Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Arnold, Levente napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

Éjszaka a Téren
Paksi Református templom
Életpályák és sorsok, amelyek a végpontban, az aradi vesztőhelyen keresztezik egymást - Arad, 1849
2009-10-05 Forrás: Református Egyház
Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. Tizenhárom hős, akiket kereken százhatvan évvel ezelőtt végeztek ki a győztes császáriak.
Magyarok, németek, osztrákok, örmények, szerbek, katolikusok, evangélikusok, ortodoxok, egymástól teljesen eltérő életpályák és sorsok, amelyek csak a végpontban, az aradi vesztőhelyen keresztezik egymást.
Gyermekkorom óta azon gondolkodom, hogyan lehetséges egy nemzedéken belül elsiratni az aradi hősöket, örök engedetlenséget fogadni az uralkodónak, majd néhány évtized elteltével a boldog békeidőkben lubickolni, és Ferenc József arcképét feltenni a tisztaszobák falára? Hogyan lehetséges, hogy a magyarság rövid távú emlékezetében az újdonsült király képe jól megfért Kossuth Lajoséval? Mert a képlet egyszerűnek látszik: senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak" (Mt 6:24).
A magyar nép legnagyobb tragédiája, hogy közösségi életében semmilyen következetesség nem mutatkozik: igenis, szolgál két úrnak, ha úgy adódik. Talán az aradi vértanúk kivégzését követő Bach-korszak lobbantotta fel utoljára a nemzeti ellenállást. Lugossy László kiváló történelmi filmjében a megalkudni képtelen honvédtisztet (Cserhalmi György alakítása) győzködi császárhű apósa: vállaljon hivatalt, mert az uralkodó már megbocsátott neki. És akkor a halott bajtársakra, Világosra, Aradra emlékező honvédtiszt feláll az asztaltól, és mielőtt elmegy, ezt mondja: lehet, hogy az uralkodó megbocsátott nekem, de én soha nem fogok megbocsátani neki.
A történelem azonban nem fehér és fekete. Sajnos, ma sem értjük 1848/49-et. Bár a tényeket megtanítják az iskolában, a lényeg mégis rejtve marad. Bármilyen szentségtörőnek is tűnik a gondolat, a szabadságharc nem az egész nemzet ügye volt. A polgári és katonai életben szinte mindenki máshoz tartotta magát az események sodrában: akadtak, akiknek már az áprilisi törvények is radikalizmusnak hatottak, mások a debreceni trónfosztásban a vágyott köztársaságot üdvözölték. 1848 végén a Dunántúlon hátráló honvédsereget a legtöbb helyen gúnnyal és ellenségeskedéssel fogadta a városi és falusi nép: nem is titkolták, hogy Windischgraetz mellett állnak. Ekkor írta Görgey Kossuthnak, hogy szerinte egyetlen tisztességes embernek sem szabad feláldoznia életét ezért az országért. Pozsony, Nyitra, Trencsén, Moson és Sopron megyék - Görgey szerint - a "legrútabb semlegesség" melegágyai. A színmagyar területeken sem sokkal jobb a helyzet. Podmaniczky Frigyes Csongrádon azt tapasztalta, hogy alig akadt gazdalegény, aki beállott volna katonának, csak a bocskoros nemesség és a földönfutók léptek a honvédseregbe. Arról nem is beszélve, hogy a szabadságharc örvényében végig a régi, sorozott zászlóaljak vitték a prímet, a népfelkelőkre sok tiszt panaszkodott, tényleges katonai erőt nem jelentettek. Beszédes tény továbbá, hogy az osztrák oldalon számos magyar tábornok és tiszt harcolt, míg a magyar honvédseregben németek, osztrákok, lengyelek is oltalmazták a szabadság ügyét, gondoljunk az aradi vértanúk színes etnikai kavalkádjára.
Ebből a néhány példából is kitűnik, hogy a nemzeti emlékezet, amely rendszerint egységes akaratot feltételez a múltnak, és az egyetértés nagy freskóját ábrázolja, éppen a történelem mélyén heverő mélyebb értelmet nem vizsgálja. 1848-1849 nagy politikai és katonai erőfeszítései a kortárs számára éppen olyan káoszt mutattak, mint a mai helyzet a 2009-es magyarság életében. Jórészt a neveltetés, a családi hagyomány, a lakóhely dönti el, kurucos hévvel, vagy labancos lassúsággal szemléljük-e az örök magyar szellemet. De azzal számot kell vetnünk, hogy a törésvonal megmarad az országban.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép