Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Bence napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Stephans dom boltívei, Topor M.
Topor Márta:  Szt. Péter bazilika a másik oldalról
„A püspökök ne legyenek ingoványban hajlongó nádszálak”
2011-02-05 Forrás: Vatikáni Rádió
XVI. Benedek pápa szombaton délelőtt püspökké szentelt 5 különböző nemzetiségű papot, akik közül hárman nemrég a Római Kúriára kaptak kinevezést, kettő pedig új apostoli nunciusként címzetes érseki rangra emelkedett. A következő egyházi személyekről van szó: a hong-kongi kínai Savio Hon Tai-Fai, a Népek Evangelizálása Kongregáció titkára, az olasz Marcello Bartolucci, a Szentté avatási Kongregáció titkára, a spanyol Celso Morga Iruzubieta, a Papi Kongregáció titkára, az olasz Antonio Guido Filipazzi és a venezuelai Edgar Pea Parra apostoli nunciusok.
Az 5 új püspök közül a legfiatalabb a 48 éves Antonio Guido Filipazzi, a legidősebb pedig a 66 éves Marcello Bartolucci. Az ünnepi püspökszentelő misét a pápa államtitkárával, Tarcisio Bertone bíborossal és a Bíborosi Kollégium dékánjával, Angelo Sodano bíborossal mutatta be.

„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” Szentbeszéde gondolatait a pápa Lukács evangéliumának ezekhez a jól ismert és manapság különösen aktuális szavaihoz fűzte. „Az aratnivaló sok” a püspökök számára ma azt jelenti, hogy el kell vinniük az igazság világosságát az emberekhez, meg kell szabadítani őket az igazság szegénységétől, mert az igazság hiánya a legnagyobb szomorúság és szegénység az emberek számára.

„Az aratnivaló sok” főként manapság. A modern világban ugyan látszólag az emberek hátat fordítanak Istennek és a hitről azt tartják, hogy a múlt valami fölösleges dolga. Ezzel szemben azonban, még ott is ahol kifejezetten megtagadják nagyon sokan vágynak, valami nagy dologra arra, hogy igazságosság, szeretet és béke uralkodjék, nosztalgiát éreznek a Megváltó Isten iránt. Az Úr Isten ugyanakkor értésünkre adja, hogy mi a magunk erejéből nem küldhetünk munkásokat az aratásba, mert ezt csak Isten maga teheti meg. Ez nem management-kérdés, vagyis nem attól függ, mi milyen jó szervezők vagyunk. Isten a mi imáinkon keresztül akarja küldeni aratásába a munkásokat, mi pedig csak azáltal tehetjük ezt, ha együttműködünk Istennel.

Milyen gyakorlati következményekkel jár a püspököknek az a küldetése, hogy munkásokat küldjenek az Úr aratásába? A keresztények egységének imahetére a jeruzsálemi keresztény közösségek az Apostolok Cselekedeteiből választották a jelszót: „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.” Ezt a négy elemet az „erant perseverantes” kapcsolja egységbe. Az állhatatosság, a kitartás, a szorgalom a keresztény lét lényege és a főpásztori küldetés alapvető feladata. A püspök ne legyen olyan, mint az ingoványban hajlongó nádszál, ne legyen az idők szellemének szolgája. Legyen törhetetlen és megingathatatlan, álljon bátran ellen a pillanat áramlataival szemben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lelketlen és kérlelhetetlen legyen. Csak ott lehet növekedés, ahol biztos a talaj.

Állhatatosnak lenni az Apostolok tanításában azt jelenti, hogy a hitnek konkrét tartalma van. Isten valóban cselekedett és szólt hozzánk. A hit természetesen elsősorban azt jelenti, hogy Istenre bízzuk magunkat, hogy élő kapcsolatban vagyunk vele. De annak az Istennek, akire mi rábízzuk magunkat arca van és megajándékozott bennünket Igéjével. Számíthatunk tehát az ő szavának bizonyosságára. Az ősegyház megfogalmazta az apostoli tanítás lényegi magvát az ún. Regula fidei-ben, amely teljesen megegyezik az apostoli hitvallással. Ez az a biztos alap, amire mi mai keresztények is támaszkodhatunk, és amelyre felépíthetjük hitünk házát.

Az egyházi élet másik alappillére a közösségépítés. A II. Vatikáni Zsinat után a kommúnió – közösség a teológia és a hithirdetés központi kifejezése lett, mert ez a szó gyakorlatilag megfogalmazza a keresztény lét és az egyházi élet minden szempontját. Azt, hogy Lukács, az Apostolok Cselekedeteiben valójában mit ért a kommúnió szó alatt, nem tudjuk. De szemlélhetjük azt az Újszövetség és az apostoli Szenthagyomány teljes összefüggésében. Az apostolokkal közösségben lenni azt jelenti, hogy megmaradunk az ő hitükben és kapcsolatban vagyunk az élő Istennel. Erre szolgál a püspökök küldetése: arra, hogy a kommúniónak ez a láncolata ne szakadjon meg. Ez tehát az apostoli folytonosság lényege, vagyis megőrizni a közösséget mindazokkal, akik látható és tényleges módon találkoztak az Úrral. Csak az apostoli folytonosságon keresztül vagyunk mi is kapcsolatban a megtestesült Istennel. De ennek a fordítottja is érvényes: a Jézus Krisztussal való kommúniónak köszönhetően a tanúságtevőknek ez a láncolata nem szakad meg. A II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy a püspök soha nincs egyedül, hanem mindig a püspöki kollégiumhoz tartozik. „Kedves püspök testvéreim – fordult a pápa közvetlenül az új főpásztorokhoz – küldetésetek arra szól, hogy őrizzétek meg ezt a katolikus közösséget. Tudjátok, hogy az Úr Jézus Pétert és utódait bízta meg azzal, hogy ennek a közösségnek a központja legyenek, hogy biztosítsák az apostoli kommúnió és a hit teljességét.”

Az egyházi élet másik alapvető eleme a kenyértörés. A Szent Eucharisztia legyen minden keresztény életének és a papi életnek is a középpontja. Ünnepeljük odaadással és egyre áhítatosabb lélekkel az oltáriszentséget, igazítsuk életünk minden napját hozzá és engedjük, hogy átalakítson minket. A kenyértörés azt jelenti, hogy szeretetet adunk másoknak. Ügyeljünk arra, hogy a hit mindig a szeretetben és a mások iránti igazságosságban fejeződjön ki, hogy a hitet mindig a szeretetben éljük meg.

Az egyházi élet utolsó nagy tartóoszlopa az imádság. Lukács többes számban használja ezt a szót, imádságokról beszél. Talán arra utal, hogy az első jeruzsálemi közösségek részt vettek a templomban nyilvános imádságokon. Az ima ugyanis egyfelől bensőséges, személyes cselekedet, másfelől másokra is vonatkozik. Az imádság lényegében mindig Isten fiainak imáit jelenti, mi ebben az értelemben vagyunk a mi Atyánk fiai, ahogy az Úr tanítja abban az imádságban, amit meghagyott nekünk. Egyfelől tehát az imánk legyen egyre inkább személyes és érintse meg bensőnket, másfelől pedig minél inkább táplálkozzon az imádók közösségéből, Krisztus Testének egységéből, hogy így valóban Isten szeretete alakítsa életünket.

A Szentatya végül a csodálatos halfogás evangéliumi története nyomán arra kérte az egyház most felszentelt püspökeit, hogy „evezzenek a mélyre” és vessék ki hálójukat a halfogásra. „Hivatásotok arra szól, hogy vessétek ki az evangélium hálóját a mai kor viharos tengerében, hogy minél több embert vigyetek el Krisztushoz. Halásszátok ki őket a halál és a sötétség sós vizéből és vezessétek el őket az élet szárazföldjére, a Jézus Krisztussal való közösségre.” (ik)
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép