Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Bence napja
6 felhasználó online
0 tag, 6 vendég



Képek a galériából

Szent Filoména imádkozik
Idő
Ma van a betegek világnapja. - Átmenni rajta
2014-02-11 Forrás: Parókia.hu
Betegség. Része az életnek. Elkerülni nem lehet, átmenni rajta sokféle módon: félelemmel, rezignáltan, bizakodva, kapkodva (gyógyszert, „tuti módszert"), csendes belenyugvással. Tény: szeretnénk minél hamarabb túl lenni rajta, erősnek és kontrollálónak lenni az életünket illetően. Ám az is tény: Isten megengedte a betegség állapotát, s azt is fordíthatja „áldások megtapasztalásának" idejévé. Nagy tanító a betegágy, s a betegágy mellett lét. Ma van a betegek világnapja.
„Ma ....ünnepe van"- gyakran kezdődik ezzel a mondattal a görög katolikus liturgia tanítása a kórházi kápolnában. Amióta tizenkét éve naponta szolgálunk együtt görög katolikus pap társammal, sokszor csodálkozok rá egyházi ünnepeik sokaságára.„Református hitvilágom" néha rácsodálkozik ezekre az ünnepekre, máskor berzenkedik - s van amikor irigykedik. Ez történik a „Betegek világnapján" is. Hiszem, nagyon fontos, hogy keresztyén hívő emberként tudjunk megállni a betegség, szenvedés ténye, a „cserépedény voltunk" valósága, Isten gyengéd szeretetének a betegségben megtapasztalható realitása és a beteglátogatás fontossága mellett. Nem egy napon – de időnként, talán ilyenkor is, tudatosan.

Mióta ünneplik a Betegek világnapját? II. János Pál kezdeményezésére, 1993 óta, február 11-én. A hagyomány szerint 1858-ban ezen a napon a Lourdes-i Bernadett 14 éves francia leánynak megjelent Mária, majd néhány nap múlva, február 15-én a látomás helyén, a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. 1864-ben templomot építettek ide, ahova évente sok százezer ember látogat, zarándokol. Mind a mai napig több ezerre tehető „a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma".

Betegség. Része az életnek. Elkerülni nem lehet, átmenni rajta sokféle módon: félelemmel, rezignáltan, bizakodva, kapkodva (gyógyszert, „tuti módszert"), csendes belenyugvással. Tény: szeretnénk minél hamarabb túl lenni rajta, erősnek és kontrollálónak lenni az életünket illetően. Ám az is tény: Isten megengedte a betegség állapotát, s azt is fordíthatja „áldások megtapasztalásának" idejévé. Nagy tanító a betegágy, s a betegágy mellett lét. Aki minden történést – fájdalmat, bizonytalanságot, orvosi, ápolói, egyéb segítséget, önmaga érzéseit és gondolatait tudatosan megfigyeli, rádöbben: az ilyenkor megcsendülő belső csendben Isten nagyon közel van. Az ilyenkor felhangzó sokszor nagyon rövid ima a lélek belsőbb rétegeiből fakad, a megszólaló Ige új erőforrást jelent. Az ilyenkor közel lépő embertárs – testvérré válik.

Két bizonyságtételt idézek:
Amikor a sokadik kemoterápiás kezelést kaptam, egy ötágyas kórteremben feküdtem. Fájt mindenem, ismét elhullott hajjal, gyengén és miértekkel zakatoló gondolataimmal álltam Isten előtt. Miközben betegtársaimmal beszélgettünk, kezelésekről, hatásról, mellékhatásokról, jött a gondolat: mondd ki! Tudtam meg kell vallonom, kiben bízok. A betegségben is. Vannak mélypontjaim, de az Úr mindig felállít. Ezerszer átélem: kérem az erőt és kapom. Nem készültem a bizonyságtételre, de tapasztaltam Isten ott és akkor megadta, amit mondanom kellett. Csodálatos beszélgetés lett belőle. Minden beteg bekapcsolódott, figyelt, kérdezett. Valaki azt kérte: „látom van Bibliája, elolvasná a 6. zsoltárt, én azt ismerem". S én olvastam: „Kegyelmezz Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg Uram, mert reszketnek tagjaim...Fordulj hozzám Uram, mentsd meg életem, szabadíts meg, mert irgalmas vagy". Átéltük, a kórterem templommá vált – miközben a gyógyító infúziók lassan csöpögtek – a Gyógyító közöttünk járt. (Ibolya – önkéntes beteglátogató)

Márta, gyülekezeti önkéntes meséli: Még a nevét sem tudtam annak az asszonynak, akit gyakran láttam – ahogy hiányos öltözetben, vörösre fagyott ujjakkal kukázott. Csodáltam, hogy nem betegebb még jobban? Próbáltam beszélgetni vele, nagyon nehezen nyílt. Kiderült, anyagilag van mélységben, még van hol laknia, de hosszú ideje már nem evett főtt ételt. A következő napokban gyülekezeti társammal meleg ételt vittünk neki, ráakasztottuk a kapujára. Megtalálta? – kérdeztem, amikor legközelebb találkoztunk. Képzelje – válaszolta, ételt kaptam. Először a sütit ettem meg, aztán a másodikat – a levest a végére hagytam, mert azt szeretem a legjobban. Csoda finom volt! - Mi főztük, örülök, hogy ízlett! – mondtam. - Óh nem – reagált rá - , maguk olyan finomat nem tudnak főzni! – s rám mosolygott. Hiányos, sárga fogai kivillantak cserepesre duzzadt, kiszáradt ajkai mögül. Én ilyen gyönyörű mosolyt még nem láttam! Ragyogott az arca! Talán, mert ez az asszony az emberi szeretet által Valaki sokkal nagyobb szeretetével találkozott. Ami csak átjárta a mi kezünket, de amilyenre mi „nem vagyunk képesek". Azóta is őrzöm a mosolyát.

S végül egy fénykép: Egy négygyermekes édesapa, aki egy baleset következtében lebénult. Hetek, hónapok teltek a kórházban, műtét, várakozás, rehabilitáció. Egyik nap mosolyogva fogadott: nézze, már ez megy! Ahogy gyenge, lassan mozduló kezeit közelítette egymáshoz, s elkezdte összeakadó ujjait egymáshoz illesztgetni – könny szökött a szemembe. Imádkozó kezek! Egy természetes, s mégis oly sokszor elmaradó mozdulat számunkra - baleset nélkül. Ám ott a betegágyon: a hála, a kapaszkodás, a reménység, az erő-kérés összefonódása, melyet a hit mozdít. - Akár Lourdesban, akár egy kórházban, otthonban – bárhol...

Gál Judit
református lelkipásztor, a kórházmisszió vezetője

Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép