Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Ilona napja
1 felhasználó online
0 tag, 1 vendég



Képek a galériából

Octogon
Országalma
Végül a legtöbbet
2013-01-05 Forrás: Parókia.hu
Ha szemtől szemben állhatnánk Vele és szólhatnánk Hozzá, talán Neki is azt mondanánk: ne pazarold az emberekre a szereteted, a türelmed, a jóságod, mert nem érdemlik meg. De az Isten nem hallgatna ránk, mert feltartóztathatatlanul szeret.
Hogy mi foglalkoztatott az esztendő fordulásakor? Az, ami egyébként is mindig: az ember és a benne zajló folyamatok. Az ember, aki én is vagyok. Az ember, aki a gyülekezet tagja. Az ember, aki az utcán megszólít, amíg a boltba megyek; aki bejön hozzám, ha valamire szüksége van. Az ember, aki az Isten teremtménye, aki igyekszik az Istenhez vagy éppen menekül előle.

Mostanában nagyon erősen tapasztalom, hogy kettős folyamat zajlik bennünk. Egyrészt megfogyatkozott a hitünk a szeretetben. Csalódtunk az erejében, a tapasztalataink azt sugallják: embertársaink nem érdemlik meg, hogy szeressük őket. Az a hit és szeretet, amivel egy gyermek elindul a világba, nagyon hamar megcsappan, mert a felnőtté válással rázúdult az, amire nem számított: hogy az emberek nem jók. Ezért a szülők már gyermekkorban igyekeznek megtanítani a gyermekeiknek, hogy senkiben ne bízzanak teljes mértékben, senkinek ne adják oda magukat egészen, csak azt szeressék, aki megérdemli. Nagyon sok megtapasztalt, valós fájdalom és csalódás van emögött.

Ugyanakkor mindannyian reménykedünk abban, hogy hátha mégsem igaz az, amit az emberekről gondolunk. Talán túlzás az, hogy reménytelenek, ezért újra és újra esélyt adunk a másiknak. A reményt, ami erre indít bennünket, az Isten nem hagyja kihunyni bennünk.

Minden egyes alkalommal, amikor megbocsátunk valakinek, aki megbántott bennünket, azt tesszük, amit az Isten is állandóan tesz velünk. Amikor érdek nélkül segítünk valakinek, aki már a korábbi segítségnyújtásunkért sem volt hálás, sőt nem is engedte, hogy igazán segítsünk, az Istent követjük. Magunk sem értjük, hogy miért tesszük, mégis megtesszük. Szeretnénk nem szeretni, mert úgy erősebbnek és kevésbé sebezhetőnek éreznénk magunkat, de nem tudunk nem szeretni. És szeretnénk nem reménykedni, mert sok csalódástól és fájdalomtól megóvna, de nem tudunk nem reménykedni. Mert az Isten a saját képmására teremtett bennünket.

Ő is képtelen a szeretetlenségre, mert Ő maga a szeretet. És szüntelenül várja, hogy megváltozzunk, nem fárad el ebben soha. Egész életünk során reménykedik abban, hogy visszatalálunk Hozzá. Ha szemtől szemben állhatnánk Vele és szólhatnánk Hozzá, talán Neki is azt mondanánk: ne pazarold az emberekre a szereteted, a türelmed, a jóságod, mert nem érdemlik meg. De az Isten nem hallgatna ránk, mert feltartóztathatatlanul szeret.

Szeretetének már azelőtt is számtalan jelét adta, mielőtt Jézus Krisztusban a földre jött volna közénk. Tette ezt annak ellenére, hogy a választottak folyamatosan ágáltak ellene, lázadoztak, elfordultak, megcsalták. És az Isten mégsem fordult el, és hagyta el őket, hanem benne maradt a szövetségben. Mert szeret. És ahelyett, hogy egyre kevesebbet tett volna, és csak azokkal tett volna jót, akik Hozzá is jók voltak: úgy tetszett Neki, hogy egyre nagyobb szeretettel fordult a világhoz, és egyre több emberhez. Ahelyett, hogy megvonta volna a szeretetét és a jóindulatát az emberektől, kiárasztotta mindenkire. Egyre többet adott egyre több embernek, és végül a legtöbbet adta: Önmagát a Fiában. Mert tudta, hogy a világ csak így menekülhet meg. Szeretet, bizalom, remény és hit nélkül elveszik a világ, ezért az Isten szeret, bízik és remél.

"Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala." (János első levele, 4. rész, 9. vers)

Imre Zita
A szerző református lelkipásztor
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép