Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Friderika napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Sebastiano del Piombo: Krisztus a Kálváriára
Jézus szeretete a gyermekek iránt
Elvezetni az embereket a krisztusi igazsághoz – Beszélgetés P. Szabó Ferenc jezsuita szerzetessel
2011-05-24 Forrás: Magyar Kurír
Szabó Ferenc SJ teológus, költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Távlatok című folyóirat főszerkesztője. Huszonöt évig – 1967 és 1992 – között a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztője, illetve vezetője volt. A Szent István Társulat ünnepi könyvhetén jelent meg az Új távlatok című tanulmánykötete Éghajlat Kiadónál.
Néhány héttel ezelőtt, május elsején XVI. Benedek pápa boldoggá avatta elődjét, II. János Pált. Ön a Vatikáni Rádiónál a pápa „szócsöve” volt, mint szokta volt mondani, közelről figyelte a Szentszék tevékenységét. Milyen személyes élményeket őriz a lengyel pápáról?

Többször tolmácsoltam neki, amikor magyar politikai vezetők érkeztek a Vatikánba. Lázár György, Horn Gyula, Pozsgay Imre látogatásakor, vagy háromszor is Miklós Imre látogatásai alkalmával. Ilyenkor a pápa olasz szavait és beszédeit fordítottam magyarra. Fontosabb alkalmakkor a pápától lementünk Agostino Casaroli bíboros államtitkár lakosztályába is. A beszélgetésekről általában francia összefoglalókat készítettem Casarolinak. II. János Pál két magyarországi látogatása előtt – 1991-ben és 1996-ban – többször is találkoztam a Szentatyával, és a magyar kiejtésre tanítottam. A szerdai általános kihallgatás előtt a magyar zarándokok köszöntéséhez készítettem rövid szövegeket, amelyek kiejtését aztán a pápa dolgozószobájában gyakoroltuk; utána máris ment a lifthez, és a Szent Péter téren kezdte a kihallgatást. Ilyenkor egész jól ejtette a magyart, nyilván már a fülében csengett a tőlem hallott kiejtés. Át is írtuk a magyart úgy, ahogy egy lengyel ejtené ki, pl. a magyar s-t sz-re és fordítva, az sz-t s-re. Egy idő után jól ejtette a „Dicsértessék a Jézus Krisztus”-t. Abban a kitüntetésben is volt részem, hogy a Szentatya meghívott ebédre, hogy ilyenkor is gyakorolja a magyar nyelvet. Megjegyzem: a pápa gyakran szólt a magyar–lengyel történelmi kapcsolatokról. Jól ismerte a történelmet. 1991-ben, amikor ebéd közben ismét csak kitért a kapcsolatokra, újat is tudtam mondani: emlékezett az 1956-os magyar forradalomra, de azt tőlem hallotta először, hogy a kezdet ez volt: október 23-án a poznani eseményekkel, a lengyelekkel szimpatizálva vonultunk a Bem-szoborhoz: Bem apó ugyanis a magyarok mellett küzdött az 1848-as szabadságharc idején. Amikor a pápa 1991. augusztus 20-án este Budapesten a magyar püspökökkel találkozott, a hivatalos beszéd után még olaszul rögtönzött: éppen a lengyel–magyar történelmi kapcsolatokat idézte fel, és elmondta azt is, amit tőlem hallott Castel Gandolfóban az 1956. október 23-ai szimpátiatüntetésről. E rögtönzött beszédet közöltem a Távlatokban. (2005/2.) Hozzáfűzte, hogy akkor ő maga egyetemi lelkész volt. A lengyel egyetemisták jöttek Budapestre, hogy vért adjanak a sebesülteknek.

Ön 1992-ben hazatelepült Rómából, s rendtársával, Nagy Ferenccel együtt szerkesztette a Távlatok című, negyedévenként megjelent folyóiratot, a katolikus értelmiség egyik kedvelt orgánumát, amely igen tág keretek között beszélt a világnézeti, kulturális és a lelkiségi kérdések mellett társadalmi, sőt gazdasági gondokról is.

A Távlatok először 1991 húsvétján jelent meg, még Bécsben. A lap részben folytatta a korábban Klagenfurtban, majd Bécsben szerkesztett Szolgálatot, amelynek kezdettől fogva társszerkesztője voltam, Őry Miklós mellett. A Szolgálat elsősorban az egyházi személyekhez szólt. Az 1990-es fordulat, a Magyarországra való hazatérés lehetősége arra ösztönzött bennünket, hogy módosítsuk a lap arculatát. Egyrészt – miként már az utóbbi évtizedben a Szolgálat is tette – fokozottabban forduljunk a világi hívek felé is, tehát az elsősorban papi lelkiséget ápoló–terjesztő lap nyíljék meg Isten egész népe felé. Tovább feladatunkul tűztük ki, hogy értékeljük, ha kell, bíráljuk a magyar társadalmi–kulturális valóságot, irányt mutatva a szellemi zűrzavarban. Igen lényegesnek tartottuk a kultúra evangelizálását, a hit és a kultúra párbeszédét, amelyet II. János Pál is sürgetett. A hazai helyzet elemzése mellett foglalkoztunk a vatikáni megnyilatkozásokkal, és figyelemmel kísértük a világegyház helyzetét is. Figyeltünk a közéletre is, többször szenteltünk számot az egyház szociális tanításának vagy nemzetközi dimenzióban a béke, háború, terrorizmus kérdésének, ugyanígy, a napjainkban különösen égető problémáknak: bioetika, abortusz, eutanázia, környezetvédelem. Mindent az egyház, a keresztény tanítás szemszögéből vizsgáltunk.

A Távlatok ettől az évtől csak az interneten jelenik meg. Mi ennek az oka?

A provincia vezetősége úgy döntött, hogy egy havi folyóiratunk legyen, a most már 100 éves A Szív, jelentős profilmódosítással. A lényeg, hogy a Távlatok tovább él – interneten. Folyamatosan jelennek meg a honlapunkon újabb és újabb tanulmányok. Munkatársaim, Gergó Ágnes és Gyorgyovich Miklós elkészítették az archívumot, a Távlatokban megjelent összes cikk olvasható és letölthető, egyelőre ingyen.

Változatlanul dolgozik a Vatikáni Rádióban is…

Igen, évek óta besegítek, minden nyáron Rómába megyek egy hónapra. Itthonról pedig rendszeresen küldök jegyzeteket. Három évre vállaltam a Szentírás-magyarázatot – ez hatperces jegyzetet jelent, ami minden csütörtökön hallható a rádióban. Fontosnak tartom, és a rend is, hogy segítsünk, főleg most, amikor a katolikus adók megsokszorozzák, ismétlik az adást, így a Magyar Katolikus Rádió és az egri, valamint a Mária Rádió. Nagyon örülünk annak is, hogy a Magyar Kurír átvesz tőlünk híreket, melyek így eljutnak azokhoz is, akik az adott műsoridőben egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudják meghallgatni a műsorainkat.

A Szent István Társulat ünnepi könyvhetére jelent meg az Éghajlat Kiadónál Új Távlatok című kötete, amely az elmúlt húsz esztendő irodalmi, művelődéstörténeti és teológiai tanulmányait tartalmazza. Ez vázlatos összegzése az eddigi munkásságának?

Nem. A Távlatok mellett a különböző gyűjtőkötetekben és folyóiratokban is jelentek meg szakszerűbb tanulmányaim, de ezeket nem közöltük a Távlatokban. S mivel ezek különböző helyeken olvashatók, nem olyan könnyű őket megtalálni. Ezért összegyűjtöttem a tanulmányaimat, az ön által említett három témakör szerint. Életem egyik fontos része volt a modern költők, írók istenkeresésének tanulmányozása: André Gide, Francois Mauriac, Perre Emmanuel, Ady Endre, Babits Mihály, József Attila – hogy csak néhány nevet említsek. A művelődéstörténet tárgykörében többször tartottam előadást Pázmány Péterről nemzetközi konferenciákon, ezek megszerkesztett változata szintén szerepel a mostani kötetben, csakúgy, mint más, jezsuitákkal foglalkozó tanulmány. A harmadik nagy téma pedig a teológusok – Karl Rahner, Henri de Lubac, Pierre Teilhard de Chardin és mások – munkásságának vizsgálata. Mindenképpen meg kell említenem Dienes Valéria nevét, akiről könyvet írtam a Mai gondolkodók és írók sorozatban, és személyesen is ismertem, őrzöm harminchét, hozzám írt levelét.

Május 25-én konferenciát rendezünk a Horánszky utcai központunkban, amelyen az ő életművét mutatjuk be. Száz évvel ezelőtt Dienes Valária Párizsban Henri Bergson kurzusait hallgatta, s akkor indult el a megtérése felé. Bergson spirituális filozófiája óriási hatással volt a francia értelmiségiekre is. Erre már Prohászka Ottokár is felfigyelt. Ő egyébként később a lelkiatyja lett Dienes Valériának, 1924 és 1927 között – tehát Prohászka haláláig – nagyon mély szellemi-lelki barátság alakult ki köztük. Az említett konferencián azt fogjuk bemutatni, hogyan ötvözte Dienes Valéria „eszméletében” Bergsont, Teilhard-t és Prohászkát.

Az ön munkássága rendkívül sokrétű, szerzetes pap, költő, irodalom- és művelődéstörténész, teológus, rádiós szerkesztő. Minek tartja önmagát elsősorban, vagy így együtt teljes a kép?

Igen, így együtt az egész. Elsősorban jezsuita szerzetes vagyok. Az irodalom, a katolikus világnézet és teológia összefonódott munkásságomban. Nem szakirodalmi kérdésekkel foglalkoztam és foglalkozom, hanem a hitetlenség és az istenkeresés drámáját kutattam egész életem során, és ez alapvető jezsuita feladat, hiszen a rendünk Szent Ignác által jegyzett alapdokumentumában az áll: A hit terjesztése és védelme. A védelem is rendkívül fontos, mert bár a zsinat óta mindig a dialógus fontosságát hangsúlyozzuk, és én magam is híve vagyok ennek, minden szempontból, de vallom: szükség van a hit védelmére, ha támadnak bennünket, vissza kell vágnunk, érvekkel kell rámutatnunk a tévedésekre, vagy a hazugságokra, s megmutatnunk az igazságot. Ahogy azt Pázmány Péter tette az Isteni igazságra vezérlő kalauz című művében. Ez a kalauzolás az én legfőbb feladatom, elvezetni az embereket az igazságra. Az Igazság pedig Jézus Krisztus: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” A kereszténység nem csupán ideológia, hanem élet és segítenünk kell az embereket abban, hogy felismerjék ezt. Az előbb említett, istenkereső költőknél, íróknál is azt próbáltam megmutatni, hogy az értelem keresése valójában istenkeresés. A jó szándékú kereső már jó úton van, de inkább azt mondanám, hogy Isten keresi az embereket, az örök üdvösségre hív mindenkit, Krisztusban. Már a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket, hogy Fiában, Krisztusban fogadott gyermekei legyünk.

Túl a nyolcvanadik életévén is tele van energiával, alkotóerővel? Min dolgozik éppen?

Mint említettem, többször írtam Pázmány Péterről, A teológus Pázmány címmel 1990-ben megjelent egy tanulmánykötetem róla. Most szeretném ezt kibővíteni, bemutatni Pázmány krisztológiáját. Pázmány Péter a legnagyobbak közé tartozik – Kosztolányi írta róla, hogy a magyar próza atyja volt –, de nem csak a nyelve miatt jelentős. A hazai kutatók általában csak a magyar műveivel foglalkoznak, én viszont latin műveivel, grazi előadásaival is, és ezek alapján egyértelmű, hogy Pázmány az egyik legjelentősebb teológusunk. Többnyire úgy emlegetik őt, mint aki keményen visszavágott a protestáns prédikátoroknak, amikor gyalázták a katolikusokat; de elfeledkeznek arról, hogy milyen szelíden szólította meg a református és lutheránus hívőket. Az előbb említett Isteni igazságra vezérlő kalauz című tanulmányában már kifejtette, hogyan kell a keresztényeknek egymással párbeszédet folytatniuk, így az ökumenizmus egyik előfutárának tekinthetjük. 1999-ben Augsburgban a katolikusok és a lutheránusok aláírták a megigazulásról szóló egyezséget. Rögtön újraolvastam a Kalauz tizenkettedik könyvét, melyben Pázmány a megigazulásról ír. Ha lerövidítem, ugyanazt mondja, mint amit az augsburgi egyezség tartalmaz. Az egész ökumenizmus párbeszéd a folyatása annak, amit Pázmány Péter négyszáz évvel ezelőtt elkezdett.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép