Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Bertalan napja
5 felhasználó online
0 tag, 5 vendég



Képek a galériából

A vörös fenyők a tó körül.  Topor M.
Mária ábrázolás
Vértesaljai János diakónus halálára – munkatársunk, P. Vértesaljai László SJ visszaemlékezése
2012-08-14 Forrás: Vatikáni Rádió
Hajnali imádság a gyenesi templomban… Gyenesdiás, Szent Ilona templom, 2012. július 25. szerda este hét óra. Gyászmise a kicsi gyenesi templomban. A jobb oldali első padsor belső felén, nyitott kis-breviárium, mellette fehér rózsa. Miközben Deák Ákos atya, a helyi plébános „János diakónus testvérre” emlékezik, az a bizonyos ülőhely maga is felidézi a hajnali órákat, amint páran helybéliek a munkakezdés előtt a reggeli dicséret imájával kezdték a napot. Minden reggel, fél hétkor felhangzott a hívás: „Istenem, jöjj segítségemre!”.
Vértesaljai János, „János diákónus testvér”, hat gyermekes családapa, munkába indulás előtt kezdte így a napjait. Ő, aki naponta segítségül hívta az Úr nevét, azon a reggelen sietve bevetésre indult, sürgősséggel elhárítani a balatongyöröki strand egyik szennyvízdugulását. Rutinfeladat, százszor, ezerszer azonnal meg is oldotta, hol ő maga, hol alkalmazottjai. Most is rögtön sikerült megoldani a problémát, ám közben alattomos mérgező gáz szökött a szennyvízaknába, amitől az alkalmazott rosszul lett, segítségért kiáltott: „…., jöjj segítségemre!”. János azonnal ment, meg is mentette a társát, maga azonban belehalt ebbe a segítségnyújtásba.

Gyenesdiás, Szent Ilona templom, 2012. augusztus 1. szerda délelőtt tíz óra. Gyászmise a gyenesi templomban és temetés a környező temetőben. A veszprémi érsek, a pap- és diakónustársak, a feleség és a gyerekek, az édesanya és a testvérek bent és kétezren kint, akik eljöttek megköszönni Jánost.

A gyászmise után a menet a ravatal felé tart. Vali, az özvegy kézen fogja férje édesanyját és így, kéz a kézben halad a két Anya, az Anyós és Meny. Szemük könnyes, de nem sírnak, erősek. Noémi és Rut, a fiát gyászoló Mária és az a másik Mária…!

Aztán anyámat látom, aki ugyanazzal a késleltető mozdulattal simogatja meg fia koporsóját, ahogy 42 éve, egy dermesztően fagyos téli napon a móri temetőben kezével vett búcsút férjétől. Az anyák maradnak, a „mamák nem mennek el” és marad körülöttük a családjuk. Valinak a hat gyermek, Anyámnak, Máriának a nyolc helyett most csak a maradék hét. Istenünk, jöjj a segítségünkre!

Dusán-Zorán: Ballada a mamákról

Az ablakszárny csattog a szélben
Makacsul szállni akar
A szobában december borzong
S te nem jössz, hogy betakarj

Az írógép nem kattog éjjel

tíz oldal három forint –


S közben tudtam, ha hajnalig bírod
Egy Sport szeletet kaphatnék megint

Én próbáltam jó lenni, hidd el
Az indigót nem dugtam el
S te becsaptál, becsaptál engem
Azt hittem, mindig leszel

A kalácson nincsenek díszek
S az íze sem lett ugyanaz
A recepted olvastuk százszor
De lehet, hogy így nem igaz, az sem igaz

Óvtál a haragtól mindig
„Az ember, ha jó, megbocsát”
Az unokád felnőttebb nálam
Ő, azt hiszem, hallgatna rád

Az ablakszárny verdes a szélben
Az idővel így felesel
S kattogva segít, hogy értsem
A mamák nem mennek el, nem mennek el

Sztevanovity Dusán - 2011


P. Vértesaljai temetésen elhangzott búcsúztatása augusztus elsején:

Drága mennyei Atyánk!

Köszönetet szeretnék mondani egész nagycsaládunk nevében Jánosért, a hűséges Férjért, a jó Édesapáért, Jancsiért, a Fiúért és a Testvérért. Talán csak az Édesanya és az ikertestvér Jutka tudna szólni az indulásról, a Születésről, 1957. május 23-áról. Milyet titkosak a te utaid, Uram! Mielőtt 1956 októberében Pesten ropogni kezdtek volna a fegyverek, előtte egy hónappal, szeptember 23-án teremtettél két életet, Édesanyánk méhében. Öt gyermek után ez a két testvér, mely éppen az Ikrek havában fogant, lám, 55 évet járhatott együtt itt a Földön!

Köszönet Néked, hogy adtad Őket, és azt is, hogy foganásuk után a forradalom lázában végül is miattuk itthon maradtunk Magyarországon. Apánk indult volna, de Rájuk mutatott Anyánk, hogy „szíve alatt új élettel nem vághat neki az útnak.” Erre Apánk engedett, és maradtunk itthon. Odakinn minden más lehetett volna, talán szabadok és gazdagok lettünk volna, de maradtunk itt nagycsaládnak, szegényen, de tisztességesen.

Köszönöm Neked, mennyei Atyánk azokat a szegény és nagyon tisztességes éveket, amelyekben együtt nőhettünk fel egy meleg családi fészekben a ’60-ban hozzánk érkező Józsival együtt.

Köszönet az újabb Ikrekért, a legkisebbekért, Ádámért – Éváért, akiket egy napos élet után hamar magadhoz hívtál, hogy a családunk földi ágához az Ég is hozzá tartozzon e két kis Csillaggal!

Ahogy a te Fiad, a mi Urunk számára a betlehemi indulás, majd a názáreti évek döntőek és meghatározóak lettek az ő földi életében, úgy nekünk, főként a család kisebbjeinek, a zalavári évek adták az együtt cseperedés világát.

Hálát adunk neked, Uram, Jancsiért, ezért a szelíd fiúért. Ahogy udvariasan, már a Születés Kapujában maga elé engedte ikertestvérét, és ez a gesztus, az udvariasság – hozzá kezének jellegzetes mozdulatával – élete végéig elkísérte őt. Ebből élt és ezzel élt ott a györöki strandon, lent az akna mélyén, hogy „udvariasan” utat engedjen maga előtt egy másik Életnek.

Te pedig elfogadtad, Urunk ezt a gesztust, az Apa és a Jó Pásztor gesztusát, aki egyetlen mozdulattal életét adja embertársáért.

Áldalak téged Uram, hogy Jancsi életét összekötötted a Vízzel, ami Szent Ferenc szavaival „drága, alázatos, minden dicsérettel ékes”. Ezt a Vizet nyújtotta-biztosította Jancsi egész életében, hogy tiszta pohárral kerüljön belőle minden asztalra, és ha egyszer beszennyeződött, akkor tisztuljon meg.

Urunk-Istenünk, jó szemmel nézted ezt a munkát, megáldottad és termett Jancsi családjának asztalára olyannyira bőséges Kenyér, hogy tudott adni másoknak is. Nekem is, egykor szegény szeminarista koromban, aztán a kápláni éveim alatt is, mindig adott, kérés nélkül, bőven, túlcsorduló mértékben.

Áldalak Téged Istenem, hogy testvéremet, Jánost megszólítottad és ő kereste lázasan, hogy merre menjen. Kész volt elfogadni a hívó szót a papságra, de Te végül Jelet adtál neki, mely Őt a Házasság szentsége felé vitte.

Hálát adok mindenható és gondviselő Atyánk, hogy kezdettől fogva kiválasztottad számára élete Párját, Valit, és akiknek szerelmét megszentelted, éppen 23 éve. Sokat bíztál rájuk, hiszen kegyelmeddel gazdagon megáldottad őket, hat Gyermekkel. „Dúsan termő szőlőtő, bő gyümölcsű olajfa” lettek ők ketten, akiket Jellé tettél az emberek előtt, de előttünk a családban is. Hivatásuk a házasság volt, Férjnek-Feleségnek lenni, s ebből nőtt ki Anyaságuk-Apaságuk.

Köszönöm Uram otthonukat, mely a te Házad is, ahol a Te Nevedet együtt dicsérte a Család.
Köszönöm, hogy Tanítóvá tetted őket, éppen a legfontosabban, a családi életre nevelésben. Meghívtad őket a SzépVárosba, a Schönstatt-ba, hogy ott tovább épüljenek, majd építsenek. Jó volt látni, ahogy bibliásan, evangéliumi szellemben élték a gyerekeikkel együtt a mindennapokat is, és ha kellett, akkor megküzdöttek egymásért.

De te még tartogattál valamit…, annak a Víznek egy másfajta szolgálatát is rábíztad, amikor Jancsit Diákónusoddá, a te szolgáddá tette, hogy tiszta Vizet öntsön kisgyermekek homlokára a Keresztség szentségében és hogy szóljon Igéid nyomán Rólad, a Jó Pásztorról, a sötét földbe hulló búzaszemről.

És még mindig tartogattál valamit, valamit a legvégén, minek utána – így ötvenötévesen, deres hajjal, teli energiával, széles és harsogó jókedvvel – felkészítetted őt egy másfajta Szolgálatra.

Atyám, a te Fiad is - amikor eljött az ő Órája - alászállott a sötétségbe, a halál vermébe, hogy az ott sínylődőket kiszabadítsa. Jancsi - mikor eljött az ő órája - „pályáját már megfutotta, a hitét megtartotta…” és miután hirdette a Jó Pásztor életét adó példázatát, Szaván fogtad és… egy hete a búzaszem, Uram, a mélybe hullott… De lám, máris terem, hiszen itt vagyunk érett kalászként és hálásan köszönjük mindazt, amit tettél Általa. Hiszem, ha most szólhatna, ránk mosolyogva mondaná: Igen, így, ugyanezt tenném. Köszönjük őt, Jancsit, légy áldott érte. Ámen!

P. Vértesaljai László SJ


Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép