Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
János, Pál napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Feszület
Máriapócsi katolikus templom
A megtérés mindenre megoldás
2008-11-27 Forrás: Evangélikus Egyház
A Károli Gáspár Református Egyetemen Irányváltás címmel négy alkalomból álló sorozat indult november elején. Elsőként Dér Katalin, ókortudós vallott arról, hogyan lett keresztyén.
Fekete Ágnes: Egy levél kering a világhálón, amely azt írja, karácsonyt a nyugati
nagy városokban már nem Krisztus születéseként ünneplik, hanem a fény ünnepe lett. Nem is mondják ki, hogy christmas, hanem egy X-szel helyettesítik Krisztus nevét, nehogy kiderüljön a lényeg. Látható, ahogyan a nyugati kultúra önazonosságát igyekeznek elveszíteni.
Ilyenfajta értékvesztés teljesen elképzelhetetlen mondjuk egy mohamedán országban. De az is döbbenetes, ahogyan ez a folyamat a nyelv romlásában megjelenik. Nekem meggyőződésem, hogy ma már hitvallás, ha valaki szépen beszél magyarul. Ha nem rövidítünk mindent, ha világosan mondjuk ki, amit gondolunk, és azt mondjuk, ami valóban bennünk van. Most egy olyan embert mutatunk be, akinek ez a hitvallása.

Dér Katalin az ókor történelemtudósa. Nemrég a Károli Református Egyetemen egy sorozat keretében „Irányváltás” címmel tartott előadást arról, hogyan jutott el Krisztus hitéhez. Vörös Virág utána személyesen is beszélgetett vele.

Dér Katalin: Az ember a saját szavával kormányozza az életét. Hogyha Isten szavait és áldásait mondja ki a saját életéről, dolgairól, akkor az áldások felé kormányozza az életét. Ha mindig a rossz dolgokat, bajokat vallja meg az élete felől, akkor azokat segíti megvalósulni.
Ez nem olyan, mint egy szó-mágia, hogyha kimondok valamit, akkor ennek hatására a levágott láb kinő. Nem erről van szó, hanem a rendszerességről, az ebbe vetett hitről, hogyha az ember folyamatosan, rendszeresen, hosszú időn keresztül így imádkozik, akkor ezeket segíti megvalósulni. Számomra hatalmas felfedezés volt, hogy Isten szava cselekvő szó és megvalósítja önmagát. Ezt érzem.
A Biblia emberi nyelven íródott, az emberi gondolkodás törvényszerűségeinek megfelelően, az akkor létező műfajokban, de ugyanakkor az a tény, hogy ezeknek a bibliai közleményeknek a végső szerzője Isten, nem hagyja érintetlenül az emberi nyelvet, hanem rajtahagyja azon a nyomait. Egyetlen példát hadd mondjak a Máté evangéliumból. Ha a nyolc boldogságot valaki figyelmesen végigolvassa, felfedezheti, hogy az egy V alakú életút. Az első négy mondásban az ember az egzisztenciájának legmélyebb pontjára kerül. Ez a „boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot” rész, onnan pedig a második négy mondásban egyre feljebb kerül. Ez a V alakzat messze túlmutat a konkrét boldogmondásokon, mert ez magának az emberi életnek, legalábbis a hívő emberi életnek - is az alapszerkezete: van egy kiüresedési szakasz, mikor az ember elhagy mindent, és üressé válik. Utána pedig egy betöltekezési, felfele menő szakasz jön, amikor Isten elkezdi őt feltölteni. Ezt csak akkor kezdi el, mikor az ember már üres. Ez az a bizonyos éhezés és szomjazás. Így megszerkeszteni egy szöveget ember nem tud. Ez egy isteni dolog.

Vörös Virág: A Bibliával kapcsolatban gyakran az a probléma merül fel, hogy a szövegek értelmezése moralizálásba fordul át. Ezt kegyes nyelvnek nevezi. Meglátásom szerint, ez igen nagy probléma, mert bizony gyakran taszítja az embereket. Még azt is el tudom képzelni, hogy valakit ez akadályoz meg az Isten keresésében.

Dér Katalin: Ez teljesen így van. Mikor megtérésem elején elkezdtem templomba járni, nagyon érzékeny voltam a templom szociológiájára, vagyis hogy hogyan viselkednek ott az emberek. Akkor vettem észre, hogy a Pavlov kutyájához hasonlatosan egyes szituációkban már-már automatizálva van a hívek viselkedése: ha a pap egy bizonyos gombot megnyom, elalszanak, vagy eltávolítják magukat lelkileg. Látom, hogy nem figyelnek oda. Ez a kegyes hangnem nagyon taszító. Tudom, mert én is voltam felnőtt fejjel nem hívő, és rettenetesen taszított ez is, meg minden hasonló megnyilvánulás is. De nem csak a nem hívőket érinti
a dolog, hanem az egyébként hívőket is. Tömegével. Mit lehetne tenni? Igen egyszerű. Nem kellene így beszélni. Annál is inkább, mert a Biblia nyelve ennek a tökéletes ellentéte. A Biblia nyelve radikális, olykor botrányos, nagyon is húsbavágó nyelv. Meg kell térni, nincs mese. De nagyon nehéz megtérni annak, aki beleszületett a hitbe. Nehéz problémásnak látnia az életét. Az ő élete megoldott csecsemőkorától fogva. Nem tudja, hogy hová térhetne még.
Nincsenek kérdései, vagy ha vannak, azt hiszi, hogy nem szabadna lenniük. Hogy hitbéli problémának sem szabadna lennie.
Visszatérve egy korábbi témához, az én személyes történetem is igazolja azt, amit a V alakról mondtam a nyolc boldogság kapcsán. Az én életemben is volt egy mélypont, ahonnét kiemelt Isten, a megtérésem előtt ugyanis hosszú évekig nagyon beteg voltam. Ez alapvetően egy lelki eredetű, pszichés baj volt, vegetatív neurózis, depresszióval, szorongással és további testi tünetekkel karöltve. Így éltem az életem. Aztán 1989. húsvét vasárnapján az történt, hogy igen későn felébredtem, és kaptam a bensőmben egy üzenetet. Ez természetesen nem szavakból állt, mégis pontosan érthető volt. Az üzenet így hangzott: „van valaki, és ez Jézus Krisztus, aki meghalt érted. Nem csak érted, hanem mindenkiért, de itt most arról van szó, hogy teérted meghalt és feltámadt. Ez ma van. Kelj fel, menj oda és nézd meg! Ezt meg lehet nézni, mert most van.” Ennyi volt, slussz. Olyan elemi erővel jött ez a késztetés, hogy azonnal felkeltem, magamra kaptam valamit, és elindultam. Azt éreztem, hogy el kell mennem valahova, valószínűleg egy templomba, de nem tudtam biztosan. Felkeltem, elmentem és beestem a legközelebbi templomba. Én addig azt se tudtam, hogy ott van egy templom, se hogy milyen gyülekezet van ott, vagy hogy van-e mise akkor egyáltalán. Volt. Ráadásul a húsvéti nagy mise. Beestem, töméntelen ember, hely nem volt. Csak úgy megálltam egy falnál. Nekitámaszkodtam. Nem igazán tudom, mi is történt ott pontosan. Annyira emlékszem, hogy épp a prédikáció tartott, de arról, hogy mit mondott a pap, vagy kik álltak körülöttem, fogalmam sincs. Azóta sem tudom. Csak azt éreztem, hogy valami kimegy belőlem. Az a sok éves rossz. Egyrészt a betegségem évei, másrészt az egész addigi életemből, ami rossz volt. Ennek a betegségnek van egy olyan tünete, hogy az ember nem érez érzelmeket, és nem tud sírni. Ez a négy éve halmozódott nem is tudom micsoda, akkor ott kijött belőlem. Magától ömlött belőlem kifelé egyfajta víz, sírásnak nem nevezném. S akkor éreztem, hogy minden jól van már. Még egy húsz percig tartott a mise. Utána mindenki hazament, és a hazafelé vivő tíz perces úton én már mindent tudtam. Tudtam, hogy Isten van, és szeret engem, Jézus Krisztus is van és szeret engem, s hogy most már minden jól van. S hogy meggyógyultam. És úgy is volt. A férjem akkorát ámult azon, hogy elment egy beteg nő, és visszatért egy egészséges, hogy a következő héten már jött ő is velem a templomba.

Vörös Virág: Tehát a megoldás mindenre a megtérés.

Dér Katalin: Hát persze. Igen. De ez nem jelenti azt, hogy ne lennének problémák, nehézségek többé az életben, de az ember mindig tudja, hogy nem ez a végső forduló. S hogy nem ez a legfontosabb, mert mindenből van kiút, és mindenhez kap segítséget. Nem félek, mert nem a félelem lelkét kaptam, hanem „az erő, szeretet és józanság lelkét”. Józan
paraszti ésszel kell felmérni, hogy hol van az adott probléma helyi értéke az örökélet koordinátarendszerében. Erő, szeretet, józanság. Más tényleg nem kell.

És most pár gondolat, részlet Dér Katalin előadásából:
Azt tapasztaltam, hogy mikor az ember megtér, személyiségének alapkaraktere nem változik. Vannak az emberben erők és képességek, amelyek önmagukban még nem jók vagy rosszak. Ezek energiák, amelyeknek még nincs iránya. Csak attól függ, hogy ezek jók lesznek-e vagy rosszak, hogy jó irányba fordulnak-e vagy rosszba. Az én tapasztalatom szerint, Isten mikor kezébe vesz egy embert, nem áll neki megváltoztatni a jellemét, csupán megfordítja a benne rejlő energiákat 180 fokkal, hogy amelyek addig a rosszra irányultak, ezen túl a jóra irányuljanak. Ez történik Pál apostol esetében is. A világtörténelem egyik legszenvedélyesebb alkatú embere volt. Lángoló szenvedéllyel üldözte a keresztényeket. Amikor megtért, Isten ezt a hatalmas energiát megfordította, és azon túl ugyanazzal az erővel védelmezte,
terjesztette Krisztus ügyét. Ugyanezt tapasztaltam a saját életemben is. Például én igen hiú ember vagyok, megtérésem előtt is az voltam. Arra vágytam, hogy szeressenek, elfogadjanak, a külsőmre fordítottam különös figyelmet, ilyesmi. Mikor megtértem, Isten ezt a hiúságot egyáltalán nem vette ki belőlem. Semmivel sem vagyok kevésbé hiú, kicsit sem. Csak most már másra vagyok az. Hogy a munkám - főleg, amit Isten dolgaiban végzek - a legjobb legyen, ami abban az adott pillanatban tőlem telik. Ez megmaradt. Ez volt az egyik első tapasztalatom tehát. Aztán azt is megéltem, hogy Isten teljes életrendezést végez. Először is meggyógyított, mert nagyon beteg voltam. A családi életemet - ami addig romokban hevert - és az emberi kapcsolataimat is rendbe hozta. A másik tapasztalatom tehát ez a teljes életrendezés. Olyan elképesztően boldog voltam, amire nincs szó. Tényleg nincs, nem tudom elmondani. Ez az állapot évekig tartott. Az első három évben minden napos volt. Most is nagyon jó, csak hát most már eltelt 19 év. Minden reggel, amikor felébredek, az első utam
a konyhába vezet kávéért. Ezekben az első években gyakran megtörtént, hogy mikor beértem a konyhába a kávéért, elöntött ez a bizonyos amiatt érzett boldogság, hogy most, ez a földi életem itt meg van váltva, és egyszerűen nem bírtam megmozdulni. Nem tudtam a kezem felemelni, mert annyira lenyűgöző volt ez a tény. Idegen nyelven jelentek meg cikkeim, külföldön előadásokat tartottam, pályázatokat nyertem, írtam sokat - nagyon beindult a bolt a megtérésem előtt körülbelül három évvel. Mikor megtértem, először is magamhoz tértem, aztán azt mondtam: „Nem, én nem ezt akarom. Nekem csak Isten kell. Én csak Vele és az Ő dolgaival akarok innentől kezdve foglalkozni minden téren.”

Egyébként is, mindig is voltak nekem az ókortudománnyal kapcsolatban erős hiányérzeteim. Az egyik, hogy hatalmas munkával megszerzek egy icipici résztudást, mondjuk egy bili füléről, de az egésznek a titka még mindig nincs a kezemben. Még mindig titok marad. Hogy a bilifül példájánál maradjak: mikor kiásnak egy bilifület, a tudósok évekig vitatkoznak, és cikkek tömkelegét írják, hogy ötven évvel errébb vagy arrább kell-e datálni a bilifület.
Csakhogy eközben gyakran fogalmuk sincs, hogy az minek is a füle? Engem ez nem elégített ki. Megtéréskor az ember azonnal tudja a lényeget. Legalábbis velem így történt. Én azonnal tudtam a lényeget: Isten van és szeret engem, Jézus is van és szeret engem, és mindez igaz. Hogy mi az ami igaz, azt nem tudtam, csak azt tudtam róla, hogy igaz. Még a Hiszekegyet sem tudtam volna akkoriban elmondani. Úgyhogy azt az indíttatást kaptam, hogy „menj el és tanuld meg rendesen. Ne törődj azzal, hogy a kollégáid kinevetnek”. Akkor én már egyetemi docens voltam, és úgy ültem be az iskolapadba -, azzal se törődj, hogy néhány tanítványoddal együtt ülsz az iskolapadban.

El is mentem a Pázmány Péter Egyetem teológiai karára, és elvégeztem. A harmadik intellektuális tapasztalatom az tehát, hogy Isten rendezetten akar cselekedni, és ha hagyjuk, akkor ezt meg is teszi. Ez történt. Elég hamar kikristályosodott, hogy hol van az én helyem, ami ugye nagyon fontos. A feladatom az volt, hogy a Biblia olvasását próbáljam valahogy népszerűsíteni. Jártam mindenfelé, közösségekbe, bibliakörökbe, gimnáziumokba, egyetemi bibliakörökbe, kollégiumokba, vidékre, Pestre: tehát tényleg nagyon sokfelé, és mindenhol csak a Bibliáról beszéltem. Aztán úgy magától jött, hogy ezeket az előadásokat, exegéziseket, vagyis bibliamagyarázatokat elkezdtem publikálni. Végül 1999-ben megjelent egy Bibliaismeret című könyv, amit közösen írtunk a férjemmel. Az addigi tapasztalatainkat írtuk le ebben a könyvben. Nagy sikere lett valószínűleg a szokatlan hangvétel miatt. Nagyon személyes ugyanis, illetve a hangja nem moralizáló, lelkiző, mert én képtelen vagyok azon megszólalni. Nem tudok. Ennek a moralizáló hangnak az a hátránya, hogy a Bibliában lévő súlyos szavaknak elvész a jelentése. Tehát a kegyes nyelvvel és a megszokással az a gond, hogy a szavak kiüresednek. Ezzel kapcsolatban elmesélem egy élményemet. Megtérésem kezdetekor a következő történt: templomban voltam, és fent ültünk a kóruson. A kórus azt énekelte: Örüljetek az Úrban! Erre én - mint egy két éves - körülnéztem, és vártam az örömöt, de mindenki olyan volt, mintha a saját temetésén ülne. - Miért nem örülnek ezek? - csodálkoztam magamban, az volt a mondás, hogy tessék örülni, akkor most mi van?! Néha azt érzem ebben a kegyes nyelvben, hogy a szavak nem jelentenek már semmit. Ez kibírhatatlan, borzasztó. Én ilyen nyelvet nem tudok használni, csak ember nyelvet. Én tudom, hogy a Biblia azt tanítja, hogy erkölcsösnek kell lenni. De amit elsősorban tanít - az én olvasatomban legalábbis - az mégis az, hogy Isten egy dolgot akar: engem és mindenki mást is megváltani. Ennek érdekében beleszáll a történelembe és ezzel olyan elképesztő dolgokat vállal, hogy az megrendítő. Vállalja a mocskot, a patak vért és a botrányokat. Csak azért, hogy engem, téged, őt meg tudjon váltani. Másként nem tud, mert nem lehet. Az Ószövetséget sokan nem szeretik, mert azt mondják: „Jaj, de kegyetlen! Jaj, de csúnya dolgok ezek! És erkölcstelenek, igazságtalanok! Hogyan viselkedik ott az Isten?! Lesújt meg minden.” Én viszont pont ettől vagyok lenyűgözve. Azt érzem: Atyavilág! Ezt kellett Istennek eltűrnie, megtennie és megengednie! Ezt a sok botrányt, borzalmat, kegyetlenséget, igazságtalanságot, vérpatakot! Mindezt azért, hogy megválthasson! Döbbenet! Ez megrázó, nem lehet eleget olvasni. Ahogy
olvasom a Szentírást, azt látom, hogy a radikalitás, sőt a botrány elemi része. Hogy közismert példázatokat említsek, gondoljunk a Lukács evangélium botrányos példázataira: a tékozló fiú, a csaló gazdatiszt, az alkalmatlankodó barát, és még sorolhatnám. - Ezek mind botrányos figurák, akiket Jézus a kegyes hívek elé állít, hogy tőlük tessék tanulni. Vagy gondoljunk a Máté evangéliumában Jézus családfájára - kedvenc példám. Jézusnak 42 férfiőse van, de csak 4 darab női. Ezek azonban válogatottan botrányos nők. Támár, aki örömlánynak adta ki
magát. Ráháb, aki az is volt! Szépen mondva kocsmárosné. Jézus ősei nem a nagyasszonyok, nem Sára, nem Ráhel. A botrány és a radikalitás elemi része a Szentírásnak, és ez a megváltásért van. De nagyon fontos, hogy azt az alaphelyzetet, hogy Isten beszél hozzám, nem szabad megszokni. Nem szabad megszokni, mert ez nem természetes.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép