Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Sámuel, Hajna napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Gyertyákkal
Rosa Mystica
Édesanyák vasárnapja: Anyai imádság a gyermekért
Keresztyén értékeink sorozat 6. rész: Anyai imádság a gyermekért - Olvasmány: 1Sám 1,1-18 - „Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az Úrnak! És ott imádták az Urat.” 1Sám 1, 27-28 Május első vasárnapja az édesanyák vasárnapja. A keresztyén értékeink címmel elkezdett sorozatunkat folytatva ezért szeretnék ma egy bibliai édesanya, Anna példája alapján arról beszélni, hogy milyen fontos feladatuk van a keresztyén édesanyáknak gyermekeik hitre nevelésében.
Történetünk a bírák korában játszódik. Főszereplője, egy sokat imádkozó édesanya, Anna. Ez a történet bemutatja nekünk az anyaság egyik legsajátosabb keresztyén faladatát: a gyermekért való imádság szolgálatát.
Hiszem, hogy ezen a régi történeten keresztül Isten szólni akar a mai édesanyákhoz is. Állítólag Napóleontól származik az a mondás, mely szerint a gyermek nevelését születése előtt legalább húsz évvel kell elkezdeni. Vagyis az édesanyánál. A mai történetünkben különösen is szépen tükröződik az az igazság, amit a Biblia már régóta tanít, s amit a mai modern lélektan és neveléstan is felismert: az anya lelkülete döntő hatású a születendő gyermek életére nézve. Az anyaság tehát nemcsak biológiai fogalom, hanem lelki minőség is.

Nézzük meg tehát Annát, a bibliai imádkozó édesanyát.


1. A gyermekáldás Isten ajándéka, ezért tőle kell elkérni a gyermeket!


„Volt egy Rámataim-Cófimból, az Efraim hegyvidékéről való ember, akinek Elkána volt a neve… Két felesége volt, egyiknek neve Anna, másiknak a neve Peninná volt. Peninnának voltak gyermekei, de Annának nem voltak gyermekei.” (1Sám 1:1-2).


Először is azt kell látnunk, hogy Anna imádságának a hátterében súlyos családi konfliktus áll. Annának nehéz lelki terhet kell hordoznia. Bár a férje nagyon szereti, ő nem tud gyermeket szülni neki. Ez pedig az akkori társadalomban a legfontosabb elvárás volt egy nőtől. A Biblia világosan meg mondja azt is, hogy azért nem lehetett Annának gyermeke, mert Isten bezárta Annának a méhét: „Vetélytársa is sokat bosszantotta őt, hogy felingerelje, mivel az Úr bezárta a méhét.” (1Sám 1:6). Az akkori szokás megengedte azt, hogy Elkánának lehetett egy másik felesége is, őt Peninnának hívták, ő viszont gyermekeket szült a férjének. Ez a másik feleség vetélytársa lett Annának és folyton bosszantotta őt. Anna elkeseredésében, végső kétségbeesésében lelkileg szinte már teljesen összeroppanva fordul imádságában Istenhez. „Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt.” (1Sám 1:10.).

Fontos azt meglátnunk, hogy a legnehezebb helyzetben is lehet Istenhez fordulni segítségért. Azt is láthatjuk, hogy Anna a végső elkeseredésében sem fordul Isten ellen, nem vádolja Istent, nem hibáztatja vagy átkozza Őt, hanem alázatosan könyörög.

Ma két véglet kísérti az édesanyákat. Az egyik az, hogy a gyermekáldás ajándékát semmire sem becsülik és könnyelműen eldobják maguktól. A modernkori liberális felfogás szerint a nőnek jogában áll eldöntenie, hogy megtartja–e vagy elveti a méhében megfogant életet. A másik véglet pedig az, amikor egy nőnek valami okból nem lehet gyermeke, de mégis mindent elkövet azért, hogy gyermeke lehessen. A lehető legelképesztőbb dolgokat hallani ma ezzel kapcsolatban. Csak egy példát hadd említsek. Egyes országokban ma már megengedett a béranyaság, amikor valaki pénzért megvásárolja egy nő méhét, hogy ebben az ő gyermeke megszülethessen. Miközben az orvostudomány gyors fejlődésének köszönhetően az ember egyre több mindenre képes, már Istent játszik, beláthatatlan az, hogy milyen következményei lesznek mind ennek az így megszületendő gyerekek életében.

Anna az elkeseredett és szenvedő asszony példája, aki azonban jó helyre fordul szomorúságával és jó helyen keresi a megoldást. Pedig ilyen helyzetben az sem lenne meglepő, ha az alkohol mámorában keresné az ideig-óráig való feloldódást. Éli főpap is azt gondolta Annáról, amikor látta, hogy hosszasan imádkozott az Úr előtt, hogy talán részeg. Ő azonban azt mondja: „Nem Uram, bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt.” 1Sám1:15).
Sokan gondolják ma is tévesen azt, hogy az életük megoldatlan problémáikban az alkohol vagy a kábítószer vigaszt adhat nekik. Amikor családi problémák vannak, amikor nem sikerülnek a dolgok, amikor úgy látja az ember, hogy elrontotta az életét, bánatát feledtetve italhoz, droghoz nyúl. De tudjuk jól, ez sosem hoz megoldást. A bajokban, nyomorúságban az egyetlen jó megoldás: kiönteni a lelkünket az Úr előtt. Van tehát egy olyan hely, ahol személyes és családi életünk gondjait őszintén kiönthetjük. Nem feltétlenül kell mindig a gondokat és bajokat egymás nyakába zúdítani, különösen nem a gyermekek nyakába. S mégis hányszor látják a gyermekek szüleiket veszekedni, kiabálni, sajnos sokszor egymást testileg is bántalmazni.
A mondás szerint, aki nem tud leborulni, az előbb utóbb kiborul. Aki nem tud Isten előtt elcsendesedni, és Ő előtte kiönteni a szívét, az előbb utóbb a nagy lelki teher alatt kikészül, tönkre megy az idegrendszere, de kihat ez az egész családjára és leginkább a gyermekeire. A pszichológusok szerint legjobban a gyermekeken lehet lemérni, hogy milyen a szüleik házassága. Ahol békés, nyugodt, kiegyensúlyozott a családi légkör, ott a gyermek lelki világa is egészségesen és kiegyensúlyozottan fejlődik. Ahol, azonban a szülök, nem tudják megbeszélni a problémáikat, ott tele van a családi élet feszültségekkel, s ez kihat a gyermekek lelki fejlődésére, akik nyugtalanok, idegesek lesznek, nem érzik magukat biztonságban.

Aki időt tud szakítani arra, hogy Isten előtt leboruljon és megüresítse magát, az már akkor is átéli a feloldódást, ha a problémái nem is oldódnak meg azonnal. „Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Pét 5,7). Ezt az igazságot tapasztalta meg Anna is. Az imádkozás után megnyugodott az Ő lelkében. „Elment evett és ivott és nem volt szomorú többé az arca.” (1Sám 1:18). Pedig még nem történt semmi, Isten még nem teljesítette a kérését. De ő már az által, hogy kiönthette a szívét Isten előtt, megnyugodott, békességet kapott.

Milyen nagy szükségük lenne a mai édesanyáknak is ilyen lelki felüdülésre. Sok édesanya hordoz ma is, erőn felüli terhet. A legtöbbször a gyermeknevelés feladata teljesen az édesanyára hárul, mert az apa vagy egyáltalán nincs jelen a családban, vagy kivonja magát ez alól a teher alól, mindent az édesanyára hárítva. Az édesanyának pedig a gyermeknevelés mellett ott van a házimunka, sok esetben pedig még arra is kényszerül, hogy ő is munkát vállaljon. Nem lehet azon csodálkozni, hogy aztán sok édesanya a kétszeresen vagy háromszorosan vállalt teher alatt előbb utóbb összeroskad, kiborul, vagy éppen menekülni próbál. Éppen ezért fontos lenne, hogy az édesanyák megtanuljanak imádkozni, kiönteni a szívüket, lelküket az Úr előtt.


2. A gyermek Isten ajándéka, ezért a gyermek nem a miénk, hanem Istené!


„Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az Úrnak! És ott imádták az Urat.” (1Sám 1, 27-28).

Sok imádkozó ember esik abba a hibába, hogy amikor megkapja azt, amit Istentől kért, akkor elfelejtkezik Róla. Vagyis az ajándék fontosabbá lesz az Ajándékozónál.

Anna imádsága azért is példaszerű, mert ő nem csak a maga számára kért gyermeket, hanem ezt a gyermeket az Úr számára szánja szolgálatra. Anna tisztában van azzal a nagy igazsággal, amiről ma sok szülő megfeledkezik, hogy a gyermek Isten ajándéka. Anna azt a gyermeket, akit Istentől kért, rögtön fel is ajánlja Istennek. Ezzel arra tanít minket az ige, hogy egy szülő sem sajátíthatja ki magának a gyermekét. Nem állíthatja Istent, még az anyaság jogán sem az emberi vágyak szolgálatába. Sok szülő ott követi el a hibát, hogy miután megkapja a gyermeket, azt mintegy kisajátítja magának. Az ilyen családban a gyermek „kis istenné” válik, akinek minden kívánságát teljesítik, aki szülei felett uralkodik és irányítja őket.

A Biblia szerint a gyermek Isten ajándéka. „Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsolt 127,3). A hívő ember is tudja, hogy gyermeket vállalni, nevelni nagy felelősség, de semmiképpen sem szabad, úgy tekinteni a gyermeket, mint terhet, sokkal inkább úgy, mint drága ajándékot.

Isten nemcsak a gyermekeket kötelezi a szüleik iránti tiszteletre, de a szülőket is figyelmezteti gyermekeik iránti kötelességeikre. „Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. Tiszteld apádat és anyádat: ez az első parancsolat, melyhez ígéret is fűződik, mégpedig ez: hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön. Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.” (Ef 6,1-4). A Szentírás szerint a gyermek Isten ajándéka, akiket az Úr a szülőkre bízott. Értük nem a korszellem ítélete, nem a közvélemény, nem az aktuális politikai hatalom, de még nem is a történelem ítélőszéke előtt tartoznak felelősséggel, hanem az élő Isten előtt, akitől őket kapták.A „neveljétek az Úr tanítása szerint” parancs arról szól, hogy nemcsak a gyermek táplálásáról, öltöztetéséről és taníttatásáról kell a szülőnek gondoskodni, de a lelki fejlődéséről és erkölcsi neveléséről is. Erre tesz fogadalmat Isten színe előtt gyermeke keresztelésekor minden szülő és keresztülő. A keresztyénnevelés tehát, az Isten igéje szerinti tanítás, meggyőzés a helyes útról, a helyes gondolkodásra vezetés. A biblia a nevelés eszközeként, a fenyítést, a vesszőt is említi, de az sosem kényszerítés vagy megtorlás, hanem rávezetés a helyes útra. S ebben az is benne van, hogy a gyermeket csak arra az útra lehet rávezetni, amelyen a szülő maga is jár. Pl. ha a szülő maga is káromkodik, akkor képmutatás a csúnya szóért megpofozni a gyermeket. A gyermeki lélek különösen is érzékeny a képmutatásra. A szülői önkény különösen is ártalmas a serdülőkorban. Ezért is figyelmezteti Pál különösképpen is az apákat, hogy ne ingereljék gyermekeiket. A kényszernél és a verésnél többet használ a szeretet és a személyes jó példa mutatása az élet hétköznapi dolgaiban.
Anna ebben is szép példát mutat a számunkra. Imádságát követte az Úrnak tett ígéret gyakorlati megvalósítása. Amikor eljött az ideje, elvitte gyermekét az Úr templomába, hogy ott szolgáljon. Ezt az utat ma is meg kell tenni minden szülőnek. A gyermek megkeresztelésekor erre tesz ígéretet minden szülő, s ezt így lehet a gyakorlatban megvalósítani, ahogy Anna is tette: „Miután elválasztotta, elvitte magával, és vele együtt vitt egy három éves bikát, egy véka lisztet, meg egy tömlő bort, és bevitte az Úr házába, Silóba. A gyermek még kicsiny volt.” (1Sám 1:24). Ezt az utat a templom, a gyülekezet közössége, az egyház felé ma is együtt kell megtennie szülőnek és gyermeknek. Ha szól a harangszó vasárnap, de a szülő nem indul a templom felé, és nem fogja kézen a gyermekét, hogyan indulna akkor a gyermek.
A keresztyén nevelés értelme és lényege tehát az, hogy gyermekeinket Istenben való hitre vezessük. De hogyan történhet ez meg, hiszen hitet senki nem adhat gyermekének, keresztgyermekének, unokájának, s a hitet nem lehet örökölni sem.

Azt gondolom, hogy itt Isten a személyes tanúságtételt és a példaadást várja el a szülőktől, akiket Ő megajándékozott gyermekeikkel. Tehát nem a küldés, és nem is az intés az első. Egyébként is az „erkölcsi prédikációk” a legtöbb esetben éppen az ellenkező hatást váltják ki, mint amit el akarunk érni velük.
Ahhoz, hogy vonzó és hiteles legyen a szülői példa, személyes meggyőződés kell. E nélkül csak színjáték, hiteltelen mutatvány az egész. Ezért nem azt mondja Biblia, hogy zavarjátok, küldjétek oda a gyerekeiteket, aztán majd hagyjátok őket dönteni, hanem azt mondja: gyermekeitek előtt tanúsítsátok saját hiteteket, azután – ha az Úristen is úgy akarja – ők is eljutnak a személyes meggyőződésre, hitre.

Ma nagy eredménynek tartjuk azt is, hogy ha egy szülő otthon azt mondja gyermekének: menj a templomba. A keresztyén családban azonban ennek így kellene elhangoznia: gyere, menjünk a templomba! Az édes fiam, imádkozzál helyett pedig az, hogy imádkozzunk!

A keresztyén szülő sosem mondhatja azt, hogy miért nem tanítja móresre ezt a gyereket a tanár vagy az iskola, vagy az egyház? Mert a keresztyén szülő tudja, hogy az Úr azért bízta ránk a gyermeket, hogy a családban a mi személyes életünk mindennapi példája által neveljük őt. A nevelés, s különösen is a hitre nevelés elsődlegesen a család, a szülők feladata és felelőssége. Ez a keresztyén nevelés lényege.

A legjobb és a hatásában legreményteljesebb, keresztyén nevelés titka, hogy az édesapa és az édesanya együtt tanúskodnak hitükről gyermekeik előtt. Így érthető, hogy a Szentírás sosem lát egy-egy generációt önmagában, hanem a szülőket mindig felelőssé teszi az utódokért, magatartásukért, hitükért. A tanúskodás hat és visszahat.

A hithez elválaszthatatlanul hozzátartozik a bizonyságtétel. És hát kinek is tartoznánk elsősorban hitünk tanúságtételével, ha nem gyermekeinknek, családunk tagjainak és a közvetlenül körülöttünk élő felebarátoknak? A hiteles tanúságtételhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a példaadás.
Anna imádságban kéri el Istentől gyermekét, és ezért tudja Isten kezére bízva el is engedni őt. Tudja jól a gyermek nem az övé, Isten bízta egy időre rá, hogy nevelje, és ez az Isten számon is kéri rajta, hogy miképp használta a Tőle kapott ajándékot.

Áldja meg Isten ma is az ilyen imádkozó édesanyákat, keresztyén, hívő szülőket, Istenre figyelő és imádkozó családokat! Ámen.

Tisztelettel: Mészáros Zoltán
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép