Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
János, Pál napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

A tér a kupolától
Dövényi Park Karácsonykor
Bod Péter Ákos: "Nemcsak az államháztartás, a magyar társadalom van zsákutcában"
2008-11-24 Forrás: Hírszerző
Mindig volt valami ürügy arra, hogy ne változzon a szociális és az adórendszer, de előbb-utóbb el kell végezni ezeket a reformokat, ezért minél előbb meg kell tennünk - mondta lapunknak adott interjújában Bod Péter Ákos. A jegybank volt elnöke szerint kétséges a kormány gazdaságélénkítő programjának sikere: újra nekifut majd a kemény valóságnak és utána jön egy újabb program, ahelyett, hogy átfogóan csökkentené az adókat és aprólékos munkával megreformálná a szociális juttatások rendszerét.
Ön szerint hatékony lesz a gazdaságélénkítő program? Az ellenzék azt állítja, ez csak a pályázati pénzek pakolgatása.

Én semmilyen élénkítő programot nem látok. Nem látok gazdaságélénkítést és pluszforrást azon kívül, ami eddig is volt: a kormány egyik helyről a másikra tologatja a forrásokat, persze csak a széleken. A gond viszont az, hogy a jövő év sajnos nem oldható meg tologatásokkal, most nagyon nehéz időszak következik. Bajnaié csupán egy újabb program, és mivel a programoknak irdatlan inflációja volt az elmúlt években, már meg sem próbálom beárazni őket.

Ez a program talán még az eddigieknél is 'érdekesebb': először 288 milliárd forintnyi összegről beszéltek, ami további bő 500 milliárdot generál a gazdaságban. Ebből lett a 811 milliárdos csomag. Majd a gazdasági csúcson megtudtuk: a 288-ból 1400 milliárd lett, aminek hatásaként összességében 2400 milliárd jelenik meg a reálgazdaságban.

Úgy számolnak, hogy ha egy egységet ad a magyar állam és másik két egységet ad a bank, akkor az ekkora hatást eredményezhet, azonban ez már a politikai költészet területéhez tartozik. Lehet persze számolni multiplikációs hatással, de a kérdés mégiscsak az marad: mennyit tud beletenni a magyar állam a gazdaság élénkítésébe és azon belül elsősorban a munkahelyteremtésbe. Én nem sok hozzáadott forrást látok.

A magyar államvezetés mindig preferálta a nagy projekteket, úgy fogalmazott egyszer valaki, hogy betonba öntik az uniós pénzeket. Értem én: úgy lehet a legkönnyebben lehívni az uniós forrásokat, majd bemutatni a pénz elköltését, ha néhány nagy, viszonylag jól előkészített projektre koncentrál az államapparátus. Így lehet elérni, hogy a mutatókat tekintve a 27 uniós ország közül mi az első harmadban legyünk.

Azért a mutatók javulása mégiscsak a gazdaság élénkülését jelenti.

Ezeknek a projekteknek komoly hátránya, hogy a méret miatt általában csupa külföldi cég nyer, ugyanakkor nagy méretük és nagy anyagigényük mellett viszonylag kis élőmunka-igényűek. Tehát felmerül a kérdés, hogy mennyire járul ez hozzá a foglalkoztatáshoz és a nemzeti jövedelemhez.

Lennének sokkal pepecselősebb munkák, azokat kellett volna elvégezni. Azonban azokhoz sose volt erő, idő. És persze valószínűleg nagyobb a veszély, ha vállalkozók tízezreivel kell foglalkozni, mert akkor nem minden projekt lesz sikeres. Ez a jóindulatú értelmezés. A kevésbé jóindulatú az, hogy a nagy programokon nagyobbat lehet hasítani.

Bajnai Gordon 1800 milliárd forintos keresletélénkítést jelentett be az építőiparban és diplomáciai offenzívát ígért az exportra termelő kkv-knak. Ön szerint tehát ezek az intézkedések nem fogják elérni a vállalkozásokat?

Azt tanultam meg annak idején, amikor gazdasági miniszter voltam, hogy a kkv-szektort a belső kereslet mozgatja. Vannak exportorientált kisvállalatok is, de a nagy többség a belső keresletből él: ha a belső piac nő, akkor ez a szektor viszonylag jól elvan, ha viszont a belső kereslet nem nő, akkor hiába mondjuk, hogy menjenek ki külföldre.

Tehát a belső keresletélénkítés lenne a kulcsa a kkv-szektor megmentésének?

Most nem látok erre lehetőséget, de alapesetben igen. A megnyugtató megoldás az lenne, ha a kamatok lejjebb mennének, a kereslet nőne, az állam pedig tenne valamit. Ehelyett a kamatok feljebb mentek, a belső kereslet jövőre zuhanni fog, az állam pedig arról beszél, hogy mit fog tenni. Én ezt csak kommunikációs erőfeszítésnek látom, nem nagyon bízom abban, hogy számottevő hatása lesz. A kormányzati kommunikáció újra nekifut majd a kemény valóságnak, és utána megint jön egy új program, noha még egyetlen program sem ment végig.

Az IMF-hitel kapcsán is csak ilyen kommunikációs erőfeszítésről van szó?

A kormány elfelejtett erről bármi értelmeset mondani. Az időm nem kevés részét az utóbbi hetekben az töltötte ki, hogy próbáltam kitalálni a valutaalapi szerződés mozgatórugóit és feltételeit.

Azt mondják, nincs szerződés.

Csakhogy ezt senki sem hiszi el. Szerződés van, viszont nem igaz, hogy az IMF honlapján megtalálható. Kell lennie a Valutaalapnál egy több tíz- vagy százoldalas termékleírásnak a készenléti hitel kondícióiról, amit valakinek világosan el kellett volna mondania. A kormány azonban ezt az egyszerűen megoldható kommunikációs ügyet elügyetlenkedte, és az ellenzék, talán egy kicsit álnaivan, azt kérdezi, amit mindenki kérdez, aki tudja, hogy egy szimpla lakáshitelhez is alá kell írni 8 oldalt, és el kell menni életbiztosítást kötni: hol a szerződés? Az nem hihető verzió, hogy elment egy levél Pestről: bajban vagyok, adjatok pénzt - azok meg erre fel adtak.

A gyatra kommunikációról: elhangzott a kormány részéről, hogy nem lesz hitellehívás, mert nem kell a pénz. Néhány nap múlva mégis kellett a pénz. Elhangzott korábban, hogy nem kell sok pénz nekünk, de nagyon sok pénz jött az IMF-től és az EU-tól. Olyat is hallottunk, hogy nálunk bezzeg nem kell a bankokat megtámogatni; majd kiderült, hogy azonnal meg kell őket támogatni. Minden héten történt valami váratlan a kormány részéről, holott ezt viszonylag őszintén el lehetett volna kerülni.

Azért sem értem a kormány kommunikációját, mert ismét azt mondja: túl vagyunk a nehezén. Már nem tudom hanyadszor hallom, és ilyenkor mindig nagyon ideges leszek: ha megint "túljutottunk a nehezén", mint az előző pár alkalommal, akkor tényleg nagyon nehéz időszak előtt állunk. Ha azt hallom, a kormány megint megment valakit, akkor gyorsan a zsebemhez kapok, nehogy belenyúljon a pénzügyminiszter. Megmentjük az almatermelőket, a devizahiteleseket, a nyugdíjasokat, de ezek az akciók nagyon sokba szoktak kerülni.

A jelenlegi stratégia: a bérbefagyasztás, a 13. havi juttatások visszavétele mennyire célravezető ebben a helyzetben?

Ez már kényszerhelyzet. Nem kellett volna ide eljutni: Magyarország nem volt erre predesztinálva. Ez az ország nincs annyira eladósodva, hogy az elsők között kapja el a válság; a gond viszont az, hogy a külvilág nem ezt gondolta, és ezért óriási összeget, 25 milliárd dollárt kellett felvenni, hogy elkerüljük azt, amit úgy gondoltak, be fog következni. Ezért mondom, hogy nem kellett volna ide eljutni, mert így már csak csupa rossz megoldás maradt számunkra.

Mikor tértünk le a helyes útról?

Lehet azt mondani, hogy húsz, ötven vagy száz éve, mert a magyar gazdaság mindig alapvető szerkezeti problémákkal küszködött, de ez túlságosan szétteríti a felelősséget. Én mindig is kapálóztam az átlátszó kormányzati trükk ellen, amikor azt mondják, hogy "húsz év óta nem történt itt semmi". Ez pontosan olyan szöveg, mint a megelőző negyven évet emlegetni, mintha ezek homogén szakaszok lennének.

Legalább 2001-2002-ig kell visszamenni. 2001-ben az államháztartás GDP-hez mért hiánya - ami a maastrichti kritériumok és a kamatfizetések szempontjából is fontos - viszonylag jól állt, azóta óriási mértékben romlott. 2001-ben ez a mutató 52 százalék volt. Ez is elég sok, akkor is a legmagasabb volt a posztkommunista táborban: a lengyelek akkor 40, a szlovákok 22, az észtek 4 százalékon álltak. Azóta azonban ez nálunk felment 68 százalékra, és jövőre valószínűleg 70 százalék lesz. Mindemellett a gazdasági növekedés Magyarország szerkezeti adottságai mellett sosem fogja elérni a 8 százalékot sem. Matolcsy György álmodozott valaha a 7 százalékról, de hát ez egy vízió.

De hát Szlovákia is képes volt 10 százalékos növekedést elérni.

Pontosan erről van szó: mi nem vagyunk Szlovákia, Dél-Korea, de Írország sem. A mi aktivitási rátánkkal és demográfiai adottságainkkal, a területi szerkezetünkkel, az ország szétszakadtságával, az úgynevezett természetes növekedési rátánk úgy 3 vagy 4 százalék legfeljebb. Természetesen ez nem a csillagokban van megírva; változhat a világ, ha megváltozik a megtakarítási hajlandóság, elkezdenek szaporodni az emberek, elkezdenek nem dohányozni és helyette angolul tanulni. Ha hirtelen angyalokká lennénk, akkor elérnénk a 10 százalékot.

Szlovákiában az említett sajátosságok jobbak?

A szlovák munkavállalási adatok most már jobbak, az idegennyelv-tudás jobb, az életkilátások is kicsit jobbak. Adataink alapján a magyar társadalom viszont nagyon megfáradt társadalom. Csak körbe kell nézni: sétálok az utcán, és azt találgatom, hogy ki fog énutánam járulékot fizetni a nyugdíjalapba? Az, aki ott fetreng az utcán? Utána még én fogok fizetni. Az, aki dzsippel jár és minimálbérre van bejelentve? Az öreg nénik? Ők már nyugdíjasok. Az a harmincéves fiatalember, akinek foga sincs, és teljesen el van használva?

Ezekhez az állapotokhoz a rossz gazdaságpolitikai döntések is hozzájárultak.

Vannak gazdaságpolitikai hibák mögötte, de azt is hozzá kell tenni, hogy már a helyzet is gazdaságpolitikai hibákat szül: nyerni Magyarországon az utóbbi két választáson csak úgy lehetett, hogy az inaktívaknak ígértek valamit, hiszen a választópolgárok negyven százaléka nyugdíjas.

Emiatt jár tojástáncot minden politikus, mert nem mondhatja el azt, amit egy elemző mondana: hogy az aktív korosztályokra túl nagy teher nehezedik azért, hogy abból kielégítő, nem fényes ellátást nyújtsanak az inaktívaknak. A rendszer az aktív tagjait, például a kkv-kat, addig sanyargatja, míg egyszer csak leállnak, vagy átmennek a feketegazdaságba, vagy a ma még munkát vállalók elmennek nyugdíjba, és ezzel a kör bezárul, létrejön a 22-es csapdája.

Nemcsak az ország államháztartása, a magyar társadalom van zsákutcában. Társadalmi deficit van, ami folyton átvált költségvetési deficitbe. Mi közgazdászok pedig ennek csak a tetejével vacakolunk. Nem véletlen, hogy minket talált el a pénzügyi válság, nem pedig a szlovéneket. Szerencsétlen helyzet, hogy a 27 tagú EU-ból egyedül nekünk van valutaalapi programunk.

A környező országok komoly szerkezeti reformokat valósítottak meg. Most kellene elkezdeni ezt nekünk, a válság közepén?

Igen, el kell kezdeni. 17 hónapra kaptuk az IMF pénzügyi ernyőjét, ami nagyon rövid idő, ezért roppant fontos, hogy mi lesz 2009-ben. Ha jövőre nem történik valami a legfontosabb ügyekben, akkor eljön 2010 tavasza, lejár a készenléti hitelkeret, és ugyanezek a problémák lesznek megint, csak szegényebbek lettünk, mert a GDP lejjebb ment. Ne kérdezze, hogy én mit tennék, mert a feladatjegyzéket az élet már letette az asztalra.

Szóval ne stabilizáljunk, hanem lássunk neki a reformoknak?

Gazdasági stabilizációról azért nem érdemes beszélni, mert a jelenlegi, sőt a jövő évi gazdasági helyzet nem fenntartható, stabil állapot. A pénzügyi stabilizáció azért volt szükséges, mert anélkül már nem tudnánk talpon maradni, ez azonban csak egy átmeneti stabilitás. Ha a stabilitás másik ága nem indul be, akkor a gazdaság hamar instabillá válik.

Lehetne például az adóreformmal kezdeni?

Ha az adóleszállítást és járulék-leszállítást komolyan veszem, ugyanakkor a deficitet is komolyan veszem, akkor az, aki adó- és járulék-leszállítást mond, egyúttal nagy kiadáscsökkentést is mond. Ez nem egyszerű megszorítás, mert az nem megszorítás, ha az állam mást csinál, mint eddig, inkább egy radikális változás forgatókönyve. Ezt nem szokták végiggondolni azok, akik az adóleszállítás ellen ágálnak.

Magyarország adóversenyben is áll, ebben a versenyben lényegében vesztésre áll. De mégsem mindegy, hogy mekkora hátránnyal jövünk ki a második félidőre. Ha túl nagy kudarcot vallunk a meccs elején, akkor csak azt várjuk, hogy essünk már túl az egészen, ha viszont jobban szerepelünk, akkor még érdemes erőlködni.

Ezért az, amit a kormányfő mond, nevezetesen: ebben az állapotban a kockázatok miatt nem lehet hozzányúlni az adórendszerhez, azért nem jó magyarázat, mert persze a pénzügyi válság előtt se lehetett, most se lehet, holnap se lehet, no de előbb-utóbb mégis hozzá kell nyúlni. Akkor viszont minél előbb tegyük meg.

Tehát nincs mit tenni, 2009 fordulópont lesz: ha nem találnak a kiadási oldalon még egy jelentős összeget, és erre hivatkozva nem lehet levinni az adókat, akkor a kis és közepes cégek tovább senyvednek, a nagyobb cégek pedig elmennek a szomszédba, mert ott euróval lehet fizetni.
Az adót tehát le kell vinni, nincs mit csinálni. És nem csak szelektíven, hanem egészében. Ehhez persze át kell szabni az egész állami jóléti ellátást.

Nagyon nagy különbség van aközött, hogy valaki azért kap segélyt, mert nehéz élethelyzetbe került, vagy pedig örült ennek az állami támogatásnak, de e nélkül is meglett volna. Ezt a finom distinkciós munkát el kell végeznie egyszer valakinek.

Erre utalt nemrég, amikor azt állította, hogy a válság nem a liberalizmus, hanem az államszocializmus válsága?

Igen, a fenntarthatatlanul drága univerzális szociális rendszereket szét kell szedni. Kellemetlen, mert sokan lesznek olyanok, akiknek ez rosszul fog esni. Megint a középosztály fogja viselni a terheket, de mégis, a központi támogatások rendszere szűkülni fog. Magyar abszurdum volt, hogy tavalyelőtti gázár-támogatási konstrukcióból kétmillió háztartás részesült. Ha a támogatotti kör kétszázezer lenne, akkor megérteném, de ha kétmillió, akkor egyszerűen rossz a konstrukció, és meg kell változtatni.

Ez a kormány azonban ezt nem tudja elvégezni, mert felmerült a bizalmi kérdés, elhisszük-e az államnak, hogy érdekünkben áll, amit csinál. Nem hisszük el.

Már az ellenzék oldaláról se látni egyébként a nagy lelkesedést a kormányrúd átvételét illetően, mert ezt a munkát nehéz lesz elvégezni. Most nincs túljelentkezés a döntéshozói pozíciókra. Mindenki úgy áll hozzá, mint egy döglött macskához, ami valahogy idekerült a társasház kertjébe, és most a lakók azt mondogatják, valaki vigye már ki ezt a tetemet. Valaki előbb-utóbb kiviszi, de egyelőre nincs nagy lelkesedés.

Most azonnal el kellene kezdeni a takarítást?

Gondolatilag azonnal el kell kezdeni. A jóléti kiadásokat nem bírja el az ország, ám nem lehet megoldani a helyzetet katedra-közgazdász módjára, aki azt mondja, hogy akkor kihúzunk 500 milliárdot. Nem lehet nekiesni a szociális rendszernek, hanem kemény munkával, tiszta elvek szerint, de aprólékosan kell azonosítani a tényleges szociális rászorultakat, a munkaképes többséget pedig hagyni kell dolgozni.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép