Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Bertalan napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Fatimai zarándokok
Ez már a XXI-ik század, Topor M.
Főpásztor elődeiért mutatott be szentmisét Erdő Péter bíboros Esztergomban
2012-11-03 Forrás: Magyar Kurír
November 3-án reggel fél kilenckor Erdő Péter bíboros szentmisét mutatott be elődei nyughelyén, az esztergomi bazilika altemplomában. November 2-án este az esztergomi bazilikában mutatta be a halottak napi szentmisét.
A halottak napi emlékezés vigasztalás számunkra, kifejezzük vele megbecsülésünket minden ember iránt.- mondta halottak napján este bemutatott szentmisén Erdő Péter. Az ember sokszor úgy érzi, a világot saját erejéből alakítania kell, képességei és igényei szerint. Ebben a törekvésben sokszor megfeledkezik arról, hogy a földi élet véges, hogy az evilági sikerekben, és csak azokban gondolkodó ember élete mindig a halállal végződik, ami ebben a földies szemléletben a tökéletes kudarcot jelenti.

Ez akkor is így van, ha ma sokan abba a téves elképzelésbe ringatják magukat, hogy eutanáziával, vagy éppen öngyilkossággal urai lehetnek a saját haláluknak. Ez tévedés, önáltatás. Olyan döntésre ugyanis nincs mód, hogy ne érjen véget a földi élet. A halál pillanata tehát a maguk erejéből mindent elrendezni akarók megszégyenülésének a pillanata.

Jézus Krisztus szeretete, és az emberek beléje vetett hite és bizalma az, amely nyugalmat, enyhülést ad ebben az elkerülhetetlen helyzetben. Aki Jézushoz tartozik, az vele együtt alámerül a halálba, és vele együtt jut el a feltámadásra, vagyis a béke és az enyhülés nyugalmára. „Ebben a bizalomban könyörögjünk az elhunyt hívekért, és ezzel a reménységgel igyekezzünk áthaladni egyéni sorsunk gondjai és Egyházunk történelmének nehézségei között Krisztus szeretetének útján, mely nyugalmába és békéjébe vezet” – zárta beszédét Erdő Péter bíboros.

A homília teljes terjedelmében olvasható:

Erdő Péter bíboros halottak napi homíliája


Elhangzott az esztergomi bazilikában november 2-án.

(Mt 11,25-30)


Krisztusban Kedves Testvérek!

Halottak napján meglátogatjuk szeretteink sírját, gyertyát gyújtunk az emlékükre, imádkozunk értük, az Egyház pedig az összes meghalt hívekre emlékezik. Ez az emlékezés vigasztalás a számunkra, kifejezzük vele megbecsülésünket minden egyes emberi személy iránt. Ez pedig erősíti önértékelésünket, segít abban, hogy meg tudjuk becsülni a saját életünket és egymás életét, amíg itt a földön járunk, segít, hogy megtanuljuk értékelni napjainkat, amelyekről egyszer majd elszámolással tartozunk.

Máté evangéliumának felolvasott szakaszában Jézus hálaadó imádságát halljuk. Az azt megelőző sorokban az Üdvözítő a hitetlen városokat fenyegeti meg: „Jaj neked, Korozain; jaj neked, Betszaida!” A fenyegetés tartalma pedig az ítélet napján születő döntés, mellyel Isten határoz az emberek örök sorsa felől. A hitetlenségre épülő élet után eszerint fenyegető ítélet várja az embert.

De Jézus felcsillantja a reményt is, sőt a mai evangéliumban álló mondásából mintha személyes öröm sugározna, hálaadás azokért, akik meglátták Isten dolgait és Jézushoz fordultak, az ő követői lettek.

Az ember, különösen az életét, munkáját többé-kevésbé szabadon alakító, egészséges, dolgozó ember sokszor úgy érezheti, hogy meg kell ismernie és alakítania kell a világot, mégpedig saját erejéből, saját képességeivel, saját igényei szerint. Ebben a törekvésben, a kenyérharcban, az egzisztenciáért való küzdelemben könnyen megfeledkezünk arról, hogy a földi életünk véges, hogy az evilági sikerekben, és csak azokban gondolkodó ember élete mindig a halállal végződik, ami ebben a földies szemléletben a tökéletes kudarcot jelenti. Így van ez még akkor is, ha manapság sokan abba az illúzióba ringatják magukat, hogy urai lehetnek a saját haláluknak. Csakhogy ez önáltatás. Mert lehet, hogy eutanáziával, vagy öngyilkossággal kikerülhet valaki sok fizikai szenvedést, lehet, hogy előbbre hozhatja halálának idejét, ám mégsem ura, hanem inkább gyáva szolgája a szükségképpen bekövetkező halálnak. Olyan döntésre ugyanis nincs módja, hogy ne érjen véget a földi élete, hanem itt a földön örökké éljen. Amikor azt hiszi, hogy szabadon választ, akkor a legkevésbé szabad. A halál pillanata tehát a bölcsek és okosak, a maguk erejéből mindent elrendezni akarók megszégyenülésének a pillanata.

Jézus megdöbbentő szeretettel hívja magához azokat, akik nem az önhittség és az öntörvényűség útját választják, hanem ráébrednek Isten mindenhatóságának igazságára. Nekik mondja: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok lelketeknek: mert az én igám édes és az én terhem könnyű”. Az iga kifejezést a régiek gyakran Mózes törvényére alkalmazták (vö. Sir 51,33), melyet azután rengeteg részletes előírás szövedéke font körül (ApCsel 15,10), ám sokszor nem hozott békét a szívnek. De jelölték az igával a parancsok terhét is, sőt beszéltek magának a Szentnek, vagy az Égnek, vagyis Istennek az igájáról. Aki Isten igáját elveti, arra az emberek igája nehezedik .

Jézus messiási teljességgel bontja ki ezt a gondolatot, amikor kijelenti: „Az én igám édes, az én terhem könnyű”. Aki az ő tanításába és személyébe veti bizalmát, az nem retteg annyira a földi nehézségektől, az nyugodtabb szívvel néz szembe a halállal is. Rajta beteljesül Jézus ígérete, hogy lelke nyugalmat, enyhülést talál. Nyugalmat, mert nem csupán a saját erőnkre hagyatkozhatunk, így nem kell kétségbeesetten vergődnünk, tusakodnunk sorsunk ellen és fuldokolnunk a nehézségek között, hanem minden bajt felülről, Isten szeretetének biztonságából nézhetünk. Enyhülést talál a lelkünk, mint a hőségben járó, fáradt ember, aki végre árnyékban, hűvösben pihenhet. Kedves halottaink számára és a magunk számára is – az imádkozó Egyház szavával – a világosság és a béke enyhülését – refrigerium lucis et pacis – reméljük. Jeremiás próféta által Isten azt ígérte népének: „Menjetek ki az utakra és nézzétek, kérdezősködjetek a régi ösvények felől, hogy melyik a jó út, és azon járjatok, és enyhülést találtok lelketeknek” (Jer 6,16). Jézus személyében a legeslegrégebbi út áll előttünk, hiszen ő maga az út, az igazság és az élet. Benne jelenik meg Isten teremtő és megváltó gondolata az emberről. Ha életünkben szeretettel kapcsolódunk Krisztushoz és csakis az ő követésén fáradozunk, akkor minden probléma könnyebbé válik. Könnyebbnek is érzünk mindent, mert kétségbeesett kapaszkodásunk szerető ráhagyatkozássá válik. De valóban könnyebb is lesz minden, mert aki Jézushoz tartozik, az vele együtt alámerül a halálba, és vele együtt jut el a feltámadásra, vagyis a béke és az enyhülés nyugalmára, Isten látásának világosságára.

Nemcsak az egyén, de a közösség, az Egyház sorsára is utal a mai emléknap. Imádkozunk a halottakért, mert közösségben vagyunk velük. A szentek közösségének hitében reméljük, hogy segíteni is tudunk azokon, akik a tisztulás állapotában szenvednek. De a szentek közössége az Egyház útját is jelzi a világtörténelemben és a történelem határain túl. A zsoltárosnak a választott népről mondott szavai az Egyház sorsában teljes értelmükben ragyognak fel előttünk: „Elnézted, hogy az emberek fejünket tapossák, tűzön és vízen kellett áthaladnunk, de végül mégis könnyebbülést adtál” (Zsolt 65, 12). Ebben a bizalomban könyörögjünk az elhunyt hívekért, és ezzel a reménységgel igyekezzünk áthaladni egyéni sorsunk gondjai és Egyházunk történelmének nehézségei között Krisztus szeretetének útján, mely nyugalmába és békéjébe vezet. Ámen.


A hagyományoknak megfelelően halottak napját követően, november 3-án reggel fél kilenckor Erdő Péter szentmisét mutatott be elődei nyughelyén, az esztergomi bazilika altemplomában.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke a szertartást követően mécsest helyezett el elődei, Mindszenty József és Lékai László bíborosok sírjánál.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép