Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Izsó napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

Kard
XVI. Benedek pápa és I. Bartolomaiosz
Egyszerűen csak segítünk
2013-03-18 Forrás: Parókia.hu
Lakásmaffia áldozata lett az a négygyermekes család, amelyet tavaly „fogadott örökbe" a svábhegyi református gyülekezet. A 37 négyzetméteres 15. kerületi panellakásban addig maradhatnak, ameddig képesek előteremteni a csaknem százezer forintos albérleti díjat, azután nem tudják, mi lesz. Vargáék azt mondják, abban reménykednek, hogy holnap (is) történik egy pici csoda, ami segít, hogy túléljenek, vagy könnyebb életük legyen.
Becsapottan

A végeláthatatlan és bonyolult történet úgy kezdődött, hogy a feleség, Anita megörökölte egy lakás harmadrészét, a pénzből pedig szerettek volna saját otthont kialakítani – meséli Varga Viktor, miközben négy kisgyerekük közül három fáradhatatlanul ugrál körülöttünk, a négyhónapos kislány pedig a kiságyban gőgicsél. Máskor sokat nyűgösködik, most azonban a vendégszerető, kedves, nyugodt arcát mutatja stábunknak. A lakás bútorzata egyszerű: egy franciaágy kopott pokróccal letakarva, kiságy, néhány szekrény. Asztal, fotel nincs, és az ablakot sem díszítik függönyök. A gyerekek nehezen hagynak beszélgetni, becipelnek a zsúfolt félszobájukba, mutatják játékaikat, ruháikat, amelyek rendben sorjáznak a szekrényben.

Közben a családfő szívesen mesél történetükről, érződik, talán százszor is elmondta már, bár a legtöbbször süket fülekre talált.

– Önkormányzati lakást szerettünk volna, és egy ügyvédnő vállalta is, hogy mindent elintéz. Rábíztuk teljes vagyonunkat – négymillió-háromszázezer forintot – aztán hiába vártunk egy évig. Eleinte nem gyanakodtunk, hiszen még meg is mutatta nekünk a lakást, amit majd megkapunk, hitelt is felvettünk a felújítására. Végül kiderült, hogy a nő szélhámos, se nem ügyvéd, se nem ingatlanos, hanem csaló, mi pedig ott álltunk pénz és lakás nélkül. A rendőrségi eljárás persze folyik, de ki tudja, mi lesz a vége – teszi fel a meg nem válaszolható kérdést a férfi.

A református szeretetszolgálat segített

A családnak mindene elveszett. Először ismerősöknél, rokonoknál húzták meg magukat, majd bekerültek a családok átmeneti otthonába, ahol egy évig lakhattak. Itt normálisan tudtak élni, havonta 35 ezer forintot kellett fizetniük a lakhatásért. – Ez csak átmeneti lehetőség volt, innen tovább kellett mennünk. Próbáltam mindenütt segítséget kérni, hiszen ebben az időben nekem nem volt állásom, Anita GYES-éből éltünk. Sok helyen válaszra sem méltattak, pedig majdnem a parlamentig elmentünk. Mindig azt halljuk a médiából, hogy forduljunk segítségért, mert senkit nem hagynak magára, de a legtöbb helyen válaszra sem méltattak. Néhány helyen azonban segítettek, például a Máltai Szeretetszolgálattól élelmiszercsomagot kaptunk. Kapcsolatba kerültünk a Magyar Református Szeretetszolgálattal, ők a Mentőöv programban albérletet fizettek nekünk fél éven át, tavaly áprilistól szeptemberig, ami nagy segítség volt a számunkra. Ez idő alatt próbáltuk rendezni a sorainkat, fizetni a hiteleket. A lakásfelújításra felvett kölcsönt ugyanis időközben feléltük, amikor nem volt munkám. A szeretetszolgálat abban is segített, hogy elvégezzem a személy- és vagyonőrképzést, így most már állásom is van. Folyamatos műszakban dolgozom, nettó 80 ezer forint a keresetem. Abba a furcsa helyzetbe kerültünk, hogy ez a bér egy önköltséges önkormányzati lakás igényléséhez kevés, a „sima" önkormányzati lakáshoz pedig túl sok.

Az aprópénz

A gyerekek nem túl sok mindent érzékelnek a helyzetünkből, mert a problémákat mindig akkor beszéljük meg Viktorral, amikor ők már alszanak – veszi át a szót Anita, miközben a kicsik folyamatosan szórakoztatnak minket produkcióikkal; fejen állnak, ugrálnak, számolnak és több tornagyakorlatot bemutatnak.

– Niki hiperaktív, ő talán ebbe menekül, Andris pedig inkább magába forduló – mondja Anita.

– Nekik próbáljuk az ő szintjüknek megfelelően elmagyarázni, hogy miért nem lehet megvenni, amit szeretnének, vagy miért kell megint elköltöznünk. Sokszor van sírás, ha nincs ennivaló, ilyenkor megmutatom nekik az aprópénzt, amiről már tudják, hogy az a kicsi pénz, amiért nem adnak csokit a boltban, legfeljebb csak kenyeret. Megpróbálunk mindent beosztani; például mikuláskor eltesszük a csokikat, hogy később is tudjunk mihez nyúlni, ha édességet kívánnak.

Anita abban reménykedik, hogy holnap (is) történik egy pici csoda, ami segít túlélni.

– Az tartja bennünk az erőt, hogy együtt vagyunk, nem esett szét a család. Sokszor halljuk, hogy elveszik a gyerekeket a szülőktől, amíg ez nálunk nem történik meg, van miért élnünk.

Végtelen magány

A református szeretetszolgálat hozott minket össze a svábhegyi református gyülekezettel – veszi vissza a szót Viktor. – A gyülekezet nagyon, nagyon sokat segít. Nemcsak élelmiszert, ruhát kapunk tőlünk, hanem próbálják bennünk tartani a lelket is. Ha ők nem lennének, talán már én sem lennék. Hiába van itt a családom, végtelenül magányosnak éreztem magam a nagyvilágban, hiszen akármerre szaladtam, csak nem jött a segítség. Szélmalomharcot vívunk, ördögi körben vagyunk, aminek nem látom a végét. A bankok nem állnak szóba velünk, magánemberekhez is hiába fordultam, hogy előlegezzék meg a hitelünket, aztán majd fizetem, ez is esélytelen – legyint lemondóan a családfő.

A huszonkilenc éves férfi cukorbeteg, rendszeresen kellene ennie, de előfordult, hogy naponta csak egyszer jutott étel, és az sem olyan, amire betegsége miatt szüksége lenne. – Kilátástalannak érzem az életünket, mindig csak a mának élünk, letudunk egy napot, aztán másnap nem tudjuk, hogy mi lesz. Családfőként nehéz megélni, hogy hiába dolgozom, ma megkaptam a fizetésemet, kifizettük a kötelező dolgainkat és tízezer forint maradt.


„Örökbe fogadták a családot"

Amikor programot indított a devizahitelük bedőlése miatt lakásukat elveszítő családok megsegítésére a szeretetszolgálat, jelentkeztünk, hogy szeretnénk segíteni – meséli a történet másik oldalát Csák Réka, akivel Budán beszélgettünk. A svábhegyi református gyülekezet diakóniai bizottságának tagja azt mondta, hogy fél évre vállalták a Varga család támogatását. – Két lehetőségünk volt: egyszerűen csak pénzt utalni hat hónapon keresztül a szeretetszolgálatnak, akik eljuttatják a rászorulóknak, vagy megismerni a családot és foglalkozni, törődni velük. Mi az utóbbit választottuk. Összesen 30 ezer forint fizetését vállaltuk, de a gyülekezet heteken át adakozott, és ennél lényegesen több pénz, 115 ezer forint gyűlt össze. Augusztusban ismerkedtünk meg a családdal, akkor még három gyerekük volt, azóta megszületett a legkisebb kislány. A történetük megdöbbentő volt, ők nem a klasszikus devizahiteles család, hanem a lakásmaffia áldozatai lettek. Amikor átadtuk nekik első találkozásunkon a pénzt, ebből éppen ki tudták fizetni az albérletük kaucióját. Nagyon jól jött nekik a segítség, emlékszem, mennyire meghatódtak...

Segíteni akartak

A svábhegyi reformátusok azért csatlakoztak a Mentőöv programhoz, mert szerettek volna segíteni, kifelé nyitni és diakóniát végezni. – Mi szinte zárt kis közösségben élünk a Svábhegyen, mindannyian ismerjük egymást, tudjuk, hogy kik szorulnak segítségre, de szerettünk volna másoknak is segíteni. Kis gyülekezet a miénk, csak nemrég váltunk le Budahegyvidékről és lettünk önállóak. Ez nem gazdag emberek gyülekezete, azonban a Svábhegyen mégsem találkoztunk még olyan történettel, mint amit a Varga családtól hallottunk. Persze tudtuk, hogy élnek nagyon nehéz helyzetben családok, de akkor ott álltak a valóságban előttünk olyan emberek, akikről korábban legfeljebb újságokban olvastunk. Az első találkozás még szűk körben zajlott, később azonban vállalták, hogy egy szeretetvendégségen elmesélik történetüket a gyülekezetnek. Azon az istentiszteleten is gyűjtöttünk, 40 ezer forint jött össze, éppen a családfő szemüvegének ára. Viktoron egy ragasztószalaggal betekert szemüveg volt, nem volt pénzük másikat venni – emlékszik vissza Csák Réka.

Még senki nem mondta

Amikor novemberben megszületett a kisbaba, a svábhegyiek ismét összefogtak, a baba-mama körbe járók babakocsit, kiságyat, pólyát, ruhákat, tápszert, pelenkát ajándékoztak Vargáéknak, sőt a gyülekezet segített új albérletbe költöztetni őket. Az „család örökbefogadási" program azonban mégsem hollywoodi sikertörténet, hanem nehéz küzdelem és hosszas tanulási folyamat a segítő gyülekezet számára is. – Mi azt gondoltuk, milyen nagyszerű, hogy kétszer gyűjtöttünk, segítünk, adakozunk, és minden rendben van. Aztán egyik alkalommal, amikor felhívtam a családot, Viktor azt mondta: nincs mit enniük. Nekem még soha nem mondott senki ilyet a telefonban, hogy neki nincs mit enni. Letettem a telefont és hirtelen csak annyi jutott eszembe, hogy gyorsan bevásárolok és elviszem nekik az ennivalót. Aztán azóta azt is megszerveztük, hogy fél éven keresztül minden héten egy gyülekezeti tag bevásárol egy hétre való élelmiszert a családnak. Nem arról van szó, hogy ők rendelnének bármit is, hanem mindenki azt vesz, amit saját családjának is vásárolna. Sokan megkérdezik tőlünk, ugyan mit ér ez a segítség? Talán csak annyit, hogy tudjuk, legalább nem éhezik a család, fél évig biztosan van mit enniük. Számos e-mailt kapunk a gyülekezeti tagoktól, sokan segítenek, részt vesznek a programban. Amikor visszük a csomagot, a gyerekek mindig boldogan csüngenek rajtunk, ők külön is nagyon örülnek az ajándékoknak.

Bízhatnak bennünk

Sokszor mondják: mindenki a saját életének kovácsa. Hallani azt is, hogy ha valaki nehéz helyzetbe kerül, megvan benne a felelőssége. – Mindenki hozhat az életében rossz döntést, amikor megcsúszik valamin – mondja Csák Réka. – Nekünk nem azt kell firtatni, hogy milyen okból került valaki kilátástalan helyzetbe, nem feladatunk ítélni, bírálni. Persze, ha a Varga családnak szüksége van a véleményünkre, szívesen segítünk, hiszen vannak köztünk jogászok, közgazdászok, akik például egy albérleti szerződésnél el tudják mondani, hogy azt érdemes-e aláírni, vagy keressenek más lehetőséget. Az örökbefogadott család bízhat bennünk, mi nem fogjuk őket kihasználni, nem várunk el semmit a segítségért cserébe. Egyszerűen csak segítünk. Viszont nem titkoltan missziói célunk is van, hiszen a segítésen túl szeretnénk, ha a család kötődne a református egyházhoz. Szeretnénk, ha lakhelyükön, a 15. kerületben beépülnének majd a helyi gyülekezetbe, hiszen később napi szinten nehéz ebből a távolságból segíteni a mindennapi életvezetésben. Ez nem azt jelenti, hogy elengedjük a kezüket, csak segítünk nekik új közösséget találni.

Jó, de nehéz

Segíteni nagyon jó, de ugyanolyan nehéz is – folytatja Csák Réka. A történet ugyanis nem egy egyenesen felfelé ívelő folyamat, ahol megtér a segített, mi tévedhetetlenek vagyunk, a család elfogadja összes jó tanácsunkat, együtt járunk templomba, minden nagyszerű, és mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Sajnos ez nem erről szól. Mi örülünk, hogy eszköz lehetünk az Úr kezében. Jó, hogy segíthetünk valakinek. A Mentőöv programban azt is megtanultuk, Isten kegyelme, ahogy élhetünk. Megtanultunk hálásnak lenni azért, hogy nem éhezünk és nem kell kétségbeesetten futkosnunk a mindennapi betevő falatért.

Fekete Zsuzsa
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép