Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Jusztin napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Pillangó  si.
Szeged: Alsóvárosi templom
A kórházlelkész és segítői a gyógyulás lelki erőforrásait mozgósítják
2012-01-20 Forrás: Magyar Kurír
„A beteg krízishelyzetben van. A szenvedés érték, hit és kapcsolati válságot is eredményezhet az emberben. A lelkigondozó segít feldolgozni mindazt, amit a beteg válságként, traumaként él meg. Támogatást nyújt, hogy a beteg megtalálja saját útját, erőforrásait” – fogalmazott Faragó Artúr, a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának vezetője. A kórházlelkész bemutatta az egyházmegyei alkalmazásban álló lelkigondozók és a 85 önkéntes munkájával hét éve működik a szolgálat.
Hogyan lesz egy kánonjogászból kórházlelkész?

A kánonjog csak az egyik szelete az életemnek, melyet akkor választottam, amikor a Nógrád megyei Endrefalván voltam plébános. Barátaim tartottak attól, hogy szellemileg beporosodom, rábeszéltek a kánonjogi képzésre, hogy legyen valami kihívás számomra.

A szenvedés világa már régebben jelen volt az életemben. Én magam is többször voltam beteg, ami érzékennyé tett a betegek és problémáik iránt. Mikor 21 éve, első kápláni helyemre kerültem, Vácra, minden héten bejártam az elfekvőbe: beszélgettem, gyóntattam, áldoztattam. Plébánosként is, ahogyan az kötelessége a papnak, rendszeresen látogattam a betegeket. 13 éve elvégeztem a Máltai Szeretetszolgálat mentőápoló tanfolyamát. Azóta részt veszek mentőszolgálatuk munkájában. Együtt dolgozom önkéntesként a többiekkel a rohamkocsin mint az egészségügyi személyzet tagja. De van, amikor eközben papként is kell szolgálnom. Alkalmanként szentmisét is tartok mentőszolgálatunk önkéntesei számára.

Hogyan alakult ki az egyházmegyében a kórházi lelkigondozás rendszere?

2004-ben írtunk egy egyházmegyei kórházpasztorációs tervet. Ebben az volt a lényeg, hogy elindult a közös gondolkodás. A pasztorális terv elsősorban az állapot felmérését jelentette, annak rögzítését, hol tartunk. A kommunizmus hosszú korszaka alatt titokban foglalkozott az egyház a betegekkel a kórházban. A rendszerváltás pillanatától kezdve átmeneti fellendülést élhettünk át, amikor az egyház próbált mindenhol egyszerre ott lenni. Ez nem nagyon sikerült. Például majdnem minden kórházban elkezdődtek a kórházi szentmisék, melyek aztán szépen lassan abbamaradtak, mert nem volt elegendő pap, és a betegek sem vették nagy létszámban igénybe a lehetőséget. A tervben megfogalmaztuk, hogy mit tudunk mi adni az egyházmegyében a kórházaknak, és mit kérünk ahhoz, hogy ezt működtetni tudjuk. Főként infrastrukturális kéréseink voltak. 2004 júniusában indulhattunk el. Ősztől már képeztük a lelkigondozóinkat, 2005-ben megkezdték a munkát a kórházakban, közben folytatták tovább tanulmányaikat.

Miért látták szükségesnek kiépíteni ezt a rendszert?

Volt már ekkor Magyarországon tábori lelkészet, kiépült a börtönlelkészet. Ugyanakkor egy olyan fontos területnek, mint a betegek lelkigondozása, nem volt országos rendszere. Erre az állam sem adott pénzt, szemben a börtönlelkészet és tábori lelkészet támogatásával. 2002-ben volt arra a törekvés, hogy a kórházlelkészetet is támogassák, ez azonban elakadt. Érzékelve a nagy hiányt, itt a Váci Egyházmegyében Beer Miklós püspök atya biztosított arra pénzt, hogy minden, az egyházmegyénk területén lévő kórház ellátására vegyünk fel legalább egy embert. Jelenleg tizennégy lelkigondozó áll az egyházmegye alkalmazásában.

Hogyan indult el a lelkigondozás?

A kórházakkal megállapodást kötöttünk, befogadták a munkatársainkat, és ők minthogyha kórházi dolgozók lennének, beépültek a rendszerbe. Az igazgatók 2004-ben levelünkre nagyon pozitívan reagáltak, rögtön érzékelték, mindezzel a betegek javát szolgáljuk és hozzá tudunk járulni gyógyulásukhoz. Nagyon jóleső volt, hogy amikor először elmentem a kórházakba tárgyalni, a főigazgatók már elolvasták elképzeléseinket, és felkészültek arra, hogy a feltételeket megbeszéljük. Mindenütt kifejezésre jutatták az együttműködési készséget, értékelték az általunk jól átgondolt rendszert. Ebben ma 14 főállású lelkigondozó dolgozik az egyházmegye minden kórházában, 6500 betegágyat keresnek fel a velük együtt dolgozó 80–85 önkéntessel közösen. Egy felmérésünk szerint évi 17000 beszélgetést tudnak folytatni a betegekkel.

Milyen nehézségekkel szembesülnek?

Az egyik nehézségünk természetesen a létszámgond. Jelenleg átlagosan ötszáz–hatszáz betegágyhoz tudunk biztosítani egy lelkigondozót, ami sajnos nagyon kevés. Nyugaton az a rendszer, hogy minden kórházi osztályon dolgozik egy szociális munkás, egy pszichológus és egy lelkigondozó. A másik nehézségünk, hogy nagyon sokan úgy gondolják, értenek a lelkigondozáshoz, mert úgy vélik, hogy ez valamilyen lelki dolog, amihez elég vallásosnak lenni. Pedig ez egy külön szakma. Folyamatosan javul a helyzet azáltal, hogy egyre többen elvégzik a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben a szakirányú továbbképzést, ami nagyon segíti a szemlélet változását.

A lelkigondozók felvételekor mit tartottak szem előtt?

Amikor meghirdettük a lehetőséget, olyan embereket kerestünk, akik megfelelő általános műveltséggel, felsőfokú végzettséggel, egyházi háttérrel rendelkeznek, családban élnek. Lelkigondozóink mindegyike szakképzett, sokan két diplomával rendelkeznek.

Munkájukat segítik az önkéntesek?

Igen, ma nyolcvanöt önkéntes beteglátogatónk van. Minden évben meghirdetjük a jelentkezés lehetőségét, és januárban kerül sor a felvételi elbeszélgetésre. Fontosnak tartjuk megnézni azt, kiket engedünk a betegek közé, hiszen a beteglátogatók képviselik az egész ügyet és a katolikus egyházat.

Milyen indíttatásból jelentkeznek önkéntesnek emberek?

Nagyon fontosnak tartom, amivel nem mindenki szokott egyetérteni addig, amíg át nem éli a problémát: senki ne akarja térítgetni a betegeket. Én kimondottan visszaélésnek tartom, és a beteg kiszolgáltatottsága megerősítéseként élem meg azt, ha a beteg helyzetét kihasználva, megagitáljuk azt, aki nem tud elszaladni. Más hozzáállásra van szükség. A lelkigondozó és a beteglátogató azért megy oda a betegágyhoz, mert szereti Jézust, és ezzel a szeretettel próbál másokkal foglalkozni, vallásossal – nem vallásossal egyaránt. Így ebből evangelizáció lesz. Ez szebb és vonzóbb út, mintha valakit rábeszélni akarnék a magam igazára, amiből könnyen inkább agresszió lehet. A betegnek azt kell megélnie, hogy elfogadom őt, kíváncsi vagyok a problémáira, érzéseire, gondjaira.

Mit adhatnak így a betegnek?

Legtöbbször azt várják, hogy valakivel megoszthassák helyzetüket, hogy valaki meghallgassa őket. A beteg krízishelyzetben van. A szenvedés érték, hit és kapcsolati válságot is eredményezhet az emberben. Létrejöhet benne törés az Istennel való kapcsolatában és a hozzátartozói felé is. Ezzel próbál foglalkozni a lelkigondozó. Segít feldolgozni mindazt, amit a beteg lelki válságként vagy traumaként él meg. Nem tanácsot vagy észt oszt, hanem abban segít, hogy a beteg megtalálja saját útját, erőforrásait. Hívő emberek esetében saját hitüket is próbáljuk mozgósítani, a nem hívőknek is segítünk, hogy szembenézhessenek a végső kérdésekkel. Nagyon fontos, hogy mindenkinek van valamilyen spirituális háttere, ezt próbáljuk a beszélgetések révén erőforrásként megtalálni, melyből a beteg a szenvedéséhez is tud erőt meríteni, kérdéseire is meg tudja találni a választ. Fontos az is, hogy a beszélgetésben a lelkigondozó bizalmas légkört tud teremteni. A mai világban óriási érték megtapasztalni, hogy van, akiben megbízhatok, hogy valaki meghallgat, kíváncsi rám. Azt is megérzik, hogy mindez a titoktartás légkörében zajlik. A lelkigondozói beszélgetés nagyon felemelő lehet a beteg számára. Adhat stabil talajt a lába alá azzal, hogy segít ismét megtalálni az életcélt. Gyakran érzik idősebb nénik: minek is élek már? A beszélgetés révén rácsodálkoznak, milyen jó lenne látni az unokákat és dédunokákat. Felcsillan a szemük, és rádöbbennek, meg kell gyógyulniuk. A legegyszerűbb célokat is segítünk megfogalmazni.

Van alkalom egy beteghez többször is odamenni?

Ha a helyzet igényli, akkor kell, hogy legyen alkalom. Súlyos betegségben lévő beteghez vagy sok problémával rendelkező beteghez akár naponta is odamegy a lelkigondozó. Egy ilyen kapcsolattartásban általában nagy mélységek nyílnak meg. De ha a lelkigondozó helyesen végzi a munkáját, akkor minden beszélgetés nagyon mély tud lenni. A szenvedés arrafelé mozdítja az embert, hogy jobban feltárulkozzon annak, aki segíteni szeretne neki.

Valóban tud az ember ebben a beszélgetésben segíteni?

Igen. Természetesen sokszor nem látjuk azonnal az eredményét, nyilván ezt nem is lehet. De például gyakran tapasztaljuk, hogy a beteg érzékelhetően megkönnyebbül. Aki addig feszült volt és mindenféle jelét adta a szorongásnak, kienged, megnyugszik, békesség lesz a szívében. Nagy öröm, amikor van visszajelzés, ha például néhány hónap múlva ismét találkozunk a beteggel, és elmondja nekünk, miért és mennyit segített neki a beszélgetés. Kedvező és jól nyomon követhető visszajelzéseink is vannak.
Sokszor az a segítségnyújtásunk, hogy átélhetővé tesszük a beteg számára, hogy mellette vagyunk, hogy nincsen egyedül a kisebb-nagyobb, akár halálba torkolló szenvedésében is.

A kórházból kikerülve sokan térnek vissza nehéz otthoni körülmények közé – magány, megélhetési nehézségek – tudnak-e ebben az esetben utánkövetést végezni?

Van lehetőségünk a többi segítő szakmával kapcsolatot tartani. Értesíthetjük a házi gondozást végzőt, családsegítőt, szociális munkást. Tudjuk jelezni, hogy a betegre figyelni kell. Nem kevés, bár nem kézzelfogható az sem, hogy az imáinkban mellette vagyunk. Többen visszajelzik, hogy otthon, nehéz helyzetben segít nekik, ha tudja, hogy valaki együttgondolkodik vele. Kevés a munkatársunk, a beteg pedig sok, ezért arra nincsen alkalmunk, hogy mindenkit elmenjünk meglátogatni. Nagyon ritkán és nagyon fontos esetben azonban erre is sort kerítünk. Gyakoribb a fordítottja, a beteg kikerülve a kórházból kéri, hogy időnként bejöhessen és beszélgethessen a lelkigondozóval.

Mi alapján alakul ki, hogy kihez megy oda a lelkigondozó?

Tejesen változó. Sokszor maga a beteg kéri. Legtöbbször a kórtermekbe be-bekukkantó lelkigondozó látja, hogy valamiért oda kell lépnie az egyik betegágyhoz. Az érzékenység kialakul, hiszen lelkigondozóink több éven keresztül napi nyolc órában ott vannak a betegek között, a szenvedés, problémák rengeteg változatával találkoznak. Mindez érzékennyé teszi arra, hogy szinte első látásra felismeri, hol kell valamit tennie. Sokszor az ápolók vagy az orvos szól a lelkigondozónak. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen kapcsolatot alakított ki a lelkigondozó a kórházi dolgozókkal.

Elfogadják a kórházban a lelkigondozót?

Igen. Nagyon pozitív tapasztalataink vannak. Általános, hogy maguk az ápolók és az orvosok is kérik a lelkigondozó segítségét saját maguk számára is. Azok az orvosok, akik illő alázattal viszonyulnak a szaktudományukhoz, azt is jól tudják, hogy nem lehet az egészségügyi szakellátással mindent megoldani a betegnél. Mindig van valami, ami még kell. Kell az ember lelki hozzáállása is, vajon a beteg meg akar-e gyógyulni? Ha nem akar, akkor lehet, hogy az orvos sem tudja őt meggyógyítani. Ezért igen fontos szerepe van a lelkigondozó, lelkipásztor szolgálatának a gyógyulás érdekében. Amerikában készültek vizsgálatok arról, mennyivel gyorsabban és olcsóbban gyógyul meg egy vallásos ember, mint egy nem vallásos. Ott szeretnek pénzben számolni, és a legtöbb kórházban azért is tartanak lelkigondozót, mert megtérül.

Mi az önkéntes feladata?

Az önkéntes beteglátogatóinktól nem várunk el szakmai intézkedést, egyszerűen azt szeretnénk, hogy beszélgessenek az elesettebb betegekkel. Náluk a szakirányú képzettség sem elvárás. Mégis vannak köztük is szakemberek, például pszichológusi, lelkigondozói végzettséggel rendelkezők. Az önkéntesek támogatását célozzák képzési napjaink. Ezeken részletesen foglalkozunk a mindennapokat érintő témákkal. Hogyan kell a beteggel kommunikálni, hogyan kell a kórházban viselkedni, mit lehet, és mit nem lehet csinálni. Hogyan kell tartani a kapcsolatot a lelkigondozóval, az egészségügyi személyzettel. Mit vár el tőlük az egészségügy. Megszólaltatunk régi önkénteseket. A képzést a helyi kórházban is folytatjuk, hogy helyismeretet szerezhessenek. Alkalmat biztosítunk arra, hogy szakkönyvekkel fejlesszék tudásukat, szakmai előadásokra és tréningekre visszük el őket.

Hogyan változik évről évre az önkéntesnek jelentkezők száma?

A jelentkezők száma egy-két év viszonylatában állandónak tűnik. Idén itt Vácon tizenkét új jelentkezőnk volt, ami kiemelkedő létszám. Mindig vannak újak, de néhányan ki is válnak a csapatból. A legtöbbször családi életükben adódó változás áll a háttérben.

Van, akit el kell utasítani?

Előfordul, hogy valakit eleve nem veszünk fel. Kizáró ok például, ha valaki pszichiátriai beteg. Ők különös indíttatást éreznek, hogy segítsenek másokon, de nem tudnak olyan kapcsolatba lépni a másik emberrel, hogy az a másiknak ne legyen megterhelő. Ilyenkor élünk az elutasítás lehetőségével. Ha valaki közvetlen családtagját veszítette el, a gyászéven belül nem szoktuk javasolni az önkéntesség elkezdését. A gyászmunka olyan megterhelő, hogy elég azt lelkierővel bírni. Annak sem örülünk, ha nincsen igazi vallásos háttere, mert nem tud a másiknak igazán segíteni, ha neki sincs erőforrása. Volt, hogy menet közben kellett valakit megkérni arra, hogy máshol folytassa a szolgálatát, mert jelenléte káros volt a betegek számára. Ez azonban nagyon ritkán fordul elő.

Milyen a beteglátogatók és a lelkigondozók kapcsolata?

Fontos, hogy a különböző kórháznál szolgáló önkéntesek rendszeres kapcsolatot tartsanak egymással. Szakmai találkozóinkon mindig hagyunk időt a személyes beszélgetésekre. Egy-egy kórházban pedig havonta egyszer találkozik az összes önkéntes a lelkigondozó vezetésével. Magam is igyekszem gyakran megjelenni köztük, hogy lássam, miként élnek együtt ebben a szolgálatban. És természetesen ott van a mindennapok kapcsolata: a lelkigondozó mindig tudja, hogy a rábízott kórházban, melyik önkéntes mikor melyik osztályon tevékenykedik, mindennapos kapcsolatban is vannak.

Milyen feladatokkal kezdi az újévet?

Félek attól, hogy az egyházmegyében lakók számára még nem egyértelműen ismert a lelkigondozás lehetősége. Szeretnék egy reklámkampányt. Meg kell újítanom a kórházakban és a plébániákon elhelyezett ismertető plakátokat. Szerencsére a plébánosok nagy része segíti ezt a munkát, rendszeresen részt vesz benne, a kórházak több mint felében tartunk hetente szentmisét. Szeretném megújítani honlapunkat, szégyenkezve azt vettem észre, hogy nagyon elavult. Fontos lenne a szakmai anyaginkat frissíteni, lelkigondozóink tanulmányait, cikkeit is megjelentetni. A kórházi honlapokon is jobban meg kell jelennünk. Szeretném javítani kórházi megjelenésünket, így a honlapokon, a betegfelvételi lapokon. Fontos lenne újra felkeresni paptestvéreimet is, hogy megtudjam, ők mit látnak a kórházi szolgálatból, miben tudnának még részt venni, mi okoz számukra nehézséget.

Nagy vágyam, hogy az országban lesznek követőink más egyházmegyék részéről, mert az a célunk, hogy mindig többet tegyünk a betegekért.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép