokkal szemben. Damaszkusz 260 km-re volt Jeruzsálemtől, ami gyalog kb. egy hétig tartott. Útja Galileán át vezetett, ahol sok minden Jézusra emlékeztetett. Belső feszültsége egyre jobban fokozódott egészen addig, míg Damaszkusz közelébe nem ért. Ott történt vele az az esemény, amely a szó szoros értelmében döntő fordulatot jelentett számára, és döntő jelentőségű az egyház szempontjából is.

1–2. Az Úr nevében az Úr ellen.

Saul a kis-ázsiai Cilícia tartományának Tarzusz nevű városából származik (ApCsel 9:11; 21:39; 22:3). Apjától örökölte a római polgárjogot. Második nevét, a latin eredetű „Paulus”-t, amelynek a jelentése „kicsi”, „jelentéktelen”, használta az első missziói útjától kezdve (ApCsel 13:9). Családja Benjámin törzséből való, ősi zsidó család (Róm 11:1; Fil 3:5). A tarzuszi előkelő görög, művelt lakosság környezetében élő ifjú maga is kiválóan megtanult görögül beszélni, írni és olvasni. Szülei fiatalon Jeruzsálembe küldik, ahol a híres törvénytanítónak, Gamálielnek a lábainál tanult, mint buzgó rabbinövendék, aki büszke héber származására, farizeus mivoltára, a törvény alapján lévő igazságára és minden munkájára, amit a zsidó közösség körében végzett (Fil 3:5.6). A korabeli szokásnak megfelelően a legszigorúbb farizeusi neveltetésben részesült, amelyhez egy szakma tanulása is hozzátartozott. Pál a kézművességet, a sátorponyva készítését sajátította el (ApCsel 18:1kk.). Ígéretes jövő várt rá a zsinagóga közösségén belül. Gyermekkorától kezdve hű volt Mózes törvényéhez, ízig-vérig zsidó, szerette népét, élethivatásnak tekintette a törvény ismeretét és tanítását. Már fiatalon elismert törvénytanító. Alig volt 30 éves, amikor olyan megtisztelő feladatot bíznak rá, amit csak egy jól képzett írástudó végezhetett el. Egy keresztyén, István megkövezésénél kellett jelen lennie azért, hogy az szabályszerűen menjen végbe (ApCsel 7:67). A zsinagóga veszedelmes ellenségeinek tekintette azokat, akik egy megfeszített zsidót tartottak a megígért Messiásnak. A Názáreti gyűlölt követői, e „veszedelmes szekta” hívei ellen kegyetlen üldözést szervezett, és teljes megsemmisítésükre törekedett, nemcsak Jeruzsálemben, hanem bárhol, ahol csak vannak. Az általa elindított üldözés következtében a keresztyének a szélrózsa minden irányába szétszóródtak, elmenekültek Jeruzsálemből. A damaszkuszi út döntő fordulatot jelentett életében. Damaszkusz kereskedelmi centrum volt, így zsinagógájuk könnyen „jeruzsálemi hatás” alá kerülhetett. A város az Antilibánon keleti nyúlványánál feküdt. Az ószövetségben már az ősatyák történetében találkozunk nevével. Eliézer, Ábrahám szolgája Damaszkuszból származott (1Móz 15:2). Naámán a vizeit híresebbnek tartja a Jordánnál (2Kir 5:22). A Szír Birodalom fővárosa (Ézs 9:10; 7:3–9). Úgy látszik, elég szoros a kapcsolat Pál korában a jeruzsálemi, a damaszkuszi zsidóság és a keresztyének között, akik szép számmal élhettek ott. Saul gyökeresen fel akarja számolni az egyházat. A Jézust követő férfiakat és asszonyokat megkötözve szándékszik Jeruzsálembe vinni. A főpapi meghatalmazása az egész Római Birodalom területére érvényes volt.

3–9. A damaszkuszi úton a dicsőség Krisztusa megjelenik Saulnak.


Jézus oltalmazza gyülekezetét. Saul útjába áll és a szó szoros értelmében keresztülhúzza szándékát. A vakító fény hatására az ellenfél összeesik. Lk nem sablonosan írja le a rendkívüli eseményt. A fény nem marad titok, a hang megmagyarázza történteket. A dicsőség Krisztusa kijelenti magát Saulnak. A Júdától való Dávid Fia ekkor majdnem azt kérdezi benjáminita Saultól, amit Dávid kérdezett az őt küldő Saul királytól (vö. 1Sám 26:18a). A maga „királyságáért” viaskodó ember találkozik a Királlyal, aki számon kéri rajta vakbuzgalmát, a radikális eszközökkel folytatott missziót. A dicsőség Krisztusa ismeri azt, aki ellene harcol. Nem csak megállítja a jól eltervezett és megszervezett úton, hanem új útra indítja. Most csak annyit tud meg, amit közvetlenül, azonnal meg kell tennie. A dicsőség Krisztusa csupán egy lépésről tájékoztatta. Azokhoz küldi, akik ellen irtó hadjáratot tervezett. Általuk kap majd a közeljövőre nézve megoldást és útmutatást. Saul kisérői tanúi a történetnek. Objektív eseményről van tehát szó, nem vízióról, halluciánicóról. Tanúk tudnak róla, észlelték az eseményt. Észrevettek valamint abból, ami előttük történt. A történet másik két formája (22:6kk.; 26:12) és az itteni között a lényeget nem érintő különbség van. Mindhárom elbeszélés azt világítja meg, hogy az ember Krisztussal való találkozása mindig titkok. Csak az tudja, hogy miről van szó, akivel ez megtörténik, még ha a keretek, a formák közül mások is észrevesznek belőle valamit. Senkivel nem élhetjük meg együtt a Krisztussal való találkozást, akkor sem, ha közel vagyunk hozzá vagy egészen közel áll hozzánk. Az Úr szava Sault egy pillanat alatt más emberré tette (Mt 8:8). Vak, de lát. Vezetésre szorul, és el is fogadja a vezetést. Teljes odaadással az Úrnak szenteli figyelmét, csendben, türelmesen vár a Kijelentésre. Mint kiszolgáltatott kisgyermek mások segítségére szorul. Vakságát jelzi az a tény, hogy kézen fogva kell bevezetni Damaszkuszba. Lelki vaksága szimbólumává lett fizikai vaksága. Mások fölötti hatalmaskodási szándéka olyannyira meghiúsult, hogy mások segítettek rajta. Három napig nem látott, nem evett és nem ivott. Ez a radikális böjt a mély bűnbánat jele. Számára ez a néhány nap a teljes csend, a böjt a mély bűnbánat jele. Számára ez a néhány nap a teljes csend, a böjt és az imádkozás alkalma volt (ApCsel 9:12). Az ember testi lelki állapota szorosan összefügg egymással. Saul a teljes elesettség állapotában nyitottá lett az iránt az Isten iránt, akinek az üldözésére indult. Később ezt az élményét úgy fogalmazza meg, hogy jóllehet a törvény szerinti igazságot illetően feddhetetlen volt (Róm 7:13), mégis a bűnösök között az első, a legnagyobb (1Tim 1:15). Újra meg újra csodálkozik azon a tényen, hogy Jézus nem semmisítette meg a damaszkuszi úton, nem vetette el. Elhívásában nem a haragja és ítélete, hanem szeretete és irgalma mutatkozott meg.

10–19a. Anániást küldi el az Úr Saulhoz.

Anániás nem tartozik sem a „tizenkettő”-höz, sem a „hetes kör” tagjaihoz. Egy az Úr követői közül. Az egyszerű tanítvány nagy jelentőségű megbízást nyer. Az en horamati: az Úr kijelentésközlésének közvetlen módja. Közvetítő személyek vagy tárgyak nélkül válik világossá az őr rendelkezése. Rendszerint akkor él vele Krisztus, amikor valamilyen rendkívüli megbízást vagy üzenetet ad szolgáinak. A kijelentés közvetlen módja azonban soha nincs ellentétben a közvetett úton nyert kijelentés tartalmával. A próféták megbizatása rendszerint így történt (Ézs 6; Jer 1). Anániás megtudja, hogy Saul imádkozik, ami megtérését jelzi. A címe leírása is egészen pontos. Anániással az Úr pontosan közli, hogy kihez és hová kell mennie. A gondviselő kegyelem különös, egészen kis dolgokra is kiterjedő vonása mutatkozik itt meg. Az Egyenes utca keletről haladt át nyugat felé Damaszkuszon. Mindkét oldalán oszlopcsarnokok voltak. Az Egyenes utca egy közismert, jelentős, szép utca volt. Saul nyilván vendégként tartózkodott ott. Őt ugyanúgy készíti fel az Úr küldötte fogadására. A dicsőség Krisztusa egyrészt felkészíti szolgáját az előtte álló feladatra, másrészt előkészíti a talajt: annak a szívében is munkálkodik, akihez a küldetése szól. – Az Úr jobban ismeri a földi viszonyokat, mint szolgája. Anániás információja különben helyen volt Saulról, ami azt mutatja, hogy Jeruzsálem és Damaszkusz között valóban szoros kapcsolat volt. Ez az egyik dolog. A másik viszont az, hogy Saul jeruzsálemi keresztyénüldözése és damaszkuszi útja között már eltelt egy bizonyos idő. Anániás a tegnapi Saulról helyes adatokat tud, azonban a földön még nincsenek lezárt esetek. Az Úr híradása nem a tegnapi, nem a „mai” Saulról beszél. Az ellenségből is lehet testvér. Krisztus ellensége Krisztus hitvallója, az atyái hagyományiért buzgó farizeus Krisztus lelkes, fáradtságot nem ismerő apostola, missziói munkása lesz. Saul választott edény, eszköz az Úr kezében, nagy szolgálatok várnak rá és a sok szenvedés az Úrért. Anániás nem tiltakozik tovább, hanem teljesíti küldetését. Ura szavát, kijelentését és erejét közvetíti Saulnak. Így újra lát, bekapcsolódik az egyházba, elnyeri a Szentlélek ajándékát. Vezetőt kap, aki mindig mellette marad, erőt nyer az erejét meghaladó úthoz. A kézrátétel és a Szentlélek ajándéka nincs az egyház szolgáinak személyéhez kötve. Az Úr bármelyik tanítványa lehet az ő alkalmas eszköze. Az, hogy a keresztség milyen formában, milyen külső jelek között ment vége, abban a lakásban vagy szobában, ahol Sault vendégül látták, vagy valahol másutt, nincs feljegyezve, de nem is fontos. Az a nyilvánvaló ugyanis, hogy nem a külső forma, hanem a belső tartalom a fontos. Saul megkeresztelkedése után ura eledelt vett magához és meg is erősödött. A döntő fordulat után, mikor Jézus Krisztussal való kapcsolata is rendeződött, lelki erőt nyert. Megjött az étvágya is. Saul testi-lelki erejével kész az Úr eszközévé lenni.

ApCsel 9, 19 • Pál Damaszkuszban és Jeruzsálemben.

Lukács sűríti az eseményeket. Egymás után mond el itt olyan dolgokat, amelyek nem közvetlenül egymás után történtek. Nem a teljességre való törekvés, sem a kronológiai sorrend megtartása a célja, csupán a legfontosabbakat emeli ki Pál keresztyén életének első éveiből. Damaszkuszba indul Pál Mestere útján, itt hirdeti az evangéliumot. A Jeruzsálemben eltöltött időről szóló tudósításával az a célja, hogy megvilágítsa Pál munkájának hátterét. A Gal 1. rész figyelemre méltó az események sorrendjét illetően. Ott ugyanis Pál részletesebben foglalkozik a mögötte lévő útszakasszal.

19b–21. Saul hirdeti Krisztus.

Az Úr ellensége volt, de az Úr bizonyságtevője lett. Ez a fordulat megdöbbenti a tanítványokat. Számításaikba nem fél bele Isten titokzatos, erőteljes, egyáltalában nem sablonos megoldásokat adó tette. Elméletben tudnak Uruk hatalmáról, de csodálkoznak mindig, mikor ez a hatalom a gyakorlatban mutatkozik meg: ha új embert, új helyzetet teremt. Ellenségre számítottak, testvért kaptak (Zsolt 118:23; Mt 21:42). Saul megtérése hiteles: Jézusban meglátta az Isten Fiát, és bizonyságot tesz róla. Aki Jeruzsálemben a közelmúltban még üldözte azokat, akik ezt a nevet segítségül hívták (ApCsel 8:3; 9:1), és Damaszkuszba is ezzel a szándékkal indult, követévé lett, erről ad jelzéseket.

22–25. Testvéri segítség menti meg Sault.

Bizonyságtétele ellenállást vált ki a zsinagógában. Az eseménynek ez a részlete kb. három év múlva történt. Az elhívást az elmélyülés, a tanulás csendes szakasza követte. Pál megkapta az Írás kulcsát (2Kor 3). Ellenfelei szervezkednek ellene, mert tehetetlenek vele szemben. A testvéri szeretet leleményes, megtalálják a segítség megfelelő módját. A „tanítvány” megjelölés itt általános értelemben szerepel: a keresztyéneket, Krisztus követőit jelenti. Az Úr tanítványai azon az úton járnak, amely nincs lezárva (2Kor 11:32–33). Megmentik Pált. Aretas király Tiberius és Caligula kortársa, Kr. u 40-ig uralkodott.

26–30. Az elhívott apostol elismert apostol lett.

Saul gyanús a testvérek szemében, múltja miatt félnek tőle. Barnabás felkarolja. Már korábban is ismerhette, mindketten hellénisták voltak. Barnabás Nabas fia. Nevének jelentése: „Vigasztalás fia”, amit minden bizonnyal az apostolok adtak a Ciprusból származó, görög műveltséggel rendelkező lévita Józsefnek (ld. ApCsel 4:36). A keresztyénséggel egészen korán megismerkedett, vagyonát eladta, az árát pedig elvitte Jeruzsálembe, és az apostolok lábai elé tette. Ez jelenti azt, hogy a javai ára feletti rendelkezési jogot átadta az apostoloknak a szükségben lévő gyülekezeti tagok támogatására. Csatlakozott azokhoz, akik Jeruzsálemben vagyonközösségben éltek (ApCsel 4:37). Amikor Pál első alkalommal érkezett megtérése után Jeruzsálembe, és megpróbált csatlakozni a tanítványokhoz, de azok múltjára való tekintettel féltek tőle (ApCsel 8:1kk.), ő azonban pártfogásába vette és elvitte az apostolokhoz, jó bizonyságot tett mellette. Tájékoztatta őket Pál megtéréséről, amint arról szövegünk is tájékoztat. Egyengette Saul útját. Így sikerült neki kapcsolatban kerülni az egyház vezetőivel. Saul elhívása után nem megy ki az egyházból, hanem beépül, vállalja az egyháznak éppen azt a konkrét formáját, amely elhívásakor adva van. Az elhívott apostol ily módon elismert lett a keresztyénség centrumában, így minden tekintetben „rite vocatus”. Jelene meggyőzte a testvéreket arról, hogy teljesen szakított múltjával. István útját járja, a hellénisták István sorsára akarták juttatni (ld. 6. rész). Saulnak testvéri segítséggel sikerül kitérni az útjukból. Végül szülővárosában köt ki. Tarzusz akkoriban a tudományos élet egyik jelentős városa volt, Cilicia fővárosa. Fellendülését a Szeleukidáknak köszönhette. Egyetema az athéni és a római egyetemmel vetekedett.

31. Az egyház jellemzése.

A horizont tágul, az egyház épül. Galilea említése meglepő: úgy juthatott el oda is a keresztyénség, ahogyan Damaszkuszba. Az evangélium sok csendben munkálkodó tanítvány által terjed. A három tartomány megnevezése gyakorlatilag azt jelenti, hogy Palesztina nagy részén voltak gyülekezetek, a keresztyének az ország minden jelentős területén megjelentek.
2537. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-12 00:11
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 9, 1 • Pál megtérése.

Háromszor fordul elő az ApCsel-ben ez a részlet (22; 26). Nem öncélú ismétlésről van szó, nem is arról, hogy több forrás is szóhoz jut a mű keretén belül. Az ismétlés célja a pogány misszió hátterének megvilágítása. A szerző ezzel azt hangsúlyozza, hogy Isten döntött úgy, hogy a népek között is hirdettetni kell az evangéliumnak. Ő vitte véghez a fordulatot a missziói munka történetében, és a munka első számú eszköze életében. A pogánymisszió nem emberi vállalkozás, hanem Isten parancsa. Saul megtérése az Úr munkája. Nem akart ő sem keresztyén sem apostol lenni, de az Úr akarata érvényesült. A fordulat nem emberi belátás, nem emberi fejlődés eredménye, hanem Isten szuverén tette. Tette által lett a tarzuszi Saul keresztyén. A törvény buzgó követője az evangélium hirdetője, a saját igazságáról meggyzőződött farizeus annak az igazságnak bizonyságtevője, ami Krisztusban adatott. A megtérésben Isten fordítja oda az embert magához és oda állítja, ahová rendelte. Pál munkája által jut el az evangélium a föld „végső” határáig. Ez a részlet a leghíresebb megtérési történetet tartalmazza minden kor egyház nemzedéke számára. Az egyház üldözőjéből az egyház építője lett. Először csak Jeruzsálemben üldözte a keresztyéneket. A következő lépésben még nagyobb aktivitásra szánta el magát. Meghallotta, hogy az üldözött keresztyének közül sokan Damaszkusztban telepedtek le, így a főpaptól megbízólevelet kért, amely őt felhatalmazta arra, hogy ott is fellépjen a gyülekezeti tagokkal szemben. Damaszkusz 260 km-re volt Jeruzsálemtől, ami gyalog kb. egy hétig tartott. Útja Galileán át vezetett, ahol sok minden Jézusra emlékeztetett. Belső feszültsége egyre jobban fokozódott egészen addig, míg Damaszkusz közelébe nem ért. Ott történt vele az az esemény, amely a szó szoros értelmében döntő fordulatot jelentett számára, és döntő jelentőségű az egyház szempontjából is.

1–2. Az Úr nevében az Úr ellen.


Saul a kis-ázsiai Cilícia tartományának Tarzusz nevű városából származik (ApCsel 9:11; 21:39; 22:3). Apjától örökölte a római polgárjogot. Második nevét, a latin eredetű „Paulus”-t, amelynek a jelentése „kicsi”, „jelentéktelen”, használta az első missziói útjától kezdve (ApCsel 13:9). Családja Benjámin törzséből való, ősi zsidó család (Róm 11:1; Fil 3:5). A tarzuszi előkelő görög, művelt lakosság környezetében élő ifjú maga is kiválóan megtanult görögül beszélni, írni és olvasni. Szülei fiatalon Jeruzsálembe küldik, ahol a híres törvénytanítónak, Gamálielnek a lábainál tanult, mint buzgó rabbinövendék, aki büszke héber származására, farizeus mivoltára, a törvény alapján lévő igazságára és minden munkájára, amit a zsidó közösség körében végzett (Fil 3:5.6). A korabeli szokásnak megfelelően a legszigorúbb farizeusi neveltetésben részesült, amelyhez egy szakma tanulása is hozzátartozott. Pál a kézművességet, a sátorponyva készítését sajátította el (ApCsel 18:1kk.). Ígéretes jövő várt rá a zsinagóga közösségén belül. Gyermekkorától kezdve hű volt Mózes törvényéhez, ízig-vérig zsidó, szerette népét, élethivatásnak tekintette a törvény ismeretét és tanítását. Már fiatalon elismert törvénytanító. Alig volt 30 éves, amikor olyan megtisztelő feladatot bíznak rá, amit csak egy jól képzett írástudó végezhetett el. Egy keresztyén, István megkövezésénél kellett jelen lennie azért, hogy az szabályszerűen menjen végbe (ApCsel 7:67). A zsinagóga veszedelmes ellenségeinek tekintette azokat, akik egy megfeszített zsidót tartottak a megígért Messiásnak. A Názáreti gyűlölt követői, e „veszedelmes szekta” hívei ellen kegyetlen üldözést szervezett, és teljes megsemmisítésükre törekedett, nemcsak Jeruzsálemben, hanem bárhol, ahol csak vannak. Az általa elindított üldözés következtében a keresztyének a szélrózsa minden irányába szétszóródtak, elmenekültek Jeruzsálemből. A damaszkuszi út döntő fordulatot jelentett életében. Damaszkusz kereskedelmi centrum volt, így zsinagógájuk könnyen „jeruzsálemi hatás” alá kerülhetett. A város az Antilibánon keleti nyúlványánál feküdt. Az ószövetségben már az ősatyák történetében találkozunk nevével. Eliézer, Ábrahám szolgája Damaszkuszból származott (1Móz 15:2). Naámán a vizeit híresebbnek tartja a Jordánnál (2Kir 5:22). A Szír Birodalom fővárosa (Ézs 9:10; 7:3–9). Úgy látszik, elég szoros a kapcsolat Pál korában a jeruzsálemi, a damaszkuszi zsidóság és a keresztyének között, akik szép számmal élhettek ott. Saul gyökeresen fel akarja számolni az egyházat. A Jézust követő férfiakat és asszonyokat megkötözve szándékszik Jeruzsálembe vinni. A főpapi meghatalmazása az egész Római Birodalom területére érvényes volt.

3–9. A damaszkuszi úton a dicsőség Krisztusa megjelenik Saulnak.

Jézus oltalmazza gyülekezetét. Saul útjába áll és a szó szoros értelmében keresztülhúzza szándékát. A vakító fény hatására az ellenfél összeesik. Lk nem sablonosan írja le a rendkívüli eseményt. A fény nem marad titok, a hang megmagyarázza történteket. A dicsőség Krisztusa kijelenti magát Saulnak. A Júdától való Dávid Fia ekkor majdnem azt kérdezi benjáminita Saultól, amit Dávid kérdezett az őt küldő Saul királytól (vö. 1Sám 26:18a). A maga „királyságáért” viaskodó ember találkozik a Királlyal, aki számon kéri rajta vakbuzgalmát, a radikális eszközökkel folytatott missziót. A dicsőség Krisztusa ismeri azt, aki ellene harcol. Nem csak megállítja a jól eltervezett és megszervezett úton, hanem új útra indítja. Most csak annyit tud meg, amit közvetlenül, azonnal meg kell tennie. A dicsőség Krisztusa csupán egy lépésről tájékoztatta. Azokhoz küldi, akik ellen irtó hadjáratot tervezett. Általuk kap majd a közeljövőre nézve megoldást és útmutatást. Saul kisérői tanúi a történetnek. Objektív eseményről van tehát szó, nem vízióról, halluciánicóról. Tanúk tudnak róla, észlelték az eseményt. Észrevettek valamint abból, ami előttük történt. A történet másik két formája (22:6kk.; 26:12) és az itteni között a lényeget nem érintő különbség van. Mindhárom elbeszélés azt világítja meg, hogy az ember Krisztussal való találkozása mindig titkok. Csak az tudja, hogy miről van szó, akivel ez megtörténik, még ha a keretek, a formák közül mások is észrevesznek belőle valamit. Senkivel nem élhetjük meg együtt a Krisztussal való találkozást, akkor sem, ha közel vagyunk hozzá vagy egészen közel áll hozzánk. Az Úr szava Sault egy pillanat alatt más emberré tette (Mt 8:8). Vak, de lát. Vezetésre szorul, és el is fogadja a vezetést. Teljes odaadással az Úrnak szenteli figyelmét, csendben, türelmesen vár a Kijelentésre. Mint kiszolgáltatott kisgyermek mások segítségére szorul. Vakságát jelzi az a tény, hogy kézen fogva kell bevezetni Damaszkuszba. Lelki vaksága szimbólumává lett fizikai vaksága. Mások fölötti hatalmaskodási szándéka olyannyira meghiúsult, hogy mások segítettek rajta. Három napig nem látott, nem evett és nem ivott. Ez a radikális böjt a mély bűnbánat jele. Számára ez a néhány nap a teljes csend, a böjt a mély bűnbánat jele. Számára ez a néhány nap a teljes csend, a böjt és az imádkozás alkalma volt (ApCsel 9:12). Az ember testi lelki állapota szorosan összefügg egymással. Saul a teljes elesettség állapotában nyitottá lett az iránt az Isten iránt, akinek az üldözésére indult. Később ezt az élményét úgy fogalmazza meg, hogy jóllehet a törvény szerinti igazságot illetően feddhetetlen volt (Róm 7:13), mégis a bűnösök között az első, a legnagyobb (1Tim 1:15). Újra meg újra csodálkozik azon a tényen, hogy Jézus nem semmisítette meg a damaszkuszi úton, nem vetette el. Elhívásában nem a haragja és ítélete, hanem szeretete és irgalma mutatkozott meg.

10–19a. Anániást küldi el az Úr Saulhoz.

Anániás nem tartozik sem a „tizenkettő”-höz, sem a „hetes kör” tagjaihoz. Egy az Úr követői közül. Az egyszerű tanítvány nagy jelentőségű megbízást nyer. Az en horamati: az Úr kijelentésközlésének közvetlen módja. Közvetítő személyek vagy tárgyak nélkül válik világossá az őr rendelkezése. Rendszerint akkor él vele Krisztus, amikor valamilyen rendkívüli megbízást vagy üzenetet ad szolgáinak. A kijelentés közvetlen módja azonban soha nincs ellentétben a közvetett úton nyert kijelentés tartalmával. A próféták megbizatása rendszerint így történt (Ézs 6; Jer 1). Anániás megtudja, hogy Saul imádkozik, ami megtérését jelzi. A címe leírása is egészen pontos. Anániással az Úr pontosan közli, hogy kihez és hová kell mennie. A gondviselő kegyelem különös, egészen kis dolgokra is kiterjedő vonása mutatkozik itt meg. Az Egyenes utca keletről haladt át nyugat felé Damaszkuszon. Mindkét oldalán oszlopcsarnokok voltak. Az Egyenes utca egy közismert, jelentős, szép utca volt. Saul nyilván vendégként tartózkodott ott. Őt ugyanúgy készíti fel az Úr küldötte fogadására. A dicsőség Krisztusa egyrészt felkészíti szolgáját az előtte álló feladatra, másrészt előkészíti a talajt: annak a szívében is munkálkodik, akihez a küldetése szól. – Az Úr jobban ismeri a földi viszonyokat, mint szolgája. Anániás információja különben helyen volt Saulról, ami azt mutatja, hogy Jeruzsálem és Damaszkusz között valóban szoros kapcsolat volt. Ez az egyik dolog. A másik viszont az, hogy Saul jeruzsálemi keresztyénüldözése és damaszkuszi útja között már eltelt egy bizonyos idő. Anániás a tegnapi Saulról helyes adatokat tud, azonban a földön még nincsenek lezárt esetek. Az Úr híradása nem a tegnapi, nem a „mai” Saulról beszél. Az ellenségből is lehet testvér. Krisztus ellensége Krisztus hitvallója, az atyái hagyományiért buzgó farizeus Krisztus lelkes, fáradtságot nem ismerő apostola, missziói munkása lesz. Saul választott edény, eszköz az Úr kezében, nagy szolgálatok várnak rá és a sok szenvedés az Úrért. Anániás nem tiltakozik tovább, hanem teljesíti küldetését. Ura szavát, kijelentését és erejét közvetíti Saulnak. Így újra lát, bekapcsolódik az egyházba, elnyeri a Szentlélek ajándékát. Vezetőt kap, aki mindig mellette marad, erőt nyer az erejét meghaladó úthoz. A kézrátétel és a Szentlélek ajándéka nincs az egyház szolgáinak személyéhez kötve. Az Úr bármelyik tanítványa lehet az ő alkalmas eszköze. Az, hogy a keresztség milyen formában, milyen külső jelek között ment vége, abban a lakásban vagy szobában, ahol Sault vendégül látták, vagy valahol másutt, nincs feljegyezve, de nem is fontos. Az a nyilvánvaló ugyanis, hogy nem a külső forma, hanem a belső tartalom a fontos. Saul megkeresztelkedése után ura eledelt vett magához és meg is erősödött. A döntő fordulat után, mikor Jézus Krisztussal való kapcsolata is rendeződött, lelki erőt nyert. Megjött az étvágya is. Saul testi-lelki erejével kész az Úr eszközévé lenni.
2536. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-11 00:37
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 8, 26 • Az etiópiai főember megtérése.

Lukács az eddigiek során olyan esetekről számolt be, amelyek szerint az apostolok több embernek, nagy sokaságnak hirdetik az Igét. Itt az evangélium egy embernek szól. Idegen, távoli nép fia – Izráel szemlélete szerint a föld végső határáról jött –, pogány, fekete bőrű eunuch. Egy kiemelkedő állami tisztviselő lesz általa keresztyénné. Égő vágy élt benne az élő Isten után, hosszú utat vállalt azért, hogy róla Jeruzsálemben halljon. Izráel közösségébe való felvételét a törvény nem engedélyezi (5Móz 23:1). Az evangélium azonban nemcsak azt a különbséget szünteti meg, ami Izráel és Samária közt van, hanem azt is, ami az eunuch és a körülmetélt között van. Isten számon tartja az ember buzgóságát, és lehetővé teszi a lehetetlent, elérhetővé az elérhetetlent. Kikutathatatlan titok Isten vezetése: ami kívülről és távolról, „véletlen”-nek látszik, arról kiderül, hogy tervszerű (Zsolt 33:13–15).

26–27a. Fülöp különös parancsot kap.

Az Úr követe szól hozzá. A természetfölötti vezetést, Isten Lelkének vezetését Lukács többféle módon fogalmazza meg. Elképzelhető, hogy ez a hagyományanyag korábbi fázisában megtörtént. Fülöpben a vándorprédikátor van előttünk, aki az Úr vezetése nyomán végzi a missziói munkát. Eszerint ott kell hagynia a népes gyülekezetet, és olyan helyre kell mennie, ahol alig járt valaki. El kell hagynia a kilencvenkilencet az egy miatt (Lk 15:4–7). Az Úr lépésről lépésre vezet, irányt mutat. Gázát Nagy Sándor alapította Kr. e. 332-ben, a tíruszi és damaszkuszi kereskedelmi út találkozási helye. Ez az utolsó állomás a nagy pusztaságon át Egyiptomba vezető út előtt.

27b–28. Az eunuch.

Magas beosztású államférfi, Eitópia pénzügyminisztere megy Jeruzsálembe a Gázába vezető úton. Az etiópiai uralkodó hivatali neve „kandaké”, mint ahogyan a „fáraó” az egyiptomiaknak, vagy a „cézár” a rómaiknak. A királynő főembere gazdag volt, kocsin tette meg az utat. Művelt volt, olvasta az Ószövetséget (valószínűleg görög nyelven). Istenfélő volt, 4000 kilométeres útra vállalkozott egy istentiszteletért. Mint megcsonkított nem lehetett teljes értékű prozelitus, csak sebomenos.

29–30. Isten egymáshoz vezeti azokat, akiknek találkozniuk kell.

Minden egyes ember életet az ő terve szerint folyik. Magától nem mert volna Fülöp egy gazdag, előkelő embert a kocsiján megszólítani, zavarni. A kocsi lassan haladt, így az ember nyugodtan olvashatott rajta. Keleten ebben a korban hangosan olvastak, így Fülöp hallotta a szöveget és beszélgetésük témája ebből adódott.

31–40. Az Úr késszé teszi az Ige hallgatóját az evangélium befogadására.


Az Írás értelme mindaddig rejtve marad az ember ételme előtt, amíg a Lélek meg nem világítja az (2Kor 3:14). Az Írás megértéséhez többre van szükség, mint amennyire az ember természeti adottságaiból telik: vezetőre, magyarázóra, Szentlélekre (1Kor 2:11). Írásmagyarázót igényel a kincstartó. Egymás mellett ül a fehér ember és a fekete; a fehér magyarázni kezdi az Írást, mint egykor az emmausi tanítványoknak az Úr (Lk 24:27). Fülöp írásmagyarázata által megvilágosodik a felolvasott részlet, megérlelődik a döntés. A keresztség kiszolgáltatására megérett a helyzet. Néhány kézirat szerint a főember kérése után Fülöp rámutat az egyetlen feltételre (tanult a samáriai Simon mágus esetéből) és ezután iktatja be a keresztség kiszolgáltatásával Krisztus követői sorába a távoli nép fiát. A szavakat tett követi. A keresztségnek különböző formái vannak gyakorlatban az egyház első idején. A lényeg azonban azonos. A keresztség a megtisztulást, a régi élettel való gyökeres szakítást, a Krisztussal való együtt meghalást és a vele való feltámadást, az új életre való elpecsételést és annak kezdetét jelenti.

A keresztség vize halált jelent a bűnnek és életet az új embernek. Az ember kivétetik a bűn uralma alól és Krisztus uralma alá kerül. Miután Fülöp küldetését elvégezte, az Úr másfelé irányította. A főember széles kapcsolatba került azzal az Istennel, akiről csak sejtelmei voltak: megtalálta élete Urát és Megtartóját. Örömmel folytatja útját tovább, új emberként régi körülményei között marad. Isten szeretetét és hatalmát egyszerre tapasztalta meg. Fülöp városról városra hirdeti az Igét, folytatta missziói munkáját ott, ahová az Úr vezette, majd Cézáreában telepedett le. Nem nevezi meg Lukács a városokat, ahol missziói munkáját végezte, de elképzelhető, hogy Liddában és Joppében az ő munkája nyomán alakult meg a gyülekezet. Mikor később Péter gyülekezetlátogató körútra indult, ezen a vidéken is talál gyülekezetet. A korai misszió történetéből kevés adatunk van. Sok eseményről az ApCsel nem számol be, tartva magát a mű céljához: csak a tipikus eseteket említi, ami fontos és előbbre viszi célja megvalósulását. Cézárea Aratos Pyrgos helyén épült. Heródes építette újra; kikötője miatt Palesztina egyik legjelentősebb városa. Kr. e. 6-tól a római prokurátor székhelye, lakói többnyire pogányok. Kr. u. 231 óta Origens lakhelye volt, ekkor a tudományos élet központja. Ma egészen gyéren lakott helység, nevét azonban megtartotta.
2535. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-10 01:08
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 8, 4 • A samáriaiak megtérése.

A jeruzsálemi keresztényüldözés éppen ellenkező hatást ért el, mint amire Saul és segítőtársai számítottak. Az evangélium felszámolására szervezett akció az evangélium terjedését szolgálta (ApCsel 2:8b). Az egyház élete Isten terve szerint halad előbbre.

4–8. Fülöp Samáriában hirdeti Krisztust.

Akik szétszóródtak, új körülményekben észreveszik az új lehetőséget és élnek is vele. Nem a zárt kapukat döngetik, hanem a megnyílt ajtókon lépnek be. A keresztyén missziói munka Jeruzsálem határain kívül is megindult: nem emberi elhatározásból, hanem Isten különös intézkedésére. A gyülekezet tagjainak Jeruzsálemben nincs tovább életlehetőségük, ezért elmenekülnek. A menekülés útja missziói úttá lesz. Az egyház új korszakának általános jellemzése után egy konkrét eset leírásával szemlélteti Lukács az új körülmények közé került egyház munkáját. Fülöp Samária városába került. Ő a második a hetes kör tagjai közül. A hellénista kör tagjai közül némelyek ugyanúgy munkálkodnak, mint az apostolok. A hely meghatározása alapján nem Sebastére, hanem Sikemre, kell gondolnunk. Ez a Garizim-hegy lábánál fekszik, a samáriai Jahve-hívő gyülekezet központja. Samária lakossága úgy alakult ki az északi országrész lakóinak Asszíriába való elhurcolása után, hogy az ott maradt izráelita töredék mindenféle néppel keveredett. Magukat tartják az igazi Izráel tagjainak. Izráel és Samária vitában áll egymással. Jézus ezen a vidéken beszélgetett a „samáriai asszonnyal”. Rövid munkásságára megmozdult Samária népe (Jn 4). Fülöp olyan helyen jár, melyen a megtartó Úr járt előtte. Jézus „munkamódszerével” munkálkodik: hirdeti és közvetíti a szabadító Úr erejét. A missziói munkához hozzátartozik az ember különböző bajainak orvoslása is. Testi-lelki szabadulást jelent Fülöp munkája, örömet az egész városnak (Lk 2:14). Az evangélium szolgája által az élet szebb, jobb és boldogabb. Az evangélium hatása a gyülekezet keretein kívül is érvényesül (Mt 5:13).

9–13. Simon mágus tevékenysége.

Simon titkos tudománnyal foglalkozott, mint kortársai közül sokan mások. Kétes értékű tettei által önmagát reklámozta, magára hívta fel az Istent kereső nép figyelmét. A hamis messiások azzal a jelzővel illették magukat, amire egyedül Isten méltó. Amint az egyház Izráel centrumából kilép, megfertőződött területre kerül. Izráelt a törvény védte a mágia és a varázslás minden formájától. Samáriában szabadabban felüthette a fejét ilyesmi: kapcsolatuk lazább az Írással, könnyebben áldozatává esnek a babonának, az ördögi mesterkedésnek. Krisztus lerontja az ördög munkáit. Simon egy bizonyos mértékig maga is az evangélium hatása alá került. Világos előtte, hogy tevékenysége csak halvány mása, silány utánzata annak, ami Fülöp által történt. Simon méreggel etette Samária fogékony népét, Fülöp az élet kenyerét vitte nekik (Jn 6:35). Igehirdetésének tartalma, az Isten országát hirdető evangélium, hitet ébresztett. A missziói munkának döntő része az igehirdetés. Erre a helyes reflexió a hit és a keresztség. A férfiak és az asszonyok egyaránt felvételt nyertek a gyülekezetbe. Ez a megállapítás azért jelentős, mert érzékelteti, hogy Samáriában ugyanúgy Jézus szellemében folyik a missziói munka, mint Jeruzsálemben, és a gyülekeznek ugyanúgy tagjai lehettek az asszonyok, mint a férfiak. A város tagjaival együtt Simon felveszi az élő Isten szövetségének, helyesebben az új szövetséges gyülekezetbe való felvétel jegyét. Fülöp mellett marad állandóan, mint aki el akarja lesni a „mesterséget”. Simon úgy látja, hogy Fülöppel nem veheti fel a versenyt. Ámulatba ejtették azok az erő-megnyilvánulások, azok a csodák, amelyek általa történtek.

14–17. A jeruzsálemi apostolok látogatása Samáriába.

Az apostolok felismerik, hogy Jeruzsálem és Samária határait az Ige ereje eltörölte: a régi válaszfal leomlott, az atyák engedetlenségéből származó ellenségeskedést Krisztus megszüntette és békességét szerzett (Kol 1:20). Megjelenésük annak bizonysága, hogy a különböző vidékek gyülekezeti egy egyház tagjai. Itt tűnik fel először úgy Jeruzsálem, hogy az egyháznak, a különböző helyeken létrejött gyülekezeteknek a centruma, és természetesen ezzel együtt a missziói munkának is a központja. Samáriába Pétert és Jánost küldték az apostolok. Az apostoli delegációban tehát a legjelentősebb személyek szerepelnek. Az apostolok elmélyítik a gyülekezet hitét, meggazdagítják életét. Egy Lélek kapcsolja össze a tekintélyes és ifjú, izráeli és samáriai keresztyéneket. A Lélek ajándékának közlése nincs kötve az egyház egyetlen formális aktusához sem. Isten teljesen szuverén Úr a Lélek ajándékozásában. Szabad a tekintetben is, hogy egy hosszabb folyamat vagy egy pillanat eredményeként hívja életre az új embert. A didaché és Iustinus martyr a keresztség alkalmával a kézrátételt nem említi. A kézrátétel a keresztségtől elszakadt és a konfirmációhoz kötődött. Itt a jeruzsálemi apostolok hitelesítik azt, amit Fülöp munkája elindított. Az apostolok által jut teljességre az, ami Fülöp által történt. A samáriai missziót hiteles, helyes, legitim dolognak tartják a jeruzsálemi küldöttek és hivatalosan elismerik. A Lélek ajándéka imádság és kézrátétel által adatik. A hivatalos egyházi tiszthez és rítushoz kapcsolódik a Lélek ajándéka. Ez a részlet azt jelzi, hogy a hetes kör tagjai az apostoloknak alá vannak rendelve. Kialakult az egyházi élet rendje. Isten azonban szuverén, ezért nem kötődik szolgai módon egyikhez sem. A gondolkodásbeli különbségek és személyi ellentétek az evangélium magával ragadó erejének hatására megszűnnek. A kézrátétel aktusa Izráelben az erőátvitel jelképes gesztusaként nagyon elterjedt volt. Az apostolok kézrátétele itt a Szentlélek ajándékának közvetítője. Ezek a versek bepillantást engednek a keresztyénség olyan jellegű gyakorlatába, amely szerint a keresztség felvételi aktusnak tekinthető a gyülekezetbe, s ezt majd később követi a Szentlélek ajándékának elnyerése.

18–24. Simon üzleti vállalkozás által akar eljutni oda, ahová csak bűnbánat útján lehet.

Pénzen akarja megszerezni azt, amint nincs hatalma a pénznek. Módszerét az egyház történetében a későbbiek során szimoniának nevezik. Péter elutasítja ajánlatát, leleplezi lelkületét. Formálisan csatlakozott a gyülekezethez, mert előnyösnek tartotta azt, de lelkülete szerint még mindig a régi: babonás. Péter beszéde kemény, de a megtérés lehetőségét nem zárja el előle. Simon azonban nem akarja kiszolgáltatni magát az Úrnak, fél az Istennel való személyes kapcsolattól. Az élő Isten jelenlétében babonának nincs helye.

25. Az apostolok Samária falvaiban hirdetik az evangéliumot.

Nemcsak áldásukat adták erre a munkára, hanem maguk is bekapcsolódtak a Jeruzsálem határain kívül eső missziói munkába. Útjuk igehirdetői körúttá lett.
2534. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-09 01:19
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 8, 1 • A jeruzsálemi gyülekezet üldözése.

István megkövezése új eseménysorozatot indít el az egyház életében. Elkezdődik a hívők üldözése, s ezzel együtt megindul a gyülekezet szétszóródása Júdeába és Samáriába (ApCsel 8:4kk.; 11:19). A nagytanács leghűségesebb tagjai a gyülekezet felszámolásán fáradoznak, Isten viszont éppen ezzel a tevékenységükkel Jeruzsálemtől északra és délre az evangélium terjedését, az új gyülekezetek születését munkálja. A gyülekezet az üldözés miatt nem pusztult el, sőt még nagyobb ütemben növekedett. Akik szétszóródtak, missziói munkásokká, egy-egy új gyülekezet magjává lettek.

1. Isten kimozdította az egyházat Jeruzsálemből.


Saul Izráel hivatalos vezetőrétegének oldalán áll, készségesen vesz részt munkájukban. Az üldözés – minden valószínűség szerint – a hetes körre és a hellénista gyülekezeti tagokra terjedt ki. Az apostolokra és követőikre még inkább csak úgy tekintenek, mint Izráel körén belül élő szektásokra. Ők hűségesek voltak a templomhoz, a törvényhez, így nem kerültek szembe a zsidókkal. Ez a dolog egyik oldala. A másik viszont az, hogy az apostolok készek voltak a rájuk váró veszéllyel szembenézni és addig ott maradni Jeruzsálemben, amíg az Úr másfelé nem vezeti őket. Az apostolok Jeruzsálemben igyekeznek népük fiait megnyerni a hitnek.

2. István temetése.

A temetés arra utal, hogy nem szabályszerű, törvényes megkövezés történt. Ilyen esetben a halottsiratást ugyanis nem engedték meg. Istvánt azonban nem a nagytanács ítélte el, hanem csak annak egy része – hangulatot keltve ellene –, így elsirathatják. Ez a jogrendbe nehezen illő „bíróság” önkényesen járt el. Úgy látszik, a siratás által akarták kifürkészni, kik helytelenítik ítéletüket. Aki István temetésén a részvét jeleit mutatta, az arról tesz bizonyságot, hogy a megkövezés nem volt jogos.

3. Saul zaklatja a hívőket.


Ő az ellenpéldája azoknak, akik Istvánnal szimpatizáltak, és elsiratásával jelezték, hogy nem értettek egyet a jogtalan lincseléssel, a bírósági ítélet nélküli megkövezéssel. Saul házról házra járva igyekezett Krisztus követőit, férfiakat és asszonyokat börtönbe juttatni. A várost meg akarta tisztítani a keresztyénektől (Lk 21:12; Mk 13:9). Mint ahogyan Jézus közvetlen környezetéhez és tanítványai szélesebb köréhez, úgy a jeruzsálemi gyülekezet tagjaihoz is kezdettől fogva hozzátartoztak a férfiak mellett az asszonyok is. Krisztus követőit Saul nem meggyőzni akarja, hanem megbüntetni. Saul „térítő” fegyvere az erőszak és a börtön. Azonban az a buzgalom nem Isten szerint való, melynek nyomában könny és vér folyik, akkor sem, ha ez Isten nevére való hivatkozással történik.

ApCsel 8, 4 • A samáriaiak megtérése.

A jeruzsálemi keresztényüldözés éppen ellenkező hatást ért el, mint amire Saul és segítőtársai számítottak. Az evangélium felszámolására szervezett akció az evangélium terjedését szolgálta (ApCsel 2:8b). Az egyház élete Isten terve szerint halad előbbre.

4–8. Fülöp Samáriában hirdeti Krisztust.

Akik szétszóródtak, új körülményekben észreveszik az új lehetőséget és élnek is vele. Nem a zárt kapukat döngetik, hanem a megnyílt ajtókon lépnek be. A keresztyén missziói munka Jeruzsálem határain kívül is megindult: nem emberi elhatározásból, hanem Isten különös intézkedésére. A gyülekezet tagjainak Jeruzsálemben nincs tovább életlehetőségük, ezért elmenekülnek. A menekülés útja missziói úttá lesz. Az egyház új korszakának általános jellemzése után egy konkrét eset leírásával szemlélteti Lukács az új körülmények közé került egyház munkáját. Fülöp Samária városába került. Ő a második a hetes kör tagjai közül. A hellénista kör tagjai közül némelyek ugyanúgy munkálkodnak, mint az apostolok.

A hely meghatározása alapján nem Sebastére, hanem Sikemre, kell gondolnunk. Ez a Garizim-hegy lábánál fekszik, a samáriai Jahve-hívő gyülekezet központja. Samária lakossága úgy alakult ki az északi országrész lakóinak Asszíriába való elhurcolása után, hogy az ott maradt izráelita töredék mindenféle néppel keveredett. Magukat tartják az igazi Izráel tagjainak. Izráel és Samária vitában áll egymással. Jézus ezen a vidéken beszélgetett a „samáriai asszonnyal”. Rövid munkásságára megmozdult Samária népe (Jn 4). Fülöp olyan helyen jár, melyen a megtartó Úr járt előtte. Jézus „munkamódszerével” munkálkodik: hirdeti és közvetíti a szabadító Úr erejét. A missziói munkához hozzátartozik az ember különböző bajainak orvoslása is. Testi-lelki szabadulást jelent Fülöp munkája, örömet az egész városnak (Lk 2:14). Az evangélium szolgája által az élet szebb, jobb és boldogabb. Az evangélium hatása a gyülekezet keretein kívül is érvényesül (Mt 5:13).

9–13. Simon mágus tevékenysége.

Simon titkos tudománnyal foglalkozott, mint kortársai közül sokan mások. Kétes értékű tettei által önmagát reklámozta, magára hívta fel az Istent kereső nép figyelmét. A hamis messiások azzal a jelzővel illették magukat, amire egyedül Isten méltó. Amint az egyház Izráel centrumából kilép, megfertőződött területre kerül. Izráelt a törvény védte a mágia és a varázslás minden formájától. Samáriában szabadabban felüthette a fejét ilyesmi: kapcsolatuk lazább az Írással, könnyebben áldozatává esnek a babonának, az ördögi mesterkedésnek. Krisztus lerontja az ördög munkáit. Simon egy bizonyos mértékig maga is az evangélium hatása alá került. Világos előtte, hogy tevékenysége csak halvány mása, silány utánzata annak, ami Fülöp által történt. Simon méreggel etette Samária fogékony népét, Fülöp az élet kenyerét vitte nekik (Jn 6:35).

Igehirdetésének tartalma, az Isten országát hirdető evangélium, hitet ébresztett. A missziói munkának döntő része az igehirdetés. Erre a helyes reflexió a hit és a keresztség. A férfiak és az asszonyok egyaránt felvételt nyertek a gyülekezetbe. Ez a megállapítás azért jelentős, mert érzékelteti, hogy Samáriában ugyanúgy Jézus szellemében folyik a missziói munka, mint Jeruzsálemben, és a gyülekeznek ugyanúgy tagjai lehettek az asszonyok, mint a férfiak. A város tagjaival együtt Simon felveszi az élő Isten szövetségének, helyesebben az új szövetséges gyülekezetbe való felvétel jegyét. Fülöp mellett marad állandóan, mint aki el akarja lesni a „mesterséget”. Simon úgy látja, hogy Fülöppel nem veheti fel a versenyt. Ámulatba ejtették azok az erő-megnyilvánulások, azok a csodák, amelyek általa történtek.

14–17. A jeruzsálemi apostolok látogatása Samáriába.

Az apostolok felismerik, hogy Jeruzsálem és Samária határait az Ige ereje eltörölte: a régi válaszfal leomlott, az atyák engedetlenségéből származó ellenségeskedést Krisztus megszüntette és békességét szerzett (Kol 1:20). Megjelenésük annak bizonysága, hogy a különböző vidékek gyülekezeti egy egyház tagjai. Itt tűnik fel először úgy Jeruzsálem, hogy az egyháznak, a különböző helyeken létrejött gyülekezeteknek a centruma, és természetesen ezzel együtt a missziói munkának is a központja. Samáriába Pétert és Jánost küldték az apostolok. Az apostoli delegációban tehát a legjelentősebb személyek szerepelnek. Az apostolok elmélyítik a gyülekezet hitét, meggazdagítják életét. Egy Lélek kapcsolja össze a tekintélyes és ifjú, izráeli és samáriai keresztyéneket. A Lélek ajándékának közlése nincs kötve az egyház egyetlen formális aktusához sem. Isten teljesen szuverén Úr a Lélek ajándékozásában. Szabad a tekintetben is, hogy egy hosszabb folyamat vagy egy pillanat eredményeként hívja életre az új embert. A didaché és Iustinus martyr a keresztség alkalmával a kézrátételt nem említi. A kézrátétel a keresztségtől elszakadt és a konfirmációhoz kötődött. Itt a jeruzsálemi apostolok hitelesítik azt, amit Fülöp munkája elindított.

Az apostolok által jut teljességre az, ami Fülöp által történt. A samáriai missziót hiteles, helyes, legitim dolognak tartják a jeruzsálemi küldöttek és hivatalosan elismerik. A Lélek ajándéka imádság és kézrátétel által adatik. A hivatalos egyházi tiszthez és rítushoz kapcsolódik a Lélek ajándéka. Ez a részlet azt jelzi, hogy a hetes kör tagjai az apostoloknak alá vannak rendelve. Kialakult az egyházi élet rendje. Isten azonban szuverén, ezért nem kötődik szolgai módon egyikhez sem. A gondolkodásbeli különbségek és személyi ellentétek az evangélium magával ragadó erejének hatására megszűnnek. A kézrátétel aktusa Izráelben az erőátvitel jelképes gesztusaként nagyon elterjedt volt. Az apostolok kézrátétele itt a Szentlélek ajándékának közvetítője. Ezek a versek bepillantást engednek a keresztyénség olyan jellegű gyakorlatába, amely szerint a keresztség felvételi aktusnak tekinthető a gyülekezetbe, s ezt majd később követi a Szentlélek ajándékának elnyerése.

18–24. Simon üzleti vállalkozás által akar eljutni oda, ahová csak bűnbánat útján lehet.

Pénzen akarja megszerezni azt, amint nincs hatalma a pénznek. Módszerét az egyház történetében a későbbiek során szimoniának nevezik. Péter elutasítja ajánlatát, leleplezi lelkületét. Formálisan csatlakozott a gyülekezethez, mert előnyösnek tartotta azt, de lelkülete szerint még mindig a régi: babonás. Péter beszéde kemény, de a megtérés lehetőségét nem zárja el előle. Simon azonban nem akarja kiszolgáltatni magát az Úrnak, fél az Istennel való személyes kapcsolattól. Az élő Isten jelenlétében babonának nincs helye.

25. Az apostolok Samária falvaiban hirdetik az evangéliumot.

Nemcsak áldásukat adták erre a munkára, hanem maguk is bekapcsolódtak a Jeruzsálem határain kívül eső missziói munkába. Útjuk igehirdetői körúttá lett.
2533. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-08 00:05
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 7, 54 • István megkövezése.

Az egyház első vértanúja István. Lukács szigorú tárgyilagossággal számol be haláláról, a tényeket közli. A hivatalosok és az elhívottak közt lévő feszültség kirobban. A dühöngés gyilkosságot szül. Aki azonban életében az úr szolgája volt, azt a halál sem választhatja el Tőle (Róm 8:38). Boldog az, aki Krisztusba vetett hitben hal meg (Jel 14:13), de még boldogabb az – mondja Luther –, aki Krisztusba vetett hitéért hal meg. Éles a kontraszt István és ellenfelei között.

54–55. A feszültség fokozódik az egyik oldalon, a hit látássá lesz a másikon.

Ugyanaz a kép van előttünk, mint az 5:33-ban. Izráel vezető rétege előbbre jut a megkeményedés útján. Dühöngnek, mert a maguk teremtette mítosz semmivé lett. Éles a kontraszt István és ellenfelei között. A nagytanács tagjai dühöngnek, teljesen felháborodtak, forrt bennük a méreg, de még „a vihar nem tört ki”. Bibliai kifejezéssel egészíti ki a jellemzést (vö. Zsolt 35:16; 37:12; 112:10; Jób 16:9). István látja azt, ami emberi szemek számára láthatatlan: Isten dicsőségét, a vakító fényben lévő Urat és Jézust az ő jobbján (Zsolt 110:1). A mártírok olyan látással rendelkeznek, amellyel az ember nem rendelkezik. Látják a különben láthatatlan Istent (1Tim 6:16). Ő Szentlélekkel teljes (vö. ApCsel 6:8), a Lélek tölti be akkor is, amikor ellenfelei acsarkodnak rá. Tekintete a mennyre irányul.

56–60. „…látom az eget megnyílva és az Emberfiát állni az Isten jobbja felől”.

Jézustól származó megnevezéssel illeti a dicsőség Krisztusát – ezt Jézuson kívül csak István használja –, a prófécia beteljesedésére utalva (Dán 7:13). Látomása szerint Krisztus követői járnak az igaz úton. A nagytanács tagjai véget vetnek István bizonyságtételének. Halálra szánták, meg kell kövezni, mert istenkáromló (3Móz 24:16). Az előírás szerint a bírák felkiáltanak, hogy a további „istenkáromlást” ne hallják. Elzárkóznak előle, rárohannak. A nagytanács vak indulata az események mozgatója. Anélkül rohannak Istvánra, hogy az ítéletét kimondták volna. István még ennek a világnak a levegőjét szívja, de már az eljövendőben van. A városon kívül kövezték meg, a táboron kívül kell az istenkáromlónak meghalnia (3Móz 24:11kk.; 4Móz 15:35). A megkövezés helye kétembernyi magasságban (kb. 3 m) állt. Két tanú közül az egyik ledobta, akit megkövezésre ítéltek, s ha nem halt meg, akkor a másik egy követ dobott a szívére. Ha még szükség volt rá, akkor a többiek is köveket dobáltak rá. A tanúk a ruháit egy Saul nevű ifjú lábaihoz helyezték (vö. ApCsel 20:9; 23:22).

A szanhedrin féktelen dühében cselekszik, István a Szentlélek vezetése szerint. Bizonyságot tett beszédével, életével, végül halálával is. Ura nyomdokait követte. Imádkozik magáért és imádkozik értük. A hamarosan bekövetkező halálára való tekintettel kéri az Úr irgalmát egy ősi esti imádság szavaival (Zsolt 31:6). Isten nevének említése helyett itt Jézus szerepel (vö. Lk 23:46), vagyis egy újabb jelzése annak, hogy az Atya és a Fiú az egy imádandó Isten. Ezután térdre esve hangosan kiáltott ellenségeiért. Jézus útmutatása szellemében cselekszik (Mt 5:44). Nem bosszúért kiált, hanem bűnbocsánatért. Könyörög ellenségeiért, gyilkosaiért. István halála az élet reménységét hirdeti. A halál átmeneti jellegű az ember számára. A mártírhalál a Jézus királyi székéhez vezető út ajtaja.
2532. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-06 00:12
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten.

Kol 3, 5–6
2531. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-05 00:12
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 7, 1 • István beszéde.

István beszéde a főpap kérdésére adott válasz. A szituáció azonban teljesen más, mint az apostolok esetében. A vádat nem egy mondattal hárítja el, hanem részletesen fejti ki a maga álláspontját. Ily módon a nép helyes megvilágításban hall Istenről, Mózesről, a templomról és a törvényről. Az ApCsel páratlanul jelentős darabja István beszéde. Formájában és tartalmában más, mint az előtte lévő és az utána következő beszédek. A hetes kör hagyományanyagából származik. Olyan teológiai gondolatok vetődnek fel benne, amelyek túlszárnyalják az apostoli kör koncepcióját. Izráel az élő Istenbe vetett hitét idegen földön, templom nélkül kapta. Isten nincs templomhoz kötve. Az igazi Izráel útja Mózestől a prófétákon át a keresztyénséghez vezet. Látja és szemlélteti az élő, a történeti kapcsolatot Izráel és a gyülekezet közt. Felgöngyölíti azt a törvényt, amely Isten Fiának halálához vezetett. Olyan ember szól itt, aki először gondolta tovább Jézus gondolatait, azért követte őt elsőként a halálba. István beszéde bizonyságtétel Isten és hűséges szolgái mellett és az Isten nevére hivatkozók, de lényegében vele szemben értetlenül állók ellen. Izráel történetében kezdettől fogva kimutatható ez a kettősség. Mindig voltak – ha kevesen is –, akik értették Istent, és vállalták az éppen rájuk bízott sajátos feladatot. Mindig voltak azonban olyanok is, akik az előző nemzedékek útját akarták járni a helyes út helyett. Voltak, akik közösségben éltek Istennel és voltak, akik ennek a látszatát igyekeztek kelteni külsőséges, formálissá lett dolgok kínosan pontos cselekvésével. István a jelenlegi szituáció elemzése előtt történeti áttekintést ad, megvilágítja a múlt és a jelen összefüggését. Beszédében az írásidézeteket általában a LXX-ból veszi, és mondanivalója céljának megfelelően egészíti ki értékelő megjegyzéseivel, illetve az Izráel körében ismert rabbinus magyarázattal, hagyománnyal.

1–19. Az ősatyák története az Úr megtartó kegyelmét hirdeti.

István a főpap kérdésére indirekt választ ad. Az Úr átsegít a bajokon, megoldást ad nyomorúságok idején. Mózesre hivatkozott a vád (6:14), István Ábrahámmal kezdi bizonyságtételét. Isten törvényét megelőzte ígérete. Isten ígéretének tartalma Jézus, benne és általa válik valóra valamennyi ígéret (2Kor 1:20). István vele kezdi beszédét, amikor Ábrahám történetéről szól, csak éppen nem ejti ki a nevét. A dicsőség Istenének megjelenése jelenti a nép számára az élet kezdetét. Ábrahám ígéretet és útmutatást kapott. Mezopotámia Úr-Khaszdim jelölése. Kharan: ősi észak-mezopotámiai város. Ábrahám hitt az Úr beszédének és engedelmeskedett útmutatásának. (A történet elbeszélése eltér az ótestamentumi elbeszélés formájától, azonban egyezik a Philónál található hagyománnyal. De Abrah., II, 11, 16. Az eltérés valószínűleg onnan eredhet, hogy az 1Móz 11:31 megjelöli a kivándorlás végző célját, kánaánt, s csak azután részletezi az oda vezető utat.)

2–3. A beszéd bevezetése.

A beszéd bevezetését kettős megszólítás előzi meg (vö. ApCsel 21:37; 22:27), ahogyan Pál védőbeszédének kezdetén is. Hallgatói között nyilván vannak olyanok, akik a „testvér” kategóriájába tartoznak (vö. ApCsel 1:16), az „atyák megnevezés pedig a nagytanács tagjainak tiszteletteljes megszólítása. István figyelemre szólítja fel hallgatóit, mint ahogyan a beszélő ezt általában más esetben is megtette (ApCsel 1:22; 13:16; 15:13; 21:1). Beszédét a megszólítás után történeti áttekintéssel kezdi. Isten a dicsőség Istene (Zsolt 18:3), aki Ábrahámnak megjelent, és az atyák történetén át hirdeti oltalmazó kegyelmét. Amikor Ábrahámmal kapcsolatot kezdeményezett, azaz megszólította Isten, már 60 éves volt. Hite és engedelmessége példa a következő nemzedékek számára akkor is, ha voltak életének olyan részletei, amelyek azt jelzik, hogy még azoknak az embereknek az életében is előfordulnak mélypontok, akik az élő Isten szava nyomán indultak el az ő útján. Hitének próbája volt a gyermektelenség, miközben Isten az ő utódai sokaságáról szól.

4–8. A körülmetélkedés szövetsége az ígéretek kora.

A körülmetélkedés szövetsége olyan kezdet, amely az atyák történetének további szakaszában is kihagyások nélkül folytatódik. A körülmetélkedés szövetségének jegyében élt Izsák, Jákob és a pátriárkák. A pátriárkák kora Izráel történetének első nagy szakasza. Ez az ígéretek kora. Izráel kiválasztatott arra, hogy a szövetséget megtartsa és az igazi, a helyes istentiszteletet szemléltesse (vö. Róm 9:4).

9–10. József a szenvedő igaz prototípusa.

Már voltaképpen Jákob fiaival, a pátriárkákkal elkezdődik Isten népének az a korszaka, amely azt jelzi, hogy Isten választott népe körében az irigység motiválja a tetteket (1Móz 37:11). József ellen támadnak a testvérei, és eladják őt Egyiptomba. József sorsa Krisztus útját jelzi. Testvérei Józsefet kitaszították maguk közül, Jézust az övéi nem fogadták be (Jn 1:11). Józseffel ott van Isten, kimenti a nyomorúságos helyzetből, és általa az idegen nép javát, valamint azoknak a testvéreknek is az életben maradását munkálja, akik az életére törtek. Isten kegyelme által József egész Egyiptom uralkodója lesz, és egész házanépe ura. József útja a nyomorúság különböző fokain át uralkodáshoz vezetett. József a gonosztett ellenére egyiptomi lehetőségeivel családja javát szolgálja. Megmenti őket az éhhaláltól. Nem fizet rosszal a rosszért (1Pt 3:9). Az élet eseményei Isten tervét viszik előbbre. Az éhség volt az a mozgató erő, amely Jákob nemzetségét József elé kényszerítette Egyiptomba. Itt Józsefre való tekintettel nyugodtan élhettek, gyarapodhattak. Isten ígéretének József álmainak valóra válását tapasztalhatták a testvérei is.

11–18. Isten ígérete valósággá lett.

Ábrahám utódai az idegen környezetben formálódnak néppé. József kora jelentette az egyiptomi tartózkodás fénykorát, a csúcspontot. A következő nemzedékek helyzete fokozatosan romlott.

19–45. Mózes.

Mózes születése idején a nép kiírtására törekvő intézkedéseket foganatosítottak Egyiptomban. Születése után halálra ítéltnek számított, Isten előtt azonban kedves volt (asteiatos „szép” 2Móz 2:2b; Zsid 11:23), az Ige ezzel fejezi ki az ő különös jelentőségét. Isten oltalma alatt nevelkedik. Mózes nemcsak beszédében, hanem tetteiben is kiemelkedő jelentőségű volt (vö. Lk 24:19). Ez azt jelenti egyrészt, hogy Mózes neveltetésének megfelelően tudott forgolódni, másrészt Isten ígérete szerint kölcsönözte neki az elhívása teljesítéséhez szükséges erőt. Küldetése nyomán szava tettekben nyilvánult meg. A tettben és beszédben megnyilvánuló erő Isten választottainak tulajdonsága (theios anér). Mózes, Isten szabadító szolgája népe ellen küzd népéért. Élete születésétől kezdve az Úr hatalmát hirdeti. A fáraó rendelkezése ugyan halálra szánta, Isten elhatározása viszont a fáraó udvarát választotta ki Mózes neveltetési helyéül. A halálra szánt izráelita a fáraó udvarának megbecsült tagja. Isten megteremtette Mózesnek az életre való felkészülés legjobb feltételeit.

Az Úr uralkodói udvarában nevelteti népe eljövendő vezetőjét. Képességeinek megfelelő lehetőséget kapott. Mikor érett férfivá lett, Isten általa adott jelt népének arról, hogy megszabadítja őket. Életének 40. évében szívében elhatározta, hogy meglátogatja testvéreit. Élete a hagyomány szerint háromszor 40 évre tagolódik. Mózes igazságot szolgáltat népe körében, azonban népe tagjai nem veszik észre benne az Istentől küldött szabadítót. Csalódik, amikor visszautasítják. Nem értik meg, hogy Isten általa, az ő keze által ad Izráelnek szabadítást (Zsolt 28:5; 82,5; 106:7). A meg nem értett Mózes a meg nem értett, az elutasított Jézus prototípusa (Lk 18:34). Mivel Mózes népe körében nem talált megértésre, és a továbbiakban az egyiptomi tartózkodás veszélyessé vált számára, elmenekült Midián földjére. Itt családot alapított, csendben, visszavonultan élt. A visszautasított szabadítót az Úr mégis szabadítóvá tette. Megkönyörült keserves helyzetben élő népén és értük küldte szolgáját. Mózest elhívja népe szabadítására. Az elhívó Isten az idegen földön is Úr. Az atyák Istene szólította meg, és megbízza népe szabadításával. Isten nemzedékeken át ugyanaz. Szabadító munkáját ígéreteinek szellemében viszi előbbre. A kontinuitás az atyák története és Mózes generációja között nyilvánvaló.

Isten hallja és meghallgatja a hozzá szóló kiáltást. Mózes küldetése Midiánból, ahol 40 évig tartózkodott, Egyiptomba szólította, ahonnan elmenekült. Uralkodóvá és szabadítóvá tette az Úr (Lk 1:68; 2:38; 24:21). Mózes közbenjár népéért, az Úr jelek által tesz bizonyságot mellette. Mózes csodatettei három helyen lettek nyilvánvalóvá. Először Egyiptom földjén (2Móz 11:17–15:28). Másodszor a Vörös-tengernél (2Móz 11:17–15:21). Harmadszor a pusztában 40 éven át (2Móz 15:22kk.; Neh 9:12–15.) A 35. verssel a történeti tudósítás megtörik. A 36. vers lenne a 34. folytatása. A közbevetett monda a Mózes küldetésének elutasításához fűzött értékelés himnikus formában, felmutatva annak krisztológiai vetületét. Mózes amellett, hogy a nép szabadítója, próféta is volt (5Móz 18:15; vö. ApCsel 3:22). Mózes a tóra közvetítője, Isten útmutatást jelentő élő szavát tolmácsolta népének.

Őt azonban, a nép vezetőjét és bíráját, Isten küldöttét azzal vetette meg a nép, hogy visszafelé tekintett és az élő Isten tiszteletét, bálványimádással cserélte fel. A bikaborjú imádata a pusztában a kezdete annak a bálványimádásnak, amely a menny seregeinek tiszteletével folytatódott (Hós 13:4 LXX), a különböző idegen istenek imádatával. Izráel maga akar istent teremteni magának. Olyan istenre vágyik, akivel lő rendelkezik. A bálványimádás ettől kezdve Izráel legnagyobb kísértése. A velük és mellettük élő népek bálványai kerültek az élő Isten helyébe. Molochnak, a kánaánita istennek a tisztelete emberáldozattal volt egybekötve. Rompha, Saturnus csillagistenek. Nem Isten népe alakította a népeket, hanem Isten népe alakult a népekhez. Nem a népeket fordította oda Istenéhez, hanem ő fordult oda azok bálványaihoz.

46–50. A Magasságos nem emberi kéz alkotásaiban lakik.

A szövetség sátra Isten parancsára készült, a templom emberi kezdeményezés alapján született meg. Salamon az 1Kir 8:27 szerint maga is tudta, hogy az a ház, amit ő épített, nem fogadhatja be azt, akinek a menny az otthona. A magasságos nem kézzel csinált házakban lakik (Lk 1:32.35.76; 6:35). A menny az ő királyi széke, a föld lábainak zsámolya (Ézs 66:1; Zsolt 132:14). István a templomot a maga helyére állítja. Isten nagyobb, mint a templom: az Úr nem zárható be a templom falai közé. A templom nem az utolsó, nem a végső megoldása Istennek. Ő a világban van, a mennyben és a földön, a szellemi lények és emberek között (Jn 4:21–24; Jel 21:22). Isten nem zárható ki az életből. István nem mond új dolgot voltaképpen csak éppen az elfelejtett igazságot, a prófétát idézi (Ézs 61:1k.). A prófétai szó azonban süket fülekre talál.

51–53. Az alkalmazás.

A nép kezdettől fogva keménnyakú, nehezen kezelhető nép (2Móz 33:3.5; 34:9; 5Móz 9:6; Neh 9:29). A prófétákat üldözték, megölték (Lk 11:47; Mt 11:49; 13:13). István beszéde merész, következetes. Nevén nevezi a bűnt, leleplezi a bűnöst. Engedetlen nemzedékek engedetlen utódai, Krisztus gyilkosai, akiknek kezében van a törvény, de semmi közük sincs hozzá. Olyan az életükön a kegyesség, mint egy páncél, amely megakadályozza, hogy Isten kétélű kardja, Igéje a szívükbe jusson. Világosságot nyertek, de nem járnak a fényében; a Lélek munkálkodik köztük, de ellene szegülnek. A szövetség jegyét viselik magukon, de hűtlen szövetségesek. Isten nevére hivatkozva kiáltanak halált a köztük munkálkodó Istenre.
2530. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-04 23:58
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 6, 8 • István munkálkodása és letartóztatása.

A szerző megismétli az összegező megállapítást – megújítva István személyével kapcsolatban. A kegyelem és az erő, amit István elnyert, visszautal Jézusra (Lk 4:22), jellemző a gyülekezetre (ApCsel 2:41; 4:33), Mózesre (ApCsel 7:10) és Dávidra (ApCsel 7:46). Isten elhívott szolgái kegyelmi ajándék elnyerése által válnak a szolgálatra alkalmassá. István Mózest, Jézust és az apostolokat követi Isten szolgáinak sorában. A hetes kör tagjai közül ő kerül az események középpontjába, mint a csoport vezetője. A szolgálatok szétválasztása nem merev, nem mechanikus dolog. Az egyik munkakör nem zárja ki a másikat. Az adott körülmények és lehetőségek keretei között azt végzik, amire szükség van. Isten Lelke vezeti őket. Az apostolok mellé jó munkatársi kör került, az új nemzedék az Úr erejével jár. Megállja a helyét a munka mezején és a vádlottak padján egyaránt.

8–10. István munkája és vitája.

István nagy csodákat és jeleket tett nép körében az Úr Jézus Krisztus neve által. Munkája áldást jelent, Krisztust hirdeti. Ugyanaz az erő nyilvánul meg általa, mint ami az apostolok által megmutatkozott. A szolgálat „mindkét” területén hűségesen, erőteljesen forgolódik. Krisztus nemcsak azokkal vállalja a közösséget, akiket földi, teszti munkássága idején elhívott magának, hanem azokkal is, akik később kapcsolódtak be munkájába (Jn 17:20). Áldást osztó jelenléte nincs egy-két nemzedékhez kötve (Mt 28:19–20; Zsid 13:8). Istvánra felfigyel népe. Elsősorban azok, akik közé tartozott: a hellénista zsidóság tagjai. A libertinusok, „szabadon bocsátottak”, a „rabszolgaságból felszabadultak” Izráelnek azon fiai, akik Palesztinában születtek ugyan, de fogolyként Rómába hurcolták el őket Kr. e. 63-ban. Onnan ők vagy utódaik később hazakerültek, s a hellénizmus hatását természetszerűleg magukkal hozták. Tulajdonképpen a hellénista zsinagóga tagjai István vitázó partnerei. A benne lévő bölcsességnek, a Szentlélek erejének azonban nem tudtak ellenállni. ezek nem az igazság ismeretére szeretnének eljutni, hanem a saját igazukat akarják érvényesíteni. Isten felülről való világossággal és erővel szólt köztük (Mt 22:15–46). A helyénvaló, tárgyi igazságot megfelelő formában közölte, ellenfelei vereséget szenvedtek. Nem tudták legyőzni, mert a felülről való bölcsességgel rendelkezett (ApCsel 6:3). Annak a szentléleknek az ereje nyilvánult meg általa, amelyet Jézus ígért követőinek (Lk 21:15; 12:11k.).

11–15. Istvánt a nagytanács elé állítják.

Akik nem tudtak győzni érvekkel, győzni akarnak a hamisság fegyvereivel. A gőg és az irigység motiválja tetteiket. Az István ellen indított eljárás emlékeztet a Jézus elleni akcióra. Hamis tanúkat állítottak ellene (vö. Mk 14:58). Beszerveztek olyan embereket, akik hathatós módon azzal vádolták, hogy Mózest és Istent káromolta. Ezzel fellázították a népet, a véneket és az írástudókat. Letartóztatták majd a nagytanács elé hurcolták. A törvényes eljárás látszatát akarják kelteni, azonban tudatosan törvénytelenül járnak el, hiszen hamis tanúkat állítanak ellene. A vád súlyos: a zsidóság tanításának alappilléreit, tartóoszlopait támadta meg. Az ellene szóló vád szerint ugyanis istenellenes a tanítása. Mózes káromlását, a templom és a törvény megszüntetését hozzák fel vádként István ellen. Aki Isten nevét káromolja, arra halálbüntetés várt. (3Móz 24:16). A nagytanács tagjai erősen figyelték Istvánt. Szokás volt ez a szanhedrinben. A vádlott arcát nézték védekezés közben: hátha jelt ad isten nekik a vádlott arcán A vádlottak padján lévő hűséges szolgának Isten a védője.
2529. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-03 00:10
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 6, 1 • Hét férfi beállítása a gyülekezeti szolgálatra.

A szolgálatot megosztják: új munkások kerülnek az apostolok mellé. Perikópánk új korszak kezdetét jelzi. A növekvő egyház élete új problémákat vet fel és új megoldásokra jut. Problémát jelent a gyülekezet kétféle rétege között keletkezett feszültség és a „tizenkettő” túlterhelése is. A megoldás azt, hogy a túlterhelt munkásokat meg kell szabadítani a teher egy részétől: annyi és az maradjon meg nekik, amit és amennyit el tudnak végezni. Meg kell osztani a szolgálatokat. Megfelelő módon, megfelelő embereket kell keresni a különböző munkára. A gyülekezeti munka minden ága hittel és Szentlélekkel teljes embereket igényel. Az új munkások abból a rétegből kerülnek ki, ahonnan az elégedetlenség hangja hallatszik. Az idején való segítség megszünteti a bajt. A pásztori bölcsesség utat mutat.

Az egyház megtette az első lépést a gyülekezeti tisztségek és az egyházjog kialakulásához.

1. a „hellénisták” zúgolódása a „héberek” ellen.


Izráel tagjai közül való mindkét csoport. Nem faji, nyelvi különbség van köztük. A „hellénisták” görögül beszélő területen éltek és maguk is így beszéltek. Részben elsajátították a görög műveltséget is, melynek megismerése lakóhelyükön magától értetődött. Később visszaköltöztek Jeruzsálembe. A „héberek” Palesztinában éltek és az arám nyelvet beszélték. A gyülekezet görögül beszélő rétege úgy látja, méltánytalanságot kell elviselnie. Itt nem teljesen egyértelmű a szövet. Arról lehet szó, hogy az özvegyek ellátása a „bennszülöttek” házaiban, házi közösségekben történt, és miközben ezeket a házakat felkeresték, özvegyeiket ellátták. Voltak olyan házak is, amelyekről – minden valószínűség szerint – a nagy sietség miatt megfeledkeztek. A hellénista özvegyek száma meglehetősen nagy volt, mert élete vége felé sok kegyes izráelita ment haza Jeruzsálembe, hogy ott temessék el. Közülük sokat keresztyének lettek. A létszám növekedésével a gyülekezet áttekinthetetlenné lett az apostolok számára. A megoldást abban látják – és így is javasolják –, hogy az Ige szolgái mellett legyenek olyanok is, akik az asztalok körüli szolgálatokat látják el.

2–4. Az apostolok szűkítik szolgálatuk körét, de bővítik a munkatársi kört.

Megkeresik a gyülekezeti feszültség okát és így segítenek a bajon. A tanítványok színe előtt javaslatot tesznek a kérdés rendezésére, teljesen egynek tudják magukat a gyülekezettel. Erre utal az is, hogy a „tanítvány” megnevezéssel illetik a gyülekezet tagjait is. Itt szerepel először ilyen értelemben a mathétés szó. Tudják, hogy az adott helyzetben mi a teendő. Új munkások szolgálatban állítását kérik. Aki őket alkalmassá tette, munkásokat küld az aratásába (Mt 9:38). Az Ige hirdetése, az imádság szolgálata és az özvegyek, gyengék, elesettek gondozása mint munkakör elválik egymástól. Ez az elhatárolás itt és most inkább csak elvi jellegű, de szempontokat ad a továbbiakra nézve is (1Kor 12:4–11; Ef 4:11–12). Karitatív munka végzésére keresnek munkásokat. Az elesettekről való gondoskodás kezdettől fogva hozzátartozott a gyülekezet életéhez. A gyülekezet aktív része van a kérdés rendezésében. Kiválasztják a szolgálatra alkalmas férfiakat. Olyanok jöhetnek számításba, akiken meglátszik, hogy Urukkal élő közösségben vannak és képességük van arra, hogy a különböző körülmények között jól forgolódjanak. A megszólítás, elhívás szempontja világos a gyülekezet előtt: Szentlélekkel és bölcsességgel teljesférfiak jöhetnek számításba (1Tim 5:10; Lk 4:1; ApCsel 6:5.8; 7:55; 11:24).

Hét emberre van szükség. A hetes szent szám. Izráel hitközségeiben hét a helyi elöljárók száma. Hétkarú gyertyatartó van a templomban. Minden fajtából hét állatot kellett Nóénak bevinni a bárkába (1Móz 7:3.4). Hét napja van egy hétnek. A „hét” Isten szuverén döntésének és egyben akarata érvényesítésében a változatosság száma. A kiválasztott hét férfi ugyan az ún. diakóniai munkakört kapta meg feladatként, azonban a 12-höz hasonlóan nemcsak a szegények gondozását látta el, hanem a Jeruzsálemben élő hellénista gyülekezet vezetését is. Az elhívást a szolgálatra való felhatalmazás, megerősítés követi. A kiválasztott hét férfi neve jelzi, hogy a hellénista zsidóság tagjai közül valók. Közülük István és Fülöp munkájáról szól részletesebben az ApCsel szerzője, a másik öt férfiról nevük jelentésén kívül szinte semmit sem tudunk. Nevük, – mivel ezek beszélő nevek –, talán valamit elárulnak személyiségükről. Így Prokhorosz „a körtánc, illetve a kórus vezetője”. Nikános „a férfiak legyőzője”. Timón „a tisztelt”.

Parmenász „a kitartó, aki megmarad”. Nikoláosz „a nép legyőzője”, Antiókhiából származó prozelitus volt. A hetes kör tagjainak kiválasztása azonban nemcsak azt jelzi, hogy a gyülekezeti szolgálatokat végző munkások száma a gyülekezeti igénynek megfelelően egészségesen növekedett, hanem azt is, hogy nyitás történik a népek fiaihoz vezető misszió felé, és annak nyilvánvalóvá tétele – hogy a tisztségek betöltésénél nem a származás a fontos, hanem a tiszta, becsületes keresztyén élet, a Szentlélek ajándéka, a felülről való bölcsesség. A munkatársi kör bővülése jelzi, hogy gyülekezeti tisztséget nemcsak a palesztinai zsidóság tagjaihoz tartozók tölthetnek be. A hellénista gyülekezet vezetése, gondja a hetes kör feladata. E sajátos hetes grémium élén István állt. A hét férfi közül ő az első, akit a 12 javaslatára az asztalok körüli szolgálatra választottak ki. Nevének jelentése „koszorú”, „korona”. István és Fülöp az ApCsel további eseményeinek is részesei lettek.

5–6. A gyülekezet választottait az apostolok „beiktatják”.


Fülöp a jeruzsálemi üldözés miatt Samáriába került (ApCsel 8:5–40). Később Cézáreában telepedett le családjával együtt (ApCsel 21:8–9). A hagyomány szerint egykor neki mondta Jézus: „Hadd temessék el a halottak halottaikat. Te pedig menj és hirdesd az Isten országát” (Lk 9:60). A hetes kör hetedik tagja Nikolaosz, az egyetlen pogány származású. A hagyomány szerint ő később visszaesett, elhajlott a józan keresztyén tanítástól és szektaalapító lett (Jel 2:6.15). Az apostolok – mint ahogyan egykor Mózes Józsuét (4Móz 27:15–23; 5Móz 34:9) – imádság és kézrátétel által állítják munkába szolgatársaikat (ApCsel 8:5.17; 13:3; 14:23; vö. 1:14; 1Tim 4:14; 5:22; 2Tim 1:6). Az ordinációs, helyesebben felszentelő rítus, a szolgálatra való felhatalmazás rendje ószövetségi eredetű. Az apostoli gesztus Isten erejét igényli és közvetíti. Vállalják és útjára indítják az új munkatársi kört.

7. Isten igéje nő.

Még kétszer szerepel ez a kifejezés az ApCsel-ben (12:24 és 19:20). A tanítványok igehirdetése egyre mélyebben hatol be az emberek életébe és egyre szélesebb körben érvényesül. Ez mutatkozik meg abban is, hogy a „hivatalosak”, a papok is megmozdulnak, vállalják a hit útját. A megtérés azért olyan nehéz a papoknak minden korban, mert a lélek nélküli kegyesség, az üressé lett forma, a hivatallá lett hivatás erősen fogva tart. Ebben az esetben a hit azt jelenti, hogy biztos anyagi alapjukat és társadalmi létüket bizonytalannal cserélik fel.
2528. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-02 23:53
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz.

Jsir 3, 25
2527. hozzászólás
Létrehozva: 2017-05-01 00:28
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 5, 17 • fogsága és szabadulása.

A régebbi forráskritikai ezt a részletet a 4. részben lévő hasonló jelenet más forrásból eredő ismétlésének tartozza. Vannak, akik a rabbinus joggyakorlat alapján tartják szükségesnek az ismétlést. Ki akarják mutatni, hogy a két kihallgatásnak követnie kellett egymást. Arról van szó, hogy ismételten olyan esemény történt, amelyet az előzőhöz hasonló eljárás követett. Lukács ábrázolása kétségtelenül művészi, ábrázolását az élet realitása ihleti. Brutális eszközök alkalmazása eredménytelen az igazi egyházzal szemben. Ha Isten követeit tűzbe vetik, Isten angyala száll le hozzájuk, hogy megszabadítsa őket (Dán 3:25–33). Ha nagyobb a veszély, dicsőségesebb a szabadítás. A dicsőség Ura megteremti az apostolok munkájának szubjektív és objektív feltételeit. Vitathatatlan, hogy vannak Lukács evangéliumában is és az Apostolok cselekedeteiben is olyan részletek, amelyek feltűnően hasonlítanak egymáshoz; nincs nagy különbség közöttük. Ez viszont így van az életben is. Ha az ApCsel eddigi részleteinek hasonló eseményeit párhuzamba állítjuk – így a következő egységeket –, nyilván láthatjuk ezt.

1. a pünkösdi esemény (2:1–41 = 4:3k.).

2. Az ősgyülekezet élete (2:42.44–47 = 4:32–5:11).

3. Az apostoli csodák (2:43; 3:1–26 = 5:12–16).

4. Az apostolok letartóztatása és fogsága (4:1–4 = 5:17–27).

5. Kihallgatás a nagytanács előtt (4:5–22 = 5:27–40). Péter beszéde és egy zárt ajtók mögötti tanácskozás (4:15–17 = 5:34–39).

6. A szabadon bocsátás (4:21–31 = 5:40–42).

Az események jelentőségét Lukács ábrázolásmódjával is aláhúzza, és érzékelteti azok fontosságát, valamint pozitív üzenetét. Isten terve szerint, emberi eszközök által bontakoztatja ki azt a missziói munkát, amely az ember javát és üdvösségét szolgálja, bár vannak éppen azok körében, akik népéhez vezető rétegéhez tartoztak, akik a rendelkezésükre álló hatalmi eszközökkel igyekeznek gátolni, sőt megtiltani azt. A kettőzést Lukács részéről nem tekinthetjük csupán irodalmi fogásnak. Egyrészt sokkal inkább az ősgyülekezet modelljeként tekintendő élete hangsúlyozásának, másrészt az apostoli kör, a 12-es kör küldetése szemléltetésének. Az egyház élete nem zavartalan: belső és külső kísértésekkel kell számolnia; a negatív jelenségeket pedig fel kell számolnia. A 12-es kör küldetése teljesítését akkor is vállalja és végzi, ha az szenvedéssel párosul. A 12 az életét tette rá arra az ügyre, amit a missziói munka jelent. Hirdetik az igét, mert erre felhatalmazást kaptak és közvetítik az Úr Jézus gyógyító erejét, orvosolják népük bajait, mert ez is hozzátartozik az apostoli munkához.

17–18. Hatósági őrizetbe vették az apostolokat.

A főpap és pártja, a sadduceusok a keresztyénség ellenségei. Eplésthésan zésou (gen. vö. ApCsel 13:45). Irigység, féltékenység motiválja intézkedésüket: az apostolok letartóztatását és börtönbe vetésüket. Eredményes, jó munkájuk veszélyezteti a régi rendet. Nemcsak Péter és János ellen folyik az újabb eljárás, hanem valamennyi tanítvány ellen. A fogság súlyosabb, mint az előző esetben. Ez ún. „államfogság” (vö. ApCsel 16:37; 18:28; 20:20).

19–20. Az Úr kiszabadítja az apostolokat.

Az aggelos kyrou „az Úr angyala”, „küldötte”, „követe” (vö. 8:26; 12:7.11; 27:23) a szabadító. Ez emberekre és szellemi, mennyei lényekre egyaránt használt, funkciót meghatározó kifejezés. Az apostolok szabadítása történhetett mennyei lény vagy földi ember által. Nem tudjuk, hogy Isten világának melyik kategóriájába tartozott a szabadító. Ha történetesen a szabadítást emberi eszköz hajtotta végre, semmivel nem kisebb jelentőségű, ha szellemi lény tette volna. Az emberi eszköz ugyanúgy méltó az aggelos kyriou meghatározására, mint a szellemi világhoz tartozó lény. Ezen kívül még kétszer találkozunk az ApCselben a szabadításnak ezzel a módjával (12:6–11 és 16:26k.). A csoda motívumainak vannak vallástörténeti párhuzamai, de üzenete egyeddülálló. Mindhárom azt hirdeti, hogy az evangélium útját sem fogság, sem bilincs nem tartóztathatja fel, mert Isten karja elég erős ahhoz, hogy a börtön ajtajának reteszeit elmozdítsa és az ajtót kinyissa. A csoda az apostolok küldetését igazolja. Isten szellemi lényeket is igénybe vesz szolgái megszabadítására. Mindenesetre a szabadító személye titok marad, a szabadítás azonban mindenki számára egyértelmű. Az Úr küldötte, akárki legyen is, az Úr parancsát teljesíti. Elmondja az apostoloknak, hogy szabadságukat további szolgálatra kapják, az életre vezető és életet teremtő beszéd hirdetésére (Jn 6:63). A ta hrémata tés zóés pantés különös, sajátos kifejezés; jelentése ugyanaz, mint a tés sótérias pantés kifejezéséé, vagyis szabadítást, üdvösséget jelentő beszédről van szó, amely az embert szabaddá, függetlenné teszi az ellenségtől, a bűntől, és elkötelezi az Úr szolgálatára. A szabadság nem azt jelenti, hogy az ember kiélheti megromlott emberi természetét, hanem éppen ellenkezőleg: azzal szemben töltheti be az Úrtól kapott küldetését. Istennek tetszően élhet, szűkebb és tágabb környezetének javára.

21. Az apostolok teljesítik megbízásukat, a főpap és barátai folytatják akciójukat.

Éjfélkor nyitják ki a templomot (Ios. Ant. 18:29), mert az imádkozó emberek ott mondják el a hajnali imát. Az apostolok nekik hirdetik az Igét. Hűségesek a szabadító Úrhoz, engedelmeskednek parancsának. Nem az életüket mentik, hanem az élet beszédét hirdetik. A főpap és környezete közben a tárgyalás zavartalan folytatáshoz szükséges rendelkezéseket foganatosítja. A főpap neve nincs meghatározva, valószínűleg Kajafásról van szó, mert ő volt sadduceus. Azt ugyanis nem tudjuk, hogy Annás is sadduceus volt-e. Ismét a nagytanács a tanácskozó és bíráskodó szerv, ez az Izráel néneinek testülete.

22–25. Az őrizetbe helyezett apostolok nem a börtönben, hanem a templomban vannak.

A szolgák meglepő tapasztalata zavart támaszt a testület tagjai között. Látszólag minden a legnagyobb rendben volt – és még sincs rendben, mert a foglyok nincsenek a helyükön. A börtönt a szolgák üresen találták. A templom felügyelőjét – mint a rend legfőbb őrét – a foglyok eltűnése különösen kellemetlenül érintette.
Börtön és őrség nem tartóztatta fel a szabadító Urat, bármilyen gondos és szigorú is az. A nagytanácsnak szól ez a jeladás, de nem veszik észre. A zavart és feszültséget egy másik híradás oldja fel. Az apostolok elérhetők, a templomban vannak. Nem az életüket mentik, hanem az Úr útmutatásának engedelmeskedve hirdetik az Úr üzenetét, amelyre minden embernek szüksége van. Közlik a jó hírt; jelzik a halál állapotából az életre vezető utat. Szolgáival az Úr rendelkezik, akadályok legyőzése árán teremt lehetőséget megbízatásuk teljesítésére.

26–28. A nagytanács előtt.

Az őrség parancsnoka és társai nem akarnak a nép igazságos ítéletének áldozataivá esni, ezért óvatosak. Nem alkalmaznak erőszakot az apostolokkal szemben. A főpap felelősségre vonja őket. Olyan tekintélyt igényel magának, amely egyedül Istent illeti meg. Olyan engedelmességet vár tőlük, amely az Isten iránti engedelmességgel azonos; olyan engedetlenséget kér számon rajtuk, amely kizárja az Isten iránti engedelmességet. Attól a híreszteléstől fél, aminek alapja van (Mt 27:25).

29–33. „Engedelmeskedni Istennek kell inkább, mint embereknek”.

Péter és társai jól ítélik meg a helyzetet. A főpap hangja nem az Isten hangja, igénye nem az Úr igénye. Tetteiben, rendelkezéseiben főpap létére Isten ellenségének bizonyul. Az igazságot akarja elnémítani, mert ez gyökeres változást kíván tőle. Isten tette Jézust igazolta. Feltámasztotta azt, akit Izráel halálra adott. Isten és az ő népe között éles ellentét van. Az őskeresztyén igehirdetés központi mondanivalója Krisztus feltámasztása, Istennek az a tette, amely által jelzi, hogy legyőzte az ellenséget, megtörte a halál hatalmát. Az őskeresztyén igehirdetés azon örömhír közlésével kezdődik, amely minden embernek örömet jelent. Nem az életet pusztító erőé az az utolsó szó az élet és halál kérdésében. Jézust Isten feltámasztotta. Minden hatalmasság és erő fölé emelte, fejedelemmé, vezetővé, szabadítóvá tette. Üdvösségünknek, megváltásunknak az alapja nem emberi vélekedés, illetve teológiai vagy éppen világnézeti koncepció, hanem a mindezektől független isteni tett.

Szilárd fundamentuma van hitünknek, Isten minden emberi elgondolást megdöbbentő tette. Isten nemcsak a nem létezőket tette létezőkké, hanem a halottakat is élővé teszi. Isten nemcsak teremtő Úr, hanem újjáteremtő hatalmasság is. Isten azt a tényt is meg tudta változtatni, amelyet az ember változhatatlannak tartott. Isten az, aki újjáteremtette a halott Jézust, megsemmisítve a halál erőit. Jézus története akkor is valóság, ha nem akarnak hallani róla. Jézus szenvedése és megdicsőülése olyan eseményt, amelynek tanúi vannak, szabadító munkáját sokan megtapasztalták. Az őskeresztyén igehirdetés második helyen nevezi meg azt a bűnt, mai hallgatóságának vétke (vö. 5Móz 21:22k. LXX. ApCsel 10:39; Gal 3:13). Jézus feltámasztása a halálból nem egyszerűen az ő régi életének helyreállítása, hanem egy egészen új, dicsőséges test, amellyel a halálból feltámasztott emberi egzisztencia jellegét jelzi. Majd 40 nap után áthelyezi őt Isten az örökkévaló fiúi létmódjába, új, dicsőséges funkciójába, így juttatja teljességre az újjáteremtés munkáját.

A 2–36-ban azt mondta el Péter, hogy Úrrá és Messiássá tette Isten a Krisztust. Itt arról szól, hogy Isten jobbjára emelte mint fejedelmet, vagyis mindenekfölötti uralommal ruházta fel mint megtartót, megmentőt. Krisztus a Szabadító, a Megváltó, az Üdvözítő (Zsolt 19:15; Ézs 41:14; 44:6; 49:7.26; 43:3; 59:20; 63:16; Jer 50:34; Hós 13:4). Izráel lehetőséget kap a döntésre. Általa ad Isten Izráelnek életet. Általa juthat közösségre az élő Istennel A szentlélek az összekötő kapocs Isten és népe között. Az apostolok mellett és által a Szentlélek tesz bizonyságot, akit Isten kész mindazoknak ajándékozni, akik engedelmeskednek neki. A nagytanács tagjai közül a hatalom emberei képtelenek elviselni az igazságot. Hatalmi eszközökkel akarnak segíteni magukon. Az apostolokat végérvényesen el akarják némítani. A megtérésre hívó szóra az ember vagy összetörik és meghajlik a mindenható Isten igénye előtt, vagy a gyűlölet hatása alá kerül. A gyűlölet gátlástalanná teszi az embert, embergyilkosságra készteti.

34–39. Gamáliel tanács.

Gamáliel neve a héb. gamli-el: „Isten megfizet értem”, vagy „Isten megfizetése”. Valószínűleg a nagy törvénytanító, Hillél unokája. Működése 25–50 közé esik. Ő a tarzuszi Saul tanítója (ApCsel 22:30). Óvatosságra inti társait. Két történelmi példán szemlélteti, hogy felesleges az erőszakos eljárás alkalmazása. Theudas felkelése Iosephus Antiquitatese szerint Cuspius Fadus prokurátor idejére, tehát 44 utánra esik. Ez Gamáliel beszédének idején még nem történhetett meg. Elképzelhető azonban, hogy két hasonló nevű felkelő is volt – ez a név és a felkelés is gyakori volt akkoriban –, és Lukács egy előbbire céloz. A második eset időpontjának megjelölésével nincs probléma (Ios. Ant. 18,1,1.6). Az apographé a Quirinius-féle census (Lk 2:1). Júdás a Római Birodalom ellen szervez felkelést. Egyik mozgalom sem volt hosszú életű. Az erőszak alkalmazása az apostolokkal szemben nem célszerű. A theomachos a keresztyén görög irodalomban egyedül itt fordul elő, a profán irodalomban Euripidész óta gyakori. Gemáliel a történelmi vállalkozások sikerét teszi meg mércének. Nem a Kijelentés, nem az Írás alapján mérlegel, hanem a józan emberi értelem, a humánus ember gondolkodása alapján. Állásfoglalása történetfilozófia. Nem az Írás és hit határozza meg értékelését, hanem az események alakulása és a józan ész. – Az írástudó Gamáliel nem az Írásra hivatkozik, ellentétben a „laikus” Péterrel, aki az Írás alapján érzékeli az eseményeket. Péter az Úr útmutatása alapján az Írás fényében értékelt. Az Írás tekintélye döntő az apostolok számára.

40. Megvesszőzés. Gamálielnek sikerült megakadályoznia a halálbüntetést, de a testi fenyítéket nem. A szadduceusok ezzel akarják foganatosítani szigorú tilalmukat. A vesszőzés brutális dolog, korbáccsal történt (Mk 13:9; ApCsel 22:19).

41–42. A tanítványok útja Krisztus útja.

Örömmel vállalják a szenvedéseket, nem panaszkodva, nem keserűen (Mt 5:11k.; Lk 6:22–23). A próbák nem riasztják meg őket: folytatják munkájukat. A templom mellé kerül a ház, a tanítás melle az evangélium hirdetése. Ez a megjegyzés utal munkásságuk következő részletére. Az evangélium, amit hirdetnek, röviden összefoglalható: Jézus a Krisztus. Ő az isteni ígéretek beteljesítője, aki megment a bűntől, haláltól, kárhozattól. Ő Izráel királya, a népek Szabadítója.
2526. hozzászólás
Létrehozva: 2017-04-30 10:19
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 5, 12 • Az apostolok gyógyításai.

Ez a harmadik összefoglaló ábrázolása a gyülekezetnek (2:42–47; 4:32–37). Lukács ezeket az összefoglaló (summárium) jellemzéseket úgy adja, hogy mindegyikben más-más vonását emeli ki életüknek. Itt elsősorban az apostolok munkásságát jellemzi, a gyülekezet életének egészséges szellemére utal és azt érzékelteti, hogy mennyire igényli a nép az apostolok munkáját, milyen nagyra becsüli jelenlétüket. Váradalmaikban nem csalódnak.

12–13. A csodajelek.

Az 5:1–11-ben szemléltetett ítéletes csoda után, amely félelmet idézett elő sokakban (mysterium trementum), olyan elbeszélés következik, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten könyörülő Úr. A képmutatást elítéli, de az elesett, különböző nyomorúságokban szenvedő embereknek feltétel nélkül, csodálatos módon adja szabadító erejét. Nemcsak Péter, hanem a többi apostol által is csodajelek történtek a nép körében. Arról nincs szó, hogy Lukács Pétert úgy igyekezne feltüntetni mint a 12 vezetőjét. Lukács szerint Péter a 12 képviselője és ő nem a péteri, hanem az apostoli egyházat ábrázolja. Az apostolok egyek azzal a gyülekezettel, amely velük együtt teljes egyetértésben van a Salamon tornácában. Elindult az a folyamat, amely egyre inkább nyilvánvalóvá teszi, hogy a keresztyén gyülekezet nem azonos és nem azonosítható a zsinagóga, illetve a jeruzsálemi templom népével. Az apostolokról pedig világossá válik, hogy rajtuk teljesedik be Jézus ígérete. Küldetésük, apostolságuk jele és pecsétje nemcsak az, hogy szemtanúi voltak a történeti Jézus földi munkájának, hanem az is, hogy rendkívüli csodajelek, hatalmi tettek történnek általuk. Szóval és tettekkel tesznek bizonyságot a megbízást adó Úrról. Tehát egy apostol nemcsak gondolkodó ember, nem is csak tanító és igehirdető, hanem mindenekelőtt hatalmas tettek kivitelezője, mivel erre Urától felhatalmazást nyert.

A gyülekezet imádsága meghallgatásra talált. Az apostolok által az irgalmas, erős Isten hajol le népéhez. Krisztus megváltó munkája realizálódik, az eljövendő világ erői megszüntetik a pusztítás erőinek hatását, gyógyítanak. Nem akarnak elszakadni Izráeltól, nem mondanak le népükről. A templomban lehetőség nyílik arra, hogy hatással legyenek rájuk, végezzék közöttük a missziói munkát. Természetesen nem volt ott állandóan mindenki a Salamon tornácában, azonban továbbra is ez maradt még egy darabig a gyülekezet összejöveteli helye. A templom udvara a Salamon tornácával együtt a gyülekezeti ház funkcióját látta el. Házanként ugyanis csak kisebb csoportokban lehettek együtt. A templomban viszont találkozhattak népük fiaival is. Ennek eredménye, hogy Izráel fiai közül egyre többen csatlakoznak Krisztushoz, a gyülekezethez. A gyülekezet egészséges szelleme minden külön rendelkezés nélkül „fegyelmez” és biztosítja, hogy csak azok csatlakozzanak hozzájuk, akiknek köztük a helyük, és távol maradjanak azok, akik nem tartoznak hozzájuk.

Férfiak és nők egyaránt sokan csatlakoztak az Úrhoz. Lukács ezt ismételten hangsúlyozta, mert abban a korban ez nem volt természetes. A zsinagógának nem voltak egyenértékű tagjai a férfiak és a nők. Jézus gyülekezetében azonban megkülönböztetés nélkül ott lehettek az asszonyok is. Az utolsó idő a nagy lehetőségek kora. A Krisztus dicsőséges visszajövetelével kezdődő korszakot jelzi minden tekintetben. Az ember – a férfi és a nő – úgy találhat az élő Istenre, hogy egymásra talál. A családi élet alakulása szempontjából ez rendkívül jelentős dolog. A férfi és a nő a teremtésben kapott küldetését együtt töltheti be az újjáteremtés rendjéhez tartozó gyülekezet, az egyház keretén belül.

14–16. A nép annyira igényli az apostolok munkáját, hogy mindenképpen igyekeznek elérni őket.

A klinarion a kliné szó kicsinyítése: kisebb, könnyebben mozgatható fekvőhelyet jelent. A krabatos valószínűleg macedón kölcsönszó: szegényesebb kivitelű hordozható ágy. Mindkettő megkönnyíti a tehetetlen betegek hordozását. Péter közvetlen közelsége Ura gyógyító erejét közvetíti. Akiket beárnyékoz, nem azért gyógyulnak meg, mert Péternek még az árnyéka is gyógyít – ez csupán a dolog külső, látható oldala –, hanem azért, mert így a Péterrel együtt jelenlévő (Mt 28:20), szabadító Úr hatása alá kerültek, erejében részesültek – ez a dolog lényege, láthatatlan része. A csodahit szinte mindig a babona határát súrolja. A kettő között az a különbség, hogy a babona a lényeg meglátása nélkül a csoda ormális elemét ragadja meg, a csodahit pedig a csoda tartalmát, ezért nem zavarja a rendkívüli forma. Péter és a többi apostol annak erejével jár, akiről a Zsoltárok könyvében olvasunk (Zsolt 17:8; 36:8; 91:1; 121:5).

„Isten árnyéka” az ő segítő hatalmát jelző kifejezés. Isten követei az segítséget nyújtó erejének közvetítői. A gyógyításokkal Izráel régi nagy kérdése oldódik meg. Az egyház megtalálta népe életének azt a beteg pontját, amely sürgős segítséget igényelt. Isten követei által segítséget, oltalmat jelent népének; jelzi, hogy a teljes és végérvényes megoldás készen van minden ember számára. Annak a híre, ami Jeruzsálemben történt, a környéken is hamar ismertté lett. Így Júdeából sokan hozták el a betegeket, hogy meggyógyuljanak. Akik a gyülekezetben keresték betegeik számára a gyógyító erőt, jó helyen keresték, és el is nyerték (vö. Mt 4:24). A Jeruzsálemen túl lévő területek népéhez is szól az örömhír (ApCsel 1:8).
2525. hozzászólás
Létrehozva: 2017-04-29 00:37
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 5, 1 • Anániás és Szafira.

Mikor Lukács az első gyülekezetről és annak tagjairól számol be, nem idealizál. Nemcsak azt mondja el, ami jó és követésre méltó, hanem olyan esetről is szól, amelyet Isten ítélete követ. A gyülekezet tagjait is megkísérti a Sátán, és a gyülekezet tagjainak bűnét is megítéli az Isten. Isten jó munkája mellett mindig jelentkezik a Sátán konkolyhintése (Mt 13:24–30). A teremtés kezdetén ott van bűneset, az ígéret földje kapujában Ákán tragédiája, az új szövetséges nép életének kezdetén Anániás és Szafira története. Ez az első eset a gyülekezetben, hogy valaki a vallást önkényesítése eszközének akarja felhasználni, látszatkegyesség útján az igazi helyet szeretné biztosítani magának. A történet hitelességét és eredetiségét a radikális kritikai iskola vitatja. A józanabb irányzatok képviselői szerint a történet magvát a jeruzsálemi tradícióban kell keresni. Bármennyire megdöbbentő is ez a történet, a realitás bélyegét viseli magán. „Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten” (1Kor 3:17).

1–2 Anániás („Jahve kegyelmes”) és Szafira („szépséges”) többnek akar látszani, mint ami valójában.

Úgy szeretnének feltűnni, mint akik vállalják az anyagi javaik egészéről való lemondást, pedig nem vállalják. A hazugság, csalás, képmutatás fegyvereihez nyúlnak. Enosphisata emlékeztet a Józs 7:1kk.-re. Kétes értékű vállalkozásuk közben számításon kívül hagyják azt, hogy a gyülekezetben Isten szeme előtt van az ember. Szafira rosszul értelmezi a házassági hűséget és ahelyett, hogy férjét is lebeszélné erről a tetszetősnek látszó de helytelen és rendkívül veszélyes fogásról, ő is vállalja, azonosul férje helytelen elgondolásával.

3–4. Péter felfedi a kegyes formában jelentkező bűnt.

Péter mint a gyülekezet vezetője lép fel itt, aki a Szentlélek vezetése nyomán látja olyannak az embert, amilyen: ismeri tettét anélkül, hogy bárki szólna neki róla.
A Szentlélek jobban átvilágítja az embert, mint Röntgen sugarai. Tudja, mi van az emberben. Péter a Szentlélek világosságával ismeri fel Anániás csalását. Senki sem kényszerítette őket vagyonuk eladására, sem pénzük átadására. A vagyonközösség nem volt kötelező az ősgyülekezetben. Szabadágában lett volna Anániásnak az is, hogy javainak csak egy részét ajánlja fel a gyülekezet szükségeire, egyenesen, őszintén, becsületesen. Az ősgyülekezet közösségi élete egyáltalán nem azonosítható a Qumrán vagyonközösségi rendszerével. A qumráni rendszer szerint ugyanis azok számára kötelező volt a vagyon felajánlása, akik a szekta tagjaivá akartak lenni. Itt azonban erről egyáltalán nincs szó. Qumrán viszont engedékenyebb a sikkasztások meg- és elítélésében; csupán a teljes értékű tagságot vonják meg attól, akit sikkasztáson kapnak: visszakerül a novíciusok sorába. Az ősgyülekezet testvéri közössége ószövetségi gyökerű, mozgatórugója a szeretet. Isten szentsége és tisztasága nem engedi meg, hogy Anániás sátáni fegyvertárból kölcsönzött harci eszközökkel beszennyezze. Az Úr az, aki nem engedi meg Anániásnak, hogy a hazugság és a csalás útját járva a gyülekezet engedelmes, követésre méltó tagjának tüntesse fel magát. Leleplezi a szép látszat mögött lévő valóságot: Péter nevén nevezi a bűnt.

5–6. Isten ítél Péter által.

Miközben Anániás ezeket a szavakat hallotta, mintha villámcsapás érte volna, úgy esett össze. Az ekpsychó a jelenet félelmetes ünnepélyességét fejezi ki. A fogalom különben orvosi term. techn. Anániást olyan sokkhatás érte, ami hirtelen halálát okozta. Az ítélet az élet lehetőségét vonta meg attól, aki a gyülekezetet életét akarta megfertőzni. A szó, a hatalommal kimondott szó elhangzását követte Anániás halála. Az ilyen hatalommal kimondott szó a halottnak életet adhat, az élőtől megvonhatja az életet (Mt 16:18–19; 18:18). A halott temetését a gyülekezethez tartozó fiatalabb tagok intézték – azok, akik éppen kéznél voltak.

7–11. Szafira Anániás bűntársa lett, Anániás ítéletében részesült.

Péter lehetőséget adott Szafirának arra, hogy felfedje csalásukat, megvallja hamisságukat (Péld 28:13; 1Jn 1:9). Az igazság megvallására, bűnbánatra kap lehetőséget az asszony. Bölcsen, nagy körültekintéssel jár el az apostol. Mielőtt ítélne, kérdez.
Szafira azonban kitart közös hazugságuk, csalásuk mellett, ezért férjével azonos ítéletben részesült. A hazugság elvakította. Nem akarták észrevenni, hogy a gyülekezetben a kegyelem Istene kegyelmét nem zsákmányként ajándékozza, nem a bűn elleplezésére adja, így hát megtapasztalták az ítélő Isten hatalmát. Szafira ugyanúgy egy pillanat alatt holtan esett össze, mintha villámütés érte volna. Ugyanúgy halt meg, mint a férje: Anániás. Isten kemény ítélete sújt előbb-utóbb arra, aki a bűnnel azonosul, visszaél Isten kegyelmével. Aki bűnét elfedezi, annak nem lesz jó dolga; aki megvallja és elhagyja, az irgalmasságot nyer. A gyülekezet teljesen megdöbbentő esemény hatása alá került. Az ekklésia meghatározás itt szerepel először a hívők jelölésére.
Isten ítélete – ha erre van szükség –, a gyülekezetben, a gyülekezetért is megmutatkozik. Isten a gyülekezet keretén belül elkövetett bűn esetében is kész bűnbocsánatot adni annak, aki a bűnét megbánja és megvallja; azonban félelmetesen jelzi már az egyház életének kezdetén, hogy aki úgy akar a gyülekezethez tartozni, hogy közben azonosul bűnével, nem menekülhet meg Isten ítéletétől akkor sem, ha az nem következik be olyan hirtelen, mint ahogyan az megtörtént Anániás és Szafira esetében. A bűnnel való azonosulás következménye megsemmisítő ítélet. Félelem támadt mindazokban, akikhez eljutott az esemény híre.
2524. hozzászólás
Létrehozva: 2017-04-28 02:55
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 4, 23 • A gyülekezet imádsága.

Az ősgyülekezet imádsága a zsoltárokra és általában az ószövetségi imádságokra emlékeztet. Közvetlen őse Ezékiás király imádsága (Ézs 37:16–20; 2Kir 19:15). Az imádság ősi izráeli gyakorlat szerint Isten megszólításával kezdődik. Ezután következik a baj, a nyomorúság feltárása. Záró mozzanata az Úr erejének igénylése. A gyülekezet imádságának ábrázolása bepillantást enged az apostolok és a gyülekezet viszonyába.

23. Az apostolok megosztják örömüket és gondjukat a gyülekezettel.

Amint a fogságból megszabadultak, azonnal a gyülekezetbe mentek. Ez a tény mutatja, hogy volt egy hely, ahol rendszeresen együtt voltak azok, akik hitre jutottak. Az apostolok tudják, hogy hová kell menni ahhoz, hogy testvérekre, az Úr követőire találjanak. Azokat keresik meg, akik addig is egyek voltak velük, amíg távol voltak tőlük; a gyülekezet tagjait.
Ahol élő gyülekezet van, ott a pásztor, ott a gyülekezet tud a pásztor dolgairól. A pásztor ügye az egész gyülekezet ügye.

24–28. Az Úrhoz fordulnak.


A despota megszólítással Isten hatalmak felett való hatalmasságát, ilyen jellegű mindenhatóságát vallják. Az Írás alapján értékelik az eseményeket. Vallást tesznek arról, hogy Isten Teremtő. Ő a történelem Ura. Bíznak abban, hogy életük a mindenekfelett lévő Úr kezében van. A szorongató helyzetben is meglátják Isten vonalvezetését, merészen saját helyzetükre is alkalmazzák a 2. zsoltárt, az Írást. Prófécia teljesedik be rajtuk. A teljes Írás alaphangja csendül meg imádságukban: minden Isten akarata szerint történik. Nála nélkül semmi sem történhet. A tanítványok ellen indított akció a Krisztus ellen való szervezkedés és hivatalos döntés következménye. Heródes és Pilátus, Izráel és a pogányok együtt döntöttek Isten Felkentje ellen. Döntésükben azonban – bár ellenséges indulatok alapján –, az történt meg, amit az ég és föld Ura határozott el Krisztusról. Azok is az élő isten szolgái, akik erről nem tudnak, azok is tervét valósítják meg, akik pedig mindenképpen arra igyekeznek, hogy meghiúsítsák azt. A gyülekezet imádsága a hívő ember nyugalmának és biztonságának jele és gyümölcse.

29–31. Jézus útmutatása szerint imádkoznak, az Úr ígérete teljesedik be rajtuk (Lk 11:13).

Jelen helyzetükre nézve kérik Isten erejének megtapasztalását. Imádságuk nem panasz, hiszen elsősorban nem a külső körülmények megváltoztatását kérik, hanem erőt, bátorságot: azt, hogy az apostolok az adott körülmények között végezhessék munkájukat. Azt kérik, hogy teljesíthessék küldetésüket, végezhessék az ige hirdetését és az emberi nyomorúságok orvoslását. A logon lalein „igét hirdetni”, a missziói igehirdetés terminus technicusa. Isten a Jézus Krisztusba jelenlévő uralmáról úgy ad jelt, hogy szolgái által a különböző bajokból megszabadítja az embert. Erejével elhárítja az embert fenyegető veszedelmeket. Az igehirdetés akkor nem üres, ha erőt közvetít, s az erő megmutatkozása akkor nem érthető félre, akkor válik egyértelművé, ha magyarázat követi. A tanítványok hívatás- és küldetéstudatát Isten megerősíti, Szentlelkét adja nekik. Lukács hellénista műveltségű olvasói nyelvén számol be az eseményről; arról, amit a gyülekezet az apostolokkal együtt tapasztalt: Isten Krisztus ígérete szerint hatalommal van jelen a gyülekezetben. A hely megmozdulása ókori képzetek szerint az imádság meghallgatását jelenti. Isten fülei nyitva vannak a hívők imádságának szavai előtt. Az ő jelenlétének megtapasztalása az erő és munkakedv forrása.

ApCsel 4, 32 • Testvéri közösség a gyülekezetben.


Lukács ismételten a gyülekezet életét ábrázolja. Ez a beszámoló megerősíti az előző, amit közvetlenül a pünkösdi történethez kapcsolt, és egy konkrét eset leírásával szemlélteti a gyülekezet általános jellemzését. Az egyház a maga körén belül megoldotta a társadalmi különbségek problémáját, felszámolta a nyomort: az anyagi javakat testvérekhez méltóan, a szükséghez mérten osztották el (5Móz 15:4). Odafigyeltek egymásra és segítettek egymáson.

32–33. A hitre jutás a hívők egész életét meghatározta.

A rejtetten munkálkodó Szentlélek élteti az egyházat. Akik hitre jutottak, vállalják a gyülekezet életrendjét. Betagolódnak a testvérek közösségébe. Lelki, szellemi egységben, és anyagi közösségben éltek. Erőteljes igehirdetés tanítja Krisztus feltámadását. A kegyelem jelei mutatkoznak meg a gyülekezet életében és igehirdetésében. Belső életük rendezett, teljesítik küldetésüket, a kívül valók jóindulatát tapasztalják.

34–35. A szűkölködés felszámolása.

A szükségben lévők testvéri segítséget kaptak a gazdagabb gyülekezeti tagok javaiból. Az 5Móz 15:4 ígérete beteljesedett: Isten a testvéri közösség megvalósítására teremtett lehetőséget azok körében, akik hozzá tartoznak. A szűkölködők helyzetének megoldása hozzátartozik az egyház életéhez. Krisztus követőinek szeretetéből áldozat, az áldozatból a szükség megszüntetéséhez szükséges segítség született. Etithoun para tous podas tón apostolón: (vö. Zsolt 8:7). Ez a gesztus fejezi ki azt, hogy átadták a rendelkezési jogot a fölött, amit eléjük tettek. Az anyagi javak felajánlását a javak megfelelő elosztása követte. A „közalap” a köz javát szolgálta, a szűkölködést számolta fel. A hívők megoldották a köreikben lévő szegények gondját.

36–37. József példája.

Lukács igen pontos József személyének meghatározásában, mert a példa csak akkor igazolja a gyülekezeti gyakorlatról szóló beszámolót, ha ellenőrizető. A Barnabás elnevezés evangéliumi, azt jelenti: „Vigasztalás fia”. Családja Ciprusból való. Lehetséges, hogy keresztségével együtt kapta ezt a nevet, vagy a gyülekezet gyakorlati okokból, éppen egyéniségét figyelembe véve nevezte el így. József vagyona árával a gyülekezet javát szolgálta. Később Pál munkatársa lett (9:27k.).
2523. hozzászólás
Létrehozva: 2017-04-27 00:11
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 4, 1 • Péter és János a nagytanács előtt.

Ez a perikópa három dolgot tesz világossá. 1. Izráel nem marad semleges Krisztus ügyében. Vannak, akik mellette és vannak, akik ellene döntenek. Főleg a sadduceusok ellene döntenek (Lk 2:34). 2. Krisztus nevében járni, Krisztus követőjének lenne nem veszélytelen dolog. 3. Mikor az egyház Krisztus útján jár, Krisztus ígéretei teljesednek be rajta (Mt 10:17–20).

1–4. Pétert és Jánost letartóztatják.


A letartóztató hatóságot hármas meghatározással illeti: a hiereis „papok”: a templom őrizetére rendelt papokból és lévitákból álló templomőrség tagjai, rendőri testület. A stratégos tou hierou: közvetlenül a főpap után következik a papi rangsorban, a kultusz és a templom területén a rend legfőbb őre, joga van a letartóztatáshoz is. Ő a templomőrség parancsnoka. A sadduceusok nem külön hatóság, hanem a főpapság szilárd támasza. A sadduceusok minden olyan tanítást elutasítottak, ami a Tórában kifejtetten nem található meg. Nem hittek a feltámadásban sem. A hatalom emberei intézkedéseikben erőszakot alkalmaztak. Vallásosságuk már inkább politikum mint istenfélelem; gondolkodásuk statikus: minden újtól írtóznak, minden mozgolódástól félnek, a régi konzerválását tekintik hivatásuknak. Erőszak alkalmazásával akarnak a templom területén „rendet” és „csendet” teremteni. Elnémítják a bizonyságtételt, őrizetbe veszik a „rendzavarókat”. Az apostolok fogságba kerültek, azok pedig, akik hallgatták őket a Krisztus által való szabadságra, hitre jutottak (2Tim 2:9).

Ha az egyházat üldözik, virágzik; ha elnyomják, győz; ha szidalmazzák, növekszik – jegyzi meg a konstanzai dóm Kr. u. 366-ból való felirata, éppen ilyen tapasztalatok alapján.

5–7. A nagytanács felelősségre vonja az apostolokat.

Másnap a 71 tagból álló nagytanács elé állítják Pétert és Jánost. A vezető papság, az előkelő laikus réteg képviselői, az írástudók, a tanács jogi szakértői és a főpapok vannak jelen. Az utóbbiakat név szerint is megemlíti Lukács. A vének elsősorban a sadduceus réteget képviselték, az írástudók a farizeusok közül kerültek ki. A papi arisztokrácia is a sadduceusok pártjához tartozott. Annás Kr. u. 6–15-ig volt hivatalban, de mivel nagy a tekintélye, a címet tovább is viseli, és döntő hatással van a szanhedrin tárgyalásaira. Kr. u. 16–36-ig József a főpap, aki a Kajafás „vizsgálóbíró” nevet kapta (Jn. 18:13), egyébként Annás veje. Jónathas, Kajafás utóda (Kr. u. 36-ban) Annás fia volt, de 37-ben letették. Alexandrosról nem tudunk közelebbit. Izráel vezető testülete, a kultusz és a templom rendjéért felelős, meglehetősen nagy létszámú testület, az apostolok munkájának háttere iránt érdeklődik: az erő forrását és a megbízó nevét akarja tudni. A templomőrség tagjainak létszáma legalább 7 volt és legalább 3 a kincstárnokok száma. A kihallgatáson ezek is részt vettek.

8–12. Péter tárgyilagosan megvilágítja tettük hátterét.

A felülről való erő és bölcsesség által szól (Lk 12:11–12), a teljes tisztelet és teljes szabadság jegyében. Tényekről beszél leplezetlenül, nyíltan. Nem mentegetőzik azért, mert meggyógyult egy ember általuk. Nem vádol senkit azért, mert letartóztatták és őrizetben tartották őket. Missziói lehetőségnek tekinti ezt az alkalmat, és missziói prédikációt mond. Bizonyságot tesz a megfeszített és feltámasztott, a megfeszített, de feltámasztott, a dicsőségben lévő és szolgái által a földön munkálkodó Jézusról. A názáreti Jézus végzi emberi eszközök által szabadító munkáját. Beteljesedett rajta az ősi prófécia (Zsolt 118:22). Annak ellenére, hogy a szakértők megvetették, a szeglet feje, az egyház fundámentuma lett (Mt 21:42 par; 1Pt 2:4k..7k.). Isten a legfontosabb funkciót szánta neki, kulcsfontosságú helyet az egyház életében. Ő lett a legfontosabb a világ, és benne minden ember számára. Nincs más út, nincs más lehetőség egyetlen embernek sem a szabadulásra. Jézus az erő és az élet, a békesség, a szabadság és az üdvösség forrása. Őt nem lehet megkerülni, mert aki ezt teszi, elveszti a mindenható Istent, a teremtő Atyát, az életet.

13–18. A nagytanács megtiltja a Jézus nevében való bizonyságtételt.

Zavar és makacsság jellemzi a nagytekintélyű testületet. Az apostolok belső szabadsága és külső biztonsága megdöbbenti őket, hiszen képzetlen, egyszerű, „laikus” emberek. Róluk, nélkülük döntenek. A helyzet mérlegelése után a hatalom szava érvényesül. Isten népének, az egyháznak éppen úgy, mint Izráelnek ez az ultima ratio-ja: amikor belső erői hiányzanak, intézményes fennállása öncélúvá válik. A nagytanács menti tekintélyét és elveszti jövőjét. A bizonyságtétel megtiltása rendkívül méltóságteljes módon történik, de üresség és tehetetlenség érezhető belőle.

19–22. „…nem tehetjük, hogy amit láttunk és hallottunk, azt ne mondjuk el”.

A nagytanács tilalma ellenkezik Jézus parancsával (Mt 28:19kk. ApCsel 1:8). Péter nem kap érdemi választ tiszta és tiszteletreméltó érvére. A tények ostromolják a szanhedrin helytelen elméletét, ők azonban a tényekről akarnak tudni. A templom őrei Istenre hivatkozva egy elavult vallási rend fenntartásán fáradoznak. Ezért ütköznek bele az Isten újjáteremtő munkájának eszközeibe: éppen azokba, akik által testi-lelki szabadulást adó munkáját végzi. Az elméletté, vallásos rendszerré tett „isten” egyáltalán nem bírja az élő Isten jelenlétét. A tényeket azonban nem lehet meg nem történtté tenni. Több mint 40 éves az, aki meggyógyult, az, aki ilyen hosszú ideig sánta volt. Péter és János az akadályok ellenére vállalja az evangélium hirdetését.
2522. hozzászólás
Létrehozva: 2017-04-22 14:10
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 2, 14 • Péter igehirdetése.

Lukács a kutatómunkája nyomán megtalált anyagot úgy adja elő, hogy a pünkösdi esemény jelentőségére erőteljes hangsúly kerüljön. A Szentlélek ajándékában részesült ember alkalmassá lett arra, hogy megértse és megmagyarázza Isten tettét. Az üdvtörténet előző eseményeit angyalok, mennyei követek magyarázták meg, a pünkösdi eseményt azonban a Szentlélek ajándékában részesült ember. Az emberi beszéd, az igehirdetés hivatott arra, hogy Isten megváltó munkáját helyes megvilágításba helyezze. Péter pünkösdi beszédével elkezdődött az igehirdetés üdvtörténeti funkciójának betöltése. A pünkösdi prédikáció ugyan Péter második beszéde, de ez az első missziói igehirdetése a zsidók előtt. A beszéd négy egységből áll. Minden nagyobb egységet a hallgatóság megszólítása vezet be (14b; 22a; 29a). Az első egység a 14b–21. Ez a pünkösdi csoda megvilágítása, az esemény jelentőségének felmutatása.

A második egység 22–28. versek: Jézus feltámadásának hirdetése. A harmadik részlet a 29–36. versek: írásbizonyíték alapján a pünkösdi csoda hátterének megvilágítása. A feltámadt és megdicsőült Krisztus, az Úr Jézus van a Szentlélek kitöltése mögött. A negyedik részlet a 38b–40. versek: megtérésre szóló felhívás. A missziói igehirdetések a zsidók számára általában ezt a tipikus igehirdetési szerkezetet követik, ilyen felépítésűek. 1. A szituációhoz kapcsolódó bevezetés (14b–21). 2. Igehirdetés Jézus életéről, szenvedése, halála és feltámadása (22–24. vö. 32a–36.). 3. Az apostolok szemtanúságának hangsúlyozása (32). 4. Az Írás bizonyítékainak felsorolása (25–31; 34–35). 5. Megtérésre szóló felhívás (38b–40). Feltűnő, hogy minden részlet írásidézettel zárul. 2:14b–21-ből a 17–21 = Jóel 3:1–5a. A 2:22–28-ból a 25–28 a Zsolt 16:8–11b-vel egyenlő. A 2:29–36; a 34–35; a Zsolt 110:1. A 2:38–40 a 40c Jóel 3:5a gondolatát idézi, visszautalás a beszéd kezdetére, emlékeztetve 5Móz 32:5 és a Zsolt 77:8-ra a LXX szerint.

14–21. Péter az Írás szava által ad választ hallgatói kérdésére.

A „tizenkettő” előtérbe kerül (ApCsel 1:8). Péter a szószóló. Megnyilatkozása ugyanattól a Lélektől való, aki előzőleg (4. v.) szólásra indította őket. Arról beszél, ami lekötötte az ünneplő népet, megmagyarázza azt az eseményt, amelyet Isten vitt végbe köztük. A módszert Mesterétől tanulta (Lk 4:18–21; 24:27). Megszólítása ünnepélyes, méltó az igehirdetéshez. Beszéde bevezetéseként hallgatósága egy részének vádjára utal, és röviden, de határozottan elutasítja az alaptalan gyanúsítást. Nem valamilyen helytelen emberi akcióról, hanem Isten munkájáról van itt szó. A külsejükben hasonló jelenségek lényegüket illetően merőben különbözhetnek, mint ahogyan itt is. – Isten tettei az Írás fényében érthető meg, az Írás alapján kerülnek helyes megvilágításba.

Isten az idő, a történelem ura, a próféták által hirdette meg azt a jövőt, amely az első pünkösddel jelenné lett. Elkezdődött az a korszak, amely mindenki számára lehetővé teszi, hogy Istennel közösségben, élő kapcsolatban legyen; ismerje és kövesse, értse és magyarázza tetteit. Isten ebben a korszakban a Szentlélek ajándékát faj, kor, nem és társadalmi különbségre való tekintet nélkül adja mindenkinek. A korszak záró eseménye Krisztus dicsőséges visszajövetele, amelyet a természeti világ rendkívüli eseményei előznek meg (vö. Lk 21:8–36). Krisztus a rendkívüli természeti jelenségek között is megtartja azokat, akik hozzá fordulnak, akik segítségül hívják a nevét.

A részlet záró mondata Pálnál már terminus technicusnak számít. A Szentlélek által munkálkodó megdicsőült Krisztus az egész korszakon át megtartó Úr, szabadítását mindazok elnyerik, akik igénylik. Minden korlátozás nélkül adatik a megtartó erő azoknak, akik az Úrhoz, a szabadító Jézushoz fordulnak. Az egyház és zsidókból és pogányokból egybegyülekezettek seregévé lehet, mert az üdvösség, a megtartó erő ígéret szerint minden népé, minden emberé.

22–28. Péter igehirdetése a Szentlélek eljövetelét, jelenük eseményét helyes összefüggésben szemlélteti.


A Lélek eljövetelének a názáreti Jézus élete, munkája, szenvedése, halála, feltámasztása és mennybemenetele a közvetlen előzménye és feltétele. Péter megvilágítja Jézus földi életének és halálának isteni és emberi oldalát. Jézus földi életének minden fázisában megmutatkozott, hogy Isten van vele. Ő cselekszik általa (Jn 5:36; 10:25). Jézus egyedül az Atyától függ. Isten bizonyságot tett a názáreti jézus mellett, hatalmát bizonyító tettek szólnak mellett (Lk 10:13; 19:37). Izráel egy része azonban ellene szól (Lk 22:2; ApCsel 10:39). Ez természetesen nem változtat azon a tényen, hogy ő Isten küldötte volt a földön. A mindenható Úr a gonosz emberi indulatokból származó tettek által is tervét vitte és viszi előbbre.

A Golgotán nem valami felháborítóan értelmetlen dolog történt, hanem Isten megváltó akarata ment végbe (Ézs 53:10; Lk 24:26). Természetesen ez nem menti azokat, akik Isten Fiát keresztre adták. Krisztus feltámadása annak a jele, hogy Isten nemcsak az emberi gonoszságot, hanem annak következményét, a halált is legyőzte, hatalmában tartja. Ereje támasztotta életre Krisztust a halálból, aki elsőszülött a halottak közül (Kol 1:18). Az ószövetségi iratok szavai szerint – amelyek Krisztus útjának különböző szakaszait világították meg., aki az Úrban bízik, az boldogan él földi körülményei között, és abban a reménységében tekint a halálra, hogy Isten uralmának a halál sem korlátja (Mt 17:23; 1Thessz 4:13–18).

29–36. Péter az atyák bizonyságát személyes bizonyságtételével megerősítve foglalkozik – jelenük eseményével – a Szentlélek kitöltésével.

Dávid a családjából származó eljövendő nagy királyról prófétált: Krisztusról. Rajta teljesedett be először Dávid próféciája. A szenvedésen át Isten jobbjára, azaz dicsőségbe vezetett útja. Krisztus a dicsőséges formában való munkálkodás lehetőségéhez, az erő forrásához jutott. A dicsőségben lévő Krisztus nyit utat az Atya ajándéka, a Szentlélek számára. A Szentlélek az Atyának és a Fiúnak a Lelke (Jn 7:39). A megdicsőült Krisztus munkája az, aminek valamennyien tanúi voltak. Az atyák bizonysága szerint Krisztus hatalommal rendelkező Úr. Ura Dávidnak is, amint azt maga Dávid is meghirdette, mert ő a Messiás, ugyanakkor fia is, mert az ő ágyékából származott (Mt 22:44 par). Izráel minden tagja előtt nyilvánvalóvá kell válnia annak, hogy a názáreti Jézus élete nem zárult le a kereszttel. Isten rejtetten munkálkodó ereje továbbjuttatta, életre támasztotta és olyan hatalommal ruházta fel, amely mindenekfelett való: érvényes a mennyben és érvényes a földön (Mt 16:17; 28:19; Fil 2:10).

Ő a Messiás, a Szabadító. Hiábavaló dolog másra várni mert ő az, akit a próféták hirdettek. Nem szabad másra várni, mert ő az, aki a Seregek Ura nevét viseli, vele egy. Neve lényét jelenti ki. Úr = lehetőségeinek nincs korlátja. Lehetőségeit Atyja akarata szerint a teremtett világ megváltására használja. Az igehirdetés a tudatlanságot oszlatja el, hogy a hit útját egyengesse. Az Írás bizonyságtétele és a szemtanúk vallomása erősíti meg azt a kijelentést, hogy a megfeszített Jézus Krisztus, aki az Atya jobbján ül, vagyis dicsőséges létmódban van. Ő az, aki ígérete szerint a Szentlélek ajándékát kitöltötte. Isten Jézus mellé állt; őt igazolta, akit népe keresztre feszített. Jézus és Izráel vitájában Isten Jézust igazolta. A kereszt Krisztusa a dicsőség Ura. A nép ítélete halált mondott Jézusra, Isten viszont a halálból való élet lehetőségét biztosítja általa.

37–41. Az igehirdetés hatása, útmutatása és eredménye.


Péter igehirdetése megérinti hallgatóságát, tettre ösztönzi az ünneplő embereket. Személyes ügyükké válik az Ige. A szívüket áthasító fájdalom nem a halál jele, hanem az új életé. Az Igét hallgató és az Ige által elmarasztalt nép nem akar megmaradni jelenlegi helyzetében, keresi a kivezető utat, a megoldást. Péter útmutatása konkrét, érthető beszéd. Lépjetek a megtérés útjára: érzületi, értelmi és akarati valótokat, egész lényeteket bocsássátok Isten rendelkezésére, amint azt a meghirdetett Ige igényli. A szolgai formában megjelent názáreti Jézus a megváltó Krisztus. Ezt a meggyőződést fejezi ki a nevére való hivatkozással vállalt és kiszolgáltatott keresztség. A keresztségnek, a Szentháromság-istennel való közösségnek előzménye a bűnbánat, kisérője a bűnbocsánat Jézus érdeméért. Általa Isten elfogadja és igénybe veszi az embert, neki adja Szentlelkét. A látható jelben a láthatatlan Isten adja magát.

A keresztség azt fejezi ki, hogy a természeti ember meghalt, és életre támadt az Istentől való új ember, aki a Szentlélek vezetése szerint él. A keresztség betagol az egyházba, Krisztus testébe. A megkeresztelt Jézus hatalma alá került, a bűnei meg vannak bocsátva, a Szentlélek ajándékának az elnyeréséhez nem tartozik szükségképpen hozzá az eksztatikus megnyilatkozás. A Lélek elsősorban az ember belsejét alakítja át, amelynek jele az Isten akaratára hangolódó élet. Krisztus megváltó munkája azonban nemcsak minden népnek, hanem minden nemzedéknek is szól. Az eljövendő nemzedékekre is számított és számít Isten. A jövő népére is érvényes a Krisztusban megmutatkozó kegyelem: sem térben, sem időben nincs korlátja. Isten utódainkra is gondol, ez a garanciája az egyház megújuló és folytatódó életének. A következő nemzedékek és a népek, a „messze lévők” is bele vannak kalkulálva Isten üdvözítő tervébe. Az ígéret mindenkié. Megszabadul mindenki, aki az Úr nevét segítségül hívja. A zsidók és pogányok számára egyaránt kész a szabadítás, az üdvösség, az örök élet lehetősége. Mindkét fajta számára azonos módon érhető el. Isten a mi Istenünk, csak hozzá kell fordulni, mert erre megvan a lehetőségünk ahhoz, hogy ez tapasztalattá legyen számunkra. Ha valaki megszólítja a mi Istenünket, az ígéretei beteljesedésének részesévé lesz.

A 40. vers summárium, rövid összefoglalása Péter tanácsainak. Péter útmutatásának célja hallgatóságának megmentése. Engedetlen nemzedékek (vö. 5Móz 32:5; Zsolt 78:8) között is van lehetőség a megmaradásra, de csak azoknak, akik elfogadják az Ige útmutatását (vö. 1Móz 6–8; Józs 6:25). Péter hallgatósága gyülekezetté válik. Az Igének nemcsak hallgatói voltak, hanem befogadóivá is lettek (Róm 10:17). Péter prédikációjával Isten megmutatta az igehirdetés helyét és jelentőségét az egyház életében. Az első keresztyén prédikációnak az eredménye az Ige befogadása, a megkeresztelkedés, a csatlakozás, betagolódás az egyházba. Kérdés, hogy a keresztség milyen külső formák között történt az első pünkösd alkalmával, illetve az apostoli korban. Nyilván az ApCsel szerzője nem a külső formát, hanem a keresztség tartalmát tartja fontosnak, azért közli csak magát a tényt, anélkül, hogy annak külső formáját ismertetné.
2521. hozzászólás
Létrehozva: 2017-04-20 21:19
Bibliaolvasó Kalauz
Hozzászólások: 8308
ApCsel 2, 1 • Szentlélek kitöltetése.

A Szentlélek elnyerésének ábrázolása négy mozzanatot foglal magába. 1. A szituáció ismertetése. 2. Az idő és hely meghatározásával együtt egy hallásélményről szóló tudósítás. 3. Egylátás-élmény (vízió) részesei, mely a mennyből elindított esemény külső jele. 4. Teológiai értékelés. Eszerint a hallhatatlan hallhatóvá, a láthatatlan láthatóvá tette önmagát. A mennyből való hang, a megjelenő nyelvek a tanítványokat egyenként az események részeseivé teszik.

Az esemény leírása mögött több hagyományelemet sejtenek az írásmagyarázók. A történet megfogalmazása azt érzékelteti, hogy olyan esemény leírásáról van szó, melynek közléséhez nem elég az ember fogalomkészlete. A szerző a kifejezhetetlen kifejezésére vállalkozik, amikor a pünkösdi eseményről számol be. A természeti jelenségektől kölcsönzött képekkel hozza közel a páratlan jelentőségű üdvtörténeti valóságot: Isten kitöltötte a megígért Szentlelket. A prófétai szó beteljesedett (Jóel 3:1–5), Jézus ígérete valósággá lett (Jn 14:16; 16:7). Új korszak kezdődött el, és az új korszak nyitánya a pünkösdi esemény. A pünkösdi történet ebben a formában egyszeri és megismételhetetlen üdvtörténeti tény, jelszerűen mutatja az új korszak jellemző sajátosságait.

1–3. A szentlélek hallható és látható jelenségek keretében jött el.

A symplérousthai jelentése „beteljesíteni”, „betölteni”, egy időszak, korszak időtartam befejeződése, lezárása. A nyelvi fejlődés e fogalom esetében azt a jelentéstani módosulást hozta, melynek értelmében a plérousthai magának a zárónapnak az elérkezését jelenti. Ugyanígy szerepel az 1Móz 25:24-ben (LXX), Lk 1:57; 2:6.21k. és a 9:51 verseiben. A pentékosté kiegészítendő értelem szerint a hémerá-val. A zsidó hag sábuót a 3Móz 23:15k.-nek megfelelően a hét hét utáni nap. Tehát a pentékosté hémera az ünnep napja: a páskától számított 50-dik nap. A hetek ünnepe néven is ismert: a búzaaratás vége, amely istentiszteleti alkalom. A tanítványok tehát az aratásért való hálaadás napján vannak együtt, amely ekkor már a Sínei-hegyen kötött szövetség emlékünnepévé is lett. Az ünnepnek kettős tartalma van. Ekkor lesz részük a különös élményben. A 2. vers roppant rejtélyesen írja le az eseményt. A hanghatás az első, amely a mennyből jön, vagyis Istentől. Isten nevét a zsidó ember körülírta. Itt is erről van szó. A hang olyan, mint egy erősen zúgó szél hangja. A héber ruah „szél” és „lélek” kettős jelentésű fogalom, ugyanígy a görög pnoé és pneyma. Olyan esemény válik hallhatóvá, melynek látható következménye van. Az esemény körülményeiről a következőket mondja még el a szöveg. Egy házról beszél, tehát az összegyülekezés nem a szabadban történt, hanem nyilván egy ismert, erre a célra szolgáló helyen. Az istentiszteleten ez esetben ülnek, mint ahogyan az a zsinagógában is szokás volt. A templomban ez másként történt, ott ugyanis állva imádkoztak. Kérdés marad, hogy vajon az oikos kifejezés vonatkoztatható-e egyáltalán a templomra, hiszen Lk azt általában a to hieron kifejezéssel illeti. Arról a házról lehet minden bizonnyal szó, amelyben már az előzőek során is együtt voltak.

Mindenesetre Lk tudósítását nem szabad úgy felfognunk, mint egy dokumentumfilmet. Nem lenne célszerű, ha az apró részletek zavarnának bennünket a lények megértésében. Arról van tehát itt szó, hogy a tanítványok Jézus parancsára és e parancs szellemében együtt vannak, és Isten olyan erőteljesen szólalt meg Krisztus feltámasztása után az 50. napon, hogy arra lehetetlen nem odafigyelni. A titokzatos hanghatás a 3. vers szerint látható eseménybe megy át. Tüzes, megosztott lángnyelvekhez hasonló jelenséget láttak, amelyből minden jelenlévő ember részesült. Az óphthésan az epifániák érzékeltetésére használt kifejezés (1Kor 15). A vihar és a tűz a teofániák kísérő jelensége. A felülről jövő, Istentől való ajándék személy szerint minden egyes embernek adatik. A Szentlélek eljövetele ugyanúgy látható formák között, de rejtetten történik, mint ahogyan az üdvtörténet többi eseménye. A látható forma kijelenti, de egyúttal el is rejti Istent. A Szentlélek eljövetelének látható formája a szétoszló tüzes nyelvekhez hasonló jelenség, mint ahogyan Isten Fia eljövetelének látható formája a betlehemi kisgyermek. Isten ezzel az eseménnyel a tanítványokra hívta fel a jelenlévők figyelmét, mégpedig ahhoz hasonlóan, ahogyan Jézus Krisztusra a Jordán partján megkeresztelkedésekor, munkába indulása előtt.

4. A Szentlélek a tanítványokban és általuk munkálkodik.

A 4. versben a külső jelek között végbemenő esemény értékelése következik. A 4. vers fejti meg a titkot, megvilágítja a különös jelenségeket. A hallható és látható titkot egyszerű szavakkal világítja meg: mindnyájan megteltek Szentlélekkel. Isten, aki önmagát adta az emberérét Jézus Krisztus által, önmagát adja az embernek a Szentlélek által. A tanítványok kapcsolatban kerültek a Szentháromság-istennel, megkapták a küldetésükhöz szükségek erőt és bölcsességet. Isten nagy tetteit – az üdvtörténet döntő jelentőségű eseményeit – hallgatóik nyelvén hirdetik. Úgy szólnak, ahogyan emberi képességeik szerint nem tudtak volna szólni: a Lélek szól általuk. A Szentlélek hatalma alatt lévő ember Istent elérhetővé teszi környezete számára. Ennek a nyelv az első számú eszköze. A tanítványok „más nyelveken” szólása az emberben botránkozást kelt. Az írásmagyarázók számos racionalizáló magyarázattal próbálták a természeti ember számára érthetővé tenni ezt a páratlan, rendkívüli jelenséget. Isten a más nyelvek szólásában arról adott jelt, hogy a hatalmas tetteiről szóló beszédet minden nép a maga nyelvén fogja hallani, mert az evangélium hirdetői minden népnek a maga nyelvén fogják hirdetni. A tanítványok más nyelven szólása annak a jele, hogy Isten minden nyelvű emberre bejelentette királyi igényét, és ezt emberi beszéd által hirdeti meg. Isten Szentlelke úgy is felkészíti az evangélium hirdetőit a szólásra, hogy képesek a köztük és hallgatóik közt lévő nyelvi különbséget legyőzni, tudnak hallgatóik nyelvén szólni.

Ami itt pillanatok alatt történt meg, ahhoz a továbbiakban hosszabb időre van szükség. Az evangélium hirdetői el vannak kötelezve arra, hogy legyőzzék a köztük és hallgatóik között lévő nyelvi akadályt, nyelvi különbségeket. A tanítványok „más nyelveken” szólását nem szabad azonosítani a gyülekezetek életében később jelentkező „nyelveken szólással”. Itt ugyanis ez az ajándék érthetővé teszi bizonyságtételüket a hallgatóság számára, ott pedig az az ajándék kizárja a gyülekezetet Isten kijelentéséből, hacsak a nyelveken szóló, vagy valaki más a gyülekezet tagjai közül meg nem tudja magyarázni a nyelveken szólást (1Kor 14). Az apophthengesthai különben nem az eksztatikus beszéd, hanem az ünnepélyes, lelkes előadás. Itt nem ellenőrizhetetlen, érthetetlen, eksztatikus hanghatásról van szó, hanem magával ragadó, rendezett, lelkes megnyilatkozásról.

5–13. Az ünneplő nép csodálkozva keresi a rendkívüli esemény értelmét.

A katoikein fogalma egyértelműen azt fejezi ki, hogy állandó lakóhelyen élőkről van szó., azokkal szemben, akik csak átmenetileg, az ünnep alkalmával tartózkodtak Jeruzsálemben. Azt kívánja érzékeltetni, hogy a Jeruzsálemben lakó zsidók közül azokról van szó, akik istenfélőek voltak és maradtak, bárhol is élték le életük nagyobb részét. Szó van ezek mellett a diaszpórában lévő zsidókról és prozelitusokról is, akiket a következőkben a nép vagy ország megemlítésével sorol fel. Sokan éltek a világ minden részére visszatelepült zsidók közül Jeruzsálemben, akik ott akarták életük utolsó szakaszát leélni, mert ott akartak meghalni a Jeruzsálemhez fűződő ígéretekre számítva. Ugyanezek közül a még diaszpóra-sorban lévők közül nagyon sokat jöttek el az ünnepekre, így az aratásért való háladás ünnepére is. Az évszakok közül ez volt a legkedvezőbb az ünneplésre. Az akkor ismert világ minden része képviseltette magát ezen az ünnepen is. Kis-Ázsia, Észak-Afrika és Európa különféle nyelveket beszélő zsidó és Izráel egy Istenét imádó nem zsidó (prozelitus) tagjai voltak együtt. A felsorolás keletről nyugat felé halad. A Iudaioi-t a szövegek egy része törlésre javasolja, ami különben evidens. Ha ezt azzal együtt figyelembe vesszük, hogy a krétaiakat és arabokat is leszámítjuk (mivel e két meghatározás a felsorolásból kiesik) akkor éppen 12 marad. Ez a 12 törzshöz fűződő ígéreteket elevenítené fel. Nem tartom viszont véletlennek, hogy ez a lista már túlmutat a 12-n. Az új korszak ugyanis úgy szól Izráelnek, hogy vele együtt már nyitott a népek felé. Az új korszak már nemcsak Izráelnek, hanem a népeknek is hirdeti azt az új lehetőséget, ami a Krisztus válságmunkája alapján a Lélek által megragadható. Az írásmagyarázók egy része a felsorolt listában egy vulgáris-asztrológiai világnézet tükröződését látja. Ez a 12 állatövhöz tartozó népeket oly módon osztályozva látja itt együtt, hogy egynek veszi azokat, akik ugyanahhoz az állatövhöz tartozónak tudják magukat. Ennek megfelelően a következő felosztást nyerjük:
1. Kos Perzsia pártusok, médek, elámiták
2. Bika Babilon = Mezopotámia Mezopotámia
Szíria
3. Ikrek Kappadócia Kappadócia
4. Rák Arménia Pontus
5. Oroszlán Ázsia Ázsia
6. Szűz Hellas = Görögország Frígia és Pamfilia
7. Mérleg Líbia és Cyréné a Ciréné melletti Líbia
8. Skorpió Itália a Rómából valók
9. Nyilas Cilícia, Kréta krétaiak
10. Kecskebak Szíria Júdea
11. Vízöntő Egyiptom Egyiptom
12. Hal Vörös-tenger és India arabok

Ez a lista még a római kor előtti meghatározásokat tartalmazza: azt szemlélteti, hogy a népek között élő zsidóság a népek köréből való prozelitusokkal együtt volt ott az ünnepen. Voltak tehát olyanok, akiknek anyanyelve a héber, illetve az arám volt, és emellett tudták azt a nyelvet, amelyre lakóhelyükön szükség volt, de voltak olyanok is, akiknek az anyanyelve a megnevezett vidéken beszélt nyelv volt, sőt valamelyest tudták azt a nyelvet is, amely az istentisztelet nyelve volt. Ez a lista továbbá azt hirdeti, hogy Izráel több-kevesebb sikerrel a népek közé vitte Istenét, és a népek fiai között voltak olyanok, akik keresték az élő Istent. A jelenlévőket tehát a világ valamennyi népének képviselőjeként tekinthetjük. Az akkor ismert világ szétszórtságában élő zsidóság a keleti részen Jeruzsálemtől Perzsiáig általában az arám nyelvet beszélte, a nyugati részen pedig Jeruzsálemtől Rómáig a görögöt. A csoda az, hogy a megszólaló galileai tanítványokat valamennyien megértik.

Az ünneplő nép csodálkozva keresi a rendkívüli esemény értelmét. Az üdvtörténet eseményei csodálkozást, ámulatot váltanak ki az emberből, mert azok megértés meghaladja az ember képességeit. Itt is ez történt. A pünkösdi történetnek ez a részlete annak jele, hogy a nyelvi akadály leküzdése után is csak azok értik meg Isten dolgait, akikben a Szentlélek munkálkodik. A Szentlélek által hirdetett Ige csak akkor lesz megértett, elfogadott Ige, ha a Szentlélek a hallgatóknak is adatik.

Néhányan a jelenség látható része, a tanítványok felszabadult, kitörő öröme alapján próbálták fölényesen megmagyarázni a történteket, a gúny eszközéhez folyamodva. Ezen az úton azonban nem lehet Isten munkáinak lényegét megérteni. Aki ezeknek az eseményeknek csak a látható részét veszi figyelembe, látszateredményhez jut. A gőg és gúny felszínessé teszi az embert, olyan hamis biztonságot jelent, amely útját állja az elmélyült gondolkodásnak és a jelenségek igazi megismerésének. Isten dolgait a felszínes, önmagával eltelt ember nem értheti meg. Az önteltség, az önimádat veszedelmes, nagyon nehezen elhárítható akadály az élő Istenhez vezető úton.

Isten a régi keretek közt úgy kezdi újjáteremtő munkáját. hogy az egykor tőle elidegenedett, eltávolodott embert magához kapcsolja a Lélek által, és az újjáteremtés objektív adottságának meghirdetésében használja fel eszközként. Azok, akik Jézus mellett a megfelelő ismereteket a Lélek által elsajátították, megkapták a felhatalmazást annak a szolgálatnak a megkezdésére, amelyre a Mester felkészítette őket. Az Atya döntése alapján megtörtént elhívás a felkészülésben folytatódott a Fiú mellett, és a megígért Szentlélek elnyerésével teljesedett. A tanítványok küldetése mögött a Szentháromság-isten munkája van, az emberi eszközök Isten munkája alapján lesznek az ő eszközeivé.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép