Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Sámuel, Hajna napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Tintoretto: Szent Ágnes csodája
Andrea Mantegna: Szent Sebestyén
Béke és egység az egyházban – a világ püspökeihez írt pápai levél ismertetése
2009-03-14 Forrás: Magyar Kurír
A világ püspökeihez intézett levelében XVI. Benedek megvilágítja, miért vonta vissza a Szent X. Piusz Testvériséghez tartozó négy püspök kiközösítését. Pápaként ugyanis nem tehet mást, mint követni a legfontosabb prioritást: jelenvalóvá tenni Istent a világban, ami a keresztények egysége nélkül hiteltelen. Leszögezi ugyanakkor, hogy a lefebvrista közösséggel még tisztázandó kérdések nem fegyelmi, hanem hittani természetűek.
Sajnálkozásának ad hangot továbbá, hogy két szerencsétlen körülmény miatt a megbékélést célzó gesztusból hatalmas vita támadt az egyházon belül, illetve az a látszat keletkezhetett, hogy visszalépés történt a keresztény-zsidó párbeszédben. Végül köszönetét fejezi ki a zsidóság képviselőinek, akik segítettek mindezt tisztázni, továbbá azon püspököknek és híveknek, akik az elmúlt hetekben tanújelét adták a pápa iránti hűségüknek és szeretetüknek.

A Szentszék január 21-i határozata nyomán, amellyel megszüntette a Szent X. Piusz testvériség négy püspökét sújtó kiközösítést, egymást érték a különböző megnyilatkozások az egyházon belül és azon kívül. Ahogyan maga XVI. Benedek fogalmazott: úgy tűnik, nem vagyunk jobbak annál a galata egyháznál, amelynek belviszályairól Szent Pál apostol leveléből van tudomásunk (vö. Gal 5,13–15). Ezért XVI. Benedek végül úgy döntött, hogy saját maga fogja néhány tisztázó szóval megvilágítani, mi volt az ő és a Szentszék illetékes szerveinek szándéka a lefebvriánus püspökök kiközösítésének visszavonásával. Remélve, hogy ezzel hozzájárul az egyházon belüli békéhez.

A katolikus egyház püspökeihez intézett, március 10-i keltezésű, most nyilvánosságra hozott leveléből kitűnik, mennyire fájdalmasan érintette a Szentatyát az a heves vita, „amihez foghatót már régen nem tapasztaltunk” az egyházon belül. Mint írja, számos püspök megütközött, némely csoportok pedig nyíltan megvádolták a pápát, hogy vissza akar térni a zsinat előtti időkhöz. A „tiltakozások lavinájának” keserű hangneme olyan sebekre világított rá, amelyek túlmutatnak az adott pillanaton.

Pillanatnyi zavar a zsidósággal való kapcsolatban

A pápa nem tagadja, hogy két szerencsétlen hiba csúszott a szentszéki intézkedésbe. Az egyik, hogy a Williamson-ügy összemosódott a kiközösítés feloldásával. S így az, amit az irgalmasság diszkrét gesztusának szántak, éppen az ellenkezőjének tűnt: visszalépésnek a keresztények és a zsidóság között a zsinat óta elindult megbékélés terén. Pedig – jegyzi meg némi csalódottsággal a Szentatya – ennek a megbékélésnek előmozdítása volt kezdettől fogva az ő teológiai munkásságának egyik célja. Mélységesen sajnálja ezért, hogy e két ellentétes folyamat szerencsétlen egybeesése egy pillanatra zavart okozhatott a keresztények és zsidók közötti békében, s magán az egyházon belül. Az egyik tanulság, amit a Szentatya az esetből levon, hogy – amint több oldalról javasolták neki – a Szentszéknek jobban oda kell figyelnie az internetre mint hírforrásra.

Ugyanakkor megjegyzi, mennyire elszomorította a tény, „hogy még katolikusok is, akiknek pedig jobban kellett volna tudniuk, hogyan állnak a dolgok”, úgy gondolták, hogy rátámadhatnak a pápára. Éppen ezért hálás „zsidó barátainknak, hogy segítettek eloszlatni a félreértést, és helyreállítani a barátság és a bizalom légkörét”, ami II. János Pál és az ő pápasága alatt is végig megvolt, és továbbra is fennáll.

A kiközösítés feloldásának jelentése

A másik hiba („amit őszintén sajnálok”) az volt, hogy a január 21-i határozat nyilvánosságra hozatalakor nem mutatták be „elég világosan” annak horderejét és korlátait. Ugyanis „a pápai engedély nélküli püspökszentelés az egyházszakadás veszélyét hordozza magában, mert megkérdőjelezi a püspökök testülete és a pápa között fennálló egységet. Ezért az egyháznak a legkeményebb büntetéssel, a kiközösítéssel kell reagálnia, hogy az így megbüntetett személyeket megbánásra és az egységhez való visszatérésre szólítsa.” Sajnos – mutat rá XVI. Benedek – húsz évvel a négy püspök kiközösítése után ez a megtérés még nem történt meg. „A kiközösítés megszüntetésének ugyanaz a célja, mint amit a büntetés szolgált: még egyszer visszatérésre szólítani a négy püspököt.” Amit pedig az tett lehetővé, hogy az érintettek elvi síkon biztosították: elismerik a pápát és az ő főpásztori joghatóságát, „noha az ő, illetve a zsinat doktrinális joghatóságával szembeni bizonyos fenntartásokkal viseltetnek”.

A kiközösítés feloldása fegyelmi intézkedés volt, hogy megszabadítsa a négy érintettet a legsúlyosabb büntetés jelentette lelki tehertől. Különbséget kell azonban tenni a fegyelmi és a doktrinális kérdések között – figyelmeztet a pápa. Ugyanis az, hogy a Szent X. Piusz Testvériség kánoni helyzete nem rendezett az egyházon belül, végső soron nem fegyelmi okokkal magyarázható, hanem hittaniakkal. És így – szögezi le egyértelműen XVI. Benedek – amíg a testvériség egyházon belüli helyzete kánonilag nem rendezett, papjai és püspökei sem gyakorolnak törvényesen szolgálatot ez egyházban. Ahhoz előbb a hittani kérdéseket kell tisztázni.

A pápa világossá akarja tenni, hogy a tisztázandó kérdések lényegileg hittani természetűek, és főleg a II. Vatikáni Zsinat, valamint az azt követő pápai tanítóhivatal elfogadásával kapcsolatosak. Ezért a levélben bejelenti, hogy a lefebvrista közösségekkel való kapcsolatokért felelős „Ecclesia Dei” Pápai Bizottságot szándékában áll a Hittani Kongregációhoz csatolni, amelynek kialakult döntéshozatali mechanizmusai biztosítják a többi dikasztérium és a világ püspökei képviselőinek bevonását.

„Nem lehet az egyházi tanítóhivatalt befagyasztani az 1962-es évnél – s ezzel a Testvériségnek tisztában kell lennie. Ám némelyeket azok közül, akik a zsinat nagy védelmezőiként jeleskednek, szintén emlékeztetni kell, hogy a II. Vatikánum az egyház egész hittani történelmét magában hordozza. Annak, aki engedelmes akar lenni a zsinat iránt, el kell fogadnia az évszázadok hitét, és nem vághatja el a gyökereket, amelyekből a fa táplálkozik.”

Ez a bekezdés tartalmazza a pápai levél központi üzenetét, amit a Szentatya azzal is hangsúlyoz, hogy hozzáteszi: „remélem, kedves testvérek, hogy ezzel világossá vált a 2009. január 21-i intézkedés pozitív jelentése és annak határai is”.

Az alapvető prioritás: elvezetni Istenhez

Azokra az ellenvetésekre is válaszolni kíván a Szentatya, amelyek az említett intézkedés időszerűségét, fontosságát kérdőjelezték meg. Mindenekelőtt emlékeztet, hogy péteri szolgálata megkezdésekor elmondott beszédeiben világossá tette pápaságai prioritásait, amelyek azóta is változatlanok. Köztük szerepel „az a prioritás is, amit Krisztus az utolsó vacsora termében visszavonhatatlan módon rögzített Péter utóda számára: erősítsd meg testvéreidet (Lk 22,32)”.

Manapság – folytatja a Szentatya –, amikor a föld nagy részén a hit lángja kialvóban van, „mindenek feletti prioritás, hogy Istent jelenvalóvá tegyük a világban, és az emberek számára megnyissuk az utat Isten felé”. Ma az igazi gond az, hogy Isten eltűnik az emberek látóköréből, és az Istentől jövő fény kihunytával az emberiség irányvesztetté válik, aminek pusztító hatása mindinkább látható.

„Elvezetni az embereket Istenhez, a Bibliában megszólaló Istenhez: ez ma az egyház és Péter utódának legfőbb, alapvető prioritása” – szögezi le püspöktársaihoz írott levelében XVI. Benedek. Ebből a feladatból fakadó logikus következmény, hogy a hívők egységén kell munkálkodni, mert a keresztények belviszályai megkérdőjelezik annak hitelességét, amit Istenről mondanak.

Az egyház előtt álló nagy kihívások, hogy a keresztényeknek közösen kell tanúságot tenniük hitükről (ökumenizmus), továbbá hogy mindenkinek, aki hisz Istenben, együtt kell keresnie a békét (vallásközi párbeszéd), illetve hogy mindenkinek, aki a szerető Istent hirdeti, szeretettel kell odafordulnia a szenvedőkhöz, elutasítva a gyűlöletet és az ellenségeskedést (társadalmi-szociális dimenzió). Ha ezek a prioritások, akkor azoknak részét kell képezzék a „kis és közepes kibékülések is” – mutat rá a pápa.

Miért kellenek a lefebvriánusok az egyháznak?

Visszatérve a kiközösítés feloldása körüli vitákra, a Szentatya folytatja: „tudomásul kell venni, hogy a kinyújtott kéz csendes gesztusa hatalmas hangzavart okozott, s ezzel éppen a kibékülés ellentéte lett. De kérdem én: valóban tévedés ennek ellenére elébe menni a testvérnek, akinek valami panasza van ellenünk (vö. Mt 5,23), hogy a kibékülést keressük?”

Majd jönnek a további kérdések: nem kell-e vajon akár a radikalizálódott csoportokat is megpróbálni visszavezetni az egyház közösségébe, azon fáradozva, hogy oldódjon zárkózottságuk? Nem kell-e megpróbálni helyet biztosítani mindannak, ami bennük az egész közösség szempontjából pozitív? Közömbösek maradhatunk-e egy olyan közösséggel szemben, amelyben 491 pap, 215 szeminarista, 6 szeminárium, 88 iskola, 2 felsőoktatási intézmény, 117 szerzetes és 164 szerzetesnő, továbbá sok ezer hívő van? Nyugodtan hagyhatjuk őket eltávolodni az egyháztól? Kizárhatjuk-e őket a kibékülésből és az egységtörekvésből, mint marginális és radikális csoport képviselőit? S mi lesz velük aztán?

A hála és a szív nyitottságának tanújelei mellett persze régen és most is sok gőg, tudálékosság, egyoldalúság volt tapasztalható ennek a közösségnek képviselői részéről – mondja a Szentatya. De az egyháznak inkább nagylelkűnek kellene lennie, és hosszútávon gondolkodva, jó nevelőként eltekinteni attól, ami nem jó bennük. Hiszen „nem kell-e vajon elismernünk, hogy az egyházi közegben is előfordult néhány hamis hang”?

A pápa keserűsége a gyűlölködés miatt

A Szent. X. Piusz Testvériség ellenében megtapasztalt, s őt magát is elérő gyűlölködés miatti keserűségéről tanúskodnak a Szentatya szavai: „Időnként úgy tűnik, mintha társadalmunknak szüksége lenne legalább egy csoportra, amelyet nem illet meg semmilyen tolerancia, amelyre nyugodtan rá lehet gyűlölettel támadni. És ha valaki közeledni merészel hozzá – mint ebben az esetben a pápa – akkor ő is elveszíti a toleranciához való jogát, és őt is aggályok és visszafogottság nélkül, sőt gyűlölettel lehet kezelni.”

A levél megírásához a Szentatyának talán éppen a Galata-levél mondatai adhatták az ihletet. Legalábbis ő maga erre látszik utalni, amikor megemlíti: korábban Szent Pál szónoki túlzásának tartotta, amikor az apostol arról ír, hogy a közösség tagjai „marják és rágják” egymást (vö. Gal 5,13-15). Nemrég azonban (a római nagyszemináriumban tett februári látogatásakor) ezen versek olvasásakor rögtön „meglepődve vettem észre, milyen közvetlenül szólnak ezek a mondatok a mostani pillanatról”.

Az egymás „marása és rágása” sajnos ma is létezik az egyházban „mint a rosszul értelmezett szabadság kifejeződése” – jegyzi meg szomorúan a pápa, majd hozzáteszi: talán nem kell meglepődnünk azon, hogy nem vagyunk jobbak a galatáknál, vagy hogy legalábbis ugyanazokkal a kísértésekkel kell szembesülnünk, s mindig újra és újra meg kell tanulnunk a szabadság helyes használatát, és a legfőbb prioritást: a szeretetet.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép