Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Zoltán napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

Egy jóbarát
A rudabányácskai oltár
Első lépés, második vonal
2016-09-14 Forrás: Parókia
„Neked, aki itt élsz, itt dolgozol, aki tehetsz valamit a másik emberért, neked kell megtenned az első lépést!” Bencze Jánossal, a református egyház Bethesda Gyermekkórházának diakóniai igazgatójával beszélgettünk. A második vonalban szeret dolgozni, ezt mondta, amikor megkapta a Dizseri szeretetszolgálati díjat. Nem a második vonalról szól ma a világ.
Dizseri Tamással (Dr. Dizseri Tamás /1949-2003/ Széchenyi-díjas orvos, gyermekgyógyász, a református egyház Bethesda Gyermekkórházának korábbi főigazgatója - a szerk.) több mint négy éven keresztül dolgozhattam együtt. Átéltem mellette a kórház újjászervezését, láttam, ahogy hatalmas erővel és energiával vetette magát munkába, teljes erővel Istennek szolgált. Minden gondolata akörül forgott, hogyan lehetne a kórházat valódi gyógyító közösséggé szervezni. Úgy tartotta: az az alap, hogy szakmailag kiválónak kell lennünk, de egyházi kórházként lelki küldetésünk is van. Az igazgató úr tehát nemcsak azért dolgozott, hogy a romos épületekből, leromlott osztályokból korszerű kórházat szervezzen, hanem ezért a lelkiségért is. Csodálatos visszaemlékezés volt számomra, amikor átvehettem a róla elnevezett díjat.

Ahogyan mesél erről az időszakról, úgy érzem, sikerült tovább vinni a lelki tüzet…

A kórház mostani vezetésében is ugyanezt a tüzet látom, tényleg csodálatos élmény a Bethesdában dolgozni. Elsősorban a diakóniával, a kórházon belüli szeretetszolgálati munkával, szervezőfeladatokkal, pályázatokkal foglalkozom. Hálás vagyok a munkámért, azért is, mert ebben az értékválságos 21. században számos ember nem találja a helyét és célját. Számomra azonban éppen a Dizseri Tamással, valamint a kórház mostani főigazgatójával, Velkey Györggyel való együtt munkálkodás bizonyítja, hogy megtalálhatjuk a feladatunkat, helyünket abban a közegben, ahol élünk, és igenis, lehet értelmes munkát végezni! Amikor azt mondom, hogy örömmel szolgálok a második vonalban, ez számomra azt jelenti, hogy olyan közösségben dolgozhatok, amelynek én is építőtagja vagyok. Egy a sok közül, aki tudja, hogy mi a dolga és miben kell együttműködni a többiekkel. A célokat közösen határozzunk meg, így próbáljuk munkánkat értelmesen és Isten dicsőségére végezni.

Hogyan került a lelkészi pályára, ráadásul kórházba, hiszen egy gyakorlatias, jó műszaki érzékű embernek, mint ön, gondolom, nem egyenesen a teológiára vezet az útja.


Vaján úgy nőttem fel, hogy nagyon sok fizikai munkát végeztünk. Gyümölcsöseink voltak, dolgoztunk a mezőgazdaságban és javítottuk, szereltük a gépeket, autókat. Arra is emlékszem, hogy amikor a környékünkön utat építettek, esténként édesapámmal megálltunk az út végén hagyott aszfaltkupacoknál, összegyűjtöttük az úthenger mellől az anyagot, és betömködtük a faluban éktelenkedő kátyúkat, hogy lehessen közlekedni az évek óta elhanyagolt úton. Vezetni is szerettem, már tizenegy évesen próbálgattam magam különböző gépeken, sőt megnyertem a megyei KRESZ-versenyt is. Volt olyan időszak, amikor autóversenyző szerettem volna lenni, de egy autóbaleset megmutatta, hogy nem ez az utam.

Egy tizenegy éves gyerek ezt jelként éli meg?

Utasként szenvedtem el az autóbalesetet, beborultunk egy árokba, úgy, hogy háromszor megpördült az autó és a feje tetején állt meg. Akkor még nem volt biztonsági öv, és a hátsó üveg átszaladt a hátamon. A borulás után fölocsúdtam, és csak az egyik szememet tudtam kinyitni. Azt hittem, hogy elveszítettem a szememet. Ott és akkor komoly halál közeli élményem volt… Egyébként a családi legenda szerint amikor megszülettem, a harangozónk megkondította a harangot, hogy megszületett az első fiúgyermek a családban, megjött a „kis pap”. Valójában egész életemben arra készültem, hogy lelkész leszek, még akkor is, ha közben fölvetődtek más ötletek.

A szülei és nagyszülei is lelkipásztorok voltak, első fiúgyermekként pedig folytatta a szülei által megkezdett utat. De úgy tudom, hogy a jó műszaki érzék mellett a diakónia is közel állt önhöz. Már diákkorában is időseket segített.

Érettségi után, a nyolcvanas évek derekán a gimnáziumi osztályfőnökünk megszervezte, hogy nyolcan az osztályból kimehessünk Kelet-Németországba, elsősorban nyelvtanulási céllal. Egy idősotthonba mentem önkéntesnek. Nyelvtanulási szempontból fél év alatt elértem azt, amit az előző négy évben nem sikerült az iskolában, a végén már németül is álmodtam. Különleges élmény, és egyben fordulat volt az életemben a Németországban töltött egy esztendő. Mindennap etettem, fürdettem, gondoztam az időseket. Tizennyolc évesen megtanultam infúziót bekötni, inzulint adni, hogy a főnővérnek ne kelljen délután visszajönnie ezért. Mindent megcsináltam, amit rám bíztak. Azért jelentett fordulatot a Németországban töltött időszak, mert felismertem, hogy képes vagyok megtanulni egy idegen nyelvet, annak ellenére, hogy az iskolában ez nem ment. Másrészt megtapasztaltam, hogy nagyszerű dolog egy egyházi hátterű idősotthonban dolgozni. Egy idős diakonissza volt az első főnököm. A Bethesda kórházban is sok diakonisszával ismerkedtem meg, és velük együtt azzal az örökséggel, amely a kórház lelkületét majd egy évszázadon át meghatározta, és aminek igyekszem én is a követője lenni.

Mi ez az örökség?


Ezek az asszonyok az életüket szánták arra, hogy másokat szolgáljanak. Egy hívő embernek nemcsak szavaival, hanem tetteivel is Isten kell szolgálni. A Római levélben az áll, hogy a mi küldetésünk az erőtlenek gyöngeségeinek hordozása. A diakonisszák élete a mások szolgálatában teljesedett ki.

Ahogy beszél erről, azt érzem, hogy nagyon megérinti ez a fajta szolgálat. Gondolkodott már rajta, hogy miért?


Valahogyan meg kell fogalmaznunk a magunk számára, hogy mi a küldetésünk. Engem mindig letaglóz, ha valaki céltalan, vagy arról panaszkodik, hogy nem számít rá senki, nincs feladata. Lehet, hogy sokszor túl nagyban gondolkodunk és túl sokat szeretnénk letenni az asztalra. De csak akkor épülhetnek fel nagy dolgok, ha az ember képes egymásra tenni a kis köveket, téglákat. Hogyha az ember el tudja fogadni, hogy nemcsak nagy horderejű feladatokat kap, az meghozza majd az eredményt, és értékelni fogják. Azt gondolom, hogy a huszonöt éve folytatott munkámnak különleges elismerése volt a Dizseri-díj. Persze fiatalnak érzem magam az elismeréshez, hiszen én még nem tekinthetek vissza nagy életműre, de ez az év úgy tűnik, mégis évfordulókról szól: ötvenéves lettem, huszonöt éve szolgálok az egyházban, tizennyolc éve koordinálom a Bethesda Kórház alapítványt, és a legkisebb gyerekünk is elérte a nagykorúságot. Mindez olyan mérföldkő az életemben, hogy ha nem akarnék is, kénytelen lennék visszatekinteni.

Nagyon sokrétű feladatköre van: koordinálnak, tárgyalnak, pályáztatnak, cégeket, magánszemélyeket keresnek meg, adományokat gyűjtenek, a befolyt összeget pedig próbálják a leghatékonyabban elkölteni.

Amikor megkapom azt a hosszú-hosszú listát, hogy mi mindenre van szükség a kórház fejlesztésére, akkor az intézmény vezetésével priorizálunk, és benne vagyok a további folyamatokban is. Szeretek mindig úgy tekinteni a munkámra, hogy azt az elejétől a végéig véghez kell vinni. Az nehezemre esne, ha csak elindítanék valamit, majd rögtön valami másba kellene kezdenem.

Mit gondol, melyik tulajdonsága segíti a legjobban, hogy ellássa a feladatait?

A kitartás. Az szerez örömöt, ha látom a munkám eredményét, azt, hogy amit elkezdtem, be tudtam fejezni. Amikor építkezünk, megfogalmazni a célokat, a terveket, előteremteni rá a forrásokat, kiválasztani a vállalkozót, aki a legjobb áron végzi el a jó minőségű munkát. Beszerezni az eszközöket, tárgyakat, majd lezárni a munkát. Szeretem végigkísérni a teljes folyamatot, majd jön a következő feladat és onnantól már arra koncentrálok.

Vagyis napról napra rakja az apró téglákat, köveket. Az elmúlt éveknek melyek a legfontosabb kövei?

Nem igazán tudom kiemelni valamelyiket a sok közül. Igyekszem mindig nagyon belevetni magam abba, amin éppen dolgozom. Amikor a debreceni Immanuel Otthont vezettem, az volt fontos, a mosdósi idősotthonban hatvanhat ember ügyes-bajos dolgait kellett naponta intézni, és a Bethesdában is megtalálnak a feladatok.

A művészeknél szokták használni a kifejezést egy-egy alkotásra, hogy ez az illető fő műve. Önnek ezek szerint nincs ilyen?

Nem tudnék ilyet mondani. Az elmúlt két év megkoronázása az anyák házának a kialakítása volt. A kórházban három éve kaptuk meg az épületet, ahol most is beszélgetünk. Ez korábban a felszentelt diakonissza testvérek anyaháza volt, az utóbbi időben már igen siralmas állapotban. Aztán lassan kikerekedett, hogy mire használjuk. Az egész országból kerülnek hozzánk súlyosan megégett gyerekek, akiknek több mint harminc százalékban megégett a testük. A hozzátartozóik számára azonban nem tudtunk eddig szállást adni. Az volt a célunk, hogy ebben a háromszintes épületben, ahol minden emeleten van négy szoba, próbáljunk megfelelő elhelyezést nyújtani azoknak a szülőknek, akiknek a gyerekei hosszabb időt kénytelenek eltölteni a kórházban. Tavaly novemberben adtuk át az anyák házát, gyönyörűen felújítottunk négy szobát, két fürdőszobát, és az egész épület infrastruktúráját. Egyházi gyermekkórház nincs egész Kelet-Európában, és mindig úgy érzem, hogy a Bethesdán keresztül Isten ügyét képviselem.

Már értem, hogy mire gondolt, amikor azt mondta a Dizseri-díj átadásán, hogy „rajtunk, a Bethesdában dolgozókon múlik, hogy milyen az egyetlen református kórháznak a kisugárzása”.

Hollandiában láttam egyszer egy plakátot, amin az állt, hogy „a természetvédelem veled kezdődik”. Hasonlóan gondolkodom a kórházi szolgálatról is: neked, aki itt élsz, itt dolgozol, aki tehetsz valamit a másik emberért, neked kell megtenned az első lépést!

Fekete Zsuzsa
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép