Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Keresztény Magyarország Portál - Fórum - Hívom a családokat - Bíró László püspök családlevelei 2011 - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek Aguszta napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

Rembrandt: József álma
Mezőhegyesi Református templom
Fórum

Oldalak: [1]
15. hozzászólás
Létrehozva: 2012-01-01 21:20
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
Hívom a családokat - ÚJÉVI LEVÉL

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

Utoljára szerepel levelemen a CSALÁD ÉVE logója, a 2011-es év végéhez érve befejeződik a CSALÁD ÉVE is. Visszatekintve erre az évre nagy-nagy öröm és hála van a szívemben. Hálát adok azért a sok-sok kegyelemért, amely az esztendő folyamán áradt ránk, és megköszönöm mindazok odaadó,áldozatos munkáját, akik a legkülönbözőbb programokat szervezték, akik tanúságot tettek a családi élet boldogsága és szépsége mellett, akik nem csak hirdették, hogy a család pótolhatatlan szolgálatot tesz a társadalomnak, hanem munkásságukkal maguk is elősegítették, hogy ennek a szolgálatnak a gyümölcsei érvényesülhessenek.

Püspöki Konferenciánkat a 2011. évnek a Család Évévé nyilvánításában az a szándék vezérelte, hogy felkeltsük az emberek szívében a szeretet és a felelősség érzését a társadalom legfontosabb intézménye, a család iránt, azok pedig, akik ennek a felelősségnek a tudatában élnek, tegyenek tanúságot a család intézménye és pótolhatatlansága mellett. A Család Évét elindító körlevél
rámutat: „Kortársaink közül sokan abban akarják megélni szabadságukat, hogy mindentől függetlenítik magukat, semmire nincsenek tekintettel, a másik emberre sem, a közösségre sem, a saját jövőjükre sem.” Az ilyen emberek a családot is szabadságuk gátjának tekintik, elutasítanak mindent, ami családbarát.

Szociológiai felmérések tanúsága szerint Magyarországon a fiatalok többsége családban szeretne élni, jövőjét családapaként, vagy családanyaként képzeli el.
A statisztikák is azt bizonyítják, hogy a magyarok általában családbarátok. Ezt a Család Évének fogadtatása is mutatja: az egész országban megszaporodtak a család-témában tartott konferenciák, képzések és tanfolyamok, táborok sokaságában ünnepeltek vidáman és felszabadultan fiatalok és idősebbek. Családbarát gondolkodásában megerősödött a magyarság, és ez már önmagában is eredmény.

Szerencsés egybeesés volt az, hogy az esztendő első felében Magyarország adta az EU elnökségét, és programjának egyik prioritásául éppen a család ügyének felkarolását választotta. Európa érdeklődése ugyanis a család iránt az utóbbi időben megnövekedett, nem utolsósorban az egyre fenyegetőbb demográfiai helyzet miatt. A magyar elnökség ezért március végén Demográfiai és Népesedési Figyelemfelkeltő Hetet rendezett számos hazai és nemzetközi rendezvénnyel. Ezek sorában ott volt az a Nemzetközi Tudományos Konferencia is, amelyet Püspöki Konferenciánk rendezett számos kitűnő hazai és külföldi előadóval. Ennek a konferenciának az egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy építsünk bátran és határozottan a Katolikus Egyház tanítására: a mai válságos helyzetből ennek a tanításnak nyomán megtalálható a kiút. A család- és életellenes erőkről a konferencián elhangzott előadások alapján azt is megállapíthattuk, hogy nem ideológiákkal, tévtanokkal állunk szemben, hanem magával a Gonosszal, aki "nem megy ki másképpen, mint imádság és böjtölés által”. (Mk 9, 29)

Ezen a konferencián emlékeztünk meg arról, hogy 30 éve adta ki Boldog II. János Pál pápa – a családok nagy pápája – Familiaris Consortio című apostoli buzdítását, amelyet azóta a családpasztoráció „Magna Chartájaként” emlegetnek. A Család Évének célkitűzései egybecsengenek a dokumentummal: erősítsük a család belső identitását, és tudatosítsuk missziós felelősségét.
A család ugyanis egyszerre tárgya és alanya az evangelizációnak. Tárgya az evangelizációnak, mert rá irányul, de alanya is, mert feladata a szeretet kinyilvánítása és közlése, eleven visszhangja és tükröződése Isten emberek iránti szeretetének, a Vőlegény Krisztus szeretetének a Menyasszony Egyház iránt.

Ugyanezen a héten tartotta tanácskozását Budapesten az Európai Katolikus Családegyesületek Federációja (FAFCE) is. A Federáció elnöksége a magyar EU-elnökséghez fordult: bátorítson minden EU-tagállamot arra, hogy az „Európa a családokért, a családok Európáért” jelmondat értelmében ismerjék fel a családban Európa gazdagságát és jövőjét, nem csupán gazdasági szempontból, hanem az Európa fundamentumát képező alapértékek, vagyis a szolidaritás, az egység és a béke továbbadásának zálogaként. A FAFCE elnöksége megismerve a magyar családpolitika új irányait elismerését fejezte ki, és nemzetközi sajtónyilatkozatban üdvözölte az EU családügyi miniszterek gödöllői tanácskozása elé terjesztendő magyar javaslatokat, különösen azt az irányelvet, hogy érvényesítse az EU a politikai paletta teljes keresztmetszetében a családok érdekét legelső szempontként, a család érdekének előtérbe helyezése adja ugyanis a kulcsot ahhoz, hogy egyensúly jöjjön létre a családban és a munkahelyen végzett feladatok között. Ezért a munkafeltételeket a család érdekeinek figyelembevételével kell kialakítani, nem pedig a munka igényelte feltételekhez igazítani a családi életet. Üdvözli továbbá azt az állítást, hogy a társadalom alapegysége az egy férfi és egy nő tartós szövetségére alapuló család. A figyelemfelkeltő hetet záró miniszteri tanácskozáson azután miniszterelnökünk kiemelte: Európa a népek versenyében akkor kerülhet az élre, ha a család és az értékteremtő munka megkapja az őt megillető megbecsülést. Ezért eltökélten, kitartóan kell munkálkodnunk, mindenkinek a saját közösségében.

A Család Éve jelentős nyilvánosságot kapott a sajtóban, a figyelemfelkeltő hét és a vele kapcsolódó nemzetközi események a címoldalra emelték a családot. Azáltal, hogy Püspöki Konferenciánk határozata értelmében nem egyetlen nagyszabású, sokakat megmozgató eseményre került sor, hanem az ország minden részében és az év folyamán egymást érték a család-rendezvények,
állandósult a média érdeklődése a család iránt. Az erre az alkalomra létesült honlapon (www.csaladeve.hu) már kétszázhoz közelít a bejegyzések száma, pedig itt csak a katolikus rendezvények sorakoznak. Sok helyen tartottak konferenciát, ünnepséget, tanácskozást a Család Éve keretében más felekezetek, világi intézmények itthon és határainkon túl is. Joggal mondhatjuk, hogy nagy összefogás jött létre, a jó szándékú emberek megérezve és megértve, hogy a család jólétén áll vagy bukik a nemzet jóléte, sőt Európa jövője, tenni akarnak a családért. A Család Éve felragyogtatta a család értékét, tudatosította, hogy a házasságon alapuló család nélkül a nemzet elenyészik, a gazdaság összeomlik, a kultúra lehanyatlik; társadalmunknak – amelyet az individualizmus, szekularizmus, relativizmus, materializmus tépáz – a család nyújt menedéket, mert képes a társadalom megújítására. A házasságon alapuló család elfogadva az életet, a jövő záloga.

A Család Éve reményt és örömöt sugárzott, beárnyékolja azonban az Európát sújtó súlyos gazdasági válság. Nem a család, az ember van válságban. Az Istent felejtő ember jövőkép nélküli, és mert nincsen jövőképe, ezért a pillanatban akarja megtalálni az örömét, így a fogyasztás kiszolgáltatottja lett. Többet fogyaszt, mint amennyit termelni tud, a hitelezők pedig elkezdik bevasalni az adósságot. Így érzékelhető módon krízisbe kerül mind a család, mind a társadalom. E mögött a gazdasági krízis mögött, amelyben élünk, alapvetően spirituális krízis van, a spirituális krízisnek pedig az alap oka az Isten-felejtés. Világosan fogalmaz a görög ortodox püspököknek a télen megjelent nyilatkozata: A globális válság mesterségesen teremtett válság, mely ürügyül szolgál arra, hogy korántsem emberszerető erők ragadják magukhoz a hatalmat és tartsák ellenőrzésük alatt a világot.
A társadalom morálisan elszegényedett, sokakat csak a könnyű meggazdagodás és a féktelen jólétteremtés érdekel, sokan felelőtlenül éltek és elfordultak az igazság szavától.

A család ügye azonban világszerte egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerül. Az amerikai székhelyű World Family Congress június végén Moszkvában tartotta Demográfiai Csúcsértekezletét, amelyen a világ 65 országának képviselői találkoztak. Ennek zárónyilatkozata hangsúlyozza: „A természetes család a társadalom alapvető egysége és értéke, amely a földi civilizációk létezésének és az egész emberiségnek szükséges előfeltétele, alternatívák nélküli szükséges feltétel minden nemzet és állam túlélése, valamint fejlődése szempontjából. …

Támogatjuk a magyar embereket és a Magyar Kormányt abban a szándékában, hogy megvédje a természetes családi értékeket és az emberi életet a fogantatástól kezdve a természetes halálig az új Magyar Alkotmányban rögzített elveknek megfelelően.” Az április végén elfogadott új Magyar Alkotmány, Magyarország Alaptörvénye ugyanis rendelkezik egy sor családjogi és gyermekvédelmi intézkedésekről, és rögzíti: együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, alapvető értékei pedig a hűség, a hit és a szeretet;
Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját, támogatja a gyermekvállalást; a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.

A Család Éve meghirdetésekor célul tűztük ki, hogy felmutassuk a család által hordozott értékeket, hirdessük és tudatosítsuk, hogy ezeket a minden társadalom számára pótolhatatlan értékeket a család tudja leghatékonyabban kialakítani a jövő generációjában. Amellett, hogy tanúsítani kívánjuk, hogy családban élni boldogság és öröm, hogy érdemes a családi boldogságért megküzdeni, ünnepelni is akarunk, ünnepelni a családot és dicsőíteni azt, Aki a családot az emberiségnek ajándékozza, Aki a házastársakat egymáshoz vezeti és IGEN-t mond az ő IGEN-jükre.

Ebben az esztendőben immár 18-adszor tartottunk Országos Családkongresszust, ennek zárónapján pedig Családfesztivállal ünnepeltünk. A család, amikor ünnepeljük, megéli önazonosságát és egységét, megerősödik abban a tudatban, hogy van mit ünnepelnie, hogy ő a társadalom és az Egyház alapsejtje, és fontos küldetése van. Ezáltal erőt nyer a jövőhöz, viszonyítási pontot kap. Az ünnep után szebb és könnyebb a hétköznap is. Nem lehet statisztikát készíteni arról, hogy hogyan indult a következő hét azoknak a családoknak, akik részt vettek a fesztiválon, de az biztos, hogy az ünnep kiáradt az egész országra, hiszen az ünneplő családok az ország minden tájáról jöttek, sokan pedig a televízió, rádió és más hírvivő eszközök segítségével kapcsolódtak be az ünneplésbe.

A 2012-ben esedékes Családok 7. Világtalálkozójának mottója: Család: munka és ünnep. XVI. Benedek pápa erről írja: „A munka és az ünneplés szorosan kapcsolódik a családok életéhez: meghatározza a döntéseket, befolyásolja a házastársi, illetve a szülő-gyermek kapcsolatot, és hat a családnak a társadalommal és az Egyházzal való kapcsolatára. …

Napjainkban a munkaszervezés elvét és gyakorlatát a piaci verseny és a legnagyobb profit határozza meg, az ünnepet pedig olyan lehetőségnek fogják fel, amikor az ember elmenekülhet és fogyaszthat. Ez pedig hozzájárul
a család és a társadalom szétzilálásához és az individualista életmód terjedéséhez. …

Ezért segítsük összeegyeztetni a munka igényeit és időbeosztását a családéval, törekedjünk az ünneplés igazi értelmének újrafelfedezésére is.” Az előttünk álló esztendőben építsük programunkat a Világtalálkozó mottójára, segítsük családjainkat az Evangélium szellemében dolgozni és ünnepelni.

A Család Évének eredményeiről korai lenne még mérleget készíteni. Bízom abban, hogy mind többen és többen lesznek, akik hűségesek az Isten megálmodta családideálhoz, akik azon munkálkodnak, hogy egyre több ünnepelnivalójuk legyen. Isten beoltotta az emberek szívébe a házasság utáni vágyat és soha nem szűnik meg szeretetével ezt a vágyat táplálni. Sokan döbbennek rá: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi a tieid.” (Jn 6, 68) A „válság” sokakat elbizonytalanít, de ugyanakkor erősödik is a vágy a „boldogabb családok” iránt. A Család Éve ráirányította a figyelmet a családokra, a család társadalmi szerepére és nélkülözhetetlenségére, és megmutatta azt az utat, amelyen az ember visszatalál a család és a házasság igazságához.

Adjunk hálát Istennek azért a sok ajándékért, amit ebben az évben kaptunk, és kérjük buzgón: „Isten áldd meg a magyart!”

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


14. hozzászólás
Létrehozva: 2011-11-30 21:54
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
Hívom a családokat a Család évében, 2011 decemberében

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

„… ÉS KETTEN EGY TEST LESZNEK, NAGY TITOK EZ!” (Ef 5, 32)


Micsoda merészség volt fiatalon, amikor még nem tudhattuk, hogy az előttünk álló élet mennyi meglepő fordulatot tartogat számunkra, kimondani egymásra az IGEN-t, eltökélten megindulni az eggyé válás útján! – mondta egy idős férj sokadik házassági évfordulójukon. A teljes önátadásban eggyé válni és ugyanakkor megmaradni önmagunknak megoldhatatlan feladatnak látszik. Minden ember egyedi, megismételhetetlen teremtménye Istennek, nem adhatja fel egyéniségét, egyedi adottságait, nem is egyesítheti tulajdonságait a másikkal. Hogyan is válhatna egyikük szépsége, ügyessége, okossága kettejük közös, egyesített szépségévé, ügyességévé, okosságává? Ha viszont mindketten megmaradnak maguknak, önmaguk kiteljesedésén munkálkodnak, nem fognak-e egymástól elidegenedni?

Nehezen megválaszolható kérdések ezek azok számára, akik csak a maguk emberi erőire, a természet adta lehetőségekre akarnak támaszkodni. Akiket azonban a Szeretet köt össze, és tudják, hogy „ketten hármasban vannak”, hogy Isten, aki maga a Szeretet, mindig velük van, hiszen Ő is kimondta rájuk az IGEN-t, bátran indulhatnak egymás felé. Nagy titok ez: ahogy a három isteni személy – Atya, Fiú és Szentlélek – egysége tökéletes a személyiségek teljes tiszteletben tartásával, úgy a házaspár is eggyé válhat anélkül, hogy a feleség feladná egyéniségét, a férj pedig magát a család egyedüli képviselőjének, megjelenítőjének tartaná. A titok nyitja pedig a Szeretet: a Szentháromságot a Szeretet egyesíti, a házaspárt is csak a Szeretet teheti eggyé.

Milyen elképzelésetek volt az eggyé válásról házasságkötésetek idején? Voltak-e példaképeitek, mit akartatok eltanulni tőlük?

A férfi és a nő kapcsolatához harmadikként Isten társul: „Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.” (Jn 14,23) A szeretet a feltétel, Jézus semmi egyéb kikötést nem tesz. Az ember tehát szabad, dönthet: kinyitja-e a kaput az Atya, a Fiú és az egység lelke, a Szentlélek előtt, hogy „lakóhelyet vegyenek nála” Istent sem lehet „kényszeríteni”, hogy azt tegye, amit mi jónak gondolunk. Akaratát az embernek is tisztelnie kell. Jól tudta ezt Péter apostol is, amikor azt mondta Jézusnak: „Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat...” (Mt 17,4)

A jó, a szeretet melletti döntés mindennapos feladat. Mi segít ennek a döntésnek a meghozatalában? Idézzetek fel életetekből olyan nehéz döntéseket, amelyek meghozatala előtt őszinte szívvel tudtátok kimondani: Legyen meg a Te akaratod!

Az ember kapcsolataiban teljesedik ki. Minden ember egy kapcsolat gyümölcse, szülei kapcsolata révén jön világra, és kapcsolatok nélkül képtelen lenne felnövekedni, érett emberré válni. A férfi és a nő egymást kiegészítik, kapcsolatuk nélkül egyikük sem teljesedhet ki. A két nem egymásra utaltsága a legalapvetőbb emberi kapcsolat: „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!” (Ter 2,18)

Az emberpár kapcsolatában is Isten képmása, Isten ugyanis természeténél fogva kapcsolat: az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymással való kapcsolatában létezik. Az Atya atya, mert Tőle születik a Fiú, a Fiú pedig életét az Atyától kapja, a Szentlélek a személlyé vált szeretet és kommunikáció az Atya és a Fiú között.

Isten kapcsolatban él, kapcsolatban akar lenni legkedvesebb teremtményével, az emberrel, akinek kedvéért az egész világmindenséget megteremtette. Az Ószövetségi Szentírásban sok utalást találunk erre, Isten keresi a kapcsolatot az emberrel Ábrahám, Mózes, a próféták közvetítésével, az Újszövetségben pedig emberré lett Fiát küldi közénk. Jézus Krisztus megalapítja az Egyházat, melyben az egész emberiség úton van „ember és Isten örök menyegzője” felé. Így válik a házasság Isten és ember szövetségének jelévé.

Mi határozza meg kapcsolataidat? Idézzétek fel azokat a kapcsolataitokat, amelyek segítettek személyiségetek kibontakozásában!

A házastársi szeretetet nem a sok, mégoly szép beszéd jellemzi, hanem az állandó, minden egyéb fölé helyezett szeretetteljes, bensőséges kapcsolat és a tett, melyben mindkét fél mindazt, ami az ő sajátja (a lelke, a szíve, a teste) összekapcsolja azzal, ami házastársának a sajátja (a lelkével, a szívével, a testével). Így válik a kettő eggyé, lesz a két „ÉN”-ből egyetlen „MI”.

Mivel Isten a Szeretet, élete teljes, soha el nem múló, szüntelen szeretet-túlcsordulás a Szentháromságban és a Szentháromság által, állandó kölcsönös ajándékozás az isteni személyek között, akik így válnak „MI”-vé, anélkül, hogy egyediségüket (és különbözőségüket) feladnák. Isten az embert meghívja: lépjünk kapcsolatba vele, nyíljunk meg számára, hogy eleven szentháromságos életében részesíthessen minket, ahogy ezt a keresztségben megígérte: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4,14)

Ketten – hármasban, ez a boldogságra vezető kapcsolat. „Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy testté lesznek. Nagy titok ez; én pedig Krisztusról és az egyházról mondom!” (Ef 5,31-32)

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
13. hozzászólás
Létrehozva: 2011-11-02 00:26
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
Hívom a családokat a Család évében, 2011 novemberében

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

Számvetés, hálaadás

Nemrég egy aranylakodalommal kapcsolatban hangzott el: az ünneplő házaspár sikerének titka az, hogy komolyan vették a házassági esküt, azt, hogy egymást szeretve és szeretetből keltek egybe, hogy minden körülmények között holtomiglan-holtodiglan együtt akartak maradni. Tudtak egymásra hagyatkozni, méltó tisztelettel elismerték egymást egyenlő társnak, akivel a kegyelmi életben is osztoztak, és mindvégig azzal a szeretettel fordultak egymás felé, mellyel Krisztus szerette egyházát.

Ma, amikor a házasságoknak több mint a fele alig néhány év után felbomlik, kétségtelen tény, hogy ötven évig együtt maradni önmagában siker. Mégis, egy házaspárt akkor szoktak sikeresnek tekinteni, ha valamit „produkált” élete során, ha eredményeket tud felmutatni, ha a házasságkötéskor kitűzött célokat elérték. De vajon sikeresnek mondhatók-e azok a házasok, akik jómódban élnek, nagy, szépen berendezett házban laknak, nyaralójuk is van, szép autóval közlekednek, unokák veszik körül őket, de hiányzik belőlük a derű, elégedetlenek, vagyis nem sikerült egymást boldoggá tenniük?

Milyen házasságot tartotok sikeresnek? Idézzetek fel szerintetek különösen sikeres házasságokat!

Aki a szeretetet csupán egy mulandó természetes érzelemnek gondolja, amely a párkapcsolatban fellobban, majd ki is alszik, az nehezen tudja az eskü szavait kimondani: szeretem, szeretetből, holtomiglan-holtodiglan... Aki viszont a házasságkötésben csak a papírt és a családban csupán munkaerő-utánpótlást biztosító műhelyt, gazdasági-fogyasztói egységet lát, értelmetlennek fogja érezni az esküt a személyes és kölcsönös szeretetről. Akik egy-egy házassági évfordulón, ezüst- vagy aranylakodalom ünneplésekor mérlegre teszik eddigi közös életüket, tegyék fel maguknak a kérdést: sikerült-e megvalósítaniuk azt, amit a házasságkötéskor esküvel ígértek? A házastársi önvizsgálat során hamar kiderül, hogy a szeretet meglétét, hullámzásait és növekedését olyan megnyilvánulásokkal lehet leginkább lemérni, amelyekről mai társadalmunkban már-már alig esik szó: a megbecsüléssel és a tisztelettel.

Az emberi méltóság minden ember sajátja, Isten minden embert saját képére és hasonlatosságára teremtett. Az ember „az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart, teljesen csak akkor találhat önmagára, ha őszintén elajándékozza magát.” (GS 24) Minden embernek kijár, hogy becsüljük, elismerjük személy mivoltát. Különös megbecsülés illeti meg azt a földön élő egyetlen személyt, aki nekem elajándékozza magát, és aki engem mint ajándékot elfogad. Az elismerés fokozza a szeretetet, és minél nagyobb a házastársak kölcsönös szeretete, annál inkább tudják egymás értékeit becsülni, egyre jobban elismerik egymást. A szeretet és a megbecsülés dinamikája segíti őket önmagukra találásukban, a boldogság felé vezető úton.

A házastársak egymás iránti tisztelete arra alapul, hogy állandóan tudatában vannak: fontos vagy nekem, tied az első hely szívemben az emberek között, nálam senki nem válthat fel téged. Ebben a tiszteletben fontos helye van a társsal való érzelmi azonosulásnak is: minden ügyed az én szívügyem is. A tiszteletnek számtalan megnyilvánulási formája van, kifejeződik a nyilvánosság előtt például abban, hogy udvariasan viselkedünk a társunkkal, mindig tiszteletteljesen szólunk hozzá, távollétében sem beszélünk róla lekicsinylően. Otthon, négyszemközt pedig a tisztelet csak fokozódik az intimitás melegével és meghittségével. A szeretet találékony, mindig új és új lehetőséget talál a tisztelet kifejezésére és éreztetésére. Aki tiszteli a másikat, igyekszik naggyá tenni, magát pedig kicsivé, a másikat az előtérbe helyezni, maga pedig a háttérbe vonul.

A tisztelet és a szeretet kölcsönhatásban van egymással. Saját életünk számára a szeretett személy pótolhatatlan, ezt egy pillanatra sem felejthetjük el, tiszteletünk az idő folyamán nem laposodhat el és nem válhat magától értetődővé. A szeretett és tisztelt másikat hagyjuk növekedni és soha nem engedjük életünk peremére jutni. Merjünk bátran kicsinyek lenni, hogy házastársunknak biztosíthassuk mindig a főhelyet, nem azért, mert ő ott olyan jól mutat, vagy mert ott „megjátszhatja magát”, hanem mert akárki más csak valaki más lehet, a főhely nálunk mindig csak az övé lehet.

Milyen módon tudod kifejezésre juttatni, hogy házastársad értékeit elismered, hogy tiszteled apai vagy anyai szolgálatát? Idézzétek fel szüleitek, nagyszüleitek egymáshoz való viszonyát: hogyan tisztelték egymást, hogyan juttatták kifejezésre egymás megbecsülését?

A kulcskérdés a szeretet, amely sohasem stagnálhat, hanem állandóan növekednie kell. Álljunk meg időnként, és tegyük fel magunknak a kérdést: házassági esküm szellemében élek-e: elegendően szeretem és tisztelem-e házastársamat, megbecsülöm-e őt és mindazt, amit vele és általa kapok? Vagy jelentkeznek-e apróbb-nagyobb tiszteletlenségek, megbecsülési hiányosságok, netán szeretetlenségek irányában? A házas életközösség során a szeretet és a szeretetre való készség könnyen kerülhet súlyos megpróbáltatások kereszttüzébe, kívülről is, belülről is érkezhet támadás. A nehézségek, küzdelmes időszakok könnyen elfeledtetik azt a sok jót, amit kaptunk, eredményeinket pedig hajlamosak vagyunk a magunk ügyességének, szorgalmának gyümölcseként értékelni. Fontos tehát a hálás lelkület kialakítása, annak tudatosítása, hogy mindent Teremtőnktől, az Ő szeretetéből kaptunk. A hála az ember részéről nem spontán megnyilatkozás, nem függ az érzelmi hullámzástól, tárgyilagosságot és önismeretet tételez fel; az értelem cselekedete, az erkölcsileg érett ember alapmagatartása, aki fölismerte, hogy létét és fennmaradását nem csupán a maga teljesítményének, hanem folyamatosan másoknak is, legfőképpen pedig Istennek köszönheti. A házassági évfordulók arra is jó alkalmak, hogy hálát adjunk házastársunkért. Újra meg újra köszönjük meg, hogy őt Isten nekünk és ilyennek teremtette, hogy a házassági esküben tett ígéret szellemében élhetünk vele. Hálaadásunk legyen válasz Isten szeretetére.

Beszéljétek meg, hogyan sikerült a hálás lelkület kialakítása! Hogyan adtok hálát egymásért, gyerekeitekért?

Amikor beborul felettünk az ég, amikor nem látjuk gondjaink megoldásának útját, találjunk alkalmat arra, hogy megfogjuk egymás kezét, és térdeljünk Teremtőnk elé hálát adva mindazért, amit egymástól és egymásban ajándékba kaptunk:

Gyökér szeretnék lenni, légy a tő. / az ág lennék, / alkosd leveleit, / a rózsa legyek, illatként övezd. / Jóllakva egymásban örökre így, / míg minden vágyunk s rostunk egyező, / legyünk egyetlen roppant köszönet.

(Részlet Christian Morgenstern Tedd fel, hogy él c. verséből, ford. Hárs Ernő)

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
12. hozzászólás
Létrehozva: 2011-10-24 00:33
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
Hívom a családokat a Család évében, 2011 októberében

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

Elkötelezettség, felelősség, hűség

A házasság és a család válságban van, harsogja a rádió és a televízió, erről szónokolnak szociológusok és társadalompolitikusok, ezt taglalják az újságok és szakkönyvek. Megállapítják, hogy a válság egyre súlyosabb gondot jelent a társadalomnak, hiszen ha a család valóban a társadalom legkisebb építő eleme, akkor a válságban lévő elemekből válságos épület fog épülni. A válság egyik legsúlyosabb tünete az egész Európát sújtó demográfiai tél: egyre kevesebb gyermek születik, egyre kevesebb lesz a munkáskéz, pedig az egyébként örvendetesen meghosszabbodó életkor miatt egyre több dolgozni már nem tudó embert kellene eltartani. A demográfiai gondok megoldása sürgető feladat, a megoldás kulcsát sokan a családban, a család megerősítésében látják. Ameddig ugyanis a gyermekvállalás együtt jár a szegénység kockázatával, a családok nem vállalnak elegendő gyermeket, tehát megfelelő gazdasági és szociális intézkedések szükségesek. A gazdasági válság miatt azonban nehéz megtalálni a családtámogatás forrását.

A válságba jutott családok ahelyett, hogy a társadalmat gyarapítanák, terhet jelentenek, és gondot okoznak az egyes embereknek is. A válságból kilábalni nem tudó ember legszívesebben hátat fordítana a családnak, csődbe jutott eddigi életének, és új kapcsolatokat keresne. A polgári társadalom határozottan támogatja az ilyen törekvéseket, lehetővé teszi a válást, elismeri a nem házasságon alapuló, elköteleződés nélküli, könnyen felszámolható kapcsolatokat, támogatja ezeket az együttéléseket a gyermekvállalásban. Mindez természetesen nem segít a család válságának leküzdésében, ellenkezőleg, gyengíti azok megbecsülését, az embereknek a családba vetett bizalmát.

Milyen segítséget tud nyújtani a közösség a családok válságba jutásának elkerüléséhez?

Boldog II. János Pál pápa hívta fel a figyelmet arra, hogy a család válsága csak következmény, valójában korunk embere került válságba, és válságát magával viszi házasságába, családjába is. Külső jegyeket tekintve a házasság és a család gyorsan változó világunkban sokat változott, különösen az utóbbi évtizedekben. Általánossá vált a kétkeresős családmodell, megváltozott a férfi és a nő szerepe a családban, megsokszorozódtak a fiatalok előtt álló lehetőségek, ma nagyobb az egyén döntési szabadsága, mint néhány évtizede, ezzel együtt sokkal magára hagyottabb is. „A történelem jelen szakaszában, amikor a családra oly sok torzító és megsemmisíteni akaró erő támad, az Egyház, tudván, hogy a társadalom, valamint önmaga épsége és egészsége szorosan összefügg a család állapotával, sürgetőbb és égetőbb feladatának tekinti, hogy mindenkinek hirdesse Isten tervét a házasságról és a családról; elősegítse e terv eredeti gazdagságának és emberi-keresztény értékeinek kibontakozását, s így hozzájáruljon a társadalom és Isten Népe megújulásához.” (FC 3)

Korunk emberének válsága pedig épp abban gyökeredzik, hogy meg szeretne feledkezni teremtményi mivoltáról és Teremtőjéről. Isten az embert önmagáért, szeretetből és szeretetre teremtette (vö. GS 23.), „a család forrása az a szeretet, mellyel a Teremtő átöleli a teremtett világot”. (GratSan 2.) A házasság és a család minőségét a szeretet, az elkötelezettség, a felelősség vállalása és a hűség határozza meg. Azok a házasságok és családok, amelyekben Isten, aki maga a Szeretet, jelen van, nem jutnak válságba. Szépen mondja a régi magyar házi áldás: „Hol hit, ott szeretet; / Hol szeretet, ott béke; / Hol béke, ott áldás; / Hol áldás, ott Isten; /Hol Isten, ott szükség nincsen!”

Hogyan látjátok: könnyebb volt-e szüleiteknek, nagyszüleiteknek elkerülni a „válságot”?

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a családnak ne lenne szüksége támogatásra, arra, hogy a munkahelyek, az adózás, az egészségügyi és oktatási rendszer családbaráttá váljon. Fontos azonban tisztán látnunk, hogy a család csak akkor tud Isten tervének megfelelni, ha maguk a házastársak, sőt az egész társadalom tudatosan és elkötelezetten akarja ezt a tervet megvalósítani. A házastársak IGEN-je egymásra és házasságukra végérvényes, feltétel nélküli elköteleződést jelent, ősi magyar szokás szerint ezt esküvel is megerősítik. Hogyan is lehetne ezt az esküt megszegni egy-egy házassági vihar miatt? A Teremtő világot átölelő szeretetét soha nem vonja vissza, mindegyikünket, házasságunkat, gyerekeinket, egész családunkat végérvényesen szereti. Hogyan is lehetne ezt a szeretetláncot megszakítani gyengeségből, felelőtlenségből vagy hirtelen felindulásból?

A családnak ahhoz, hogy élete kiteljesedjék, hogy a társadalom értékes alapsejtje legyen, biztonságra van szüksége, erkölcsi és anyagi értelemben egyaránt. A család minden tagja felelős a másikért, ez adja mindnyájuknak a biztonságot. A fiatalok, amikor közös jövőjüket tervezik, felelősséget vállalnak egymásért, leendő otthonukért, gyermekeikért, egymás szüleiért és rokonaiért. A gyerek felelőssége eleinte nem tudatos, csak később bontakozik ki benne az az elhatározás, hogy minden tettével örömöt akar szerezni szüleinek. A szülők felelősek gyermekeik egészségéért, neveléséért, különösen hitük kibontakoztatásáért. A családok felelőssége kiterjed a többi családra is, csak a közösen vállalt és megélt felelősség a család ügyéért segítheti elő a család társadalmi elismerését.

Felgyorsult világunkban nehéz hosszú távra érvényes döntéseket hozni, ezért a „modern” gondolkodás előnyben részesíti a döntések visszavonhatóságát, megváltoztathatóságát, és igyekszik elkerülni a végérvényes megoldásokat. Ezért kerül a házassági hűség is az „elavult, idejétmúlt” értékek csoportjába. A hűségen ma legtöbbször a szó szoros értelmében vett szexuális hűséget értik, pedig ez sokkal tágabb fogalom. A hű házastársak mindig és feltétel nélkül egymás rendelkezésére állnak, akkor is, ha fáradtak, rosszkedvűek vagy idegesek. Rendelkezésre állnak, hogy egymást meghallgassák, hogy a másik kedvenc ételét megfőzzék, hogy együtt játsszanak és szórakozzanak. Ha pedig a munkahelyi elfoglaltságok, a gyerekek vagy más rászoruló családtagok gondozása miatt alig jut idő és alkalom a házastárs számára, megértők és megbocsátanak. A hűséget szolgálja a tapintatos, őszinte és bizalommal teli kommunikáció is. A jól kommunikáló házaspár nézeteltérések esetén könnyen tud megbocsátani és kiengesztelődni, vitájuk győztese mindig a szeretet. Sokévi házasság után is gyengéden adják egymás tudtára hogy „szeretlek, tied vagyok”.

Mondjatok példát arra, hogy a házastársak egyikének állhatatos hűsége segítette a másikat visszatalálni a családba!

A Teremtőjükhöz hűséges családok, nem kerülnek válságba. A szeretet a házastársak, a szülők és gyermekek között lényegében imádság és lehetővé teszi, hogy megértsük: „Isten a szeretet". A család mindennapjaiban különleges pillanatok adódhatnak, amikor az emberi szívek az isteni Szívvel találkoznak. Minden reggel felkelni, mosakodni, felöltözni, megreggelizni, munkába és iskolába menni, a gyerekekről gondoskodni, hazamenni, tanulni, vacsorát készíteni, enni, inni, egymással beszélgetni és egymást szeretni – ezer alkalmas pillanat arra, hogy Jézust a másikban és a másikon keresztül megtapasztaljuk. Minden pillanat kihívás, hogy Isten jelenlétét megtapasztaljuk a szeretetben és a szeretet által.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
11. hozzászólás
Létrehozva: 2011-09-06 00:35
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
Hívom a családokat a Család évében, 2011 szeptemberében

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

A fészek kiürül


Vasárnaponként, amikor csak kettesben ülnek le ebédelni, különösen zavaró. Azelőtt a gyerekek itt nyüzsögtek az asztal körül, a szobában vidám zsivaj volt. A vasárnapi ebéd, meg az előtte és utána együtt töltött idő kiadós beszélgetésekre adott alkalmat az elmúlt, meg a következő hét eseményeiről. Most a többi szék üres, a gyerekszobák elárvultak. Minden a helyén maradt, mégis megváltozott az egész lakás, mintha elszállt volna belőle a lélek. A gyerekek kirepültek, üres a fészek.

A szülők élete új szakaszba lépett: ketten maradtak, a soktagú család, amely kettejük házasságára épült, ismét kéttagúvá vált, és ez igen jelentős változás a házaspár életében. Gyakran járul ehhez egy másik változás is, a nyugdíjazás, az aktív munkából való kilépés. Ez a két változás külön-külön is megrázkódtatást jelent, az pedig, ha időben egybeesnek, vagy rövid időn belül követik egymást, radikális fordulatot jelent a házaspár egyéni és közös életében egyaránt. Megváltozik az életritmus, szükségessé válik a mindennapok eddigi struktúráinak átformálása, módosul a szabadidő fogalma, megváltoznak a pénzügyi korlátok is. Eddig semmire sem értek rá, semmire nem jutott elég idő, most egyszerre nem tudnak mit kezdeni idejükkel. Mindez visszahat a két ember kapcsolatára is, komoly próbatétel elé állítva őket. A felkészületlen házaspárok nem értik, hogy miért jelennek meg közöttük súrlódások, miért jelent gondot olyan ügyek elintézése, amelyek eddig magától értődően intéződtek, miért nem sikerül az egyszerű dolgokat egyszerűen megoldaniuk.

A házasságnak ez a fázisa viszonylag új keletű. A meghosszabbodott életkor és a többgenerációs családok eltűnése miatt a „kiürült fészkű” házaspároknak ma hosszabb időre, akár két-három évtizedes páros együttlétre kell berendezkedniük. Egyéni helyzetük megváltozott, változtak napi teendőik, mások lettek az állapotbeli kötelességeik, áthangolódásra, kapcsolatuk megújítására van szükség. Nagy esélyt jelent ez a két embernek, hogy tovább haladjanak egymás felé, hogy egészen egymásnak tudják adni magukat, és hogy ezt az ajándékot maradéktalanul el is tudják fogadni egymástól.

Hogyan gondoltok vissza arra az időre, amikor ti „kirepültetek” a szülői házból? Mit gondoltok, hogyan fogjátok ti megélni „fészketek” kiürülését? Idézzetek fel példás „kiürült fészkű” házaspárokat ismeretségi körötökből!

A házassághoz nem tartozik egyszer s mindenkorra érvényes „szolgálati szabályzat”, amelyet betartva nyugodtan, gondoktól mentesen lehet élni. Nincs két egyforma házasság, más a fiatalok házassága, más a gyerekes szülőké, másképp kell alakítaniuk házasságukat a gyerekeiket már szárnyra bocsájtott házaspároknak is. Amikor még fiatalokként vonzódni kezdtek egymáshoz, elindultak egy úton, az egymás felé vezető úton. Most elérkeztek az út egy fontos állomásához, de korántsem a végállomáshoz. Ha megállnak, sohasem jutnak célba. Újra és újra ki kell mondaniuk egymásra az IGEN-t, naponta újra dönteniük kell egymás mellett. Milyen érett, mennyire más most a szeretetük, mint volt akkor, amikor összeházasodtak! De a szeretet sem érkezett el a végállomására; ha nem növekedhet és gazdagodhat, még állandó sem marad, inkább törékennyé, görcsössé válik. Amikor évekkel ezelőtt az esküvőn IGEN-t mondtak egymásra, tele voltak ideális elképzelésekkel, vágyakkal, tervekkel. Ezek nem mind teljesültek, sok minden maradt töredékes vagy befejezetlen. Hányszor kellett a terveket a körülmények alakulása, a gyerekek érkezése, esetleges sorscsapások vagy a valós lehetőségek jobb megismerése miatt módosítani! Ez a mostani IGEN már nem illúziókra, reményteli örömökre, hanem kölcsönös bizonyosságra épül: jó hogy vagy, jó hogy ilyen vagy, jó téged szeretni, együtt haladni boldogságunk útján! IGEN, akarom, hogy boldog legyél, akarom, hogy boldogok legyünk, tudom, hogy semmi nem rendítheti meg szerelmünket.

Mi segít abban, hogy az idő múlásával a szeretetkapcsolat egyre mélyebb, érettebb legyen? Milyen tényezők járulnak hozzá, hogy az illúziókból és a reményekből bizonyosság legyen?

Vannak házaspárok, akikben egy világ omlik össze, amikor a gyerekek elhagyják a szülői házat. Akik viszont el tudják engedni gyerekeiket, azok számára új lehetőségek nyílnak meg, lehetőséget kapnak új vagy éppen régi, de eddig még valóra nem váltott terveik megvalósítására. Különös ellentmondása korunknak, hogy a többgenerációs nagycsaládok ugyan eltűntek, a nagyszülők azonban fontos feladatot töltenek be gyermekeik családjában. A kétkeresős családmodell általánossá válásával szükséges lett, hogy a nagyszülők segítsenek akár a nevelési feladatok megoldásában, akár a háztartásban. Nagy lehetőség ez a generációk közötti együttműködésre és a tradíciók továbbadására is. Ha az ilyen együttműködést a szeretet vezérli, ha a szereplők kölcsönös tisztelettel, megértéssel és tapintattal viseltetnek egymás iránt, akkor senki sem érzi magát kihasznált cselédnek, ügyetlen családapának, vagy okvetetlenkedő öregnek.

Nem sérti az egységet, ha az idős házasok végre hódolnak egyéni kedvteléseiknek is. Most végre juthat rá idő, nem úgy, mint amikor a kevéske közösen eltölthető idő rovására ment volna. Az pedig, hogy titokban menjen el egyikük barátnőivel, másikuk focimeccsre, fel sem merülhet, hiszen már rég nincsenek titkaik egymás előtt. Ismerik egymást, olvasnak egymás gondolatában, tudják, hogy melyiküknek mi okoz örömet. Most kiderül, hogyan sikerült a házastársi hűséget megélni: bizalommal telten, kreatívan, vagy kötelességszerűen, teherként, „húzva az igát”. Aki csupán elkerülte a hűtlenséget, még korántsem volt hűséges. Az igazi hűség megmozgatja a fantáziát és mindig tettre serkent, szolgálja az egyén és a házastárs fejlődését, életet visz a kapcsolatba. Mindig van felfedeznivaló a másikban, és mindig lehet találni valami új örömszerzési lehetőséget. 30 évi házasság után is rá lehet csodálkozni a másik vonzó külsejére, és lehet törekedni arra, hogy még vonzóbb legyen külsőnk, hogy a lehető legjobb oldalunkról mutatkozzunk házastársunk előtt. Törekednünk kell arra is, hogy a társ minden jó tulajdonságát, a benne rejlő minden értéket megismerjük és segítsük tökéletesíteni, fejleszteni. A fejlődési lehetőség határtalan. A hűség hibádzik ott, ahol már nincs készség a fejlődésre, a változásra. Ugyanakkor a hűség is változásra szorul, noha továbbra sem nélkülözheti a kölcsönös bizalmat és a feltétlen megbízhatóságot. Másképp hű egy ifjú házas, és másképp egy nagyszülő. A házasságnak ebben szakaszában, amikor a házaspár magára marad, különösen igaz: csak akkor tudjuk magunkat a másiknak teljesen átadni, ha egészen egymásra hagyatkozhatunk. Jó, hogy ilyen vagy, együtt változunk, öregszünk naponta. Épp ez a házasságban a varázslatos, a közös útnak sohasem érünk a végére, amíg élünk, úton vagyunk. Sohasem érjük el azt a pontot, amelyen megállhatunk. Nem várjuk, hogy a jövő beteljesedjék, hanem elébe megyünk – mondja egy dél-amerikai indián mondás. Aki hűséges, az bizalommal vág neki az előtte álló útnak. Mert bízik Istenben, aki a leghűségesebb, aki kettejükre kimondta a maga végleges IGEN-jét.

Hogyan változott a nagyszülők helyzete és szerepe családotokban visszatekintve néhány generációra?

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
10. hozzászólás
Létrehozva: 2011-08-05 16:46
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
Hívom a családokat a Család évében 2011 augusztusában

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetes- és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a család és az élet mellett áll.

Ne engedjük kialudni a lángot

Túljutva a Család éve felén elmondhatjuk, hogy országszerte sok szép ünnepségen, összejövetelen ünnepeltük a családot és a házasság intézményét, sok emlékezetes tanúságtételt hallottunk fiatal és idősebb házaspároktól. A különböző szakmai összejöveteleken pedig megbizonyosodhattunk arról, hogy a házasság pótolhatatlan intézmény, nélküle kihal a társadalom, összeomlik a gazdaság, elenyészik a kultúra. Sajnos napvilágra kerültek elszomorító tények is, hogy mennyien nem jutnak el, vagy csak későn, a házasságig, hogy a házasságok egy (nem jelentéktelen) része pedig felbomlik néhány év után. Egyre többen teszik fel a kérdést: mi a titka azoknak, akik évtizedekig boldogan élnek együtt, hogyan lehet a szerelemnek az esküvő napjaiban oly magasan lobogó lángját megőrizni? Hogyan tudnak házaspárok sok testi-lelki nehézség ellenére nemcsak kitartani egymás mellett, hanem derűsen, bizakodva munkálkodni családjuk boldogulásáért és szűkebb-tágabb környezetük javáért?

Mondjatok példákat sikeres, a kríziseken úrrá lett családokra ismerőseitek, barátaitok köréből!

Azok a fiatalok, akik házasságukra komolyan és őszintén felkészültek, határozott elképzelésekkel, világos jövőképpel kezdenek hozzá közös életük alakításához. Szentségi házasságban, kegyelmi közösségben akarnak élni Krisztussal. Egymás felé megelőző, személyes szeretettel akarnak fordulni, mindig készen az áldozatvállalásra, a lemondásra, a megbocsátásra, az ellenszolgáltatást nem váró adakozásra, szüntelenül a szeretet növekedésére törekedve. A siker egyik legfontosabb titka ennek a tudatos, elkötelezett akarása. A szerelembeeséstől a házasságig talán el lehet jutni az érzelmek szárnyán, de a házasság mindennapjainak alakításához, a házaspári kapcsolat állandó mélyüléséhez nélkülözhetetlen az értelem és az akarat hozzájárulása. Isten megelőző szeretetével véglegesen és visszavonhatatlanul egymásnak ajándékozza őket, az ajándék értékének megőrzéséhez azonban szükség van mindkettőjük szilárd elhatározására és erőfeszítésére.

Posztmodern világunk nem tulajdonít nagy jelentőséget a hűségnek, a tartós elkötelezettségnek, a nehézségek és a krízisek megoldására nem a küzdelmet, hanem inkább a menekülést ajánlja. Minden azt sugallja, azt tedd, ami neked ma jó. Megváltoztak a társadalmi kapcsolatok is, az a fajta családi élet, amelyben szüleink, nagyszüleink éltek, nehezen lenne a mai viszonyok között megvalósítható. Az általánossá vált kétkeresős családmodell olyan feladatok elé állítja a házaspárokat, amelyek azelőtt ismeretlenek voltak, így megoldásukhoz nekik maguknak kell megtalálniuk a kulcsot. Naponta érkeznek az új kihívások, s ezekre naponta új válaszokat kell találni. John Henry Newman mondta, hogy a legnagyobb művészet a változó körülmények között változatlanul tartani a hűséget.

Mi segített olyan esetekben, amikor különösen nagy erőfeszítésre volt szükség a hűség megőrzéséhez, az egymás melletti kitartáshoz?

Nagyon fontos, hogy a házaspár tudatosan őrizze a lángot, küzdjön a „mindennapos taposómalom”, az állandó gondok miatti elszürkülés ellen; figyeljen rá, nehogy együttes életük egymás melletti életté vagy inkább robotolássá váljon. A házasságot ápolni kell, odaadó gonddal, éber figyelemmel, lankadatlan szeretettel.

A szociológusok megállapítása szerint a sikeres családi élethez három dolog szükséges: idő (hogy a házaspárnak jusson ideje minden feladat elvégzésére), pénz (hogy beszerezhessék a család szükségleteit) és infrastruktúra (hogy rendelkezésre álljanak a házon belül el nem látható szolgáltatások). Ezek külső feltételek, bármilyen bőségesen legyen is adott mindegyik, a tartós boldogságon a házaspárnak magának kell munkálkodnia. Különösen vonatkozik ez az időre, mert korunkban mindenki időhiányban szenved. Erős elhatározás és komoly szándék nélkül az időhiány a házas szeretet elmélyítésének akadályává válhat.

A házasságukat ápoló párok gondoskodnak arról, hogy legyen idejük egymásra is, hogy ne csak a mindennapi folyó ügyekről tudjanak beszélgetni, hanem kapcsolatukról, érzelmeikről, vágyaikról vagy akár hobbijukról. Beszélgetéskor tudatosan figyelnek egymás szavaira, nem meggyőzni, hanem megérteni akarják egymást, vitás esetekben pedig közösen keresik a megoldást. A kommunikációs készségek elsajátítása ma különösen fontos, mert a tömegkommunikáció, a média hozzászoktatta az embereket az egyoldalú, csak felénk irányuló információközléshez, és lassan elfelejtjük, hogyan is tudjuk saját gondolatainkat, érzelmeinket úgy kifejezni, hogy a másik értse, ne bántódjék meg, érezze szavaink mögött a szeretetet.

Tudjuk, hogy a család minden tagjának szüksége van a létfontosságú testi táplálékra, a lelki-szellemi szükségletekről azonban gyakran megfeledkezünk. Pedig az éhező-szomjazó lelkű házaspárok életereje csökken, kedvetlenné válnak, nem tudnak igazán örülni, kapcsolatuk szilárdsága meginog. Az érintettek legtöbbször észre sem veszik állapotuk romlását, de ha jön egy megpróbáltatás (kísértés, betegség, anyagi nehézség), bekövetkezik a katasztrófa. A rokonok és ismerősök pedig csodálkoznak: húsz éve házasok, olyan szépen éltek, és most egyszerre … Pedig a baj már régen elkezdődött, a lelki táplálék hiánya észrevétlenül juttatta csődbe a házasságot. A gyógymód is adott: az Eucharisztia, Isten igéje és az imádság.

A keresztény házaspár annak tudatában él, hogy valójában hármasban vannak, szövetségben Krisztussal. Ő mindig velük van, valóságos jelenléte az Eucharisztiában a végtelen erőforrás. Úgy hallgatják az Igét, hogy tudják, a velük élő, a rájuk igent mondó Isten szól hozzájuk. Hogyne éreznék szükségesnek, hogy válaszoljanak, hogy együtt forduljanak imádsággal Istenhez, így legyenek igazán „egy test”. Ezért mondja Boldog II. János Pál pápa, hogy amelyik házaspár rendszeresen együtt imádkozik, az bizonyosan együtt marad.

Beszéljétek el tapasztalataitokat: hogyan segíti a házaspári beszélgetés az egységet!

Az egységbe forrott házasok egymás minden rezdülésére figyelnek. Kialakul közöttük a metakommunikáció egy sajátos, egyéni formája, amit csak ők értenek, de ők így is jól értik egymást. Nem kell egyiküknek arról szólni, hogy „ma különösen fárasztó napom volt”, a másik ezt megérezve azonnal pihenő, kikapcsolódó társsá válik. Ha a feleség megérzi, hogy külseje már nem okoz akkora örömöt férjének, mint régebben, akkor igyekszik újításaival meglepni férjét. Ha a szerelem hamvadásnak indul, visszanyúlnak az udvarlás, csábítás korábban alkalmazott módszereihez. Hűségesen meghallgatják egymás munkahelyi problémáit, hiszen sokszor úgy lehet levezetni a felgyülemlett indulatokat, ha elmondjuk, kibeszéljük őket. A figyelmes házastárs pedig megértőn szól hozzá, nem kioktató vagy fölényes modorban, mert hiszen ők ketten egyek. A házassági évforduló, névnap, születésnap jó alkalmat ad arra, hogy újra, ezredszer is elhangozzék: szeretlek!

Korunkban sok szó esik a házasság válságáról, a széteső családokról. A média szívesen felkap egy-egy családi botrányt, mert ennek hír értéke van. A csendben, békében élő család nem média-téma, nem sok szó esik róla. Pedig sok ilyen család van, országszerte sok fiatal és idősebb házaspár munkálkodik a saját és környezete boldogulásán úgy, hogy ápolja házasságát, akar boldog házasságban élni. Mutassuk meg ezeket a családokat, beszéljünk róluk, ünnepeljük őket! Jó alkalom a jubiláns házaspárok köszöntése a templomban, a Szent Család ünnepi fogadalom-megújítás vagy az évente ismétlődő Házasság Hete – ilyenkor a figyelem ráirányul a házasság és a család szépségére, értékére és jövőt hordozó erejére.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
9. hozzászólás
Létrehozva: 2011-07-02 01:04
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
Hívom a családokat a Család évében, 2011 júliusában

A gyermekek javáért

A júliusi levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.


Amikor Isten kimondja a házaspárra a maga igenjét, bevonja őket teremtő művébe, azaz gyermekeikre is igent mond. „A házastársi szeretet és élet bensőséges közösségét a Teremtő alapította és védi törvényeivel. Ez a közösség, azaz a házassági szövetség a házas felek visszavonhatatlan személyes beleegyezése által jön létre. Abból a szabad emberi tettből tehát, mellyel a házastársak kölcsönösen átadják magukat egymásnak és elfogadják egymást, Isten akaratából szilárd intézmény keletkezik a társadalom színe előtt is. Ez a házastársak és gyermekeik, valamint a társadalom javát szolgáló szent szövetség nem függ önkényes emberi elhatározásoktól. Isten maga a szerzője a házasságnak, különböző javakat és célokat rendelve hozzá, melyek igen nagy jelentőségűek az emberi nem fönnmaradása, az egyes családtagok személyes fejlődése és örök sorsa, s magának a családnak és az egész társadalomnak méltósága, biztonsága, békéje és jóléte szempontjából.” (GS 48) Noha a szeretetben élő család – ahol férj és feleség, édesapa és édesanya, szülők és gyermekek, valamint a gyermekek egymás között kölcsönösen szívükön viselik egymás javát – nem emberi alkotás, mégsem nélkülözheti a személyes odaadást, a jóakaratot, a tudatos, megfontolt erőfeszítést, nemritkán pedig még az ügyességet sem, de szükség van a társadalom erkölcsi és anyagi elismerésére is.

Vannak, akik a harmonikus családi életet romantikus ábrándnak tartják. Mi segíthet hozzá, hogy ez az „ábránd” valósággá váljon?

A szociológiai kutatások rámutatnak, hogy semmi nem változtatja meg annyira két ember között a kapcsolatot, mint egy gyermek érkezése. A munkahelyi elkötelezettségek, a jövedelem beosztása, a lakáskörülmények, a feladatok és kötelességek megosztása, a mindennapi időbeosztás, mind-mind újragondolandó és rendezendő. Ugyanakkor, noha az ifjú párból szülőpár lett, továbbra is házaspár maradtak. Csakhogy az újszülött a maga tehetetlenségében és másokra való rászorultságában nagyon sok gondoskodást és szeretetmegnyilvánulást igényel, ezért a szülőknek igen ébereknek kell lenniük ahhoz, hogy maradjon elegendő idejük és energiájuk egymásra. Ha pedig a szülők kapcsolata megromlik, azt a gyermek sínyli meg leginkább.

Egy felmérésben megkérdezték, hogy mi az, amire az újszülött gyereknek a leginkább szüksége van. A válaszolók első helyre azt tették, hogy szükséges: a szülők mindegyike akarja, vágyja a gyereket. A második legfontosabbnak a szülők párkapcsolatának stabilitását tartották, és csak ezután következtek a család anyagi körülményeire vonatkozó követelmények. A gyermekvállalás ma általában tudatos döntés, a szülők örömmel, szeretettel várják gyermekeiket és a legjobbat szeretnék nekik nyújtani. Szeretnének a gyerekeknek nyugodt, anyagilag is stabil gyermekkort biztosítani, gondoskodni szeretnének a gyerekek jó neveléséről és képzéséről. Vágynak arra, hogy munkahelyi elfoglaltságuk mellett legyen idejük gyermekeikkel foglalkozni, a szabadidőt együtt tölteni. Ennek érdekében szükséges lenne a szülőknek mind az otthoni, mind pedig a munkahelyi feladatait ésszerűen megosztani, ez pedig sok nehézségbe ütközik. A munka világa napjainkban olyan dolgozókat követel, akik teljes energiájukkal állnak gyakorlatilag korlátlanul munkaadójuk rendelkezésre. A gazdasági verseny arra kényszeríti a vállalatokat, hogy minden lehetséges erőforrást – ideértve dolgozóik munkaerejét és idejét is – maximálisan kihasználjanak, a társadalom viszont azt várja a szülőktől, hogy neveljenek becsületes, szorgalmas és jól képzett embereket. Mindehhez hozzájárul még a keresetre vonatkozó követelmény is: ha valaki nem áll mindig munkahelyén rendelkezésre, nem jut előre, nem tudja biztosítani a növekvő család számára szükséges anyagiakat. Az így jelentkező feszültségek visszahatnak a párkapcsolatra, a fiatal szülők sokszor épp kapcsolatukat okolják a gondokért. Értetlenül nézik „szerelmük elhamvadását”, a meg-megújuló nézeteltéréseket, házastársuk lanyhuló érdeklődését.

Fontos, hogy a fiatalok – például a házasságra való előkészületük során – felkészüljenek korunk ilyen természetű kihívásaira is. Ha ismerik a problémákat, ha tudják, hogy nem egymásban és nem a saját vagy társuk szerelmében kell keresniük a bajok gyökerét, ha tudatosan ápolják szeretetüket és szeretetvágyukat, akkor a közös gondokon úgy tudnak úrrá lenni, hogy közben a szeretet is növekszik, ez pedig gyermekeik elsőrendű érdeke. Sokat segíthetnek ebben a nagyszülők, a rokonok, a jó barátok azzal, hogy egy-egy estére, vagy hétvégére elvállalják a gyerekeket, hogy a szülők csak egymással, együtt lehessenek zavartalanul „édes kettesben”. Nagyon fontosak a „családbarát” munkahely létesítésére irányuló kezdeményezések is. Az igazán családbarát üzemekben, vállalatokban dolgozók teljesítménye azáltal növekedik, hogy nem őrlődnek a családi és munkahelyi feladatok között, hanem békében, nyugalomban dolgozhatnak itt is, ott is.

Hogyan oldották fel a munkahelyi és otthoni munka közötti konfliktust szüleitek, nagyszüleitek? Idézzetek fel olyan családokat, melyekben a nagyszülők segítségével sikerült jól összeegyeztetni az otthoni és munkahelyi munkát!

Kezdő szülők gyakran szembesülnek a kérdéssel: hogyan nevelhetik gyermeküket önállóságra és mégis közösségi emberré? Individualista korunkban az egyéni siker hangsúlyos értékként jelenik meg, a közösségben viszont óhatatlanul mások érdekeit is figyelembe véve kell viselkedni, netán alkalmazkodni. A keresztény ember- és társadalomkép nem a függetlenségben látja az ember kiteljesedésének útját, hanem a kapcsolatokban. Az ember kapcsolataiban teljesedik ki, önállósága a másik emberrel való nyílt és őszinte dialógus révén szilárdulhat csak meg, melyben azonban a másik önállóságának és egyéniségének kölcsönös tisztelete sem nélkülözhető. A gyerekek a családban sajátíthatják el legjobban ezt a fajta magatartást, a közösség, a többiek érdekének tiszteletét, a birtoklási vágy legyőzését, az önátadást és az ajándékozás örömét.

A gyermek javát szolgálja, ha korán megérti az egymásért viselt kölcsönös felelősség jelentőségét. A családban mindenki felelős a többiekért és az egész családért, mindenkinek a saját helye és feladata szerint. Hogyan tudná az a felebaráti szeretetet a családon kívül önzetlenül gyakorolni, akinek kicsi korától kezdve nem vált természetessé, hogy másokat viszonzást nem várva szeretettel szolgál? Adjuk tovább Jézus tanítását: „Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, meg fizet majd neked.” (Mt 6, 3-4)

Minden ember, az újszülött is, Isten teremtménye, egyedi, egyszeri, megismételhetetlen és kicserélhetetlen. Isten mindenkit, gyermekünket is „nevén szólította, megváltotta” (vö. Iz 43, 1), azaz meghívta az örök életre. Mindenkinek az egész élete – de csak egy élet – áll rendelkezésére, hogy megvalósítsa Istennek róla alkotott elképzelését és célba érjen. Erre az „önmegvalósításra” a családban van a legnagyszerűbb lehetőség, a szülők – mint Isten teremtő munkájának részesei – indítják el gyermekeiket ezen az úton. Minden részeredményért hálát kell adniuk, de tudniuk kell, hogy a személyiség formálása nem zárható le egy diploma megszerzésével, egy jól induló házassággal, egy reményekre feljogosító állás megszerzésével. Azt sem szabad elfelejteni, hogy mindenkit először Isten álmodott meg, a szülőknek nem gyermekükről kialakított saját tervüket kell valóra váltaniuk, hanem ahhoz kell gyermeküket hozzásegíteniük, hogy őszintén és alázattal tudják mondani: „Legyen meg a Te akaratod”.

Idézzétek fel saját személyiségetek formálódásának főbb állomásait! Kik voltak segítségetekre?

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

8. hozzászólás
Létrehozva: 2011-05-31 23:04
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT 2011-BEN, A CSALÁD ÉVÉBEN

A HÁZASSÁG: SZENTSÉG

JÚNIUSI LEVÉL A CSALÁDOKHOZ, A HÁZASPÁROKHOZ, A JEGYESEKHEZ ÉS A SZERELMESEKHEZ,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKHEZ, ÉS MINDENKIHEZ, AKI A CSALÁD
ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL


Virágdíszbe öltözött templom, orgonazúgás, hófehér menyasszonyi ruha, egyedülálló élmény a menyasszonynak, a vőlegénynek és az egész násznépnek; ezt nem lehet kihagyni, ezt egyszer mindenkinek át kell élnie – mondják sokan, mert érzik, hogy a templomi esküvő nem csupán egy szertartás, egy a sok lehetséges ünnepi esemény közül, hanem van valami „földöntúli” tartalma is, mert valami megváltozik általa. De hát mi is történik ott, a templomban az oltár előtt? Gyakori vélekedés: az is csak egy ceremónia, egy új papír. Pedig a templomi esküvő a házasság szentsége kiszolgáltatásának első pillanata, hogy azután ez a szentség-kiszolgáltatás egy életen át megszakítás nélkül folytatódjék. A házasság szentségének kiszolgáltatója ugyanis nem a pap, hanem a férfi és a nő,
akik kölcsönösen önmagukat ajándékozzák egymásnak, jellé teszik önmagukat, annak jelévé, hogy Isten mennyire szereti az embert.

A házasságnak maga Isten a szerzője, mert Isten a férfi és a nő szívébe oltotta a vágyat, hogy valakinek magát elajándékozva kiegészüljön, „és ketten egy testté legyenek” (Ter 2 24). Ezért Isten megáldja a házastársi szeretetet, és az emberpárt bevonja teremtő művébe. Isten kimondta rájuk a maga IGEN-jét,
egymásnak rendelte őket. Amikor pedig a menyasszony és a vőlegény az oltár előtt kimondja egymásra az IGEN-t, Isten akaratát teljesítik. És történjék most már bármi, Isten az IGEN-t soha vissza nem vonja, áldása végleges. A szentségi házasság tehát nem csak addig létezik, és addig köti a feleket egymáshoz,
ameddig a szerelem nagy lángon lobog, vagy ameddig ők ketten jól érzik magukat együtt.

Idézzétek fel érzelmeiteket esküvőtök pillanatában! Mi tette számotokra nyilvánvalóvá, hogy Isten IGEN-t mondott rátok?

Isten kölcsönös önátadásra hívja a házasságban élőket. Ez a teljes és kölcsönös önátadás, a "felette nagy titok" (l. Ef 5, 32), maga a szentség. Tehát a házasság szentsége alapvetően az adás szentsége. Valahányszor egy házasság meg akar újulni, a házasság ezen alapvető vonásában kell megújulnia: ismét kész vagyok önmagamat maradéktalanul odaajándékozni a másiknak, ismét kész vagyok
maradéktalanul az ő boldogsága lenni. A keresztény házastársak sajátos ajándékokkal, kegyelmekkel rendelkeznek, ezek erejével segítik egymást a házaséletben, a gyermek elfogadásában és nevelésében. E kegyelem forrása Krisztus, aki „velük marad” a házasság nehéz perceiben is, amikor „esteledik”, és erőt ad nekik, hogy egymást természetfölötti, nemes és termékeny szeretettel szeressék.

Korunkban a szeretet sokak számára "énközpontúvá" vált, a szeretet minőségét azon mérik le, hogy 'engem boldoggá tesz-e, vagy sem'. Jézus a házasság szentségében élőket a "teközpontú" szeretet gyakorlására hívja meg: Add életedet a másikért! Önmagát állítja elénk például: "ti is úgy szeressétek
egymást, ahogy én szerettelek titeket.” (Jn 13,34) Önmagáról pedig így vall: "az életemet … Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól.” (Jn 10,18) A szentség erejében válik képessé az ember a mind önzetlenebb szeretetre és a legteljesebb kibontakozásra.

Vannak, akik úgy vélik, hogy az egyházi esküvő az ember szabadságának egy újabb korlátozása. Mit tapasztalsz: hogyan tágította ki szabadságod korlátait szentségi házasságod?

Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy a férfi és a nő kegyelmi közösségben marad Krisztussal. A szentség a maga teljességében gyümölcsözően csak azok számára tud jelen lenni, akik valóban egyek Vele, akik nem csak mellette, külső szemlélőként, hanem Vele eleven közösségben élnek, azaz „úgy
szeretik egymást, ahogy Ő szeret minket."

Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy személyes szeretettel fordulunk egymás felé. Jézus önmagát adta értünk, semmit sem tartva meg magából önmagának. A mai ember személy-tudatát felülmúlja individuum-tudata, és ezt befedi biológiai lény-tudata. Az individuális kapcsolatban az ember csak a felszínen találkozik a másikkal úgy, ahogy a tárgyak érintkeznek egymással, ahogy két biliárdgolyó ütközik, ahogy az autóbuszon két ember válla összekoccan. Sok kortársunk a házasságban is individuálisan éli meg kapcsolatát, ezért tud olyan könnyedén elválni. A személyes kapcsolatban az
ember részt vesz a másik életében. "Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála." (Jn 14, 23) A személyes kapcsolatban állók kölcsönösen lakást vesznek egymásban, mennél inkább szereti az egyik a másikat, annál inkább egymásban léteznek, így mindegyikük nagyobb mozgásteret nyer. Sohase feledjük személy voltunkat,
sohase érjük be puszta biológiai együttléttel! A csak a biológia síkján mozgó házasságban könnyen megszületik az elv: ma veled, holnap vele; a megfogant élet az abortusz áldozatává válik, hisz az csak egy biológiai aktus nem kívánt mellékterméke, amelyet biológiai úton el lehet távolítani. Korunk egyik veszélye, hogy az ember önmagát biológiai lénnyé fokozza le, vagyis megfosztja önmagát transzcendens távlataitól, ami egyszerre hat ki személyes kapcsolataira, szexualitására és az élethez való viszonyára.

Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy megelőzően szeretünk. Krisztus már akkor is szeretett bennünket, amikor még bűnösök voltunk. A házasság és a család élete akkor erős, ha leggyengébb tagjában is él a megelőző szeretet. Jézus a Tóbiás könyvéből származó ószövetségi "amit nem akarsz, hogy neked tegyenek, te se tedd"-el szemben az újszövetségi "amit akarsz, hogy neked
tegyenek, te is tedd"-et állítja elénk. Az ószövetségi tézist követők életében stagnál a szeretet, nincs kezdeményezés, nem bántjuk egymást, és elvárjuk, hogy a másik se bántson minket. A jézusi tézis a szeretet szüntelen növekedésével ajándékoz meg. Ha a másiknak nincs is ereje a kezdeményezésre, én mindig kezdeményezhetek szeretettel, megbocsátással, lemondással, adakozással, áldozatvállalással, és így szüntelenül adott a szeretet növekedésének lehetősége.

Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy nem szűnik meg a kommunikáció a házasságban és a családban. A szentháromságos Isten közössége szüntelen kommunikáció. Olyannyira az, hogy háromságos egy Istenről beszélünk. A házasság szentsége teremtette egységet mind a házasságban élők, mind a család, mind pedig a külvilág akkor fogja megtapasztalni, ha a szeretet eleven
kommunikációja él a férj és feleség között. Az a szeretet, amelyet nem kommunikálnak, nincs.

Beszéljétek meg családi, rokoni, baráti körben: mi segít a személyes szeretet megélésében? Hogyan tudjátok a mindennapokban megőrizni a szeretet kommunikációjának elevenségét?

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
7. hozzászólás
Létrehozva: 2011-04-30 23:52
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT 2011-BEN, A CSALÁD ÉVÉBEN

Révbe érkeztünk

MÁJUSI LEVÉL A CSALÁDOKHOZ, A HÁZASPÁROKHOZ, A JEGYESEKHEZ ÉS A SZERELMESEKHEZ, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKHEZ, ÉS MINDENKIHEZ, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL


Az esküvő ünnepi órái, a nászút gondtalan napjai után most már – ugye – hátradőlhetünk, elértük azt, amiért annyit küzdöttünk, fáradtunk – gondolja sok fiatal. Megtaláltuk az „igazit”, megalapoztuk közös életünk feltételeit, felkészültünk a házaspári életre, Isten áldását kérve álltunk az oltár elé, most már mindent együtt, egymásért teszünk, és boldog család leszünk; a küzdelmek, az erőfeszítések ideje már mögöttünk van. Aztán megkezdődnek a munkás hétköznapok, és váratlanul újra nehézségek merülnek fel. Különféle érdekek, igények, vágyak és követelmények ütköznek, eddig ismeretlen helyzetek bukkannak elő, alkalmazkodni kell a házastárs családjának szokásaihoz, szembe kell szállni sok külső befolyással, szokatlan, nem várt feladatok és szerepek várnak a fiatal párra. Újra csak küzdelem, erőlködés, fáradozás! Válaszra vár egy sor olyan életviteli kérdés, amely régebben, a szülők, nagyszülők esetében fel sem merült, a társadalmi szokások, elvárások megadták a választ. Sok gondot jelent az idő beosztása az otthoni és munkahelyi feladatok között, úgy, hogy jusson idő a pihenésre és a kikapcsolódásra, szórakozásra is. Nem könnyű az egyéni gazdálkodás átalakítása családi gazdálkodássá, különösen, ha a jövedelem szűkös. A gyerekek érkezése pedig megváltoztat egy sor prioritást, átrendeződik a feladatok fontossági sorrendje. Csakhamar kiderül, hogy az „öregekről” is gondoskodni kell, most már ők szorulnak testi-lelki támogatásra. Amit pedig az esküvő előtti boldog várakozásban el sem lehetett képzelni, az ifjú pár nem mindenben ért egyet, összeütközések, sőt, veszekedések állnak boldogságuk útjába.

Sorolhatnánk a leküzdendő nehézségeket vég nélkül. A fiatal házasok pedig ráébrednek, hogy a hátradőlés helyett naponta újra meg újra erőt, fáradságot nem kímélve kell IGENT mondaniuk egymásra, családjuk boldogságára. Közben pedig nem téveszthetik szem elől az igazságot, azt hogy az igazi, őszinte szeretet elválaszthatatlan a hűségtől; a boldog, termékeny család a házasságra épül; a házasság pedig egész életre szóló felbonthatatlan szövetség. Annak biztos tudatában élnek, hogy a gyermek Isten ajándéka, szerelmük záloga, és érte felelősséggel tartoznak; a gyermekek a szülők kölcsönös szeretetteljes kapcsolatának védelmében növekedve jutnak önállóságra és érnek meg a felelősség vállalására másokért, többek között szüleikért. Biztosak abban, hogy a családi közösségért érdemes újra meg újra áldozatot hozni, mert a közösség szétesése több szenvedéssel jár, mint az érte hozott áldozat. A legfontosabb azonban, hogy a család minden tagja növekedjék a szeretetben. XVI. Benedek pápa mondja a tevékeny szeretetről: „Szeretni annyi, mint adni, odaadni a másiknak azt, ami az „enyém”; ugyanakkor a szeretet soha nem létezik igazságosság nélkül, amely azt követeli, hogy megadjuk a másiknak azt, ami az „övé”, ami léte és működése alapján megilleti. Nem tudok a másiknak a „magaméból” ajándékozni, ha előbb nem adtam meg neki azt, ami az igazságosság alapján jár neki. Aki szeretettel van mások iránt, az mindenekelőtt igazságos velük szemben.” (Caritas in veritate 6)

Hogyan képzeltétek el családi életeteket az esküvő előtt? Mennyiben teljesültek ezek az elképzelések? Mit változtattatok eredeti terveitekhez képest?

A nehézségek és a fáradság súlya alatt sem feledkezhetünk meg a szeretet forrásáról. Erre figyelmeztet Jézus: „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek.” (Jn 15, 5) A mai kor embere azt hiszi, hogy mindenre van megoldása. Mégis azt tapasztaljuk, hogy kevés az igazán megelégedett és boldog ember. Aki elszakad a szeretet forrásától, az nehezen boldogul: „Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.” (Jn 15, 4) Bármilyen nehéz és küzdelmes is egy család élete, ha a házasság szentségében Jézussal egységben él, szeretetük állandóan növekedni fog. Az ilyen család élete pedig a társadalom számára utat mutat, és ez minden elméleti fejtegetésnél értékesebb. Hiábavaló ugyanis folytonosan azon sajnálkozni, hogy a házasságkötések száma csökken, a válásoké pedig növekszik, hogy egyre több a házasságon kívül született gyerek, ha nem tudunk jó példákat, boldog, termékeny családokat bemutatni. Még a kicsi, szegény, tökéletlen és hibákkal terhes, de igaz szeretetben élő család is jobb szolgálatot tesz a társadalomnak, mint a szétesett, a hűséget semmibe vevő, önzően csak a maga javát kereső alkalmi kapcsolatok között vergődő emberek. Minden kicsiny felebaráti szeretet-megnyilvánulás Isten irgalmának fényét sugározza, hiszen tudjuk: „amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt. 25, 40) A Szeretettel egységben lévő család lámpásának fényét Ő lobbantotta lángra, nem azért, hogy a véka alá rejtsék, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és világítson mindenkinek. (vö. Mt 5,15)

Idézzetek fel házasságotok történetéből eseteket, amikor abból merítettetek erőt, hogy „ketten hármasban” vagytok, hogy szőlővesszőként ragaszkodtok a szőlőtőhöz! Mennyiben tudtatok másoknak segíteni példátokkal?

Ugyanakkor a társadalom sem szemlélheti közömbösen azt a küzdelmet, amelyet a családok boldogulásukért folytatnak. „Az egyén java mellett létezik az a jó is, amely az egyének közösségi életéhez kapcsolódik: ez a közjó. A közjó az egyénekből, családokból, köztes csoportokból formált és társadalmi közösséggé egyesülő „mindannyiunk” java. Nem az egyén önmagáért, hanem a társadalmi közösség részét alkotó személyekért keresett java, akik csak e közösségben képesek reálisan és hatékonyan megtalálni a maguk javát. A közjó akarása és az érte való munkálkodás az igazságosság és a szeretet követelménye.” (Caritas in veritate 7) A család közjó, és maga is a közjót van hivatva szolgálni.

A házasság és a család ugyanis nem magánügy, a házasságra épülő család nélkül a társadalom pusztulásra lenne ítélve. Ezért fontos, hogy a család küzdelmét feladatai teljesítéséért a társadalom ne csak méltányolja, hanem anyagilag és erkölcsileg ismerje el. Társadalmi szolidaritás nélkül a családok nem tudják betölteni feladatukat. A mai felgyorsult életben a családi élet kiteljesedéséhez szükség van arra, hogy a család tagjai biztosan számíthassanak együtt töltött időkre, nyugodt, bensőséges beszélgetésekre, közös játékra, együtt imádkozásra. A család, a felnövekvő nemzedék látja kárát, ha a társadalom nem figyel a családok idő-igényére, pl. nem szavatolja a munkamentes vasárnapot. Rossz hatása van annak, ha a gyermekvállalás szegénységi kockázattal jár, ezért fontos, hogy a társadalom anyagilag is támogassa a gyermekeket vállaló családokat. Minthogy pedig a mai családok megélhetéséhez általában az szükséges, hogy mindkét szülő munkát vállaljon, biztosítani kell a megfelelő gyermekintézményeket, bölcsödét, óvodát, iskolai ellátást.

Idő, pénz, gyermekintézmények – mit tapasztaltok: milyen irányú fejlesztések segítenek leginkább a „révbe érkezetteknek” hivatásuk ellátásában?

Nem állíthatjuk, hogy a fiatal házasok helyzete ma könnyebb, mint eddig bármikor. Révbe érkeztek, de életük megszervezését, gondjaik megoldását nem várhatják senkitől, nekik maguknak kell szembeszállniuk a nehézségekkel. Minden emberi vágyuk, elgondolásuk teljesülését senki nem ígérheti nekik, helyzetük mégsem reménytelen: „Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15, 10-11)

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
6. hozzászólás
Létrehozva: 2011-03-31 22:38
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT 2011-BEN, A CSALÁD ÉVÉBEN

EGYMÁSÉI LESZÜNK

ÁPRILISI LEVÉL A CSALÁDOKHOZ, A HÁZASPÁROKHOZ, A JEGYESEKHEZ ÉS A
SZERELMESEKHEZ, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKHEZ, ÉS
MINDENKIHEZ, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL


A régebbi időkben, amikor a fiatalok párválasztását sok körülmény és sok emberi elhatározás befolyásolta, amikor a kölcsönös vonzalom és a szerelem csak másodlagos szerepet játszott, a jegyesség a házasság felé vezető út egy jelentős állomása volt. Ha azok, akiknek a jóváhagyása nélkül a házasságot megkötni nem lehetett úgy látták, hogy elérkezett az idő a házasságkötés szándékának nyilvánosságra hozatalára, megrendezték az eljegyzést, a fiatalok gyűrűt váltottak, és hosszabb - rövidebb ideig a nyilvánosság előtt mint jegyespár – menyasszony és vőlegény – szerepeltek. Ezzel a két ember egymás iránti elköteleződését is kinyilvánította, ha ez ellen vétettek, az – általában
- a jegyesség felbomlásához vezetett. Volt ennek az időszaknak tehát próbaidő jellege is, de arra is szolgált, hogy a házasulandók egymást jobban megismerjék, és házasságra való érettségük beteljesedjen.

Napjaink civilizált társadalmában az eljegyzés veszített jelentőségéből, többnyire formasággá vált. Nincs ugyanis jelentősége annak, hogy valaki eljegyzett menyasszony, vagy vőlegény. A fiatalok elhatározva, hogy összeházasodnak, egymást menyasszonynak-vőlegénynek tekintik, rokonaik,
ismerőseik előtt – akár volt hivatalos eljegyzés, akár nem, - úgy mutatkoznak együtt, mint leendő házasok. Az eljegyzés manapság inkább ünnep, mint állomás a házasság felé vezető úton. Akik azonban nem tulajdonítanak jelentőséget a jegyességnek, legtöbbször a házasságot sem veszik komolyan, a házasságot sem tekintik életre szóló döntésnek.

Idézzétek fel a saját jegyességeteket és hasonlítsátok össze a szüleitek, nagyszüleitek jegyességéről hallott történetekkel! Miben láttok változást?

A házasság az egész életre szóló szövetség, elhivatottság, nem az életben bekövetkező alkalmi találkozások egyike. Felbonthatatlan, mert a házasulandók élethivatásukat egymásban, életük teljes összefonódásában találták meg. Az élethivatás pedig nem lehet ideiglenes. Amikor két ember kapcsolata odáig fejlődik, hogy érzik, tudják, hogy életüket kölcsönösen a másiknak ajándékozva
teljesedhetnek ki, amikor az egymásnak történő elajándékozást önként elfogadják, akkor – formaságok mellőzésével is - „menyasszonnyá”, ill. „vőlegénnyé” válnak. Ők egymást „eljegyezték”, rátették egymásra a „csak tiéd vagyok” jegyét, és mostantól kezdve azon munkálkodnak, hogy együtt, egymással legyenek boldogok. Ez életre szóló feladat, életük végéig munkálkodniuk kell ezen.

Korunkban nem okoz gondot két fiatalnak együtt mutatkozni akkor is, ha még nem jegyesek. Nem is jelent sem polgári, sem egyházi értelemben valamilyen különleges státust jegyesnek lenni. A jegyesség a jegyespárnak fontos, az ő életük egy fontos szakasza; a próbatétel, a kegyelem, és a gyarapodás ideje, amely erőt merít a keresztségből és a házastársi elhivatottságból. A gyűrűk közösség előtt történő megáldása egy igeliturgia keretében szépen hangsúlyozza a jegyesség jelentőségét, ezért az Egyház támogatja a fiatalok ilyen igényét.

Hogyan tudtok gyermekeiteknek segíteni a párválasztásban és „az igazi” melletti elköteleződésben?

Milyen szerepe van ma a szülőknek az eljegyzés létrejöttében, megszervezésében?


A próbatétel abban áll, hogy a jegyesek képesek-e az isteni gondviselés által felkínált jeleknek engedelmeskedni. Ezek objektív, tőlük független jelek, az ő szabad akaratuktól függ, követik - e a jelek révén kapott útmutatást. Akarják-e igazán felismerni hivatásukat, vagy pedig hagyják magukat a pillanatnyi benyomások és véletlenek révén sodortatni? Hűségesek tudnak-e maradni a
felismert hivatáshoz, akkor is, ha ezért küzdeni kell, áldozatot és lemondást vállalni? Tévedés lenne a próbatételt próbálkozásnak, kísérletezésnek tekinteni. A házasságot, a végleges és visszavonhatatlan elköteleződést nem lehet „kipróbálni” egy visszavonható és még nem véglegesített kapcsolatban, még
akkor sem, ha az már a jegyességig jutott. Ha a jegyesség kísérlet, a kísérleti eredmény semmit sem mond az egészen más feltételek között majd létrejövő házasság sikeréről. Az elhivatottság, a hivatás pedig nem döntés kérdése, hanem adottság, Isten velünk való szándéka. Dönteni arról kell, hogy keressük hivatásunkat, és ha megtaláltuk, akkor követjük szavát.

A jegyesség azért, mert a keresztség és a házasság szentsége öleli körül, és mert benne működik az Isteni Szeretet, kegyelmi idő, egy titokzatos folyamat. A kegyelem teszi képessé a jegyeseket jegyességük és a házasságra való felkészülésük teljes ideje alatt, hogy megértsék: szerelmük nem csupán emberi és teljességgel profán esemény. Így megérthetik, hogy találkozásuk Isten velük
kapcsolatos tervének része, megbizonyosodhatnak abban, hogy Isten egymásnak rendelte őket, késztetést éreznek egymás és saját maguk jobb megismerésére és önmaguk meghaladására, azaz maguknak az erényekben való tökéletesítésére. A jegyesség ideje a párbeszéd és az érés, a felelősségvállalás és a hitben való elmélyedés, a gyarapodás és Isten mindenhatósága megtapasztalásának a kitüntetett időszaka.

A jegyesség Isten adománya és nem csupán átmeneti időszak, hanem a házasság szentségére való előkészület ideje is. A Szentlélek jelen van, és közreműködik a maga „csodáival” hogy előkészítse és megvalósítsa a házasság szentségét. A jegyesek manapság általában igen elfoglaltak, a kevés egymással töltött időt szívesen fordítják kikapcsolódásra, szórakozásra. Pedig nagy haszonnal jár, ha találnak időt közös imádkozásra, a Szentírás olvasására, elmélkedésre. A hitben való gyarapodásukra fordított idő százszorosan megtérül a későbbi házas éveik során.

Hogyan tudtok segíteni a fiataloknak az isteni gondviselés által felkínált jelek felismerésében?
Idézzetek fel eseteket, melyekben nem-hívő és hívő fiatalok kapcsolatából tartós, termékeny keresztény házasság lett!

A szerelembe esés – szerelem, jegyesség, házasság – egy szenvedélyből indul ki, amely a szememben vonzerővel ruházza fel a másik személyét, illetve kimondatja velem a másikra az „igent” (sokszor ez a két dolog eleinte összefonódik), ez viszont egyet jelent azzal, hogy a másikkal jót akarok tenni, és ezzel magamnak is jót teszek. A szeretet dimenziója, és ezen belül a férfi-nő kapcsolat, a szerelem, a jegyesség, illetve a házasság dinamizmusa, az én nagy iskolája. A jegyesség idején ráébredünk, hogy többé nem mondhatjuk én, anélkül, hogy te. Ez a te iskolája, vagyis annak a feltétele, hogy azt mondhassam én, hogy átérezzem a másik személy súlyát és helyét a saját életemben.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
5. hozzászólás
Létrehozva: 2011-03-10 14:32
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
Hívom a családokat a Család évében, 2011 márciusában

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

„Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Csak álltam és néztem, mert tudtam, hogy ő, csakis ő lehet a feleségem. Egy év sem telt bele, összeházasodtunk, azóta is boldogan élünk” – meséli egy fiatal férj. Ilyen egyszerű lenne? Csak állni, nézni, aztán feleségül venni, minden küzdelem, bizonytalankodás nélkül, határozottan és abban a meggyőződésben, hogy ez így mindkét félnek jó, sőt, életük végéig kitart? Lehet, hogy előfordul ilyen eset, tapasztalataim szerint azonban elég ritkán.

A nagy találkozás két fiatal között különleges esemény. Hogyan is találhatná meg a földön élő sokmillió lány mindegyike a milliónyi fiú közül azt az egyetlen egyet, akivel egy életen át boldogan élhet, aki mindenben az övé lehet, és akinek teljesen átadhatja magát? A szív pedig erre vágyik, kimondatlanul is, sokszor nem is tudatosan. Az ilyen nagy találkozás valószínűsége csekély, emberi erővel elő sem idézhető. De ha annak tudatában éljük meg találkozásainkat, hogy a mennyei Atya már teremtésünk előtt kiszemelte társunkat, az egyetlent a sok milliárd közül, akkor egyszer csak megtörténik a csoda: „A gyepet nézem, talán a gyepet. / Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, / vagy egyszerűen az, hogy létezel / mozdítja meg itt és most a világot.” (Pilinszky: Itt és most)

Nemcsak minden ember egyedi és megismételhetetlen, hanem minden életre szóló nagy találkozás is különbözik a többitől. Beszéljétek el családi, rokoni, vagy baráti körben, hogyan és mikor érett meg bennetek a felismerés: megtaláltátok az igazit, az egyetlent!

Van olyan fiatal, aki kapcsolataiban csak a pillanatnyi örömöt, szórakozást, a kellemes időtöltést keresi. Csak akkor érez némi kiábrándultságot, amikor egy kellemes összejövetel, vagy egy vidám este után magára maradva valami hiányérzete támad. Jókat nevetett, evett-ivott, jól érezte magát új ruhájában, de nem kapott és adott semmit. Minden maradt a régiben, holnap se lesz senki, akivel jó lenne megosztani gondot-bajt, örömöt-bánatot, és akinek a gondjaiban-örömeiben boldogító lenne feloldódni. Sokakkal van jó barátságban, jól érzi magát körükben, mégis társtalan. A társtalanságtól menekülve a fiatalok sokszor fordulnak pótmegoldásokhoz, olyanokkal kötik szorosabbra a kapcsolatot, akik ugyancsak magányosak, noha mindketten tudják, hogy a másik nem az „igazi”, vagy akik csak pillanatnyi partnert keresnek, vagy esetleg valamilyen szempontból éppen most hasznosnak találják a másikkal való kapcsolatot. Tévedés ne essék: pártolom a vidám szórakozást, a derűs kikapcsolódást, a vidám együttléteket és kirándulásokat. Fontos azonban, hogy a fiataloknak legyen határozott elképzelésük saját magukról és jövőjükről. Szilárd identitástudat és letisztult jövőkép nélkül veszélyes kapcsolatokat létesíteni. Aki nem tudja magáról, hogy kicsoda, és nincs kialakult, reális képe saját jövőjéről, az játszva keveredik kétes értékű kalandokba, könnyen válik érdekhajhászók martalékává. Aki pedig azon aggódik, hogy magára marad, ha nem ragadja meg az első kínálkozó alkalmat, figyeljen a prófétára: „Így szól az Úr, a te teremtőd: ...Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! ...Ne félj, mert én veled vagyok!” (Iz 43, 1, 5)

Mi segít a felnövekvő fiatalnak abban, hogy önmagát megismerje és elfogadja? Hogyan járulhat hozzá a család a helyes önértékeléshez, a következő generáció jövőképének kialakításához?

Tévedés lenne azonban tétlenül várni a „nagy Ő” feltűnését. A magára maradottságnak nemritkán oka a restség, a nagyravágyás, a makacs büszkeség, de a mai „rohanó világunkban” kétségtelenül nehéz a találkozásokra megfelelő alkalmakat találni. Az iskolai, főiskolai diákszerelmek sok lehetőséget kínálnak. Szerencsések azok a fiatalok, akik megszokták, hogy otthon, a családban szüleikkel mindent őszintén megbeszélhetnek, tanácsot kérhetnek és követik is a szülői útmutatást. Aki ilyen légkörben nevelkedett, az a társkeresében is hasonló úton fog járni, olyan társat szeretne, akivel a szüleihez hasonló bensőséges családi életet alakíthat ki. A diákszerelmek sok esetben értékes állomásai a házasságra készülésnek, de a végleges elköteleződés hiánya miatt egészen más szintűek, más a hatásuk a két emberre és környezetükre, mint a házasság esetében, hiszen ilyenkor még minden pillanatban súlyos megrázkódtatás nélkül bekövetkezhet a szakítás, egy új kapcsolat felé való orientálódás. Sokszor ad lehetőséget a találkozásra a munkahely, de ebben az esetben fokozott óvatosságra van szükség. Egy már „foglalt” és a párját kereső munkatárs között szövődő kapcsolatok tévútra is vihetnek. Azok, akik tanulmányaik végeztével elhelyezkednek és teljes erővel karrierjük építésén fáradnak, nem érnek rá társaságba járni, szórakozni. Hasonló helyzetű fiatalokkal együtt dolgozva kapcsolat alakulhat ki közöttük, és rátalálhatnak az igazi társra. A találkozásoknak jó terepet biztosítanak a különféle közösségek, így az egyházi közösségek is. A plébániai és mozgalmi csoportokban keresztény gondolkodású fiatalok találkozhatnak, így könnyebb az ismerkedés, könnyebb egymás jövőképét elfogadni.

Akárhol is találkoznak a fiatalok, fontos, hogy ne vakítsa el őket a külső szépség, az anyagi gazdagság, ne tévessze meg őket az érzékek csalfa játéka, hanem a belső értékeket keressék, azokat, amelyekre ráépíthető egy keresztény házasság. A kapcsolat történetében vannak szárnyalások és mélyrepülések, ilyenkor támaszul szolgálhatnak a sarkalatos erények: az okosság a helyzetek mérlegelésében, az igazságosság az adható és kapni vágyott javak összevetésében, a mérsékletesség a vágyakban és igényekben, valamint a lelkierő a felismert jó és helyes elképzelések végrehajtásában.

Milyen alkalmakat tud teremteni a családok összefogása, közössége a fiatalok találkozásához? Hogyan segíthetik elő maguk a fiatalok az ilyen találkozási alkalmak sikerét, népszerűségét?

A párkapcsolat alakulása során két személy kerül egyre közelebb egymáshoz, egyre többet tud a másikról. Egy bölcs öreg tanár a párválasztásra vonatkozó tanácsát tanítványainak így foglalta össze: első a jellem, második a szellem, harmadik a kellem, és csak ha mind a három rendben van, akkor jöhet a szerelem. Az emberi személy test, lélek és szellem egysége, e három dimenzió közül egyik sem hanyagolható el. A párkapcsolat akkor érik be, ha mindketten teljes emberi személyüket akarják egymásnak mindenestül átadni. A legnagyobb veszély a testi dimenzió túlsúlyba kerülése, mert a testi kapcsolat hatalmas ereje elfojtja a szellemet és lelket, a szerelmesek „ész nélkül” rohannak, és csak későn derül ki, hogy nem, vagy rosszul ismerték meg egymást. Az sem szerencsés, ha nem is foglalkoznak a másik szellemi, kulturális igényeivel, az e téren jelentkező szint- és nézetkülönbségek következményeit majd gyermekeik fogják megszenvedni. A kapcsolat akkor fejlődhet jól, ha mindketten az egész embert őszintén, színlelés és megtévesztés szándéka nélkül feltárják, illetve a másikat teljességében akarják megismerni és megérteni. Lehet, hogy egy ponton kiderül, hogy tévedtek, nem egymásnak teremtette őket Isten. A jólelkű, korrekt kapcsolat ilyenkor csendben, különösebb megrázkódtatás nélkül felbomlik. Ha viszont az összetartozás egyre szorosabbá válik, egyre kevesebb a bizonytalanság, a homályos pont, csakhamar beteljesedik a csoda:
„elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek” (Ter 2,24)

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

4. hozzászólás
Létrehozva: 2011-01-30 20:57
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127

HÍVOM A CSALÁDOKAT A CSALÁD ÉVÉBEN, 2011 FEBRUÁRJÁBAN


Egymás felé indulva


kedves CSALÁDOK, HÁZASPÁROK, JEGYESEK ÉS SZERELMESEK, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREK, ÉS MINDENKI, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!


Ameddig csak vissza tudunk tekinteni a múltba, láthatjuk, hogy a társadalom élete mindig a családokra támaszkodva szerveződött. A család volt az a legkisebb szervezet, amelyben az egyének élete kibontakozott, ahol gondoskodtak mindenkinek a testi-lelki szükségleteiről, családokból alakultak ki a törzsek, majd a nemzetek. Az érett korú emberek kiléptek családjukból, új családot alapítottak, és így fejlődött a társadalom. A párválasztást sok különböző szempont befolyásolta, az egyéni vonzalmat megelőzték a gazdasági, dinasztikus, hatalmi, stb. szempontok, csak alig száz éve érvényesülhet az egyének szabad akarata. A modern kor emberét – általában – semmi és senki nem kényszerítheti házasságkötésre, hallgathat a szívére, és szabadon küzdhet azért, hogy szíve választottjával alapíthasson családot.


Az is veszélyes, ha a házasságot minden józan, ésszerű szempont mellőzésével kötik meg. Mondjatok példát olyan esetekre, amikor bármennyire is lángoló a szerelem, nem ajánlatos házasságot kötni!


A családalapítás küzdelemmel jár, a boldog, sikeres családi élet nem pottyan senkinek az ölébe. A tartós, boldogító kapcsolat iránti vágyat Isten mindegyikünk szívébe beoltotta, és elgondolta boldogulásunk útját. Ennek a vágynak a beteljesüléséért azonban meg kell küzdenünk. Isten szabad akaratot adott nekünk, dönthetünk saját életünkről, választhatunk: megvalósítjuk-e a nekünk – és csak nekünk - készített, a mi egyéniségünkre szabott élettervet, vagy megyünk a magunk feje után, esetleg nem is döntünk, csak élünk egyik napról a másikra.


Isten szeret minket, a javunkat akarja, amikor – még születésünk - előtt megálmodott minket, valami nagyon szépet és jót szánt nekünk. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy magukat tartva a legbölcsebbnek, legügyesebbnek sorsuk alakításában csak magukra akarnak hagyatkozni; mások meg dolgaik alakulását a „szerencsétől”, a „véletlentől” várják. II. János Pál mondja: „Az önelégült ember úgy él, mintha Isten nem létezne” (EE 9). Pedig Isten szeretetével nem csak személyünket, hanem egész életutunkat megálmodta, és ha úgy látta jónak, megálmodta azt a másikat is, akinek magunkat odaajándékozva beteljesedhet életünk. Fogadjuk el alázattal Isten tervét abban a biztos tudatban, hogy ez a lehető legjobb terv. Keressük meg az „én”-t, és – ha ez az utunk -, induljunk a „te” keresésére. Aki még nem ismerte fel Isten vele kapcsolatos tervét, aki nem tudja, hogy kicsoda, akinek nincs határozott elképzelése saját jövőjéről és fenntartja magának a jogot, hogy életútján a körülmények hatására szabadon változtatgasson, nehezen találhat rá az életét megoldó kapcsolatra. Ha az egymás felé induló fiataloknak nincs határozott hivatás-, sőt küldetéstudatuk, jövőképük bizonytalan, nagy a veszélye annak, hogy csak alkalmi, ideig-óráig tartó, csupán a kellemes időtöltésre irányuló kapcsolatok alakulnak ki. Az ilyen kapcsolatok pedig nem elégítik ki a szív vágyát. Imában, elmélkedésben figyeljünk Istenre, az őt kitartóan keresők megkapják útmutatását. Aki meri sorsát Istenre bízni, az biztosan felismeri hivatását, küldetését.


Mi segít hivatásunk felismerésében? Hogyan járul hozzá a közösség, a család, a baráti kör hivatásunk felismeréséhez?


A magunkkal való küzdelem másik frontja az önismeretre irányul. Tudnom kell, hogy ki vagyok, és mi lakik bennem, nem árulhatok zsákbamacskát annak, aki felé indulni szeretnék. Hozzátartozik ehhez a nemzeti, vallási, nemi identitás-tudat, és az identitáshoz tartozó viselkedési kultúra. Emberi méltóságunk forrása istenképiségünk, csak a saját és a másik méltóságának tudatában és azt tiszteletben tartva kereshetjük meg társunkat. Az a fiú, aki nem tudja, hogy milyen apa szeretne lenni, nem tud perspektívát nyújtani az anyaságra vágyó lánynak. Az önmagunkról alkotott határozott elképzelés azért is fontos napjainkban, mert a sok felbomló, sikertelen házasság példája miatt kevés a példaképül választható apa, anya és család. „Hogyan ígérhetnék holtig tartó hűséget, amikor látom, hogy körülöttem a házasságok alig érik meg a tízéves házassági évfordulót? Miért épp az én szerelmem tarthatna évtizedekig?” – panaszolta nemrég egy fiatal férfi lelki atyjának. „Ha igazán szereted, akarj hűséges lenni!” – válaszolta az atya. Aquinói Szent Tamás kifejezésével élve a szeretet a különbözőségeket egyesítő erő, a virtus unitiva; és az egymáshoz való viszonyulásban egyedül ez felel meg az emberi méltóságnak. A hűség valójában a szerelem csúcspontja, ez emeli a szerelmet olyan szintre, hogy az újra és újra feléledjen, még ha az ember tudatilag, pillanatnyi benyomásként sokszor el is nyomja az érzést magában. A hűség kötelék két ember között, ha őszintén akarják, az idő vasfoga sem ejthet rajta csorbát.


Beszéljétek meg, kik a példaképeitek, és miért őket választottátok? Kérdezzétek meg szüleiteket, idősebb rokonaitokat: kik voltak az ő példaképeik?


Korunkban összezavarodtak a normák és értékek, nincsenek példaértékű viselkedés- és szemléletminták. Minden ember egyedi és megismételhetetlen, önálló személy, ugyanakkor társas lény, csak kapcsolataiban tud kiteljesedni. Az ember segítségre szorul, hogy megtalálja a helyes arányokat az önállóság és a társas lét között. Amikor az „én” és a „te” elindul a „mi” felé, változik a szabad individuum és a kapcsolataiban élő személy közötti egyensúly is. Nem könnyű az egyensúly megtalálása a jogos egyéni érdek és a másik javának akarása, azaz a szeretet szolgálata között. Gyakran ütközik az egyéni érdek a mindenki érdekében álló közjóval is.


A fiatalok gyakran szabadságukat látják veszélyben, amikor egy kapcsolat mellett elköteleződnek. Valójában az elköteleződés teszi az embert szabaddá, függetlenné szeszélyeitől, pillanatnyi hangulataitól, a véletlen szerencsétől. Amikor egy kapcsolat elkezdődik, joggal merül fel a kérdés: hasznos-e nekem ez, illetve használok-e ezzel másnak? Fontos azonban, hogy a hasznosság ne legyen az egyedüli szempont, az élethivatás teljesítése előbbre való. Talán a legnagyobb gondot az okozza, hogy korunk szekularizált világában sok minden megengedett és törvényes, ami azonban nem erkölcsös. Elég csak a többféle „törvényes” párkapcsolatra gondolni, ezek közül azonban csak az egy férfi és egy nő által kötött házasság az, ami a társadalomnak és az egyénnek egyaránt a javát szolgálja. Az ilyen erkölcsi kérdésekben mindig tartsuk szem előtt azt, hogy az Élet Kultúráját szolgáljuk, hivatásunk, hogy „az élet népe és az életet szolgáló nép” (EV 6,) legyünk.


Hogyan látjátok: mi fenyegeti ma leginkább az Élet Kultúráját?


Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

3. hozzászólás
Létrehozva: 2011-01-30 20:27
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127



Kedves Levelező-lista Tagok!

Mellékelten küldjük Bíró László püspök februári levelét,
és ezúttal egy felhívást is mellékelünk.

Üdvözlettel:
Magyar Katolikus Családegyesület


Együttes ábrázolásokat keresünk Szent Istvánról, Boldog Gizelláról és Szent Imréről


Kedves Olvasók!
„Kérjük a Szent Család áldását családjainkra, kérjük az első magyar szent családnak, Szent István királynak, Boldog Gizellának és Szent Imre hercegnek közbenjáró támogatását” – áll a Család éve alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által közreadott körlevélben.
Arra kérünk most minden kedves olvasót, hogy hívjuk fel együtt a figyelmet az első magyar szent családra. Egész éven át tartó gyűjtésbe kezdünk határon innen és túl.


A világ számos pontján találhatunk együttes ábrázolásokat Szent István királyunkról, Boldog Gizelláról és Szent Imre hercegről. Ezeket a műtárgyakat, szobrokat, domborműveket, festményeket, grafikákat, falikárpitokat, freskókat stb. szeretnénk bemutatni egy virtuális gyűjteményben, remélve, hogy az év végén módunk nyílik egy valóságos kötet összeállítására is.
A képeket a csaladeve [kukac] katolikus.hu e-mail címre kérjük beküldeni név és kép készítési helyének megjelölésével. (A beérkező fotókat folyamatosan töltjük fel a honlapra.) Kérjük, hogy a képeket minimum 3 megapixel felbontásban, digitális fényképezőgépppel készítsék.

Szerzői jogok

A beküldő tudomásul veszi, hogy amennyiben személyiségi vagy szerzői jogok vonatkozásában harmadik személynek a képpel kapcsolatban bármilyen kifogása felmerülne, az ezzel kapcsolatos felelősséget teljes egészében vállalja.
A beküldő hozzájárul, hogy a beküldött fotók a honlapon és más nyomtatott vagy elektronikus sajtótermékben, valamint a tervezett gyűjteményes kötetben ellenszolgáltatás nélkül megjelenjenek.



Kép: Takács Lajos: Szent István, Szent Imre, Boldog Gizella (Tab, Magyarország. forrás: szoborlap.hu)


2. hozzászólás
Létrehozva: 2011-01-02 22:38
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
Hívom a családokat 2011-ben, a Család évében

Újévi levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez, és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll


Az ember mélységesen vágyakozik arra, hogy valaki szeretettel fogadja el őt, és hogy azt a valakit ő is szeretettel elfogadva útjukat együtt járják, életüket közösen alakítsák, majd ebben a meghitt körben megöregedjenek. Körülöttünk azonban egyre hangosabban azt harsogják: valósítsd meg magadat, magaddal törődj, szerezz meg magadnak mindent, vedd észre, hogy te vagy a legfontosabb; szabadulj meg minden kötöttségtől, ne kötelezd el magad senkinek és semminek, maradj szabad, kapcsolataidat alakítsd úgy, hogy az neked legyen jó; szakíts a házasság és család nosztalgiázó ábrándjával!

Ahhoz, hogy férfi és nő, anya és apa, szülő és gyermek szeretetben éljen együtt, nem elég vonzódni egy romantikus vágyálomhoz. Elszánt akaratra, teljes személyes odafordulásra, sok erőfeszítésre, sőt okosságra és ügyességre is szükség van ahhoz, hogy házasságban, családban, szülőként sikeres életet éljünk, és gyermekeinket egy sikeres, boldog élet felé indíthassuk el.

Ahogy egész Európában, úgy Magyarországon is csökken a házasságkötések száma, a megkötött házasságok hamar fölbomlanak, sok a rossz, sikertelen házasság, az ilyenekre pedig nem épülhet boldog, harmonikus család. A rossz házasságban és a házasságon kívül született gyerekek nem látva jó szülői példát, már nem is gondolják, hogy házasságban, családban élni jó, ebbe érdemes erőt és energiát befektetni. Valójában nem a házassággal van baj, hanem az emberrel, aki nem tud, vagy nem is akar felnőni ahhoz a kapcsolathoz, amelyre a lelke mélyén vágyik, amelyben megtalálhatná végre önmagát és életének értelmét. A szeretet és elfogadottság utáni vágy ugyanis nem elégíthető ki ideig-óráig tartó kapcsolatokkal, csak tartós, végleges, kölcsönös elköteleződéssel. A szerelmes arra a kérdésre: Szeretsz? azt a választ várja, hogy "szeretlek ma, holnap, és jövőre is, és örökre!" És rögtön hozzáteszi: "Ugye te is?"

A szerelmesek szívesen vennék, ha körülöttük megszűnne a világ, hiszen ők ketten egymásnak mindent jelentnek. Azonban ők is, mint minden ember beletartoznak a társadalomba, alakuló kapcsolatuk része a társadalom változó életének. Fontos tehát, hogy kapcsolatukat a társadalom elismerje és méltányolja. Mivel pedig a szerelmespárok által alapított családok adják a jövő nemzedékét, a társadalomnak sem közömbös, hogy milyen minőségű kapcsolatok, mennyire termékeny, stabil, megbízhatóan működő családok jönnek létre. Az elköteleződés és a hűség tehát össztársadalmi érdek, nem az Egyház önkényes előírása. Azzal, hogy az Egyház egyedül a holtomiglan-holtodiglan tartó házas kapcsolatot ajánlja a szerelmespároknak, utat mutat, a boldog élet, sőt, az életen túlmutató boldogság felé irányít.

A házasság szentségében a házaspár Isten üdvösségre vezető útjára lép. Kapcsolatuk már nem magánügy, nem is csupán a társadalmi érdekek diktálta szerződés, hanem Isten és az emberpár szövetsége. Egymás melletti végleges elköteleződésükre, hűségük ígéretére, önként vállalt termékenységükre Isten áldását adja, és Egyházán keresztül segít boldogulni. A szentségi házasságban élő házaspár életével tesz tanúságot Isten szeretetéről, hirdeti a házasság örömhírét. Így vesznek részt az Egyház missziós küldetéséből, vezetik Istenhez gyermekeiket, környezetüket, építik Isten Országát. Ebben a világban élnek és dolgoznak, a tökéletlen, megváltása után sóvárgó világban, ahol minden csak részben, kezdetként sikerülhet (vö. Róm 8, 19-21). Ahogy az Egyház mint Isten népe zarándokúton van, úgy van úton egész életében egymás felé és mégis együtt a házaspár. Sikerük rajtuk múlik, akaratukon, képességeiken és erőfeszítéseiken, és a közösség támogatásán, a társadalmi körülményeken, de főként Isten kegyelmében való bizalmukon.

A társadalmi körülmények nem kedvezőek, a tartós elköteleződéssel kötött házasság eszménye és az ilyen házasságra épülő család nem áll a társadalmi célok élén. Korunk társadalmát ugyanis a gyors változások jellemzik, ezért értéknek, sőt erénynek számít, ha valaki döntéseit visszavonja, kapcsolatait önkényesen változtatgatja. Ha egy kapcsolat valamiért már kényelmetlen, az én-központú ember felszámolja, új kapcsolatot keres, vagy egymaga akar boldogulni, mindent a maga kényére-kedvére formálva. Ezért is növekszik a kimondottan haszonelvű, hedonisztikus és felelősségkerülő magatartásformák elfogadottsága. Elfogadottak ma már a különféle szabados szexuális viselkedésformák is, sőt, egyre általánosabb ezek törvényi elismerése. Összezavarodtak a normák és értékek, nincsenek példaértékű viselkedés- és szemléletminták. Korunk társadalma nem tiszteli az emberi méltóságot és nem szolgálja a közjót. Az ember került válságba, mert "az önelégült ember úgy él, mintha Isten nem létezne" (EE 9)

A család nem emberi konstrukció, hanem Isten ajándéka. A házastársak ajándékok egymásnak, a gyermekek ajándékok a szülőknek, a generációk ajándékok egymásnak. A keresztény család az életet, az örömöt, a békés gyarapodást szolgálja, ahol mindenki kölcsönösen felelős a többiekért, tiszteletben tartja a másik emberi méltóságát. Azok az erőfeszítések (hűség, megtartóztatás, áldozatvállalás, türelem, stb.), amelyek az ideál szerinti élet megvalósításához szükségesek, nem valami jóról való lemondást jelentenek, hanem valami rossznak az elkerülését szolgálják; ezzel a család érdekét, de egyúttal a közjót is előmozdítják. Az értékek hierarchiájának élére kell helyeznünk tehát a közjót és az emberi méltóságot. Nem korlátozódhatunk csupán a gyakorló keresztény családokra, törődnünk kell az összes családdal, főleg azokkal, akik nehéz vagy rossz körülmények között élnek. Mindenkinek segítenünk kell abban, hogy megközelíthesse a család eszményét, melyet a Teremtő kezdettől fogva akart, s amelyet Krisztus megváltó kegyelme megújított.

A családokkal foglalkozva fontos feladatunk, hogy világosan és egyértelműen felmutassuk az igazságot, éspedig a teljes igazságot, kiemelve értelmét, értékét és szépségét; majd a szentségre összpontosítva fáradozzunk a példaértékű keresztények képzésén, a szilárd lelkiségű családok kialakításán, hogy egységes és élő egyházi közösségek alakulhassanak, olyan mozgalmak és csoportok, amelyek minden plébánián elkötelezett munkát végeznek. "A szentség valódi pedagógiájára van szükség: a keresztség révén valóban Isten szentségének leszünk részesei - amennyiben Krisztusba épülünk és az ő Lelkében veszünk lakást általa - nem elégedhetünk meg a középszerű élettel, mely minimalista erkölcsöt és felületes vallásosságot követ." (NMI 31)

Azokról azonban, akik részben, vagy egészen kudarcot vallottak, sem a társadalom, sem az Egyház nem mondhat le. A házasság örömhíre nekik is adhat új erőt, iránymutatást, adhat életüknek új célokat, és értelmet. Isten szeretete irántuk sem szűnik meg, kegyelmét nem zárja el előlük. Rájuk is számít, meg kell találniuk a feladatot, amit Isten nekik szánt. "Szükséges az irgalomra összpontosító lelkipásztori munka is, Jézus nyomdokain járva, aki Isten Szentjeként is a bűnösök barátja volt. Párbeszéd és együttműködés a cél, a szépnek és a jónak a felismerése, bárhol is bukkannak ezek fel, valamint a jónak és az igaznak a pozitív felkínálása minél inkább elkerülve az ellenkező értelmű alapállások elítélését. Ide tartozik az ember teljes értelemben vett fejlődésének támogatása: az emberi jogok, a család, a jól rendezett társadalom védelme, amelynek eszköze a lelkiismeretek megszólítása egy szabad és nyilvános vitában; a részvétel és a részleges közösség konkrét formáinak kidolgozása (nem gyakorló keresztények, másként gondolkodó katolikusok, újraházasodott elváltak, élettársi kapcsolatban élők, más felekezethez tartozó keresztények, más vallások hívei, nem hívők); végül az egyházmegyei és plébániai lelkipásztori tervezésben a változatos képzési programok megjelenítése, igazodva az emberek igényeihez és készségéhez, elkerülendő részint azt, hogy elviselhetetlen terheket rakjunk rájuk, részint azt a kísértést, hogy mindenkinek csak ugyanazt a minimumot nyújtsuk." (E. Antonelli előadásából, Róma, 2010. November 25)

A keresztény család a hit továbbadásának elsőrendű útja volt mindig és ma is hatalmas lehetőségeket hordoz az evangelizáció terén. Saját otthonában evangelizálhat a kölcsönös szeretettel, az imádsággal, Isten Igéjének meghallgatásával, a családi katekézissel, egymás kölcsönös támogatásával. Környezetében pedig evangelizálhat azoknak a kapcsolatoknak a révén, amelyeket a szomszédsággal, a rokonokkal, a barátokkal, a munkahelyi kollégákkal, az iskolával, a sport és a szabadidő terén szerzett társakkal tart fenn. Evangelizálhat a plébánián is, ha rendszeresen részt vesz a vasárnapi szentmisén, közreműködik a gyermekek hittanoktatásában, részt vesz a családos találkozókon, a nehéz sorsú családokat segíti, közreműködik a jegyeseknek a házasságra való felkészítésben, vagy a szülők felkészítésében, amikor gyermeküket meg kívánják kereszteltetni. A keresztény család a társadalmat is evangelizálja azzal, hogy erősíti a társadalmi erényeket, segíti a rászorulókat, csatlakozik a családos egyesületekhez, így is segítve a családok és jogaik számára kedvezőbb kultúra és politika kialakítását (vö. FC 44).

Ahhoz, hogy evangelizáljunk, nem elegendő csupán, hogy meg vagyunk keresztelve, még az sem, ha vasárnaponta gyakorló keresztények vagyunk, hanem következetesen evangéliumi életet kell élnünk. "Azok a kihívások és remények, amelyeket a keresztény család átél - mondja II. János Pál pápa - megkívánják, hogy egyre több család ültesse át a mindennapok gyakorlatába az erős családi lelkiséget" (Beszéd, 1988). Az az erős lelkiség, amelyről itt a pápa szólt, úgy értendő, mint élő kapcsolat a jelenlévő Krisztussal a Szentlélek által, melyet az Ige hallgatása, az Eucharisztia vétele és a bűnbánat szentségének gyakorlása révén kell ápolni. E kapcsolatot a mindennapok gyakorlatában, tettekben kell megélni a családon belül és azon kívül, az állandó megtérés lelkületével. Ebből fakad a szeretet és egység növekedése, a nagylelkűség és a bátorság, az áldozatvállalás és a megbocsátás, az öröm és a szépség, valamint az a lángoló vágy, hogy minél többen megleljék üdvösségüket Krisztusban.

A keresztény családok életükkel evangelizálnak, ők az evangelizáció magjai, azok az őrtüzek, amelyek fényt és meleget árasztanak maguk körül. Példaértékű, kreatív kisebbséget alkotnak, kezükben az Egyház és a nemzet jövője.

Kedves családok, házasok, jegyes- és szerelmespárok, és mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok! 2011-ben, a Család Évében leveleimben a családról, mint az evangelizáció alanyáról és tárgyáról fogunk elmélkedni. Körüljárjuk a fiatalok evangelizációját, megbeszéljük, hogyan lehet a különböző környezetből érkező fiatalokat Krisztushoz és egymáshoz vezetni, és hogyan evangelizálhatják ők egymást és társaikat. Megtárgyaljuk a házaspárok evangelizálásának ügyét, nekik kulcsszerepük van a jövő alakulásában. Az ő evangelizálásuk azért is elsőrendű fontosságú kérdés, mert életvitelük - amely a leghatékonyabb evangelizációvá válhat - döntő hatással van az egész társadalomra. Végül pedig azokhoz szólunk, akik valamiért eltávolodtak a keresztény család-ideáltól, nekik szeretnénk segíteni, hogy megtalálják a Krisztushoz vezető utat.

Hívom a családokat, éljék az evangéliumot és segítsenek másoknak is az evangélium szerint élni. Merítsenek erőt ezen a Karácsonyon is a Szent Család példájából, hogy mindnyájan együtt mondhassuk: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embernek!

Áldott, kegyelemteljes Karácsonyt és boldog Újesztendőt kíván kedves mindnyájatoknak

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


1. hozzászólás
Létrehozva: 2011-01-02 22:29
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
Hívom a családokat 2011-ben, a Család évében

Bíró László püspök levelei

Áldott, kegyelemteljes Karácsonyt és boldog Újesztendőt kíván kedves mindnyájatoknak

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép