Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
János, Pál napja
5 felhasználó online
0 tag, 5 vendég



Képek a galériából

Lapáncsai templom
BUÉK
„Szenvedéseinkkel részt vehetünk a lelkek megváltásának művében” Juliusz Janusz érsek a Sziklakápolnában misézett
2010-10-14 Forrás: Magyar Kurír
Október 13-án este Juliusz Janusz érsek szentmisét mutatott be annál az oltárnál, amelyet elődje, Angelo Acerbi szentelt fel 1990-ben ugyanezen a napon. Juliusz Janusz érsek homíliája:
Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius homíliája a Sziklakápolna oltára felszentelésének 20. évfordulóján


Kedves pálos Atyák,

Krisztusban kedves Testvéreim!


Nagy örömmel fogadtam el a meghívást, hogy főcelebránsa és szónoka legyek ennek a különleges alkalomnak: húsz éve szentelték fel a kápolna oltárát. A mi Urunk Jézus békéjében és szeretetében köszöntelek mindnyájatokat: a tartományfőnök atyát, a paptestvéreket, diakónusokat, szerzeteseket és híveket, civil tisztségviselőket és vendégeket.

Ez a kápolna sok szempontból kedves nekem. Mindenekelőtt azért, mert lengyel vagyok, és itt kapott helyet a lengyel kápolna, amely számos lengyel katona és civil lelki, valamint fizikai menedéke volt a háború alatt és után. Másodszor azért nagyon kedves nekem ez a kápolna, mivel jelen voltam akkor, amikor elődöm, Mons. Angelo Acerbi érsek, apostoli nuncius úr húsz évvel ezelőtt dedikálta ezt az oltárt, én pedig az Apostoli Nunciatúra tanácsosa voltam. Ennélfogva megtiszteltetés számomra, hogy a Szentatya képviselőjeként lelkileg egyesülhetek veletek és bemutathatom a szentmisét ezen az ünnepen. Biztos vagyok abban, hogy többen közületek szomorúan emlékeznek arra, hogy ezt a gyönyörű, szent helyet balettintézetként használtak a kommunizmus alatt. Most azonban hálásak vagyunk Istennek, hogy visszakaphattuk ezt az istentiszteleti helyet, ahol áldhatjuk az Úr dicsőségét.

Ma, amikor ezt az évfordulót ünnepeljük, illő, hogy egy kicsit az oltár jelentőségéről elmélkedjünk. Jézus idejében az oltárokon mutatták be az állatáldozatokat a zsidó normák és hagyományok ellen elkövetett bűnök miatti engesztelésül. De az Újszövetségben az oltár fogalma egész más, mivel Krisztus szenvedése volt a végső áldozat, a jóvátétel az emberiség bűneiért. Azóta Krisztus áldozatában való részesülés minden szentmise, amelyet az oltáron bemutatnak. Az oltárnak jelentése van. Megtalálhatjuk a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseiben: „Az oltár, amelyen jelenvalóvá lesz a keresztáldozat a szentségi színek alatt, egyúttal az Úr terített asztala is: a szentmisén erre hivatalos az Isten népe, hogy része legyen benne; az oltár a középpontja annak a hálaadásnak is, amely az Eucharisztiában nyeri el a tökéletességét” (ÁR 296). Húsz évvel ezelőtt, amikor felkentük ezt az oltárt, abban hitben tettük, hogy a keresztény oltár Krisztus jele, az egyetlen Felkenté, az oltár pedig hasonlóképpen fel van kenve a jelen lévő Krisztus misztériumának látható jeleként. Amikor a kápolnába jövünk, akkor Krisztusnak ezt a jelenlétét fejezzük ki.

Isten igéje, amelyet ma hallottunk, segít bennünket abban, hogy megértsük a szertartás értelmét. A szentleckében Szent Pál meghív arra, hogy a Lélek gyümölcseit teremjük, és ne a „test cselekedeteit” (Gal 5, 19). Vetélkedés, harag, féltékenység, irigység, önzés – ezek mind a „test cselekedetei”, amelyekkel életünkben vagy családjainkban minden nap találkozhatunk. De mi arra vagyunk hivatottak, hogy a lélek gyümölcseit teremjük, vagyis a szeretetet, örömet, békét, hűséget…

Az evangéliumi szakaszban Jézus tanítja a farizeusokat, és minket is arra tanít, hogy nem szabad elhanyagolnunk a vágyat, hogy a minimumnál többet tegyünk Istenért (Lk 11, 42). Mégis sokszor elhanyagoljuk a spirituális dolgokban való buzgóságot, amikor elfelejtjük a dolgok alapvető értelmét, az „igazságosságot és Isten szeretetét”. „Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni” (uo.).

Kedves Barátaim, erősen hiszem, hogy a mai ünnep egy mindnyájunk számára szóló meghívás, hogy ez az oltár keresztény életünk egyik központja legyen, és ha összegyűlünk e körül az oltár körül, képesnek kell lennünk arra, hogy felajánljuk személyes szenvedéseinket áldozatul ahhoz hasonló módon, ahogy Jézus felajánlotta a megváltó áldozatát a Kálvárián. Szenvedéseinket és áldozatainkat Istenen és önmagunkon kívül talán senki sem fogja ismerni. Biztosan van itt valaki, aki özvegy, aki ismeri az egyedüllét fájdalmát; valaki, aki egyik vagy másik félelmetes betegségtől szenved; talán olyan is, aki magányos, nehézségei vannak, vagy kiüresedett a házassága; valaki, aki a válás sebét viseli magán; vagy valaki, aki elvesztette gyermekeit drogok vagy öngyilkosság miatt; valaki, akinek van egy nővére, aki az abortusz tragédiáját élte át; valaki, aki eltávolodott és visszatalált az Egyházhoz; valaki, aki félelmetes erkölcsi kísértéssel küzd, olyannal, amely meghaladja az erejét.

Kedves Testvéreim, nem veszthetjük el a reményt. Isten nagylelkűen ajánlja nekünk Lelkének erejét, hogy segítsen fájdalmainkban. Ha képesek vagyunk arra, hogy fájdalmainkat Isten oltárára helyezzük, biztos vagyok, hogy Isten, aki a kereszten szenvedett mindnyájunkért, hordozni fogja a vállán a mi keresztünket is. A nagy tragédia az, ha nem vagyunk tudatában lelki, erkölcsi, érzelmi, testi szenvedésünk potenciáljának, annak, hogy egyesülhetünk Jézus szenvedésével és halálával a kereszten, és segíthetjük a lelkek megváltásának művét, amelyek révén nagy kegyelmeket hozhatunk a világba. Talán most is van valaki Budapesten, aki az öngyilkosság gondolatával küzd, mégis aki abban kegyelemben részesülhet, hogy újragondolja az önpusztítás gondolatát, mivel van valaki, aki a fejfájását vagy a szívpanaszát egyesíti Jézus fájdalmával a kereszten. Ez nem teszi könnyebbé a fájdalmat, hanem értelmet ad neki.

Kedves Testvérek! Jézus, Az Örök Atya és Szűz Mária Fia nevében adjunk hálát Istennek a Sziklakápolna és az oltár ajándékáért, azért, hogy utóbbi években fejlődhetett ez a közösség, és a hűségért, amely megmutatja az utat Isten szeretetének megváltó és életadó misztériumához.



Elhangzott Budapesten, 2010. október 13-án
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép