Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Sámuel, Hajna napja
7 felhasználó online
0 tag, 7 vendég



Képek a galériából

Carl Bloch: Utolsó vacsora
Virágcsokor
„Én vagyok az Élet Kenyere” – P. Szabó Ferenc elmélkedése a 2012. évközi 18. vasárnapra
2012-08-03 Forrás: Vatikáni Rádió
A csodás kenyérszaporítás utáni napon a tömeg keresi Jézust, és rátalál a Mesterre és tanítványaira Kafarnaumban. Megfigyelhetjük az evangélista által dramatizált jelenetben Jézus és a tömeg párbeszédét:
- Mester, mikor jöttél ide?
- Kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az Emberfia ad nektek.
- Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?
- Isten tette (akarata) az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.
- Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink mannát ettek a pusztában, amit írva van: ’Égi kenyeret adott enni nekik’.
- Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely életet ad a világnak.
- Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyerek.
- Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.

Mesterien megszerkesztett jelenet és párbeszéd. Jézus a tegnap jóllakatott és most is a mindennapi kenyeret váró népet a lelki táplálék felé irányítja. Ma az „egydimenziós ember” termelő és fogyasztó lény lett, egyre kevesebbnek vannak kulturális, lelki vallási igényei, nem igen éheznek és szomjaznak valami örököt. Nem az örök életet keresik, hanem az örök elevenséget, az intenzív életet itt és most a Carpe diem filozófiája szerint: Szakítsd le minden perc virágát!

Jézus nem mannát ígér, hanem igazi égi kenyeret, Önmagát, aki Életforrás, testét és vérét adja majd az Eucharisztiában. János 6. fejezetének következő szakaszait a következő vasárnapokon olvassuk majd. Jézus fokozatosan vezeti rá apostolait és hallgatóit a nagy misztériumra.

Megfigyelhetjük, hogy a kenyérszaporítás utáni párbeszéd, majd Jézus beszéde Isten Igéjéről és az Eucharisztiáról arra irányul, hogy a hallgatók fokozatosan megsejtsék személye titkát: Ő nagyobb Mózesnél, Ő az Atya által küldött Messiás. De ennek felismeréséhez hit kell, amely a „(csoda)jelből” kiindulva felismeri az isteni hatalommal cselekvő Isten Fiát. „Aki hozzám jön, nem fog éhezni, aki bennem hisz, sohasem szomjazik.”

Az evangéliumokban Jézus szavai és csodajelei összefüggnek, más-más oldalról, ugyanazt a kérdést vetik fel: „Kicsoda ez, ki ez az ember? A csodák keltette hit csak részben válaszol a kérdésre, amennyiben az emberek elismerik a Csodatevő mindenhatóságát. De a Jézus istenségébe vetett hitre csak lassan jutnak el még a tanítványok is. A tökéletes hitet Péter vallomása fejezi ki Fülöp Cezáreájában: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia!” De ezt nem a test és a vér nyilatkoztatja ki az apostolnak, hanem a mennyei Atya a Szentlélek által. Igazában Máté evangélista itt már a húsvét utáni hitvallást rögzíti, amely a feltámadás és pünkösd után az ősegyház hite lett, és amelyet az apostolok még az evangéliumok megírása előtt hirdettek.

Hinni mindenekelőtt annyit jelent, mint hinni az Igében, elfogadni az Evangéliumot. Ez a kezdeti hit elvezet Jézus Krisztus misztériumának megismerésére, tehát a keresztény hisz Jézus Krisztusban, aki a kinyilatkoztatás teljessége, a közvetítő Isten és az emberek között, az egyetlen Üdvözítő. Jézuson kívül nem adatott más név az ég alatt, amelyben üdvözülnünk lehetne.

Az apostolok gyenge, ingadozó hitéhez hasonló a miénk is. Ezért valljuk: „Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen!” És imádkozunk a hit kegyelméért: „Uram, növeld bennünk a hitet’”
A hit az isteni kegyelem műve és egyszerre a neki kitáruló szabad emberé is. Mindent Istent tesz és mindent az ember, más-más síkon: a kegyelem felszabadít, hogy önként adjuk át magunkat a Szeretetnek. A „kitárulásért”, a kezdeti kegyelemért imádkoznunk kell. És ha már imádkozunk, akkor már megmutatjuk készségünket. Ám Istent sohasem múlhatjuk felül nagylelkűségben: „Minden az Ő ajándéka, azt is Ő adja, amit tőlünk kér, és kétszeresen adja vissza, amit tőlünk kap.” (Maurrice Zundel)

(Jn 6, 24-35)
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép