Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Huba napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Mária ábrázolás
Bogácsi templom
Gyűlölet és harag nélkül
2011-02-25 Forrás: Magyar Kurír
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából immár tizedik alkalommal adják át a Parma fidei – Hit pajzsa-elismerést, amelyet Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas költő és Horváth Béla volt országgyűlési képviselő alapított. Az idei kitüntetett Rédly Elemér győr–szabadhegyi plébános, a Győri Hittudományi Főiskola tanára. A kitüntetést február 26-án adja át Mádl Dalma asszony a budapesti Egyetemi templomban. Rédly Elemér atyával beszélgettünk.
Az ötvenes évek egyházüldözése folyamán a hitéért vállalt aktivitás miatt Önt a rendszer börtönbe juttatta. Mi volt az a tevékenység, ami kiváltotta ezt az ítéletet?

Az ítélet indoklása az volt, hogy háborúval kapcsolatos rendszerváltásban spekuláltunk, rendszerváltás esetén keresztény társadalmat akartunk felépíteni, és azért foglalkoztunk a kispapokkal, mert ők a mi embereink. Ez volt a koncepció. A valós ok azonban az volt, hogy foglalkoztunk a Központi Szemináriumból kizárt növendékekkel.

Miért zártak ki kispapokat a szemináriumból?

1959-ben először 14 növendéket zártak ki. Szerintünk ártatlanul és jogtalanul. Nem voltak ők felbujtók. Úgy éreztük, tiltakoznunk kell. Tabódy Istvánnal levelet fogalmaztunk. Ezt mint főduktor, azaz kispapelöljáró, én ismertettem, és a kispapokkal titkos szavazással megszavaztattam: 72 igen, 10 nem, néhány tartózkodás volt az eredmény. Ez március 10-én történt. Március 17-én volt egy püspöki konferencia, ahol arról döntöttek, hogy minden növendéknek alá kell írnia egy 10 pontból álló nyilatkozatot. Ebben többek között az állt, hogy visszavonjuk a levelet, és a papi békemozgalommal szemben nincsenek fenntartásaink. A kispapokat egyenként szólították aláírni. Azok, akik a tiltakozó levelet megszavazták, nem írták alá. A nyilatkozat nem osztott meg minket. A következménye az volt, hogy mindannyiunkat kizártak, összesen több mint 80 főt.

Ezek szerint a fővárosi Központi Szeminárium léte is tét volt, hiszen a szeminárium csaknem üres lett.

Minket akkor az vezetett, hogy a kispapok ne veszítsék el hivatásukat. Kértem őket, hogy a konferencia előtt minden kispap tájékoztassa saját püspökét a történtekről. Ezt egyszerűen megakadályozták. A kispapok nem jutottak a püspökük közelébe. A püspökökkel úgy hozattak határozatot, hogy nem tájékozódhattak a valós helyzetről. A kispapok kizárása után cselekedni kellett, sok ember hivatása forgott kockán, nem engedhettük őket elkallódni, szétszéledni. Albérletet, munkát szereztünk számukra; foglalkoztunk velük. Ugyanakkor tudtuk, hogy ennek a lépésnek következményei lesznek.

Teljességgel felkarolták őket.

Valójában nem mi karoltuk fel őket, hanem a budapesti hívek. Olyanok is segítettek, akiket nem is ismertem. Még anyagiakkal is mellénk álltak. Néhány hét alatt szereztünk ötven albérleti lakást Budapesten, ami akkoriban nem kis gond volt, mégis sikerült. A gondviselés nagyon kézzel fogható gesztusát élhettük meg ebben.

Miként foglalkoztak a kispapokkal?

Tabódy István először vizsgáztatókat szervezett, a vidéki papnevelő intézetek egykori tanárai vállalták ezt a feladatot. Majd szeptembertől kezdve évfolyamonként csoportokat alakítottunk. Hetente találkoztunk, átvettük a tananyagot. A kispapok tanultak, vizsgáztak. Egy év múlva Zadravecz püspök úr a végzős évfolyamot pappá szentelte. A következő ősszel több püspöknek sikerült visszavenni kispapjait, ők vidéki szemináriumokban folytatták tanulmányaikat, a megmaradtakkal folytattuk a munkát, egészen a letartóztatásunkig. Ez februárban történt, pont ötven éve.

Hogyan teltek a börtönévek a Kozma utcában?

Letartóztatásom után a Fő utcára vittek. A vizsgálati fogság jelentős részében magánzárkában tartottak. Nekem ez nem okozott problémát. Régi börtönmondás: nem az a büntetés, amit a bíró ad, hanem hogy kivel csukják az embert egy zárkába. Soha olyan egészséges módon nem éltem, mint ott. Este nyolckor takarodó, reggel ötkor ébresztő, mérsékelt étkezés. Az okozott csak idegfeszültséget, hogy nem tudtuk, kit mikor visznek kihallgatásra. Amikor az ember már hetek óta ott van, fokozódik ez a feszültség. Azt szoktam mondani, hogy a nyomozati osztály a letöltéshez úgy aránylik, mint a letöltés a szabad élethez. A nyomozati szakaszhoz képest a letöltési hely szinte szanatórium.

Ezzel a nyugodt derűvel élte meg a fogságot?

A derűmet az alapozta meg, hogy én semmi olyat nem tettem, amiért a lelkiismeretem vádolna. Tudtam, hogy a kispapokért végzett munka miatt vagyok bent, és könnyen viseltem a következményeket. Amikor megvolt a titkos szentelés, Tabódy Pista mondta: ezért éveket kaphatunk. Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk, miként vesszőzik meg a főtanács előtt a hitvallókat, ők azonban örülnek, hogy Jézusért szenvedtek gyalázatot. Később elgondolkodtam rajta, ennyire féltek tőlünk, mennyi pénzükbe kerültünk, pedig nekünk eszünkbe sem jutott a rendszert felborítani. A hatvanas években ki gondolt arra, hogy itt rendszerváltás lesz? 1956 meggyőzhette az embereket, hogy a nyugatiak nem fognak értünk semmit tenni. Amikor tálcán kínáltuk az alkalmat, akkor sem tettek semmit. Nekünk eszünkbe sem jutott a változás lehetősége, úgy gondoltuk, hogy életünk végéig ez így marad.

Milyen volt együtt élni azzal, hogy az egyházban is voltak, akik megtalálták a rendszerrel a modus vivendit?

Ezt sokan nagyon nem értik. Nyilvánvalóan vannak dolgok, amiket én a lelkiismeretem miatt nem vállaltam volna, más viszont úgy gondolta, megteheti. Az ő dolga. Szükségszerű volt ebben a társadalomban élni. Egy mérnök vagy tanár munkájával nem a szocializmust építette, hanem magyar emberként teljesítette a kötelességét, az országa javát szolgálta. A lelkipásztorok és papok Isten országának építésén dolgoztak, függetlenül attól, hogy milyen beállítottságuk volt. Nekem nem számított, hogy a főnököm békemozgalomban vesz részt, vagy sem. Ő is csinálta, én is, ami tőlem tellett. Elmondok egy esetet: káplán voltam Csornán 1971-ig. Mentem a kórházba civil ruhában, bár nyilván ismertek. A portás elém állt, és azt mondta: tisztelendő úr, nem engedhetem be. Hazamentem. A plébános főnököm a megyei békemozgalom titkára volt. Elmondtam, hogy nem engedtek be a kórházba. Kérlek, intézkedj! Két nap múlva mentem a kórházba, a portás elém állt: tisztelendő úr, elnézést kérek, félreértettem a rendelkezést. Én akkor együttműködtem a rendszerrel? Szóltam a békepap főnökömnek, micsoda gazemberség, hogy civil emberként minden indok nélkül nem engednek be a kórházba. Elintézte. Budapesten hány olyan plébános volt, aki a mozgalomnak tevékeny tagja volt! Mindegyik káplánja dolgozhatott! A plébános ugyanis tudta, ha a káplánja nem dolgozik, akkor nem lesznek templomba járó hívei. Ezért elnézte, hogy a káplán hitoktat, ifjúsági csoportot vezet, stb. Ilyenfajta együttélés volt. Tudtuk egymásról, én gyűlésre nem járok, ő tartja a hátát, én meg dolgozom. Én azért vagyok felelős, amit magam mondok vagy cselekszem. Akkoriban mindenki tudta, hogy ami négyszemközt elhangzik, arról mások tudomást szerezhetnek. Jézus is mondta: „amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni.” (Lk 12,3.) Ezért azt mondom, hogy aki beszél, az négyszemközt is, úgy tegye, hogy az másokhoz is eljuthasson. Ha nem vagyok csaló, csempész, nincsenek erkölcsi botrányaim, akkor nem vagyok zsarolható.

És az üldözöttekért, meghurcoltakért való kiállás?

Az üldözöttekért való kiállás nem keresztény gondolat. A vértanúk korában a keresztények soha nem tüntettek azért, hogy a vértanúkat ne bántsák. Ez a mi sorsunk, hogy nem szeretnek minket, üldöznek minket. Az örök élet hite fényében nem az én feladatom kiállni és vitatkozni. A keresztény tanúságtétel nem így történik. Azt vallom, ha az embert bezárják az oroszlánketrecbe, nem kell cincálni a bajszát, de a hátsó felét sem kell fényesíteni. A lényeg, hogy csendben kell maradni, akkor békén hagynak. Volt egy vicc is: a Szovjetunióban egy állatkertben az oroszlán ketrecében benn egy bárány, békésen legelészik. Csodájára járnak az emberek, kérdezik, hogyan érték el ezt? Minden reggel új bárányt teszünk be – hangzott a válasz. Nagyon jól jellemzi az akkori helyzetet, voltak egyesek, eltűntek, jöttek helyükre mások. Ez a keresztény tanúságtétel. Minél többet vetnek, annál több a termés. Ez így működőképes.

Egyszer azt nyilatkozta, azért választotta hivatását, mert Jézus egyházának szüksége van papokra. Egész életében vállalta a feladatokat, amikben szükség volt Önre.

Azt lehet mondani, hogy a papi hivatás vállalásával azt határozzuk el, megteszünk mindent, amit az Úr kíván. Kispap koromban beszélgettünk az egyik órán. Szóba került valami előírás, törvény, mire a professzorunk, Radó Polikárp, azt mondta. „Az édesapám kívánsága számomra parancs.” A Jóisten kívánsága számomra ugyanez. Én ezt vállalom.

Az 1963-as szabadulását követően végzett lelkipásztori munkájában fontos szerepet játszik a tanítás.

Az 1968-as hittankönyv-pályázaton elért eredményünk alapján kezdtem gyerekek számára hittankönyvet írni. Doktori értekezésemben is azt vizsgáltam, hogyan kell a gyerekek hitét megalapozni úgy, hogy ebben a világban is helyt tudjanak állni. Hitünk Isten szeretetére adott értelmes, racionális és megalapozott válasz. Nem a racionalitás miatt hiszünk, hanem Isten szeretete miatt. Hitünk emberi ésszel is megvédhető álláspont, ami azért szükséges, mert a hitünket racionális módon próbálják megtámadni. Nekünk meg kell védeni magunkat. Támadják a hitünket erkölcsi oldalról is, mert olyan követelményeink vannak, amivel többet akarunk. Amikor támadnak, akkor mindig a tilalomfákat támadják. Pedig mi nem a tilalomfákat tartjuk fontosnak, hanem az értékeket, amiket ezek a tilalomfák védenek. Nem akarják tudomásul venni, hogy értékeink vannak. Értékünk például a család egysége, békéje. Én nem betiltani akarom a válást, hanem azt akarom elérni, hogy a házastársak önzetlenül segítsék egymást, és eszükbe se jusson, hogy el akarnak válni. Én nem abortuszt tiltó törvényt szeretnék, hanem hogy az édesanyák rádöbbenjenek, milyen ajándék nekik a gyermek, és eszükbe se jusson, hogy elvegyék az életét. A pozitív oldalt kell nézni. Nem akarom rákényszeríteni másokra az én elveimet. Vegyék észre ők az értékekeinket, lássák, milyen örömet adnak.

Hogyan lehet a gyerekeknek közvetíteni mindezt?

Nem egyszerű. Mégis úgy tapasztalom, hogy a tanítványaim figyelnek rám. Van tekintélyem a gyerekek előtt is. Most már csak nyolcadikosokat tanítok, mert a többieket főállású hitoktatók oktatják. Ezt az osztályt azért tanítom, hogy ne veszítsem el a kapcsolatot a gyerekekkel. Bérmálásra készülnek, kamaszok, akikkel rendszeresen beszélgetek, és próbálom megértetni velük ezeket az értékeket. Ők érzik, hogy én ezt teljesen komolyan veszem. A négyszemközti beszélgetésekben egyetértenek velem.

Ismeretes, hogy a közéleti szerepvállalást fontosnak tartja a keresztény ember számára.

Isten akaratából élünk közösségben. A közösség minden funkciója betölthető keresztény módon. Arra késztetem az embereket, hogy akik a hitüket ismerik, vállaljanak pozíciót a közéletben, hogy a keresztény értékek védelmét tudják szolgálni. A katekizmus megfogalmazása szerint a keresztény politikus feladata, hogy az evangélium szellemében építse a társadalom életét. Ezt lehet csinálnia a kisembertől kezdve a miniszterelnökig mindenkinek. Hála Istennek most vannak pozícióban olyan emberek, akik keresztény módon építik a társdalom életét. És vannak, akiknek ez nem tetszik. Én arra bíztatok mindenkit, hogy ezt vállalja. Ha azt akarom, hogy az életünket lehetőleg a mi elképzeléseinknek megfelelően irányítsák, akkor részt kell venni a szavazáson, és olyan jelöltet kell támogatni, aki ezt szolgálja. Nekem ki kell állnom mellette. Bár én magam nem akarok közéleti tevékenységet folytatni, nem vagyok politikus, de a híveimet arra bíztatom, hogy a képességeiknek megfelelően vállaljanak közfeladatot. Nagyon nem volna jó, ha a keresztények kivonulnának a közfeladatokból. Sokszor támadtak, miért szólok bele a politikába. Azt gondolom, ez a fajta „beleszólás”jogunk és feladatunk. Ekkor jön a következő szemrehányás. De a pártpolitikába miért szólok bele? A pártpolitika szól a lényegről, arról, hogy ki legyen a törvényhozásban. Pont ott ne legyenek keresztény emberek? A keresztények igenis vegyenek részt a pártpolitikában, hogy erősíteni tudják az értékrendjüket. Mindezt nem mások kárára, hanem mások javára teszik. Én határozottan támogatom és ösztönzöm, ami egyeseknek nem tetszik. Engem ezért ítéltek el annak idején. Akkor nem volt módom csinálni, most igen.

Mit jelent Önnek a kitüntetés?

Számomra ez egy nem várt elismerés. Ajándék. Az egész életet ajándéknak tartom. Az aranymisémre a következőt választottam jelmondatul: „Adjatok hálát az Úrnak, mert irgalma örökké való! Örüljetek igazak az Úrban és áldjátok szentséges nevét!” Ez a gondviselés megtapasztalása. Ismerjük a mondást: „Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!” Én többet mondok: „Isten áldd meg a magyart!”
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép