Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Edit napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Marija Bistrica  boltívek
A Mikulás indul
Pápai üzenet az elvándorlók és menekültek világnapjára
2008-11-05 Forrás: Magyar Kurír
A Katolikus Egyház 2009. január 18-án tartja az Elvándorlók és Menekültek Világnapját. Az idei pápai üzenet mottója: „Szent Pál, a vándor, a népek apostola”. A Szentatya e témában fejti ki gondolatait a világnapra írt üzenetében.
Kedves Testvérek! Az elvándorlók és menekültek világnapjára írt idei üzenet témája: „Szent Pál, a vándor, a népek apostola”. Ezt annak a jubileumi évnek ünnepi eseménye sugallta, amelyet magam rendeltem el az apostol tiszteletére születésének 2000. évfordulója alkalmából. Az a hithirdetés, és az a közvetítő működés a különböző kultúrák és az evangélium között, amelyért Pál, aki „hivatásból lett vándor” dolgozott, valóban fontos eligazítást jelent mindazoknak, akiket a jelenlegi migrációs mozgások érintenek.

Saul, mivel egy ciliciai Tarzuszban élő emigráns zsidó család gyermekeként született, zsidó és görög nyelven tanult, zsidó és görög kultúrában nevelkedett, de neveltetésében a római kultúra befolyása is fontos szerepet kapott. Miután a Damaszkuszi úton találkozott Krisztussal (vö. Gal 1,13-16), az Úr utasításának megfelelően: „Csak menj, mert én messzire, a pogányok közé küldelek” (ApCsel 22,21), késlekedés nélkül, teljes bátorsággal és lelkesedéssel új küldetésének szentelte magát, de közben soha sem tagadta meg saját népe hagyományait, mindig tiszteletet és hálát tanúsított a zsidóság és a törvény iránt (vö. Róm 9,1-5; 10,1; 2Kor 11,22; Gal 1,13-14; Fil 3 3-6). Élete gyökeresen megváltozott (vö. Fil 3,7-11): Krisztus lett léte tulajdonképpeni alapja és apostoli elkötelezettségének hajtóereje az evangélium szolgálatában. A keresztények üldözőjéből Krisztus apostola lett.

A Szentlélek vezetése alatt teljesen feláldozta önmagát, hogy ezáltal, nemzetiségre vagy kultúrára való tekintet nélkül, mindenkinek hirdesse az evangéliumot, amely „Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek, először is a zsidónak, azután a görögnek” (Róm 1,16). Apostoli útjai során, minden ellenállásba ütközés ellenére is, először a zsinagógákban hirdeti az evangéliumot, különösen nagy figyelmet szentelve szórványban élő honfitársainak (vö. ApCsel 18,4-6). Csak miután ezek elutasították, fordult a pogányok felé, és lett igazán a „migránsok misszionáriusa”, hogy mint maga is vándor és Isten utazó követe, az Ő nevében meghívjon minden embert arra, hogy „új teremtménnyé” váljon Isten Fiában (2Kor 5,17).

A kérügma hirdetése arra indította, hogy átkeljen a Közel-Kelet tengerein és bejárja Európa útjait, míg végül Rómába érkezett. Abból az Antióchiából kelt útra, ahol olyan népcsoportoknak hirdette az evangéliumot, amelyek nem tartoztak a zsidósághoz, és ahol Jézus tanítványait először nevezték „keresztényeknek" (vö. ApCsel 11,20.26). Élete és hithirdetése teljesen arra irányult, hogy mindenki megismerje és megszeresse Jézust, hiszen minden nép arra hivatott, hogy egy néppé váljon Őbenne.

Napjainkban, a globalizációnak ebben a korszakában, szintén ez az egyház és benne minden tagjának hivatása-küldetése is; olyan küldetés, amelyben a figyelmes lelkipásztori gondoskodás kiterjed a migránsok sokrétű világára is – külföldön tanuló diákok, száműzöttek és kitelepítettek –, beleértve a modern rabszolgaság valamennyi áldozatát, mint például az emberkereskedelem áldozatait. Napjainkban a Nemzetek Apostolának ugyanazon elkötelezett hozzáállásával kell közvetítenünk az üdvösség hírét, jóllehet a különböző szociális és kulturális helyzetekre éppúgy figyelemmel kell lennünk, mint a nehézségekre, amelyekkel a migránsok és az útonlévők sajátos helyzetük alapján szembesülnek. Az a kívánságom, hogy minden keresztény közösség ugyanazt az apostoli buzgóságot ápolja, mint Szent Pál, aki mindenkinek hirdette az Atya üdvözítő szeretetét (Róm 8,15-16; Gal 4,6), s aki, hogy „minél többet megnyerjen” (Krisztusnak, 1Kor 9,19), „a gyöngék közt gyönge... mindenkinek mindene (lett), hogy mindenkit üdvözítsen” (1Kor 9,22). Példája serkentsen minket is arra, hogy a világ minden részében szolidárisak legyünk e testvéreinkkel, és minden eszközzel szorgalmazzuk a békés együttélést a különböző etnikumok, kultúrák és vallások között.

De mi volt a Népek Apostolának nagy titka? Kiemelkedő apostoli buzgósága, küzdő szellemisége azzal a ténnyel magyarázható, hogy „Krisztus magával ragadta” (Fil 3,12) és ő olyan szoros kapcsolatban élt vele, hogy miközben életének részese lett, „a szenvedésben is vállalja vele a közösséget” (Fil 3,10; vö. még: Róm 8,17; 2Kor 4,8-12; Kol 1,24). Ez Szent Pál apostoli buzgóságának forrása, amint maga mondja önmagáról: Isten „...már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem a Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak...” (Gal 1, 15-16; vö. még: Róm 15, 15-16). Krisztussal együtt „társ-keresztrefeszített”-nek érezte magát, úgyhogy végül is elmondhatta önmagáról: „Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2, 20). Semmiféle nehézség sem tarthatta vissza attól, hogy bátran folytassa evangelizációs működését még az olyan kozmopolita városokban is, mint Róma és Korintus, amelyek lakossága abban az időben a különböző etnikumok és kultúrák valóságos mozaikját alkotta.

Az Apostolok Cselekedeteit és Pál különböző címzettekhez intézett leveleit olvasva olyan egyház bontakozik ki előttünk, amely senkit sem zár ki, mindenki előtt nyitva áll, és mindenféle kultúrából, fajból származó hívekből tevődik össze, hiszen minden megkeresztelt ember Krisztus egyetlen Testének élő tagja. Ebből a szempontból egyedülálló jelentőségű a mindennapokban konkrét formát öltő testvéri szolidaritás, a részvét és az örömmel való gondoskodás embertársainkról. Pál apostol mégis azt tanítja, hogy a kölcsönös testvéri elfogadásnak ezt a dimenzióját sem lehet tettekre váltani, ha hiányzik bennünk a készség Isten szavakkal hirdetett és gyakorlattá változtatott Igéjének (vö. 1Tessz 1,6) hallgatására és befogadására. Ez az Ige mindenkit Krisztus követésére szólít (vö. Ef 5,1-2) az Apostol nyomdokain (vö. 1Kor 11,1). Ezért minél inkább egyesül egy közösség Krisztussal, annál inkább gondoskodik tagjairól, kerüli az előítéletet, mások megvetését, a botrányt, és nyitva áll a kölcsönös befogadásra (vö. Róm 14,1-3; 15,7). A hívek Krisztushoz hasonulva testvérként, az egy közös Atya gyermekeiként ismerik fel egymást (Róm 8,14-16; Gal 3,26; 4,6). Ez az értékes testvériség készségessé teszi őket arra, hogy „mindig gyakorolják a vendégszeretetet” (vö. Róm 12,13), amely az agapé elsőszülött gyermeke (vö. 1Tim 3,2; 5,10; Tit 1,8; Filem 17).

Így megvalósul az Úr ígérete: „Akkor felkarollak benneteket és atyátok leszek, ti meg a fiaim és a leányaim lesztek” (2Kor 6,17-18). Mindezek tudatában hogyne gondoskodnánk azokról, akik olyan nehéz szükséghelyzetekbe kerültek, mint a menekültek és a száműzöttek? Hogyne segítenénk szükségükben azokat a gyenge és védtelen, kétes és bizonytalan helyzetekbe került embereket, akiket a társadalom peremére szorítottak, vagy abból teljességgel kizártak? Az ilyen embereknek különös figyelmet kell szentelnünk, Szent Pál egyik közismert szövegének megfelelően: „Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket... s ami alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak, hogy senki se dicsekedhessék Isten előtt” (vö. 1Kor 1,27-29).

Kedves Testvérek! Az elvándorlók és menekültek világnapja, amelyet 2009. január 18-án tartunk, legyen mindenki számára ösztönzés arra, hogy teljes testvéri szeretetben éljen mindenféle megkülönböztetett bánásmód és hátrányos különbségtétel nélkül. Legyünk meggyőződve arról, hogy minden ember felebarátunk, akinek szüksége van ránk és akin segíthetünk (vö. Deus caritas est, 15). Szent Pál sok népnek és sokféle kultúrában hirdette az evangéliumot; a nagy, alázatos apostol és vándor tanítása és példája sarkalljon minket annak felismerésére, hogy a felebaráti szeretet gyakorlása az egész keresztény élet csúcspontja és foglalata. A szeretet parancsa csak úgy teljesíthető – és ezt mi nagyon jól tudjuk – , ha Jézus tanítványai az ő asztalánál együtt részesülnek az Eucharisztiából, amely éppen a testvériség és a szeretet szentsége. Amint Jézus az Utolsó Vacsorán az Eucharisztia ajándékával együtt a felebaráti szeretet új parancsát is nekünk adta, ugyanúgy kell az Ő barátainak is a kegyelem erejével és Krisztusnak, az emberek „szolgájának” nyomán haladva, teljes odaadással szolgálniuk és gondoskodniuk egymásról, amint Szent Pál is ajánlotta: „Hordozzátok egymás terhét; így teljesítitek Krisztus törvényét” (Gal 6,29). Csak így gyarapszik a szeretet egymás és mindenki iránt (vö. 1Tessz 3,12).

Kedves Testvérek! Ezt az „örömhírt” nekünk szüntelenül hirdetnünk és tanítanunk kell, teljes lelkesedéssel, bátran, odaadással és minden erőnkkel! A szeretet magába sűríti az evangélium teljes üzenetét, Jézus tanítványait pedig az egymás iránti szeretetükről és a mindenki iránt tanúsított vendégszeretetükről ismerik fel. Pál apostol és különösen Mária, a befogadás és a szeretet Édesanyja esdje ki számunkra ezt az ajándékot. Miközben Isten segítségét kérem az elvándorlók minden támogatójára és gondozójára, az elvándorlók egész világára, imáimban állandóan megemlékezem mindenkiről, és szívből adom apostoli áldásomat.

Castel Gandolfo, 2008. augusztus 24.

XVI. Benedek

A német és olasz szöveg alapján fordította Cserháti Ferenc püspök.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép