Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Enikő, Melitta napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Rembrandt: Sámson megvakítása
Áldás
A megtérés ideje - Martos Balázs atya elmélkedése 2016. Nagyböjt 3. vasárnapjára
2016-02-28 Forrás: Vatikáni Rádió
Vasárnapi szakaszunk Lukács szerint Jézus hosszabb beszédének befejezése. Az Úr ugyanis már a 12. fejezet kezdetén „megszámlálhatatlanul nagy tömeg” jelenlétében kezdett tanítani (Lk 12,1). Újra meg újra visszatért a vagyonról való lemondáshoz, az anyagiaktól való függetlenséghez, hogy hallgatósága bátrabban bízzon Istenben, és megtapasztalhassa gondviselését (vö. Lk 12,13-34). Másfelől többször szóba hozta az idő kérdését, hogy mennyi ideje marad az embernek a megtérésre, egyáltalán arra, hogy rábredjen, mi az igazán fontos az életben (vö. Lk 12,20; 12,35-40).
A megtérés tehát, amiről ebben az egész beszédben szó van, azt jelenti, hogy az ember egyfelől teljesen Istenre bízza az életét, másfelől elkezdje rendbetenni a kapcsolatait, kibéküljön a haragosaival (vö. Lk 12,58-59), és rádöbbenjen, mi a dolga, kit kell hűséges felebarátként szolgálnia (vö. Lk 12,42-48).

Jézus az élet valóságából indul ki, majd egy rövid példabeszéddel fejezi be tanítását. A két tragikus haláleset, amelyről szakaszunk első részében hallunk (Lk 13,1-5), Pilátus kegyetlenkedése vagy a Jeruzsálem déli részén található Siloám-torony leomlása, történetileg nem azonosítható. Lukács nem napilapot ír, nem egyszerűen tudósít és szenzációt keres, hanem azt a Jézust mutatja be nekünk, aki minden eseményben Isten útmutatását keresi. Az emberek hajlamosak Istentől megvertnek nézni azt, aki szenved (vö. Iz 53,4), kiközösíteni, eltávolítani maguktól akár úgy is, hogy bűnt keresnek benne (a Bibliából emlékezzünk csak Jób történetére – vö. Jób 4,4-8; 8,4). Jézus ezzel szemben arra figyelmeztet, hogy nekik is van miből megtérni; azok a csapások, váratlan tragédiák őket ugyanúgy érhették volna.

„Elveszni” ebben az összefüggésben azt a fájdalmas, készületlen, buta halált jelenti, amelyről hallva az ember még többtől tart: az örök megsemmisüléstől, a személy kilátástalan, örök szenvedésétől, vagyis a kárhozattól. Jézus az imént (vö. Lk 12,7.27-28) még a verebekről meg a mező liliomairól állította, hogy Isten ezekről is gondoskodik. Most sem elveszíteni, hanem megmenteni akar, felébreszteni, magunkhoz téríteni. Szavai arra is emlékeztetnek, hogy a valóság a mi valóságunk is, nem csak „valahol”, egy elképzelt, virtuális térben zajlik, nem a hírek és képernyők biztonságos távolában, amelyek végül kirekesztenek az életből, olykor elzárnak igazi lehetőségeinktől. A mi mindennapi életünk is lehet értelmes és értékes.

Jézus rövid példabeszéddel folytatja, a terméketlen fügefáról (Lk 13,6-9). Bibliai párhuzamok alapján a szőlő, ahol a fügefa áll, könnyen utalhat Izraelre. Isten többször is mutatkozik gazdának, aki mindenféle jó gyümölcsöt vár népétől, de nem azt kapja (Iz 5,1-7; Zsolt 80,9-17 stb.). A gyümölcshozó fügefa (vö. Bír 9,7; Péld 27,18; Mk 11,12-14) szintén lehet Izrael jelképe (vö. Joel 1,6).

A pédabeszédben egyesek Jézus történeti visszautasítását fedezik fel. Keresztelő János szerint a fejsze már a fák gyökerén volt (Lk 3,8-9). Jézus ezután meghirdette „az Úr kedves esztendejét” (Lk 4,19), Isten irgalmának idejét. A nép azonban nem tért meg, nem hozott gyümölcsöt, annak ellenére, hogy Jézus olyan sok bátorító igével és nagyszerű cselekedettel igyekezett megadni neki minden lehetséges kényeztetést. Az idő lejárt! – kiáltja eszerint Jézus példázata, elsősorban korabeli hallgatóinak, akiket Lukács idejében már elért a zsidó háború, a félelmetes pusztulás valósága.

Jézus működése valóban az Úr kegyelmi esztendeje volt, a világtörténelem kivételes ideje. De a haladék, az irgalmasságból adott újabb esztendő még ma is tart. Nem azért, hogy távolabbra tologassuk, amit már régen meg kellett volna tennünk. Inkább, hogy együtt, közösségileg is bátrabban kérdezzük, mit tehetnénk még ma, hogy az idő, az élet, ne hiába teljen. Hogy ne kelljen senkinek sem „elvesznie”, akit Isten az élettel megajándékozott.



Nagyböjt 3. vasárnapja, C év
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép