Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Menyhért, Mirjam napja
6 felhasználó online
0 tag, 6 vendég



Képek a galériából

Szarkaláb  si.
Szent Cecília
Református magyar vagyok...
2010-06-30 Forrás: Felvidék.ma
„Református magyar vagyok, halálomig az maradok!” – szól az imádságban. Ha hagynák! – mondom én. Egy magyar református kis közösség egyik tagjaként nagyon elszomorítanak a falunk gyülekezetében kialakult áldatlan állapotok, és úgy döntöttem, hogy ennek hangot adok, még ha levelemmel, lehet, darázsfészekbe nyúlok is!
A kiskövesdi presbitérium az egyházunk részéről kényes témához nyúlt: a lelkész lakhatásának bebiztosításához! Az az érzésem, hogy egyházunk egyes őrállói, vezetői nem szerették (szeretnék) volna, hogy ez ügy nagy nyilvánosságot kapjon. Szerették volna csendben, egymás között elrendezi, a kiskövesdi „hálátlan gyülekezetet” elítélni, megdorgálni. Ha a közvélemény félreinformálása, a valóság elferdítése a kiskövesdi gyülekezet befeketítése, megbélyegzése volt céljuk – üzenem: sikerült! De a miértekről miért nem esik szó? - teszem fel a kérdést magamnak. Mert valakiknek így felel meg! Sajnos be kell ismernem, hogy az egyház mozgató rugója a pénz! Félreértés ne essék: „Akinek nem pénze, ne vegye magára!” Természetesen, vannak jószívű, tiszta lelkű lelkészek is, akiket még nem fertőztek meg az anyagi javak.

"A kiskövesdi presbitérium által hozott, a SZRKE (Szlovákiai Református Keresztyén Egyház) hatályos törvényeivel ellentétes határozata és a határozat gyülekezetromboló következményei" az „állítólagos“ vádak a kiskövesdi presbitérium ellen, amiket megfogalmazott Nt. Molnár Elemér esperes. Szerintem gyülekezetromboló következményei nem a presbitérium javaslatának vannak, hanem a köré szőtt valós és valótlan sérelmeknek és vádaskodásoknak, amiket nem lelkészhez, sőt nem emberhez méltóan fogalmaznak meg egyesek.

Ez a határozat nem más, mint a lelkész támogatását korlátozó határozat, ami havonta 200 € hozzájárulás a lelkész és becses családja rezsiköltségeihez. És hogy miért is volt szükség a korlátozásra? Nehéz időket élünk! Kis közösség lévén a templomba járó emberek létszáma egyre fogy. Már évek óta, az év végi elszámolásnál a bevételek nem fedik a kiadásokat! Falunkban sok az idős ember és egyre többen vannak a munkanélküliek. Vannak, akik többet adakoznak, de sajnos sokan vannak, akiknek még a mindennapi megélhetés is nagy gondot okoz. Gondolok itt az idős özvegyasszonyokra, akik még e nehézségek elenére is beteszik az utolsó centjeiket a perselybe! A korlátozás másik oka pedig lelkészünk még mostanáig otthon lakó – és a rezsiköltségekhez semmit nem pótló – dolgozó leányai! Ezen okok miatt, hosszas fontolgatás és a lelkész megkérdezése után döntött a presbitérium a korlátozás mellett kb. egy éve. Így próbálva egy kicsit jobb és megértőbb belátásra bírni a lelkészt, hogy az egyre növekvő kiadásokat (havonta kb. 330 €) a gyülekezet már nem képes és hajlandó tovább önerőből finanszírozni! És nem utolsó sorban szeretnénk felújítani, korszerűsíteni a 110 éves templom és a parókia épületeit! „De nem az én káromra, és a következő lekész hasznára!“ – hangzott lelkészünk válasza.

A lelkész „természetesen“ a javaslatot nem fogadta el, sőt hallani sem akart a korlátozásról, a presbitérium határozatát személyes sértésnek vette, s kérte a javaslat megszavaztatását a közgyűléssel. Ez meg is történt, de az eredmény a presbitérium javaslatával megegyező volt. Szóval a határozat nem csupán a gyülekezetet képviselő 15 ember - presbiter - önkényes döntése, hanem egy egész gyülekezeté. A lelkészünk megértése helyett dorgáló és a gyülekezetet „földbe döngölő“ prédikáció özöne zúdult a „hálátlan gyülekezetre“. Egy alkalommal lelkészünk lelkész leánya is cinikusan „megköszönte“, hogy a gyülekezet megtűrte és eddig eltartotta! Pedig a presbitérium döntését nem az motiválta, hogy a lelkipásztort elüldözze, hanem hogy a templomunkat szebbé tegye és az egyházközség anyagi javait gyarapítsa. A Ft. püspök úr az egyik egyházmegyei konferencián azt mondta, hogy az a gyülekezet szégyellje magát, melynek a lelkipásztora az átlagnál rosszabbul él, és az a lelkipásztor szégyellje magát, amelyik a gyülkekezeti átlagnál jobban él. Ha vesszük a fáradságot és utána nézük, akkor egyértelműen kiderül, hogy gyülekezetünknek nincs szégyenleni valója.

Igen. A szlovákiai magyar református keresztyén egyház kb.60 éves alkotmánya kimondja, hogy a gyülekezet köteles biztosítani a lelkész és családja lakhatását. A parókia tulajdonképpen a gyülekezeti munkáért járó illetményi lakás. De hol a határ ? A határ a csillagos ég?! Hogyan lehet egy kalap alá venni egy 60 évvel ezelőtti és mostani parókia, lakás kiadásait – a lakhatás bebizotsítását!

„Nem kell az embereket félteni – hanzgott el Nt. esperes urunk szájából –, van nekik pénzük!“

Ez év június 25-ével lépett érvénybe az Egyházmegyei Tanács határozata: tekintettel a kialakult helyzetre, s „élve törvényünk adta lehetőségével”, feloszlatták a kiskövesdi presbitériumot! Miért is?- kérdem magamtól. Mert a presbitérium többek között az egyházi vagyon védelmére tett esküt. Csakhogy ez az „egyes isteni ige állítólagos felkentjei“ ellen mit sem ér! Akik ellenszegülnek nekik, útjukban állnak, azoknak nincs semmi keresnivalójuk az egyház körül! Akkor miért van a presbitérium? Ha nem tetszik a döntése, ha nem bólogatnak, önkényesen közgyűlést hívunk össze, és ha ott sem járunk sikerrel, egyszerüen eltávolítjuk őket! Ezt nevezem demokráciának! Jogaink nincsenek, csak köteleségeink - s mindezért fizethetünk!... Eltarthatjuk az egyházat, de nemcsak a gyülekezetünket, hanem az ún. egyetemeset is.

Pedig az egyház nem az a néhány egyén, aki döntéseket hoz, ítélkezik felettünk, úgymond vezeti az egyházat. Csak már nem tudom, és egyre többen nem tudjuk: hova? Az egyház mi vagyunk! Mi egyszerű emberek! Az egyháznak is voltak a történelem során krízisei, egyházi forradalmai. Többek között így jött létre a református egyház is. Talán most is szükség lenne egy Kálvin Jánosra!

De addig is kénytelenek vagyunk továbbra is megelégedni egy olyan egyházi törvénykönyv előírásával, amely sok semmitmondó jogról és kötelességről beszél. Jelen lehetünk az egyház minden területén, élhetünk az úrvacsorával, olykor szavazhatunk, amit – végül is – figyelembe se vesznek, és végül mi csak meghallgathatjuk, amit felőlünk vélekednek, majd pedig bólogathatunk arra, amit az ún. felsőbb hatóság dönt! Döntenek felőlünk és rólunk, „világi emberekről“, hogy a következményeket ellentmondást nem tűrve viselnünk kell – ha törik, ha szakad!

Véghez visznek önkényesen átgázolva és tiporva mindenen és mindenkin! Pedig ők is csak emberek! Senki sem tökéletes! De ők a kiválasztottak! Ők törhetnek pálcát felettünk, ítélkezhetnek! Megfoszthatnak református lelkészeket hivataluktól, a palást viselésének jogától, rendezetlen családi életük, válásuk miatt! Döntöttek arról is, amikor a történelem egyik legfontosabb és legfelemelőbb pillanatára készült a magyar reformátusság. 2009. május 22-én Debrecenben a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egyedüliként nem csatlakozott az új szervezethez - a magyar református egyház egységéhez. „Egyszerre kondult meg a Kárpát-medence összes református templomának harangja, amikor újra egyházjogi egységre léptek a történelmi határok megváltoztatása miatt szétszakított határon túli egyházrészek és az anyaország reformátusai” – olvastam akkor elszomorítóan egy cikkben! Nálunk a harangok némák maradtak!

"Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete."

– jut eszembe az idézet!
Igen, ma is léteznek sehonnai bitang emberek, kiknek drágább rongy életük, önnön érdekük, mint a hite iránti megbecsülése, szeretete. Fontosabb a pozíció, a hatalom a mindannapi életben, mint a közösség vállalása és hite iránti szeretete!

„Nem fogjuk szégyelni, hogy...?“ - teszik fel kérdéseiket pásztoraink! Mit? Hogy kiállunk az igazunkért? Hogy meg szeretnénk becsülni, amink még maradt?! Hogy szembe merünk nézni a pénzéhes hiénasereggel, mely „csak” oktatja az arany ABC – t :

Megbántódón ne állj bosszút, békességre ez legjobb út.
Kész légy jussodból engedni, mint sem mással pörlekedni.
Tudom, hogy a cikkem olvastán lesznek olyanok, akik „rúgnak” még egyet az „ezer sebből vérző – haldokló” kiskövesdi gyülekezetbe! De nem adjuk fel! Ezután is büszén, emelt fővel fogom vállalni hovatartozásom! Büszke leszek kiskövesdi mivoltomra, a gyülekezetünkre és a „volt” presbitérium tagjaira, akik összetartóan, védelmezve kiálltak gyülekezetünkért!

„Lehet, hogy gyenge még a hangunk,
Lehet, hogy léptünk még bizonytalan,
De indulunk: a szépet, jót akarjuk,
S érezzük, hogy hitünknek szárnya van!” (Juhász Gyula)

Fel vagyunk készülve a semmitmondó, felkészületlen prédikációk sokaságára. Üzenem mindenkinek – fel fogunk állni! Még ha ez sok mindenkinek nem is fog tetszeni! Lehet, hogy levelem sok mindenkiben felháborodást kelt, de úgy érzem, hogy nem hagyhatom szó nélkül a történteket, és a nyilvánosság előtt folyamatosan lejáratott és megbélyegzett „volt” presbiterek mellé kell hogy álljak, akiknek esélyt sem adtak a védekezésre a nyilvánosság előtt! Hogy meg kell védenem a Nt. esperes úr által „bújtogatónak” kikiálltott presbiter édesapámat és gondnok nagybátyámat, akik egész életük folyamán az egyháznak szolgáltak! Nekem is van egy kisfiam, akit megkeresztelésével a hit útján elindítva ezen az úton szeretnénk tovább terelgetni, igaz, becsületes, hívő emberként! Talán olyan ritka embertípus vagyok, akinek ez még manapság fontos. Azt akarjuk, hogy az utódaink szép, kultúrált környezetben járjanak templomba – az isten házába –, ha még lesz hova!? Miért nem lehet megérteni, hogy az adakozásokból nemcsak a lelkész rezsiköltségére, de a saját templomunkra is szeretnénk áldozni? Mit fog mondani a következő generáció, hogy az elődeik nem tudtak ép ésszel mérlegelni? Hogyan fogunk egy pár év múlva a következő generáció szemébe nézni?

Tisztelt lelkipásztorok, Nt. esperes úr, Ft. püspök úr, önök minősítik és járatják le egyházunkat. Önök a kiskövesdi presbitérium feloszlatásával megmentették egy nem is kicsit anyagias lelkipásztor követeléseit, de felszámoltak, tönkretettek egy egész gyülekezetet. "Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért" (Jn 10:11.14-15). Esetünkben egy egész nyájat szélnek kellett ereszteni ahhoz, hogy a pásztort megmentsük! Minden áron, tűzön - vízen át!

ifj. Kiss László, Kiskövesd
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép