Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Arnold, Levente napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

Lourdes  1999
XII. Gergely
Az igazi kárpótlás
2012-07-04 Forrás: Parókia.hu
Semmi különös nincs abban, hogy egy város szimbólumának templomait választja, és ezek körvonalai láthatók a saját nevével ellátott pólón, amely helyi rendezvényeken az összetartozást hirdeti, a járásban vagy még távolabb pedig a lokálpatriotizmust is kifejezi. Van olyan város, ahol az ilyesfajta apróságok mellett mégsem lehet szó nélkül elmenni. A felirat magyar, az ország Románia, a templomok pedig két nemzetiség három felekezetének lelki hajlékai.
A múlt rétegei

Az Erdélyi-érchegység szirtjei és lankái éteri fénybe burkolva ölelik körbe a Mócföld városait, köztük a vidék művelődési központját, Abrudbányát. A település málladozó épületei között bóklászva kézzelfoghatóvá válik a történelem: amikor stábunk tagjaival nemrégiben a bányavárosban jártunk, Bethlen-címert, középkori maradványokat és római kori sírköveket is felfedeztünk a napjainkban is lakott házak falában.
A festői vidék az évszázadok folyamán véres mészárlások színhelye volt.
Az 1849-es szabadságharc román felkelői számos magyart lemészároltak a katonailag védtelen móc-vidéki településeken. Vezetőjüknek, Avram Iancunak – ahogy több más városban – Abrudbányán is mellszobrot állíttattak a főtéren. E szobor fölé magasodik a református templom, ahol minden vasárnap magyar nyelvű istentiszteletre gyűlnek össze a hívek.

A magyarok száma még az 1849-es megtorlások után is megduplázódott néhány évtized alatt, ám az ércbányászatáról híres településen élő ötezer fős lakosságnak ma alig több mint egy százaléka, mindössze hatvanegynéhány lélek magyar nemzetiségű, közülük 47-en reformátusok.

Templomukban nemrégiben a magyar mellett román szavak is elhangzottak az Abrudbányai Magyar Közösség Napjának megnyitó ünnepségén, amelyen a többségi románajkú lakosság is szép számmal jelen volt.

Magyarok a románokért?

A magyar lakosok szervezte egész napos rendezvény a település életében egyedülálló kulturális és közösségi eseménynek számít.

A magyar közösség napján nemcsak magyar, de román, szász és cigány népi énekek is elfértek a völgy szabad egén és a szívekben. Az Erdélyben évszázadokon át egymás mellett élő négy nemzetiség táncaira ütötték a taktust a könnyes szemű, el-elmosolyodó idősek és a lézengő fiatalok.

Magyarok és románok együtt ülték körbe a tűzhelyet, ahol a bográcsokban az egykor sok sebből vérző vidék jellegzetes eledele, a házi tejfölből és kukoricalisztből készült bálmos, és a magyarok nemzeti étele, a gulyásleves rotyogott. Avram Iancu szobra eközben a háttérben árválkodott.

Bozgorok és oláhok


A közösségi nap forgatagában árnyas helyre húzódva egy nyugalmazott testnevelő tanárral beszélgettünk. Ő mesélte, hogy 1954-ben megszűnt a magyar nyelvű oktatás Abrudbányán, ezért sok gyermeknek románul kellett folytatnia tanulmányait. Így történt ez Szilágyi Lászlóval is, aki később majd fél évszázadon át tanította a település fiataljait. Annak ellenére, hogy munkáját román nyelven végezte, ma is sokat olvas magyarul, többek között a bukaresti Új Magyar Szót, hat magyar nyelvű televíziós csatornán pedig a magyarországi híreket is nyomon követi. Úgy tartja, ha már magyar, legalább közepes szinten beszélnie kell az anyanyelvét.

Míg meg nem hallják a nevét, a városban sokan nem is gondolják róla, hogy nem román, ennek ellenére hangsúlyozza, mindig is büszke volt a magyarságára. Magyar nőt vett feleségül, és fia anyanyelve is a magyar. Miközben a román nyelvi környezetben felnőtt fiataloknak a helyesírással meggyűlik a bajuk, nem egyedi eset, hogy egy idő után a román házastárs is megérti és használja a magyar szót. Így van ez Lászlóék családjában és baráti körében is. Persze, nem mindenki szimpatizál a magyarokkal.

– Előfordult, hogy a hátam mögött lebozgoroztak (pejoratív szó, jelentése: hazátlan – a szerk.), de nekem is fel volt vágva a nyelvem, és visszaoláhoztam őket – mosolyodik el a nyugdíjas pedagógus.
Tettlegességig sosem fajultak a rosszmájú megjegyzések, Szilágyi László szerint az abrudbányai magyarokat az utóbbi évtizedekben tisztelték a románok, mivel többségében értelmiségi munkát végeztek tanárként, orvosként, kereskedőként, könyvelőként.

– Lassan-lassan itt is elmozdult valami ahhoz képest, hogy ötven-hatvan éve még elég feszült volt a hangulat. Az embereknek ma már szélesebb a látóköre, kezdik megérteni, hogy nem vagyunk ősellenségek, és elfogadják, hogy mindenkinek megvan a saját kultúrája, álma, elképzelése a jövőről.

Magyarul tanulnak

Vannak, akik nemcsak elfogadják a magyarokat, de érdeklődnek is a magyar nyelv iránt Abrudbányán. Egy népviseletbe öltözött fiatal nő arról mesél, hogy az elmúlt fél évben magyarórákat adott a település lakóinak.

– A városban nem nagyon szerveznek gyermekeknek szóló programokat, ezért sok román kisgyereket elhoztak a szüleik a magyarórákra, ahol játszottunk, kézműveskedtünk, népi énekeket tanultunk. A felnőtteknek is meghirdettük az ingyenes képzést.

A kezdő csoportban huszonöt román tanulta a magyar szavakat és a hangok kiejtését, olyan emberek, akiknek nincsen magyar családtagja sem. A verespataki turisztikai központ magyar munkatársaival is foglalkoztam, mivel sokan jönnek az anyaországból látogatóba erre a vidékre, ezért az itteni magyarok csiszoltabbá akarják tenni a nyelvhasználatukat – számolt be Tasnádi Esztella.

Kokárdát mindenkinek!

A többségi–kisebbségi lét összes hátrányát tapasztaló emberek érzékenységéről sokat elárul, hogy a román felnőttek közül néhányan megjegyezték, nem szeretnék, ha a magyartanárnő prédikálna nekik, ezért ő óvatosan adagolja tanítványainak a magyar kultúrára vonatkozó ismereteket. Mint mondja, nem akarja elijeszteni a románokat. A gyerekekkel azonban szabadabban bánik.

– Amikor kokárdát készítettünk március tizenötödikére, az egyik román kisfiú, aki az előadásokon mindig nagyon lelkesen szavalta a magyar versikéket, azt mondta, ő az egész városnak szeretne kokárdát készíteni, hogy mindenki ott lehessen a megemlékezésen. A kisgyermekekben még nincs benne a megkülönböztetés, ezt a társadalom neveli beléjük. Ezért is fontos, hogy minél előbb elkezdjünk foglalkozni velük, mert talán megértik, amit sok felnőtt nem tud elfogadni: egyenrangú emberek vagyunk.

„Valamit adhatok nekik..."

Mivel napközi otthonos óvoda csupán egy van a városban, az Abrudbányai és Verespataki Magyar Kulturális Egyesület tagjai tervezik egy játékos délutáni foglalkozás beindítását is, hogy a dolgozó szülők délután is tudják hová tenni a gyermekeiket. Esztella elárulta, nem tanítaná magyarra az óvodásokat, de játék közben a háttérben magyar gyermekdalok szólnának.
Hogy miért éri meg órákat utazni azért, hogy egy fiatal magyar lány románoknak megtanítson néhány magyar szót és társalgási fordulatot, arra is megkaptuk a választ:

– Úgy nőttem föl egy másik városban, hogy a románok gyűlölték a magyarokat, de legalábbis nem jöttünk ki jól egymással. Az az érzés, hogy románok magyarul akarnak tanulni, kárpótol a múlt konfliktusaiért. Tudok nekik valamit adni, amit ők nekem nem, és átélhetem, hogy végre érdekli őket a népem.

Románra váltva

A hetvenes évektől a kilencvenes évekig nem volt helyben lakó református lelkész, ennek is nagy szerepe van abban, hogy Abrudbányán egyre inkább elhalkult a magyar szó. Mióta van állandó lelkész, a reformátusok nemcsak az istentiszteleten, hanem egymás között is magyarul beszélnek. A településen a református lelkész és felesége az egyetlen magyar házaspár, a többiek vegyes házasságban élnek. Bár a román férjek nem tiltják, hogy feleségeik megtanítsák gyermekeiket magyarul, azok gyakran nem élnek a lehetőséggel, és inkább csak a román nyelvű iskolára készítik fel utódaikat. Mások őrzik és tovább is adják az anyanyelvüket, anélkül, hogy protestálnának magyarságukkal.

– Amikor kitesszük a lábunkat az udvarról, át kell váltanunk románra, hogy a társaságban lévő román fél is megértse, miről beszélgetünk. Ezt rossz dologként is el lehet könyvelni, de nem érdemes, mert akkor eltávolodnánk Abrudbánya sajátos helyzetétől, így nem javítanánk semmit a többség és a kisebbség viszonyán. Inkább az a meggondolandó, hogy milyen lépéseket kell lassanként megtennünk a megmaradásunk érdekében, úgy, hogy ne keressük mások ellenszenvét – magyarázta Gábor Ferenc lelkipásztor.

Gyógyulnának a sebek


Farmacie–Gyógyszertár. A főtéri épületen a villódzó feliratok nemcsak a fizikai, de a lelki sebek gyógyulására is emlékeztetnek. Itt lakik a magyar gyógyszerész és román felesége mindkét nemzet nyelvén értő és beszélő gyermekeikkel.

Kopenetz Lóránd az Abrudbányai és Verespataki Magyar Kulturális Egyesület elnöke. Ott jártunkkor arról mesélt, hogyan próbálták összefogni a szórványmagyarságot az egyesület megalakulása óta eltelt hat évben.

– Az elsődleges célunk a nyelvápolás volt, és ma már többet beszélünk az anyanyelvünkön azokkal a magyarokkal is, akik korábban inkább románul szólaltak meg. Kirándulásokat szervezünk, mert szeretnénk kapcsolódni a tömbmagyarsághoz és a magyar kultúrához. Mára eljutottunk oda, hogy a református hívek büszkén vállalják magyarságukat. Bebizonyosodott, hogy ha csak három magyar összefog, az többet ér, mint száz egymagában.
A magyar egyesület elnöke hozzátette, az elmúlt időszak közéleti eseményei újabb magyarellenes hisztériát keltettek a rendkívül érzékeny Móc-vidéken.

– Próbáljuk a sebeket beforrasztani, de bármilyen túlkapás újra felnyitja azokat, ártva a munkánknak.

Vonzó a magyar kultúra

Bár számbelileg csökken a magyarság, és leginkább vegyes házasságokban születnek az utódok, a magyar egyesület elnöke szerint a románok sem hagyják figyelmen kívül a magyarokat.

– Nem lehet eltörölni ezerszáz évet, itt van az épített örökség, a múltunk nyoma. Az, hogy vegyes házasságban élünk, összekapcsol a románsággal, és a magyaróráinkra is azért jár nagyon sok román gyermek, mert a magyar kultúra vonzza őket. Demográfiailag sajnos már veszítettünk a harcban, ezért kulturálisan kell megnyernünk a románokat.

A szívünkben ott van a veszteségérzés, de a múltat nem lehet meg nem történtté tenni. Vagy visszahúzódunk a lövészárkokba, vagy felismerjük, hogy a románok nem az ellenségeink, hanem a testvéreink, hiszen erdélyiek ők is.
Meg kell találnunk a közös utat – fogalmazott.

Van, amikor még bizonytalan pillanatok is válhatnak idővel egyre jelentőségteljesebbé.
Az Abrudbányai Magyar Közösség Napjára igyekezve tétován kerestük a szavakat, amikor az utcán megpillantottunk egy néhány órája megismert hölgyet.
Kisebb habozás után egyöntetűen bonazivával köszöntöttük, mire a román nő mosolyogva válaszolta: „Jó reggelt!"

Így kezdődött az a nap, amilyenben ezelőtt sosem volt részünk Erdélyben.



Jakus Ágnes
Fotó: Füle Tamás
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép