Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Jusztin napja
6 felhasználó online
0 tag, 6 vendég



Képek a galériából

Jézus a Tábor-hegyen megdicsőül
Rembrandt festménye
Aki egy mondatot írt a zsarnokságról - Híres magyarok
2011-09-16 Forrás: Kárpátaljalap.net
A Tolna megyei, mezőföldi puszták világából az irodalmi Parnasszusig emelkedő költő, író, drámaszerző, lapszerkesztő Illyés Gyula (eredeti nevén Illés Gyula) a XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, akit a lehető legellentmondásosabban ítéltek meg a mögöttünk hagyott viharos évszázad egymást váltó rendszerei. A két világháború között, a társadalmi-gazdasági elit, illetve a szegényparaszti és munkástömegek életszínvonala közötti hatalmas különbséget látva, erőteljes kritikával illette az ország szociális berendezkedését, amiért a korabeli hatalom baloldalisággal vádolta.
A Rákosi-diktatúra idején, valamint a Kádár-rendszer kezdeti időszakában viszont nacionalistaként bélyegezték meg, mivel aktívan részt vett a vidéki parasztság, s egyúttal az egész magyar nemzet sorskérdéseit feszegető népi írók mozgalmában. Ki volt hát valójában ez a nem mindennapi egyéniség?

A pusztai elemi iskolától a párizsi Sorbonne-ig

Apja, Illés János fiatal korában egyszerű gépészlegényként szegődött el a rácegrespusztai Apponyi-birtokra, ám később az uradalom főgépésze lett, s a cselédek társadalmának kiemelkedő tagjává vált, míg anyja, Kállay Ida Békés vármegyéből származott el a Dunántúlra, s a leendő irodalmár szülei 1898-ban kötöttek házasságot, melyből három gyermek született: Ferenc (aki már fiatalon elhunyt), Klára, valamint – 1902-ben – Gyula.

A mintegy 300 embernek otthont adó birtok valóságos kis település volt a végtelen rónaságon, saját udvarházzal, kápolnával, római katolikus egyházi elemi iskolával, lakóházakkal és gazdasági épületekkel, s hősünk számára kezdetben a puszta jelentette a létező világot, élete első évtizedében még a környező falvakba is ritkán jutott el. Alapfokú tanulmányait az uradalom iskolájában kezdte el, majd – miután családja Simontornyára költözött – a Sió által keresztülszelt kisvárosban fejezte be azokat, s első versikéit (egy későbbi vallomása szerint: „klapanciáit”) is itt vetette papírra. Édesapja csárdát nyitott a városkában, eredetileg mindkét fiát kocsmárosnak szánta, ám mivel Gyula jó tanuló volt, a magyar irodalom legnagyobb szerencséjére, továbbtaníttatta. Szülei 1916-ban elváltak, s míg Klárát apai nagynénje nevelte fel, édesanyja – legkisebb gyermekével – a fővárosba költözött, ahol varrónőként tartotta fenn magát, valamint kamasszá érő fiát, aki 1921-ben, az Izabella utcai felsőkereskedelmi iskolában fejezte be középfokú tanulmányait. Egyre gyakrabban verselt, emellett hegedült, illetve festegetett is, így őt választották meg az iskolai önképzőkör elnökévé, első, írásban megjelent költeményét (El ne essél, testvér) pedig 1920-ban hozta le a Népszava. 1921 őszén beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem magyar – francia szakára, ám hazai felsőoktatási tanulmányai igencsak rövid idejűre sikeredtek.

Diákéveiben tanúja volt az első világháború által kiváltott nyomornak (a világégés – több országhoz hasonlóan – alapjaiban rengette meg a magyar gazdaságot is), s az őt körülvevő szegénység látványa a baloldali ifjúsági mozgalmakba sodorta. Illegális politikai tevékenysége miatt viszont egyre inkább a hatóságok célkeresztjébe került, ezért a letartóztatás elől 1921 végén Bécsbe menekült. Itt tudta meg, hogy Magyarországon körözést adtak ki ellene, ezért a hazatérésre egyelőre nem is gondolhatott. Párizsba utazott, ahol előbb kikötői rakodómunkásként, majd egy könyvkötőműhely alkalmazottjaként vállalt munkát, miközben filozófiát, pszichológiát, szociológiát, irodalomtörténetet és francia nyelvészetet tanult a világhírű Sorbonne Egyetemen. Megismerkedett a korszak jelentős művészeti áramlatával, az avantgarddal, s ennek jegyében jelentette meg cikkeit, fordításait és verseit a Bécsben, illetve Párizsban kiadott magyar újságokban, ám hogy ne okozzon kellemetlenségeket otthon maradt rokonainak, Illyés Gyula néven írta alá szerzeményeit (költői nevét csak jóval később, 1933-ban tette hivatalossá). S mivel anyanyelvi szinten megtanult franciául, francia irodalmi lapokban is publikált költeményeket, valamint prózai írásokat.

A Nyugat vonzásában

1926-ban amnesztiát kapott, s hatalmas európai, franciás műveltségre szert téve tért haza Magyarországra, ahol – anyagi biztonságra törekedve – előbb a Phőnix Biztosító Társaságnál helyezkedett el, majd annak 1936-os csődje után a Nemzeti Bank sajtóreferense lett. Kezdetben avantgardista verseket jelentetett meg a Kassák Lajos által szerkesztett Dokumentum, illetve Munka c. irodalmi újságokban, ám hamar felismerte, hogy az internacionalista avantgard nem jelent megfelelő kifejezési eszközt a trianoni sokkon átesett Magyarország égető nemzeti kérdéseit megválaszolni igyekvő költők számára, ezért eltávolodott ettől a stílustól, s a Nyugat folyóirat második nemzedékéhez tartozó irodalmárokkal együtt kifejlesztette az előző korszakok örökségéből táplálkozó XX. századi magyar klasszicizmust. 1928-ban, a Nyugat kiadásában jelent meg első verseskötete, a Nehéz föld, csakhamar a fiatal költőnemzedék egyik legelismertebb tagja lett, s több ízben is átvehette a Baumgarten-díjat. A 30-as évek elején írt elbeszélő költeményeiben (Három öreg, Ifjúság, Hősökről beszélek) gyermek- és ifjúkori emlékeit idézte fel, a műveiben ábrázolt idill és tragikum egysége pedig összetettségében is reménykedő jövőképet ad. Míg Szálló egek alatt, illetve Rend a romokban című versesköteteiben szeretetét és hűségét fejezte ki a szegények, a társadalom mélyén élők iránt.

Csatlakozott a népi írók mozgalmához, melynek 1933-tól az egyik vezető személyisége lett, s növekvő aggodalommal fordult a földínség szülte egykézés miatt egyre fogyatkozó vidéki magyarság felé. 1936-ban pedig megírta egyik legfontosabb művét, a szociográfiai, önéletrajzi és szépirodalmi elemek összefonódásából született Puszták népét, melyben a társadalom olyan tömegeiről – a nagybirtok cselédeiről – adott híradást, melyről a szélesebb közvélemény semmit sem tudott, lefestve a mezőföldi pusztákon élő cselédek mérhetetlen kiszolgáltatottságát, sorsuk elfogadhatatlan embertelenségét. S még ugyanebben az esztendőben részt vett a Márciusi Front megalakításában, mely kiáltványában síkra szállt a társadalmi rendszer demokratizálásáért. A proklamáció aláírása miatt azonban a Budapesti Törvényszék egy hónapi fogházra és egyévi hivatalvesztésre ítélte.

1937-től – Babits Mihály mellett – a Nyugat társszerkesztőjeként tevékenykedett, majd Babits halálát követően, 1941-től 1944-ig a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag című irodalmi folyóiratot vezette, s ekkor írta meg fiatalkori emlékeit feldolgozó, a serdülés és a férfivá válás éveiről szóló, lírai szépségekkel teljes, Kora tavasz című regényét. Magyarország német megszállása után bujkálni kényszerült, 1945-ben viszont a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője lett, s országgyűlési mandátumot is szerzett az 1945-ös, valamint az 1947-es választásokon.

Menekülés az irodalomba

A kommunista hatalomátvétel után ráébredt, hogy az új rendszer, mely fennen hirdette: „Tied az ország, magadnak építed!”, valójában kirekesztette a népet hazája formálásából, s kőkemény diktatúrát vezetett be, ezért lemondott képviselői mandátumáról. 1950-ben az íróasztalfiók számára írta meg egyik legjelentősebb költeményét, a művészileg is kitűnően megformált Egy mondat a zsarnokságról című versét, melyben pontos kor- és kórképet nyújtva festette le, miként fonja át az élet minden területét az embert vagy elpusztító, vagy rettegő, önmagába zárkózó rabbá tevő diktatórikus hatalom. A mű csak az 1956-os forradalom rövid életű szabadságot hozó napjaiban jelenhetett meg, hogy azután újból ráhulljon a némaság fátyla. A Kádár-rendszer kezdetben ellenségként kezelte a költőt, s csak 1961-től jelenhettek meg újból az alkotásai, 1969 és 1986 között pedig 22 kötetben napvilágot látott életmű-sorozata.

A szocialista korszakban teljesen visszavonult a közszerepléstől, s kizárólag az irodalomnak szentelte az életét. Maradandót nyújtott mind a költészet, mind a drámairodalom területén. A XX. századi magyar kultúra egyik legjelentősebb képviselőjeként távozott a földi világból az Úr 1983. esztendejében.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép