Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Tekla, Líviusz napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

Asztali feszület
Mikor kigyúlnak... (A)
Kívülről a könyvünkről – Balás Béla püspök írása a Bibliáról
2008-11-29 Forrás: Magyar Kurír
A Lukács-evangélium 24. fejezetében az emmauszi történet nem a lángoló szívről szól, hanem a megértett Bibliáról. Isten írott Szavát ugyanis helyesen kell érteni, majd őszintén élvezni, végül teljes szívvel élni!
Értsük jól!

Amíg valaki nem ismeri az Írást és annak értelmét, addig képtelen „lángolni”. Így jártak annak idején a föltámadással tréfálkozó szaddúceusok (vö. Mt 22,29), a húsvétkor világgá menő tanítványok (vö. Lk 24,25) vagy az etióp kincstáros, aki hiába olvasta Izajást (vö. ApCsel 8,31). Érthető a kezdők csődje, hiszen nem varázsszöveg áll előttünk. A kereszténység vallja Isten csodáit, de nem terjeszt mágikus gondolkodást.

Miről van szó? Nem egyetlen könyvről beszélünk, amint Gárdonyi Géza írta a szépséges versében, hanem egy egész könyvtárról. Hetvenkét, különböző korban, más-más szerzőtől eredő iratról állítjuk, hogy emberi információnál többet hordoz, üzenet rejlik benne, Szentlélektől sugalmazott.

A Biblia nem „regényből van”. Nem Jókai vagy Verne előzménye, nem is ájtatos imakönyve őseinknek. Van benne csata is, kaland is, szerelem is, mese is. Korhűen ábrázolja, milyen mélyről hozott fel minket Isten, hogyan váltunk kultúr-emberré, az írások rétegeiben fejlődés bontakozik az egyistenhit, az egynejű házasság, a közösség felé. Tetten érhető benne – mint egy óriási karácsonyi csomag bontásakor az ajándék –, Isten emberhez közeledése, majd a képeskönyvek kedvességével Jézuson keresztül bemutatkozik maga a személyes Végtelen. Így is fogalmazhatnánk: információrobbanás következett be. Begyorsult az evolúció, kommunikációs csatorna nyílt ég és föld között. Mintákat kaptunk a hiteles vallásosságról. Megismerhettünk szabadságharcosokat, lelkivezetőket, prófétákat, megtérőket, utolsókból elsőket, mindenkinek mindeneseit.

Hogyan lehet ebben a sokszínűségben eligazodnunk? Észre kell vennünk például egy-egy irat műfaját! Nyilván más súlya van az ókori egészségügyi előírásnak, mint az egyetemes rend sínai törvényhozásának. Más az üzenete az Énekek Énekének, mint a Makkabeusok harcának. A Bibliában van dokumentum és van futurista látomás, találunk benne régi szertartásokat és örökérvényű bölcsességet. Ez az ókori szent könyvtár a műfajok tárháza szempontjából olyan, mintha egy világszínház sok ezer évnyi jelmeztára lenne.

Isten üzenete belebújt az ember által alkotott műfajba. A bibliai segédtudományok, köztük a hermeneutika, az értelmezés tudománya segít, hogy az eredeti szándékot, magát a Feladót felismerjük. Ha őt eltévesztenénk, akkor az uralkodó érdekek, divatok, téveszmék lábjegyzetévé züllesztenénk Isten szavát. Ne feledjük, találtak öngyilkos szektákat úgy, hogy a hullák holtuk után is a bibliájukat szorongatták. Nem egyszer esküdtek Bibliára tett kézzel diktátorok vagy hamis tanúk. Idézték álságosan inkvizítorok, politikusok. A hermeneutika foglalkozik azzal, hogy más a jelentés és más az értelem. Idegen nyelvből ha fordítok, nem elég a szótár. Az ugyanis leközli egy szónak néha húszféle jelentését is. Igen ám, de egy végrendeletnek vagy egy házassági eskünek nem lehet húszféle értelme. A tisztánlátáshoz szükségünk van a szótáron kívül nyelvtanra, sőt az összefüggésekre, a háttérre is. Az Egyház kényesen ügyel a helyes értelmezésre, így nem válik szét az eredet és a folytatás. Ezért azonos a Biblia Krisztusa az egyház Krisztusával.

Természetesen Szentírásunk nem esik szét hetvenkét magániratra. Az Ábrahám indulásától Jeruzsálem pusztulásáig terjedő időszak szentként őrzött írásait egységesíti a közös Szerző, Isten; az egységes téma, vagyis Isten kibontakozó akarata; és a mindenkori címzettek, a megváltásra szoruló emberek. A sokféle korszak számos szempontja közt néha látszólagos ellentétekre bukkanunk. A Prédikátor Könyvének búbánata ellentétes Szent Pál lelkesedésével, a honfoglaló izraeli törzsek még nem ismerték a szelíd Jézust. Segít a helyes látásban, ha a bibliai szerzőket képzeletben „Kerek Asztalnál” vitatkozó társasághoz hasonlítjuk. Mivel élők és szabadok, ezért néha saját véleményük is van, a végén azonban egységes Közleményt adnak ki. Aki utólag az egészet tanulmányozza, az észreveszi a lényegi egységet.

Hogyan készült ez a nagyszabású mű? Nem fülbe súgták, nem is gyorsírók jegyzetelték, nem készen szállt alá, nem is barlangban találtuk. Ma már az újabb és újabb segédtudományok eredményeiből, a nyelvészet, a régészet, az irodalomtörténet adataiból világos, hogy egy-egy írás korának hitét tükrözi. Valós emberek igaz élményei húzódnak a háttérben. Nekem, mint nyomkövetőnek, a szellem detektívjének, észre kell vennem, hogy valakik jártak előttem, s nyomaikat szándékosan hátrahagyták: Jákob és az Angyal (vö. Ter 32,25), Mózes és az Úr (vö. Kiv 3,4), Gedeon és harcosai (vö. Bír 7,22), avagy Ezékiel és a holttá vált felesége (vö. Ez 24,18)! Persze ma nem az a dolgunk, hogy az Araráton Noé bárkáját keressük, a Vörös Tenger mélységét elemezzük, vagy a betlehemi csillagot kutassuk a Halak csillagképében. Nem kell a turini lepelről Jézus DNS-mintáját lekaparnunk. Mi itt Nyugaton mérnöki kultúrában, az adatok bűvöletében élünk. Ez egyszer azonban az igazság nem a részletekben rejlik. A biblia Keleten keletkezett, olyan népek körében, akik nem az adatokra, hanem az üzenetekre voltak érzékenyek. Tőlük kaptuk szinte mindennek az alapját: a filozófiát, a gyógyítást, a matematikát, a modern írást, sőt üdvtörténetünk indulását is.

Kérdezhetnénk, miért Keleten, miért akkor, miért így készült a „Könyvek Könyve”?

Isten ott avatkozott be történetünkbe, ahol a legtöbb esély mutatkozott, hogy fel is fogjuk, tovább is adjuk üzenetét. Ha Jézus például Dél-Amerikában született volna, képzeljük el, a híre mekkora késéssel érkezett volna a patagon indiánoktól Északra? Egy azték származású Kolumbusz mikorra fedezte volna fel Európát, ahol persze addig nem keletkezett civilizáció? Templomok, könyvtárak, egyetemek helyett csak piacok, és jósdák hivalkodtak volna, a rabszolgakórusokat csak a sámándobok váltogatták volna. A magyar csontok együtt porladtak volna a szláv és germán maradványokkal, hiszen nem akadtak volna vértanúk, akik a Római Birodalmat gyengítsék. Elvérzett volna a népvándorlás. A Római Szín állandósult volna az Ember tragédiájában. Elgondolkodhatnánk az első karácsony időpontjáról is. Ha hamarább jön Jézus, nem értik, vagy félreértik, mint Pált a lisztraiak (vö. Csel 14,12). Valószínűleg rögtön Getszemáni-kerttel kezdődik az életrajza, hiszen egy elhamarkodott megtestesülés esetén honnan vett volna a Mennyei Atya Szűzmáriát meg Szent Józsefet? Ha késett volna a Csendes éj, szentséges éj, hogy megsértődtünk volna. Nehezen akadtunk volna egy jóságos rabbira, aki megnyugtatott volna: Isten nem azért tűrte a háborúkat, a nyomort, a butaságot, mert nem törődik velünk. Mellesleg, ha a János evangéliumot (Jn 3,16!) ma az izraeli miniszterelnök hirdetné a világ televíziókon keresztül, nem tudom jó sajtója lenne-e? Gondoljuk még tovább!

Ha Isten Fia nem Gyermekként érkezik hozzánk és nem a Fájdalmak Férfijaként távozik, talán teljesült volna betű szerint Dániel próféta látomása a felhőkön érkező Ősöregről (Dán 7,9). Igen ám, de nem keletkezett volna Örvendetes Rózsafüzér, a betlehemi pusztán pedig káromkodva menekültek volna. Az új király mindenkinek új adót, új igát jelentett, amiből sohasem lett volna II. Vatikáni Zsinat, vallásszabadság, tolerancia, irgalom…

Élvezzük nagyon, hogy az történt, akkor és úgy, ahogy a Biblia minket tudósít!

A Szentírás helyes értelmezésének tudományos elvein túl ma már ügyelünk szívünk törvényeire is. Vagyis: Azt keresem, aki engem vár, azt találom, aki régóta jelez, válaszolok annak, aki néven szólít, mindent vállalok azért, aki mindent megtett értem. Akkor lángol a szívem, ha valaki mellém szegődik és segít rajtam. Röviden a tanulatlanoknak, a kicsinyeknek is nyílik Isten könyve, ha észreveszik, hogy közük van hozzá, a történet róluk is szól.

A szakemberek szerint Isten nem hittételeket nyilatkoztatott ki, hanem kezünkbe adta önmagát. Ebből a tapasztalatból fakadt az ősegyház hite, majd ennek továbbadásakor keletkeztek az újszövetségi iratok, azok nyomán az első hitvallások, végül századokkal később a tételek. Ha a Bibliát úgy olvassuk, hogy a közénk jött Istenre figyelünk, akkor laikusként is rájövünk a lényegre, az Írás pedig eléri célját. Bennünk nem valami vállvonogatós „elfogadó” hit keletkezik, hanem fellobban az örömteli „ráhagyatkozó” hit.

Kiderül a figyelő olvasásnál (vö. Jn 6,68), hogy Jézus azért nem tágított az Élet Kenyerétől, mert mindenki kenyeréről, a jövőről volt szó, ránk is gondolt. Azért nem engedte megkövezni a házasságtörőt (vö. Jn 8,11), mert különben baj lett volna a mi mostani gyónásainkkal is. Nagycsütörtök délelőtt azért beszélt „virágnyelven” az esti vacsora lakáscíméről (vö. Lk 22,10), mert még sok mondanivalója volt, élni és kommunikálni akart. Ha hamarább ölik meg, lemaradtunk volna például az alázatnak nemcsak az információjáról, de az illusztrációjáról is. Nagypénteken nem szállt le a keresztről (vö. Mt 27,42), hogy minden későbbi korszak elnyomottjának példája legyen a hűségről, a hősiességről. Fegyveres felkelések esetén így van alternatívánk a bosszúállással szemben. „Passiónk” nem a peches ember csúfos végéről szól, hanem bemutatja az Erőst, akinek „hatalma” van odaadni az életét (vö. Jn 10,18). Amikor papjaink miséznek, ezt titkot jelenítik meg, ez az egyház igazi frontja, ez a naponként ismétlődő ellenállás a Halál Kultúrájával szemben. Ez Isten „politizálása”!

Ránk maradt a Filemon-levél, amivel Pál a szökött rabszolgát visszaküldte régi urához. Kiderült belőle, lehet kedvesen is kormányozni, bankok és forradalmak nélkül létre jöhet az új Európa. Szent Pál második térítő útján Troászban (vö. Csel 16,10) azért fordult Nyugat felé, mert az Úr már akkor várta a népvándorlás menekülőit, a jövendő dómok építőit, a tanítórendeket és a tanuló milliókat, várta a mozgalmakat és a hívő közösségeket. Jézus előre látott, korábban kelt, mint mi, és előttünk járt (vö. Mk 1,35, Mt 28,7). Megírták a Szeretethimnuszt (vö. 1Kor 13), hogy találjunk mintát a szép szeretetre, elkészült a Jelenések Könyve, hogy legyen „jövőképünk” (vö. Jel 21). Ahogy Babits mondta, minden értünk történt (Zsoltár férfihangra).

A mi teljes Bibliánk mérhetetlen kincs. Többet ér, mintha egy újabb kumráni barlangból előkerülne valami ókori ipari csoda, eredeti DVD, kép és hangfelvétel Jézusról. Lázba jönnének tőle a néprajzosok, a filmrendezők, de nem a Vatikán. Szembesülnénk Jézus falubeli ismerőseinek, meg az akkori keményszívűeknek földhözragadt problémáival, hogy az „ács fia” milyen fiatal, újjá akarja építeni a templomot, vödre sincs és élő vizet kínál, Nikodémusnak meg azt mondta, hogy menjen vissza az anyja méhébe (vö. Jn 3,4). A bibliánk nem az eredeti látványt, nem a „vágatlan” anyagot adja tovább. Ez az Írás a felfedezett Jézusról szól. Előttünk áll a leleplezett titok (vö. Ef 3,9 és 2Kor 3,14). Amíg csak időszámításunk kezdetéről, avagy vallásos körökben Krisztus születéséről beszélünk, addig egy időhatározóval bíbelődünk, az evolúció skáláján próbálunk rendet teremteni. Ha viszont olvasva az Apostolok Cselekedeteinek 19. fejezetét, elpirulunk együtt a régi efezusiakkal, mert kiderül, nekünk sem mond semmit az, hogy „Szentlélek”, akkor fordulóponthoz érkeztünk. Ha befogadjuk Isten Lelkét, minden a helyére kerül. Értjük Krisztust, tesszük, amit kér, mert mindenben érintettek vagyunk. Elkezdődik az új időszámításunk, ami nem Gergely-naptár, nem a tudós találmánya, hanem a Lélek adománya. Ettől kezdve velünk is minden úgy történik, mint egykor Magdolnával, akinek húsvét hajnalán indult az „órája”, Saullal, aki déltájtól számította magát másnak, a századossal, aki délután háromkor jött rá, hogy Isten fiával találkozott, a fiatal Jánossal, aki négykor járt Jézus lakásán, vagy az emmausziakkal, akiknek szíve alkonyattól kezdve lángolt.

Éljük szépen!

Sokan úgy gondolták, a fantasztikus műfajban dolgozó Ray Radbury találta el leginkább Istennek adandó válaszunkat. Kisregénye, a Fahrenheit 451 a teljes elbutulás korszakában játszódik. A hatalom betiltotta a könyveket, az olvasás bűncselekmény, akit tetten érnek, ahhoz kivonul a tűzőrség és elégeti rejtegetett iratait. A főszereplő kíváncsivá válik és alkalomadtán szolgálat közben ellop egy könyvet. Kiderül, épp a Bibliára bukkant. Éjszakánként mohón böngészi, és rájön, hogy a Megváltó nem olyan, mint ahogyan a televízió ábrázolja. Nem maskarába öltözött szirup. Észreveszi, a könyvekkel együtt elveszett a vallás, odalett a kultúra, tönkrement a család. Kimenekül ebből a kényelmes pokolból, túl a városon, az erdei emberek közé. Ők hamarabb érkeztek a vadonba, a kimenekített könyvet kívülről megtanulták, majd a nyomokat eltüntették. Most már nem fenyegeti őket feljelentés, házkutatás. Elhagyták régi nevüket, s mivel eggyé váltak a fejükben megmentett írással, annak nevén mutatkoznak be.

Elbűvölőnek tűnik az amerikai író radikalitása, de félő, így visszaköszönnek régmúlt téveszmék. Szentatyánk még teológusként mondta: „A tökéletes világ ábrándja a vörös brigádok, a szektások, a terroristák álma. Ebben a világrendben nincs tökéletesség.” Szent Fausztina óta nagyon is tudjuk: hogy egyáltalán élhetünk, az az irgalmasságnak köszönhető.

Ebben az összefüggésben vigasztaló Jézus búcsúimája: „Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól!” (Jn 17,15).

Rá kell jönnünk: hibásak a felosztásaink, ennek következtében nem jól járnak „liftjeink”! Kopernikusz óta zavaró a különböztetés: fönn és lenn. Az első karácsony óta mi az, hogy másvilág–evilág? Jó-e úgy beszélni, van komolyzene, meg szól könnyűzene? Pontos-e a templomi meghatározás, miszerint van szentély meg hajó, s a parlamentben igazságos-e a helyek aszerinti tagolása, hogy konzervatívok–liberálisok?

A megtestesülés átértelmezi nemcsak az időszámításunkat, de helyezkedéseinket is. A hitletétemény nem az égi Szertár betétállománya, nem Grál-lovagok titkos infója. Mi nem szorulunk rá embertelen erőlködésekre, rituális öngyilkosságokra.

Hitünk az elkezdődött másvilág, a közénk jött Isten Országa, a ránk bízott Frigyláda. A kereszténység nem égig érő létra, amin másznunk kell. Mellesleg az eredeti „létrán” sem Jákob mászkált (vö. Ter 28,12), azon angyalok közlekedtek messiási ígéretet hordozva.

A kereszténység lényegét, a Biblia fókuszát János evangéliuma örökítette meg: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) Ez az örömhír. Amióta ez elhangzott, a világ „földszintjén”, vagy azalatt nem poklot kell gyanítanunk, hanem a názáreti rétek virágait, no meg sajnos a harmincnyolc éve tehetetlen betegeket – mai szóval –, kihívásainkat (vö. Jn 5,7). Innen nem disszidálni kell a mennybe, hanem élvezni kell, mint a Fokoláre szentéletű alapítója, Chiara Lubich, hogy élhetjük az Igét, már most, már itt!

Rongyosra kell olvasnunk a Filippi-levelet, hogyan is kell embertársainkhoz hasonlóvá válni! Keresni kell az immár elveszett kilencvenkilenc hazánkfiát, tanulnunk kell a „jelelést” kívülállókkal, árulókkal, rá kell mosolyogni a későn jöttekre!

Az emmauszi tanítványokat Jézus arra tanította, olvassák és éljék az Igét. Ettől lángolt a szívük (vö. Lk 24,32).

Engedjük, velünk is ez történjen!
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép