Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Edit napja
6 felhasználó online
0 tag, 6 vendég



Képek a galériából

Róma.  Szenteltvíz angyal arc.  Topor Márta
Karika fatemploma
Minta a megoldáshoz – Beszélgetés a katolikus egyház cigánypasztorációjáról
2009-02-14 Forrás: Magyar Kurír
Mit tud adni az egyház? Mintát nyújtani az egészséges emberi kapcsolatokra, ahol cigányok és nem cigányok az egyenlő emberi méltóság alapján testvérekké válnak, közösséget építenek. A társadalmat elválasztó szakadék fölött két oldalról kell építeni a hidat – mondja Dúl Géza, akivel a katolikus egyház cigánypasztorációjáról beszélgetett szerkesztőségünk.
– A világi médiában az egyház nem szólalt meg a cigánykérdéssel összefüggésben az utóbbi idők tragikus eseteiben, holott belső életében figyelemre méltó építkezéssel nagy tapasztalatot szerzett a cigánysággal való kapcsolat területén. Mivel magyarázható hallgatása?

– Úgy gondolom, ezek az esetek, és az, amiként megjelentek a médiában, nem szolgálják a megoldást, nem viszik előre a cigány és nem cigány lakosság közeledésének ügyét. Felnagyítottan ábrázolták a történéseket és etnikai kérdést sejtettek, holott a bűnözés kriminológiai probléma. Külön kell választani a kettőt. Az egyház mindezek miatt, ilyen módon nem akart megjelenni. A belső munkánk, a mindennapok érdemi pozitív történései sajnos nem mindig váltják ki eléggé a médiumok érdeklődését. Ugyanakkor sok olyan megnyilvánulással találkozom, amelyek jelzik, hogy az emberek éhezik a pozitív példákat, vágynak arra, hogy a kisebbség és a többség harmonikus együttműködésének üzenete eljusson hozzájuk. Találkozóinkon, zarándoklatokon, táborokban számtalanszor megélhetjük egymás elfogadásának élményét és megtapasztalhatjuk a kölcsönös adni akarás légkörét.

– Miből indul ki és mire alapozódik a pasztoráció az egyházban?

– A cigányokat és nem cigányokat a társadalomban mély szakadék választja el. Ennek megvannak a távoli történelemben, a közelmúlt társadalmi átalakulásaiban gyökerező, a szociális, a gazdasági helyzetben, továbbá a vándorló és letelepedett kultúrák eltérésében fellelhető okai. Akkor rontjuk el a kérdés kezelését, ha csupán gazdasági és szociális problémának tekintünk rá. Annak ellenére mondom ezt, hogy a kialakult feszültség a cigányság és nem cigányság között nem csupán etnikai indíttatású, hanem jelenleg igen nagymértékben gazdasági gyökerű. A cigányság a rendszerváltás legnagyobb vesztese, köztük találjuk Magyarország legszegényebbjeit. Ott pedig, ahol sokakat érint a nyomorúság, elterjed a bűnözés. Ennek ellenére tévútra lépünk, ha csak gazdasági szempontból közelítünk, mert sokkal többről van szó. A legfontosabb az emberi kapcsolatok helyreállítása, az emberi méltóság megerősítése egy önérzetében számtalanszor megsértett népcsoportban. Az egyház arra kapott megbízást, hogy odaforduljon az elesetthez és meglássa bennük a krisztusi képmást. A méltóságtudatában megerősödött ember képes harmonikus kapcsolatokra, és arra hogy a társadalom hasznos tagjává váljon, és akkor majd saját magának és másoknak is megteremti a boldogulásához szükséges anyagi körülményeket. Ha csak gazdasági oldalról közeledünk a kérdéshez, biztosan nem érünk el eredményt.

Talán szélsőséges a következő példa, de mutatja, mire gondolok. Tudomásom van egy esetről: egy jótékonysági akció során teljesen új házba költöztettek egy nagyon sanyarú sorban élő cigány családot. Ez kiváltotta a többi család irigységét, tönkrementek a korábbi, jól működő emberi kapcsolataik, ráadásul a férfi elveszítette munkáját, nem tudták fizetni az új lakás rezsijét sem és csak ülhettek a parkettás, központi fűtéses lakás közepén. Minden jó szándékú segítség ellenére a „fölemeltek” élete a csőd felé halad. Meggyőződésem, hogy nem elegendő a „pusztán financiális” segítség, bár vitathatatlanul szükség van arra is.

Az egyház évszázados tapasztalattal rendelkezik arról, hogy mit jelent a kultúrák találkozása. Ez teszi képessé arra, hogy a kérdéshez nyúljon, azonban sohasem csupán intézkedésekben és rendelkezésekben gondolkodik.

– Mi a megoldáshoz vezető út az egyház elképzelése szerint?

– Nincs zsebből előhúzható, mindent azonnal megoldó varázspálcánk. Ebben a témában a társadalmi méretű megoldáshoz széleskörű társadalmi összefogásra van szükség. Valódi, őszinte összefogásra, amely nem engedi meg, hogy pl. bárki is a választási kampányban játékszerének használja a cigányságot. A mindenkori hatalmon lévőket mindig is súlyosabb felelősség terheli a cigányság rettenetes helyzetéért is. Kezükben van az anyagi erőforrások fölötti döntés lehetősége, amely összehasonlíthatatlanul nagyobb bármely más intézmény lehetőségeinél. A szociális jótékonykodás nem elegendő!

Mit tud adni az egyház? Mintát nyújtani az egészséges emberi kapcsolatokra, ahol cigányok és nem cigányok az egyenlő emberi méltóság alapján testvérekké válnak, közösséget építenek. A társadalmat elválasztó szakadék fölött két oldalról kell építeni a hidat. Nem elég „a cigányokkal foglalkozni.” Mindenképpen egyszerre kell formálni a többség szemléletét és a kisebbség segítségére lenni, hiszen a kapcsolat sérült. Szemléletváltásra van szükség, éppen ezért hosszú út előtt állunk. A társadalom globálisan, jogok és kötelezettségek alapján gondolkodik, az egyház ezzel szemben egymás szolgálatára hívja meg az embert: közösséget, testvéri emberi kapcsolatot épít. Emberképe alkalmas, hogy motivációt nyújtson újfajta kapcsolatra cigányok és nem-cigányok között! Képes meggyógyítani a sérült önértékelést, és annak következményeit, hogy az új kapcsolatra képessé tegye az embert. Ez a minta az, amely hat a környezetre és puszta megjelenésével formálja a körülötte lévő társadalmat. Ez az újfajta, testvéri kapcsolat vonzásával képes hódítani, amikor megjelenik egy iskolában, tanulócsoportban, munkahelyen vagy bárhol. Meggyőződésem, hogy egymást szolgáló emberek közösségének építése lehet az út a megoldáshoz, hiszen az ember mintakövető lény.

Egy cigánysága miatt sokszor megcsúfolt, önértékelésében sérült lány például az egyházzal való találkozásban, a nem cigányok elismerése révén fedezte föl a cigány néptánc értékét, megélhette saját cigány kultúrája értékességét. Ma többgyermekes asszony, önkéntesként vezet egy cigány néptánccsoportot gyerekeknek, szerepléshez, sikerélményhez juttatja őket, hogy a gyerekek tudják, merjék büszkén vállalni saját cigány identitásukat. Elismerést szerez falujában és környékén a többségiek körében is. Ilyen esetek képesek megváltoztatni a sztereotip cigányképet, a többség-kisebbség „kialakult” kapcsolatát, szemléletét egymásról. A közösség megélésének gyönyörű példáiról tudnék beszélni. Ezek képesek vonzani, meghódítani az ember szívét.

Ugyanilyen elengedhetetlen – amint említettem – a szakadék másik partja felől is építeni a hidat. A többségi társadalom nem ismeri eléggé a cigány kultúrában szocializált emberek humánus értékeit. Ezért dolgozunk pl. a Mária Rádióban. Minden páratlan szerdán este – hadd reklámozzam – van egy cigány kisebbségi műsorunk. Talán inkább a nem cigány emberek számára, hiszen őket is képessé tenni kell a cigány emberekkel való közösségre. Ezért szükséges, hogy a cigányság értékei ismertek legyenek előttük. Természetesen a kisebbség közreműködése ugyanúgy nem mellőzhető.

– Fokozatos építkezést, hosszú távra tervezést jelent ez a lelkipásztori feladat. Összetett abban is, hogy egyszerre kell segíteni szociálisan és lelki síkon. Hogyan találja meg a mindennapokban az egyensúlyt?

– Ezt az egyensúlyt először is a lelkipásztornak önmagába kell megtalálnia. Nekem kell tudnom, hogy mindkét terület egyaránt fontos. A konkrét helyzetben dől el, hogy most éppen mire van a másiknak szüksége. Igen sokoldalú a munkánk. Az éhezőnek nem kezdhetek el prédikálni, hanem kenyeret, munkát keresek neki, az iskolai kudarcokkal küzdőknek tanodát szervezünk. „Éhes hassal nem lehet zsoltárt énekelni!” Kapcsolatot keresünk a munka világában tevékenykedőkkel, pl. vállalkozókkal, akik munkát tudnak, akarnak biztosítani. Azonban a munkát keresőket nem tekinthetem „csupán termelőeszköznek”, csupán „fogyasztásra jogosultnak”. Tudom, hogy eljön az idő, amikor a végső kérdések is szóba kerülhetnek. A cigány emberek nem kisebb igényűek, sőt eredendően istenhívők. Gondolkodó személyek! Él bennük is a lét alapkérdései iránti érdeklődés. A hagyományos cigány kultúra még fokozottabban az Istennel való személyes kapcsolatra neveli követőit. Mindennapjaikat számos olyan szokás, hagyományos szófordulat szövi át, amelyek jelzik, hogy a Transzcendens jelenlétében élnek. Természetesen a fogyasztói társadalom minden hagyományos kultúrán, a cigány kultúrán is elvégezte a maga romboló hatását. A legtöbb esetben azonban erre a hitre ma is számítani lehet. Az első szolgálati helyemen, Valkón harminc százalék volt a cigányság aránya. Tőlük jött a kezdeményezés, hogy utazzunk el egy „szent helyre”. Ezeket nagy becsben tartják. Ebből nőtt ki egy felnőtt katekézis-csoport, később ez a csoport ottlétem alatt megtalálta helyét az egyházközségben.

– Milyen múltra tekint vissza a világegyházban a cigánypasztoráció és hogyan épült ki Magyarországon?

– Az egyház és a cigányság kapcsolatában – mondhatom – a 20. század közepén fordulat állt be. Ekkortól jelentkezett az a lelkipásztori törekvés, hogy a pap belülről megismerje a cigányság életét, kultúráját. Egyes lelkipásztorok a cigány karavánokhoz csatlakoztak, és velük együtt vándoroltak. Ezután egészen másképp kezdték látni a cigány emberek életét, közösségüket. A II. Vatikáni Zsinat követte ezt a fordulatot. A központi iránymutatás is nagy jelentőséggel bír, de az egyház alulról építkezése még fontosabb. A plébániáknak van szabadságuk arra, hogy a lelkipásztorkodásban kiemeljenek bizonyos területet. A cigánysággal való foglalkozás személyes érintettséget igényel. Egyre többen ismerik fel szükségességét. A kérdés fontosságát mutatja, hogy a Váci Egyházmegye püspöke, Beer Miklós, személyemben függetlenített egy papot erre a feladatra és létrejött Gyömrőn a Ceferino Ház, mely összefogja az egész egyházmegye ez irányú tevékenységét, de az országos kapcsolattartás is segíti a munkát. Mi két éve működünk, rajtam kívül két cigány származású munkatárssal, Mezei Ádámmal és Bari Józseffel. Nagy köszönettel tartozom nekik. Természetesen ezt a bizonyos mintát, cigányok és nem cigányok együttműködéséről magunk között építhetjük föl először. Foglalkozunk az önkéntesek képzésével. A szakadék áthidalására rendszeresen kezdeményezünk mi magunk is találkozókat. Szervezünk táborokat fiataloknak, most tanoda kezdeményezésén fáradozunk. Együttműködünk iskolákkal, részt veszünk az egyházmegye megmozdulásain. Tapasztalat, hogy a fiatalok sokkal könnyebben ismerik fel előítéleteik tarthatatlanságát, köztük könnyebben áthidalható a távolság. Elvünk, hogy minden segítséget megadjunk azoknak, akik valamit elkezdtek. Egyre több önkéntes munkatársat találunk, akik a cigányok és nem cigányok közötti szakadél áthidalásán szívesen dolgoznak. Örömmel hallottuk, hogy az országban több egyházmegyében is tervezik ennek a szolgálatnak a kiépítését.

Évente konferenciára hívjuk össze azokat a papokat és világi munkatársakat, akik ezen a területen dolgoznak. Egyre nő a résztvevők száma, és egyre több a bemutatott közös ügy; sőt a cigány emberek is fokozott mértékben vesznek részt a munkában és ezáltal is jelzik, hogy ők is teljes egészében magukra vállalják az egyház küldetését ezen a területen is. Jelenlétük erősödése az egész világegyházban megfigyelhető, növekszik a cigány származású papok, szerzetesek száma. Nagykorúvá válnak kereszténységükben, egyre teljesebb „polgárjogot” nyernek az egyházban. 1997-ben II. János Pál pápa oltárra emelte az első cigány embert, boldoggá avatta Ceferino Gimenez Mallát, a cigány lókereskedőt, aki a spanyol polgárháborúban az egyház elleni erőszak áldozatává vált.

– Említette a személyes érintettséget, Önt mi vezette erre a feladatra?

– Az Egyház számára súlyos kihívás, hogy fel kell vállalnia a cigányság problémáját. Ezt a küldetést én is személyesen, mélyen átélem. Nem felejtem el gyerekkorom egyik élményét, édesanyámnak köszönhetem. Ő könnyen segített, ha valaki rászorult. Egyszer bejött hozzánk egy látványosan szegény cigányasszony. Öt éves lehettem talán. Valami lefitymáló megjegyzést tettem, mire édesanyám csendesen csak annyit mondott: „Fiacskám, ez az asszony nem tud enni adni a kisfiának, ha mi most elküldjük.” Ő az anyát látta a másik nőben, és talán azért tudtam befogadni ennek üzenetét, mert a „kisfiáról” volt benne szó. Én is édesanyám kisfia voltam, ez közel állt hozzám. Mély nyomot hagyott bennem. Keresztény hitem később megerősítette ezt a szemléletemet. Mindezek hatására nem volt nehéz odafordulni a másik emberhez, legyen az cigány, tót, román vagy magyar. Segített abban, hogy átlépjek néhány előítélet.

– Általános szemlélet, hogy a rendezett életet élő emberek azért tartják magukat távol a segítés lehetőségeitől, mert hibául, mulasztásul róják fel a nyomorúság kialakulását. Vezet valahová, ha rákérdezünk az okokra?

– Ha a hibást keressük, nincs értelme feltenni a kérdést. Aki bűnbakot akar, saját magát menti fel a felelős cselekvés parancsa alól. Ha önigazolásra törekszünk, zsákutcába jutunk. Ezzel szemben a tárgyilagos felmérésnek, ami az okokra kérdez rá, megvan a létjogosultsága, mert az okok feltárása az előretekintés alapja.

– Az út a beilleszkedés felé nem könnyű és messze nem egyenes, senki számára nem az. Hogyan éli meg Ön a visszaéléseket?

– Nem öröm mondanom, hogy van olyan helyzet, amelyben elveszítem türelmemet, de természetesen nem ez a követendő számomra. Az egyház évszázados tapasztalatára hivatkozhatok: az embertársba „fektetett” bizalom arra inspirálja a másikat, hogy felnőjön hozzá. Igyekszem a lelki érettségének megfelelő feladatot találni a munkatársaknak. Ha valami visszaélés, esetleg bűn megterheli a kapcsolatot közöttünk, mindig megadatik az újrakezdés lehetősége – Isten erre mindig kész, mindig van lehetőség nála újra kezdeni – ötször vagy akár ötvenszer, de a tanulságokat bölcsen mindig újra le kell vonni. Számomra is ez a követendő út. Úgy látom, ez a hozzáállás eredményes. Ezt igazolja a több mint harminc éves papi tapasztalatom. „Lassú víz partot mos!” – tartja a közmondás! Ugyanakkor ahhoz, hogy a másikat valóban segíteni tudjam, át kell mennem hozzá az ő oldalára, onnan kell megértenem, mit miért tett, akkor is, ha esetleg nem érthetek vele egyet minden esetben. Lehet vitázni, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás – az agresszió vagy a kiszorítottság érzése, de ez nem vezet sehova. A lényeg mégis az, hogy előre mutató konkrét mintát, emberi méltósággal rendelkező személyek, egészséges testvéri közösségét formáljuk magunk között. Hiszem, hogy a személyes példaadás, a kapcsolat a megoldás felé vezet.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép