Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Arnold, Levente napja
1 felhasználó online
0 tag, 1 vendég



Képek a galériából

Az istáló  sgy.
Pillangó, A.
Második bécsi döntés és a magyar bűnök (1.)
2010-09-01 Forrás: Erdély.ma
Bárki bármit mondhat, az 1938 és 1941 közötti években Magyarország területi gyarapodása igazságos jellegűnek tekinthető, mind történelmi, mind etnikai szempontból. Ennek keretében megegyezéses alapon került sor arra a második bécsi döntésre is, amely az 1920-as trianoni diktátum által Romániához csatolt magyar területek 42 százalékát Magyarországnak ítélte. A visszakerült terület Erdély szegényebb, de magyar többségű régiója volt, míg az altalajkincsekben és iparban gazdagabb Dél-Erdély Románia fennhatósága alatt maradt, mivel az a régió román többségű volt.
A bécsi döntés egyértelműen tekintettel volt az etnikai összetételre, bár itt-ott, a határvonalon lehetett volna még magyar településeket — így például Kalotaszeg déli részét — Magyarországhoz kapcsolni. Mivel az új határ útvonalakat és vasútvonalakat is átvágott, így például Székelyföld és Kolozsvár között, ráfért volna némi módosítás, azonban erre nem volt lehetőség, mert e határvonalat egy német—olasz döntőbíróság húzta, és elfogadására, tiszteletben tartására mindkét ország kormánya kötelezettséget vállalt. E határrendezéssel kapcsolatban elfogadható Róna Andrásnak, Teleki Pál közeli munkatársának véleménye: „A döntés Erdély nemzetiségi, népsűrűségi, néprajzi, gazdasági és történelmi viszonyainak ismeretében, a »felező igazság« elvére épült."

A döntés jellege

Ha az első világháborút lezáró békediktátum alkalmával az önrendelkezés szellemé­ben jártak volna el, akkor bizonyára nem került volna sor a területi revíziókra. Ha valóban igazságos lett volna a trianoni diktátum (1920), akkor engedélyezte volna a népszavazást az elcsatolásra ítélt területeken. A trianoni igazságtalanságra a legjobb példa Székelyföld helyzete, amelynek népét nem kérdezték meg, hogy az önrendelkezési jog alapján akar-e román uralom alá kerülni. A több mint félmilliós székelymagyar népet, amelynek számaránya a történelmi Székelyföldön jóval nyolcvan százalék fölött volt, megillette volna a független államalapítás joga. Ha elfogultság nélkül mérlegeljük e kérdést, akkor azt is mondhatjuk, hogy ez számukra indokoltabb lett volna, mint az enyhe román többségű (53,8 százalékarányú) Erdélynek Romániához való csatolása.

Ha a nagyhatalmak a történelmi igazságosság szellemét követik, és arra (is) gondolnak, hogy az igazságtalan békediktátum újabb háború forrása lehet, az utódállamokat széles körű autonómiák biztosítására kellett volna kötelezniük az uralmuk alá hajtott népcsoportok egyenjogúságának garantálása végett. A területi önkormányzatok létrehozására lett volna lehetőség Erdélyben, mert itt is találunk túlnyomóan román és túlnyomóan magyar többségű régiókat. A románok lakta Alsó-Fehér, Fogaras és Hunyad megyéből román, a székely megyékből magyar autonóm tartományt lehetett volna szervezni, míg a vegyesen lakott területeken vegyes nyelvű közigazgatási régiókat. Románia azonban a becsületes nemzetiségpolitika helyett az erőszakos beolvasztás, románosítás politikáját alkalmazta, kikényszerítve a magyar kormányzatok területi revízió melletti elkötelezettségét.

Az első bécsi döntés alkalmával, 1938-ban visszakerült Magyarországhoz a 87 százalékban magyarlakta felvidéki határsáv, majd 1939-ben a többségében ruszin- és magyarlakta Kárpátalja, 1941 tavaszán Délvidék magyar többségű területei, a Duna-Tisza köze. Észak-Erdély magyar többségű területei, köztük Székelyföld, a történelmi Magyarország egyik legmagyarabb régiója a második bécsi döntés után, 1940. augusztus 30-án egyesült Magyarországgal. Mindezek ismeretében megállapíthatjuk, hogy 1938 és 1941 között Magyarország nem idegen területeket szállt meg, hanem saját ezeréves nemzeti területeiből kapott vissza magyar többségű régiókat, és ez enyhítette Trianon igazságtalanságát. E területek visszakövetelése jogos és igazságos jellegű volt.

Horthy Miklós

Nem szabad elítélni Magyarország politikai vezetését, valamint a hat nyelvet kitűnően beszélő Nagybányai Horthy Miklós kormányzót, amiért az igazságtalan trianoni békediktátum semmissé nyilvánítását, felülvizsgálatát követelte. Ennek lényege az volt, hogy békés úton állítsák helyre a történelmi magyar állam területi egységét, és ha ez nem lehetséges, akkor szerezzék vissza a túlnyomórészt magyarlakta területeket.

Horthy Miklós kormányzót a magyar többségű területek felszabadításáért illik még ma is lefasisztázni és „lovas tengerésznek" csúfolni. A kommunista csőcseléknek és az utódállamok politikai elitjének a kormányzót lejárató propagandája annyira sikeresnek tekinthető, hogy Szent István napján e sorok írója azzal szembesült, Horthy nevének hallatán még Székelyföldön is elhalkul a magyar emberek beszéde. Érdekes, hogy ez egy kirándulás szervezése idején történt, és szó sem volt politikáról, csak egy megjegyzésről, arról, hogy a Horthy-időben készült el a Sepsiszentgyörgyöt Erdővidékkel összekötő (Középajtán átvezető) megyei út, mivel az 1940-es új határ elvágta az Előpatak irányába haladó, Észak-Erdéllyel összekapcsoló útvonalat.

Megdöbbentő, hogy az átlag magyar ember alig hallott arról, Horthy az Osztrák―Magyar Monarchia győztes tengernagya volt. Kevesen tudják azt is, hogy Ferenc József osztrák császár és magyar király szárnysegédje, olyan régi vágású, konzervatív politikus volt, aki talpig becsületes úriemberként szolgálta hazáját és népét. Horthy kormányzó az 1918-as összeomlás utáni káoszban talán az egyetlen olyan magyar politikus és katona, aki meg tudta teremteni azokat a feltételeket, amelyek révén az erőforrásaitól és területének 71,5 százalékától megfosztott Csonka-Magyarország újjászervezhette gazdasági, társadalmi és kulturális életét. Tér hiányában csak egyetlen példát említek, éspedig azt, hogy a háború után néhány évvel a magyar pengő Kelet-Európa legstabilabb pénzévé vált.

Mivel vádolható Horthy Miklós, hogy nevének hallatára még ma is sokan megremegnek? Már említettem, a legfőbb bűne a magyar többségű régiók visszaszerzése volt, ezért illik a tudatlanságban nevelt magyar embereknek szidalmazni őt. A magyar területek visszaszerzését sokan azért tartják hibának, mert ezzel magyarázzák Magyarország háborúba sodródását, a zsidóság egy részének a kiirtását, a háborús magyar veszteségeket, a nemzetiségek elnyomását. Nos, az alábbiakban mindezekre igyekszünk választ adni.

Holokauszt

Amíg a magyar társadalom közgondolkodásában a holokauszt közismert, addig a román társadalom alig vesz tudomást róla, mivel a román népben nem alakították ki „a bűnös nemzet" érzését. Magyarországon a holokauszt kérdését legtöbbször az európai összefüggés-rendszerből kirángatva ismertették, azt sugallták, hogy a magyar népet nagyobb felelősség terheli, mint másokat. A magyar médiában ritkán mondták el, hogy a zsidóság kiirtása majdnem egész Európában kiterjedt. A magyar zsidóság szenvedésének ecsetelésekor nem hangsúlyozták kellőképp, hogy deportálásukra 1944. március 19-e után került sor, amikor a náci Németország megszállta Magyarországot, és azt a németek által ellenőrzött bábkormány vezette. Még mindig vannak olyanok, akik a zsidóság sorsáért Horthyt hibáztatják.

Amíg „a magyar bűnöket", a zsidóság tekintélyes részének deportálását a magyarság fejére olvassák, addig Romániában a népesség jelentékeny része még ma is úgy tudja, hogy Ion Antonescu marsall, a román állam háború alatti diktátora nemzeti hős és a zsidók megmentője volt. Mindezt akkor, amikor a zsidók mészárlása Romá­niában, és nem Németországban kezdődött. Romániában a szuverén román állam hadserege senkitől nem kényszerítve, Antonescu marsall parancsára mészárolta le az észak-bukovinai és transznisztriai zsidók többségét, majd a szovjet hadi sikerek hatására megszervezték kitelepítésüket. Annak ellenére, hogy az 1946 és 1948 között Bukarestben megjelent, Matatias Carp által írt dokumentumkiadvány dátumhoz, településhez kötötten tárgyalja a román holokausztot, a román nép nem szembesült a történelmi tényekkel, mert e kiadványok már a megjelenés után hozzáférhetetlenné váltak. „Példányait megsemmisítették, a kommunista rezsim korifeusai még attól sem riadtak vissza ― írja Takács Ferenc ―, hogy ügynökeikkel ellopassák a könyvet a világ nagy könyvtáraiból." Ennek ismeretében érthető, hogy a háborús bűnös Antonescu tiszteletére az 1990-es években miért avattak szobrokat, miért neveztek el utcákat, tereket, intézményeket.

Az utóbbi évtizedben ― nemzetközi nyomásra ― némileg változott a helyzet, a román politikai vezetés arra kényszerült, hogy mérsékelje az egyre erősödő Antonescu-kultuszt, és elfogadja a román holokauszt tényét. Románia végül 2003-ban kénytelen volt vizsgálóbizottságot felállítani a holokauszt körülményeinek feltárására. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezetésével működő bizottság megállapította, hogy a háború alatt az akkori Románia területén 270 000 román és ukrán zsidó vesztette életét. Bár Bukarestben holokausztemlékművet is felállítottak 2009 októberében, mégis úgy tűnik, még mindig átszövi a közgondolkodást az, hogy a magyarok gyilkolták halomra a zsidókat, míg a románok megmentették őket.

E sorok írója is reméli, hogy soha többet nem fog megismétlődni népek, népcsoportok kiirtása, bántalmazása csak azért, mert más a kultúrájuk, vallásuk és nyelvük. A történelmi múltat el kell fogadni úgy, ahogy volt, és tudni kell: nincsen bűnös nemzet, de van bűnös állampolitika, és voltak bűnös személyek is. Horthy, akit a németek szintén deportáltak, sokáig védelmet biztosított a magyarországi zsidóságnak, és tulajdonképp nevéhez a zsidók százezreinek a megmentése fűződik.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép