Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Vilhelmina napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Feszület
Topor Márta  A Pantheon előtti tér
Mondd, mi a neved?
2011-01-21 Forrás: Erdély.ma
Szakállas vicc immár, miszerint a különböző nemzetek képviselői azon versenyeznek, hogy kinek a nyelve a legnehezebb. Az angol azt mondja, hogy az ő nyelve a legnehezebb, mert azt írja: Shakespeare, és úgy olvassa, hogy „sekszpír”, a francia Marseille-t ír és „márszej”-t mond, mire a székely: mi úgy írjuk: Miercurea Ciuc, s úgy olvassuk: Csíkszereda. Valahogy így van a kicsi román világban, no meg az 1945–1970 között született erdélyi magyarok többsége is:
Andreinak írják irataiban az Andrást, Iosifnak a Józsefet, Floareának a Virágot és Ecaterinának a Katalint. Az én korosztályom már szerencsésebb helyzetben volt, így anyakönyvezhettek engem Istvánnak.

A rendszerváltás után sokan éltek azzal – az elvben már korábban is létező – lehetőséggel, hogy nevüket magyarítsák, magyar helyesírással anyakönyveztessék, és személyi okmányaikban, iskolai anyakönyvükvben, diplomáikon ugyanaz a név szerepeljen, amelyen édesanyjuk, családjuk szólítja őket.

Sokan, de nem elegen – tegyük hozzá gyorsan. Van, aki vonakodik attól, hogy minden iratát kicserélje a névcsere miatt, ódzkodva a sok utánajárástól, fölöslegesnek tartott kiadástól.

A név magyarítására adott most a lehetőség az újrahonosítási eljárás során is, így legalább a magyar állam által kiállított okmányokban a magyar név szerepel majd – ha igényli a kérelmező.

Tehát a lehetőségek adottak, csak éppen nem élünk vele. Apáink generációja román keresztnevet volt kénytelen viselni, a mi korosztályunk már magyar nevet viselhetett, gyermekeink kortársai között viszont – immár önként választva – az idegen nevek dívnak: sok a Dzsenifer, az Evelinke, de hallottam már Indiráról, Naomiról, a fiúnevek közül pedig kedvencem a Szebasztián. Csak arra vagyok kíváncsi, ez utóbbit hogyan becézik? Basztika?

Szomorú, hogy saját nevünkre, gyermekeink nevére nem vagyunk igényesek, nem ragaszkodunk a magyar névhez, a magyar hangzáshoz. De amikor arról hall a székely, hogy a románok ragaszkodnak a csíkszeredai Eminescu utcanévhez, kinyílik a bicska a zsebében. S még jobban felháborodik, amikor arról olvas, hogy egy képviselő törvényben akarja szavatolni az ilyen és ehhez hasonló utcanevek fennmaradását. Ha mást nem, ezt a ragaszkodást kellene megtanulni: a ragaszkodást a kultúránkat megtestesítő személyiségek nevéhez, a ragaszkodást saját nevünkhöz és a ragaszkodást gyermekeink nevéhez.

Nem véletlenül fogalmazták meg régen: nomen est omen, ugyanis nevünk határoz meg minket. Ehhez kellene tartsuk magunkat, azért, hogy ne fordulhasson elő: a csíkszeredai Eminescu utcában lakó Ştefan fia István, unokája meg Szebasztián.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép