Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Ilona napja
1 felhasználó online
0 tag, 1 vendég



Képek a galériából

Nagy Sándor.  Madonna
Lourdes Katedrális
Országos összefogás szükséges
2009-03-07 Forrás: Református Egyház
A cigány-magyar együttélés kérdéseitől hangos az ország. Tatárszentgyörgy és Veszprém – csak a legutóbbi helyszínek. A kedélyeket hétről hétre súlyos bűncselekmények borzolják, melyeknek cigány és nem cigány emberek esnek áldozatul.
Ráadásul a kialakult feszültséget – az egyik oldalról cigánybűnözést, a másikról rasszista indítékokat emlegetve – sokan mintha nem enyhíteni, de éppen súlyosbítani akarnák. A baj nagy, a probléma létezik, mindenki tudja: a cigányság jelentős része valóban beilleszkedési problémákkal küzd, amin bizony országunk jelenlegi nehéz helyzete sem segít. Éppen ezért minden eddiginél nagyobb szükség lenne az őszinte és higgadt szóra. Írásunkban annak jártunk utána, hogyan vélekednek egyházunkban a kialakult helyzetről, és mit tesznek lelkipásztoraink, egyháztagjaink a problémamentes cigány-magyar együttélés érdekében
Mindenekelőtt misszió
„Nem azért kell beszélni a kérdésről, mert a média felkapta azt, hanem a Jézustól kapott missziói parancs miatt” – figyelmeztet minket P. Tóthné Szakács Zita. A Zsinati Missziói Iroda vezetője úgy véli, az utóbbi évtizedekben a cigányság jelentős része teljesen elvesztette identitását, és ha ez egy ember vagy egy népcsoport esetében megtörténik – ha nem tudja, hogy honnan jött, hova tartozik, mik a gyökerei –, könnyen hibák sorozatába eshet. A lelkipásztor szerint az egyes ember és egy nép élete is akkor kerül a helyére, akkor lesz célja és értelme, amikor megérti Isten szándékát, azt, hogy az Úr mit akar vele. „A változás csak így jöhet létre” – summázza véleményét az irodavezető, aki szerint a lényegről kell beszélni: a cigányság jelentős részének meg kell változnia, mégpedig tudomásul kell vennie, hogy az együttélésnek szabályai vannak, és hogy a munkának jutalma van, Isten áldása. P. Tóthné Szakács Zita szerint azonban kérdés, hogy valóban készen állunk-e arra, elég érett-e a hitünk ahhoz nekünk, magyar reformátusoknak, hogy érthetően és hitelesen tudjunk beszélni ezekről az értékekről cigány honfitársainknak. És ha ez sikerül is, el tudjuk-e fogadni a kulturális különbségeket? Mert természetesnek vesszük, ha az afrikai reformátusok dobszóval és tánccal köszöntik Istent, de valószínűleg jó néhányan meglepődnének, ha a cigányok kannával, táncolva vonulnának be a templomba, holott az ő mentalitásukhoz hozzátartozik, hogy akár így is kifejezzék az Úr iránti szeretetüket. Az irodavezető szerint fontos lenne megtalálni azt a társadalmi összhangot, melyben a lelkek erősítése az egyháznak, a társadalmi lehetőségek megteremtése pedig az államnak lenne a feladata.
Szabó Dániel, a Magyar Református Presbiteri Szövetség (MRPSZ) elnöke, a sárospataki teológia tiszteletbeli tanára a magyar társadalom általánosan rossz lelki és mentális állapotára hívja fel figyelmünket. „Be kell vallanunk, hogy mi magunk – a többségi közösség – erőtlenedtünk el” – mondja az elnök. Szerinte a cigányság valójában csak tükröt tart elénk, amiben azt láthatjuk, hogy mi magunk hova jutottunk. Ami az ő közösségükben felnagyítva, intenzíven jelenik meg, az a mi többségi közösségünkben sokkal összetettebben és mélyebben van jelen. Valójában mi, magyarok, veszítettük el a magunkért és egymásért érzett felelősséget és érzékenységet, valamint az Istentől kapott igei alapokat. „Mi vagyunk értékvesztésben, mi lettünk a saját értékeink lerombolóivá” – fogalmaz az MRPSZ elnöke, aki szerint gyógyulásunk feltétele a lelki alapok helyreállítása, mert anélkül bármiféle szociális, oktatási vagy közbiztonsági intézkedés kudarcra van ítélve, és akármennyi anyagi forrást fordítunk is rá, az az ablakon kidobott pénznek bizonyul.
„Egyházunknak számos gyülekezetében folyik cigánymissziós tevékenység, a cigányok több helyen már szolgáló tagjai közösségeinknek” – tájékoztatja lapunkat Magyarné Balogh Erzsébet, a Református Missziói Központ (RMK) vezetője. Cigánygyerekek ezrei vesznek részt hittanoktatásban, felzárkóztató nevelésben és nyári táborozásban, de más jellegű programot is szép számmal találunk a református egyházban. A Magyar Református Szeretetszolgálat Önkéntes Diakóniai Év Programirodája számos más európai szervezet részvételével egy olyan önkéntesprogramot irányít, melynek keretében nem cigány fiatalokat küldenek cigány, és cigány fiatalokat nem cigány közösségekbe szolgálni. Hasonlóan egyedülálló kezdeményezés az RMK Út az életért elnevezésű programja, melynek során tavaly ősszel a központ munkatársai és a Bethesda Kórház orvosai tizenegy hátrányos helyzetű, főként cigányok lakta települést látogattak meg, ahol nyolcszáz orvosi szűrést végeztek el, és Bibliát osztottak a Magyar Bibliatársulat támogatásával. Színes verssorok
A baranyai Dencsháza hazánk egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségéhez tartozik. Egykor virágzó élet volt itt is, jómódú magyar református parasztemberek emelhették még a gyönyörű kis református templomot és a ma már üresen álló parókiát. Aztán jött a kommunizmus, a téeszesítés, és az emberek a városba mentek, üresen maradt házaikba pedig a ‘60-as években, a két telep felszámolásakor, cigányok költöztek.
Másfél éve folyik itt – amíg a parókia felújítása várat magára, a helyi tanintézmény falai között – az RMK pályázati pénzből finanszírozott egyik iskolán kívüli oktatási programja. Wolf Ferencné, az iskola igazgatóhelyettese a két nép helyi viszonyáról elmondja: „Nincsenek akkora ellentétek a cigányok és a magyarok között, mint az ország más részein.” Mint kiderül, a faluban sok a vegyes házasság, és jó kapcsolatban élnek egymással az emberek.
Karsainé Schán Judit tanárnő feladata, hogy a napközis foglalkozásokról minden délután magával vigyen négy-öt tanulási nehézségekkel küzdő gyermeket, és velük külön foglalkozzon. Megtudjuk tőle, hogy nem is a faluban élők vannak a legrosszabb helyzetben, hanem a környező pusztákon, az egykori uradalmi majorságok leromlott cselédsorain lakó családok gyermekei. „Sokuknál alapvető tisztálkodási problémák vannak, és rendszeres feladat a tetvek elleni küzdelem is” – mesél az állapotokról a tanárnő. Így azon már meg sem lepődünk, hogy taneszközeik sincsenek.
A nehézségek ellenére azért vannak eredmények. A gyerekek szeretik a foglalkozásokat, itt még a nehezen kezelhetők is megszelídülnek. Örömmel és önként jelentkeznek, amikor értük megyünk ebéd után, de csak a legrászorultabbakat tudjuk elhozni, pedig igazából majdnem mindegyiküknek szüksége lenne arra, hogy külön foglalkozzanak vele. Első a házi feladat megoldása, és ha az kész van, lehet rajzolni. „Örülnek, ha színes ceruza lehet a kezükben, óriási ajándék számukra” – mondja Karsainé Schán Judit, aki egyszer egy verset soronként rajzoltatott le velük, mert úgy sokkal könnyebben meg tudták tanulni azt.
Az iskola és a misszió kirándulásokat is szervez a diákoknak: voltak már Pécsett a bábszínházban, de Budapestre is eljutottak, Szigetváron a tűzoltólaktanyát látogatták meg, az idősek otthonában pedig karácsonyi műsorral és ajándékcsomaggal lepték meg az öregeket. A helyi gyülekezet életéhez egyelőre lazán kapcsolódnak a program résztvevői, de közös kirándulásokon, táborozásokon és ünnepségeken részt vettek már a gyerekek.
Az RMK a program bővítését tervezi. A parókiát pályázati pénzből újítanák föl, itt kapnának helyet az eddigi foglalkozások: egy óvodásoknak szánt iskolai előkészítő és egy kismamákat segítő tanácsadó szolgálat. „Papnéni, lehetek a párja?”
Barnóczki Anita a Tiszáninneni Egyházkerület cigánymisszós munkatársa. Elmondása szerint korábban fenntartásokkal volt a cigányság iránt, de véleménye szerint a megismerés által megszűnik az előítélet.
Az ő feladata az, hogy azoknak a lelkészeknek a munkáját segítse az egyházkerületben, akik fontosnak tartják a cigánymisszió ügyét. Hat falu hat gyülekezetével működik együtt, és körülbelül 150 gyermekkel foglalkoznak iskolán kívüli rendszerben. És hogy hol van itt a misszió? Hát ott, hogy az a gyerek, aki nem tud olvasni, vagy az, aki nem tudja felsorolni a hónapok neveit, hogy veszi a kezébe a Bibliát, és hogy fogja megérteni azt? A programban résztvevő lelkipásztorok, az önkéntesek és a fizetett szakemberek közösségként tekintenek egymásra: „Rájöttek, ha ők nem segítik egymást, akkor senki más nem fog segíteni rajtuk” – meséli Anita.
Vizsolyba megyünk, ahol Görög Mariann egyházmegyei cigánymissziós lelkészhez és Sipos-Vízaknai Gabriella helyi lelkipásztorhoz csatlakozunk. Az ő munkájukat segíti még egy fejlesztő pedagógus, Asztalosné Simon Szilvia és Zsuzsa néni, aki a teát főzi a gyerekeknek – mindketten a gyülekezet tagjai. Mint megtudjuk, fontos, hogy több felnőtt legyen jelen a foglalkozásokon, mert így több figyelem jut a tizenöt-húsz fős csoportok tagjaira. A személyes kapcsolat, a kötődés kialakítása rendkívül fontos. Mikor átmegyünk az iskolába – ahol egyébként a nebulók háromnegyede cigány származású –, hogy áthozzuk a gyülekezeti házba az alsó tagozatosokból álló csoportot, mindjárt egy kislány ugrik Gabriella mellé, és megkérdezi: „Papnéni, lehetek a párja?” A választ meg sem várva fogják meg azonnal kétfelől a kezét.
Akárcsak a dencsházai csoportban, itt is vannak magyar gyerekek, mert a választás természetesen nem származás, hanem rászorultság szerint történik. Itt Abaújban az egyetlen feltétel az, hogy iskolai hittanra is járjon a tanuló. Miután a tanárnő elmondja nekik, kik vagyunk, tréfásan hozzáteszi, hogy a fényképészre mosolyogjanak ám. Pedig nem is kell őket biztatni, hiszen mindegyiknek fülig ér a szája – örülnek, hogy itt lehetnek.
A szomszéd faluban, Vilmányban folytatódik a délután. Itt a felső tagozatos fiúknak lesz foglalkozás. A hiszekegyet tanulják, és aki teljesíti a napi penzumot, mehet falapokra égetőpálcával különféle mintákat égetni. A kötetlen közösségi alkalomba egy-egy szkandermeccs is belefér, és amikor megjön gitárjával Sohajda Levente, a helyi lelkipásztor, a kanna, a kanál, a csörgő is előkerül, és megszólal az ének.
Ezek a srácok a templomba is eljárnak, és mivel ott tartják programjaikat, a gyülekezeti házat is magukénak érzik. Mikor táborozni voltak a szomszédos Fonyban, ahol egyébként saját kezükkel újították fel a parókiaépületet, felháborodva vették a hírt, hogy közben Vilmányban más cigányok lelopták a cserepet az ő közösségi házukról. Ők pótolták a hiányzó részeket, és őrszolgálatot állítottak az épület köré. A fiúk még nem tudják – meglepetés lesz –, de a vilmányi templombelső tervezett felújításába is szeretnék őket bevonni. Szeretik a munkát, de ez nem csak szórakozás számukra, hanem azt célozza, ha papírt nem is szereznek, hogy néhány szakma alapelemeit azért elsajátítsák. „Nem lopással, hanem hivatalosan!”
Gulyás László feleségével és négy gyermekével él egy másfél szobás kis önkormányzati házban a Sárospatakhoz tartozó Csepel-telepen. Ide már a Koreai Református Egyház hazánkban szolgáló cigánymissziós lelkészével, Choi Younggal és Szabó Dániellel, a Magyar Református Presbiteri Szövetség (MRPSZ) elnökével, a sárospataki teológia tiszteletbeli tanárával megyünk. A két szervezet összefogásban végzi a helyi és a környékbeli cigányság körében a missziót. Mindketten testvéri csókkal köszöntik a háziakat.
Lászlótól megtudjuk, hogy a telepen tizenhét családban háromszáz ember él. „Három éve olyan változás történt, hogy azóta nincsenek rendőrségi ügyek. Békesség lakozik itt a telepen, és gyülekezet is van” – mondja a családfő, akinek házában napról napra összegyűlnek a telep lakói közül ima- és bibliaórára vagy ötvenen. Büszkén mutatja a falinaptárt, amire ráírta, melyik nap melyik családért imádkoznak. De nemcsak családok vannak a sorban, hanem a sárospataki gyülekezet, ahová vasárnaponként eljárnak, valamint „Choi testvér” és „Dani bácsi” is. „Mikor éltek jobban, mielőtt megtértek, vagy azóta?” – teszem fel a kérdést, és mosolyogva válaszolja László, hogy most. A bajért legfőképp az uzsorásokat okolja, nekik is volt tartozásuk, és a telepen még mindig van azért néhányaknak.
„Tudjuk, hogy mi történik az országban, hiszen mi is nézzük a tévét. Nagyon sajnáljuk. Ahol nem munkálkodik a Szentlélek, ott sajnos épp ez működik, de reméljük, az elkövetőket is meg fogja szólítani az Úr” – summázza véleményét az országos helyzetről László, aki maga is ült már börtönben, és visszaemlékezik arra, amikor először jöttek ide a misszionáriusok: „Mintha farkasok közé jöttek volna!”
Azóta együtt járják a környék telepeit, és a koreai és magyar misszionáriusok a megtért cigányok segítségével hirdetik a többieknek az örömhírt. László presbiterképzésen is részt vesz, és az a terve, hogy visszamegy a börtönbe, de most már önként, egy más szemlélettel és üzenettel, hogy az ott lévőknek is beszéljen Isten szeretetéről. Nagyon elszánt, mert véleménye szerint csak az jelenthet megoldást, ha az országban mindenhová eljut az evangélium életeket megváltoztató ereje. Úgy látja, a változás a magyarokra is ráférne, és szemléletes példát mond: Choi testvért többször leszólították már az utcán, hogy miért foglalkozik a cigánysággal, hiszen úgyis felesleges. És éppen ezt az egyet nehezményezi László: vannak magyarok, akik általánosítanak, akik minden cigányt egy kalap alá vesznek.
Felkerekedünk és Tiszakarádra indulunk. László rozzant, sáros Nivájába ülünk. Úgy zúg, hogy alig hallom a szavát, de azért jót beszélgetünk. Kiderül, hogy most munkanélküli segélyt kap, amiért közmunkára jár, de egy kis fáért cserébe az erdészetnél is besegít, ezért kell a terepjáró. „Nem lopással, hanem hivatalosan!” – tartja szükségesnek külön is megjegyezni.
A Tisza-parti faluban Zsiga Zsoltékhoz megyünk először, nagyon takaros kis ház az övék. Zsolt, aki maga is elvégezte már a presbiterképzőt, elmondja, hogy a helyi lelkipásztor, Egeresi László már évtizedek óta foglalkozik a cigánysággal, és több cigány család is tagja a gyülekezetnek. Az imatermet is emiatt kell bővíteni. Indulás előtt még megnézzük a templomot, ahol megtudjuk, hogy karácsonykor a hetven gyerekből csak tizenhat volt magyar. „Övék a jövő!” – mondja mosolyogva a helyi tiszteletes, és szeretettel néz nyája minket kísérő cigány tagjaira.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép