Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Bertalan napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Virrasztás
A misszió világnapja – október 19.
2008-10-20 Forrás: Katolikus Egyház
Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet! – mondta Jézus tanítványainak. Ezt a felhívást követik a világ számos országában tevékenykedő misszionáriusok, akiknek célja Krisztus tanításának továbbadása az egész földkerekségen. Az Egyház 1926 óta minden év október harmadik vasárnapján megtartja a világmisszió napját. Október 19-én a magyar templomokban is a missziókért és a hithirdetőkért imádkoznak, és a perselypénzt az evangelizáció javára fordítják. A missziós világnapra XVI. Benedek pápa üzenettel fordult a hívekhez, melyet az alábbiakban adunk közre.
Jézus Krisztus szolgálói és apostolai

Kedves Testvéreim!

A missziós világnap alkalmából arra hívlak benneteket, hogy elgondolkodjunk arról, milyen sürgetően fontos korunkban is az evangélium hírüladása. A missziós küldetés minden megkeresztelt számára továbbra is abszolút elsőrendű, hiszen hivatásunk, hogy Jézus Krisztus szolgálói és apostolai legyünk az évezred kezdetén. Tiszteletreméltó elődöm, Isten Szolgája VI. Pál, már az Evangelii nuntiandi apostoli buzdításban megállapította: „az evangelizálás az Egyház különleges isteni ajándéka és hivatása; benne maga az Egyház tükröződik vissza” (14). Ennek az apostoli elkötelezettségnek a mintájaként különösen Szent Pálra, a népek apostolára szeretnék rámutatni, mivel ebben az évben neki szentelt, rendkívüli jubileumot ünneplünk. A Szent Pál-év alkalmat ad arra, hogy közelebb kerüljünk ehhez a jeles apostolhoz, akinek az volt a hivatása, hogy hirdesse az evangéliumot a pogányoknak, ahogy azt az Úr korábban megmondta neki: „Csak menj, mert én messzire, a pogányok közé küldelek” (ApCsel 22,21). Hogyan is ne ragadjuk meg ezt az alkalmat, amit e rendkívüli jubileum kínál a helyi egyházaknak, a keresztény közösségeknek és minden hívőnek, hogy a föld végső határáig hírül adjuk az evangéliumot, amely Isten üdvözítő erejét hozza minden hívőnek (Róm 1,16)?

1. Az emberiségnek szabadulásra van szüksége
Az emberiségnek szabadulásra és megváltásra van szüksége. A teremtett világ – ahogy Szent Pál mondja – szenved, és reményt táplál az iránt, hogy belépjen Isten gyermekeinek szabadságába (vö. Róm 8,19-22). Ezek a szavak a mai világban is igazak. A teremtett világ szenved. Az emberiség szenved és várja az igazi szabadságot, egy más, jobb világot. A „megváltást” várja. És tudja, hogy ez az új, várva várt világ feltételezi, hogy új emberek legyünk, „Isten gyermekei”. Nézzük meg közelebbről a mai világ helyzetét. A nemzetközi körkép, bár ígéretes gazdasági és társadalmi fejlődés távlatait mutatja, néhány igen aggasztó tényre irányítja figyelmünket az ember jövőjére vonatkozóan. Nem kevés esetben erőszak jellemzi az egyének és a népek közötti kapcsolatokat; milliókat sújt a szegénység; a faji, kulturális és vallási okokból fakadó megkülönböztetés és olykor az üldözés sokakat arra indít, hogy elmeneküljenek hazájukból, és máshol találjanak védelmet és menedéket. Amikor a technológiai haladás célja nem az emberi méltóság erősítése, nem az ember javát szolgálja, és nem a szolidáris fejlődés szemlélete irányítja, elveszíti reményt hordozó képességét, és fennáll a veszély, hogy tovább élesíti a már meglévő egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat. Létezik egy másik veszély is, ez az ember és a környezet kapcsolatára vonatkozik: a nyersanyagforrások korlátlan kihasználásából ered, és visszahat az ember testi és mentális egészségére. Ezen kívül az ember jövője kockán forog az élete ellen irányuló merényletek által is, amelyek a legkülönbözőbb formákat ölti.

Mindezt látva „remény és szorongás között töprengünk, nyugtalanság vesz erőt rajtunk” (Gaudium et spes, 4), és aggódva tesszük fel a kérdést: mi lesz az emberiséggel és a teremtett világgal? Van remény a jövőre nézve, más szóval, van jövője az emberiségnek? Milyen lesz ez a jövő? Mi, hívők ezekre a kérdésekre a választ az evangéliumban találjuk meg. A mi jövőnk Krisztus, és ahogy a Spe Salvi kezdetű enciklikámban írtam, az ő evangéliuma üzenet, ami „megváltoztatja az életet”, reményt ad, kitárja az idők sötét kapuját és bevilágítja az emberiség és a világegyetem jövőjét (vö. 2.)

Szent Pál megértette, hogy az emberiség csak Krisztusban találhat megváltást és reményt. Ezért sürgető késztetést érzett „a Krisztus Jézusban való élet ígéretének” (2Tim 1,1), „reménységünknek” (1Tim 1,1) hirdetésére, hogy minden nép ugyanabban az örökségben részesülhessen, és részesei legyenek az ígéretnek az evangélium által (vö. Ef 3,6). Tudatában volt, hogy Krisztus nélkül az emberiség „remény híján és Isten nélkül [él] a világban.” (Ef 2,12) – remény nélkül él, mert Isten nélkül él (Spe Salvi, 3). Valóban, „aki nem ismeri Istent, lehet, hogy sokféle reménye van, de végső soron remény nélkül, a nagy, az egész életet hordozó remény nélkül él (ua. 27; vö. Ef 2,12).

2. A küldetés szeretet kérdése
Mindenki számára sürgető kötelesség tehát, hogy hirdessük Krisztust és az ő üdvözítő üzenetét. „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” – mondta Szent Pál (1Kor 9,16). A damaszkuszi úton megtapasztalta és megértette, hogy a megváltás és a küldetés Istennek és az ő szeretetének műve. Krisztus szeretete indította arra, hogy bejárja a Római Birodalom útjait mint annak az evangéliumnak a hírnöke, apostola, szószólója, tanítója, amelynek „bilincsekben is” hírnöke volt (Ef 6, 20). Az isteni szeretet „mindenkinek mindenévé” tette, hogy „mindenkit üdvözítsen” (vö. 1Kor 9,22). Szent Pál tapasztalatára tekintve megértjük, hogy a missziós tevékenység Isten irántunk való szeretetére adott válasz. Az ő szeretete megvált, és a missio ad gentes-re ösztönöz minket. Ez a szeretet az a lelki energia, amely az emberiség családjában növelni tudja a harmóniát, az igazságosságot, az emberek, a fajok, a népek közötti egységet, amelyre mindenki vágyik (vö. Deus caritas est, 12). Isten – a Szeretet – az, aki az Egyházat az emberiség végső határáig elvezeti, és az evangélium hirdetőit arra hívja, hogy igyanak az első, eredeti forrásból – „Jézus Krisztusból, kinek megnyitott szívéből magának Istennek a szeretete árad” (Deus caritas est, 7). Csak ebből a forrásból lehet figyelmességet, gyöngédséget, együttérzést, befogadást, készséget és érdeklődést meríteni az emberek problémái iránt, valamint a többi szükséges erényt, amelyre az evangélium hírnökeinek szüksége van ahhoz, hogy mindent elhagyjanak és egészen, feltételek nélkül arra szenteljék magukat, hogy Krisztus szeretetének illatát árasszák a világban.

3. Mindig hirdetni az evangéliumot
Míg a világ számos területén szükséges és sürgető marad az első evangelizálás, ma pap- és hivatáshiány sújt nem kevés egyházmegyét és a megszentelt élet intézményeit. Fontos megjegyezni, hogy a növekvő nehézségek ellenére is, Krisztus megbízása, hogy hirdessük az evangéliumot minden népnek, elsődleges marad. Semmilyen ok nem szolgálhat mentségül ennek lelassulására vagy elakadására, minthogy „az Egyháznak első és lényegi feladata hirdetni az evangéliumot minden embernek” (VI. Pál; Evangelii nuntiandi, 14). Ez a küldetés „még kezdeteinél tart, és minden erőnkkel el kell köteleznünk magunkat ennek szolgálatában” (II. János Pál, Redemptoris missio, 1). Hogy is ne gondolnánk itt a macedónra, aki megjelent Pálnak álmában, és ezt kiáltotta: „Gyere Macedóniába, és segíts nekünk!” Ma nagyon sokan várják az evangélium hírüladását, nagyon sokan szomjaznak reményre és szeretetre. Hányan hallgatnak erre az emberiségtől érkező segélyhívásra, és mindent elhagynak Krisztusért, és a belévetett hitet és az iránta érzett szeretetet adják tovább az embereknek (vö. Spe Salvi, 8).

4. „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot” (1Kor 9,16)
Kedves Testvéreim! „Duc in altum”! Evezzünk mélyre e világ hatalmas tengerén és Jézus hívását követve vessük ki hálóinkat félelem nélkül, bízva az ő folytonos segítségében. Szent Pál emlékeztet, hogy nem dicsekvés az evangélium hirdetése (vö. 1Kor 9,16), hanem feladat és öröm. Kedves püspök testvéreim, Pál példáját követve mindenki érezze magát „Jézus Krisztus foglyának a pogányokért” (Ef 3,1), tudva, hogy a nehézségekben és a próbatételekben számíthatunk a tőle kapott erőre. A püspököt nemcsak az egyházmegyéjéért szentelik fel, hanem az egész világ üdvösségéért (vö. Redemptoris missio, 63). Pál apostol példájára arra hivatott, hogy a távol lévők felé forduljon, akik még nem ismerik Krisztust, vagy még nem tapasztalták meg szabadító szeretetét. A püspök feladata, hogy misszióssá tegye az egész egyházmegyei közösséget, a lehetőségekhez mérten szívesen küldve papokat és világiakat más részegyházakhoz evangelizációs szolgálatra. Ily módon a missio ad gentes a püspök egész lelkipásztori és karitatív tevékenységének egyesítő és egy irányba tartó elve lesz.

Ti, kedves papok, a püspökök elsőszámú munkatársai, legyetek nagylelkű lelkipásztorok és az evangélium lelkes hirdetői! Ezekben az évtizedekben sokan közületek missziós területekre mentek a Fidei donum kezdetű enciklikát követően, amelynek nemrég ünnepeltük 50. évfordulóját, és amellyel tiszteletreméltó elődöm, Isten Szolgája XII. Piusz lendületet adott a helyi egyházak közötti együttműködésnek. Bízom benne, hogy a sok egyházmegyét jellemző paphiány ellenére nem fog csökkenni a missziós lendület a helyi egyházakban.

És ti, kedves szerzetesek és szerzetesnők, akik hivatásotokból adódóan határozott missziós vonást hordoztok, a Krisztusról való hiteles tanúságtételen és evangéliumának radikális követésén keresztül vigyétek az evangélium hírét mindenkinek, különösen a távol lévőknek.

Ti, kedves világi hívek, akik a társadalom legkülönbözőbb területein dolgoztok, mindannyian egyre hangsúlyosabban arra vagytok hivatottak, hogy részesei legyetek az evangélium terjesztésének. Emberek összetett, sokszínű sokasága tárul fel előttetek, amely evangelizálásra vár: maga a világ. Életetekkel tanúsítsátok, hogy a keresztények „egy új társadalomhoz tartoznak, mely felé együtt zarándokolva úton vannak, s amelyet vándorlásuk közben elővételeznek” (Spe Salvi, 4).

5. Befejezés
Kedves Testvéreim! A missziós világnap ünneplése bátorítson mindnyájunkat arra, hogy újra tudatára ébredjünk, milyen sürgetően szükséges hírül adnunk az evangéliumot. Ki kell emelnem, milyen nagyra becsülöm mindazt, amivel a Pápai Missziós Művek hozzájárul az Egyház evangelizáló tevékenységéhez. Megköszönöm, hogy minden közösséget támogatnak, különösen a fiatalok közösségeit. Értékes eszközök ezek Isten népe missziós lelkületének formálásához, emellett táplálják az emberek és a javak közösségét Krisztus misztikus testének különböző részei között. A missziós világnapon minden plébánián megrendezett gyűjtés legyen a közösség és a kölcsönös figyelem jele a részegyházak között. Végül azt kívánom, hogy a keresztény nép körében váljon egyre intenzívebbé az imaélet, mely elengedhetetlen lelki eszköz ahhoz, hogy minden nép között terjesszük Krisztus fényét, a „Világosságot”, amely bevilágítja „a történelem minden sötétségét” (Spe Salvi, 49). Miközben az Úrra bízom a misszionáriusoknak, a világon mindenütt ott lévő egyháznak és a különböző missziós tevékenységekben elkötelezett világiaknak az apostoli munkáját, Pál apostol és Szűz Mária közbenjárását kérve – aki az „élő frigyláda”, a remény és az evangelizálás csillaga –, apostoli áldásomat adom mindannyiótokra.


XVI. Benedek pápa
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép