Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Izsó napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Bál
Angyal aranyban (A)
A kormánynak útjában áll a vidéki Magyarország?
2008-11-12 Forrás: Magyar Nemzet Online
Nem mondhatta a kormányzat, hogy el akarják takarítani a gazdaságpolitikájuk útjában álló népességet, ezért hallgatnak a kis iskolákkal kapcsolatban – állítja Lányi András. Az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója az MNO-nak elmondta: rosszul értelmezik a modernizációt, de a halálra ítélt falvakból a nagyvárosokba menekülő népesség még jól jöhet a politikának, mivel „a nincstelen proletariátus tart fenn minden diktatúrát”. Az egyetemi oktató úgy látja: tervgazdaságban élünk, azonban most nem az állam „tervez”, hanem a hatalmas cégbirodalmak. A mai világgazdaság a kollektív felelőtlenség rendszere: a személytelen hálózatokban érvényesülő erőviszonyok döntenek elevenek és holtak felett. Lányi Andrással beszélgettünk.
Torkukon a kés, idén még a nyolc osztályt elviszik, ám ezt az évről évre szigorodó finanszírozási feltételek miatt a következő esztendőben már nem tudják megtenni – fogalmazott Lányi András a kis iskolák helyzetét firtató kérdésünkre, az egyik kistelepülésre utalva. Az Élőlánc a kisiskolákért mozgalom, amelynek egyik kezdeményezője volt, tavasszal még azzal biztatta a kistelepüléseket, hogy csak egy évet kell kibírniuk, és „a jövő évi költségvetésben már más támogatási szabályok lesznek”, az oktatási kormányzat ugyanis nyitottnak mutatkozott a javaslataikra. Nem gondolták, hogy az érveknek, konferenciáknak, kutatási eredményeknek semmi jelentősége, és az országossá szélesedő tiltakozó mozgalom leszerelésére alkalmazott barátságos gesztusokat sem érdemes komolyan venni. A köztársasági elnök és az MTA elnöke ismételten mellettük nyilatkozott, az oktatási jogok biztosa vizsgálatot indít, de ez sem számít – festi fel a helyzetet az egyetemi oktató. Az OKM ígéreteiből semmi se lett, az Élőlánc javaslatait válaszra se méltatták. Nincs az állampolgári kezdeményezésnek olyan formája, amelyet ne vettünk volna igénybe – hívja fel a figyelmet Lányi András.

„A községek azonban úgy gondolják, hogy nekik akkor is szükségük van az iskolára, ha a sajnálatosan csökkenő gyereklétszám már nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyet a kormányzat évről évre egyre szigorúbban állapít meg” ahhoz, hogy a települések hozzájussanak a támogatáshoz.

A kis iskolák megszüntetése „pedagógiai szempontból kifejezetten kártékony, jelentéktelen anyagi megtakarítással jár, az érintett településekre nézve azonban végzetes” – idézi Lányi András az országgyűlési képviselőkhöz intézett nyílt levelüket, amelyet a címzettek kedden kaptak kézhez. Arra kérik őket, hogy a költségvetési törvény vitájában érjék el a finanszírozási elvek módosítását – foglalja össze Lányi, aki emlékeztet arra is, hogy jelenleg a különféle címeken elérhető kiegészítő támogatások feltétele a csatlakozás a többcélú kistérségi társulás által létrehozott összevont intézményhez, ami egyre több esetben vezet a helyi iskola bezárásához. A helyi önkormányzat döntési joga formális, mert az egyre csökkenő alapnormatívából képtelenség kigazdálkodni az iskola fenntartásának költségeit – teszi hozzá. A térségi központok felduzzasztott létszámú oktatási intézményeiben tanuló, zsúfolt buszjáratokra kényszerített kisdiákok számára az új helyzet az esetek többségében egyértelműen hátrányos; a kötelező tanórán kívüli idejük szervezhetetlenné válik, az iskola és a szülők közötti kapcsolat megszakad. „A lényegesen nagyobb tanulócsoportokban sokkal kevesebb egyéni figyelemre számíthatnak a gyerekek tanáraiktól”.

A források igazságosabb elosztására van szükség

Az sem támasztja alá semmi, hogy a nagyobb iskolákban magasabb színvonalú az oktatás – állítja az oktató. A szülők iskolai végzettségéhez képest a várakozásnál jobban teljesítő tanulók egyes tantárgyak esetében éppen a kisebb iskolákban fordulnak elő nagyobb számban. Hogy melyik a jobb iskola, azt csak helyben lehet eldönteni – véli Lányi, és felhívja a figyelmet arra is, hogy amit szorgalmaznak, nem több pénz az iskoláknak, hanem az adófizetők pénzének igazságosabb elosztása, az esélyegyenlőség helyreállítása, a társulási kényszer megszüntetése.

Melyik gyerek mennyit ér? A kormány tudja

„Az a gyerek, aki a többcélú kistérségi társulás által működtetett összevont iskolába jár, ma kétszer annyit ér a költségvetésnek, mint aki helyben tanul, egy önállóan működő intézményben” – fogalamzott Lányi.

„Modernizációs zsákutca”, idejemúlt rögeszmék

A kisebb iskolákat sújtó intézkedéssorozat mögött kétféle logika húzódik meg Lányi András szerint. Mint mondja, az egyik „fiskális logika, amely szerint az oktatás fajlagos költségei csökkenni fognak”, ha bezárják a kistelepülések iskoláit, a gyerekeket pedig összevonják nagyobb intézményekbe. A másik – állítja az egyetemi tanár –, egy idejétmúlt rögeszme, mely szerint „a modernizáció központosítást jelent”, a falu elmaradottságot. Tehát az emberek a nagyvárosokba költöznek, s „nem veszik észre, hogy ez egy teljesen lejárt lemez, ma már a modernizáció azt jelenti: a városias szolgáltatásokat visszük közelebb az emberekhez”. Persze nem lehet minden kistelepülést maximálisan fejleszteni – ismeri el Lányi, „de azzal az egész ország veszít, ha amputálja településhálózatának az egyötödét”. Egyáltalán nem igaz, hogy ezek a falusi emberek a városokba költözve munkalehetőséghez, jobb megélhetéshez jutnának. A lakótelepek, albérletek és agglomerációs övezetek népének nem nyújt többé megélhetést a szocialista iparosítás; városaink pedig még az előző évtizedek erőltetett növekedésének következményeivel sem voltak képesek megbirkózni. Semmi jelét nem látni annak, hogy a belátható jövőben városon több munkaalkalom keletkezne, mint falun – mondja Lányi.

Az emberek, intézmények és szolgáltatások összpontosítása a központokban, s a másik oldalon falvak elnéptelenedése, a sorsukra hagyott régiók elnyomorodása az egész országnak veszteséget okoz, emberi tragédiákat azoknak is, akik szülőföldjük elhagyására kényszerülnek, azoknak is, akik a leszakadó településeken vegetálnak.

Újra „labdába rúghat” a helyi önellátás

Sokkal valószínűbb, hogy a magyar agrárium az energiaválság, az élelmiszer-válság és a környezeti válság együttes hatására felértékelődik – állítja Lányi András. „Nem lesz érdemes messziről szállítani az élelmiszert”, a hitelválság pedig megnöveli a helyi önellátás szerepét. A korábbiaknál jobban ki lehet majd használni kedvező természeti adottságainkat, mezőgazdasági hagyományainkat – teszi hozzá. Ehhez egyáltalán létező közösségekre is szükség lenne – fogalmazott Lányi közbevetésünkre, amely szerint egy ilyen fentebb vázolt struktúrához „ép szövetű” közösségre lenne szükség. Emellett olyan oktatási intézményekre is szükség van, amelyből „a kor színvonalán élő, gazdálkodni tudó, tudatos életvezetésre képes” emberek kerülnek ki ott helyben. Erre csak ott van lehetőség, ahol van iskola; ha megszűntetik, akkor a fiatal családok elköltöznek. Maradnak az „elöregedett, kihalt falvak, illetve a hatalmas „megműveletlen földterületek”. Ez azoknak kedvez – állítja Lányi –, akik spekulatív célokkal tízezer hold számra veszik a magyar földet. Nekik az „agyonvegyszerezett gépesített mezőgazdasági monokultúrához – az igénytelen tömegtermeléshez – nem emberekre van szükségük, hanem hatalmas birtokméretekre”.

A jelenlegi agrárpolitika az újjáéledő nagybirtokrendszer útjából igyekszik eltakarítani a konkurenciát, a kis- és középgazdaságokat – vázolja a helyzetet az egyetemi oktató. Az ország kialakult településszerkezete is a terhére van, minek ennyi falu? S a falvak megszüntetésének legbiztosabb módja, ha bezárják az iskolát. Ezt azonban nem vallhatják be nyíltan. „Nem álltak velünk szóba, mert nem voltak védhető oktatáspolitikai érveik. Európában ma a vidéki életforma felértékelődik, és a szolgáltatásokat – iskola, vasút, orvosi rendelő, posta, üzlethálózat – nem kivonni igyekeznek a falvakból. Éppen ellenkezőleg, arra törekednek, hogy a település mérete és az ellátás színvonala között ne legyen látványos különbség”.

Latin-Amerika modellje kopogtat

Lányi szerint nálunk a latin-amerikai modell látszik érvényesülni. A falusi tömegek városba áramlásával persze nem csak a vidék veszít. A városi lét is egyre elviselhetetlenebbé válik. Növekedhet a bűnözés és egyéb devianciák, vetettük közbe. Ennek a folyamatnak nincsenek nyertesei – ismerte el Lányi. Budapest – egyelőre az egyedüli nagyváros – már most is szorongatott helyzetben van, rendezetlenül burjánzó agglomerációs gyűrű veszi körül. De hiába menekülnek oda a közlekedési káosztól, zaj- és légszennyezéstől sújtott, slumosodó belváros lakói, ezzel csak nő az utakon a zsufoltság, terjeszkedik a kő- és betonsivatag, a természeti környezet rovására – fejtette ki Lányi András.

Az Élőlánc Magyarországért „Vagyonleltár” címen most a közvagyon sorsáról rendez országos konferencia-sorozatot. Az előadók 12-én a pécsi egyetemen, 13-án Zalaegerszegen, 14-én Székesfehérváron, 19-én Szegeden vonják meg a közszolgáltatások „karcsúsításának” és piacosításának mérlegét. Az iskola- és kórház-bezárások, a vasút lezüllesztése, a természeti forrásokkal űzött rablógazdálkodás, közművek és stratégiai vállalatok kiárusítása azonban, amit ők bírálnak, a kormány hívei szerint nem egyéb, mint a fejlesztési források ésszerű összpontosítása a hatékonyabb gazdálkodás érdekében – szólt az egyetemi oktató a közeljövő esmeményeiről.

Lányi nem ért ezzel egyet, szerinte az nem megtakarítás, hanem vagyonfelélés, ha örökölt természeti és társadalmi tőkénket veszni hagyjuk vagy áruba bocsátjuk. Az államháztartás nem azért omlik össze, mert „túl jól élünk”, azaz túl sokat költünk jóléti kiadásokra, hanem azért, mert rosszul élünk és rosszul gazdálkodunk. „Ma Európában nálunk a legrosszabbak a foglalkoztatási mutatók, nálunk élnek aránylag a legkevesebben a saját (legális) keresetükből, ezért az államnak is kisebb az adóbevétele”. A szegények nem tudnak adózni, a gazdagok szinte korlátlanul tudnak „nem adózni”.

Van a kormányzatnak koncepciója, csak a humánum hiányzik belőle

Van koncepciójuk, méghozzá a nagy multinacionális cégek és befektetői hálózatok igényei szerint újjászervezett gazdaság – állítja az egyetemi tanár arra a felvetésünkre, van-e, s ha igen, milyen társadalompolitika vezetheti a kormányzati „tervezőket”. Igaz, az ellátátó rendszerek elszegényítése, a közvagyon átjátszása a klientúra kezére, valamint a hatékonyság és versenyképesség jelszavával a hazai kisvállalkozókat csődbe kergető, a multikat támogató gazdaságpolitika növeli a nyomort és a munkanélküliek számát, ez azonban „nem baj”. Jó az, ha a kormányzati kedvezményektől függenek a vállalkozók, és a szociálpolitikára, különféle segélyekre utalt emberek kiszolgáltatottak a hatalomnak. Könnyebb így őket kézben tartani, lekötelezni, egymás ellen kijátszani.

„A nincstelen proletariátus tart fenn minden diktatúrát” – fogalmaz lapunknak Lányi. A kudarcot vallott szegény emberek elkeseredettsége, csalódottsága mindig stabilizálta a diktatúrákat és „most is létezhet egy ilyen út” – mondta Lányi. A piacgazdaság a maga páratlan dinamizmusával szélsőséges aránytalanságokat teremt, ezért mindig is szabályozásra szorult – állítja a pénzügyi válsággal kapcsolatban. Ezt a szerepet részben a közösségi és hatósági ellenőrzés, részben a piac spontán önszabályozása töltötte be. Korunkban mindkét mechanizmus felmondta a szolgálatot. A szabadkereskedelmi világrend azt jelenti, hogy a helyi társadalom nem avatkozhat bele a piacon zajló folyamatokba.

Ami pedig a spontán önszabályozást illeti, az addig tartott, amíg a versenytársak között nem alakultak ki szélsőséges egyenlőtlenségek, méretüket, befolyásukat, értesültségüket illetően. Manapság a „jó döntéshez szükséges információ a szereplők egy szűk körének a kiváltsága, s üzleti titok tárgyát képezi” – fogalmazott Lányi András. Ugyanezek tartják kezükben a közvélemény befolyásolásának az eszközeit is – hívja fel a figyelmet. A nyersanyag-kitermelés, a szállítás, a bank és az üzlethálózat esetleg közös érdekeltség, vagy egymásban részvényes tulajdonosi körök kezében van, és rendszerint még azt sem lehet tudni, hogy kinek a kezében.

A döntés a hálózatok kezében van

A mai világgazdaság a kollektív felelőtlenség rendszere: a személytelen hálózatokban érvényesülő erőviszonyok döntenek elevenek és holtak felett. Nincs kit vádolni, nincs kihez fellebbezni. Tervgazdaságban élünk – folytatja Lányi, csak szerinte most nem az „államok, hanem a óriáscégek tervezik a világ jövőjét: a fogyasztók vágyait, a kutatások irányát, a valuták árfolyamát”. Gazdasági szervezetek léptek az államok helyébe – folytatja. Ezek ugyan nem területi alapon szerveződnek, de ha az államok igyekeznek a cégbirodalmak kedvében járni, korlátozni ellenben nem tudják működésüket, akkor nem kétséges, hogy kinek a kezében van a főhatalom.

A globalizáció jobb- és baloldali kritikusai rendszerint nem veszik figyelembe, hogy ez a mostani válság nem a klasszikus piaci versenygazdaság válsága, hanem akkor lépett fel, amikor megszűnt az egyéni vállalkozáson, személyi felelősségen és valódi magántulajdonon alapuló rendszer. Nem kellett ehhez világméretű összeesküvés, mondja. „Azokat a kegyetlen ítéleteket, amelyet a jövőnket meghatározzák, számítógépek hozzák.” A kollektív felelőtlenség világrendje szükségképpen mértéktelen – tehát önpusztító –, de nem azért, mintha túl sok volna benne a szabadság, hanem mert túl kevés. Az ökológiai politika, amit az Élőlánc képvisel, ezzel a pusztulással kíván szembeszállni. Jól tudja, hogy a tőke szabad mozgása korántsem szabadság, hanem egy vak automatizmus érvényesülése: ezt nevezzük hatékonyság- vagy nyereségelvnek. A közszabadságot – az emberi közösségek önrendelkezését – ezek ellenében kell majd ismét kivívni.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép