Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
István napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Caravaggio festménye
Jézus Szíve és Szűz Mária templom mellékoltár
Küzdjük le a szegénységet, építsük a békét! XVI. Benedek pápa üzenete a béke világnapjára
2009-01-01 Forrás: Katolikus Egyház
Ennek az új évnek az elején ismét szeretném eljuttatni mindenkihez békekívánságomat és ezzel az üzenetemmel arra hívni, hogy a következő témáról elmélkedjünk: Küzdjük le a szegénységet, építsük a békét!
Már tiszteletreméltó elődöm, II. János Pál hangsúlyozta 1993-as békeüzenetében, hogy a tömegeket érintő szegénységnek negatív hatása van a békére. A szegénység gyakran valóban az egyik tényező, amely elősegíti vagy fokozza a különböző, sokszor fegyveres konfliktusokat. A maguk részéről ez utóbbiak a szegénység tragikus helyzeteinek forrásai. II. János Pál így írt: „Újabb béke elleni komoly fenyegetés erősödik meg és válik egyre súlyosabbá a világban: sokan, sőt egész népcsoportok élnek ma óriási szegénységben. Egyre nyilvánvalóbb a gazdagok és a szegények közötti egyenlőtlenség a gazdaságilag fejlettebb nemzetekben is. Olyan problémáról van szó, amely az emberiség lelkiismeretét terheli, mivel nagyon sokan olyan körülmények között élnek, amelyek sértik az ember veleszületett méltóságát, és veszélyeztetik a nemzetközi közösség valódi és harmonikus fejlődését.”1

2. Ebben az összefüggésben, a szegénység leküzdéséhez hozzátartozik a globalizáció összetett jelenségének figyelmes vizsgálata. Ez módszertani szempontból is fontos, mert arra indít, hogy felhasználjuk a közgazdászoknak és a szociológusoknak a szegénység számos aspektusával kapcsolatos kutatási eredményeit. Amikor azonban a globalizációra hivatkozunk, annak lelki és erkölcsi vonatkozásaira is figyelnünk kell. Ez arra ösztönöz, hogy a szegényekre tekintve tudatosítsuk: valamennyien egyetlen isteni terv részesei vagyunk, vagyis az a hivatásunk, hogy egyetlen családot alkossunk, amelyben mindannyian – egyének, népek és nemzetek – a testvériség és a felelősségvállalás alapelvei szerint alakítjuk magatartásunkat.

Ebben a távlatban a szegénységről átfogó és részletes elképzelésünk kell, hogy legyen. Ha a szegénység csak anyagi természetű lenne, akkor elegendő lenne, hogy a társadalomtudományok – amelyek segítenek a jelenségeket főként számadatokkal mérni – rávilágítsanak fő jellemzőire. Tudjuk azonban, hogy létezik olyan nem anyagi természetű szegénység, amely nem közvetlen és egyenes következménye az anyagi javak hiányának. Például a gazdag és fejlett társadalmakban létezik a társadalom peremére szorulásnak, valamint az emberi kapcsolatok szegénységének, az erkölcsi és lelki szegénységnek a jelensége: bensőjükben irányvesztett emberekről van szó, akik a nélkülözés legkülönbözőbb formáit élik át anyagi jólétük ellenére. Egyrészt arra gondolok, amit „erkölcsi alulfejlettségnek”2 neveznek, másrészről pedig a „túlfejlettség”3 negatív következményeire. Azt sem felejtem el, hogy az ún. „szegény” társadalmakban a gazdasági fejlődést gyakran kulturális akadályok fékezik, amelyek nem teszik lehetővé az erőforrások megfelelő kihasználását. Mindazonáltal igaz marad, hogy a másokra rótt szegénység minden formájának gyökere, hogy hiányzik az emberi természetfeletti méltóságának tisztelete. Amikor nem hivatásának teljességében veszik figyelembe az embert, és nem tartják tiszteletben az igazi „emberi ökológia”4 igényeit, akkor a szegénység elfajult folyamatai is elszabadulnak, ami nyilvánvalóan látszik némely területen, amelyekre röviden ki fogok térni.

A szegénység és erkölcsi vonatkozásai

3. A szegénység okát gyakran a demográfiai fejlődéssel hozzák összefüggésbe. Ezért indulnak nemzetközi szinten kampányok a születések számának csökkentésére olyan módszerekkel is, amelyek nem tartják tiszteletben sem a nő méltóságát, sem a házaspár jogát, hogy felelősségteljesen eldöntse, hány gyermeket szeretne5, és még súlyosabb, hogy gyakran ezek a kampányok az élethez való jogot sem tartják tiszteletben. Meg nem született gyermekek millióinak kiirtása a szegénység elleni harc nevében valójában az emberek legszegényebbjeinek elpusztítását jelenti. Ezzel szemben tény, hogy 1981-ben a világ népességének mintegy negyven százaléka élt az abszolút szegénységi küszöb alatt, míg ez az arány mára lényegében a felére csökkent, és olyan népcsoportok is legyőzték a szegénységet, amelyeket számottevő demográfiai növekedés jellemez. Az említett adat rávilágít, hogy a szegénység problémájának megoldásához meg lennének az erőforrások a népesség növekedése mellett is. Azt se felejtsük el, hogy a második világháború végétől napjainkig a föld népessége négymilliárddal növekedett, és ez a jelenség nagymértékben olyan országokat érint, amelyek nemrég jelentek meg a nemzetközi színtéren mint új gazdasági hatalmak, és éppen nagyszámú lakosságuknak köszönhetően fejlődtek gyorsan. Ezen kívül a legfejlettebb nemzetek között a legmagasabb születési aránnyal rendelkezőknek vannak jobb fejlődési lehetőségei. Más szóval: igazolódik, hogy a népesség gazdagságot, nem pedig szegénységi tényezőt jelent.

4. Egy másik, aggodalomra okot adó jelenség a járványos betegségek, mint például a malária, a tuberkulózis és az AIDS. Amilyen mértékben ezek sújtják az aktív népességet, olyan mértékben vannak hatással az ország általános körülményeinek rosszabbodására is. Azok a törekvések, amelyek e betegségek népességre gyakorolt következményeinek megfékezésére irányulnak, nem mindig érnek el jelentős eredményt. Az is megtörténik, hogy azok az országok, amelyeket e járványok sújtanak, azért, hogy kilábaljanak belőle, áldozatául esnek azok zsarolásának, akik a gazdasági segítség feltételéül életellenes politika megvalósítását szabják. Különösen nehéz leküzdeni az AIDS-et, a szegénység egyik drámai okát, ha nem nézünk szembe azokkal az erkölcsi problémákkal, amelyekkel összefügg a vírus terjedése. Mindenekelőtt olyan – különösen a fiataloknak szóló – kampányok felvállalása szükséges, amelyek az emberi méltósággal teljes összhangban álló szexuális életre nevelnek. A már megvalósult, ilyen irányú kezdeményezések jelentős eredményeket értek el, csökkentették az AIDS terjedését. Ezen kívül a szegény népek számára is hozzáférhetővé kell tenni az orvosságokat és a szükséges kezeléseket. Ez az orvosi kutatások és a terápiás újítások határozott támogatását feltételezi, és amikor szükséges, a szellemi tulajdont védelmező nemzetközi jogszabályok rugalmas alkalmazását, hogy így mindenki számára biztosított legyen az egészségügyi alapellátás.

5. A harmadik terület, amelyre figyelnünk kell a szegénység elleni küzdelemben, és amely megmutatja annak lényegi, erkölcsi dimenzióját, a gyermekszegénység. Amikor szegénység sújt egy családot, ennek a gyermekek a legsebezhetőbb áldozatai: ma az abszolút szegénységben élők csaknem fele gyermek. Ha a gyermekek oldaláról nézzük a szegénységet, akkor elsődleges céloknak kell tartanunk az őket legközvetlenebbül érintő vonatkozásokat, mint például az anyákról való gondoskodást, a nevelést, a védőoltásokhoz, az orvosi kezelésekhez, az ivóvízhez való hozzáférést, a környezetvédelmet és legfőképpen a család, illetve az azon belüli kapcsolatok tartósságának védelmét. A család meggyengülésének elkerülhetetlenül a gyermekek a kárvallottjai. Ahol nem védelmezik a nő és az anya méltóságát, ott ennek következményeit elsősorban szintén a gyermekek érzik meg.

6. A negyedik terület, amely erkölcsi szempontból különleges figyelmet érdemel, az a leszerelés és a fejlődés között fennálló kapcsolat. A világméretű katonai kiadások jelenlegi szintje aggodalmat kelt. Ahogy már hangsúlyoztam, megtörténik, hogy „a katonai kiadásokra és fegyverkezésre fordított hatalmas anyagi és emberi erőforrásokat valójában a népek fejlesztési terveitől vonják el, különösen a legszegényebb és a leginkább segítségre szoruló népektől. Ez pedig szemben áll az Egyesült Nemzetek Kartájának kijelentésével, mely kötelezi a nemzetközi közösséget és különösképpen az államokat, »hogy a nemzetközi béke és biztonság megalapozása és fenntartása a világ emberi és gazdasági erőforrásainak a fegyverkezés céljára történő minél csekélyebb felhasználásával legyen előmozdítható« (26. cikk).”6

A dolgok ezen állása nem könnyíti, sőt komolyan akadályozza a nemzetközi közösség nagy fejlesztési célkitűzéseinek elérését. Ezen kívül a katonai kiadások túlzott mértékű növekedése a fegyverkezési verseny felgyorsulásának veszélyével jár, ami növekvő elmaradottságot és reménytelenséget eredményez, és így látszólag ellentmondásosan az instabilitás, a feszültség és konfliktusok okozójává válik. Ahogy tiszteletreméltó elődöm, VI. Pál bölcsen megállapította, „a béke új neve: fejlődés”.7 Az államoknak tehát komolyan el kell gondolkodniuk a konfliktusok legmélyebb okain, amelyek gyakran az igazságtalanságból fakadnak, és bátor önkritikával kell megoldaniuk azokat. Ha a jövőben javulnak a kapcsolatok, lehetővé válhat a fegyverkezési kiadások csökkentése. A megtakarított erőforrásokat pedig a legszegényebb és legrászorulóbb emberek és népek fejlődésére irányuló tervekbe lehet fektetni: egy ilyen nagylelkű elkötelezettség az emberiség családjának békéje iránti elkötelezettséget jelent.

7. Az anyagi szegénység elleni harccal kapcsolatos ötödik terület a jelenlegi élelmezési válságra vonatkozik, amely veszélyezteti az alapszükségletek kielégítését. Ez a válság nem annyira élelmiszerhiányt jelent, mint inkább az ahhoz való nehéz hozzáférést, spekulatív megnyilvánulásokat, valamint politikai, illetve gazdasági intézmények együttműködésének hiányát, amelyek képesek lennének szembenézni a szükségletekkel és a súlyos helyzetekkel. Az alultápláltság súlyos mentális és fizikai károkat is okozhat a népcsoportoknak, sokakat megfosztva attól a képességtől, mely ahhoz szükséges, hogy külön segítség nélkül kijussanak szegény helyzetükből. Ez közrejátszik abban, hogy a társadalmi egyenlőtlenség növekszik, olyan reakciókat idézve elő, melyek magukban hordozzák az erőszak veszélyét. A relatív szegénység alakulására vonatkozó adatok az utóbbi évtizedekben a gazdagok és a szegények közötti növekvő szakadékot mutatják. Ennek a jelenségnek a legfőbb oka kétségtelenül egyrészt a technológiai átalakulás, amelynek előnyei főleg a legmagasabb jövedelmű rétegeknek jutnak, másrészt az ipari termékek árdinamikája, amely sokkal gyorsabban nő, mint a legszegényebb országok birtokában lévő mezőgazdasági termékek és nyersanyagok ára. Így y a legszegényebb országok népességének nagy része kettős marginalizációt szenved el az alacsonyabb bérek és a magasabb árak miatt.

Küzdelem a szegénység ellen és globális szolidaritás

8. A béke építésének egyik legjobb útja az emberiség nagy családjának érdekeit szolgáló globalizáció.8 A globalizáció irányításához azonban erős, globális szolidaritásra9 van szükség a gazdag és a szegény országok között, nem kevésbé az egyes országokon belül, akkor is, ha azok gazdagok. „Közös etikai kódexre”10 van szükség, amelynek szabályai nemcsak megegyezésen alapulnak, hanem abból a természeti törvényből erednek, amelyet a Teremtő írt minden ember lelkiismeretébe (vö. Róm 2,14-15). Talán nem érezzük mindannyian lelkiismeretünk mélyén azt a felszólítást, hogy tegyük hozzá saját részünket a közjóhoz és a társadalmi békéhez? A globalizáció megszüntet bizonyos akadályokat, de ez nem jelenti azt, hogy nem építhet újakat. Közelebb hozza egymáshoz a népeket, de a térbeli és időbeli közelség önmagában nem teremti meg az igazi közösség és a valódi béke feltételeit. A szegények marginalizációja bolygónkon csak akkor találhat a kiúthoz vezető hatékony eszközökre a globalizációban, ha minden ember érzi, hogy a világban létező igazságtalanságok és az azokkal kapcsolatos emberi jogok megsértése őt is megsebzik. Az Egyház, amely „az Istennel való bensőséges egység és az egész emberi nem egységének jele és eszköze”11, továbbra is hozzájárul ahhoz, hogy megszűnjön az igazságtalanság és a meg nem értés, és eljussunk egy békésebb és szolidárisabb világ építéséhez.

9. A nemzetközi kereskedelem és a pénzügyi tranzakciók terén ma működő folyamatok lehetővé teszik a nemzetgazdaságok pozitív értelemben vett integrálódását, ezzel elősegítve az általános körülmények javulását. Vannak azonban ezzel ellentétes folyamatok is, amelyek megosztják és marginalizálják a népeket, s ezzel háborúk és konfliktusok veszélyes feltételeit teremtik meg. A második világháborút követő évtizedekben a történelemben eddig soha nem látott mértékben felgyorsult a javak és a szolgáltatások nemzetközi kereskedelme. A világkereskedelem nagyrészt a régi iparosodott országokat érintette, majd ebbe számottevő mértékben be tudtak kapcsolódni a felemelkedő országok, amelyek jelentőssé váltak. Ezzel szemben azonban vannak más, alacsony jövedelmű országok, amelyek a kereskedelem fő vonalaihoz képest rendkívüli mértékben peremre szorultak. Fejlődésükre negatív hatással volt az exportjuknak szinte teljes egészét képező alapvető termékek árának gyors csökkenése az utóbbi évtizedekben. Ezeknek a főként afrikai országoknak az alapvető termékek exportjától való függés továbbra is jelentős kockázati tényezőt jelent. Itt szeretném megújítani felhívásomat annak érdekében, hogy minden ország egyenlő lehetőségekkel lehessen jelen a világpiacon, elkerülve a kizárást és az elszigetelést.

10. Hasonló gondolatokat fogalmazhatunk meg a pénzügyekről, ami a globalizáció egyik elsődleges vonatkozása az elektronika fejlődésének és az országok közötti pénzáramlást liberalizáló politikának köszönhetően. A pénzügyek objektíven legfontosabb funkciója – a befektetési, következésképpen a fejlődési lehetőségek hosszú távú fenntartása – ma törékenyebbnek mutatkozik, mint eddig bármikor: olyan rendszer negatív visszahatásait szenvedi el, amely rendkívül rövidtávú logikára épülő nemzeti és globális szintű pénzügyi tranzakciókon alapszik, a pénzügyi tevékenységek értéknövekedésére törekszik, és a különböző kockázati formák technikai kezelésére koncentrálódik. A jelenlegi válság is azt mutatja, hogy a pénzügyi tevékenységet olykor mennyire kizárólag öntörvényű logika irányítja, figyelmen kívül hagyva a közjó hosszú távú igényeit. A pénzügyi szereplők célkitűzéseinek rendkívül rövidtávra való beszűkülése korlátozza, hogy a pénzügyi tevékenység betöltse feladatát: azaz, hogy hosszú távon új termelési- és munkalehetőségek megteremtésének elősegítésével hidat képezzen a jelen és a jövő között. A rendkívül rövidtávra szűkült pénzügyi tevékenység mindenki számára veszélyessé válik, annak is, aki ebből hasznot tud húzni a pénzügyi fellendülés idején.12

11. Mindebből az következik, hogy a szegénység elleni küzdelem olyan gazdasági és jogi együttműködést igényel, amely lehetővé teszi a nemzetközi közösségnek és különösen a szegény országoknak, hogy a gazdaságra vonatkozó hatékony jogi keret megteremtésével összehangolt terveket hozzanak létre és valósítsanak meg az említett problémák megoldására. Hatékony és a részvételt lehetővé tevő intézmények létrehozásának ösztönzésére van szükség, valamint arra, hogy támogassuk a bűnözés elleni harcot és előmozdítsuk a törvényesség kultúráját. Az is tagadhatatlan azonban, hogy a határozottan segélyező politikában gyökerezik, hogy a szegény országok támogatása számos esetben kudarcba fulladt. Az emberek képzésébe való befektetés és egy sajátos vállalkozási kultúra integrált fejlesztése tűnik jelenleg hiteles közép- és hosszú távú tervnek. Még ha a gazdasági tevékenységek fejlődéséhez kedvező feltételekre van is szükség, ez nem jelenti azt, hogy ne kellene megfelelő figyelmet fordítani a jövedelmek kérdésére. Bár jogosan hangsúlyozzák, hogy az egy főre eső jövedelem növekedése nem lehet a politikai-gazdasági tevékenység egyedüli célja, nem szabad elfelejteni, hogy az éhezés és az abszolút szegénység elleni küzdelem céljának eléréséhez ez fontos eszközt jelent. El kell kerülni azt az illúziót, hogy pusztán a megtermelt javak újraelosztásának politikája véglegesen megoldhatja a problémát. Egy modern gazdaságban ugyanis a javak értéke döntően attól függ, hogy milyen mértékben képes jövedelmet termelni a jelenben és a jövőben. Az értékteremtés tehát elkerülhetetlen kötelezettség, amit szem előtt kell tartani, ha hatékonyan és eredményesen akarunk küzdeni az anyagi szegénységgel szemben.

12. A szegények első helyre helyezése végül megkívánja, hogy a nemzetközi piac szereplői megfelelő teret biztosítsanak a korrekt gazdasági logikának, az intézmények pedig a korrekt politikai és részvételi logikának, ami értékelni tudja a helyi és a nemzetközi civil társadalmat. Ma maguk a nemzetközi szervezetek is elismerik, hogy milyen értékesek és hasznosak a civil társadalom, illetve a helyi önkormányzatok gazdasági kezdeményezései annak érdekében, hogy kijuttassák súlyos helyzetükből és bevonják a társadalomba a népesség azon rétegeit, amelyek gyakran az abszolút szegénységi küszöb alatt élnek, ugyanakkor a hivatalos segélyek nehezen jutnak el hozzájuk. A XX. század gazdasági fejlődésének története arra tanít, hogy a jó fejlődéspolitika az emberek felelősségétől és a piacok, a civil társadalom, valamint az államok közötti pozitív együttműködés megteremtésétől függ. A civil társadalom döntő szerepet játszik minden fejlődési folyamatban, minthogy a fejlődés lényegénél fogva kulturális jelenség, a kultúra pedig a civil élet színterein születik meg és fejlődik tovább.13

13. Ahogy tiszteletreméltó elődöm, II. János Pál megállapította: „a globalizáció jellegzetesen ambivalens”14, ezért körültekintő bölcsességgel kell irányítani. Ehhez a bölcsességhez tartozik, hogy valamennyi szegény szükségletének elsődleges fontosságot kell tulajdonítani, túljutva azon a botrányos aránytalanságon, amely a szegénységből fakadó problémák és az ezeket kezelendő intézkedések között áll fenn. Ez az aránytalanság egyrészt kulturális és politikai, másrészt lelki és erkölcsi jellegű. Gyakran ugyanis megállunk a szegénység felszínes és tárgyi okainál, és nem jutunk el az ember szívében rejlő okokig, például a kapzsiságig és a szűk látókörűségig. S emiatt olykor az emberek valódi bevonása nélkül törekszünk megoldani a fejlődés, a segélyek, a nemzetközi együttműködés problémáit, mintha ezek csak olyan technikai kérdések lennének, amelyek kimerülnek a struktúrák megalapozásában, tarifaegyezmények kidolgozásában, személytelen pénzügyi támogatások előirányzásában. A szegénység elleni küzdelemhez ellenben olyan férfiakra és nőkre van szükség, akik mélyen megélik a testvériséget, és akik egyéneket, családokat, közösségeket tudnak támogatni a valódi emberi fejlődés útján.

Befejezés

14. II. János Pál a Centesimus annus kezdetű enciklikában figyelmeztetett, hogy „mindenekelőtt szakítani kell azzal a szemlélettel, amely a szegényeket – embereket és nemzeteket – mintegy tehernek, kellemetlen tolakodóknak tekinti, akik azt akarják elfogyasztani, amit mások megtermeltek.” „A szegények – írja a pápa – jogot követelnek maguknak, hogy részesülhessenek az anyagi javakból, és hogy hasznosíthassák munkaképességüket egy mindenki számára igazságosabb és nagyobb jólétnek örvendő világ megteremtése érdekében.”15 A jelenlegi globális világban egyre nyilvánvalóbb, hogy a béke csak akkor épül fel, ha mindenki számára biztosított a lehetőség az ésszerű növekedéshez: az igazságtalan rendszerek torzulásai ugyanis előbb-utóbb mindenkinek benyújtják a számlát. Csak az ostobaság bírhatja rá az embert egy bearanyozott ház építésére ott, ahol azt sivatag vagy hanyatlás veszi körül. A globalizáció önmagában nem tud békét építeni, sőt sok esetben megosztottságot és konfliktusokat szül. Sokkal inkább arra van szüksége, hogy minden egyes ember javát szolgáló, mély szolidaritásra irányuljon. Ebben az értelemben a globalizációt úgy kell tekintenünk, mint kedvező alkalmat arra, hogy megvalósítsunk valami fontosat a szegénység elleni küzdelemben, és hogy eddig elképzelhetetlen erőforrásokat állítsunk az igazságosság és a béke szolgálatába.

15. Az Egyház társadalmi tanítása mindig is foglalkozott a szegényekkel. A Rerum novarum kezdetű enciklika korában a szegények elsősorban az új, ipari társadalom munkásai voltak. XI. Piusz, XII. Piusz, XXIII. János, VI. Pál és II. János Pál a társadalmi kérdéskör fokozatos bővülésével – amely idővel az egész világot érintő kérdéseket jelentett – a szegénység új formáira mutattak rá társadalmi tanításukban.16 A szociális kérdés globális méretűvé növekedésére nemcsak mennyiségi szempontból, hanem az ember és az emberiség családjának szükségleteit érintő minőségi vonások elmélyülése szempontjából is kell tekintenünk. Ezért az Egyház, miközben figyelemmel követi a globalizáció mai jelenségeit és azok hatását az emberi szegénység különböző formáira, rámutat a társadalmi kérdés új aspektusaira nemcsak kiterjedésében, hanem mélységében is, amennyiben azok az ember identitására és az Istennel való kapcsolatára vonatkoznak. A társadalmi tanításnak ezek az elvei igyekeznek megvilágítani a szegénység és a globalizáció közötti kapcsolatot és a cselekvést a béke építése felé irányítani. Itt érdemes megemlíteni, hogy ezek között az elvek között szerepel „a szegények iránti megkülönböztetett szeretet”17, a szeretet elsőbbségének fényében, amelyről – a korai Egyház életétől kezdve – az egész keresztény hagyomány tanúskodik (vö. ApCsel 4,32-36; 1Kor 16,1; 2Kor 8-9; Gal 2,10).

„Mindenki tegye meg a maga részét és ne késlekedjen!” – írta 1891-ben XIII. Leó pápa, és hozzátette: „Az Egyház a maga részéről soha, semmilyen körülmények között nem fogja megtagadni segítségét”.18 Az Egyházat ma is ez a tudat vezeti a szegényekre irányuló tevékenységében, akikben Krisztust látja19, és szívében folytonosan visszhangzik az a küldetés, amit a béke Fejedelme adott az apostoloknak: „Vos date illis manducare – Ti magatok adjatok nekik enni” (Lk 9,13). Ezért a keresztény közösség – hűen Urának hívásához – továbbra is segítségéről biztosítja az emberiség egész családját azokban a kreatív, szolidaritás-kezdeményezésekben, amelyeknek nemcsak a fölöslegből való adományra kell irányulniuk, hanem főként arra, hogy változtassunk „az életmódunkon, a termelési és fogyasztási modelleken, a megszilárdult hatalmi struktúrákon, amelyek napjaink társadalmát irányítják”.20 Krisztus minden tanítványát és minden jóakaratú embert arra hívok az új év kezdetén, hogy tágítsa ki szívét a szegények szükségletei iránt, és tegye meg, amivel konkrétan a segítségükre lehet. Mert vitathatatlanul igaz marad az alaptétel, mely szerint „a szegénység elleni küzdelem a béke építését jelenti”.

XVI. Benedek pápa
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép