Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Sámuel, Hajna napja
1 felhasználó online
0 tag, 1 vendég



Képek a galériából

Búzatábla
Árnyékban si.
Életmozdulatok
2013-05-14 Forrás: Parókia.hu
Sok bibliai szereplőt szoktunk példaként emlegetni, királyokról, bírákról, tanítványokról is szólnak prédikációk, Máriától azonban ódzkodnak a reformátusok. Most mégis a kereszt alatt álló anya fájdalmát és szenvedését hozza elénk a Szegedi Kortárs Balett Stabat Mater című balettje. Milyen kölcsönhatással van egymásra tánc, művészet, egyház és a hit, többek között erről beszélgetett az előadás után a koreográfus a dunamelléki református püspökkel.
Állt az anya keservében
sírva a kereszt tövében,
melyen függött szent Fia,
kinek megtört s jajjal-tellett
lelkét kemény kardnak kellett
kínzón általjárnia.


Így fordította a középkori verses imádság kezdő sorait Babits Mihály. A katolikus miséken gyakran énekelt vers számos festőt és zeneszerzőt megihletett, s ezek a művek most egy balettelőadáson találkoznak. Húsvét után, pünkösdhöz közeledve ismét a kereszt alatt álló anya fájdalmát és szenvedését hozza a nézők elé a Szegedi Kortárs Balett Stabat Mater című előadása a Nemzeti Táncszínházban. A társulat Arvo Pärt és Giovanni Battista Pergolesi műveit eleveníti meg a színpadon, ezzel ünnepelve fennállásának huszonöt éves évfordulóját. Ertl Péter, a színház ügyvezető igazgatója szerint egyre több példa van arra, hogy egyházi témát dolgoz fel egy kortárs előadás. Ezért a közelmúltban mindkét oldal egy-egy képviselőjét beszélgetésre invitálta. Juronics Tamás, a társulat művészeti vezetője, a darabok koreográfusa és Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök arról beszélgetett, milyen kölcsönhatással van egymásra tánc, művészet, egyház és a hit.


Emlékezve újulni

– Két emblematikus zeneműről van szó, amelyre már született egy-egy előadás az elmúlt huszonöt évben. Pergolesi darabját 1988-ban Imre Zoltán koreografálta, ami az egyik meghatározó és kiemelkedő műve volt a társulat alapító művészeti igazgatójának. Arvo Pärt zenéjére pedig én rendeztem egy balettet 1993-ban – akkor még Kroki címmel –, alig néhány évvel azután, hogy az észt szerző műve megjelent. Ebben az évben vált a társulat Szegedi Kortárs Baletté, amikor én magam vettem át az igazgatását, ez is már húsz éve történt. Ezért két ilyen fontos darab megérdemli, hogy ezzel is emlékezzünk az elmúlt huszonöt évre, de az előadás egyben a megújulás felé is mutat, hiszen nemcsak átdolgoztam, hanem egészen újraértelmeztem a darabokat – indokolta a témaválasztást Juronics Tamás. A koreográfus elmondta, az, hogy egy estén két Stabat Mater darabot láthatnak a nézők megkövetelte, hogy a két mű különböző oldalról közelítse meg a katolikus liturgiában szereplő verset. Ezért az első felvonásban a darab az angyali üdvözlet pillanatát ábrázolja, amint Gábriel arkangyal megjelenik az ifjú Máriának és elmondja az Igét, mely szerint a szűz méhében Isten gyermekét hordja. Ám ekkor vízióként megjelenik Máriának a fájdalmas jövő, melyben fia szenvedését, megaláztatását és kereszthalálát látja. Megnemesülve a tudattól, hogy fájdalmas sorsában is Isten útját, az emberiség javát, üdvét szolgálja, tudatosan, önmaga vállalja a gyermekáldást és a vele járó minden örömöt és bánatot. A második felvonásban az Pergolesi olasz zeneszerző zenéjére született mű a gyermekét elvesztő mindenkori Anya fájdalmáról szól; a legnagyobb öröm megélése után bekövetkezhető legszörnyűbb érzésről. Háborúk, betegségek, elnyomás és egyéb szörnyűségek miatt sok-sok anya volt kénytelen átélni gyermeke elvesztését a történelemben. Nekik állít emléket a darab, megidézve a keresztnél álló Szűz Máriát.

A fájdalom dinamikája

Míg a festmények és az egyházzenei művek a kereszt alatt szinte mozdulatlanul álló anyát örökítik meg, a református püspök szerint ez az előadás új dinamikát adott a bibliai képnek.
– A tánc most megmutatta, hogy oda kellett állni, oda kellett menni a kereszt alá. Az angyali üdvözletnél megjelenő, a fogantatás pillanatától a feltámadásig tartó vízióban láthatjuk, amikor Mária szinte tiltakozik ez ellen. Ebben nemcsak Mária, hanem minden édesanya hihetetlen fájdalma, drámája megjelenik, mikor elveszít valakit, akit ő szült. Fel vagyok kavarva. Talán ez az oka annak, hogy a protestánsok tartózkodóbbak a vizualitással, a képpel, a megképzéssel kapcsolatban, mert ez most bennem egy olyan maradandó lenyomatot hagy, amit Babits így fordít: üsd be szívembe az ő szenvedését. A vizualitás, a tánc, a kép bizonyos értelemben zenei is pecsétet üt az emberbe, és mi, protestánsok azt mondjuk, hogy ez egyszerre nagyon jó, másrészt nagyon veszélyes. Mert nem mindegy, mi hagy bennem nyomot, mi rögzül bennem – fogalmazott Szabó István. A dunamelléki püspök egyúttal megjegyezte, amíg a táncban az angyal a fiatal lány méhét érinti meg, a középkori ábrázolók nem véletlenül festették meg úgy a jelenetet, hogy az angyal Mária fülét érinti, hiszen ezzel azt hangsúlyozták, hogy az Ige hallása által fogant Isten fia.

Szavak nélkül

– A tánc ebben az előadásban a legkevésbé színház, sokkal inkább a zene és a képzőművészet elegye. Az alkotás folyamata sokkal közelebb áll a zeneszerzéshez, mert kevésbé tudatos munkafolyamat, mint a képzőművészet, hiszen a mozgás megszervezése, megrendezése maga is absztrakció. Ugyanakkor ez mégiscsak vizuális műfaj, tehát innen nézve a képzőművészet áll hozzá közelebb – mondta Juronics Tamás, aki szerint ennek az összetett műfajnak a szépsége és nehézsége is ugyanaz: hogy nincsenek benne szavak.
– Ezért vagyunk kénytelenek kihagyni a fület, mert a fül érintése más jelentéstartalommal bír. A fülbe súgni szoktak, de mi nem súghatunk, hanem mozgunk, ezért a kivitelezésnél azt vettük figyelembe, hogy a néző számára is egyértelmű legyen, mi történik – mondta a koreográfus.

Örökké várandós

Sok bibliai szereplőt szoktunk példaként emlegetni, Jézuson, a Megváltón kívül királyokról, bírákról, tanítványokról is szólnak prédikációk, Máriától azonban sokszor ódzkodnak a reformátusok. Juronics Tamás szerint az Arvo Pärt zenéjére született műben Mária elővíziója is távol áll a kálvinisták hagyományaitól.
– Szeretem ezt a trükköt, hogy az angyali üdvözlet pillanata egyszer csak megbonyolódik egy ilyen üzenettel, ami nyilvánvalóan képtelenség a bibliai értelmezésben, hiszen ez a fajta tudat az ifjú Máriában nincs meg. Az is igaz, hogy ezzel a megtapasztalással az ő döntésének még nagyobb fontosságot tulajdonítok. Ha nem is társmegváltói, de olyan fajta tudatosságot teszek az ő létezésébe, ami nem általános, és talán még kevésbé az a református egyházban – mondta a koreográfus.

Szabó István szerint azonban a reformátusok számára is ugyanolyan fontos Krisztus anyja, mint más egyházakban, sőt a dunamelléki püspök minden református prototípusának nevezte Máriát.

– Az, hogy legyen az Úr akarata szerint és Istennek minden lehetséges, ezek nagyon mély, erős protestáns mondatok, és ezeket Mária szájából hallhatjuk. Az imádság írója, a Máriát kérlelő szerző kérésének a lényege, hogy ő is oda tudjon állni a kereszt alá, tehát Mária szenvedésének megmutatása invitálás is egyben. Az ő szenvedésével való azonosulás a Krisztus szenvedésével való azonosulás, mert nem csak mint édesanya szenved, de átérzi Krisztus szenvedését is. Végig azt énekli el a Stabat Mater, hogy Mária az, aki áldott minden asszonyok között, aki az Üdvözítőt hordja méhében, szűzen fogant meg, és ez nagyon fontos. Ő az, aki az anyai szenvedéseivel a legélénkebben meg tudja számunkra mutatni, mi volt Krisztus szenvedése. A középkori versben azért könyörög a szerző Máriához, hogy ne csak a te szenvedésedet add át nekem, hanem a Fiú szenvedését is. Mert mi a vers vége: ha majd el kell mennem innen, engedj győzelemre mennem anyád által, Krisztusom. Tehát átváltozik az imádság, Máriához szól, de utána Krisztushoz szóló imádsággá lesz. Tehát a Krisztus szenvedéseiben való osztozkodás, részesedés, az együtt szenvedés úgy válik számomra lehetségessé, hogy az első együtt-szenvedőhöz lépek, aki Mária. Mert a gyermekért szenvedni, egyáltalán szenvedni valamiért igazán az édesanyák tudnak. Mert aki gyermeket szült, az az öröklétig várandós marad, vagy csúnyább szóval, aki gyermeket szült, utána már mindig terhes marad. Hisz megszülte a gyermekét, de továbbra is együtt viseli vele minden terhét. Mi lesz a gyermekemmel? - kérdi. Mi lesz, ha még életemben elvesztem? Feltámad? Vagy vége mindennek? – mondta Szabó István.

Egy kor és annak embere

Bár a hittételek és a művészi megfogalmazás gyakran különbözik egymástól, Ertl Péter színházigazgató szerint még szembetűnőbb a kortárs tánc vizualitása és az ókori események világa közötti különbség. Míg sok képzőművészeti alkotás kifejezetten arra törekedett, hogy alkotásuk Krisztus korának vizuális jegyeit hordozza, a társulat előadása látványban egyértelműen mai, XXI. századi alkotás. Juronics Tamás szerint máris nem ilyen éles az ellentét kortárs és klasszikus művészet között, ha a táncot a zenével állítjuk párhuzamba.
– A művészet mindenkor kortárs. Szerintem egyre inkább lerágott csont a kortárs szó, nem is értem, miről szól. Például amikor Pergolesi megírta a zenét, akkor ő kortárs zeneszerző volt, most utólag nézzük nem annak, én most koreografálok, tehát most vagyok kortárs. Számomra inkább a téma a lényeg, amit úgy ábrázolunk, ahogy az adott korban, a mi vizuális készségeink, megélt tapasztalataink diktálják – fogalmazott a társulatvezető, aki azt is elmondta, hogy a XVIII. század derekán az olasz zeneszerző darabja sem volt ennyire elismert. Giovanni Battista Pergolesi 1736-ban, 26 évesen írta művét, súlyos betegen. A tuberkolózisban szenvedő zeneszerző több vidám hangulatú, addigi munkásságára jellemző gyors tétel komponált utolsó művébe, noha a középkori Stabat Mater vers témája végig komor marad. Juronics Tamás szerint ez adta annak a lehetőségét, hogy az előadás második felvonásán oldják a fájdalommal és szenvedéssel teli témát, és az anyaság örömteli pillanatait is megjelenítsék a színpadon. A társulatvezető egyúttal feladatának érezte, hogy elődje művére is reflektáljon.
– Imre Zoltán koreográfiájában nagyon direkt módon jelent meg egyfajta holokauszt-emlékezés, egy láger élménye. Az asztalok elhelyezésében is, a férfiak katona típusú megjelenésében ez a fajta erőszak az én új értelmezésemnek is része, ha nem is ennyire központi motívumként. De egyértelmű, hogy ebben a darabban nem a bibliai történetet táncolták el, hanem egy másik, akár háborúban, vagy bármilyen szörnyű helyzetben gyermeküket elvesztő anyákat, akiknek sorsa összehasonlítható Mária szenvedésével. Magának a versnek is a lényege, hogy a személyes élmény megélését kéri az, aki ezt a verset mondja, és az által hogy Mária fájdalmát sajátjának kéri és tudja, ez által reménykedik a feloldozásban – mondta Juronics Tamás.

Mi a különbség?

– Nem éreztem nagy különbséget a nézőtér és a színpad között, mert amit ma este láttunk, az lejött a színpadról, vagy mi magunk voltunk fent a színpadon. A táncosok az embert táncolták el, és ez nagyon ritka dolog – mondta Szabó István. A püspök szerint baj van azzal a művészettel, amely manírossá és önmagáért valóvá válik, ezt pedig szintén megérzi az arra érzékeny néző.
– Ez ugyanúgy igaz zenére, költészetre, táncra, filmre, sőt, még a prédikálásra is, amennyiben a retorika a művészeti ágba sorolható. Láttam már önmagáért prédikáló prédikátort, aki nem az üzenetet, hanem saját magát akarta átadni. Ez sok esetben igaz a művészetre is, ami rögtön akadályt jelent, ezért nem megy át az igazi üzenet. Ma azonban éppen a fordítottját láttuk, mert a táncosok mozdulatai életmozdulatok voltak. Ahogyan összeomlik egy édesanya és már csak az égre tudja nyújtani a kezét, ahogy valami szellemi erő visszatartja, mikor a halálba futna fia után, vagy a szuicídum félelmetes mozdulatai, amikor a magaslatból a mélybe veti magát valaki, ez több, mint amit már a gyászról gondolunk, amihez a tánc és a táncosok is odaalázatosodtak. Mert a táncnál kidülleszti magát az ember, az egész ember, aki tud táncolni, vagy táncolnia kell, mert örömében verdesi a csizmája szárát, tesz mozdulatokat. Itt most minden összeért eggyé, ebben semmiféle manír nem volt, semmi kísérleti, hogy most rittyentsük valamit, amit még más nem alkotott. Mert ami itt volt, az megtörtént, a fogantatás, a születés, a kereszt, az agónia, a feltámadás, Mária könnyei, sírás, a fájdalom, ezt mind magunk is láthattuk – mondta Szabó István.

Templom az egész világ

Juronics Tamás szerint a színházi emberek hasonló szenvedéllyel és elhivatással tekintenek munkájukra, mint az egyházi emberek.

– Mozgó embereket láttunk, akiket a lelkük mozgat, ez által lesz ez befogadható előadás. Nincs más vágya a táncosoknak és az alkotónak, mint hogy beégesse az ő színházi gondolatait az itt ülő nézőbe. Ez a színház egy korábbi templomépület ráadásul, de más tekintetben sem látok nagyon sok különbséget templom és a színházi templom között. Mi magunk színházi templomi embernek tartjuk magunkat, a gyülekezet esténként eljön, igaz, kicsit kevesebb színházunk van, mint az egyháznak, de szép látogatottsággal játszunk. A témához kapcsolódva bevallom, nem vagyok hívő ember, de nagyon érzékenyen próbáltam nyúlni, utánaolvasni annak, miről is szól a kép, a pillanat, amit meg akart fogalmazni a költő, mi ennek az imának a lényege, és formailag is olyan határokat találni, ami a zenéhez is és a témához egyaránt illeszkedik, és ízléses marad – mondta a társulatvezető. Szabó István pedig arról beszélt, hogy Isten sokkal nagyobb templomokat rendezett be az ember számára, mint kőépületeket.
– Kálvin azt mondja, az egész világ teátrum, mi vagyunk a nézők, és ha a világot jó szemmel nézzük, akkor ott Isten titokzatos és csodálatos dicsősége tárul fel számunkra. Mi kell ehhez? Fel kell tenni a szemüveget, mert rövidlátók vagyunk, nem látunk el a színpadig. Ez a szemüveg pedig Istennek a különleges, titokzatos írott kinyilatkoztatása, a Szentírás. Ebből táplálkozott ma itt minden, a vers, a kép, a zene, a művészek lelkének megrezdülése is, aki ugyan azt mondja, hogy nem hívő, mégis Kierkegaarddal szólva azt mondom: mégiscsak ugrott. A dán filozófus és teológus mondja, hogy a létünknek az első fázisa az esztétikai fázis. Minden vizualitás ebbe a stádiumba tartozik, de hallhattuk, hogy a második, az etikai fázisból is megjelentek nagyon komoly elemek. Az utolsó stádium pedig a hit ugrása lenne. Vagy a kálvini hasonlattal szólva, ha felvesszük a szemüveget, akkor amit addig homályosan láttunk, és amihez a művész nagy lelke kellett, hogy intuíciójával sejtse, az egyszerre egészen tiszta és világos lesz mindannyiunk számára.

Dobó Márti
Az előadás fotói: Nemzeti Táncszínház/Kocsis Judit
A Szegedi Kortárs Balett Stabat Mater című előadása május 15-én, 22-én és június 1-jén látható a Nemzeti Táncszínházban. További információ: www.szegedikortarsbalett.hu
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép