Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Fórum - ÖRÖM AZ URBAN
Keresztény Magyarország Portál - Fórum - ÖRÖM AZ URBAN - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Etelka, Aletta napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Mikulás
Templom
Fórum

Oldalak: [1]
7. hozzászólás
Létrehozva: 2014-03-27 14:48
monika21
Hozzászólások: 3
Elozmény: ( Linda @ 2009-08-17 22:15)
Áldás forrása a kereszt. Győzelem a keresztben

Miért van betegség, szenvedés, halál? Ez a kérdés minden ember életében felmerül.
Az Ószövetség a betegséget Isten büntetésének tartotta. Sajnos, ez a büntető istenről alkotott kép még ma is sokakban él. Pedig Isten, szerető mennyei Atyánk Krisztusban olyan Istenembert küldött a földre, Aki a mi betegségünket viselte, a mi fájdalmaink nehezedtek rá, a mi bűneinkért szúrták át és az Ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. (vö. Izajás 53,4-5)
A szenvedés nem büntetés, hanem részesedés Jézus Krisztus megváltó szenvedéséből.
Hogyan élem ezt meg?
Úgy tekintek betegségemre, hogy kaptam egy szálkát, egy kis darabot Jézus Krisztus keresztjéből. Nekem ezt kell vinni. Én erre a keresztre mondok igent, és hiszem, hogyha a keresztemet átölelve Jézussal viszem, akkor ebből is áldás, gyümölcs fakad. A szenvedés végső soron mindig misztérium marad. Ezt a titkot egészen nem tudjuk megfejteni.
Jézus nem magyarázta meg, hanem igent mondott rá, szeretettel elfogadta, szenvedett, egészen a kereszthalálig.
Én is a megfeszített Jézusra nézek a szenvedés óráiban és a kereszten függő, tehetetlen, néma Jézus nekem szól, tanít, bátorít, vigasztal, békét ad a szívembe.
Arra gondolok, amikor tehetetlenül fekszem ágyamon, és szeretnék dolgozni, mozogni, hogy Jézust a kereszten szögek tartják fogva, én pedig kényelmes fekhelyen vagyok. Engem, ha szükséges orvosok, ápolók törődése vesz körül, Őt gúnyolódó tömeg kísérte.
Jézusra szögezett tekintetem minden megpróbáltatásban éltető, békét adó erőforrás. Vele biztonságban vagyok, ha ébren vagyok, ha alszom. Őt átölelve nem félek, ha műtét előtt állok-jövőm, sorsom szerető, gondviselő Istenem kezében van.
II. János Pál pápa mondta: „A hívő ember tudja, hogy szenvedésével sajátos kincs birtokába jutott, amivel Isten kegyelmi rendjében másoknak is hasznára van, hogy türelemmel viselt szenvedését felajánlhatja azokért, akik kedvesek a szívének. Megnyerheti számukra Isten irgalmát.”
Szent Pál apostol úgy tekintett a megpróbáltatásaira, mint amelyek kiegészítik Krisztus szenvedését.
A betegséget Isten felhasználhatja arra is, hogy ezen keresztül lépjen be egy ember életébe, kerüljön vele egyre szorosabb kapcsolatba, hogy őt is megmentse, és Önmagát neki ajándékozhassa.
Egy börtönmissziós látogatáson mondta egy elítélt. Évek óta romlik a látásom. Lehet, hogy megvakulok, de nem bánom, mert most találtam meg Jézust. Ez az ember mosolygott, megköszönte betegségét, mert az igazi kincset, az igazgyöngyöt, a legnagyobbat, Jézust, a betegségében, a börtönben megtalálta. Ez Jézus Krisztus diadala a betegség, a bűn felett.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy hálát adjak Istennek azokért az orvosokért, és egészségügyi dolgozókért, akikkel életem folyamán kapcsolatba kerültem. Életükre, munkájukra Isten áldását kérem.

Imrik Zoltánné, Marika néni
www.laudetur.hu
Pál apostol azt mondta, hogy a Bibliában olyan ismeret található, amely minden jó cselekedetre felkészít vagy alkalmassá tesz. Segíthet nekünk, hogy Isten nézőpontjából lássuk a dolgokat. És tudjuk, hogy Istennek mindenki másnál nagyobb az ismerete és a bölcsessége. Ézsaiás próféta isteni ihletés alatt ezt a mély értelmű megállapítást tette: „nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és útjaitok sem az én útjaim. Mert ahogy az egek magasabbak a földnél, úgy az én útjaim is magasabbak a ti útjaitoknál, és gondolataim a gondolataitoknál” (Ézsaiás 55:8, 9).

6. hozzászólás
Létrehozva: 2009-08-17 22:15
Linda
Hozzászólások: 197
Áldás forrása a kereszt. Győzelem a keresztben

Miért van betegség, szenvedés, halál? Ez a kérdés minden ember életében felmerül.
Az Ószövetség a betegséget Isten büntetésének tartotta. Sajnos, ez a büntető istenről alkotott kép még ma is sokakban él. Pedig Isten, szerető mennyei Atyánk Krisztusban olyan Istenembert küldött a földre, Aki a mi betegségünket viselte, a mi fájdalmaink nehezedtek rá, a mi bűneinkért szúrták át és az Ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. (vö. Izajás 53,4-5)
A szenvedés nem büntetés, hanem részesedés Jézus Krisztus megváltó szenvedéséből.
Hogyan élem ezt meg?
Úgy tekintek betegségemre, hogy kaptam egy szálkát, egy kis darabot Jézus Krisztus keresztjéből. Nekem ezt kell vinni. Én erre a keresztre mondok igent, és hiszem, hogyha a keresztemet átölelve Jézussal viszem, akkor ebből is áldás, gyümölcs fakad. A szenvedés végső soron mindig misztérium marad. Ezt a titkot egészen nem tudjuk megfejteni.
Jézus nem magyarázta meg, hanem igent mondott rá, szeretettel elfogadta, szenvedett, egészen a kereszthalálig.
Én is a megfeszített Jézusra nézek a szenvedés óráiban és a kereszten függő, tehetetlen, néma Jézus nekem szól, tanít, bátorít, vigasztal, békét ad a szívembe.
Arra gondolok, amikor tehetetlenül fekszem ágyamon, és szeretnék dolgozni, mozogni, hogy Jézust a kereszten szögek tartják fogva, én pedig kényelmes fekhelyen vagyok. Engem, ha szükséges orvosok, ápolók törődése vesz körül, Őt gúnyolódó tömeg kísérte.
Jézusra szögezett tekintetem minden megpróbáltatásban éltető, békét adó erőforrás. Vele biztonságban vagyok, ha ébren vagyok, ha alszom. Őt átölelve nem félek, ha műtét előtt állok-jövőm, sorsom szerető, gondviselő Istenem kezében van.
II. János Pál pápa mondta: „A hívő ember tudja, hogy szenvedésével sajátos kincs birtokába jutott, amivel Isten kegyelmi rendjében másoknak is hasznára van, hogy türelemmel viselt szenvedését felajánlhatja azokért, akik kedvesek a szívének. Megnyerheti számukra Isten irgalmát.”
Szent Pál apostol úgy tekintett a megpróbáltatásaira, mint amelyek kiegészítik Krisztus szenvedését.
A betegséget Isten felhasználhatja arra is, hogy ezen keresztül lépjen be egy ember életébe, kerüljön vele egyre szorosabb kapcsolatba, hogy őt is megmentse, és Önmagát neki ajándékozhassa.
Egy börtönmissziós látogatáson mondta egy elítélt. Évek óta romlik a látásom. Lehet, hogy megvakulok, de nem bánom, mert most találtam meg Jézust. Ez az ember mosolygott, megköszönte betegségét, mert az igazi kincset, az igazgyöngyöt, a legnagyobbat, Jézust, a betegségében, a börtönben megtalálta. Ez Jézus Krisztus diadala a betegség, a bűn felett.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy hálát adjak Istennek azokért az orvosokért, és egészségügyi dolgozókért, akikkel életem folyamán kapcsolatba kerültem. Életükre, munkájukra Isten áldását kérem.

Imrik Zoltánné, Marika néni
www.laudetur.hu
5. hozzászólás
Létrehozva: 2009-08-06 01:07
Marika
Hozzászólások: 213
Urunk színeváltozása

A színeváltozás története (Mk 9,2-8; Mt 17,1-9; Lk 9,28-36) a szinoptikus evangéliumokban központi helyet foglal el. Ezt megelőzően Jézus sok csodát tett már, tanította az embereket, oktatta tanítványait, s most fellebbenti a fátylat igazi kilétéről. A csodálatos látomásban három kiváltságos tanítványa betekintést nyerhet Jézus életének és küldetésének igazi, mélyebb titkaiba. Azok, akik hozzá legközelebb állnak, és akik leginkább ragaszkodnak hozzá, meglátják Jézus isteni dicsőségét, és vele kapcsolatban Isten tervét: általa válik teljessé mindaz, amit Isten az ószövetségben törvényei (Mózes) és prófétái (Illés) révén elkezdett ebben a világban.

Figyelemre méltó azonban, hogy Lukács elbeszélése (Lk 9,28-36) néhány, látszólag lényegtelen mozzanatban eltér az elsőként elkészült márki leírástól. Ezek a különbségek a következők: Jézus imádkozik, a tanítványok elalszanak, és hiányzik Jézus hallgatási parancsa. Mivel Lukács feltehetően ismerte és használta Márk szövegét, ezek az eltérések nem véletlenek, megértésük Lukács sajátos mondanivalójára irányíthatja a figyelmünket.

"Felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott" írja Lukács, szemben Márkkal, ahol Jézus "magas" hegyre megy fel, és nem esik szó arról, hogy imádkozik. Márk számára a hegy a fontos, az, hogy a színeváltozás is hegyen történik, mint a tanítványok kiválasztása (Mk 3,13) és Jézus gyötrődése az Olajfák hegyén (Mk 14,26). Ezekben az eseményekben - Márk szerint az ószövetségi események beteljesedését láthatjuk (Mózes a Sínai hegyen, szövetségkötés, vö. Máténál a "Hegyi Beszéd": Jézus az új törvényhozó).

Lukács számára nem a hegy-motívum a fontos többé, hanem Jézus imája. A harmadik evangélista többször beszél arról, hogy Jézus imádkozik, gyakrabban, mint a másik két szinoptikus evangélista. Imádkozik Jézus, amikor megkeresztelkedik (Mt 3,21), egész éjszakát imádkozva tölt, mielőtt a Tizenkettő kiválasztaná (Lk 6,12), egyedül imádkozik Péter vallomása előtt (Lk 9,18), és természetesen akkor is imádkozik, amikor megtanítja tanítványait a Miatyánkra (Lk 11,1). Lukács elbeszélése nyomán elénk tárul Jézus bensőséges, élő kapcsolata az Atyával és a Szentlélekkel. Jézusnak sok a feladata, teendője, mégis (vagy inkább: éppen ezért) mindig van ideje arra, hogy imádkozzék, imában az Atyához forduljon, Vele találkozzék. Ez az állandó, közvetlen kapcsolat természetes és szükségszerű számára, s ebből merít erőt és világosságot.

A színeváltozás is ilyen mély találkozás az Atyával, melynek lényegéből valamit megsejthetnek a kiváltságos emberi szemtanúk. Emberi szemük és értelmük segítséget is kap: látják Jézus ruháját, arcát ragyogni természetfeletti fényességgel, megpillantják Mózest és Illést, hogy megértsék, miről is beszélget Jézus az Atyával: feladatáról, küldetéséről, a vele járó nehézségekről, a fájdalmas útról, s a végső dicsőségről...

"Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét..." Jézus mellett kétszer alszanak el a tanítványok: itt, és az Olajfák hegyén. A színeváltozás történetében Márk nem beszél alvásról, csak a Getszemáni kertben, s ott meglehetősen elmarasztalja őket ezért (Jézus fájdalmát fokozza, hogy a tanítványok részvétlenek, (Mk 14,37.40-41). Jézus vérizzadása idején Lukácsnál is alszanak a tanítványok, de nem részvétlenségből, hanem éppen ellenkezőleg, a szomorúságtól kimerülve (Lk 22,45).

Jézus imádkozik a tanítványok alszanak. Lukácsnál ez szinte természetes, még csak nem is irónia. Az ajándékot, amit Jézus hoz a világnak ingyen kapjuk, Isten nagy szeretetéből. Talán nem is tudjuk, mi készül számunkra, ha nem is foglalkozunk vele, Isten egyszerre csak meglep bennünket Jézus imája, szenvedése, megdicsőülése által.

"Ők hallgattak, és senkinek sem szóltak mindarról, amit láttak." Márk evangéliumában Jézus szigorúan megparancsolja tanítványainak, hogy tartsák titokban a dolgot "mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból" (Mk 9,9). Jézus kilétét nem szabad felfedni mindaddig, amíg szenvedésének is tanúi nem lettünk, nehogy az emberek félreértsék az ő messiási küldetését ("dicsőséges Messiás").

Lukácsnál Jézus nem kér titoktartást, s a tanítványok mégsem fecsegnek. Tanúk ők, tanúi lettek valami nagyon fontosnak (vö. Lk 1,2), és azt is tudják, hogy mikor és hogyan kell arról beszélniük.

Tarjányi Béla
4. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-13 21:29
Ili
Hozzászólások: 729
A TEREMTÉS TÖRTÉNETE

Magosan fönt, az ég kékjén is túl, napsugár-sátrából uralkodott ÚR-ISTEN
a világ fölött, két édes testvérével, a napsugárba öltözött BOLDOGASSZONNYAL
és az éjszaka sötétjébe öltözött Ördöngasszonnyal együtt.
Mikor a föld teremtésére került a sor, a sivár pusztaság szépítését két
testvérére bízta az ÚR.
Boldogasszony kioldotta hajának hét aranyos tincsét, s ahol megérintette
velök a földet, hét hatalmas folyó támadt ott nyomban. Ugyanakkor
Ördöngasszony is megérintette hajával a földet, de az érintés nyomán ingoványos
mocsarak keletkeztek. Míg Boldogasszony megteremtette a szorgalmas és hasznos méhecskét, azalatt Ördöngasszony rászabadította a földre a mérges és haszontalan darazsat. Boldogasszony beültette a földet jó gyümölcsöt termő fákkal és bokrokkal, hasznos növényekkel, jóízű gombákkal, de alig végzett vele, Ördöngasszony nyomban odaültette közéjük a mérges gombákat, mérges gyomokat és mérges gyümölcsöket termő fákat és bokrokat.
Mikor ÚR-ISTEN meglátta, hogy mit cselekedett Ördöngasszony, eltiltotta
a teremtés további munkájától. Haragjában Ördöngasszony leereszkedett
a tenger fenekére, hogy onnan hozzon föl szájában agyagot, amiből
megalkothatná saját szobrát a földön. De abban a szempillantásban,
amikor szájában az agyaggal felszínre bukkant, odafönt a nap-sátrában
ÚR-ISTEN parancsot adott, hogy minden, ami a földön van, növekedni
kezdjen. Így aztán Ördöngasszony szájában nagy hirtelen elkezdett növekedni
az agyag is, de olyan gyorsan, hogy majdnem megfulladt tőle szegény
feje. Szép arca eltorzult és majdnem feketévé kékült a kíntól. De utolsó pillanatban még ki tudta köpni szájából az agyagot, s ahol földre esett az Ördöngasszony szájából kiköpött agyag, ott azon nyomban csúnya, sziklás hegyekké változott. Mert mindaddig szép lapos volt ám a föld felszíne, akár ÚR-ISTEN tenyere. Így keletkeztek rajta a hegyek, ahol lábát töri a ló, szakadékba zuhan a birka, és vadállatok leselkednek a legelésző jószágra.
ÚR-ISTEN úgy megharagudott ettől, hogy arany kopjájával mély likat
ütött a föld felszínén, s annak mélységes mélyére száműzte gonosz testvérét,
Ördöngöt.
Miután a föld így szépen elkészült volt, ÚR-ISTEN fölnyúlt az égbolt tetejébe,
s letört egy kis darabot a napból. Ebből formálta az első embert és az első asszonyt. S mivel még maradt a kezében egy kis törmelék a napdarabkákból,
ebből a törmelékből teremtette meg az ember és az asszony két hűséges szolgáját: a lovat és a kutyát.
Egy reggel az első asszony szépséges aranyvirágot talált a sátra előtt.
Fölvette, kendőjébe takarta, és vitte nagy örömmel, hogy megmutassa az urának. Ahogy az ember és az asszony együtt kibontották a kendőt, az aranyvirág helyett egy szép kis fiúgyermeket találtak benne, aki rájok mosolygott kedvesen s az asszonynak azt mondta "édesanyám", az embernek pedig azt, hogy "édesapám".
Az ÚR-ISTEN elrendelte, hogy az első ember-fia neve Világügyelő legyen
s mesterségévé tette, hogy tanítójává váljon az emberiségnek, a kezdet
kezdetétől mind a világ végezetéig. Világügyelő hozzá is fogott nyomban
a munkához, s megtanította az embert, az asszonyt s minden leszármazottukat,
hogy miképpen készítsenek maguknak íjat, halfogó hálót, megtanította őket a pásztorkodás sokféle titkára, de legfőképpen pedig arra, hogy miképpen engedelmeskedjenek a Teremtő törvényeinek.
Amikor ÚR-ISTEN látta, hogy Világügyelő irányítása alatt minden rendben
haladt a maga kitűzött útján, visszatért napsugár-sátrába aludni, s
rábízta az embert saját erejére és leleményességére.
Hogy még gazdagabbá tegye az ember számára a földet, Világügyelő
lehozta az égi mezőkről a tündéreket meg a törpéket, azok pedig magukkal
hozták saját kincseiket: éneklő madarakat, pillangókat, illatozó, színes virágokat, szitakötőket és csigákat és mindenféle egyéb holmit.
Mélyen lent, a föld alatt, ahova ÚR-ISTEN haragja száműzte volt, Ördöngasszony megszülte gonosz leányát, Kincset. Kincs hamarosan csábítani kezdte a föld felszínén élő embereket a maga rejtett aranyával, ezüstjével, drágaköveivel és vakon engedve a csábításnak az emberek elkezdtek bányákat ásni a föld mélye felé, hogy megleljék a sötét sziklaüregeket, ahova Kincs rejtette el a maga föld alatti ajándékait. De ahogy ezeket a sötét üregeket rendre feltárták, az arannyal, ezüsttel és drágakövekkel együtt Ördöng gonosz lidércei is sorra kiszabadultak a föld alól, és terjeszteni kezdték az emberek között a betegségeket, viszálykodásokat és rászabadították az emberre Ördöng bűneit, a gyilkolást, lopást, hazudozást s végül a legnagyobb Gonoszt is: a háborút. Úgy
megrontották ezek a földi életet, úgy megtöltötték gyűlölettel, hogy Boldogasszony éjjel-nappal sírt odafent az égben s könnyei megtöltötték sóval
a tengereket.
Hiába igyekezett Világügyelő tanítani az embereket, hogy miképpen legyenek jók, szerető szívűek, becsületesek és boldogok, csak nagyon kevesen hallgattak reá. Ezek voltak a Választottak: a magyar pásztornépek, akik széles, szabad mezőkön legeltették a maguk nyájait. Éjszaka fölnéztek a csillagos égre, és tudták, hogy ott fönt a magasban valahol ÚR-ISTEN vigyázza a világot, Igazsággal a jobb kezében és Szeretettel a balban.
Ragyogó-tiszta éjszakákon látták odafönt a Hét Küszöböt, mely az ÚR sátrához vezet. Látták a csillogó Küszöb-őrét s az ÚR sátra körül a csillogó Szérűskertet, ahol Kaszás aratta a csillag-gabonát, míg mögötte asszonya, Sánta Kata cipelte a kosarat.
Láthatták a Hadak Útját, melyen égbe lovagolnak a hősi halottak, s a
Nagy Göncöl szekerét, melyen olykor-olykor ÚR-ISTEN maga szekerezte
be az égi mezőket. Ilyenkor dörögtek a szekér kerekei odafönt, és amikor
a lovak patkója csillagot ért, villám szikrázott keresztül az ég boltozatán.
Olykor megharagudván Ördöng gonoszságain, Isten-nyilát hajított alá az ÚR a földre. Máskor meg csillagba ütközött az égi szekér kereke, s a szekér derekából aláhullott hatalmas dördüléssel egy Mennykő.
Békés, szelíd nyári éjszakákon Boldogasszony alászállott a földre a maga
saját szekerén, a Kis Göncölön, s hozott az emberiség számára gyógyító
növényeket és jó gondolatokat.
Mióta Ördöng leánya, Kincs rászabadította a földre a maga gonosz
szolgáit, Gyűlöletet, Irigységet, Háborúságot és a sokféle betegségeket,
az emberiség nagy tanítómestere, Világügyelő kénytelen volt bujdosásba
menni. Senki sem tudja, hogy hol rejtőzködik. Senki, kivéve a legöregebb
pásztor, a táltos maga. Ő az egyetlen titoktudó, s amikor ő eltávozik
a földi életből, utolsó leheletével megsúgja utódjának a titkot. Így aztán
nemzedékről nemzedékre száll a titok tudása, hogy az emberiség egyetlen reménye soha el ne vesszen.
Magányos éjszakán, kint a végtelen pusztán egy öreg pásztor megsúgta
nekem is a szent titkot. A búvóhely, ahol Világügyelő, a nagy tanítómester
várakozik türelemmel, amíg az emberiség megleli végre a hozzá vezető utat, ez a titokzatos búvóhely nem egyéb, mint az emberi szív maga.
WASS ALBERT
3. hozzászólás
Létrehozva: 2008-12-03 23:13
Ili
Hozzászólások: 729
Szia Katinka!
A Fórumon nem nagyon látlak csak nézelődni.
Tőled egykét jó hozzászólást is várunk.
Van miből válogatni.
Puszillak Ili
2. hozzászólás
Létrehozva: 2008-10-17 11:07
Ili
Hozzászólások: 729
Ez az amit a mai anyagias világban nem tudnak felfogni és megérteni az emberek.
Úgy kapni valamit, hogy nem kell érte fizetni, nem kell bármely ember számára teljesíthetetlen dolgokat cselekedni azért, hogy ezt meg kapja.Egyszerűen szeretetben, megértésben kellene élni.És nem csodát várnak tőlünk.
1. hozzászólás
Létrehozva: 2008-10-16 13:11
katinka
Hozzászólások: 12
Isten arra hívta el gyermekeit, hogy Krisztust képviseljék, bemutassák az Úr jóságát és irgalmasságát. Miként Jézus is kinyilatkoztatta nékünk az Atya jellemét, úgy kell nékünk is kinyilatkoztatnunk a világnak, mely nem ismeri bensõséges, irgalom-teljes szeretetét. "Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is õket e világra; Én õ bennök, és te énbennem; ...hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem" (Jn 17:18, 23). Pál apostol így szól Jézus tanítványaihoz: "Akik felõl nyilvánvaló, hogy Krisztusnak... levele vagytok", "amelyet ismer és olvas minden ember" (2Kor 3:3, 2). Jézus minden egyes gyermeke nyílt levél a világnak. Ha Krisztus követõi vagytok, Isten annak a családnak, háznak, utcának és városnak, melyben éltek, bennetek egy levelet küld. Jézus, ki bennetek lakozik, általatok kíván szólni azokhoz, akik Õt még nem ismerik. Lehet, hogy a Bibliát nem olvassák, lapjairól a hozzájuk szóló hangot nem hallják; az Isten mûveibõl kiáradó szeretetet nem látják. Ha azonban Krisztus õszinte tanítványai vagytok, lehetséges, hogy általatok istenismeretre jutnak; felfogják jó voltát, megnyerhetõk, hogy Istent szeressék és néki szolgáljanak.
A keresztények hivatása, hogy a menny felé vezetõ úton a világosság hordozói legyenek, és a Krisztusról rájuk sugárzó fényt szétárasszák az egész világra. Legyen életük és jellemük olyan, hogy általa Krisztusról és szolgálatáról az emberek helyes fogalmat alkothassanak.
Ha tényleg Krisztust képviseljük, Isten szolgálatát oly vonzónak tûntetjük fel, amilyen az a valóságban. Keresztények, akik állandóan szomorkodnak, zúgolódnak és panaszkodnak, helytelen színben tüntetik fel Istent és a keresztény életet. Azt a benyomást keltik, mintha Istennek nem tetszene gyermekeit boldognak látni, és így hamis bizonyságot tesznek mennyei Atyánkról.

Sátán ujjong, ha Isten gyermekeinek hitét megingathatja vagy õket kétségbe ejtheti. Örömére szolgál, ha bizalmatlanok vagyunk Istennel szemben, és kételkedünk abban, hogy Õ készséges és hatalmas minket megvásárolni. Örül, ha azt hisszük, hogy Isten atyai gondoskodásával kárunkat okozza. Sátán úgy tûnteti fel elõttünk Istent, mintha semmi részvéttel és irgalommal nem viseltetne irántunk. Istenre vonatkozólag állandóan elferdíti az igazságot; Istenrõl helytelen fogalmakkal tölti be képzeletünket. Ahelyett, hogy elmélkednénk mennyei Atyánkra vonatkozó igazságokon, Sátán hamis sugalmazásaira hallgatunk, és miközben bizalmatlankodunk Isten iránt és zúgolódunk ellene, nevére szégyent hozunk. Sátán törekszik a vallásos életet komorrá, bússá tenni, hogy fáradságosnak és nehéznek tûnjék fel. Ha pedig a keresztény életében a vallást ilyen színben mutatja be, hitetlensége által Sátán csalását támogatja.
Sokan, életútjukon gyakran foglalkoznak hibáikkal, gyengeségeikkel, fogyatkozásaikkal, csalódásaikkal, és szívük csüggedt. Európai tartózkodásom alatt egy ilyen lélektõl levelet kaptam, melyben kétségbeesésében vigasztalást kért tõlem. A levél vétele utáni éjjelen álmot láttam. Nagy kertben jártam, melynek tulajdonosa körülvezetett mindenfelé. Én virágokat szedtem és kellemes illatukban gyönyörködtem, amikor hittestvérem, akitõl az említett levelet kaptam, és aki szintén mellettem haladt, a jelentéktelen tövisekre figyelmeztetett, melyek útját állták. Szomorúan állott ott és panaszkodott. Nem követte a vezetõt a helyes ösvényen, hanem a tövisek és csalánok között botorkált ide s tova. "Nem szomorú-e - így panaszkodott -, hogy ezt a szép kertet így elcsúfítják a tövisek és a csalánok?" A vezetõnk így felelt: "Ne veszõdj a tövisekkel, melyek csak megsebeznek! Szedd inkább a rózsákat, liliomokat és szegfûket!"
Nemde ti is szereztetek már életetekben szép tapasztalatokat? Vajon nem éltetek-e már át olyan becses idõszakokat, amikor szívetek örömrepesve köszöntötte Isten Lelkét? Ha visszapillantotok a múlt eseményeire, nem jut-e sok drága és fenséges tapasztalat eszetekbe? Nem állnak-e Isten ígéretei - nyíló virágokhoz hasonlóan - életetek útján mindenütt? Akarjátok-e szíveteket örömest betölteni szépségükkel és pompájukkal?
A tövisek és csalánok csak megsebeznek és fájdalmat okoznak; s ha ezeket gyûjtitek és másoknak is adjátok, megvetitek Isten javait, és másokat is távol tartotok az élet útjától.
Nem bölcs dolog, ha állandóan a múlt szomorú emlékeire gondolunk, ha az élet csalódásait és igazságtalanságait idézzük emlékezetünkbe, ha mindaddig beszélünk róluk és panaszkodunk, amíg csüggedés vesz rajtunk erõt. Az elcsüggedt lelket sötétség veszi körül, mely kizárja szívébõl Isten világosságát, és mások életútjára is árnyékot vet.
Hála legyen az Úrnak a szemünk elé tárt kellemes és barátságos emlékekért! Olyképpen gyûjtsük egybe szeretetbõl fakadó ígéreteit, hogy azok minden idõben szemünk elõtt legyenek. Isten Fia elhagyja Atyja trónját, és istenségét emberi alakba öltözteti, hogy az embert Sátán hatalmából megválthassa; gyõzelme megnyitja számunkra az egeket, és bepillantást enged az isteni dicsõség birodalmába; az elbukott emberiség megmenekülése az örvénybõl, melybe bûnei sodorták; Istennel való közösségének újbóli visszaállítása, amikor a Megváltóba vetett hit által megállja a hit próbáját, Krisztus igazságát ölti magára és trónjához emeltetik fel - mindezek olyan képek, melyeket Isten azért tár szemeink elé, hogy felettük gondolkozzunk.
Ha Isten szeretetében kételkedünk avagy ígéreteivel szemben bizalmatlankodunk, szégyent hozunk rá, és elszomorítjuk Szentlelkét. Milyen fájdalmas érzések hasogatnák az anya keblét, ha gyermekei állandóan arról panaszkodnának, hogy anyjuk rosszakarójuk, holott egész életét gyermekei javára áldozta, hogy minden kényelmet megszerezzen számukra?! Feltéve, hogy kétségbe vonják anyjuk szeretetét, az anya szíve bizonyára megszakadna. Mit érezne az az atya, akit gyermekei ilyen bánásmódban részesítenének? És mit gondoljon mennyei Atyánk, ha nem bízunk szeretetében, mely arra indította, hogy egyszülött Fiát halálra adja érettünk, hogy ezáltal örök életet nyerjünk? Az apostol így ír: "Aki az õ tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem õt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?"(Róm 8:32). És mégis mily sokan mondják tetteikkel, sõt szavaikkal is: "Ez nem rám vonatkozik. Talán másokat igen, de engem nem szeret az Isten."
Mindez saját lelketeknek árt, mert a kétkedésnek minden szava meghívó Sátán kísértései számára; megerõsíti bennetek a kétkedés iránti hajlamot, és tovaûzi tõletek a szolgáló angyalokat. Ha Sátán kísért titeket, a kétely vagy hitetlenség egyetlen szavát se ejtsétek ki. Ha sugalmazásait meghalljátok, bizalmatlanság és lázadó gondolatok támadnak szívetekben. Ha érzelmeiteket kifejezésre juttatjátok, akkor a kétely minden egyes szava nemcsak magatoknak árt, hanem olyan magvetés lesz, mely mások szívében is gyökeret ver és mérges gyümölcsöt terem; lehetetlen lesz saját szavaitok káros hatását ellensúlyoznotok. Magatok talán kigyógyulhattok a kísértésekbõl, és kiszabadulhattok Sátán csapdájából, de mások, megfertõzve káros befolyástoktól, talán többé soha nem tudnak a hitetlenség tõrébõl kiszabadulni, melybe a ti hitetlenségetek vezették õket. Milyen fontos tehát, hogy csak olyan dolgokról beszéljünk, melyek lelki erõt és életet lehelnek.
Az angyalok figyelik, meghallgatják, milyen jelentéseket adtok a világnak mennyei Mesteretekrõl. Társalgástok róla folyjon, aki az Atya elõtt közbenjár. Ha barátaitokat üdvözölve kezeteket nyújtjátok, legyen Isten dicsérete szívetekben és ajkatokon. Így azok gondolatai is Jézusra fognak irányulni.
Mindenkit érnek megpróbáltatások, fájdalmak és szomorúságok, melyeket nehéz elviselni; kísértések környékeznek, melyeknek nehéz ellenállni. Ne egymásnak panaszoljátok el gondjaitokat, hanem vigyétek imáitokban Isten elé! Legyen életszabályotok, hogy kétely vagy csüggedés egyetlen szavát sem ejtitek ki ajkatokon! Nagyban hozzájárulhattok mások életének felvidításához, amennyiben õket a remény és vigasz szavaival megerõsítitek.
Sok derék lélek van rettenetes kísértéseknek kitéve. Gyakran közel vannak az eleséshez, az önmagukkal és Sátánnal vívott küzdelemben. Ne csüggesszétek el õket nehéz harcaikban! Bátorítsátok õket reményt keltõ szavakkal, amelyek buzdítóan hatnak rájuk. Ha így cselekesztek, Krisztus fénye sugárzik szét rólatok, "mert közülünk senki sem él önmagának"(Róm 14:7). Öntudatlanul is szétáradó befolyásunk vagy buzdítani és erõsíteni fog másokat, vagy pedig elcsüggeszt, és Krisztustól és igazságától tovaûz.
Sokan tévesen képzelik el Krisztus jellemét és életét. Azt hiszik, hogy nem volt életében melegség és napfény, hogy mindig komoly, szigorú és örömtelen volt. Ilyen komor nézetek gyakran az egész keresztény élettapasztalatot beárnyékolják.
Gyakran hallhattuk, hogy Jézus sírt, de sohasem látták õt nevetni. Üdvözítõnk tényleg a fájdalmak embere volt; ismerte a gondot és szomorúságot, mert szíve minden emberi nyomor elõtt nyitva volt. Bár élete az önmegtagadás élete volt, melyet fájdalom és gond árnyékolt be, de kedélye, lelkülete nem volt nyomott. Arcvonásai nem mutattak haragot és bosszúságot, hanem mindig békések, derûsek voltak. Szívébõl az élet kimeríthetetlen forrása áradt, s bárhová ment is, oda nyugalmat, békét, örömöt és vidámságot vitt.
Üdvözítõnk élete állandóan a legmélyebb és legszentebb komolyságot árasztotta, de sohasem volt szomorú vagy komor. Azok életét, akik Õt mintaképüknek tekintik, szent és komoly célok fogják betölteni; személyes felelõsségük teljes tudatában lesznek. A könnyelmûségtõl tartózkodnak, többé nem találnak örömet hangos mulatozásokban, nyers tréfálkozásban. Jézus Krisztus hite a vizek árjához hasonló békét nyújt. Az öröm fényét nem oltja el, s a mosolyt nem hamvasztja el az arcokról. Krisztus nem azért jött a földre, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Õ szolgáljon; s ha szeretete uralja szívünket, példáját követni fogjuk.
Ha fõként embertársaink szeretetlen, rosszakaratú eljárására gondolunk, lehetetlen, hogy õket úgy szeressük, mint ahogy Krisztus szeretett bennünket. Ha azonban gondolkozunk
Krisztusnak irántunk tanúsított csodálatos irgalmasságán, ezt a lelkületet árasztjuk másokra is. Szeressük és becsüljük egymást annak ellenére, ha látjuk is egymás hibáit és fogyatkozásait! Gyakoroljuk az alázatosságot; a saját erõnkben ne bizakodjunk, és mások gyengeségeit türelmesen szenvedjük el! Ez kiöli a szûkkeblûséget és az önzést, és nemessé, nagylelkûvé tesz.
A zsoltáros így énekel: "Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hûséggel élj!" (Zsolt 37:3). "Bízzatok Istenben". Minden napnak megvan a maga terhe, gondja és fáradsága; és milyen elõszeretettel beszélünk ezekrõl! Hány hiábavaló gond hatol szívünkbe, hányszor beszélünk gondjaink terhérõl, annyira, mintha nem volna szeretetteljes, irgalmas Megváltónk, aki mindig kész kérésünket meghallgatni, és minden idõben, minden nyomorunkban segítségünkre jönni.
Vannak, akik állandóan félelemben élnek, gondokat okoznak maguknak. Bár napról napra láthatják Isten szeretetének kézzelfogható bizonyítékait, állandóan örvendhetnek atyai gondviselésének, de mindezt az áldást észre sem veszik. Gondolataik állandóan kellemetlen dolgoknál idõznek, melyeknek bekövetkezésétõl félnek. És ha tényleg vannak nehézségek, azok bár jelentéktelenek, mégis elvakítják õket mindazzal szemben, amikért hálásnak kellene lenniük. Ahelyett, hogy a felmerülõ nehézségek õket Istenhez, az egyedüli Segítõhöz ûznék, ellenkezõleg, elszakítják õket tõle, mert nyugtalanságot, zúgolódást ébresztenek szívükben.
Helyesen cselekszünk-e, ha ilyen hitetlenek vagyunk? Miért lennénk hálátlanok, bizalmatlanok? Jézus a mi barátunk; az egész menny élénk részt vesz boldogulásunkban. Ne engedjük, hogy a mindennapi élet viszontagságai és küzdelmei kedélyünket izgassák, gondfelhõbe borítsanak! Ha ezt megengedjük, akkor állandóan találunk olyasmit, ami kínoz és nyugtalanít. Ne aggodalmaskodjunk, mert ez életünket felemészti és sorvasztja, de nem segít terheinket hordozni.
Üzleti, anyagi zavarokkal küzdhetünk, a jövendõ sötéten állhat elõttünk, veszteségek fenyegethetnek bennünket, de ne csüggedjünk, hanem vessük gondjainkat Istenre, és legyen szívünk nyugodt és vidám. Imádkozzatok bölcsességért és értelemért, hogy ügyeiteket helyesen vezethessétek, hogy így kárt és veszteséget elkerüljetek! Tegyetek meg mindent, ami tõletek telik, hogy kedvezõ eredményeket érjetek el! Jézus megígérte segítségét, de nektek is törekednetek kell. Ha mennyei Segítõtökben bízva, minden tõletek telhetõt megtettetek, akkor nyugodtan várhatjátok az eredményt.
Isten akarata és szándéka nem az, hogy gyermekeit gondok, terhek nyomják. De az Úr nem csal meg bennünket. Nem mondja: "Ne féljetek; életetek útján nincs semmi veszély." Tudja, hogy veszedelmek és megpróbáltatások várnak ránk, és ehhez mérten bánik velünk. Nem szándéka népét kivenni a bûnnel és bajjal telt világból, de rámutat arra a segítségre, amelyben sohasem csalódhatunk. Így imádkozik tanítványaiért: "Nem azt kérem, hogy vedd ki õket e világból, hanem hogy õrizd meg õket a gonosztól"(Jn 17:15). "E világon nyomorúságtok lészen; én meggyõztem a világot"(Jn 16:33).
Hegyibeszédében Jézus fenséges példázatokkal mutatott rá, hogy milyen szükséges Istenben bíznunk. Ezen tanítások célja az volt, hogy Isten gyermekeit minden idõben vigasztalja és bátorítsa, s így érthetõen reánk is vonatkoznak. Az Üdvözítõ híveinek figyelmét az ég madaraira irányítja, melyek gondtalanul zengik dalaikat, s bár "nem vetnek, sem nem aratnak", mennyei Atyánk mégis gondoskodik összes szükségleteikrõl. Az Üdvözítõ kérdezi tõlünk: "Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?" (Mt 6:26). A mindenható Gondviselõ kitárja kezeit és kielégíti összes teremtményeit. Az ég madarai sem kerülik el figyelmét. Bár nem rakja csõrükbe eledelüket, de gondoskodik szükségleteikrõl. Nekik kell a részükre elhintett magot összeszedni, nekik kell fiókáikat táplálni. Énekkel szállnak munkájukba: hisz "mennyei Atyátok eltartja azokat." "Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?" (Mt 6:26). Mint eszes lények, kik Õt imádjátok, nem vagytok-e sokkal becsesebbek az ég madarainál? Vajon Teremtõnk és Létfenntartónk, aki saját isteni képmására alkotott bennünket, nem fog-e a mi szükségleteinkrõl is gondoskodni, ha bízunk benne?

Krisztus a mezei virágokra irányítja tanítványai figyelmét, melyek gazdag változatosságban virulnak, s melyek mennyei Atyánk irántunk, emberek iránt való szeretetének megannyi megnyilvánulásai. Így szólott: "Vegyétek eszetekbe a mezõ liliomait, mi módon növekednek"(Mt 6:28). A természet e virágai szépségükben és egyszerûségükben felülmúlják Salamon királyi pompáját. Még a legdrágább öltözék, amit emberi mûvészet és ügyesség alkothat, sem versenyezhet a virágok természetes bájával, ragyogó szépségével. Jézus kérdezi: "Ha pedig a mezõnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitûek?" (Mt 6:30). Ha az Úr, az isteni mûvész ily gazdag színpompát kölcsönöz az egyszerû virágoknak, melyek egy nap alatt elhervadnak, mennyivel inkább visel gondot azokról, akiket saját képmására teremtett?! Krisztus ezen tanítása megfeddi a hitetlen szív kétségeit, gondjait és aggodalmait.
Az Alkotó minden egyes gyermekét boldognak, békésnek és engedelmesnek szeretné látni. Jézus mondja: "Békességet hagyok néktek: az én békességemet adom néktek... Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!" (Jn 14:27) Másutt ezeket mondja: "Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék" (Jn 15:11).
A boldogság, melyre önzõ indokból vágyunk, mellõzve a kötelességek útját, ingatag és mulandó; csakhamar elmúlik, s a szív bánattal és fájdalommal lesz tele. Isten szolgálatában azonban teljes az öröm és az elégedettség. A keresztény nem halad bizonytalan ösvényeken, nincs kiszolgáltatva hiábavaló megbánásoknak és csalódásoknak. S bár a földi élet élvezeteiben nem veszünk részt, de örömmel tekinthetünk az eljövendõ élet elé.
Hiszen már ebben az életben is a keresztények a Krisztussal való közösség örömteli részesei; szemlélhetik szeretetének fényét, és élvezhetik állandó jelenlétét. Életünk minden egyes lépése közelebb hozhat Jézushoz, mindinkább megtapasztaljuk szeretetét, és lépésrõl lépésre megközelíthetjük az örök béke dicsõ honát. Azért ne vessük el Istenbe vetett bizalmunkat, hanem legyen bizodalmunk erõsebb, mint valaha! "Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám 7:12), és megsegít bennünket ezután is mindvégig!
Tekintsünk mint hatalmas emlékoszlopokra, jótéteményeinek bizonyítékaira, melyeket az Úr velünk cselekedett, hogy megvigasztaljon és kimentsen a pusztító kezébõl. Legyenek állandóan élénken emlékezetünkben a kegyelem megannyi tanújelei, melyekkel Isten bennünket elhalmozott; a könnyek, melyeket felszárított; a fájdalmak, miket lecsillapított; a veszedelmek, miket elhárított; a szükségletek, miket kielégített és az áldások, melyeket reánk árasztott. Ezek erõsítsenek zarándoklatunk hátralevõ részén!
Az elõttünk levõ küzdelemben újabb, nem sejtett akadályokra számíthatunk; azonban akár a múltra, akár pedig az eljövendõre tekintünk, bátran mondhatjuk: "Mindeddig megsegített minket az Úr!" - "És életeden át tartson erõd!" (5Móz 33:25). A ránk várakozó megpróbáltatások nem fogják erõnket felülmúlni. Dolgozzunk ott, ahol alkalom kínálkozik, abban a biztos tudatban, hogy a megpróbáltatások arányában kapunk erõt.
Így majd annak idején megnyílnak az egek kapui, hogy bevonulhassanak rajtuk Isten gyermekei s a dicsõség Királyának ajkairól, mint legszebb zene érinti füleiket: "Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett!"(Mt 25:34).
Ezután üdvözölni fogják a megváltottakat abban a hazában, melyet Jézus készít számukra. Ott majd más társaságban élnek, mint a bûnös földön; ott többé nem találkoznak hazugokkal, bálványimádókkal, tisztátalanokkal, hitetlenekkel, hanem kizárólag azokkal, akik a bûnt és Sátánt legyõzték, és Isten kegyelme által tökéletes jellemekké alakultak át. Krisztus vére lemosott róluk minden bûnös hajlamot, minden tökéletlenséget, és rájuk ragyog a dicsõség fénye, mely a nap fényességét jóval felülmúlja. Az erkölcsi szépség, Krisztus jellembeli tökéletessége sugárzik le róluk, mely sokkal becsesebb az õket körülvevõ külsõ fénynél. Mint bûntelenek állják körül a nagy fehér trónt, s részt vesznek az angyalok dicsõségében és kiváltságaiban.
Tekintve azt a dicsõ örökséget, mely Krisztus követõire vár, "micsoda váltságot adhat az ember az õ lelkéért?" (Mt 16:26). Bár szegény lehet, mégis oly kincse és méltósága van, melyet a világ nem adhat. A megváltott, bûntõl megtisztított, s összes nemes képességeit Isten szolgálatára szentelõ lélek mindent felülmúló kincs. Isten és a szent angyalok színe elõtt örvend a menny minden egyes megváltott léleknek; ezt az örömet szent, gyõzelmi énekek visszhangozzák.








Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép