Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Szilárda napja
6 felhasználó online
0 tag, 6 vendég



Képek a galériából

XVI. Benedek
Magány
Interjú Veres András szombathelyi megyéspüspökkel, akit 25 éve szenteltek pappá
2011-07-29 Forrás: ALON
Pappá szentelésének 25. évfordulója alkalmából mutat be szentmisét Veres András megyéspüspök július 30-án szombaton a Szombathelyi Székesegyházban. Az évforduló kapcsán az MTI-PRESS számára adott interjúban a főpásztorral papi pályafutásának eddigi állomásait idézte fel, hitről, hivatásról, feladatokról és tanulságokról beszélgetett.
- Püspök úr! Szülőfaluja Pócspetri említésekor sokakban felrémlik egy emlék egy koncepciós perről, a községben élő vallásos emberek megfélemlítéséről. Volt a történteknek szerepe abban, hogy a papi hivatást választotta?

- Közvetlen hatása biztosan nem, hiszen én 1959-ben születtem, az említett esemény pedig 1948 júniusában történt. Inkább a falu szellemisége volt rám hatással, hiszen a község lakói mélyen hívő keresztény katolikus emberek. A Pócspetriben történt szomorú esetről csak tizenéves koromban a Győri Bencés Gimnáziumban hallottam egy szerzetes tanáromtól. A községben, de a családban sem beszélhettünk róla, pedig az események főszereplője, Asztalos János plébános távolról rokonunk volt, szüleimet ő eskette. A szülőfalumban történtek összefüggenek az iskolák államosításával.

Annak idején az egyház Mindszenty bíboros úr vezetésével protestált a tervezett intézkedések ellen, a falu lakói pedig szintén ki akarták fejezni abbéli véleményüket, hogy a község egyetlen iskolája ne kerüljön állami felügyelet alá. Jézus Szíve ünnepe volt, amikor azt a tanácsülést összehívták, amelyen az iskoláról döntöttek. Az esti litánia után az emberek a községháza elé vonultak, hogy értesüljenek a döntésről. Ettől a kivezényelt rendőrök megijedtek, egyikük puskája csövét markolva az emberek felé suhintott és a puska véletlenül elsült, a lövés a rendőr szívét érte. Akik ezt látták pánikba estek, és néhány fiatal úgy gondolta, hogy a történtekre nem derül fény, ha elvágják a telefonvezetéket. Estére katonák és rendőrök szállták meg a községet, verni, vallatni kezdték az embereket, persze leginkább a plébánost, akit a zendülés szellemi atyjának tartottak. Rövidesen összeült a rögtön ítélő bíróság, a falu jegyzőjét és a plébánost halálra ítélték, többen pedig hosszú időre szóló börtönbüntetést kaptak. A halálos ítéletet csak a jegyzőn hajtották végre, Asztalos János esetében - valószínűleg a nyugattól tartva - életfogytiglanra változtatták azt. A plébános atya 1956-ban a forradalom idején szabadult és nyugatra menekült. A falu szellemiségét és erős hitét jelzi, hogy 1949-ben a községből a történtek ellenére hárman jelentkeztek a papi szemináriumba.

- Mikor kapott meghívást a papi szolgálatra?

- Ha nem azt várjuk el egy gyerektől, hogy felnőtt módra gondolkodjon, akkor bennem már nagyon korán felmerült, hogy pap szeretnék lenni. A szomszédunkban több nálam idősebb fiú járt ministrálni, és én hozzájuk csapódtam. Négyévesen ott csetlettem-botlottam az oltár körül, rendszeresen ministráltam és megfogalmazódott bennem a vágy, milyen jó lenne, ha a plébános atya helyén állva, én magam mutathatnám be a szentmisét. Ez a hívás azután folyamatosan jelen volt az életemben.

- A szülei féltették, vagy támogatták? Vagy talán mindkettőt egyszerre?

- Attól nem féltettek, hogy valami bajom származhat abból, hogy pap leszek, de úgy gondolták, nem egy egyszerű élethivatás papnak lenni a kommunizmus idején. Arra próbáltak irányítani, hogy legyek nagyon körültekintő a döntésemben. Szüleim földműves emberek voltak, keményen megdolgoztak azért, hogy tanulhassak. A hit mellett a legnagyobb ajándék amit a szülői házból kaptam, az a küzdeni tudás.

- Mi lenne Veres András, ha nem pap lenne? Volt-e más pálya vagy hivatás iránt erős késztetése?

- A gimnáziumi évek alatt egy ideig komolyan elgondolkodtam, hogy esetleg orvos, azon belül pedig gyermekorvos lehetnék, de mindig a papi hivatás iránti vonzalom volt bennem a legerősebb. A Bencés Gimnáziumban eltöltött négy esztendő egyébként számomra döntő és meghatározó élmény volt. Egyrészt azért, mert akkor találkoztam először szerzetesekkel. Kamasz gyerekként rácsodálkoztam a bencés atyák életére, munkájára, sőt bevallom, megfordult a fejemben az is, hogy akár én is lehetnék szerzetes. Végül nem így lett, de a tőlük kapott tanítás, nevelés meghatározta a későbbi gondolkodásomat, elmélyítette bennem az imádságos lelkületet.

- Érettségi után be kellett vonulnia katonának. Hogyan érintette ez?

- Miután felvételt nyertem az Egri Hittudományi Főiskolára és az egri Papnevelő Intézetbe, két évig egy Marcaliban lévő úgynevezett elsőlépcsős laktanyában teljesítettem a szolgálatot. A katonaság számomra nagyon sok tanulsággal szolgált. Ha csak arra utalok, hogy tizenöten vonultunk be abban az évben kispapok, és közülünk csak nyolcan kerültünk vissza a szemináriumba, akkor ez már önmagáért beszél.

Olyan emberekkel voltunk egy alakulatban, akiknek döntő része büntetett előélettel rendelkezett. Nem volt kétséges a számomra, hogy minket tudatosan vittek közéjük. A nyilvánvaló nehézségek ellenére a velük töltött idő azonban megerősítette bennem, hogy a pap nagyon sokat tud tenni az emberekért. Olyan életgyónásokat hallottam, noha feloldozást még nem tudtam adni, amilyeneket talán azóta sem. A katonaság engem nem meggyengített, hanem sokkal inkább megerősített a hivatásomban...

- Hogyan teltek a szemináriumi évek?

- Gyönyörű két évet töltöttem el Egerben a főiskolán és a szemináriumban, két év után elöljáróim úgy döntöttek, hogy felküldenek Budapestre, a Teológiai Akadémiára, ahol azokat a kispapokat gyűjtötték össze, akiket valamilyen tudományos grádus felé akarták elindítani. Egy év múlva számomra teljesen váratlanul kaptam az értesítést, hogy tanulmányaimat Rómában a Német-Magyar Kollégiumban kell folytatnom, ahol öt évet töltöttem el a Gregoriana és Alfonsiana Egyetemen.

- Hatalmas változás lehetett ez a Pócspetriből indult fiatal számára...

- Nagy ajándéka volt ez élemnek, hiszen ne felejtsük el, hogy 1983-at írtunk, nálunk még kommunizmus volt. Hirtelen a kereszténység központjában találtam magam. Az egyetemen együtt tanulhattam nemcsak európai, hanem amerikai, ázsiai, afrikai, új-zélandi papnövendékekkel, szerzetesekkel és világiakkal is.

Nagy élmény volt bekapcsolódni a pápa által vezetett római liturgiába, és nem utolsó sorban személyes élményeket szerezhettem a világegyház működéséről is. Még egyetemi tanulmányaim ideje alatt szenteltek pappá 1986. augusztus 2-án Nyíregyházán, majd két év specializációra még visszatértem Rómába. Erkölcsteológiát tanultam, akkori főpásztorom, Kádár László érsek úr kívánságára, aki úgy vélte, hogy idehaza a tanításban szükség lenne erre a tudásomra.

- Amikor Rómából visszakerült, ugyanúgy káplánnak kellett állnia, mint bármely más felszentelt papnak?

- Hála Istennek! Ezt én nem egy kényszerhelyzetnek fogtam fel, hanem ellenkezőleg, nagy beteljesülésnek. Hiszen ha valamiért pap akartam lenni, az a lelkipásztori munka volt, és így az elmondottak alapján is látszik, hogy milyen hosszúra nyúlt az én papságra való készületem. Mezőkövesdre kerültem 1988-ban, ahol 1990-ig voltam, ott éltem meg a politikai átalakulás időszakát. Mezőkövesd több szempontból is rendkívül jó helynek bizonyult a számomra, hiszen egy kisváros volt, ugyanakkor a plébániához tartozott több kisebb község is. Hittant tanítottam, ifjúsági- és családcsoport hoztam létre, gyóntattam, miséztem, eskettem, temettem.

- Ezután egykori főiskoláján és az egri papnevelő intézetben kapott tanári, illetve prefektusi megbízást, sőt budapesti almamáterébe is visszahívták tanítani.

- Eger és Budapest között ingáztam néhány évig, de ekkor sem szakadtam el teljesen a lelkipásztori munkámtól, hiszen amikor újra Egerbe kerültem, a szeminárium melletti ciszter templomnak lettem a templomigazgatója és középiskolában is hitoktattam, tehát a gyerekektől sem kellett teljesen elszakadnom a felnőttek miatt.

- Plébánosi kinevezést sohasem kapott?

- A templomigazgatóság már majdnem az, de a plébánosi kinevezés valóban kimaradt. Hat évig voltam Egerben, majd egészen váratlanul kaptam a felkérést a püspöki konferencia részéről, hogy ismét menjek ki Rómába és vegyem át a Pápai Magyar Intézet igazgatását rektorként. Itt a Magyarországról Rómába érkezett paptestvérek posztgraduális képzésével foglalkoztam két évig, amikor pedig megválasztottak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárává, ismét hazatértem.

- Ebben a tisztségében került közvetlen kapcsolatba a sajtóval. Az a hír járta Önről, hogy szókimondó, konfliktusokat is vállaló az egyház álláspontját következetesen képviselő, harcos ember.

- Ezt az értékelést gyakran hallottam akkortájt, de bevallom én nem harcnak éltem meg. Az biztos, hogy az igazságérzetem mindig erős volt, és mindaz amit elmondtam, az a folyamat, ahogy pappá érlelődtem, még inkább erősítette bennem az egyház iránti szeretetet. Így aztán, ha az egyházat igaztalanul bántották, az nekem személy szerint is fájt. Mindig arra törekedtem, hogy senkit meg ne bántsak, de az igazságot nem voltam hajlandó semmilyen körülmények között elhallgatni, az igazságtalan támadások hamis voltára viszont igyekeztem mindig rávilágítani. Ha ezt az időszakot tekintem, Pál apostol szavai Philippiekhez írt levelének mondata jut eszembe: "Nektek megadatott Krisztusért, hogy ne csak higgyetek benne, hanem szenvedjetek is érte" (Fil.29.)

- Püspöki címét még titkári megbízatásának idején kapta, 2000. január 6-án szentelte püspökké Boldog II. János Pál pápa. Megyéspüspöki kinevezését 2006. június 20-án kapta Szombathelyre.

- Azt, hogy elfoglalhatom a szombathelyi püspöki széket, a Magyar Püspöki Konferencia és az Osztrák Püspöki Konferencia Mariazellben tartott együttes ülésén jelentették be. Ez azért fontos, mert gyermekkoromban meghatározó volt számomra Máriapócs közelsége, a szombathelyi kinevezésem egy másik Mária kegyhelyen, Mariazellben ért. Ilyen értelemben is megtapasztalhattam a Szűzanya közbenjárását és oltalmazását az életemben. Beiktatásom 2006. augusztus 5-én havas boldogasszony ünnepén volt, a szombathelyi székesegyházban. Azóta már öt év telt el.

- Püspök úr egy korábbi interjújában úgy fogalmazott, "élete vezérelvének tartja, hogy mindig azt a feladatot végezze, amit az egyház kér", bizonyára ennek jegyében látta el átmeneti időre a Pécsi egyházmegye apostoli kormányzóságát is. Ebből a feladatból, időszakból milyen tanulságokat vont le?

- Az egyház is emberek közössége. Ahogy a teológia is megfogalmazza, az egyház egyszerre szent alapítója miatt és egyszerre bűnös tagjai miatt. Bűnök előfordulhatnak az egyház életében is, de azért én hiszem, hogy meghatározóbb benne az életszentség és a bűntelen élet utáni vágy.

- Visszatérve a Szombathelyi egyházmegyére. Mik a tervei a következő előttünk álló időszakra?

- Amit meghatározónak érzek és amire eddig is törekedtem, a papokkal való folyamatos foglalkozás, a szellemi és lelki továbbképzés, emellett olyan elkötelezett világiak képzése, akik készek az egyházközségek életében részt vállalni, akár vezető pozíciókban is. Ugyanakkor az új evangelizációt tartom a legfontosabbnak. Generációk nőnek fel hit és vallás nélkül, éppen ezért az elkövetkező évben egyházmegyénkben tematikus évet kívánunk hirdetni az újevangelizáció jegyében.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép