Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Huba napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Hóember
Kapcsolat
Az örökség - Martos Balázs atya elmélkedése 2015. Urunk mennybemenetelére
2015-05-17 Forrás: Vatikáni Rádió
Jézus tanítását, személyének titkát különleges módon foglalta össze az utolsó vacsora emléke. A keresztre feszítés emlékével együtt ez lett a kereszténység legfontosabb jelképe.
Jézus története azonban itt a földön sem ért véget az utolsó vacsorával, a kereszthalállal, sőt még a feltámadással sem. Az elbeszélők Jézus mennybemenetelét értelmezték a végső búcsú pillanataként. Ez a „pillanat” az örökkévalóságba való átlépést jelenti. Ami ekkor „történik”, valójában a történelem jelen állapotának képszerű megfogalmazása. A búcsú a történet befejezéseként még egyszer lehetőséget kínált arra, hogy összefoglalják Jézus örökségét. Milyen ez az örökség? Vegyük csak szemügyre!

Első és talán legfontosabb eleme az evangélium, illetve a hit, amely erre válaszol. Az evangélium az a jó hír, amelyet Jézus hozott: közel van az Isten országa, az ő üdvözítő, segítő uralma, amelybe az ember hittel és szeretettel tud bekapcsolódni. Az örömhír a feltámadás után már a halál feletti győzelmet is magába foglalja. Ez a jó hír az egész világnak, az egész teremtésnek szól, minden egyes embernek. Aki erre a hírre hittel válaszol, vagyis a jó hírt beengedi az életébe, és részt kap belőle a keresztség által, az üdvözül, vagyis Isten megóvja őt a tőle való elszakadástól. Aki viszont nem fogadja el az élet és az üdvösség evangéliumát, az valamiképpen nemet mond magára Jézusra is. Ki vagy mi kapcsolja akkor az élethez? Az örökség első részlete meghívás az életre, a hitre, sőt mindennek továbbadására.

A második az, amit az evangélista a „jelek” kategóriájában foglal össze. Ezek erősítik a hitet, az igehirdetőét és az igére várakozókét is. Mérget isznak, nem árt nekik, kígyót vesznek kezükbe, nem gyilkolja őket és így tovább. A szövegben felsorolt jelekben megszólal a korai egyház tapasztalata, s bizonyos mértékig a korabeli emberek várakozása is „csodajelek” után. Az evangélium hirdetői Isten különleges oltalma alatt állnak. Részben azért, hogy el ne feledjék, nem magukat hirdetik, hanem Jézust, nem a saját ügyükben keltek útra, hanem Isten megbízásából. Az igehirdető számára az igazi öröm forrása éppen a nem remélt siker, az a pillanat, amikor rádöbben, hogy szavaiban maga Isten szólalt meg, ő működött, ő volt jelen. A jel valóság, de még csak kezdet. Azért is kell jelekről beszélni, mert a keresztény tapasztalat nem szabályról, szükségszerűségről, tervezett és megrendelt csodákról szól, hanem arról, hogy „Istent nem lehet nagylelkűségben felülmúlni”. Ha az ember nagylelkű, még inkább meglátja majd Isten nagyvonalúságát.

Keresztény örökségünk harmadik eleme is egyfajta jel, Isten jelenlétének sajátos módja, amelyet gazdag, s ezért félre is érthető kifejezéssel „látomásnak” mondhatunk. „Az Úr Jézus (…) felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján”. Márk egyetlen mondat erejéig, képletesen bepillant a mennybe, s mint egy színdarabban, végső helyükre ülteti a dráma főszereplőit. Ez a látomás Jézus felmagasztalásáról, igazságáról szól, sőt arról, hogy a szelíd és szerető Úr részt vesz Isten hatalmában. A látomás akkor is igaz, ha másként válik valóra, mint azt az ember sejtette. Megláttunk „valamit” Jézus életében, művében és sorsában, és hisszük, hogy ő Istennél van. Ezzel a látomással a szívükben élünk a világban, élünk a világért.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép