Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Huba napja
5 felhasználó online
0 tag, 5 vendég



Képek a galériából

Fények
Giotto: Találkozás az Aranykapunál
„Az Istent féljed, parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fő dolga!”
2012-06-11 Forrás: Evangélikus.hu
Trokán Péterrel a Csepeli Munkásotthonban találkoztunk, ott próbálják Szabó Magda Abigél című darabját. Mivel Szombathelyről jár a próbákra, első megbeszélt találkozónkra – ottani elfoglaltságai miatt – mégsem tudott eljönni. De a színészek olyan kedvesek voltak, hogy megengedték nekem, hogy bekukkantsak a rendkívül élvezetes próbába. A második nekifutáskor már izgultam, nehogy közbejöjjön neki valami. És végre sikerült.
– Nagyon elfoglalt. Hogyan lehet bírni szusszal azt, hogy egyszer a fővárosban, egyszer pedig vidéken lép fel?

– Tudja, nincsen sok értelme annak, hogy az ember Budapesten legyen. Vidéken jobb színházat csinálni. Nagyobb az odafigyelés, családiasabbak a körülmények. Budapesten a munkát tekintve nincsenek túlságosan érdekes dolgok. Szinkronizálás is egyre kevesebb, sokszor inkább amatőr színészeket hívnak profik helyett. Egy-egy forgatás, egy-egy szerep ha akad, de azt meg lehet oldani ide-oda utazással.

– A vidéki élet nem áll messze öntől, hiszen sokfelé játszott az országban korábban: Kecskemét, Debrecen, Veszprém, Sopron, de volt egy időszak, amikor Budapesten is, most pedig Szombathelyen.

– Ez mindig úgy alakult, hogy ahol a legjobb lehetőségeket véltem felfedezni, oda mentem. Jelenleg Szombathelyen van egy bérlakásom, és Budapesten van az állandó lakhelyem. Nyaranta a Balatonnál vagyok, egyszóval elég sokat megyek ide-oda az országban, de ezt szeretem. Negyven év alatt körülbelül a felét töltöttem vidéken és a felét a fővárosban.

– Szabó Magda Abigélje már most sikerdarabnak tűnik. Vitay tábornokot, a polgári ellenállás vezetőjét alakítja, kettős szereposztásban Szabó Sipos Barnabással. Hol fogják előadni a darabot?

– Június 8-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon lesz a bemutató, s még előadjuk ott háromszor. Nyáron elég sokat fogunk vele menni az országban, Gyulán, Balatonföldváron, Nyíregyházán lesz többek között bemutató, ősztől pedig az Urániában adjuk majd elő.

– Budapesten játszik még más darabban?

– A Nemzeti Színházban hetedik éve játszom a Tizenkét dühös emberben, és Szombathelyen a Weöres Sándor Színházban vagyok leszerződve.

– Sokáig a Nemzetinek volt a tagja, hogyan jött a szombathelyi felkérés?

– Jordán Tamás elment onnan, és ő alapított színházat Szombathelyen, ahová elhívott. Azonnal igent mondtam. Profi színész vagyok, az ott rám osztott feladatokat vállalom el.

– Mi vonzotta a színészi pályában?

– Azt gondolom, hogy szerencséje van annak, aki foglalkozásában azt csinálhatja, amit szeret, ami tényleg úgy csinál, hogy nem nézi közben az órát, hogy mikor van végre vége a munkaidejének. Elég sokat utazom, elég sokat próbálok itt-ott az országban, de nekem ez nem munka. Soha nem éreztem, hogy ez munka lenne.

Amikor az emberek előtt azt mondom, hogy „No, akkor este megyek játszani”, picit hülyén hangzik. 65 évesen valaki azt mondja, hogy megy játszani. Ez olyan gyerekes, de valójában ez tényleg nem munka, hanem színjáték. Komoly dolog, de mégiscsak játék. Megfizetnek érte, nekem nem kerül pénzembe, hogy a szórakozásomat csináljam.

– Úgy tudom, a családjában nem volt színész, nem volt ilyen példa. Mégis ezt a pályát választotta…

– Ez egy szenvedély. Az ember nem tud nemet mondani. Persze nem szabad a színházban azt mondani, hogy ingyen is vállalná az ember, mert azért valamiből meg is kell élni. De az igazi művésznek lételeme a játék, és nem a pénzért csinálja. Aki nem így gondolja, az otthagyja ezt a pályát. Vannak olyan évfolyamtársaim, akikkel együtt kezdtem, ma viszont ők már valami egészen mással foglalkoznak, és mégis elégedett, boldog emberek. Az emberek többségének van egy szakmája és van egy hobbija. Nálam ez a kettő egyben van.

– Ha nem színész lenne, akkor milyen szakmát választott volna?

– Bőrdíszműves akartam lenni. Volt az utcánkban egy bőrdíszműves üzlet, és nagyon tetszettek a kirakatban látott tárgyak. Aztán a gimnáziumban tanár is akartam lenni, de így belegondolva, olyan sok minden más foglalkozás nem volt előttem.

14 éves voltam, amikor anyám csináltatott egy horoszkópot nekem, és az elemzésben állítólag benne volt az, hogy a konstellációk azt mutatják, a beszéddel kapcsolatos foglalkozásom lesz. Ez bejött. Nem tanították azt, hogyan kell pályát választani, ez jött, egyfajta elrendelésként. Nem kergetett engem senki sem a színházba, sőt a szüleim egy ideig még ódzkodtak is tőle, mert nem szerették volna, ha csalódás ér. Amatőr irodalmi színpadokon léptem fel, ma már ezt úgy mondanák, hogy alternatív színház. Aztán látták, hogy ezt egyre komolyabban végzem, és megnyugodtak. Számomra pedig kikristályosodott, hogy ezt kell csinálnom, ebből kell megélnem.

– Volt felesége, Papadimitriu Athina és lányai, Anna és Nóra is színészek. Most fordult a kocka, és szinte mindenki színész Ön körül. Nem szokott ez néha túl sok lenni?

– Nem rossz az, hogy mindenki szakmabeli. Számomra az lenne a rossz, ha ahányan lennénk, annyiféle szakmánk lenne, mert nem tudnánk igazán arról beszélgetni a másikkal.

– Egymás darabjait meg tudják nézni?

– Sokat kell a színészeknek ahhoz teljesíteniük, hogy megfelelő életkörülményeket biztosíthassanak maguknak. Ezért aztán egymás bemutatóira nem nagyon tudunk elmenni az elfoglaltságaink miatt. Most is tartozom még a lányaimnak egy-egy előadásuk megnézésével. Kíváncsi vagyok rájuk, de talán évad végére még belefér ez is valahogy.

– A gazdasági válság a kultúrára is kihat – szokták ezt emlegetni. Valóban így van ez?

– Sajnos a bőrünkön érezzük azt, hogy kevesebb pénz jut, és ezáltal a figyelem is lanyhul. Úgy gondolják, hogy ez az, ami kihagyható, ami csökkenthető, színházakat zártak be, társulatokat küldtek el. Pedig ez nincsen így jól.

– És lehet ezen változtatni? Egy színész tud ezen változtatni?

– Ki kellene alakítani egy mecénásrendszert, okosan üzletté kellene tenni ezt a területet. Az állam szabadul ezektől a terhektől, a nem termelő ágazatokat, az oktatást, az egészségügyet és a kultúrát is mostohán kezelik. A színdarabok pénzbe kerülnek, és ha nem fektetünk a ruhákba, a díszletekbe, akkor a színdarab unalmas lesz, és a nézők nem szívesen jönnek el. Visszafelé sül el a takarékosság. Az iskolában nem tanítják a kultúrát, pedig ez mindennek az alapja. Színházba, moziba, múzeumba kell járni ahhoz, hogy az ember belemerítkezhessen.

– Van esetleg még olyan szerep, amelyet szeretne eljátszani?

– Ha az ember kiválaszt egy szerepet, és görcsösen szeretné megkapni, az sosem szül jó dolgokat. Azért megyek mindig olyan színházba, ahol tudják, hogy én mit tudok, mit érek, hogy olyan szerepeket osszanak rám, amelyek nekem valóak. A színész olyan, mint egy gyerek. Játszik, de szeretgetni is kell, és néha rá is kell koppintani, ha valamit rosszul csinál. Ezért inkább olyan helyekre megyek, ahol jó társaság is van, szeretetteljes, baráti a légkör. Én játszani akarok, nem szenvedni és teljesíteni, foggal-körömmel. Munkát otthon végzek, lenyírtam a kertben tegnap a füvet, ma meg az őszi maradék, összefonnyadt, sáros faleveleket is elsepertem. De ha este a színházba megyek, ott játszani akarok.

– Mivel foglalkozik hobbiszinten?

– Nyáron lent vagyok a Balatonnál, úszom, horgászom. A házam mellett van egy kis szőlő, azzal foglalkozom. Azért is szeretem ezt a szakmát, mert a nyaraim pár fellépéstől eltekintve szabadok. Akkor fel lehet az embernek töltekeznie.

– Úgy tudom, hogy evangélikus… Hogyan emlékszik vissza egykori konfirmációjára?

– 14 évesen konfirmáltam a bátyámmal együtt Újpesten. Blázy Lajosnak hívták a lelkészt, aki felkészített bennünket. Arra emlékszem, hogy sokat pingpongoztunk a szünetekben.
A konfirmációi emléklapom megvan még, az ige rajta ez: „Az Istent féljed, parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fő dolga!” (Préd 12,15)
A konfirmáció volt az első nagy szereplési élményem. Nem emlékszem óvodai vagy iskolai szereplésekre, talán nem is voltak, de arra igen, amikor a templomban a gyülekezet elé ki kellett álljak és számot kellett adjak a tanultakról. Megéreztem akkor ennek a lelki tartalmát, hogy Isten elé is ki kell álljak, és ha jól elvégzem ezt a feladatot, akkor a szemében is több leszek.

– Családjában ki volt evangélikus?

– Édesapám evangélikus volt, édesanyám katolikus. Természetes volt, hogy konfirmáljak. Apám nem volt nagy templomba járó ember, de nagypénteken mindig elment a templomba, mondván, hogy az a legnagyobb evangélikus ünnep. Én sem járok minden vasárnap templomba, de minden nagypénteken igyekszem ott lenni. Legutóbb a kelenföldi templomban voltam, ahol passiójátékot mutattak be. Prédikációt szerettem volna hallani, s annyira nem volt jó, hogy egy darabot láttam.

– A hitéről kérdezném, de nem akarok indiszkrét lenni, ha nem szeretne, ne válaszoljon.

– De válaszolok, hisz az istenhit a legtermészetesebb dolog a számomra. Édesanyám is, ahogy idősebb lett, egyre többet járt a templomba. Valahogy ahogyan idősödöm, én is egyre többet gondolkodom el ilyen dolgokról. Azt gondolom, hogy így az ember egyre közelebb kerülhet ahhoz a találkozáshoz, amely életünk végén vár ránk.

Tegnap láttam egy természetfilmet, ahogyan a kismadár megszületik a tojásból, és az anyja neveli, majd pedig felkel, és kirepül a fészekből. Hányféle madár van, hányféle viselkedéssel! A gerlepár egy egész életre együtt marad. Más madarak minden évben másik párt választanak maguknak. Van olyan, amelyik a másik fészkébe tojik, és nem foglalkozik a tojásaival. Azt hiszem, hogy bármilyen cselekvés mögött a Jóisten szándéka rejtőzik. Minden tökéletesre van teremtve, de az ember ezt csak elrontotta, és nem is látja át ezt az egész rendet, rendszert.

Hallgatom, amikor a világ teremtéséről évődnek: hat nap alatt vagy hatmillió év alatt. Istennél nincsen idő. Nála egy nap lehet annyi, mint nálunk ezer esztendő. A teremtés maga mindegy, meddig tartott. Kialakult ez az egész, és ma is részesülhetünk ebből a csodából. Gondosan ki van ez nekünk találva. Ebben a világban egyetlen dolognak kellene fontosnak lennie, méghozzá a szeretetnek.

– Szokott imádkozni?

– Egyszer egy pap mondta nekem, hogy az egy dolog, ha naponta kérünk Istentől imáinkban, de sajnos ha megkapjuk tőle, hajlamosak vagyunk arra, hogy elfelejtsük meg is köszönni. Ha nem köszönjük meg, akkor olyan, minta nem is kértük volna.

Ezért aztán én nemcsak kérni szoktam Istentől, hanem meg is köszönöm. Ezt jó érzéssel tudom gyakorolni.

Ez a világ jó, mert Isten teremtette, és ha megtalálom benne a jót, akkor köszönetet kell mondani érte. Igyekszem úgy élni ebben a világban, hogy ne rontsam el. Vigyázok a természetre, a bort gonddal kezelem, a halat visszadobom, ha tudom, hogy nem fogyasztanám el.

– Beszélt a templomról, evangélikusságáról, a teremtésről, az imádságról. Még egy kérdést engedjen meg: a Bibliát szokta forgatni?

– Bessenyei Ferenc mondta mindig: „Én keveset olvasok, mert annyit kell olvasni, hogy kevés időm jut olvasni.” Sajnos a sok színdarab olvasása és tanulása mellett kevés időm jut nekem is olvasni. Úgy általában. Sajnos a Biblia olvasása nem épült be automatikusan az életembe, de most, hogy mondja, megfogadom, hogy kezembe veszem majd a Bibliát.

Aztán besietett a darab próbájára. Én is siettem, s a nagy szaladásban az esernyőmet otthagytam. Harmadjára már nem megyek Csepelre érte, de hátha egy darabban még hasznát veszik.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép