Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Friderika napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Két Angyal (A)
„Anyát és gyermeket az Isten ad egymásnak, és ha életük szeretetben fonódik össze, azért őt illeti a hála.”
2012-03-19 Forrás: Vatikáni Rádió
Szent József liturgikus napján megemlékezünk Mindszenty József bíboros hercegprímásról, akinek idén ünnepeljük születésének 120. évfordulóját. Perger Gyula atya, szombathelyi egyházmegyés pap rendezte sajtó alá Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára c. könyvét, amelyet az alábbiakban ismertet műsorunk számára.
„Egy születésnap mindig kettős ünnep, ünnepe egyrészt a születésnapját ülőnek, másrészt ünnepe annak is, aki életet adott neki. Így amikor a Magyar Egyház megemlékezik Mindszenty József bíboros születésének 120. évfordulójáról, az utókor hálás tiszteletével fejet hajt Mindszenty bíboros szülei előtt is, akik őt az Egyháznak ajándékozták.

A Szombathelyi Egyházmegye erre a jubileumi alkalomra újra megjelenteti Dr. Vecsey József egykori szombathelyi egyházmegyés pap, teológiai tanár 1970-ben, Mindszenty József bíboros édesanyja halálának 10. évfordulójára írt könyvét. Célunk az volt, hogy minél többen olvassák e kiadványt, amelynek első kiadása 1970-ben Sankt Gallenben jelent meg, és a kommunista diktatúra alatt csak titokban juthatott Magyarországra. Vecsey József könyve betekintést enged a vasfüggöny mögötti embertelenségbe és kegyetlenségekbe is, ugyanakkor tiszteletadás a csehimindszenti családi otthon előtt is. Tiszteletadás ez a könyv Pehm János az édesapa és Kovács Borbála az édesanya előtt. Az édesapa, aki 1946-ban halt meg, megérhette azt az örömöt, hogy fia előbb Veszprém püspöke, majd Esztergom érseke, Magyarország bíborosa lett. Édesanyja szíve előbb repesett az örömtől fia magas egyházi méltósága miatt, majd vele együtt ő is elmerült a szenvedés tengerében. 1960. február 5-én békében elszenderült az Úrban.
A könyv mindenekelőtt tiszteletadás Mindszenty bíboros édesanyja előtt, akiről a bíboros hálás szívvel azt írja: „Amivé lettem, anyám érdemeinek és imáinak köszönhetem, mert az Isten nekem is adott jó édesanyát, aki – apámmal együtt – nehéz munkával gondoskodott rólam, nevelt imádságos lélekkel, imádkozott értem és könnyezett sokat. Az otthonon belül és kívül tanultam meg, hogy szent az anya homlokredője, mert a szeretet mélyítette ki.”

Tanúi lehetünk a könyvön keresztül, hogy az édesanya fiával együtt hogyan lépett a szenvedések útjára, amelyen nem volt megállás, de a gyermek is átélte és megszenvedte a szorongó édesanyai szív fájdalmát, mert tudta, mit jelent a 74 éves édesanyának egy letartóztatás.

„Tisztában vagyok azzal - vallotta a bíboros, hogy az én idős édesanyám szívét és lelkét ennek a kegyetlenségnek a láttán, óriási fájdalmak marcangolják és járják át. Azt is tudom régóta, hogy egy napon rá nehezednek majd ezek a nagy szenvedések édesanyámra. De arra kérem, tekintsen a Fájdalmas Szent Szűzre. Az ő szívét is a fájdalom éles tőrei járták át ott a keresztfa alatt. És én már régóta és minden nap imádkozom a Fájdalmas Anyához, hogy eszközöljön ki szent Fiánál az én jó anyám számára annyi kegyelmet, hogy az én elvesztésem miatt rárakódó nagy fájdalmat Isten akaratában megnyugodva tudja elviselni.”

Az édesanya a letartóztatást és a kirakatpert követően szívós küzdelemmel járt engedélyért hivatalról-hivatalra, hogy börtönben sínylődő fiát meglátogathassa. A diktatúra őrei azonban mindent elkövettek annak érdekében, hogy látogatásait ellehetetlenítsék és fia sorsát illetően kétségek között hagyják.

Az édesanya csehimindszenti otthonában együtt érzett fiával, és lélekben vele volt az Andrássy út 60-ban, a Markó utcában és az ítélethirdetéskor is. Látta és hallotta a fia körül tomboló rágalomözönt, mégsem tehetett semmit meghurcolt fiáért, akiért az életét is odaadta volna. Csak elítélése után látogathatta meg a bíborost.

A börtönévek alatt néhány alkalommal átölelhette rabságban sínylődő fiát. Vallotta, hogy az új idők hóhérai a hitvallókat nem kínozzák azonnal halálra, hanem egy megalázó eljárás során a vértanúság pálmáját is kiragadják áldozataik kezéből. Az édesanya egy-egy látogatás után beszámolt arról, hogy fiát milyen állapotban találta. Saját vívódásait így fogalmazta meg: „Épp úgy dobog a szívem, mint szegény szenvedő fiamé, aki a fogságban szenved. Őt is az Úrjézus szívébe ajánlom és a Szűzanya oltalmába. Szomorúan élem én az időt, az én számomra nincsen semmi vigasztalás a földön, mert elveszítettem egyetlen fiamat, kivették karjaim közül. Egyedül az Úrjézus szentséges szívében bízom, s őt kérem, ha méltónak talál, áldozataimért adja meg, hogy újra felkereshessem a börtönben fiamat és tartsa életben ellenségeinek kezében.”

A sok megpróbáltatás közepette az vigasztalta, hogy fiát a börtönben életben találta. Tizenháromszor tett kísérletet eredménytelenül, hogy fiát láthassa, végül a Gyűjtőfogházban háromszor tudott találkozni vele. Ezekről a látogatásokról levélben számolt be Dr. Géfin Gyula rektor úrnak.

Mindszenty bíboros prófétai látomásként a következőket jegyezte le Az édesanya című könyvében „Barátaid, ha bajba jutottál elfelednek. A börtönajtóban csak édesanyád vár. Finom lelkű anya a börtönök, fegyházak mélyén. Egyedül ő lép utánad oda. És ha a börtönnél mélyebben vagy, fegyház, siralomház örvényében, ő nem riad vissza.” Amikor a bíboros ezen sorokat írta, vajon gondolta-e, hogy nyolc évig tartó, sötét rabságában idős édesanyja lesz egyetlen ragyogó csillaga? Ezért is fogalmazta meg emlékiratában: „Nem tudok elég hálás lenni Istennek, hogy őt adta nekem és hogy életem legnehezebb időszakában is ott állhatott mellettem. Ő már rég beérett kalász volt az örökkévalóságra, de Isten – irántam való irgalomból – meghosszabbította életét.”

Mindszenty bíboros az 1956-os forradalmat követően először édesanyjának írt drámai hangvételű levelet, amelyben a vértanúság lehetőségét is felvállalta:

„Drága Édesanyám! Hogy népemnek használjak, orosz páncélosok közt mentem az amerikai követségre egy – nem a régi – papommal. Ha nemzetközi jogot még tartják, itt területenkívüliség vesz körül. Isten eddig csodásan védett: Kőhidán a vésztörvényszéken, október 30-án szabadulásom – minden ár nélkül – a rétsági honvédtisztek által; ahogy idejutottam, pedig figyeltek. De kész vagyok, ha kell, életemet adni. Édesanyám, ha úgy lenne, ne gyászoljon engemet (csak odaát találkozásunkért imádkozzék!). Muhi, Mohács, II. világháború elvitt egy-egy elődömet. Kelet meg ránk zuhanhat úgy, hogy nem lehet csodálkoznunk, ha megint egy esztergomi érsek rámegy.

Az útvonal és a hősies főváros fogadtatása, a Szentatya sürgönye, de különösen a nemzeti életerő jelentkezése boldoggá tesz. Úgy érzem, nem hiába éltem és tűrtem. Húgaimat, övéiket szeretettel áldom. Tegyenek fenyőből koszorút, kevés virággal, édesapám sírjára helyettem. Családomban maradjon mindenki hű hitéhez, hazájához. Édesanyámnak megköszönök mindent, amit egész életemen át, főként, amit rabságom idején tett. Nincs több ily édesanya. Csókolja fia: + József. Budapest,1956. november 7.”

A követségen az édesanya negyedévenként látogathatta meg a bíborost, Karácsonykor, Húsvétkor, Péter-Pál ünnepén és szüret idején. Utolsó találkozásra 1959 Karácsonyán, a követség épületében került sor.

1960. február 5-én a bíboros szemüvege eltört. Csak rózsafüzért tudott imádkozni, szentmiséjét nehézkesen, nagyítókkal olvasva tudta elvégezni. Édesanyját, mint mindig, belefoglalta az élőkért való megemlékező részbe, pedig ekkor már a halottakért szóló könyörgésben kellett volna említenie nevét. Amikor a követségi titkár egy sürgönnyel lépett be hozzá, még mielőtt megszólalhatott volna, a bíboros csak ennyit mondott: „Édesanyám meghalt.”

„Nagyon, nagyon szegény, s annál is szegényebb lettem” – írta emlékirataiban. Mindszenty bíboros Az édesanya című könyvében vallotta: „Az emberi szív egyik legnagyobb gyötrelme, ha tilalom állja útját, hogy az édesanyja sírjához mehessen.” Ezt a fájdalmat neki is át kellett élnie. Nem állhatott ott haldokló édesanyja ágyánál és nem zárhatta le azt az áldott szemet, amelyet oly sokszor árasztottak el könnyek éppen az ő tragikus sorsa és szenvedései miatt. A temetésre küldött koszorúját az olasz követ és felesége a francia követ nejével vitték el a sírhoz. A koszorú szalagján ez a rövid mondat állt: „Hálával, fájdalommal, a viszontlátás reményében.”

Emlékirataiban édesanyja sírjáról így írt a bíboros: „Nemcsak szegény vagyok, de örök tartozásomat is érzem azzal a sírral szemben, amelynél nem voltam, és amelyet talán soha nem is láthatok.” Soha nem is láthatta.

Segítse magyar hazánkat Mindszenty bíboros és az ő édesanyjának imádsága, közbenjárása. Segítsen hazánkért aggódó mindannyiunkat, a több mint egymillió imádkozó magyart, hogy a Gondviselés valóban adjon nekünk nagy államférfiakat. Segítsen levetni a XX. századi örökséget, a megfélemlített ember szellemiségét. Vértezzen fel minket az elkerülhetetlen globalizáció veszélye ellen és kérje Istent, hogy áldja meg a keresztény magyar családokat, a magyar jövő zálogát!

Adja meg az Úr, hogy így legyen!”

Perger Gyula atya, szombathelyi egyházmegyés pap könyvismertetője


A könyv beszerezhető a Martinus Könyv és Folyóirat Kiadónál:
Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép