Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Keresztény Magyarország Portál - Fórum - Hívom a családokat - Bíró László püspök családlevelei 2009 - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek Aguszta napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Patak
Kolozsvári Szent Mihály templom  6.
Fórum

Oldalak: [1]
15. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:54
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
CSALÁDOK AZ ÉLHETŐ TÁRSADALOMÉRT

KARÁCSONYI LEVÉL A CSALÁDOKHOZ, A HÁZASPÁROKHOZ, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKHEZ, ÉS MINDENKIHEZ, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL

HÍVOM A CSALÁDOKAT 2010-BEN

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!


Lassan egy éve, hogy Mexikóvárosban lezajlott a Családok 6. Világtalálkozója, ahol átfogó képet kaptunk: hogyan alakul globalizálódó világunkban a családok helyzete. Világossá vált, hogy a család nem csupán egy eszménykép, hanem realitás, még akkor is, ha nem mindenütt tudja betölteni magasztos hivatását. A család a társadalom éltető ereje, nélküle összeomlik a társadalom, de az Egyház sem létezhet családok nélkül. A Világtalálkozón megtapasztalhattuk, - és azóta is sok bizonyítékát látjuk -, rengeteg szép család él világszerte, és nálunk, Magyarországon is.

Mexikóban az egyik előadó rámutatott: az első évszázadokban az őskeresztények pluralista társadalomban éltek, sok különböző nézet, nép, kultúra, vallás, hagyomány kavargott. A keresztény családok ebben a társadalmi környezetben az üldöztetések ellenére Krisztus igaz követői akartak lenni. Következetesen élték a maguk keresztény életét, kitartottak az evangéliumi értékek mellett. Megfogadták Jézus szavát: "Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik." (Mt 7, 7-12). Nem a pluralista társadalmat akarták megváltoztatni, hanem ők maguk akartak megváltozni. Nem vitatkoztak, hanem élték Krisztus önátadó szeretetét, gazdagították, előbbre vitték a társadalmat. A keresztény családok becsületesen végezték munkájukat, törődtek egymással, közösségi emberekké nevelték gyermekeiket, gondozták a rászorulókat, megbecsülték öregeiket. Körülöttük élhetővé vált a világ. Mikor Nagy Konstantin 313-ban kiadta a keresztényeket mindenféle diszkriminációtól mentesítő un. milánói ediktumot, már nyilvánvalóvá vált, hogy a társadalomnak nincs más választása: vagy elpusztul, vagy magáévá teszi a keresztény normákat.

A nemrég Máriabesnyőn lezajlott XVI. Családkongresszuson, áttekintettük a Boldogabb Családokért körlevél kiadása óta eltelt tíz évet. A mai magyar családokról szomorú kép tárult elénk: csökken a házasságkötések száma, csökken a születő, ezen belül a házasságban születő gyermekek száma, egyre többen tartják elfogadhatónak a házasság előtt vagy helyett az együttélést, egyre több a válás, a sikertelen házasság, stb. Sajnos nem mondhatjuk, hogy a keresztény, katolikus családok kivételt képeznek. Hányszor értesülünk arról, hogy jó keresztény családokban felnövekvő fiatalok is az erkölcsi relativizmus áldozataivá válnak!

Mai társadalmunkat is a meggyőződések, érdekek és magatartásformák pluralizmusa, az objektív igazság tagadása és az egyéni érdekek mindenek fölé helyezése jellemzi; hiányzik az abszolút értékek (az igaz, a jó, a szép és a szent) egyetemes elismerése és tiszteletben tartása. Ahhoz, hogy ebben a pluralista társadalomban családjaink betölthessék azt a szerepet, amit az őskeresztény családok a maguk idejében betöltöttek, következetesen, hűségben kell megjelennünk azzal az önátadó szeretettel, melyet Krisztus hozott el közénk. Nem elég, ha a család az otthon falai között jó. Szükséges kilépnünk az otthon falai közül, elindulnunk egymás felé és szeretetteljes párbeszédben részt vennünk a többi család, az egész társadalom szolgálatában. Nem vehetjük beletörődve tudomásul az élet- és családellenes intézkedéseket, jogszabályokat, vagy "tudományos" tantételeket, emeljük fel szavunkat a bennünket, jogainkat, az ember és a család méltóságát sértő minden megnyilvánulás ellen. A család adja a társadalom humán tőkéjét, joggal igényli tehát az erkölcsi és anyagi elismerést. Ha magunk körül megteremtjük az élhetőbb világot, a társadalom rá fog eszmélni: vagy elpusztul, vagy magáévá teszi a keresztény normákat.

A társadalom és az Egyház közös érdeke, hogy a családok termékenyek, boldogok legyenek. Eredményt csak akkor remélhetünk, ha maguk a keresztény családok életük példájával bizonyítják családeszményünk hatékonyságát. Hívom a családokat közös gondolkodásra: mit tehet a család az élhetőbb társadalomért. Remélem, hogy segíthetjük családjainkat abban, hogy tudatosodjon szerepük és felelősségük. Szeretnék továbbá szempontokat adni ahhoz a feltétel-rendszerhez, amelynek a megteremtését a társadalomtól és az államtól várjuk, és amely nélkül a családok értékteremtő tevékenysége nem érvényesülhet. Mindig öröm tölt el, amikor valamilyen jó kezdeményezésről hallok, és Istennek hála, sok ilyen van hazánkban. Sok remek családról tudok, akik nélkül el sem tudnám képzelni a jövő társadalmát. Bízom abban, hogy az ő példájuk nyomán egyre többen leszünk, akik öntudatosan valljuk: minden a családban kezdődik, a jövő is. És hadd tegyem hozzá: a papi és szerzetesi hivatások is a családban kezdődnek.

Még benne vagyunk a papság évében, használjuk ki ezt az időszakot, figyeljünk jobban arra a korrelációra, amelyben Egyházunkban a papság és a család él. Rengeteget köszönhet egy plébánia papja a plébánia családjainak, családjaink pedig hálával gondolnak eskető papjukra, a papra, aki meghívta őket a házas csoportba, vagy aki éppen valamilyen lelkiségi mozgalommal hozta őket kapcsolatba. Vegyük azonban észre, hogy a papság és a házasság nem csak ilyen konkrét tettekkel ajándékoznak egymásnak, hanem azzal is, hogy a család tanúságot tesz papja előtt, mit is jelent szeretni. A család segít abban, hogy a cölibátusban élő pap ne magának éljen, hanem másokért, a pap helytállása pedig erősítheti a család hűségét. Ebben az előttünk álló évben gondolkodjunk el azon, hogyan fejezhetnénk ki köszönetünket papjainknak, hogyan ünnepelhetnénk meg közösen a házasság és a papság szentségét!

Kedves Családok! Havi leveleim témái a következők lesznek:

Január
: A család a társadalom és az Egyház köz java

A család közjó: a társadalom és az Egyház valamennyi tagjának közös és személyes java. Ez a jó csak együttműködésben érhető el. A család értékteremtő tevékenységének alanya és haszonélvezője maga a család, ezen keresztül az egész társadalom és az Egyház.

Február: Az ember arra hivatott, hogy részese legyen Isten szentháromságos szeretetének

Isten az embert önmagáért teremtette, méltóságát sérti, ha kicserélhető tárgyként, vagy eszközként kezelik. Saját emberi méltóságát veszi semmibe az, aki a Teremtő által neki ajándékozott testi, lelki, szellemi tulajdonságokat el nem fogadva maga akarja önmagát megteremteni. Minden ember felé felebaráti szeretettel fordulunk, elfogadjuk olyannak, amilyennek Isten megteremtette.

Március: IGEN a házastársra

Az házastársi IGEN a teljes és visszavonhatatlan szövetség megalapítása, elkötelezettséget nyilvánít ki arra, hogy a felek minden körülmények között biztosan számíthatnak egymásra; ez szilárd védelem az anyagi és testi-lelki megpróbáltatások idején is. A család a társadalom alapsejt-funkcióját akkor tudja betölteni, ha a szövetség nem ideiglenes, fennállása nincs feltételhez, vagy valamilyen körülmény bekövetkeztéhez kötve

Április: IGEN a megfogant életre

A magyar társadalomnak és Egyháznak szüksége van gyermekekre, a gyermek a jövő záloga. A megfogant életre kimondott igen nem csupán egy új élőlényre vonatkozik, hanem egy egyedi, megismételhetetlen istenképmásra. Javát azzal szolgáljuk legjobban, ha biztosítjuk számára a békés, nyugodt otthont, a szeretetteljes családi környezetet.

Május: A gyermek elsődleges nevelői a szülők

A szülők felelősek a gyermek test-lelki fejlődéséért, tehát joguk és kötelességük a lehető legjobb feltételeket biztosítani neveléséhez. Szükségük van ehhez a társadalom támogatására, és a gyermek érdekében hozott áldozataik méltánylására.

Június: A szülők és gyermekeik kölcsönös felelőssége

A szülők és a gyerekek egymással kölcsönös felelősségen alapuló generációs közösségben állnak. A generációk közötti szolidaritásra épül az össztársadalmi szolidaritás, a szociális biztonság.

Július: Öregek a családban

A keresztény családban tudják: az öregek értékét nem az adja, hogy mennyivel tudnak hozzájárulni a családi kasszához, hanem az, hogy vannak, hogy a család életének részesei. A boldog családban mindenki ajándéknak tekinti a másikat, elfogadják egymást, és egymás javát akarják.

Augusztus: Ajándékozzunk időt egymásnak a családban

A termékeny, harmonikus családi élet egyik fontos alapfeltétele, hogy a családtagoknak legyen ideje egymásra. A házaspár kapcsolata megsínyli, ha nem jut idejük a napi feladatok megbeszélésén túl egymásra; a szülő-gyermek kapcsolat elsekélyesedik, ha gyermek nem oszthatja meg szüleivel gondolatait, élményeit, nem jut idő érzelmeinek feltárására.

Szeptember: Nem csak kenyérrel él az ember

Az ember tevékenysége nem szorítkozhat az anyagi javakkal való törődésre, szüksége van Teremtőjével való intenzív kapcsolatra is. Találjuk meg a mindennapok forgatagában az időt és az alkalmat az imára, mind egyénileg, mind pedig családi körben.

Október: A jó gazdálkodás felelősségében osztozik a család és a társadalom

A virágzó falvakat, városokat jól gazdálkodó családok alkotják. A jól gazdálkodó társadalmi közösségek pedig segítik a családokat értékteremtő munkájukban.

November: A családi munka és a kereső tevékenység összehangolása

A szülők joga eldönteni, hogy hogyan tudják összehangolni a családi munkát a kereső tevékenységgel, döntésükben elsősorban a gyermekek javát tartják szem előtt. Kívánatos, hogy a családi munka miatt bekövetkezett keresetkiesést a társadalom a gyermekek javára kompenzálja.

December: Családbarát társadalmi infrastruktúra

A gyermekek gondozása, nevelése nem mindig oldható meg családi keretek között, fontos tehát, hogy rendelkezésre álljanak azok az intézmények és szolgáltatások, amelyek a család tevékenységét kiegészítik. Az egész társadalom érdeke, hogy ezek az intézmények jó minőségű szolgáltatásokat nyújtsanak.

Hívom a családokat az élhető társadalomért! Legyen az előttünk álló esztendő a mások felé indulás esztendeje! "Nem veszel el, ha gyertyádról valaki más is meggyújtja gyertyáját", tartja egy holland közmondás. Ezzel a gondolattal kívánok szép karácsonyi gyertyagyújtást és áldott Újesztendőt!

2009. Karácsonyán

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

14. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:49
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2009 decemberében

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!


Nyelvi mesterkedés az élet ellen

Korunkban az erkölcsi kötelességek alól való kibújásnak, az igazság tagadásának gyakran alkalmazott módja a fogalmak újraértelmezése, sőt elszakítása eredeti jelentésüktől. A nyelvi mesterkedés célja az emberek elbizonytalanítása, áltudományos és babonás nézetek elterjesztése. Legyen beszédünk világos igen és világos nem: igen az életre és az élet kultúrájára, nem a rosszra és a halál kultúrájára.

Minden nyelv, így a magyar nyelv is fejlődik, változik, alakul. Új szavak kerülnek a szótárba, új fogalmak megnevezésére használunk már meglévő szavakat, ezek új jelentéssel gazdagodnak. A szavaknak több jelentése is lehet, az egyes szakterületeken mást és mást jelölnek ugyanazzal a szóval. A "tolerancia" szó alapjelentése például türelmesség, de a közéletben a mások véleménye iránti türelmet, az egészségügyben a szervezet ellenálló képességét, a műszaki életben pedig az adott mértéktől megengedhető eltérést jelenti. Napjainkban azonban a "tolerancia hiányát" vetik azok szemére, akik romboló jelenségekkel, pl. a család intézményét aláásó intézkedésekkel szemben védekeznek, védik családot, azokat az értékeket, amelyeket a család a társadalomnak nyújt.

De mit is tekintünk családnak? A "család" szóval klasszikus értelemben a házaspárt és gyermekeit jelölték, azt a kis közösséget, amelyben egy férfi és egy nő tartós kapcsolatra, kölcsönös szeretetre és az élet továbbadására kötelezték el magukat. A jogszabályok azonban anélkül, hogy a családot meghatároznák, rendelkeznek a családról, és ezzel azt sugallják, hogy felnőttek és gyerekek mindenféle csoportosulása azonos értéket képvisel a társadalomban. Hasonló a helyzet a "házasság" szóval is: akik házasságnak nevezik két ember alkalmi társulását, amelyben az élet továbbadásáról szó sincs, és sokszor nem is lehet, azt akarják elérni, hogy az ilyen kevésbé értékes kapcsolatok részesüljenek ugyanolyan védelemben és támogatásban, mint az életet forrásozó tartós szeretetközösségek. Korunkban az emberek gyakran bocsátkoznak szerelmi kapcsolatokba szilárd kötelék nélkül, nem is gondolva a kapcsolat tartósságára és kizárólagosságára. Eleinte "viszonyról" beszélnek, majd, ha a kapcsolat már bizonyos ideje tart, "partner"-nek nevezik egymást, mintha egy kereskedelmi szerződés részesei lennének. Vannak, akik "barátnőjükkel", ill. "barátjukkal" élnek együtt, összemosva ezzel a barátság és a házasság fogalmát. A barátok ugyanis egymásnak a legjobbat akarják, a házasságban azonban a felek egymásnak ajándékozzák magukat. A kölcsönös legjobbat akarás még nem kölcsönös és teljes önátadás. A barátság, legyen az bármilyen finom és gazdag, nem ér fel a házassággal, mert a tökéletes önátadásban a másik a felajánlást -fizikailag, pszichikailag és lelkileg - teljesen elfogadja. Tökéletes elfogadásra csak az képes, aki jelentősen "más" mint a felajánló maga; ez pedig azt jelenti, hogy a teljes odaadás nemi különbözőséget és szexuális beteljesedést követel.

Hogyan viszonyuljunk azokhoz, akiknek a családot bomlasztó tevékenységével nem azonosulhatunk? Hogyan tudtok saját családotoknak és a társadalomnak segíteni, hogy felismerjék: házasságotok több, mint társas kapcsolat, szorosabb kötelék, mint a partnerség, értékesebb, mint a barátság?

Vannak, akik "diszkriminációról" beszélnek, ha megkülönböztetjük a férfit a nőtől, a gyermeket a felnőttől. Ez esetben is a szó eredeti jelentésétől eltérve akarják bizonyítani, hogy a családhoz nem kell két különnemű ember, a családtagok jogai és kötelességei mindenben azonosak. Könnyű belátni, hogy ez a törekvés a társadalmat összekötő kapcsolatokat bomlasztja, család- és emberellenes. A "diszkrimináció" szó eredeti jelentése hátrányos megkülönböztetés, nem nevezhető tehát diszkriminációnak az, ha a különbözőeket nem kezeljük úgy, mintha azonosak lennének.

Korunk nagy vívmánya, hogy világszerte hirdetjük és valljuk: minden ember egyenlő méltósággal bír. Ez azt jelenti, hogy minden ember egyformán értékes, senkit nem szabad úgy kezelni, mintha értékesebb, vagy kevésbé értékes volna, mint a többiek (l. KEK 1934). De az veszélyes támadás az emberi méltóság ellen, ha az embereket nem személyeknek, hanem mindenben egyforma egyedeknek tekintik. Azzal, hogy az emberek egyenlőségét törvényerőre emeljük a közjót és a közösségben élő emberek akadálytalan fejlődését, az ehhez szükséges eszközök értelmes megválasztását szolgáljuk. A közjónak sokféle személyre van szüksége, akik különböző feladatokat töltenek be, ezért különböző jogaik és kötelességeik vannak. A különböző (nemű, korú, vallású, nemzetiségű, stb.) személyek együttműködése szolgálja a közjót, uniformizálásuk nem. Az egyes személyek méltóságuk vagy alapvető emberi jogaik tekintetében nem különböznek, épp ellenkezőleg: a közjó szolgálata fokozza a szolgáló személy emberi méltóságát és megerősíti alapvető jogait.

Mennyiben segíti családotok mindennapi életét az, hogy kinek-kinek meg vannak korához, neméhez, állapotához mért különböző "jogai és kötelességei"?

Gyakran találkozunk a "szabadság" szóval való visszaéléssel. Azt, aki házasságban, családban él, nem mondják szabadnak, mert nem teheti azt és akkor, amit és amikor akar. A szabadság korlátozásaként emlegetik a társadalmi viselkedési, illendőségre vonatkozó szabályokat, úgy vélik, hogy aki szabad, az kapcsolatait tetszése szerint, "szabadon" alakítja. A szabadság nem azt jelenti, hogy megteszem, amit csak akarok, hanem azt, hogy fölfedezem: a lehetőségek közül melyik a leghelyesebb, azaz erkölcsileg felelős döntéseket hozok. "Az ember azonban csak szabadon fordulhat a jó felé. A szabadságot kortársaink nagyra értékelik és lázasan keresik; méltán. De gyakran visszaélnek vele: úgy tekintik mint kötetlenséget, hogy mindent megtehessenek, ami élvezetet okoz, még a rosszat is. Az igazi szabadság azonban az istenképiség nagy jele az emberben. Isten ugyanis az embert a saját döntésére akarta bízni." (GS 17) Csak az igazság alapján lehet igazán szabadnak lenni, az igazi szabadság közelebb visz az igazi boldogsághoz (vö. Veritatis Splendor 35 p.).

Aki úgy véli, a szabadság csak kényszertől való mentesség, valószínűleg arra törekszik, hogy másokkal olyan kapcsolatokat tartson fenn, amilyenek neki tetszenek, s nem olyanokat, amilyeneket bárki, akár az Egyház vagy az állam elvár. Senki se akadályozhassa az élet továbbadását tudatosan kizáró nemi kapcsolatait, kiskorúakkal való kapcsolatait, fesztelen, esetleg, csoportos kapcsolatait. Szerinte a "hagyományos" család-felfogás sérti az ő szabadságát. Az így vélekedők azt állítják, hogy a házasság és a család intézménye emberi, vallási, filozófiai vagy politikai konstrukció, tehát emberi eszközökkel felszámolandó. Valójában az emberi természet lényegéhez tartozik, és minden társadalmi rendszerben megtalálta a maga sajátos formáját. Ahol pedig semmi támogatást nem kap, sőt támadásoknak van kitéve, az egyén is, a társadalom is elveszíti egyensúlyát. "Így minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed. (Berzsenyi: A magyarokhoz)

Beszéljetek meg olyan eseteket, amelyekben a rosszul értelmezett szabadság rabságba vetett embereket, közösségeket! Milyen védelmet tudtok gyermekeiteknek biztosítani azzal, ha a társadalmi viselkedés, az illem szabályaira megtanítjátok őket?

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy úgy látjuk: "apró" engedmények árán helyzetünkön javíthatunk. Talán nem is kell elveinkből feladni, de arra gondolunk, hogy az igazságot meghamisító szóhasználatot átvéve elkerülhetjük a támadást. Ezzel azonban megerősítjük a családellenesen gondolkodókat véleményükben: már a keresztények sem bíznak igazán saját családideáljukban. Gondoljunk ilyenkor Jézus szavára: "Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van." (Mt 5, 37)

Mit tehettek azért, hogy gyermekeitek helyére tudják tenni a médiából özönlő információáradat hamis, megtévesztő szóhasználatát?

Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 118. és 134. pontját.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.
13. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:46
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2009 novemberében

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!

A jog nem dönthet a magzat életéről

Mi az előbbre való - az élethez való jog, vagy a nőnek a döntési joga arról, hogy megfogant gyermekét meg akarja-e szülni, vagy nem? Lehet-e olyan szabályrendszert alkotni, amely pontosan és egyértelműen meghatározza, mi jogosítja fel az anyát (és orvosát) a megfogant élet elpusztítására? A szexualitását kontrollálni nem képes ember hivatkozva a túlnépesedésre, a természet erőinek kimerülésére minden eszközt megragad, hogy korlátozza termékenységét, az erkölcsi megfontolásokat viszont félretolja.

A jog mindenkire érvényes magatartási norma, megmondja, hogy mi a jó, a helyes, az igaz. Erkölcsi alapon kell állnia, hiszen az, ami erkölcstelen, nem jó és helyes. A jog mércéje, normája és célja az ember, mégpedig minden ember és az ember java. Az emberi jogok arra vannak rendelve, hogy az ember védelmét biztosítsák, nem pedig pusztulását. A legalapvetőbb emberi jog az élethez való jog, a jog tehát soha nem adhat felhatalmazást az élet kioltásához, sem az élet kezdetén, sem pedig végén. Mégis, egyre többször halljuk, hogy a nőnek joga van eldönteni, hogy megfogant gyermekét meg akarja-e szülni, vagy nem, azaz hogy életre, vagy halálra ítéli; azok pedig, akik a halálos ítéletet végrehajtják, nem vonhatók felelősségre, nem követnek el jogtalanságot. Parlamentek, politikusok, államférfiak követelik: egészítsék ki az Emberi Jogok immár 61 éve elfogadott nyilatkozatát a nők abortuszhoz való jogával.

Mi segíthet egy-egy esetleges megtorpanás után az élet tiszteletének helyreállításában? Hogyan érvényesül öregeitek élethez való joga környezetetekben?

Az abortuszhoz való jog bevezetése súlyos támadás az élet és a család ellen. Először is szétrombolja a természetes és szerves anya-gyermek közösséget, ha a nő a foganás után elfogadhatja vagy elutasíthatja az anyai szerepet. E "jog" szószólói számára az anyaság csak abban a pillanatban kezdődik, amikor az anya a benne megfogant gyermeket elfogadja és nem él az abortuszhoz való "jogával". Így csorbát szenved az emberek között lehetséges legszorosabb kapcsolat, az anya és gyermeke közötti kölcsönös kapcsolat. Az anyaság ugyanis nem egyoldalú kapcsolat, hanem két személy, az anya és a gyermeke között kibontakozó lelki és testi természetű kapcsolat.

Az nők abortuszhoz való "joga" korlátozza a férfinak férji és apai jogait is. A nemzés egyszerre jelenti az anyaságot és az apaságot, s egyik a másik által valósul meg. Az emberi élet továbbadásának természetét nem lehet önkényesen megbontani anélkül, hogy az emberi lét és a család lényegének alapját meg ne rengetnék. A nő gyermeke élete felett rendelkező "jogának" kinyilvánítása korlátozná a család egészének jogait, ez pedig elkerülhetetlenül a család hanyatlásához vezetne. "A család jogai azonban nem egyszerűen a családtagok jogainak matematikai összege, mert a család több, mint egyes tagjainak összege." (Gratissimam sane, 17.) A család nem a halál, hanem az élet, a szülők és a gyermekek közössége. A szülők által életre hívott gyermek életéről vagy haláláról való döntésnek a nő kizárólagos "jogává" tétele atomizálja a családot, ez pedig, megszünteti élet- és a szeretet-közösség jellegét és felszámolja a családnak a társadalomban betöltött alapsejt szerepét. Az abortusz-jog szószólói számára a család a nemek közötti küzdelem, a konfliktusok, az önzések és a családot alkotó személyek jogaiért vívott harc színtere. Mindez súlyos támadás az egész társadalom, az emberi közösség ellen.

Hogyan tudjátok gyermekeiteket megtanítani az élet feletti örömre? Hogyan magyarázzátok nekik családotok "alapsejt" szerepét?

Az abortusz-jog szószólói különös érveket sorakoztatnak fel e "jog" törvényesítése mellett. Szerintük a föld kimerülőben lévő erőforrásait veszélyezteti a szabályozatlan termékenység, ezért az Emberi Jogok közé fel akarják vetetni a termékenység szabályzására szolgáló bármely eszközhöz való hozzáférés jogát. Az igazság ezzel szemben az, hogy földünk erőforrásait épp azok a fejlett országok veszik igénybe mértéken felül, amelyeknél a termékenység igen alacsony. Az ifjúságot idejekorán fel kívánják világosítani: a szexualitás független a termékenységtől, termékenységüktől való megszabadulás azonban elősegíti önmegvalósításukat. Arról nem szólnak, hogy ha a szülők a gyermek életéről megfoganása előtt hoznának felelős döntést, akkor eltávolításáról, azaz megöléséről szó sem eshetnék. Azt állítják, hogy a nőket az anyaság hátrányos helyzetbe hozza a férfiakkal szemben, a gyermek világrahozatala károsítja a női szervezetet. Számtalan tudományos felmérés bizonyítja ezen állítások valótlanságát, a nő épp az anyasággal teljesedik ki. A fogamzásgátló szerek káros hatása pedig egyre nyilvánvalóbb, a szervezet tartós rákényszerítése normális működésétől való eltérésre maradandó károsodást okoz. A termékenység szabályzásának természetes módszerei azonban lehetővé teszik mind a szülők, mind gyermekeik javának szolgálatát. Az abortuszt előidéző tabletták használata az anyának ugyan kényelmes, szervezetét azonban károsítja, a gyermeket épp úgy elpusztítja, mint az abortuszklinika.

Hogyan tudjátok földünk erőforrásaival való felelős gazdálkodásra tanítani gyerekeiteket? Mit tudtok tenni azért, hogy gyermekeitek kapcsolatait az önzetlenség jellemezze, hogy ne csak az "önmegvalósításra", hanem a "te-megvalósításra" is figyeljenek?

Minden abortusznak két áldozata van: anya és gyermeke, de veszélybe sodorja a családot is. Az áldozatok közül a veszélyeztetettebb a gyermek, ő nem tud küzdeni életéért. Sokszor az anya is nehéz helyzetben van, nem tudja, hova fordulhat tanácsért, segítségért, amikor úgy látja, hogy élete zátonyra futhat egy nem várt gyermek jelentkezése miatt. Az életvédők azért szállnak síkra, hogy a törvény biztosítson a nőknek lehetőségeket az abortusz elkerülésére, döntésük újragondolására, létesüljenek intézmények anyák és nem várt, de mégis világra hozott gyermekük gondozására. Egyes országokban már az is eredménynek számít, ha a teljes szabaddá tétel helyett korlátozzák az abortusz engedélyezésének körülményeit, pl. meghatározzák a nő minimális életkorát, a magzat korát, az egészségi kockázatokat. Az abortusz jogot követelők minden korlátozás eltörlését akarják. Vannak országok, ahol az abortuszra jelentkező nőnek többször is tanácsadáson kell részt vennie, az egyes tanácsadások között gondolkodási időt adva, és a nőnek az abortusz mellett alternatív lehetőségeket ismertetve. Abban azonban mindenki egyetért, hogy sem ezek a jó és értékes kezdeményezések önmagukban, sem egy esetleges abortusz-tilalom nem hozhat végleges és megnyugtató megoldást.

Az ember nem csupán biológiai tényező, nem is termelő, vagy fogyasztó, hanem Isten képmására teremtett, egyedülálló méltósággal rendelkező lény. Isten minden egyes embert szeretetből és szeretetre, boldogságra teremtett és meghívott az örök boldogságra. Aki így tud nézni minden embert, a saját meg nem született gyermekét is, az soha nem fog az abortusz mellett dönteni. "Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!" (Lk 11, 28)

Hogyan tehettek tanúságot környezetetekben, a családban, iskolában, munkahelyen emberképetekről? Mennyire volt harmóniában szüleitek, nagyszüleitek emberképében a test, a lélek és a szellem?

Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 112-115. pontját.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.
12. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:43
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2009 októberében

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!


Életminőség és család

Szegények és gazdagok mindig voltak, ha azonban a társadalomban a rászorulókkal való szolidaritás kiegyenlítette a legsúlyosabb egyenlőtlenségeket, akkor a szegénység nem okozta emberek, embercsoportok leszakadását, végleges elnyomorodását. A demográfiai krízis miatt Európa elöregedik, egyre kevesebb lesz az aktív dolgozó, egyre inkább károsodik az öregekkel való szolidaritás. A fogyasztói mentalitás az élet minőségét anyagi javakkal méri, a társadalom érdekek mentén, és nem értékeket tekintve politizál, a szolidaritás pedig az erőseknek és gazdagoknak nem áll érdekében. A természet erőivel való felelőtlen gazdálkodás, a környezet szennyezése tovább rontja a jövő kilátásait. A család neveli szolidaritásra és a felelős gazdálkodásra az embert. A társadalom olyan lesz, amilyenek családjai.

Ha megnézünk egy televíziós híradót, fellapozunk egy újságot hamar rossz érzés fog el bennünket: földünk nem jó irányba halad: akadozik a gazdaság fejlődése, romlik a szociális biztonság, veszélyekkel terhes a demográfiai helyzet, súlyosan károsodik a környezet, a nyersanyagtartalékok kimerülőben vannak. A káros folyamatok hatása globális, azaz nem korlátozódik egy-egy országra, vagy régióra, és nem csak egyes embereket sújt, hanem nagyobb közösségeket, egész népcsoportokat is. Az emberek pedig jobbra, többre vágynak, szeretnének a javakból bővebben részesedni, kellemesebb környezetben, barátságosabb légkörben élni. Életminőségükkel kevesen elégedettek, szeretnék ennek javulását, szorgalmazzák a fejlődést, a rendelkezésre álló lehetőségek jobb kiaknázását. Csakhogy az egyre szűkösebbé váló erőforrások kiaknázása rontja a jövő nemzedékeinek esélyeit, félő, hogy nekik már nem lesz mit kiaknázniuk. Minthogy fokozatosan lerombolódik az az alap, amire a föld gazdasági és szociális struktúrái épülnek, lehetetlenné válik a sokak által áhított tartós, fenntartható fejlődés. A fenntartható fejlődésről sokan úgy vélik, hogy az csupán civilizációs és technikai fejlettség kérdése. XVI. Benedek pápa Caritas in veritate c. enciklikájában (14. pont) felhívja a figyelmet: éppen olyan hiba a fejlődést a technika mindenhatóságára alapozni, mint minden technikai újítást elvetni, és az "őstermészethez" való visszatérést sürgetni. A helyesen használt technika a fejlődést szolgálja. Annak tagadása pedig, hogy az emberiség képes a fejlődésre, nagyfokú bizalmatlanságról árulkodik az ember és Teremtője iránt. Ez a gondolkodásmód megfosztja a haladásra törekvést erkölcsi alapjától, és így kivonja az emberi felelősség köréből.

Egyedül a gazdaság fejlesztése sem csodaszer. A szegény és elmaradott országok gazdaságának támogatása több terméknek a piacra kerülését hozza magával, ez növeli a fogyasztást, így várható az ottani népesség életminőségének javulása, azaz fejlődésnek indulnak. Csakhogy közben a fejlett országok jobb lehetőségeik révén gyorsabban fejlődnek, tehát a fejlettségi olló tovább nyílik. Idézett enciklikájában Szentatyánk rámutat (45. Pont): ha a gazdaság fejlesztésének nincs korrekt erkölcsi alapja, veszélyes irányba sodorja a társadalmat. Tapasztalhatjuk, hogy napjainkban egyre jobban növekszik a szegények és a gazdagok közötti szakadék, a szegények sokkal nehezebben jutnak hozzá a fogytán lévő erőforrásokhoz. A technikára, biotechnológiára, megújuló energiaforrásokra, gazdaságélénkítésre alapozó, az embert pedig csak termelőnek, fogyasztónak, esetleg biológiai tényezőnek tekintő fejlesztéstől nem is várhatjuk a szegénység felszámolását. Az életminőség javulását csak a teljes embernek - test, lélek és szellem egységének - szolgálata, az emberi méltóság feltétlen tisztelete hozhatja meg. Mi értelme volna az olyan fejlődésnek, amelynek nyertese nem az Isten képmására teremetett ember, amelynek vesztese épp az lenne, akiért Isten megteremtette a világot? "Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?" (Lk 9,25)

A modern háztartási gépek használata mennyiben segíti életminőségetek fejlődését? A jó és hasznos gépek használata ellenére egyre kevesebb az egymásra fordítható időtök, - hol vész el az idő?

Kétségtelen, hogy a nemzetközi intézmények, segélyszervezetek programjaikban figyelnek az emberre is, de többnyire csak az egyes egyedeket tekintik, és nem foglalkoznak az emberek kapcsolataival, közösségeikkel. Tudjuk azonban, hogy az életminőség egyik fontos eleme az, hogy az emberek milyen kapcsolatokban élnek. A kapcsolatok minőségét a társadalom anyagi helyzete szükségszerűen nem határozza meg, sőt, sokszor a gazdagok társadalmában a kapcsolatok lazábbak, instabilabbak, pillanatnyi érdekek mentén alakulnak. Ahhoz, hogy a fejlődés valóban fenntartható legyen, szükség van a kapcsolatok fejlesztésére is, mégpedig nem csak a szegény, vagy elmaradott országokban. Hiába létesülnek remek infrastruktúrájú lakónegyedek, hiába épülnek hatalmas bevásárló és szórakoztató központok, ha az emberek magányosak, kapcsolatukat embertársaikkal csak az anyagi érdek határozza meg, nem fogják magukat jól érezni. Másrészt egyszerű környezetben, szűkös anyagi körülmények között is lehet megelégedett és boldog az ember, ha szeretet és gondoskodó figyelem veszi körül, ha érzi és tudja, hogy vannak, akikre jóban-rosszban számíthat, és akik őrá is számítanak. Ezt a biztonságot az ember a családban tapasztalja meg, a családban lehet elsajátítani a kölcsönösen egymásra figyelő és egymást támogató magatartást. Gondoljuk meg, milyen lenne az a társadalom, amely csupa elfogadó családból állna, sőt, ahol a családok egymással is szolidárisak lennének! Még ha nem is dúskálnának az anyagi javakban, úgy gondolom, életük minősége kiemelkedő lenne.

Idézzetek fel olyan családokat, amelyeknek belső élete a nehéz körülmények ellenére kiegyensúlyozott, boldog volt, és a gyerekek fejlődését a család értékrendje határozta meg!

A családok képezik a társadalom gazdagságát, humán- és szociális tőkéjét, korunk individualista ideológusai és politikusai mégis az egyének támogatását szorgalmazzák. A család ügye újabban azonban egyre többször kerül terítékre, mert Európára rászakadt a demográfiai válság. Kevés gyermek születik, néhány év múlva kevés lesz a munkáskéz, és nem lesz, aki eltartja a már dolgozni nem tudó öregeket. Ahelyett, hogy a családok értékteremtő tevékenységét méltó erkölcsi és anyagi elismerésben részesítenék, szorgalmazzák a gyermekvállalás családon kívüli módjait, erre biztatják az egyedülállókat is. Ugyanakkor a kialakult társadalombiztosítási rendszerek a kétkeresős családmodellre épülnek, az ilyen családok megfogyatkozása zavarokat idéz elő szociális ellátásban. Megnövekedett az átlagos élethossz, így kitolható a nyugdíjkorhatár, azaz a társadalom "elvárja" az idősek szolidaritását. Amikor azután az öregek szorulnának segítségre, családok híján nincs, aki velük lehetne szolidáris. Egyre több nemzeti és nemzetközi szervezet ismeri fel: ha az életminőséget javítani akarjuk, akkor minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni kell a családokat, elő kell segíteni a termékeny és boldog családok létrejöttét és fennmaradását.

Hogyan tudjátok a család "öregeivel" éreztetni, hogy jelenlétük a családban mindnyájatoknak fontos? Mit tudtok tenni azért, hogy gyerekeitek között szolidaritás legyen és ne "betyárbecsület"?

Az embernek sikerült veszélybe sodornia a jövendő generációk életét, mert a természet erőivel felelőtlenül bánik. Még a látszólag emberbarát fejlesztések is kárt okozhatnak, ha hiányzik a kellő körültekintés és felelősség. A dél amerikai esőerdők helyén létesített szántóföldek sokak megélhetését biztosítják ugyan, az eltűnt erdők okozta klímaváltozás hatása azonban globális méretű. A mezőgazdaságban alkalmazott vegyszerek megnövelik a terméshozamokat, de elszennyezik az ivóvízkészleteket. Az óriásira duzzadt beton-rengeteg városok nagyobb kényelmet biztosítanak, mint a dzsungel, vagy a sivatag, lakói azonban elmagányosodnak, elvesztik kapcsolatukat egymással és a természettel. Az ember felelős szűkebb és tágabb értelemben vett családjáért, az emberiség haladásáért, de felelős az Istentől rábízott teremtett világért is. Kötelességünk a földi élet jobbá és szebbé tételén fáradozni, nem felejthetjük azonban: életünk célja nem e világban van. Ezért az igazi fejlődésnek a teljes ember, a test, a lélek és a szellem fejlődését kell szolgálnia. Az élet minőségét alapvetően nem korlátozhatja gazdasági helyzetünk. Meghatározó tényező a világos céllátás, a teljes emberben való gondolkodás, és Istennel és embertársainkkal való kapcsolataink minősége.

Hogyan előzhetjük meg azt, hogy miközben sajátmagunk és családunk jobblétéért nehéz időben küzdünk, ne pusztítsuk életminőségünket és ne romboljuk környezetünket?

Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 12, 48, 75. pontját.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke



A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.

11. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:40
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2009 szeptemberében

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!


Új emberi jogok?

Amikor az emberi jogokat 1948-ban deklarálták, abból indultak ki, hogy minden ember azonos méltóságúnak születik, és azonos jogokkal rendelkezik, kezdve az élethez való joggal. Mindez az emberi természet igazságából következik. Újabban kétségbe vonják, hogy van-e igazság, eldönthető-e, hogy mikor, mit kell igazságnak tekinteni? A demokráciára hivatkozva a kényes kérdéseket nem is mindig illetékes testületek elé viszik, mondván: döntsön a többség. Így igazságtalan, a társadalmi fejlődést károsan befolyásoló törvények születnek. A testületek érdekek mentén, legtöbbször gazdasági szempontokat figyelembe véve döntenek, az erkölcsi értékek nem játszanak szerepet. Ezáltal olyan "emberi jogok" jelennek meg, amelyek épp a legalapvetőbb emberi jogot, az élethez való jogot sértik.

Iszonyatos pusztítást végzett a második világháború az egész világon, de különösen Európában. Emberek milliói haltak meg értelmetlenül, megsemmisült az anyagi és erkölcsi értékek sokasága. Kiábrándultság lett úrrá sokakon: valóban nincsenek tartós értékek, nincs határa annak, amit az ember az emberrel megtehet? Úgy látszott, hogy már a "tékozló fiúknak" sincs hova hazatérnie, az atombomba korában nincsenek már sem békés otthonok, sem jóságos apák. (vö. Lk 15, 11-32). Megérlelődött az idő arra, hogy az ember megfogalmazza: mindenkinek joga van emberhez méltó életet élni. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1948. december 10-én Párizsban kiadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amelynek 1. cikke kimondja: "Minden emberi lény szabadnak, egyenlő méltósággal és jogokkal születik. Értelemmel és lelkiismerettel bírván, testvéri szellemben kell egymás iránt viseltetnünk."

A Nyilatkozat megfogalmazóinak nem volt könnyű dolga, mert egy sor nehezen összeegyeztethető álláspont között kellett kompromisszumot találniuk. Három fő kérdést végül megkerültek: az embernek Istenhez való viszonyát, a jogok határait és abszolút alapját, valamint a jogok és kötelességek egymáshoz való viszonyát. Ez a három hiányosság a mai napig megnehezíti a Nyilatkozat szellemének megfelelő állami alkotmányok és törvények alkotását, és ezek alkalmazását. A 16. cikk egyértelműen rögzíti azt, hogy a nagykorú férfiaknak és nőknek joguk van házasságot kötni, de csak a házasulandók szabad és teljes beleegyezésével; a férfiaknak és a nőknek a házasság tekintetében egyenlő jogaik vannak; továbbá hogy a család a társadalom természetes és alapvető közössége, jogosult tehát a társadalom és az állam védelmére. Kétségtelenül történelmi jelentőségű dokumentumról van szó, hiszen az egész emberiséget érinti és összhangban van az Evangélium szellemével. XXIII. János pápa üdvözölte és továbbfejlesztését szorgalmazta (Pacem in Terris, 143, 144), VI. Pál pápa az ENSZ Közgyűlésén 1965-ben mondott beszédében méltatta jelentőségét, II. János Pál pápa mérföldkőnek nevezte, az ezredforduló alkalmából mondott egyik beszédében sürgetett, hogy szerezzünk neki érvényt: "Mentsük meg az embert, mentsük meg együttes erővel!"

Hogyan érintette családotokat a világháború rombolása, hogyan tudták felmenőitek megőrizni az emberi méltóságba vetett bizalmukat? Az emberi jogok milyen megsértéséről tudtok rokoni, baráti, ismerősi körötökben?

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az emberi értelmet és lelkiismeretet tekinti a jogok alapjának. Hivatkozik az ember méltóságára, e méltóság forrásáról azonban nem tesz említést. A korunkban terjedő erkölcsi relativizmus tagadja azonban, hogy az emberre vonatkozó bármely általános igazság megfogalmazható lenne, ez pedig maga után vonja a házasság és a család igazságának tagadását is. A jog és a törvények alapjául a közmegegyezést tekintik, azt tartják általános érvényűnek, amit a többség jóváhagy. Az igazság így attól függ, amit a többség akar. Azok, akik tagadják az objektív erkölcsi igazság létét, megvesztegetéssel, manipulációval, erőszakkal rákényszerítik akaratukat döntéshozó testületekre, és demokratikus úton szentesítik az áligazságokat. Így jöhetnek létre olyan törvények, amelyek emberek csoportjától megvonják a legalapvetőbb jogot, az élethez való jogot, és engedélyezik az abortuszt és az eutanáziát; így történhet meg, hogy egyesek önkényesen dönthetnek nemi hovatartozásukról, vagy, hogy egynemű párok olyan jogokat követelhetnek maguknak, amelyek csak a társadalom egészének javát szolgáló házaspárokat illetnek meg. Az ilyen jogoknak az emberi jogok közé való beemelése súlyos tévedés, és ellentmond az emberi természet igazságának. A döntések "alapja nem lehet időleges és változékony >>többségi<< vélemény, hanem csak egy objektív erkölcsi törvény elfogadása, amelyben az emberi szívbe írt >>természeti törvény<< az irányadó a polgári törvény számára. Amikor a kollektív lelkiismeret tragikus elhomályosodása miatt a szkepticizmus odáig ért, hogy kétségbe vonja az erkölcsi törvény alapvető elveit is, maga a demokratikus berendezkedés rendül meg alapjaiban és az ellentétes érdekek gyakorlati szabályozásának puszta mechanizmusává silányul."(Evangelium Vitae 70)

Hogyan tudjátok gyermekeiteket az objektív erkölcsi törvények tiszteletére nevelni? Hogyan tudjátok az erkölcsi alapot nélkülöző "többségi" határozatok okozta erkölcsi és anyagi károkat kivédeni?

Minthogy azonban az 1948-as Nyilatkozat korántsem tökéletes, szükséges és fontos a továbbfejlesztése. Tudjuk, hogy az ember méltósága ad alapot jogainak, fontos tehát kimondanunk az igazságot: e méltóság alapja teremtettségünk, az hogy Isten a saját képmására teremtett mindnyájunkat. A jogoknak a teljes embert kell tekinteniük, vagyis a személyt, a test, lélek és szellem egységét. Nagy hiba az embert a szerint megítélni, amit produkál, és nem azt tekinteni, aki. Az ember szabad és értelemmel bír, a világban él, térben és időben a világhoz tartozik, de meg is haladja azt, végső hivatása nem evilági. Meg tudja különböztetni a jót és a rosszat, mert van igazság, az emberi jogoknak a jót kell támogatniuk. Az emberi jogok arról sem feledkezhetnek meg, hogy az ember közösségi lény, az emberiség nem egymástól független egyedekből áll. Arisztotelész mondta: az emberi élet a családi közösségben kezdődik, ez a legmegfelelőbb hely az embernek, mint személynek. A Nyilatkozat értékes kiegészítése II. János Pál pápától származik: 1983-ban megjelentette a Családjogi Chartát. Ennek első mondata: "Az emberi jogoknak alapvetően fontos társadalmi dimenziói vannak, amelyek a családban jutnak kifejezésre."

Hogyan érvényesül családotokban kicsik, nagyok, fiatalok és öregek, gyerekek és szülők emberi méltósága? Hogyan szolgálhatjátok más családok javát, miként mozdíthatjátok elő a közjót?

A keresztény ember törvénytisztelő, szeret törvényes rendben élni. Az állami törvényeknek az a feladata, hogy a közjót szolgálják, védelmezzék az emberek alapjogait, támogassák a társadalmi békét és a közerkölcsöt. Igazságtalanok viszont azok a törvények, amelyek kizárólag az emberek személyes, vagy magán életére vonatkoznak, mert e területen az állam nem illetékes. "Az életnek egyetlen területén sem helyettesítheti a polgári törvény a lelkiismeretet, sem olyan szabályokat nem diktálhat, melyek kívül esnek illetékességi körén." (Evangelium Vitae, 71.) Ugyancsak igazságtalanok azok a törvények, amelyek a közjó ellen irányulnak, pl. sértik a szabadságjogokat, ellene hatnak a közbiztonságnak. Nem elfogadhatók azok a törvények sem, amelyek nem jogilag szabályos úton jöttek létre, valamint azok, amelyek a polgárok terheit, vagy támogatásukat igazságtalan kritériumok alapján állapítják meg.

Soroljatok fel néhány olyan törvényt, amely ellenkezik a keresztény erkölcsi elvekkel! Hogyan tudjátok gyermekeiteket törvénytiszteletre és ugyanakkor a helyes erkölcsi magatartásra nevelni?

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának alkotói a közjót akarták szolgálni, az egész emberiség javát. A Nyilatkozat megújítására két ellentétes irányzattal találkozunk: az egyik a "konszenzusos" megoldásokat támogatja, azaz pillanatnyi csoportérdekeket próbál érvényesíteni, a másik az igaz értékekért száll síkra, az emberi személy méltóságát, a teljes embert akarja szolgálni. Életünkkel és példánkkal segítsük ezt az irányzatot érvényre jutni, hiszen ezzel saját családunkat is erősítjük.

Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 2. pontját.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.
10. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:37
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2009 augusztusában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!


Az ember-lét kezdete

A tudomány egyértelműen bizonyítja, hogy a megfogant magzat ember, nemét, tulajdonságait meghatározó tényezők a fogantatás pillanatában adottak, semmi nem változtathatja meg ezeket, sem a magzati lét alatt, sem pedig később. Egyes köztestületek mégis megengedik maguknak, hogy hozzá nem értők többségi szavazata alapján kimondják: a magzatot még nem illetik meg az emberi jogok, vagy legalábbis csak bizonyos korlátokkal. E téren is a jog elszakad az erkölcstől, a jogi szabályozás olyasmit is megenged, amit erkölcsi alapon nem szabad megtenni.

Egy 20. századi gondolkodó felvetette: 6000 éves az emberevés első írásbeli említtetése; az emberiségnek azóta sikerült ugyan felszámolnia az emberevést, de vajon mennyi időre lesz még szüksége ahhoz, hogy világméretekben megszüntesse az emberölést is? A halálbüntetést már egyre több ország alkotmánya tiltja, a parlamentek azonban törvényekkel védik az emberölés különböző egyéb formáit, szentesítik az eutanáziát, engedélyezik a még meg nem született ember megölését. Ez utóbbi igazolására tudományosnak látszó érveket sorakoztatnak fel, hogy ugyanis a megfogant magzat még nem ember. A parlamenti képviselők azonban sok esetben nem tudományos ismeretek, hanem politikai indítékok alapján döntenek, gyakran az igazi tudomány megállapításait, a józan ész következtetéseit, sőt az általuk képviselt emberek érdekét is figyelmen kívül hagyva.

Korunk tudománya feltárta, hogy a foganáskor már biológiailag adott minden, ami az embert meghatározza. "Egy új élet kezdődik, amely se nem az apa, se nem az anya élete, hanem egy új emberi lényé, mely egyedülállóan fejlődik. Soha nem válna emberré, ha már az első pillanattól kezdve nem az lenne. ... Időre van szükség, hogy jellemző képességei kibontakozzanak, és cselekvőképessé váljék." (Donum Vitae 1). A fejlődés nem esetlegesen, hanem szigorú törvényszerűségek alapján, koordináltan megy végbe és eredménye egy, minden másiktól eltérő egyed lesz. Ez a fejlődés folyamatos, szakaszai egymásra épülnek, egyik sem ugorható át. Valamennyi fejlődési szakasz egyedi és jellemző az emberre. Régen azt mondták a születendő gyermekre: minden meg van már írva róla a "sors könyvében"; ma már tudjuk, hogy a sors könyve azonos a megfogant magzat sejtjeivel, ezek már hordoznak minden információt a leendő emberről, sőt, önállóan vezénylik fejlődését. Nem egy sejtképződményből fejlődik ember, hanem a megfogant ember növekedik, fejlődik, majd megszületik. Gondoljuk meg: ha egy valami létezése első pillanatától kezdve csak egyféleképpen fejlődhet, és e fejlődés végeredménye csak egy megszületett ember lehet, akkor az a valami létezése első pillanatától kezdve valaki, azaz ember. Márpedig az emberi élet szent és sérthetetlen.

Mit tudtok szüleitektől életetek kezdetéről?
Hogyan fogadtátok érkező gyermekeiteket?
Idézzétek fel, hogyan kerestetek nevet gyermekeiteknek születésük előtt!


A még meg nem született gyermeket már a római jog (ius civile) szerint is megilletik az önállóan létező személyek jogaival azonos jogok, pl. örökölhetnek. Az ENSZ 1959-ben kihirdetett, a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatában kimondja: "a gyermek különös védelemre jogosult születése előtt és után." Az Emberi Jogok Amerikai Egyezménye (1969) hozzáteszi, hogy az élethez való jog minden embert megillet a fogantatás pillanatától. A 20. században azonban gyakorlattá vált, hogy csak a tételes jogot tekintik követendőnek, az erkölcsi elvek nem képezik a törvénykezés alapját. Ha nem rendelkezik a törvény arról, hogy a fogantatás pillanatától kezdve a magzat teljes értékű ember, akkor már vitatják: megilleti-e a még meg nem született gyermeket a legalapvetőbb emberi jog, az élethez való jog? Korunk embere magának tulajdonítja az élet és a halál, különösen a nálánál gyengébbek, a védtelenek élete feletti döntés jogát. A magzat-ember pedig valamennyi ember közül a leggyöngébb, legvédtelenebb, főként, ha szülei sem állnak ki mellette.

Az emberi élet keletkezésének titkát szemlélve csodálat tölt el minket. Ezt a titkot sem a természettudomány, sem a filozófia nem tudja teljességgel megmagyarázni. Bármennyire igyekeznek is a szülők gyermekük számára a legkedvezőbb anyagi, pszichikai, érzelmi feltételeket megteremteni, létének értelmet adni nem tudnak, személyiségét meghatározni nem képesek. Csak munkatársai a Teremtőnek, csak az Ő akaratával megegyezően tevékenykedve szolgálhatják gyermekük javát, hiszen Ő az élet egyedüli Ura.

Beszéljetek meg eseteket a rokoni, baráti, ismerősi körből, amikor a gyermek személyisége a szülők elgondolásától eltérő módon alakult? Mi segíti a szülőket gyermeküket olyannak elfogadni, amilyen?

A magzatnak azonban nem csupán emberi teste van, hanem lelke is, már hordozza szellemi tulajdonságainak csíráját is, mindazt, ami magasan a többi élőlény fölé emeli. Az ember ugyanis nem "gondolkodó anyag" (Lenin), vagy "meghatározatlan állat" (Nietzsche), hanem személy: test, szellem és lélek egysége. A fogantatás pillanatában a Teremtő saját képmásával ajándékozta meg, egy új, teljes emberi méltósággal bíró emberi személy élete kezdődik. Az istenképmásság emeli ki a gyermeket a létezők sokaságából, noha érte maga semmit sem tett. A gyermek maga ajándék és megajándékozott is. Az ajándékok nem cél nélküliek, mindenkinek hivatása, rendeltetése van. Istennek mindenkivel terve van, de Ő gondoskodik is mindenkiről. A házassággal és a családdal megalkotta a magzat és a gyermek fejlődésének legmegfelelőbb intézményét. Édesanyát és édesapát állított mellé, akiktől megtanulhat szeretni és magát bizalommal másokra rábízni, és akik olyan harmonikus családi légkört teremtenek, amelyben a gyermek megérti, milyen boldogságra van meghívva. A szülőkön keresztül tágul ki a gyermek horizontja a természetes gyermekségen túl az istengyermekség felé, érti meg az Atya iránta érzett, kikezdhetetlen szeretetét.

A gyermeknek felnőtt emberré kell válnia, hogy betölthesse hivatását, hogy elérhesse azt a célt, amelyet teremtésekor Isten eléje tűzött. Jézus azonban figyelmeztet minket: "Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában" (Mt 18, 3-4). A gyermek egyszerű és őszinte, alázatos és engedékeny, mindent befogad és elhisz, nem aggódik önmagáért, mert feltétlen bizalommal van szülei iránt. Őrizzük meg ezt a gyermeki lelkületet, bízzunk a Teremtő szavában: "Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, az enyém vagy. Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok, és ha a folyókon, azok nem borítanak el; ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izrael Szentje, a te szabadítód; odaadtam érted váltságul Egyiptomot, Etiópiát és Sábát helyetted. Mert drága vagy szememben, becses vagy, és én szeretlek téged." (Iz 43,1-4)

Hogyan tapasztaltátok meg Isten szeretetét életetek egy-egy nehéz percében? Szüleitek, nagyszüleitek családi otthonának milyen vonásait szeretnétek átörökíteni gyermekeiteknek?

Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 74-76. pontjait.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke



A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.
9. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:33
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2009 júliusában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!


A család a társadalomban

Amikor a házasulandó felek igent mondanak egymásra és születendő gyermekeikre, akkor felelősséget vállalnak egymásért és gyermekeikért. Kötelezettséget vállalnak arra, hogy a gyermekek testi-lelki fejlődésének feltételeit biztosítják. Szükségük van ehhez a társadalom szolidáris támogatására, hiszen a közjót szolgálják. Fontos ugyanakkor, hogy a társadalom tiszteletben tartsa a szülők jogait a szubszidiaritás elvének megfelelően.

Naponta érkeznek a hírek: ismét túllépett valamelyik állam törvényhozása a hagyományos családformán, már nem csak a férfi és a nő házasságára lehet családot építeni. A "hagyományos" szónak itt negatív kicsengése van, mintha a hagyománynak megfelelő egyúttal elavult, érvényét-értékét vesztett lenne. Egy kortárs gondolkodó rámutat: a hagyomány valójában az, ami a katasztrófát túléli, nem pedig az, amit a katasztrófa eltöröl. Az új családformák fölényét hirdetők szívesen eltörölnék a "hagyományos" családot, amely szerintük csupán egy emberpár intim életének színtere, tehát magánügy, észre sem veszik azt a katasztrófát, amely az egész társadalmat fenyegeti a hagyományos családforma visszaszorulása miatt. A család a társadalom humántőkéje, nélküle a társadalom ugyanis atomjaira hullik szét, mert a családon kívül született gyermekek szocializálódásából hiányozni fog az egymásért kölcsönösen áldozatot hozni tudás, a generációk és nemek kölcsönös tisztelete, a valamivé válás helyett előtérbe kerül a birtoklásra törekvés. A hagyományos család nem okozója a bajoknak, hanem elszenvedője, nem megreformálásra, vagy éppen felszámolásra szorul, hanem támogatásra és védelemre.

Idézzetek fel a rokoni, baráti, ismerősi körből olyan "hagyományos" családokat, amelyek példásan szolgálták nem csak saját családjukat, hanem a közügyet, a társadalmat is!

Ha csupán a jelenségeket nézzük, - azt, hogy korunkban sok család széthullik, képtelen a jövő társadalmának bölcsőjévé válni, - és nem tekintünk a dolgok eredetére, - arra, hogy a Teremtő miért akarta, hogy az ember ne legyen egyedül, - akkor bizonyára legfeljebb rész-megoldásokat fogunk találni, a bajok radikális orvoslására nem lesz esélyünk. A radikális megoldásra Jézus mutatott rá: "Kezdetben nem így volt!" (Mt 19,8), ne fogadjátok el a jelen kártékony, romboló szokásait, térjetek vissza a kezdetekhez! A házasság minden kultúrában a politikai és társadalmi nézetek fölötti alapokon nyugszik, bele van oltva az emberi természetbe, mert a Teremtő úgy alkotta meg az embert, hogy a házasságban tud kiteljesedni. A férfi és a nő elhagyja apját és anyját, és ketten egy testté lesznek (vö. Mt 19, 5), összeköti őket a szeretet. A keresztény házasság alapja egy még nagyobb szeretet: Krisztusnak, a főnek a szeretete teste, az Egyház iránt (l. Ef, 5, 28,32). A házasságból család lesz, ha a házasok együttműködve a Teremtő és a Megváltó szeretetével gyarapítják és gazdagítják az emberiséget, azaz a társadalmat és az Egyházat. (vö. GS 50) A házasulandók szívből kimondott IGEN-je a házasságukból születendő gyermekekre tehát nem magánügy, hanem annak kinyilvánítása, hogy készek Isten teremtő erejével együttműködve építeni a társadalmat és az Egyházat. Másrészt az is nyilvánvaló, hogy a társadalom és az Egyház rá van utalva erre az IGEN-re, nélküle életképtelenné válik, elhal.

Hogyan ismertétek fel a Teremtő akaratát, azt, hogy együttműködésre hív Benneteket? Milyen nehézségekkel jár a társadalom építése, ha az elutasítja a keresztény értékrendet?

A gyermek a házasság legnagyobb ajándéka, és a szülők számára a legnagyobb kincs. Az IGEN kimondása azonban nem csupán egy elhatározás, hanem felelősségvállalás is azért, hogy a gyermekekkel a társadalom és az Egyház gazdagodását, erkölcsileg jó irányú fejlődését szolgálják. A születendő gyermeknek joga van arra, hogy az életbe bevezetve az alapvető emberi javaknak részesévé váljon, mindenekelőtt jó nevelést kapjon. Joga van emberhez méltó anyagi körülmények között felnövekedni, azokat az ismereteket elsajátítani, melyek az adott társadalomban való értékes életvitelhez, az emberi közösséggel való együttműködéshez szükségesek.

A családok képezik a társadalom gazdagságát, humán- és szociális tőkéjét, ezért fontos értékteremtő tevékenységük méltó erkölcsi és anyagi elismerése. Senkinek sem közömbös, hogy mennyi gyermek születik és azok milyen körülmények között szocializálódnak, nevelkednek, hogyan válnak alkotóvá, fogyasztóvá, a hagyományok folytatóivá. A család ügye közügy, a jövő nemzedékért való felelősségben a szülőkkel osztozik az egész társadalom. Ezért fontos, hogy családokat, a gyermekvállalást támogató programok akkor is folyamatosan működjenek, amikor a gazdasági körülmények miatt takarékoskodni kell. Nagy árat fizet a társadalom azért, ha ilyen takarékoskodás miatt kevesebb gyermek születik és a megszületőknek is romlanak esélyei. Különösen fontos, hogy ezek a programok stabilak legyenek, a családok hosszabb távon számíthassanak rájuk. A gyermekvállalás felelős döntés eredménye, ehhez pedig az szükséges, hogy a szülők biztonsággal számíthassanak a társadalom szolidaritására.

Hogyan tudjátok a szüleitektől, nagyszüleitektől kapott értékeket, hagyományokat gyermekeiteknek továbbadni? Számoljatok be olyan esetekről, amelyekben az össztársadalom látta kárát annak, hogy a család értékteremtő tevékenységét nem kellően méltányolták!

A házasulandók IGEN-je csak az első felelős döntés a gyermekre, addig, amíg felnőttként önálló életet él egy sor döntést kell meghozniuk. Ápolási, majd nevelési kérdések, iskolaválasztás, kapcsolatok egyénekkel és közösségekkel, életviteli kérdések, mind-mind döntéseket igényelnek, és a döntésnél a felelősségteljes szülők nem csak a saját és gyermekük érdekét nézik, hanem az egész családét, a közösségét, a társadalom és az Egyház ügyét. A szülők joga és kötelessége gondoskodni gyermekük testi-lelki fejlődéséről, ennek a jognak az elvitatása megakadályozza azt, hogy a család a társadalom alapsejtjeként működhessen. Akkor azonban, amikor bármely körülmény miatt a szülők felelős döntése akadályokba ütközik, a nagyobb közösségnek - a családnak, a rokonságnak, társadalmi intézménynek vagy szervezetnek - a segítségére van szükség a szolidaritás és szubszidiaritás elve alapján.

"A család, mint sérthetetlen jogok alanya, legitimitását az emberi természetből nyeri, és nem az állam elismeréséből. A család tehát nem a társadalomért és nem az államért van, hanem a társadalom és az állam van a családért." (KEKK 214)

Milyen lehetőségeket láttok a gyermekek nevelésére vonatkozó elsődleges szülői jogok érvényesítésére? Hogyan segíthet a közösség, a szülők és családok összefogása e jogok gyakorlásában?

Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 78-84. pontjait.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke



A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.

8. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:30
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2009 júniusában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!


Felkészülés a házasságra

A házasság nem csupán egy életre szóló kapcsolat, hanem két ember életét, boldogságát és boldogulását meghatározó szövetség. A házasságra való felkészülés nem elsősorban gyakorlati ismeretek elsajátítását jelenti, hanem megnyílást a házasság szentsége, az isteni kegyelem felé, amely képessé tesz a kölcsönös és teljes önátadásra, a "holtomiglan-holtodiglan" hűségre az életre nyitottan. A jó és termékeny házasság az egész közösség érdeke, nem csupán két embert érint, hiszen a társadalom jövője a tét. A felek felkészítéséért felelősség terheli a szülőket, az egyházközséget, de magát a társadalmat is.

Egyszer, amikor a házasságra való felkészülés fontosságáról beszéltem, valaki megkérdezte: tulajdonképpen hogyan lehet valakit a házasságra felkészíteni akkor, amikor még el sem dőlt, milyen fajta házasság lesz az övé. Mert - úgymond - "fejlett és szabad" világunkban már nem kellene ragaszkodnunk a régimódi házassághoz. Sokan úgy gondolják, ami régi, az rossz, ami új, azt legalábbis ki kell próbálni, az igazság pedig bizonytalan, sőt, lehet, hogy nincs is. A fogalmakat megfosztva eredeti jelentésüktől megkérdőjeleződik azok igazság-tartalma. Ha pedig nincs igazság, amihez igazodni kell, nincsenek érvényes erkölcsi elvek sem, amikhez magunkat tartani kellene. A házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége, ebben az életre nyitottan együtt akarják elérni az emberi élet célját: a Boldogságot. Mindenfajta egyéb - alkalmi, vagy tartós - csoportosulás lehet baráti, élettársi, vagy párkapcsolat, közös háztartás, de nem házasság. Áprilisban az Országgyűlés módosította a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt. Az MKPK nyilatkozata világosan fogalmaz: "Minden olyan kísérlet, amely a házasságon kívüli párkapcsolatokat, beleértve az egyneműek együttélését, a házasság intézményéhez kívánja közelíteni jogi eszközökkel, gyengíti a családok helyzetét, veszélyezteti a fiatalok döntési szabadságát, valamint a felnövekvő gyermekek egészséges fejlődését." A házasság igazságát megkérdőjelezve feleslegessé válik a hűség, értelmetlenek a hosszú távú célok, az egymással törődés, a kapcsolatot csak azért érdemes létesíteni, mert az most éppen az egyén számára hasznosnak látszik. Ha a kapcsolatnak nincsenek távlatos céljai, akkor rá nem kell különösképpen felkészülni sem, ha nem jól alakulnak a dolgok, a kapcsolat felszámolható.

Ahhoz azonban, hogy házasságunkban életünket megfontoltan, tudatosan és visszavonhatatlanul egymásnak ajándékozhassuk, hogy az IGEN szabad és felelős cselekedet legyen, szükséges a testi, lelki és szellemi megalapozás. Megfelelő felkészülés nélkül aligha lesz a házasságkötésnek erős és tartós emberi és keresztény alapja.

Kétféle törekvéssel találkozunk: egyrészt gyengíteni, lebontani igyekeznek a házasság intézményét, másrészt új, helyettesítő intézményeket akarnak létrehozni. Miért gyengíti a házasságot, korlátozza a döntési szabadságot az élettársi kapcsolat jogintézménye?

Az ember az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart (vö. GS 24.), méltósága abban rejlik, hogy Isten az embert önmagához hasonló lényként, azaz személyként "akarja", és akaratát minden egyes ember személyes alkatába beleírja. Létünk nem céltalan, véletlenek összjátékaként alakuló esetlegesség, Isten mindannyiunkat önmagunkért akarja és mindegyiküktől azt várja, hogy akaratát felismerjük, és a magunk akaratává tegyük. Mindegyikünknek sajátos, egyéniségünkre szabott hivatása van, életünk csak akkor teljesedhet ki, ha hivatásunkat felismerjük, és az ebből származó felelősséget vállalva követjük szavát. A házasságra való felkészítés első lépése tehát a hivatás felismerésére és felelős vállalására való nevelés, ez már gyermekkorban kezdődik.

A felkészítés akkor lehet sikeres, ha idejekorán tisztázódik: a szeretet nem csupán egy fellángoló érzelem, hanem magunknak teljesen mások rendelkezésére bocsátása, őszinte készség az ellenszolgáltatás nélküli adásra. A szerelem pedig már nem másokra, hanem egyetlen személyre irányuló szeretet, és akkor teljesedik be, ha végérvényesen feladjuk mindazt a vágyat, szokást, igényt, amely csak a mi javunkat szolgálja, ha az "én" helyére a "mi" lép. Annak azonban, aki a házasságra készül, egyik legnehezebb feladata megtalálni "az igazit". Házastársul nem lehet egy csinos arcot, egy bársonyos hangot, egy biztató karriert, vagy egy káprázatos szellemet választani, csak egy valóságos személyt, akinek múltja és jövője van, akinek sorsa a választottjának sorsával teljesen összefonódik. Bukásra van azonban ítélve az a kapcsolat, melyben két egoizmus kapcsolódik össze. Pedig a fiatalok gyakran érvelnek úgy, hogy "ez most mindkettőnk egyéni érdekeinek megfelel, hát összeköltözünk; ha majd valamelyikünknek nem tetszik, útjaink elválnak".

Mi segített benneteket hivatásotok felismerésében és vállalásában? Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmutatni a másokért való önzetlen fáradozás örömét?

Az ember csak abban a kapcsolatban teljesedhet ki, amely nem csupán ideig-óráig tart. A házasságban két ember életre szóló szövetséget köt, a házasság célja és értelme nem érhető el az élet egy szakaszán. Az, ami néhány év múltán felbomlik, nem is igazi házasság. Jézus is visszautasítja azt a korabeli felfogást, hogy a férj, ha feleségét valamiért már nem tartja a maga számára megfelelőnek, válólevéllel elbocsáthatja (l. Mt. 19, 3-9.) Ez ugyanis azt jelentené, hogy a férj a feleség megkérdezése nélkül, saját kénye-kedve szerint dönthet a házas közösség fenntartásáról, mintha a feleség az ő tulajdona lenne. Jézus arra figyelmeztet, hogy a házasság nem emberi intézmény, Isten alapította és kötötte össze az emberpárt. Isten ajándékozza őket segítőtársul egymásnak, hogy célba érhessenek; hogyan is lehetne ezt az ajándékot egy válással visszautasítani?

Amikor a fiatalok a házasságra készülnek, sok ismeretet kell elsajátítaniuk, meg kell ismerkedniük a társas élet, a helyes kommunikáció, a gazdálkodás alapszabályaival, egészségügyi, nevelési ismeretekre van szükségük, fel kell készülniük a konfliktusok kezelésére. Mindezek megtanulható természetes dogok, még fontosabb azonban a természetfelettiek befogadása. "Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott" (Mt 19, 11), mondta Jézus. A kegyelem, amely képessé tesz Isten rólunk alkotott elképzelését valóra váltani, Isten ajándéka. A felkészítés legfőbb célja, hogy a fiatalok hite megerősödjék és rendíthetetlenné váljék: a házasság szentsége olyan kegyelmi forrás, amely segíti őket a Boldogság felé vezető közös útjukon.

Milyen élményeket őriztek házasságotokra való felkészülésetekről? Hogyan tudjátok tapasztalataitokat átadni a következő nemzedéknek?

A házasság megkötésekor az emberpár nem csak egymásra mond IGEN-t, hanem arra is, hogy elfogadják Isten ajándékát, és a nekik ajándékozott élettel együtt akarnak Hozzá eljutni. A jól felkészített párok teljes szívvel, őszintén és felelősséggel vállalják (nálunk esküvel) a házassági ígéreteket, azt, hogy egymást kölcsönösen szeretve magukat végérvényesen egymásnak ajándékozzák, hogy Isten ajándékaként elfogadják és Krisztus követőjévé nevelik gyermekeiket és hogy közösségük részévé válik a nagyobb közösségnek.

A házasság nem emberi intézmény, de Isten az emberért alapította. Az ember könnyen elronthatja, sikerre csak ketten együtt vihetik és csak akkor, ha meg vannak győződve a szentségi kegyelem mindent legyőző erejéről.

Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele BCs 86, 125-128, 138. pontjait.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.
7. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:27
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2009 május

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!


Május: Férfinak és nőnek teremtette...

A nemek különbözősége az ember ontológiai igazságához tartozik. A férfi és női természet különbözősége révén válhatnak ketten egy testté. Nemét az ember nem kiharcolja magának, hanem létével együtt a Teremtőtől ajándékba kapja. Az a feladata, hogy nemének megfelelő hivatását betöltse. E felelősség alól keres kibúvót az, aki azt állítja, hogy nemét, nemi irányultságát bárki megváltoztathatja, aki azt hirdeti, hogy a nemek pusztán szocio-kulturális hozadékok.

Mostanában naponta többször halljuk: válság van. Válságról írnak az újságok, beszélnek a rádiókban, erről szólnak a televíziós hírek. Szó van gazdasági, erkölcsi, ökológiai válságról, de a válság érinti az oktatásügyet, az egészséggondozást, a kultúrát, sőt az állami és közélet számos területét is. Korunk embere eljutott a Holdra és halálos járványokat számolt fel, néhány óra alatt megkerüli a Földet és cseveghet sok ezer kilométerre lévő barátjával, körülötte azonban válság örvénylik. Maga az ember került válságba, mert sokat-tudásáról azt hiszi, mindent tud, mert megismerve a természetet úgy gondolja, hogy törvényeit átszabhatja, mert önhittségében sorsának, jelenének és jövőjének teljhatalmú ura akar lenni. Boldogságához az hiányzik még, hogy igazán "szabad" legyen, hogy ne akadályozza semmi és senki, hogy azt és úgy tehesse, akkor és azért, mert őneki ez most így tetszik. Szabadsága érdekében függetlenedni akar mindentől és mindenkitől, nem vállal közösséget elődökkel és utódokkal, nem fogad el semmiféle tekintélyt, élete értelme és célja önmaga. És ha ő "más" akar lenni, mint a többi ember, akkor mindenki legyen vele szemben toleráns. Mennyire igaz XVI. Benedek pápa figyelmeztetése: Ha a szabadság és a tolerancia leválik az igazságról, zűrzavar keletkezik mind az egyesekben, mind a társadalom egészében!

Szabadulni akarva azoktól a kötöttségektől és felelősségektől, amelyek az embert férfi vagy női mivolta miatt kötik, egyesek azt vallják, hogy - eltekintve a nyilvánvaló anatómiai különbségektől - az ember nemi hovatartozása nem természeti adottság, hanem az adott helyen kialakult kultúra következménye. Az ember "neme" helyett bevezették a "gender" fogalmát, ezen a férfi vagy női viselkedést, szerepvállalást értik. Szerintük a férfi nem születik férfiasnak, csak a társadalom és kor kényszeríti rá ezt a szerepet; a nőiesség csupán kulturális találmány, a nők azért nőiesek és gyengéd anyák, mert a hatalmat bitorló férfiak ilyen viselkedést várnak el tőlük. A gender-ideológia kiindulópontja az a marxizmus által hirdetett tétel, hogy a monogám házasságban a férj kizsákmányolja feleségét és rabszolgájává teszi, tehát ahhoz, hogy a feleséget felszabadítsuk, a házasságot, mint társadalmi konstrukciót kell megszüntetni. Legyen mindenki szabad, ha a nő nem akarja vállalni az anyai szerepet, ne kényszeríthesse erre senki, saját megfogant, de még meg nem született gyermeke sem (l. "jog" az abortuszhoz); a férfi választhasson olyan "életstílust", amilyet akar (l. azonos neműek élettársi viszonya). A szabadság ilyen félreértelmezése önmaga börtönébe zárja az embert, szembefordítja a többi emberrel, a közösséggel. A keresztény ember ezzel szemben hálát ad a Teremtő ajándékaiért, életéért, neméért, a másik nem iránt érzett szerelemért, azért, hogy férfiként vagy nőként teljesedhet ki és keresheti boldogságát.

Hogyan jellemezhető az igazán férfias férfi és nőies nő? Beszéljétek meg családi, vagy baráti körben: miért tudtok örülni annak, hogy férfinak, illetve nőnek születtetek!

Amikor a gyermek öntudata kezd kialakulni, nem az tudatosul benne, hogy "gyermek", hanem az, hogy kisfiú, vagy kislány. Még se nem férfi, se nem nő, nemi jellegzetességei még igazán ki sem alakultak, kisfiús, vagy kislányos "szerepei" sincsenek még, ilyen viselkedésformákat sem várnak el tőle, mégis határozottan tudja, hogy melyik nemhez tartozik. Csak a mesében fordul elő, hogy a hős "úgy megijedt, hogy azt sem tudta, leány-e vagy fiú". A gender-ideológia szerint azonban a biológiai nem és a nemi szerep, a nemre jellemző viselkedésmód két egymástól független dolog. Az előbbi testi adottság, csak olyan mértékben befolyásolható, amennyire azt az orvostudomány lehetővé teszi, az utóbbi viszont szellemi tulajdonság, elsajátítható, megváltoztatható, kicserélhető függetlenül a testi adottságoktól.

Tudatosítsuk magunkban, családunkban, baráti és rokoni körben, hogy "az emberi személy egyszerre testi és szellemi lény. Az emberben a szellem és az anyag egy természetet alkot. Ez az egység oly mély, hogy a szellemi elvnek köszönhetően, ami a lélek, az anyagi természetű test emberi és élő testté válik és részesedik az istenképmás méltóságában." (KEKK 69) A Biblia úgy beszél az emberről, hogy annak lehet testi vagy lelki megjelölése. Az ember test annyiban, amennyiben sebezhető, alá van vetve a halálnak és az ösztönös vágyaknak. De az ember lélek is, melyet Isten teremtett, ez adja istenképmásságát. "Isten a föld porából alkotta meg az embert; és orrába lehelte az élet leheletét; így lett az ember élőlénnyé" (Ter 2,7). Ösztönösen idegenkedünk a férfias nőktől és a nőies férfiaktól, hiszen az ilyen rendellenesség a test és a lélek harmóniájának hiányáról árulkodik.

Hogyan tudjátok elősegíteni gyermekeitekben nemi identitásuk kialakítását? Hogyan találtok olyan talpig férfi illetve igaz női példaképeket, akiket gyermekeitek elé tudtok állítani?

Akkor tehát, amikor a gender-elmélet külön akarja választani a testi és szellemi nemiséget, az embert megfosztja méltóságának gyökerétől, tagadja, hogy a nemiség a férfi és a nő személyiségéhez tartozik. Arra a tévedésre épít, hogy a nemiség csak testi-anyagi értelemben meghatározott, lelki-szellemi vonatkozását a környezet, a társadalom, vagy akár saját maga kívánalmai szerint bárki cserélgetheti, változtathatja, így bármilyen nemi azonosság kialakítható. Ebből az is következik, hogy az ember szabadon változtathatja szexuális irányultságát, erkölcsi kérdések nem merülnek fel a partnerválasztással kapcsolatban sem. Ha ez igaz lenne, a házasság és család értelmetlen intézménnyé válna, de elenyészne mindaz az érték is, amit a házasság és család az emberiségnek nyújt. Az elmélet hívei odáig mennek, hogy a "gender-jog" megfogalmazását és törvénybe iktatását szorgalmazzák. Amikor pedig tételeiket bizonygatják, súlyosan sértik a szeméremérzetet, szemérem nélkül a testi kapcsolatok elvesztik személyes jellegüket, holott azok csak két emberre tartozó misztériumok.

Hol találkoztok környezetetekben olyan jelenségekkel, amelyek teret nyitnak a gender-elmélet érvényesülésének?

Korunk embere válságban van, de válságát csak tovább mélyíti, ha Teremtőjéről tudomást sem véve tagadja az ember igazságát, vagyis azt, hogy nemisége személyiségéhez tartozik, nem csupán begyakorolt magatartásforma. Az ember boldogságának kulcsa Isten ajándékainak hittel és alázattal való elfogadása. Mi hiszünk egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében!

Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 32., 44., 49. és 89. pontjait!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.

6. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:25
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2009 áprilisában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!

Egészség és emberi méltóság

A fogyasztói társadalom ideálja a fiatal, egészséges, sokat termelő és fogyasztó ember. Az egészség védelmének célja nem lehet csupán a teljesítőképesség fenntartása, hiszen az ember test, lélek és szellem egysége, méltósága nem függ testi állapotától. Az ember közösségi lény, csak egészséges közösségben élve lehet egészséges. A testi és lelki egészség ápolásakor nem hagyható figyelmen kívül az ember a maga teljes igazságában. Korunkban rohamléptekkel fejlődik a biotechnológia, súlyos veszélyeket rejt azonban, ha az erkölcsi szempontokat mellőzik. A bioetikai megfontolások arra figyelmeztetnek, hogy egyes orvosi beavatkozások lehetségesek ugyan, de méltatlanok az Isten-képmás emberhez.

"... és legfőképpen jó egészséget kívánok! Mert fő az egészség!" - halljuk sokszor ünnepi, születésnapi köszöntőkben. Valóban elég a "jó egészség" a boldogsághoz? A közfelfogás szerint egészséges az, akinek nincs semmiféle betegsége, teste ép, szervezete jól működik. A társadalmi-gazdasági élet szempontjából is fontos az egészség, mert minél egészségesebb valaki, annál jobb magán- és közösségi teljesítményre képes, tehát az egészség, mint munkaképesség válik közüggyé. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alapító okiratában, 1946-ban az egészséget, mint az ember teljes fizikai, mentális és társadalmi jól-létét fogalmazza meg, nem csupán betegség, vagy kóros állapot hiányaként. Az okirat hozzáteszi, hogy a lehető legmagasabb fokú egészség az ember egyik legalapvetőbb joga, és ha valamennyi ember egészsége érdekében a nemzetek együttműködnek, az hozzájárul a békéhez. Az 1980-as évek végétől a WHO egyre világosabban utal arra, hogy a fejlődés középponti kérdése az életminőség és az egészség, ezért előnyben kell részesíteni azokat az egészségügyi eljárásokat és programokat, amelyek a fejlődést szolgálják, figyelembe véve az egyes országok egészségügyi és gazdasági helyzetét, vagyis az adott országban rendelkezésre álló forrásokat olyan egészségügyi programokra kell fordítani, amelyek a fejlődést és az életminőséget a leghatékonyabban szolgálják.

Sokszor halljuk: a havi fix meghatározza életszínvonalunkat.
De milyen további tényezők befolyásolják életminőségünket?


Minden egyes ember egyedi lény, aki elidegeníthetetlen személyi jogokkal rendelkezik. Természetes adottsága, hogy egészséges szeretne lenni, ezért elsősorban saját egészségével törődik. A társadalom viszont az embereket a közjó szolgálatába akarja állítani, látszólag személyi jogaik és érdekeik kárára. Egészségük gondozását is a közösség érdekeinek szem előtt tartásával szervezi meg. A kötelező szűrővizsgálatok és védőoltások nem az egyesek egyéni érdekét, hanem a közösséget szolgálják, de ha ezeket pl. anyagi okokból mellőzik, annak kárát látja minden egyes ember. "Az élet és a testi egészség Isten által ránk bízott drága ajándékok. Értelmesen kell róluk gondoskodnunk, figyelembe véve mások és a közjó szükségleteit. Az állampolgárok egészségéről való gondoskodás a társadalom segítségét kívánja, hogy megkaphassák azokat az életfeltételeket, melyek lehetővé teszik a növekedést és az érettség elérését: a táplálékot és ruhát, a lakást, az egészséggondozást, az alapműveltséget, a munkát és szociális gondoskodást." (KEK 2288)

Az egyes emberek és a társadalom közötti harmonikus kapcsolathoz az egészséggondozás terén is fontos a szolidaritás és a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása. Az erre való készséget a gyerekek a családban sajátíthatják el, ahol a beteg, vagy idős családtag érdekében a többiek áldozatot vállalnak, ahol a szülők megtanítják a gyerekeket saját egészségük, sőt életük tiszteletére, óvására. A családi közösség nem csak a testi, hanem a lelki egészségnek is forrása, hiszen az egyén jól-létének nagyon fontos tényezője a kapcsolat a többi emberrel, azok egészségügyi állapotától függetlenül. A lelki dimenzió figyelmen kívül hagyása egy torz emberképhez vezet, amelyben a boldogság forrása kizárólag az egészség. A keresztény ember tudja, hogy "a testi élet és egészség alapvető, de nem abszolút érték" (MKPK Boetikai körlevél, 206.)

Milyen összefüggés van a saját egészségünk gondozása és a társadalom javának szolgálata között? Hogyan lehet a gyerekek figyelmét a beteg és öreg családtagok önzetlen segítésére irányítani?
Milyen veszélyekkel jár a test-kultusz?

Ha a fejlődést az életminőség és az egészség javítása segíti elő, akkor fontos az emberek teljes fizikai, mentális és társadalmi jól-létére törekedni. Ugyanakkor azokra, pl. az idősekre, a fogyatékkal születettekre, akiknél ennek az állapotnak az elérése eleve lehetetlen, nem érdemes költeni, hiszen ez nem szolgálja a fejlődést. Hozzájárul-e a "fejlődéshez", ha egy nyugdíjas beteg meggyógyul és újra munkaképes lesz? Kifejezhető-e pénzben egy-egy egészségügyi beavatkozás eredménye? Az adott országban rendelkezésre álló forrásokra hagyatkozás is súlyos kérdéseket vet fel, hiszen globalizálódó világunkban a járványok sem maradnak a szegény országok határain belül, így ha ott nem tudnak fellépni a járványokkal szemben, a gazdagok is kárát látják. A gazdagok önzése, a szolidaritás elutasítása igen hamar visszaüt. Ne feledjük: az élet előbbre való, mint az életminőség. Az ember méltóságát csúfolja meg, aki anyagi, adminisztratív, vagy bármilyen akadályra hivatkozva megtagadja felebarátjától azt a szolgálatot, amit egészsége érdekében, az élet védelmében tehet. E ponton válik az egészségügy erkölcsi kérdéssé.

Idézzetek fel áldozatos munkát végző, az egész embert szolgáló kiváló orvosokat, ápolókat, asszisztenseket!

Amíg az orvosi beavatkozások a megromlott egészség helyreállítására szorítkoztak, csak olyan erkölcsi kérdések merültek fel, amelyek a kötelességek gondos teljesítését és a megfelelő terápiák helyes megválasztását vizsgálták. A biológiai tudományok mai fejlettsége azonban lehetővé tesz olyan beavatkozásokat is, amelyek megváltozott életállapotokat eredményeznek, az ember személyiségét befolyásolják. Az ember olyan eszközök birtokába került, amelyek látszólag az élet és halál feletti uralmat jelentik. A kutatók egy része elutasít nem csupán minden természetfeletti és teológiai megfontolást, hanem az etikai, erkölcsi szempontokat is. A biotechnológia alkalmazásának jogi szabályozásakor a természetjogi alapoktól eltekintenek és a kérdésekhez igazán nem értő parlamenti képviselőkre bízzák a döntést. Számos szomorú példát látunk: demokratikus testületek többségi határozattal szentesítenek jogot pl. az élet kioltására, az erkölcstelen életmódra, a házas hűség és a szerelem elárulására.

A Szentszék Hittani Kongregációjának a múlt év végén megjelent Dignitas personae (A személy méltósága) kezdetű útmutatása rámutat, hogy a genetikai és az embriókutatások terén követendő egyik legfontosabb alapelv minden emberi lény személyi méltóságának tiszteletben tartása, mégpedig fogantatásától természetes haláláig; a másik pedig az, hogy az emberi élet továbbadásának természetes színtere a házasság és a család, vagyis a házas felek egymás iránti kölcsönös szeretete és önátadása. Így biztosítható a felelős hozzáállás a világra jövő emberi lény méltóságának tiszteletben tartásához. (l. Dignitas personae 1. és 6.) A génterápia két válfaja közül az ún. szomatikus génterápia erkölcsileg elfogadható, mert egy konkrét személy adott betegségén hivatott segíteni, de nem módosítja öröklődő génállományát. Ellenben az ún. csírasejtes génterápia (ami az ivarsejtek módosításával jár) nem megengedhető a következő generációkra gyakorolt előre nem látható hatásai miatt. Nem megengedhetőek továbbá az olyan genetikai mesterkedések, amelyek különféle kívánalmaknak megfelelően "feljavítani" törekszenek a születendő gyermek tulajdonságait (eugenetika). Az ilyen manipulációk során az ember a teremtő Isten helyébe akar lépni, egy újfajta embert akar "teremteni". (l. Dignitas personae 25-27.)

Hiba lenne minden új, az életet, egészséget és gyógyítást elősegítő eljárást egyöntetűen elutasítani arra hivatkozva, hogy az évszázados hagyománnyal ellenkeznek, de ugyanolyan hiba lenne szabadjára engedni mindazt, amit napjainkban meg lehet tenni. Ésszerű, tárgyilagos párbeszédre van szükség elismerve az antropológia és ismeretelmélet tudományos eredményeit és tiszteletben tartva a demokrácia határait. Eközben sohasem szabad elfelejteni, hogy a középpontban az Isten-képmás ember áll, sem hatalmi, sem anyagi szempontok nem szoríthatják őt a háttérbe.

Tudsz-e olyan esetről, ahol az érintetteknek volt bátorsága kitartani a megfogant ember méltósága mellett?

Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 16., 73. és 74. pontjait!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke



A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.
5. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:22
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2009 márciusában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!


A gyermek jogai

Legtöbbször úgy tárgyalják a gyermekek jogait, mintha a gyermek teljesen önálló, fejlődésében a környezettől független lény lenne, ugyanakkor ezeknek a jogoknak az érvényesüléséért a családot teszik felelőssé. A gyermek már születése előtt is hordozza Isten képmását, ez adja meg méltóságát. Jogait fogantatásának pillanatától a szülők védelmezhetik leghatékonyabban. Minden gyermeknek joga van szerető szülőkre, és ahhoz, hogy szeretetben működő családban növekedjék és fejlődjék. A társadalom akkor járul hozzá a gyermeki jogok érvényre jutásához, ha megerősíti a családot, és támogatja feladatainak ellátásában.

"Amit Jancsi nem tanul meg, azt János sem fogja tudni." - tartja a közmondás. János munkája, világnézete, életfelfogása, kapcsolatai fogják meghatározni a jövő társadalmát. Ha Jancsi nem tanulhat, ha nem alakul ki benne a jó és a rossz, az igaz és a hamis közötti megkülönböztetés képessége, ha nem sajátítja el az értékek helyes rendjét, Jánosként a társadalomnak nem lesz értékes tagja, az ilyen Jánosokból pedig a farkasok társadalma fog kialakulni. Hiába fürösztjük Jancsit tejbe-vajba, hiába adunk meg neki minden földi jót, ha nem csodálkozhat rá a természetfeletti valóságra, nem tud majd felnőttként elindulni az Örök Haza felé. De Jancsit nem csak tanítani és nevelni kell, hanem meg kell óvni korántsem tökéletes társadalmunk számos káros hatásától. Jancsi és testvérei védelemre szorulnak azokkal szemben, akik őket a maguk önző céljaira akarják kihasználni, mit sem törődve azzal, hogy milyen felnőttekké fognak válni. A korán munkára kényszerített kisgyerek nem ismeri meg az alkotó munka szépségét, felnőve könnyen válik beszélő robottá. Az élvezeteket gátlástalanul hajszólók nem kímélik a gyermekeket sem, akik így érzelmileg kiégett, örömöt semmiben nem találó felnőtté válnak. Bármilyen okból veszti el egy gyermek a családi hátteret, az "utcán" több rossz hatás éri, mint jó. Az ilyen gyermekek különleges figyelmet érdemelnek, különösen, ha valamiben fogyatékosak.

Hogyan tudjátok gyermekeiteket védeni a kívülről jövő káros hatásoktól?
Milyen szerepet játszott fejlődésetekben egy-egy kiemelkedő közösség hatása?

Az 1948. év decemberében kihirdetett Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában az ENSZ összefoglalja álláspontját a minden embert megillető alapvető jogokról, de nem veszi kellően tekintetbe a gyermekek jogait. Ezért hosszú előkészítő munka után 1989 novemberében az ENSZ elfogadta az Egyezményt a Gyermek Jogairól, ezt azóta a világ csaknem valamennyi országa, köztük Magyarország is, megerősítette. Az Egyezmény alapelve, hogy "a gyermeket érintő döntésekben a gyermek mindenek felett álló érdekét kell figyelembe venni". Nem ismerek olyan szülőket, akik ne így gondolkoznának, gyermekeiknek mindannyian csak jót akarnak. Sokszor mégis nehéz eldönteni, mi is áll igazán a gyermek érdekében. A családi közösségben sokféle érdeket kell összeegyeztetni, a család egészének jól-léte alkalmazkodást, lemondást, áldozatok vállalását is megköveteli. Ha a gyermeket önálló és a családtól független egyedként kezeljük, csak a jogalany jogaira és a fogyasztó materiális érdekeire figyelünk, maga is önzővé válik, felnőttként sem fog a mások javáért dolgozni.

Az Egyezmény hangsúlyozza, hogy tiszteletben tartandók "a szülők vagy - a helyi szokásoknak megfelelően - a nagycsalád vagy a közösség, vagy más, a gyermekért törvényesen felelős személyek felelőssége, jogai és kötelességei". Magyarországon hagyomány a család szeretete, felmérések mutatják, hogy a fiatalok többsége ma is házasságra épülő családban szeretne élni. Nálunk tehát a "helyi szokásnak" a család, a szülők és a gyerekek közössége felel meg. A szülők "felelősségükről főként egy olyan család megteremtésével tesznek tanúságot, amelyben a gyengédség, a megbocsátás, a tisztelet, a hűség és az ingyenes szolgálat magától értetődik. A család az erényekre nevelés alkalmas helye. Ez megkívánja az önmegtagadás, a helyes ítélet és az önuralom - melyek minden igazi szabadság föltételei - begyakorlását. A szülők tanítsák meg gyermekeiket arra, hogy képesek legyenek alárendelni az anyagi és természetes dolgokat a belső és lelki értékeknek". (KEK 2223) Amikor tiszteletben tartjuk a család felelősségét, jogait és kötelességeit, nem csupán a családokat, hanem az egész társadalom javát szolgáljuk.

Mit tanácsolnátok azoknak az elválni készülő szülőknek, akik úgy gondolják, jobb a gyerekeknek is, ha nem élnek állandó feszültségben, ezért inkább elválnak? Hogyan lehet rangsorba állítani a testvérek esetlegesen ellentétes érdekeit?

Az Egyezmény felhívja a figyelmet: "A gyermeknek joga van ahhoz, hogy ne válasszák el szüleitől, kivéve, ha ez az elválasztás a gyermek mindenek felett álló érdekében szükséges, és akkor is bírósági eljárással." Szomorú és tragikus helyzet, ha a gyereket saját szüleitől kell megvédeni. A legtöbb esetben célravezetőbb azonban a család egészének a gyógyítása, és nem a szétszakítása. A családok, a társadalom közös érdeke a stabilitás, a szétszakított családok tagjainak sorsa legtöbbször további szenvedés és csalódás. A család egységét, nevelési felelősségét, jogait és kötelességeit sérti meg az iskola, ha a gyermek személyiségi jogaira hivatkozva a szülőket nem tájékoztatja fiuk vagy lányuk súlyosabb botlásáról, pl. kábítószeres, vagy szexuális kalandjáról.

"A gyermeket meg kell védeni a nemi kizsákmányolás és nemi erőszak minden formájától, a gyermek nem kizsákmányolható prostitúció vagy más törvénytelen nemi tevékenységek, pornográf jellegű műsorok vagy anyagok elkészítése céljára."- írja az Egyezmény. A Katekizmus erről így ír: "A tisztaság kiemelkedően személyes feladat, de kulturális erőfeszítést is igényel, ugyanis az emberi személy tökéletesedése és a társadalom fejlődése kölcsönösen összefüggenek. A tisztaság föltételezi a személy jogainak tiszteletben tartását, különösen azt a jogát, hogy olyan tájékoztatást és nevelést kapjon, amely tiszteli az emberi élet erkölcsi és spirituális dimenzióit." (KEK 2344)

Tanúi vagyunk azonban egy kampánynak, amelynek célja a gyermekek korai szexuális életre buzdítása, szexuális identitásuk megzavarása, mindenfajta erkölcsi alap fellazítása. Hivatkoznak a gyermek szabadsághoz való jogára, az embernek a hagyományok béklyóitól való felszabadítására. Egyes államok már törvényben kötelezik az iskolákat az ilyen kampányok támogatására, noha ezek a törvények ellentétben állnak a Gyermek Jogairól szóló egyezménnyel. A halál kultúrájának támadásával állunk szemben. "A jó és a rossz, a halál és az élet, a halál kultúrája és az élet kultúrája közti hatalmas és drámai összeütközés ... kellős közepében állunk: részesei vagyunk valamennyien, azzal a lerázhatatlan felelősséggel, hogy föltétlenül az élet javára kell választanunk." (II. János Pál pápa: Evangelium Vitae 28)

Hol látod környezetedben a "halál kultúrájának támadásait"? Hogyan tudjuk gyermekeinket felkészíteni az erkölcstelen magatartást propagáló kampányok elutasítására?

Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 2.4. A család mint termékeny közösség c. fejezetének 80-87 pontjait!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.
4. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:20
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2009 februárjában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!

A házasság tartós életszövetség

Változó világunkban sok minden átalakul, megújul, vagy eltűnik. Az azonban, hogy megjelentek olyan társ-kapcsolatok, melyeket korábban a társadalom nem ismert el, nem jelenti azt, hogy ezeket újfajta családmodelleknek tekinthetjük. Mindaz, ami eltér az eredeti modelltől, melyben egy férfi és egy nő életre szóló, szabad és kölcsönös önelajándékozásából termékeny közösség jön létre, csorbítja társadalmi hatékonyságát és akadályozza az egyének kiteljesedését. A kölcsönösség azonban nem vezethet sem a nemek különbözőségének tagadásához, sem az egyik, vagy másik nem szerepének túlértékeléséhez.

A hideg téli napokon megdöbbentő látványt nyújtanak a város utcáin a hajléktalanok. Tétlenül és cél nélkül dideregnek, nincs hova hazamenniük, senki sem várja őket, hogy élményeiket, gondjaikat és örömeiket megoszthassák velük. Vajon azoknak, akik jólöltözötten elsietnek mellettük, mind van igazi otthonuk? Biztosak lehetnek-e abban, hogy szerető emberek várják őket, hogy feltárhassák érzelmeiket, hogy vannak, akik meghallgatják őket, akiknek elmondhatják, mi foglalkoztatja őket? És ha ma van is ilyen hajlékuk, bízhatnak-e abban, hogy ez most már mindig így lesz, hogy otthonuk élethossziglan osztályrészük lesz? El vannak-e ők maguk úgy köteleződve, hogy bármilyen körülmények között számíthatnak rájuk azok, akik most szeretettel várják haza őket?

Amikor két ember kimondja az "igent", életük új távlatot nyer. Nem egymásnak, hanem egymásra mondanak igent, arra, hogy mostantól már nem az "én", hanem a "mi" gondolataik középpontja. Akik a házasságban véglegesen elköteleződnek egymás mellett, azoknak a kapcsolatát nem ingathatja meg sem gazdagság vagy szegénység, sem hatalom vagy karrier, sem betegség vagy életkor. Eleve kudarcra van ítélve az a házasság, amelyet a házasulandók feltételekhez kötött szerződéses viszonynak fognak fel, és nem két személy közötti végleges egybefonódásának, a másik boldoggá tételére kötött szövetségnek. "Két önzés titkos párbaja / Minden egyéb; / Én többet kérek: azt, hogy a / Sorsomnak alkatrésze légy." (Szabó Lőrinc: Semmiért egészen) Az ilyen házasságból kibontakozó család otthona lesz azután az a békés, meleg hajlék, ahová jó hazaérkezni, ahol a nap feszültségei feloldódnak, ahonnan élet és boldogság fakad.

Mit tudtok tenni a rokoni, baráti körben jelenlévő "lelki hajléktalanokért"? Mi jellemzi az igazi otthont? Milyen többletet jelent a szövetség a szerződéshez képest?

Modern korunk nagy tévedése, hogy egy-egy házasság sikertelenségéért magát a házasság intézményét okolják. A kudarcos házasságban élők szívesen elfogadják ezt a nézetet, hiszen így elhárítják maguktól a felelősséget, nem ők hibáztak el valamit, hanem egy rossz intézmény hibájának kárvallottai. Azt tanácsolják: ne ragaszkodjunk az "elavult" családmodellhez, ha nem jól érezzük magunkat jelenlegi családi körülményeink között, váltsunk bátran, annyi új lehetőség kínálkozik. Arról már kevés szó esik, hogy egy-egy család felbomlása nem csupán a férj, vagy a feleség szabadulását jelenti megunt kapcsolatától, hanem szenvedést és bizonytalanságot jelent minden érintettnek, legfőképpen a gyerekeknek. Életre szóló sérülések ezek, amelyek megnehezítik a későbbi párválasztást és elköteleződést. Milyen apakép alakulhat ki egy olyan kisfiúban, aki már a harmadik "apukájától" kér zsebpénzt? Milyen anya lesz abból a kislányból, akinek anyukája úgy véli, jobb, ha ő egyedül neveli, és nem tűr meg otthon férfit, férjről pedig hallani sem akar. Hogyan érvényesülhet a családi szolidaritás ott, ahol a feleség telefonon hívja haza a férjét, mert "a te fiaid és az én fiaim verik a mi gyerekeinket"? Valamennyi "új" családmodell az individualista szemlélet jegyeit hordozza magán: azt teszem, ami nekem jó, ami most érdekeimet szolgálja. Ezek az életformák tovább mélyítik a házasság és a család "válságát", általuk fokozódik a társadalom szétesettsége és atomizálódása. Az életet, a jövőt azonban csak az a családmodell szolgálja, amely egy férfi és egy nő életre szóló, szabad és kölcsönös önelajándékozására épül.

Sok esetben az érintettek önhibájukon kívül kerültek segítségre szoruló helyzetbe. Ha egy fiatal, kisgyerekes apa, vagy anya megözvegyül, szükség van a pótszülőre, ha egy házaspárnak nem lehet saját gyereke, örökbe fogadhat több gyereket, akik nem vér szerinti testvérek, mégis egy családot alkotnak. Azok is segítségre szorulnak azonban, akik eltévesztették a helyes irányt, ahogy mondani szokták: elrontották a házasságukat. A sérült és csonka családokban nagy a veszélye, hogy a gyerekek is sérülnek, és segítség nélkül képtelenek lesznek egészséges családi életre. Őértük is felelős az egyházi és a világi közösség. Különös gonddal forduljunk az elvált és újraházasodott párok felé. Gyakori, hogy ők vágynak a boldog családi életre, előző házasságuk kudarcából tanulni szeretnének, és szeretnék gyerekeiket megóvni a hasonló kudarcoktól. Közeledjünk hozzájuk szeretettel, nyújtsunk nekik segítséget, fogadjuk be őket közösségeinkbe, hogy életvitelük minél jobban közeledjen a keresztény családi élethez.

A környezetetekben lévő sérült, csonka családoknak hogyan tudjátok a keresztény családideál szépségét, boldogító voltát megmutatni?

Ahhoz, hogy a házasulandó felek életre szóló szövetséget kössenek, hogy őszintén és véglegesen elköteleződjenek egymásnak, személyiségüknek érettnek kell lennie. Ehhez viszont biztos azonosságtudattal kell rendelkezniük. Hogyan is vállalhatná örömmel a páros életet az, aki bizonytalan női, vagy férfi hivatását illetően, aki olyan területen szeretne bizonyítani, amelyen nem rendelkezik természetes adottságokkal? A férfi és a nő egyaránt különleges méltóságú, hiszen mindketten Isten képmására teremtettek, egyenrangúak, de nem egyformák, hivatásuk is különböző. Amikor a házasságban egymásnak elajándékozzák magukat, nem szűnnek meg nők, vagy férfiak lenni, sőt, éppen a házasság által teljesedik ki személyiségük, férfiúi, ill. női mivoltuk. De ki "viselje a kalapot", ki legyen a családban a "főnök"? Nem tesz jót a házasságnak, a család is megsínyli, ha a házaspár a vezető szerepért vetélkedik. Az egymásnak elkötelezett házasok, akik valóban eggyé váltak, minden döntésüket közösen hozzák meg, igazán meg se tudják mondani, melyiküké a vezető szerep. Olyan esetekben pedig, amikor nincs mód megbeszélni egy ügyet, tudják, hogy a másik milyen megoldást javasolna. "Házasságunk az első közösen elfogyasztott fagylalttal kezdődött és az első titokban vásárolt csomag cukorkán bukott meg" mondta egy szomorú férfi felbomlott házasságáról.

Patriarchátus vagy matriarchátus? Történészek, szociológusok vitatkoznak: melyik volt előbb, mikor melyik szolgálta (volna) jobban a társadalmi fejlődést, mi módon járult hozzá a házasság válságba jutásához az egyik vagy másik forma. Jézus világos és egyértelmű választ ad a kérdésre: "Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, `férfinak és nőnek alkotta őket'? (Ter 1,27) És így szólt: `Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz' (Ter 2,24). Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza." (Mt 19, 4-6)

Miért jó az, hogy a férfi és a nő nem egyforma, noha egyenrangú? Hogyan tudjátok támogatni gyermekeiteket nemi identitástudatuk kialakulásában?

Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT c. körlevelének 2.3 A házasság mint tartós életszövetség c. fejezetét!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke



A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.
3. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:16
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2009 januárjában


Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!

A család, mint személyes közösség

A házasság és a család személyes ügy, és nem egyének magánügye, hanem része a társadalmi közjónak. Nem romantikus kuckó, ahová a világ zajától és zavaraiból elmenekülhetünk, hanem a személyek kibontakozásának, az egész társadalmat építő emberek formálódásának helye. Benne nem csak a személyek, hanem a társadalom és az Egyház jövője is épül. A család az igazság és a jóakaratú szeretet helye, lehetővé teszi, hogy az ember természetének megfelelően megnyíljon a másik ember számára és ez által "többé váljék".

Kínában, a Kr. e. 4. században Mong Dzi (latinosan Mencius) filozófus azt tanította, hogy a világbirodalom az egyes államokban gyökeredzik, az államok viszont a családokban; a családok pedig a személyekre alapulnak. A birodalom nagysága, ereje és hatalma azon áll vagy bukik, hogy milyenek a birodalom államai, az államok olyanok, amilyenek benne a családok, a családok minősége pedig az azokat alkotó személyeken múlik. A görög filozófusok csoportja úgy látta, a társadalmat a család tartja lendületben, mert a család a férfi és nő tartós kapcsolatára épülő természetes termékeny közösség. Szent Ágoston (354-430) a családot a társadalom "ültetvényének" nevezte. A 19. században azután megjelent az a marxista gondolat, amely szerint a társadalmat az egyedek alkotják, a család csak korlátozza őket a társadalom javára való szabad kibontakozásukban.

Az ember közösségi lény, önmagában, magára hagyatva nem tud boldogulni. Ha a társadalom egyedekből állna, és az egyedek között nem lennének sem személyes kapcsolatok, sem tettekre serkentő különbségek, az élet megállna, a társadalom elvesztené hajtó erejét. Gondoljunk csak egy iskolai osztályra: ha a gyerekek között nem alakulnának ki barátságok, ha nem motiválná őket a többiek teljesítménye, senki sem érezné úgy, hogy érdemes ebbe az osztályba járnia. Az atomizálódott társadalomban nem jó élni.

Mi jellemzi a jó közösséget? Rendkívüli helyzetekben a társadalom működése nem hatékony, ilyenkor segíthetnek a családok. Mondjatok erre példákat!

Minden ember egyedi, önálló, megismételhetetlen. Magát meg akarja ismerni, önmaga kibontakoztatására törekszik. Amikor a gyermek öntudata kezd kialakulni, kisfiúnak, vagy kislánynak ismeri meg magát, majd kezdi felfedezni nemének megfelelő hivatását. Harmonikus fejlődésének legjobb, legbiztonságosabb helye a család. Igaza van Mong Dzi-nek, miszerint a családok olyanok, amilyenek a családtagok, de ennek fordítottja is igaz: a gyermekek fejlődését, személyiségük kialakulását döntő mértékben befolyásolja családjuk. A családban sajátítható el az önzetlen áldozatkészség, az odaadó, másokra figyelő szeretet, ott tapasztalható meg a másoknak való örömszerzés öröme.

Egy kiváló pedagógus mondta, hogy ha egy számára új osztályba belép, és a tanulókkal kezd megismerkedni, anélkül, hogy arról szó esne, ki milyen családból jött, biztonsággal ki tudja választani azokat a gyerekeket, akik stabil, harmonikus családi környezetből érkeztek. Ezek a gyerekek talpraesettebbek, készségesebbek, nyitottabbak, öntudatuk, önismeretük fejlettebb, és határozott elképzeléseik vannak a jövőről. Valószínű, hogy az ilyen gyerekeknek a szülei sohasem mondták, hogy "te Isten képmása vagy, és ezért különleges méltósággal bírsz," de tisztelettel és szeretetettel fogadták, hiszen Isten saját képmásával ajándékozta meg őket.

Kedves szülők! Legyünk tudatában emberi méltóságunknak, hogy Isten mindnyájunkat a maga képére és hasonlatosságára teremtette (vö. Ter. 1, 27)! Fedezzük fel egymásban és gyermekeinkben az Isten-képmás igazságát és szépségét, segítsük kibontakozni mindazt a jót, amit a Teremtő mindegyikőnkbe beleálmodott!

Gyerekeiteknek, unokáitoknak hogyan tudjátok megmagyarázni, hogy kistestvéreik, óvodástársaik is Isten képmásai?

A társadalmat egyének sokaságának tekintő gondolatnak a folytatása az a korunkban gyakran jelentkező hamis állítás, hogy a család és a házasság a magánszférába tartozik, mindenkinek magánügye, hogy milyen életformát választ. A gazdaság kollektivizálásával és a gyermekek nevelésének állami kézbe helyezésével a Szovjetunió feleslegessé és ez által magánüggyé akarta tenni a házasságot és a családot, a náci Németországban a gyermekeket a szülőktől eltávolítva az állam hűséges kiszolgálóivá akarták nevelni, ugyancsak magánüggyé nyilvánítva a házasságot és családot. A káros és tragikus következményeket ismerjük: a családok társadalomformáló szerepének korlátozása és tagadása magának a társadalomnak a széteséséhez vezet. Hasonló károkat okoz a házasságnak két személy szerződéses viszonyává való degradálása is. Ebben az esetben a szerződő felek határozzák meg, hogy milyen feltételekkel és meddig akarnak együtt maradni; szó sincs hűségről, egymásnak való feltétel nélküli elkötelezettségről, a termékenységre irányultságról.

Másképp, de ugyancsak magánüggyé teszi a házasságot az individualizmus. Ha mindenkinek csak addig terjed a felelőssége, ameddig saját érdekeit szolgálja, ha a családot nem egységként tekintjük, hanem egyének csoportosulásának, akkor megszűnik a családi kapcsolatok értéke, és mindenki csak addig tart a családdal, amíg az neki jó és tetszik. Szokták azt is hangoztatni, hogy a család, az otthon egy menedékhely, ahová a világ zűrzavarai elől elmenekülhetünk, csak magunkkal törődve megnyugodhatunk, elpihenhetünk. Az ilyen család korántsem stabil, hiszen a legkisebb zavar esetén nem nyújtja a kívánt menedéket és nyugalmat, a férj "kénytelen" elhagyni a családot, mert pl. a gyereksírás miatt nincs meg a neki kijáró nyugalom. Akik így tekintenek a családi életre, azok lemondanak arról a szerepről, amit Isten a családnak szánt: "Szaporodjatok, sokasítsátok be a földet, hajtsátok uralmatok alá a természetet!" (vö. Ter 1, 28-30) Vállaljuk társadalmi felelősségünket, nem élhetünk csak a magunk kénye kedve szerint! Vállaljuk az áldozatokat, a küzdelmeket, a boldogság csak önmagunk odaajándékozása árán lesz osztályrészünk!

A család személyes ügy, de nem magánügy sem az társadalom, sem az Egyház nézőpontjából. A pasztoráció nem irányulhat csupán egyesek egyéni evangelizálására, a közösséget, Isten országát kell építenünk. Ez az Ország nem egymástól független egyedekből épül, hanem kapcsolatokkal rendelkező személyekből, a legtermékenyebb kapcsolat pedig a család. Ne feledjük: egyházközségeink olyanok, amilyenek az azt alkotó családok.

Amikor a társadalom magánügyként kezeli a házasságot és családot, felmenti magát és a családokat a szolidaritás elvének tiszteletben tartásától: "Boldoguljon mindenki, ahogy tud és akar, hiszen maga választotta azt az életformát, amelyben él." Másrészt azoknak a feladatoknak az "államosítása", amelyeket a családban lehet leghatékonyabban megoldani, a szubszidiaritás elvének megsértését jelentik. A két elv együttes megsértése sem ritka: ha az állam úgy akar takarékoskodni, hogy megrövidíti a kisgyermekes családoknak járó juttatásokat, az anyákat munkába, a kicsiket meg bölcsödébe kényszeríti, vét mind a szubszidiaritás, mind pedig a szolidaritás elve ellen. Az sem szerencsés, ha szabályozni akarják, hogy a családok hogyan egyeztessék össze a munkahelyi és a családi feladataikat. Hadd döntse ezt el minden család maga a legjobb belátása szerint!

Milyen tényezők sodorják a fiatalokat a mai világban a "szingli" életforma felé? Milyen érvekkel tudjátok helyes irányba terelni gyerekeiteket? Idézzetek fel eseteket, amelyekben a családok nekik nem megfelelő megoldásokat voltak kénytelenek elfogadni?

Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevelének 2.2. A család mint személyes közösség c. fejezetét!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

2. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:15
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
ÚJÉVI LEVÉL A CSALÁDOKHOZ

A 2008-as esztendő, a Biblia éve lassan befejeződik. Készülünk a Biblia évének január elsejei ünnepélyes lezárásra, amelyre a Budapesti Szent Család templomban, (Bp. VI. Szondi u. 67) az esti 6 órai szentmise keretében kerül sor. Ekkor hirdetjük ki az Új Ember Kiadó, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a MAKACS közös szentírásolvasó pontszerző játékának eredményét is, és adjuk át a díjakat a nyerteseknek. Leveleinkre egyre több reflexió érkezik. Öröm számomra, hogy házas és családcsoportjaink közül sokan szívesen választják beszélgetéseik vezérfonalául leveleinket. Most, hogy sorozatunk ötödik éve fejeződik be, köszönetet mondok mindazoknak, akik a terjesztésében segítségünkre voltak, elsősorban az Új Ember főszerkesztőjének, Dr. Papp Tamás atyának azért, hogy hónapról hónapra késedelem nélkül eljuthatnak gondolataink az olvasókhoz, így családcsoportjaink megbízhatóan számíthatnak azokra.

A mögöttünk lévő esztendőben hármas jubileumot ünnepeltünk: 40 éve adta ki VI. Pál pápa Humanae Vitae című enciklikáját, védve a házastársi szerelmet attól, hogy áruvá, fogyasztási cikké fokozzák le. 25 éve jelent meg a Család Pápai Tanácsának dokumentuma, a Családjogi Charta, amely összefoglalja a család társadalmi szerepének betöltéséhez szükséges alapvető jogokat, és 20 éves II. János Pál pápa Mulieris Dignitatem című apostoli levele a nők méltóságáról és hivatásáról. A jubileumi év eltelt, de ezeket a dokumentumokat nem tehetjük vissza könyvespolcainkra, újra és újra olvasnunk kell őket, hisz tartalmuk egyre aktuálisabb. Fontos, hogy az Egyház tanításának fényében értékeljük a jogalkotás újabb fejleményeit, tegyük helyére a női méltóság és egyenjogúság kérdését, és tudjunk igen-t mondani egymásra és az életre. Formálódjék ezek nyomán, alakuljon ezek szellemében lelkiismeretünk és mindennapi életünk.

Az idei év ad-limina látogatásán a Család Pápai Tanácsában sok szó esett a Család Tanács gondozásában megjelent és már több nyelvre lefordított Családlexikonról. Már megkezdődtek a magyar kiadás munkálatai, reméljük, hamarosan megjelenhet. A Családlexikon megjelenése fontos esemény a világegyház életében, mert rendet igyekszik teremteni a fogalmak, szakkifejezések, a családot, házasságot és életet érintő szabályozások között. A házasságon alapuló család marginalizálása sokféle eszközzel történik, többek között épp a hazasággal kapcsolatos fogalmak tartalmi meghamisításával, új fogalmak bevezetésével (reprodukciós egészségvédelem, gender, stb.). Egyre többször tüntetnek fel jognak olyan cselekedeteket, amelyeknek nincsen erkölcsi alapja, ugyanakkor különböző módszerekkel megnyirbálják az élethez való jogot.

Az idei évben ismét jubileumot ünnepelünk: tíz évvel ezelőtt jelent meg az MKPK Boldogabb Családért c körlevele. Adatai bizonyára sok esetben revízióra szorulnak, de üzenete korántsem halványult el. Tegyük az idei évben lelki napok, egyházközségi, egyházmegyei családnapok témájává a körlevél megbeszélését átgondolását.

2009. évi Hívom a Családokat rovatunkban egyszerre szeretnénk figyelni a Vatikán által megjelentetett Családlexikonra, valamint a Boldogabb Családért c. körlevelünkre. Havi mottóinkat a két említett műből vesszük. Ugyanakkor leveleinkben fokozott figyelmet szentelünk a család társadalmi felelősségének. II. János Pál pápa nyomán ismételten hangsúlyozzuk: a család evangelizált és evangelizáló közösség, személyes ügy, de nem magánügy. A család közügy, a család maga is felelős azért, hogy családbarát közegben élhessen.

Sokszor kesergünk a hazánkban, sőt az Európában jelenlévő válság-jelenségek miatt. Már-már úgy látszik, mintha minden rossz irányba tartana. Egy lelkigyakorlaton Szentmártoni Mihály SJ példaként állította elénk Szent János apostolt, aki nézte a Betlehemi Gyermeket és látta az Örök Igét, nézte az üres sírt és látta a Feltámadottat, nézte a csillagos eget és látta a Mennyei Jeruzsálemet, amely szép volt, mint a vőlegénynek felékesített mennyasszony (vö. Jel 19.). Arra buzdított, hogy tanuljunk meg a jánosi látás szerint gondolkodni és élni, lássuk meg a felszín mögött az igazat, a szépet, a jót. Rómában az ad-limina látogatáson is figyelmeztettek bennünket, ha mindig csak a krízisről beszélünk, mi magunk járulunk hozzá a krízis elmélyüléséhez. Lássuk meg, mennyi nagyszerű kezdeményezés van társadalmunkban, az Egyház életében, milyen sok fiatal készül komolyan a keresztény családideál megvalósítására. A Szentlélek szüntelenül munkálkodik, akkor is, amikor a krízisek miatt hajlamosak vagyunk reményünket elveszíteni.

Családok nélkül nincs a társadalomnak jövője. Minél egészségesebbek a családok, annál gazdagabb lesz a társadalom. A Család a keresztényi és emberi értékek iskolája, ez a Családok VI. Világtalálkozójának (Mexikó, 2009. Január 13-18) témája. A Világtalálkozóra felkészítő katekézisek anyagát jelentettük meg az Új Ember aug. 17-i számának mellékleteként, olvasható a Családbizottság honlapján (www.katcsal.hu) is. Beszélgetéseitekhez fontos segítség lehet ez az anyag, szívesen ajánlom a családok, család-csoportok, baráti körök figyelmébe.

Kedves családok! Hívlak benneteket, örüljünk fiataljaink tiszta, szép szerelmének, az életre nyitott házasságra alapított, boldog családoknak. Örüljünk annak, ha egy-egy krízisbe jutott házasság képes újra kezdeni. Örüljünk azoknak a családoknak, ahol a három nemzedék harmóniában egymásra épül. Örüljünk az Egyházunkban is jelenlévő, családokat erősítő megújulási mozgalmaknak és különböző kezdeményezéseknek. Most, amikor súlyos szociális és erkölcsi válsággal küszködik nemzetünk és tágabb világunk is, amikor a törvények egyre inkább leválnak az erkölcsről, nagyon fontos, hogy tudjunk egyszerűen, egymásra figyelően élni, és határozott, világos szavakkal tanúságot tenni a keresztény házasság és család eszményről.

Havi leveleink témái:

Január: A család, mint személyes közösség


A házasság és a család személyes ügy, és nem egyének magánügye, hanem része a társadalmi közjónak. Nem romantikus kuckó, ahová a világ zajától és zavaraiból elmenekülhetünk, hanem a személyek kibontakozásának, az egész társadalmat építő emberek formálódásának helye. Benne nem csak a személyek, hanem a társadalom és az Egyház jövője is épül. A család az igazság és a jóakaratú szeretet helye, lehetővé teszi, hogy az ember természetének megfelelően megnyíljon a másik ember számára és ez által "többé váljék".

Február: A házasság tartós életszövetség

Váltózó világunkban sok minden átalakul, megújul, vagy eltűnik. Az azonban, hogy megjelentek olyan társ-kapcsolatok, melyeket korábban a társadalom nem ismert el, nem jelenti azt, hogy ezeket újfajta családmodelleknek tekinthetjük. Mindaz, ami eltér az eredeti modelltől, melyben egy férfi és egy nő életre szóló, szabad és kölcsönös önelajándékozásából termékeny közösség jön létre, csorbítja társadalmi hatékonyságát és akadályozza az egyének kiteljesedését. A kölcsönösség azonban nem vezethet sem a nemek különbözőségének tagadásához, sem az egyik, vagy másik nem szerepének túlértékeléséhez.

Március: A gyermek jogai

Legtöbbször úgy tárgyalják a gyermekek jogait, mintha a gyermek teljesen önálló, fejlődésében a környezettől független lény lenne, ugyanakkor ezeknek a jogoknak az érvényesüléséért a családot teszik felelőssé. A gyermek már születése előtt is hordozza Isten képmását, ez adja meg méltóságát. Jogait fogantatásának pillanatától a szülők védelmezhetik leghatékonyabban. Minden gyermeknek joga van szeretető szülőkre, és ahhoz, hogy szeretetben működő családban növekedjék és fejlődjék. A társadalom akkor járul hozzá a gyermeki jogok érvényre jutásához, ha megerősíti a családot, és támogatja feladatainak ellátásában.

Április: Egészség és emberi méltóság

A fogyasztói társadalom ideálja a fiatal, egészséges, sokat termelő és fogyasztó ember. Az egészség védelmének célja nem lehet csupán a teljesítőképesség fenntartása, hiszen az ember test, lélek és szellem egysége, méltósága nem függ testi állapotától. Az ember közösségi lény, csak egészséges közösségben élve lehet egészséges. A testi és lelki egészség ápolásakor nem hagyható figyelmen kívül az ember a maga teljes igazságában. Korunkban rohamléptekkel fejlődik a biotechnológia, súlyos veszélyeket rejt azonban, ha az erkölcsi szempontokat mellőzik. A bioetikai megfontolások arra figyelmeztetnek, hogy egyes orvosi beavatkozások lehetségesek ugyan, de méltatlanok az Isten-képmás emberhez.

Május: Férfinak és nőnek teremtette...

A nemek különbözősége az ember ontológiai igazságához tartozik. A férfi és női természet különbözősége révén válhatnak ketten egy testté. Nemét az ember nem kiharcolja magának, hanem létével együtt a Teremtőtől ajándékba kapja. Az a feladata, hogy nemének megfelelő hivatását betöltse. E felelősség alól keres kibúvót az, aki azt állítja, hogy nemét, nemi irányultságát bárki megváltoztathatja, aki azt hirdeti, hogy a nemek pusztán szocio-kulturális hozadékok.

Június: Felkészülés a házasságra

A házasság nem csupán egy életre szóló kapcsolat, hanem két ember életét, boldogságát és boldogulását meghatározó szövetség. A házasságra való felkészülés nem elsősorban gyakorlati ismeretek elsajátítását jelenti, hanem megnyílást a házasság szentsége, az isteni kegyelem felé, amely képessé tesz a kölcsönös és teljes önátadásra, a "holtomiglan-holtodiglan" hűségre az életre nyitottan. A jó és termékeny házasság az egész közösség érdeke, nem csupán két embert érint, hiszen a társadalom jövője a tét. A felek felkészítéséért felelősség terheli a szülőket, az egyházközséget, de magát a társadalmat is.

Július: A család a társadalomban

Amikor a házasulandó felek igent mondanak egymásra és születendő gyermekeikre, akkor felelősséget vállalnak egymásért és gyermekeikért. Kötelezettséget vállalnak arra, hogy a gyermekek testi-lelki fejlődésének feltételeit biztosítják. Szükségük van ehhez a társadalom szolidáris támogatására, hiszen a közjót szolgálják. Fontos ugyanakkor, hogy a társadalom tiszteletben tartsa a szülők jogait a szubszidiaritás elvének megfelelően.

Augusztus: Az ember-lét kezdete

A tudomány egyértelműen bizonyítja, hogy a megfogant magzat ember, nemét, tulajdonságait meghatározó tényezők a fogantatás pillanatában adottak, semmi nem változtathatja meg ezeket, sem a magzati lét alatt, sem pedig később. Egyes köztestületek mégis megengedik maguknak, hogy hozzá nem értők többségi szavazata alapján kimondják: a magzatot még nem illetik meg az emberi jogok, vagy legalábbis csak bizonyos korlátokkal. E téren is a jog elszakad az erkölcstől, a jogi szabályozás olyasmit is megenged, amit erkölcsi alapon nem szabad megtenni.

Szeptember: Új emberi jogok?

Amikor az emberi jogokat 1948-ban deklarálták, abból indultak ki, hogy minden ember azonos méltóságúnak születik, és azonos jogokkal rendelkezik, kezdve az élethez való joggal. Mindez az emberi természet igazságából következik. Újabban kétségbe vonják, hogy van-e igazság, eldönthető-e, hogy mikor, mit kell igazságnak tekinteni? A demokráciára hivatkozva a kényes kérdéseket nem is mindig illetékes testületek elé viszik, mondván: döntsön a többség. Így igazságtalan, a társadalmi fejlődést károsan befolyásoló törvények születnek. A testületek érdekek mentén, legtöbbször gazdasági szempontokat figyelembe véve döntenek, az erkölcsi értékek nem játszanak szerepet. Ezáltal olyan "emberi jogok" jelennek meg, amelyek épp a legalapvetőbb emberi jogot, az élethez való jogot sértik.

Október: Életminőség és család

Szegények és gazdagok mindig voltak, ha azonban a társadalomban a rászorulókkal való szolidaritás kiegyenlítette a legsúlyosabb egyenlőtlenségeket, akkor a szegénység nem okozta emberek, embercsoportok leszakadását, végleges elnyomorodását. A demográfiai krízis miatt Európa elöregedik, egyre kevesebb lesz az aktív dolgozó, egyre inkább károsodik az öregekkel való szolidaritás. A fogyasztói mentalitás az élet minőségét anyagi javakkal méri, a társadalom érdekek mentén, és nem értékeket tekintve politizál, a szolidaritás pedig az erőseknek és gazdagoknak nem áll érdekében. A természet erőivel való felelőtlen gazdálkodás, a környezet szennyezése tovább rontja a jövő kilátásait. A család neveli szolidaritásra és a felelős gazdálkodásra az embert. A társadalom olyan lesz, amilyenek családjai.

November: A jog nem dönthet a magzat életéről

A megfogant magzat élethez való joga megelőzi a nő azon jogát, hogy döntsön: megfogant gyermekét meg akarja-e szülni, vagy nem. Lehetetlen olyan szabályrendszert alkotni, amely pontosan és egyértelműen meghatározza, mi jogosítja fel az anyát (és orvosát), vagy az apát a megfogant élet elpusztítására. A szexualitását kontrollálni nem képes ember hivatkozva a túlnépesedésre, a természet erőinek kimerülésére minden eszközt megragad, hogy korlátozza termékenységét, az erkölcsi megfontolásokat viszont félretolja.

December: Nyelvi mesterkedés az élet ellen

Korunkban az erkölcsi kötelességek alól való kibújásnak, az igazság tagadásának gyakran alkalmazott módja a fogalmak újraértelmezése, sőt elszakítása eredeti jelentésüktől. A nyelvi mesterkedés célja az emberek elbizonytalanítása, áltudományos és babonás nézetek elterjesztése. Legyen beszédünk világos igen és világos nem: igen az életre és az élet kultúrájára, nem a rosszra és a halál kultúrájára.

Hívom a családokat, családcsoportokat, rokoni, baráti köröket, 2009-ben is: beszéljék meg, hogyan válhatnak a mai társadalomban sóvá és kovásszá, hogyan válhatnak világossággá. Tanuljuk meg a jót és a rosszat megkülönböztetni, az igazat a hamistól elválasztani, a szépnek örülni. Kérjük a Szentháromságos Isten áldását a születő házasságokra, családokra, hogy családegyházakká legyenek, hogy egyre inkább nemzetünket és Egyházunkat átjáró kovászként hassanak!

2008 Karácsonyán

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
1. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-02 00:10
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
Bíró László 1950. október 31-én született Szekszárdon a Pécsi Egyházmegyében. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd a Győri Hittudományi Főiskolán folytatott filozófiai és teológiai tanulmányokat.

1974. június 23-án szentelték pappá Szekszárdon a Pécsi Egyházmegye szolgálatára.

1974–1977: segédlelkész Mágocson
1977: káplán Szigetváron
1977–1978: káplán a pécsi Székesegyházban,
eközben: 1978: szentszéki jegyző
1980–1989: püspöki szertartó és titkár,
eközben: 1983: az Egyházmegyei Hivatásgondozó Bizottság moderátora
1989–1994: a pécsi Székesegyház plébánosa, eközben:
1990: püspöki bírósági helynök,
1991: mesterkanonok és
1994: teológiai tanár

1994. április 18-án Őszentsége II. János Pál pápa Castra Galbae-i címzetes püspökké és kalocsa–kecskeméti segédpüspökké nevezte ki. 1994. május 21-én szentelték püspökké a kecskeméti Társszékesegyházban, majd 1994. június 1-től 1995. augusztus 1-ig kalocsa–kecskeméti érseki helynök volt.
Emellett a Főegyházmegyei Szinódus (1995–2000) koordinátori feladatait is ellátta.

2008. Bíró László Magyarország új katonai ordináriusa
A Szentatya, XVI. Benedek pápa Excellenciás és Főtisztelendő Bíró László püspök urat Magyarország katonai ordináriusává nevezte ki, áthelyezve őt a kalocsa–kecskeméti segédpüspöki hivatalból és a Castra Galbae-i címzetes püspöki székből.

Jelenleg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnöke, és egyidejűleg a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora és az Egyetemi templom igazgatója (1995. augusztus 15-től).

Bíró László több, a családdal foglalkozó publikáció szerzője.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép